Seninek semmi jó története? Na nehogy máááááá....

Na, ha szép lassan is, de gyülnek itt kérem szépen a történetek...

Kösz Julika!

Hoppá!

Az első vállalkozó szellemű hölgy!

Köszönjük!

Katicka!
Igazán megoszthatnád a "tapasztalataidat" velünk!

Katicika!

Az szép, hogy Te belegondolsz az ő helyzetébe, de mi van velem? Elméletben úgy tettünk mindketten, mintha nem történt volna semmi, de én feltételezem, hogy ez történt, ő pedig vagy elhiszi, hogy én nem vettem észre, vagy pedig valahol érzi, hogy előttem "lebukott". Nem vagyok szemét, illetve nem szeretnék az lenni senkivel sem, s talán ezt ő tudja is. Azzal csak az inteligenciájáról tett bizonyságot - szerintem -, hogy ezt megpróbálta elrejteni előlem, hiszen ő sem tudhatja, hogy én hogyan reagáltam volna egy estleges "felkínálkozásnak".

Eryka!

Ez a helyzetből adódóan teljesen lényegtelen! És mi van, ha egy másik kollégám lép be hozzá? Én inkább csak azért írtam le ezt az egészet, mert feltételezem, hogy nem egyedi az eset és egyszerűen csak kíváncsi voltam a véleményekre.

Biztos vagyok benne, hogy semmi jó nem születne abból, ha pl. megemlíteném (vagy megemlítettem volna) a dolgot. Így legalább az élmény megmarad pikánsnak és egy picit talán egészségesen bizarrnak. A kérdés inkább az, hogy ezt Ő hogyan dolgozza fel... Furcsa, hogy itt irogatom ezeket a sorokat, Ő meg két ajtóval arréb, hallótávolságban dolgozik. :-)

És mit érnék el vele?

Először is blamálnám magam, mert az eset nem volt "tettenérés", másodszor pedig a hölgyre szükségem van a megbízható munkája miatt. Az ügy pinkantériája inkább az - véleményem szerint -, hogy jobb, ha marad a képzeletünkben...

Jaj, gyerekek!

Hát szerintem ilyenkor nem szabad (nem illik) észrevenni azt, ami nagy valószínűséggel igaz. Ebben inkább az a poén, hogy a kolléganőre - eddig - soha nem néztem úgy, mint egy nőre. Bebízonyította, hogy nagyon is az...

Gondoltam hova máshova, ha ide ne írjam le.

A kolléganőm egyedül dolgozik egy irodában. Vidékről jöttem haza épp az imént, s bementem hozzá, hogy leadjam a papírjaimat. Már az is furcsa volt, hogy be volt csukva az iroda ajtaja, mert nálunk egy egyezményes megállapodás, hogy csak akkor zárjuk az ajtókat, ha vendég van az illetőnél, szóval ilyenkor illik kopogni. Kopogtattam, majd beléptem. Egy picit meg is lepődtem, hogy egyedül van, talán látta is rajtam, mert szinte azonnal válaszolt fel nem tett kérdésemre, hogy fázik. Arca ki volt pirulva, szemüvege az asztalon hevert. Még meg is kérdeztem tőle, hogy jól érzi-e magát. Bólintott, majd én nyugtázva azt, hogy minden rendben mellé léptem és a papírok tartalmát kezdtem ecsetelni neki, amikor észrevettem rajta, hogy feszeng.
- Minden rendben? - kérdeztem, s ő szinte azonnal rávágta, hogy semmi baja. Mondom-mondom a magamét, ő jegyzeteli a lapokra, hogy melyikkel mi a teendő, amikor teljesen véletlenül észrevettem, hogy a jobb lábának bokáján ott fityeg a bugyija. Szinte meg kellett erőszakolnom a szemeimet, hogy még véletlenül se nézzek oda újra. Pár másodperc után kiléptem tőle, s az ajtóból még visszafordulva megkérdeztem tőle - remélem nem fedezte fel a kaján vigyoromat -, hogy becsukjam-e az ajtót.
- Igen, légy szíves! - jött a válasz, én meg most leírtam ezt nektek.

Vélemény? Hasonló eset? Azért izgalmas, nem?