Nah sziasztok kedves versíró kollégák! Hosszú szünet után mostantól én is újra teszek be verseket. Szóval további jó és szép napot!

Katatónia

Nyál csordul
Kéz mozdul
Lódul egy gondolat
Vonalat hasít s szít
Nyugalmat a csöndes éj
Még mozdul a test
Még remél

Lélek nélkül
A képzelet évül
Révben nyugszik, az ember
Révedt, mozdulatlan a mozgató
De mozgatja, mi mozgatható
Pusztít egy romboló, az agyban
Gondolatok hullanak, mint a hó
Minta jó, rossz keveredik
Gubancos hajkorona alatt
A fejben, lódul egy gondolat

De elakad
S megszakad
Nem marad más, csak üres mozzanat
Egy végtelen pillanat, mikor
a kéz mozdul, lehull s lódul
Egy gondolat, egy országban,
Minek neve: ...

Azt hiszem, hogy a férfiakat az nagyon tudja izgatni, ha a csaj lenyeli, de gusztustalan dologna tartják, ha esetleg ezt nekik kellene megtenni... nem tudom.. részemről az lenne, ha a saját anyagomat kellene lenyelnem, ezért sem akaratoskodok a nőmnél hogy nyelje le... ha akarja úgy is szól.. s szólt is már... nem is egyszer

oh.. pardon.. véletlenül kérszer kattintottam.. sorry!

Újra

Budapestre vetett újra
Fodra a sors fura fonalának
S a Duna-part vonalának
Ködön átsejlő élét
Szemlélem egy szoborral együtt
Ismét

Bronz testét idő fedi
Festi a pesti est
Tekintete előtt járnak-kelnek
Mennek-mendegélnek
A szürke kisegerek
Emberek

Gyermekek, visongó szent eretnekek
Szenvtelen nyugalommal nézünk titeket
Sóhajtunk, sóhajtozunk
A Duna medrében ásítozunk
Elmélkedünk, elrévedünk
A múlt vizébe süllyedünk
Nevetünk, néha kesergünk
Ha rátok tekintünk
Emlékezünk

Talán egyszer én is szoborrá válok
Vandálok garázdaságának
Célját majd hűn szolgálom
Álmom tovább álmodom
S elképzelem, mi mindent tennék
Ha ott ülhetnék melletted
Csöndesen,
Merengve én

Újra

Budapestre vetett újra
Fodra a sors fura fonalának
S a Duna-part vonalának
Ködön átsejlő élét
Szemlélem egy szoborral együtt
Ismét

Bronz testét idő fedi
Festi a pesti est
Tekintete előtt járnak-kelnek
Mennek-mendegélnek
A szürke kisegerek
Emberek

Gyermekek, visongó szent eretnekek
Szenvtelen nyugalommal nézünk titeket
Sóhajtunk, sóhajtozunk
A Duna medrében ásítozunk
Elmélkedünk, elrévedünk
A múlt vizébe süllyedünk
Nevetünk, néha kesergünk
Ha rátok tekintünk
Emlékezünk

Talán egyszer én is szoborrá válok
Vandálok garázdaságának
Célját majd hűn szolgálom
Álmom tovább álmodom
S elképzelem, mi mindent tennék
Ha ott ülhetnék melletted
Csöndesen,
Merengve én

Zápor

Apró esőcsepp cseppen halkan,
Majd folyik tovább lassan, lassan.

A máskor tiszta ég most csöndes és borult,
Az éj-kék fellegek elborították olya vadul, vadul.

Aztán hirtelen fény támad a magasban,
Isten nyila indul útjára oly gyorsan, gyorsan.

A villámtól szinte meghasad az ég,
S mintha dézsából zúdulna, úgy záporozik a jég

A fagyott víz kopog, akár a Halál csontujja,
A mennykő pedig lesújt újra és újra és újra.

Ez már nem is zápor, hanem viharos zuhatag,
A természet hallgatag volt, s most dühödt forgatag.

Valami elpattan, mint egy túlfeszített húr,
Az eső eláll, a zápor elvonul.

Kisüt a nap, szakadoznak a felhők,
De valahol egy esőcsepp cseppen,
S újra kezdődik az őrült keringő.

Tudod... én nem ültem a Pegazus nyergébe, én nem láttam neki a versírásnak fiatalon ( legalábbis olyan fiatalon mint J. A. nem ) nem tudok folyékonyan beszélni több nyelvet s nem vagyok olyan olvasott, mint amilyen Ő volt... de hogy egész őszinte legyek, nem is akarom úgy élni illetve végezni az életemet, mint ahogy József Atilla tette.
Tudod Sehrezád vagy Brigitta, vagy akárki is vagy Te, nekem az egyetlen menekvésem a vers, és hiszem azt, hogy verseim többek egymás után tett szavaknál, mondatoknál.. csak lejebb kéne egy kicsit ásnod, s nem kellene olyan mércéjű személyek műveihez hasonlítanod, mint a fent emlegetett költő.

Boldok Újévet és sok sok boldogságot kívánok Neked s barátaidnak illetve családodnak a következő esztendőre.

BigGun19 aki tulajdonképpen Gábor

Szerintem a pedofília egy bizonyos gyengeség.. lelki hiba / huh.. pont én, az író mondom ezt... /
S szerintem minél inkább öregszik az ember, annál inkább hajlamos ilyen dolgokra... remélem nem kell megélnem ezt a kort...

Kitekintve reggel

Nyomasztó szusszanással
Megdübben a táj
A nyugtalan éj véget ér
S új életre kél a világ

I.
Egy ember a korai órák
Világos-sötétjében:
Alkoholtól mámoros egészen
A múlt, a tegnap este
Mint a többi tette
Oldódik az italtól
S zuhan sikoltva a semmibe
Ő csak dülöngél, imbolyog
Akarata volt konok, de élete léha
Tekintete már csak bús méla, ajka néma
S csak néha nyílik ásításra
A korai órák világos-sötétjében

Vele ébred egy új nap
Akár egy pap, a Hajnal virradó
Lágy fényével, más vízzel, szenttel
Szentel eme kora reggel
A világ csendben figyel
De csöndje megtel'
Örömmel, ürömmel majd közönnyel
S a pap tömjénnel riasztja
Űzi tova
A Világ zaját

II.
Piszkos füst tör az ég felé
Gyárkéményből ki a fénybe
S a szemét lobogva, vígan ég
Lakóházak ásító üregében
Fojtogatja az embert
Dudvaként tanyát vert
Mellette él s tökély
Hogy mily "csekély"
Az, mit fizetünk érte
A fullasztó ködért

Növekszik az üres magány
Hajó a zátony tetején
S így süllyed az emberiség
A valóság rideg macskakövén
Tömény szenny vonaglik
Gyűlöl s gyűlölködik nagyon
De vak, így vakon menekül
A meddő föld méhébe
Oda, hova nem ér el a nap
Felkelő, virradó fénye

III.
Harangszó zúg a távolban valahol
Ahol egy akol zsiványt rejt
S az lapul még most is, reggel
De mozdulni kell
Mozdulata tücsköt kelt
Mely táncot jár
A mindenség túloldalán
Hatalmas csillag-gázok
Ákom-bákom vonalán

Újra életre kélt a világ
Csak egy pillanat volt
Míg otthagyva csapot-papot
Valahol szusszant egy nagyot
... Újra ébren, éberen figyelünk
Szemünk nyitva, így járunk-kelünk
A korai reggelben mind,
Mind újjászületünk

Ez egy saját vers... ha elnyerte tetszésetek, akkor írjatok, s még teszek be párat / Gábor /