Szegények, ennyi boldogságot látva,
Önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
Hogy társamul téged adott az ég! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)

Szép csöndben megöregedni nem szánalomra méltó állapot, kihullanak belőlünk a tört cserepek, a sok rendetlen részlet, mindinkább együvé látjuk a világot, és lehet, hogy egyszer majd békés harmóniák ringatják el a szívünket, amely annyi bánatot őrzött, és annyi szép ígéretben csalódott. (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)

Fáj olyant szeretni, akit nem érhetsz el, aki szinte azt sem tudja, hogy létezel. Tudni, hogy nem kellettél neki, érezni, hogy más is szereti, olyan aki el is érheti.

Kértem az Istent, engedjen feledni, de az volt a válasz: Téged kell szeretni!

Búcsúzni könnyű, de feledni nehéz,
Mert a szív a múltba ezerszer visszanéz.
Meglehet, hogy könnyen nevetve búcsúzunk,
Mégis fájni fog, ha újra találkozunk.
Nem tudja senki, hogy erről ki tehet,
De akkor majd búsan lehajtod a fejed.
Megállnál ezerszer, ám mégis tovább lépsz:
Mert búcsúzni könnyű, de feledni nehéz

Fáj olyat szeretni,kit nemérhetsz el,aki szinte azt sem tudja,hogy létezel,.Tudni,hogy nem kellettél neki,érezni,hogy más is szereti,olyan aki elis érheti.

Bün az élet,de meghalni félek,mert van egy fiü akiért élek.Van egy bünöm,mely fáj és éget.Pedig csak 2 szó:SZERETLEK TÉGED (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)

ESETT AZ ESÖ,S A LÁNY OTT ÁLLT

ESETT AZ ESÖ,S MÉG MINDIG CSAK RÁ VÁRT

ESETT AZ ESÖ DE AFIÚT NEMÉRDEKELTE,HOGY A LÁNY ODAKINT ÁZOTT

ESETT AZ ESÖ S A LÁNY MÁR NAGYON FÁZOTT

ESETT AZ ESÖ S A FÖLDRE BORULT ASZÍVE ÚGY FÁJT

ESETT AZ ESÖ S A CSEPPEK ÉRINTETTÉKA TESTÉT

DE NEMTUDTÁK BEGYÓGYÍTANI SEBZETT LELKÉT

ESETT AZ ESÖS TUDTA HOGY A FIÚ ELÁRULTA

DE NEHÉZ VOLT ELHINNI HISZ NEMRÉG MÉG OLY GYENGÉDEN CSÓKOLTA

ESETT AZ ESÖ S NEM AKARTA ELHINNIHOGY MIT MOST ÉLT ÁT,HOGY AZ LEHET A VALÓSÁG

ESIK AZ ESÖ DE ALÁNY MÁR OTT NINCS

MERT AZ IGAZI SZERELEM RÁTALÁLT

EZ A FIÚ TUDJA,HOGY EZ A LÁNY EGY KINCS

S MINDKETTEN TUDJÁK

HOGY ILYEN TISZTA SZERELEMMÁR TÖBB A FÖLDÖN NINCS!!! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)

Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,
mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.
Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,
harcolni hívták, el innen nagyon messze.
A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,
de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.
Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,
féltette a fiút, nagyon szomorú volt.
Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,
mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.
Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,
gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.
Kint ültek a csillagok előtt előző este,
s választottak egyet, mely a legfényesebb.
Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd hogy én már nem létezem!
A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.
Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,
harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.
Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,
a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.
Lement a nap, majd feljött a hold,
a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.
Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,
érezte hogy vége most már, már fájdalmat sem érzett.
Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,
a lányra gondolt s közben mosolygott arca.
Lepergett előtte az egész élete,
mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.
Közben a lány otthon ült az ablakban,
s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.
Látta amint lehullik szikrázva,
érezte szívében az égető fájdalmat.
Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,
elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.
Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,
előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.
Végül mindketten felértek az égbe,
s ott folytatták együtt a csodaszép életet.
Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben. (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)