Csak arra a pillanatra gondolok... Arra az egyre, mikor az izmos, rövidnadrágos combjára nézve csupán a gondolattól is negremegett a lábam.
-A szemed sem áll jól!
De nem ám, ha te azt tudnád mi jár a fejembe... Kimaradt, csupán csak képzeletben lejátszott "édes játszmák" mikor milyen "szerszám" állt kezünkre...
De most itt a pillanat, és a délelőtt folyamán ezerszer lejátszottam már a fejembe, ma bizony kikötözős nap lesz... Ma én leszek az "áldozat", amire olyan jó lenne minden nap agyban rákészülni, de nem lehet... Megannyiszor végignézek rajta, annyiszor eszembe jut, akár lehetne minden este, vagy nappal, vagy bármikor bárhol, de én csak tovább mosolygok. A nembe már beletörődtem, szerintem nekem a lopott órák édes emlékével van bajom... Az érzéssel, ami gyötör, ami mar belülről... Az esték, magányos esték nélküle, a reggeli ébredések, abból a megannyi gyönyűrű percből, melyben álmomban átkarolva alhatok... Hiányzik... Hiába az érzés, az emlékek, mintha évek teltek volna el...legalábbis úgy érzem, belülről tép szét a hiánya, szépen lassan, darabokra szed. Azok a huncut, kendőzetlen élettel teli délutánok... A kukorica táblák, az aranyló búza ahogy fújja a szél... Megannyi terv, izgalom. Megvalósult álmok... Feledésbe ment tervek sora még!
Hiányzol nagyon! 1 hozzászólás, utolsó: X (2020. 07. 26. vasárnap 08:27)