Rejtélyes szerelem ? ..... de hisz maga a szerelem , egy rejtély .... ott és akkor csap le amikor a leg kevésbé számitasz rá , majd jön az a rózsaszinü köd , és mindent meg érthetetlenebbé tesz ... A logika elvész , ahogy az ész is megáll .... elő jönnek az ős ösztönök es azok kezdenek vezérelni ... ".. nem tudol parancsolni az érzéseidnek ?..".... jön a jogos kérdés .... de tudok ....de minek ? ... hisz annyira jó érzés ... annyira meleg élmény , ....
Tudom , nyálas egy firka , de aki nem érezte , nem élte átt , az nem volt szerelmes soha , és nem tudja miert is rejtély a SZERELEM ...

... haladni az áramlásal ... nem jó , mert akkor megadtad magad .... szembe vele ... a sárkány is széllel szembe szál a leg magasabra ... (Ez egy válasz Demona üzenetére (2013. 08. 16. péntek 18:27), amit ide kattintva olvashatsz)

ész és szerelem....? igen szoktuk is mondani ha jön a szerelem ész megáll...
Csak ésszel...?azért a remény megvan az emberben hogy legalább, meg kíséreljen az áramlással nem szembefutni hanem együtt haladni..
Egy érdekes és faramuci szituáció nekem is eszembe jutott e gondolatmenetről...
Mi van ha ezzel az eszmével azonosulva...
pl. ül két ember ki ki a saját lakásában a kanapén egy telefont bűvölve, magában mormolva..."ha akar megteszi ha akar megteszi ha akar megteszi...................................
Miért pont a férfi az akinek lépnie kéne?...Mert aki nem lép egyszerre nem kap...rétest...estére (Ez egy válasz X üzenetére (2013. 08. 16. péntek 16:45), amit ide kattintva olvashatsz)

...az észt meg a szerelmet nem lehet egy napon emlegetni , mert az vagy nem ész , vagy nem szerelem ...
Mi van ha ez az érzes ...több irányba ... árad ... Ki tudja ezt megérteni ? (Ez egy válasz Demona üzenetére (2013. 08. 16. péntek 15:26), amit ide kattintva olvashatsz)

A szerelem rejtélyes utakon, észrevétlen érkezik.......
"Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma."

Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól.
Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást.
Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.
Mi történik a szerelmeseknél?
Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek,
mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz.
Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi."

Amikor még jobban szeretik egymást mi történik?
Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz.
Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást.
Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást.

Furcsa, több ezer emberrel találkozunk és egyik sem fog meg igazán. Aztán megismerünk valakit, aki megváltoztatja az életünket. Örökre.
/Szerelem és más drogok/

Ha szerelmed rabja vagy
akkor már nem vagy olyan szabad
bár hiszed: tiéd a világ
oda mész, ahova akarsz
mert nem kell sehova menni
csak Vele lenni
ha szerelmed rabja vagy
lám, mégis milyen szabad vagy
mert neked Ő a világ
bejárhatod egy perc alatt.
/Őri István/

Neked


Azt hallottam, hogy megállapodtál valahol
Találtál egy lányt és megházasodtál
Azt hallottam, hogy az álmaid valóra váltak
gondolom ő megadott neked mindent amit én nem tudtam
Drága barátom, ne szégyeld magad
Látod én nem bújok el, vállalom önmagam.

Utálom ha hívatlanul kell megjelennem
De nem tudtam már távol maradni
Azt reméltem ha látod az arcom
Akkor rájössz majd Te is, hogy nincs még vége.

De mindegy, találok majd valaki olyat mint Te
Csak a legjobbakat kívánom neked
Könyörgöm, csak ne felejts el soha
Emlékszem mikor azt mondtad:
"Néha a szerelem hosszan kitart
Néha viszont csak a fájdalom marad"
Néha a szerelem hosszan kitart
Néha viszont csak a fájdalom marad

Az idő tovaszáll mint egy pillanat
A legszebb éveink, mindez már csak tegnap
Együtt születtünk a nyári nap hevén
Csodás napjaink voltak, minden édes meglepetés

Utálom ha hívatlanul kell megjelennem
De nem tudtam már távol lenni tőled
Azt reméltem ha látod az arcom újra
Akkor rájössz majd Te is, hogy nincs még vége.

De mindegy, találok majd valaki olyat mint Te
Csak a legjobbakat kívánom neked
Könyörgöm, csak ne felejts el soha
Emlékszem mikor azt mondtad:
"Néha a szerelem kitart
Néha viszont csak a fájdalom marad"
Néha a szerelem kitart
Néha viszont csak a fájdalom marad

Semmi sem hasonlitható ehhez
Se aggódás, se törődés
Lemondások és hibák, emlék már csak mindez
Nem gondoltuk, hogy egyszer ennyire keserű lesz.

Látomás

Kinyitom a szemem, s te bejössz az ablakon,
Egy szempillantás, és ott vagy ágyamon,
Két karom kitárom, s átölellek téged,
Én leszek örökre a szerető feleséged.

Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz,
és elfelejtik, amit teszel.
Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az,
hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.

Van egy különös játék... nő és férfi játssza. Írott szabályai nincsenek. Szabályait egyedül a szívükben lévő érzés, az egymás iránti őszinteség, a tisztelet, a bizalom határozza meg. Mert egy játékot lehet sokféleképpen játszani. Lehet közönséges módon, ahol csak az számít, hogy nyerjek, mindegy, milyen áron. Taktikázom, minden eszközt bevetek, hogy gyorsan legyőzzem a másikat, térdre kényszerítsem, uralkodhassak felette, és megmutathassam a világnak, hogy ki vagyok én. És lehet nemesen, amikor az számít, hogy a játékban együtt lehetek a másikkal, és az a cél, hogy mindketten élvezzük, mindkét fél arra törekszik, hogy a játék a másiknak szépet adjon, örömet adjon. Így a játék szép lesz, igaz lesz, amiben nincs kapkodás, nincs csalás, nincs vetélkedés. És ebben a játékban csak együtt győzhetünk. Nem legyőzni kell a másikat, hanem vele együtt győzni. Győzni, és elnyerni a másikat. És ez nem játék.

Az összes holnapom odaadnám egyetlen tegnapért..........

"A legszebb ruhadarab, amit egy nő viselhet magán,
annak a férfinak az ölelése, aki szereti és akit szeret..."

"Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni."
(Ady Endre)

A szerelem,öl,és mennyekbe repit fel,
Előtte állok magasra feltett kezekkel,
Várom,sújtson le rám,hagyom magamat!
Repítsen magával,az élvezetes forgatag!

Még mindig rejtélyes a szerelem misztikuma számomra... kinek mi a mozgató rúgója mikor nyakába szakadnak az érzések.. szerelembe esik.. és elsüpped az érzelmek mocsarában... Jézuskától kérni fogok a (több) türelem mellé kéziszótárt (is)a férfiak lelkéhez

Vajon hogyan és miért -- ugye.. örök rejtély
Hány perc alatt alakul ki egy kapcsolat? Mennyi időnek kell eltelnie mire két
ember lassan végérvényesen egymásba gabalyodik? Melyik az a mozzanat.. az az apróság amely az egész folyamatot elindítja? A folyamatot alig vesszük észre. Egyszer csak jön valaki és a következő pillanatban ripsz-ropsz máris része az életünknek olyan mértékben... hogy nem is emlékszünk a Nélküle élt életünkre. Csak odapottyan valahogy... valahonnan... és jó értelemben "felforgatja" az életünk... teljesen új látásmóddal.. ajándékoz meg... tanít minket s tanul tőlünk... este felhív... csak hogy szép álmokat
kívánjon... szerelmes... hiányzik, ha nincs ott... Pánikba ejt a "függés" amit újdonsült.. jelenléte okoz... pedig csak félteni kezdjük... mert értékes dolgokat látunk benne..... valódi értéket kapunk tőle.. mi karátban nem mérhető... talán egyetlen kézzel fogható mértékegysége lehet csupán: az évek. De ez pusztán a fizika törvényeihez kapcsolható..földhöz ragadt nézőpont... valójában az idő sosem számít... van hogy emberek leélnek egymás mellett egy egész életet s mégis két vadidegen maradnak egymás számára... de akad akik csak néhány perc óta ismerik egymást s mégis mintha 1000 életet leéltek volna együtt... Szóval ne higgyetek abban... ha valaki azt mondja: "kiváló a párkapcsolatom.. hisz látod 25 éve együtt élünk" lehet, hogy nem a kapcsolat a jó csupán a felek "kompromisszumkészsége" nagyobb az átlagosnál. S ne keseredjetek el.. ha valaki nevet rajtatok mikor azt újságoljátok szerelmesek vagytok.. s ő: "ó hiszen még alig ismeritek egymást`"
Nem az idő számít! Jó ezt felismerni. Vannak olyan másodpercek.. melyek képesek kitölteni egy egész életet. Csak azt tudom.. hogy én még félek fegyvertelenül állni az IGAZI előtt!! Nagyon félek... semmi hitem a férfiakban!

Ha szeretsz engem, akkor ne engedj el! Akkor fogd a kezem, hajtsd a fejed a mellkasomra, hallgasd a szívverésemet, és hidd, merd hinni, hogy érted ver! Én ezt akarom hinni.

Ha szeretsz engem, akkor állj elém, nézz a két zöld szemembe, vágd az arcomba, hogy szeretlek!˝, és ölelj át, úgy, hogy roppanjanak a csontjaink, szoríts erősen, és ha zokogni kezdek, üvölts velem, ordítsd a fülembe, hogy ˝Szeretlek !˝, rázz meg erősen, parancsold, hogy nézzek rád, még ha nem is látlak a könnyeimtől. Téged mindig látnom kell, téged mindig tudnom kell, magam mellett kell érezzelek! A hajad selymét, az illatodat, az ajkad puháját, a szemed meleg, éltető barnáját, a szíved szerelmét! Nem mersz beszélni? Csak pofozz föl! Törj össze egészen, apró szilánkokra, majd söpörj a zsebedbe, és hordozz úgy, mint anya a gyermekét! A szíved alatt, a combjaid közt! Vigyázz rám, amíg össze nem forraszt a tüzed! Aztán már én vigyázok rád, már én ordítok, bárkivel, aki ellened vét. Ha egyszer összetörtél, és mégis élek a karjaid közt, akkor megszelídítetted a szörnyet, a vadat; engem. A kéz, ami arcodra mért tán ütést, téged fog oltalmazni. Csak most oltalmazz te engem! Ne titkold, ha szeretsz! Látod, én már könyörgöm, zokogva kérlek, hogy te legyél az, aki hajamat kisimítja lázas homlokomból, aki lemossa rólam azt a rosszat, amit mások raktak rám. Én tiszta vagyok, tiszta, csak vegyétek észre! Csak Te vedd észre! Mert Te szeretsz igazán... Akik hitegettek, összerugdostak, otthagytak az út szélén, a porban; véres sárban feküdtem a déli napon, de a te árnyékod lassan rámborult. Ha szeretsz, akkor takarj még a fény elől! A tiédnél több világosság úgysem kell nekem. Fogadj a szívedbe, hogy a szívembe fogadhassalak! Hogy kacagva ordíthassam beléd az életemet! Hogy sírva öleljelek magamba; a bőröm alá, a bordáim közé, a szívem mögé. Ez vagyok én, csupa vágy és kín, de Te vagy a virág a szív romjain, nem más. Nincs más. Nincs bokor, fa, fűszál, csak egyetlen kicsiny bimbó, egy fehér, szűz, és tisztább, mint én valaha voltam. És érzem, hogy lassan vörösre festem, de mosolyognál, ha végül kezedbe adnám, ezért nem bűn. Ha szeretsz, nem rágalmazol meg. Nem rágalmazol meg azzal, hogy nem szeretlek. Ha majd öledben sírok, egészen addig, míg elapad a könnyem, és szelíden azt tudod mondani: ˝Semmi baj, édes gyermekem...˝, akkor tudom, hogy otthonom van a karjaid között. Szilárdabb, mint egy erőd, melegebb, mint egy családi fészek, és jobban az enyém, mint a saját vérem. Ezt akarod? Ezt? Én ezt akarom, az utolsó porcikám is ezt akarja. Remegek érte. Csak Te ne remegj! Most ne... Aztán majd remeghetsz, ha hozzádérek, ha egy hideg estén a szerelem megcsiklandoz, és benned is több lesz a vágy és a kín, annyi, hogy kibuggyan, akkor velem remegsz majd. Ezt akarod? Akard!
Ha szeretsz engem, ezt akarod...

Reményik Sándor: Egy lélek állt...

Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!
Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"
S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,
A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!"
És szólt az Isten szigorún: "Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"
S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."

S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."

" Talán egy nap, egy hét, egy év,
Amig változtatni még nem merek,
aki most vár, aki riadtan kiszáll,
Az többé vissza nem talál, az elveszett."