Tündérkert: Erdély

Márton Gábor

Élet

Néha oly értelmesnek tűnik,
oly tökéletes s rendezett,
néha vicsorgó arcok a sötétben,
vak káosz és őrület

Néha látom a rendezettséget
az atomtól a kozmoszig,
de én nem férek a képbe,
a rendszer kilök s eltaszít

Néha egész a peremig jutok,
a megváltás egy karcsapás,
de a part eltűnik előlem,
s feltűnik egy új óceán

Néha a gépek élőnek tűnnek,
s az élők gépeknek,
néha elmosódnak a körvonalak,
csak halvány foltok lebegnek

Néha az egész egy gyönyörű szimfónia,
virágok nyílnak a szívekben,
néha csak torz zörejek halmaza,
görcsös félelem a testekben

Tudom, csupán egy porszem vagyok,
egy kis fuvallat elfújhat,
de ha hangom szabadon engedem,
az istenek is elbújnak

A világ egy hatalmas tükör,
látod benne minden mozdulatod,
az okokat, következményeket,
az életed s halálod

Ha mosolyogsz rá, visszamosolyog,
ha gyűlölöd, gonosz lesz hozzád,
ha közömbös vagy, ő sem törődik veled,
de ha szereted, ő is szeret és vigyáz rád

Nyisd ki lelked és megtehetsz dolgokat,
amiket talán senki más, minden olyan,
amilyennek teremted,
Az élet: kölcsönhatás.

Itt a tél...
Régen volt már az utolsó kéj...
Havazik, havazik
Farkunknak egyszer leáldozik.

Hol van már az:

"Ég a napmelegtől a kopár szík sarja"

Szep almokat Tünderkert ! wave

Öreg október

Be jó lenne még azt mondani mindig:
Szívem fürösztik tavaszi kegyek,
a napsugár is éget,
virágosak a rétek,
és holnap kirándulásra megyek.

Be jó lenne egy szép kézlegyintéssel
elintézni az egész őszi dolgot:
- Eh, nem fél, aki bátor,
csak rövid nyári zápor,
és boldog marad mindig, aki boldog.

De hiába, már nincs levél a fákon,
halk tűz robogja be a tűzhelyet,
felhők - mint soha régen -
bóbiskolnak az égen,
s már nem lehet, már nem lehet...

Szatmár, 1925. október

Klikkelj a normál/tömörített mérethez

Ioan Eminescu: Künt őszi szélben

Künt őszi szélben hull a lomb remegve,
S nehéz cseppek verődnek ablakodhoz
S te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz
Egyetlen órán teljes életedre.

Sok édes semmit tékozolva hordoz
A múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte,
De jobb is így a tűznél szenderedve
Mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.

Így nézek én is gondjaimra itt benn.
Szívemhez ó-mesék tündére járul -
Körül köd ül, gomolyog mind telibben.

Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul.
Padlómra lenge lábak lépte libben,
S szememre két lágy, hűs kezecske zárul.

(Ford. Dsida Jenő )

A vén Hold lassan ébred.
Csillagfényben mosdatja az arcát,
Földre küldi legszebb tündérlányát.
Az Álomtündért, ki csillagfényből szőtt ruhában jár,
Selymes fényű haja közt virágillat bujkál.
Vállán gyémántfényű selyemkendő ragyog,
Mint víztükrön a hunyorgó csillagok.
Ajkán szelíd mosollyal, lágy dallamot dúdol,
Szemeidre selymes puha álomport szór.
Finom ujjaival megérinti arcod,
Szemével üzeni: Legyen szép az álmod.

Klikkelj a normál/tömörített mérethez