Nos igen ez szomorú. Én speciel nem örülnék ha olyan barátaim lennének, akik a halálom után a szexpartnerkereső oldalon ahová regisztráltam, vagy bármilyen privát kommunikációs csatornán válaszolgatnának az üzeneteimre, ahelyett, hogy mondjuk megkérnék az oldal üzemeltetőjét, hogy kegyeleti okokból szüntessék meg a felhasználó profilját. Itt egy picit sántít a történet. Tehát ha szívatás, akkor egy remekül felépített szívatás, ha fantázia blog, akkor a fentebb említett ellentmondáson lehetett volna még csiszolni.

nyugodjon békével... (Ez egy válasz X üzenetére (2023. 02. 13. hétfő 20:10), amit ide kattintva olvashatsz)

Őszinte részvétem

Úgy két hónapja írhattam neked először, a társkeresőn láttalak meg. Bár viszonylag messze laktál, a képed nagyon tetszett, illetve a bemutatkozó szöveged is, érződött, hogy nem egy hétköznapi lány vagy, és nem is csak alkalmi kalandot keresel. Írtam pár sort, de nagyjából az esélytelenek nyugalmával zártam be az ablakot, gondolván, hogy úgy sem kapok majd választ.

Teltek-múltak a napok, éppen egy másik lány pattintott le, mikor reggel arra ébredtem, hogy új üzenetem érkezett: te válaszoltál. Nem hosszan, csak éppen amennyit kell, viszont nem voltál elutasító, így tovább pörgettem a beszélgetést. A munkád lekötött, így csak pár naponta váltottunk levelet, egészen az újévig, amikor is hazaköltöztél külföldről. Akkor már nagyon izgatott voltam, látni szerettelek volna, így úgy döntöttem, egy életem - egy halálom, elhívlak randizni. Sajnos akkor nem volt alkalmas neked, kimerült voltál és pihenni szerettél volna, így megbeszéltük, hogy február végén találkozunk. Felajánlottad az otthonod, mint helyszínt, és általában olyan bizalommal fordultál felém, amelyet nem is értettem, de örömmel vettem. Aztán ismét külföldre indultál egy kis nyaralás erejéig, de közben végig kapcsolatban maradtunk, levelezésünk alatt egyre jobban megismertük egymást. Bár ez az oldal javában a testiségről szólt, sikerült mégis megtalálni azokat a hétköznapi pontokat, amelyek mentén megtaláltuk a közös hangot, egyre sűrűbben és egyre hosszabb leveleket írtunk egymásnak. Megismertük egymás gondolkodását, vágyait, elképzeléseit. Kiderült, hogy mindketten szeretjük a klasszikus zenét , a jazzt, a drámaibb, kicsit művészibb filmeket, meg is beszéltük, hogy ha majd találkozunk, egy pohár bor mellett mutogatjuk majd egymásnak kedvenc műveinket.

Már nagyon vártam, hogy hazaérj, ott voltál a gondolataimban, a naptáramban, minden egyes leveledet ajándéknak tekintettem. A nyaralás végén még egy kis kirándulás várt rád, ahova kisrepülővel jutottatok ki. Elárultad, hogy rettegsz a magasban, de én bátorítottalak, hogy nem lesz semmi gond, és reméltem, hogy szép élményben lesz részed. Aztán csend...

Gondoltam, hogy a kirándulás végével már utaztok haza, így kell pár nap, mire újra lesz időd itt is jelen lenni, így türelemmel vártam, de csak nem jött a levél. Eltelt egy hét, majd még pár nap, amikor is barátnőd, aki veled nyaralt kint a te fiókodon keresztül írt, hogy Budapestről hazafelé autóbalesetet szenvedtél, és sajnos nem élted túl. Fiókod azóta törölve lett, már csak levelezésünk maradt meg emlékedül.

Az a bizonyos hétvége egyre csak közeledik, és én csak azt várom, hogy újra üzenetet kapjak tőled, hogy láthassalak, zenét hallgassunk, nevessünk, jól érezzük magunkat. Sajnos már soha nem fogjuk ezeket megtapasztalni, de amit az itteniek során megismertem belőled, örökre a szívemben hordom majd!

Nyugodj békében, és néha azért mosolyogj le rám is odafentről!