2004. 12. 30. csütörtök 17:31
Pammy ez nagyon szép vers. Pusssz! 
József Attila: Eggyéölelődés vágya
Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kín ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.
Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!
Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan.
Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.
`Egy` lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.
Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.
Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kín ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.
Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!
Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan.
Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.
`Egy` lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.
Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.
József Attila: Várakozás
Alszik a vár, elhagyatott. Kong a terem, fojt a magány.
Porbelepett ó-aranyos oszlopi közt lóg a falán
Sok fekete, ódon, öreg hősi vezér, ősi alak
Képe s a vár elhagyatott. Állnak az ősz, néma falak.
Kincs, arany és drága ezüst. Szellemeké mind e halom
(Szívem e vár.) s alvad a bor, ízzik a Vágy ravatalon.
Mennyezetes, szép nyoszolya, rajt' a selyem csókra terül.
Őrzi merev isteni nő, friss mosolya is merevül.
Nesztelenűl dús, puha, lágy szőnyegek is fekszenek ott,
Mint a mezőn elfeledett, hóbefedett, árva halott.
Udvaron egy mélyvizü kút, rátüz a Nap, habja vakít
S alszik a vár, elhagyatott, mint a halott. Vár valakit.
Alszik a vár, elhagyatott. Kong a terem, fojt a magány.
Porbelepett ó-aranyos oszlopi közt lóg a falán
Sok fekete, ódon, öreg hősi vezér, ősi alak
Képe s a vár elhagyatott. Állnak az ősz, néma falak.
Kincs, arany és drága ezüst. Szellemeké mind e halom
(Szívem e vár.) s alvad a bor, ízzik a Vágy ravatalon.
Mennyezetes, szép nyoszolya, rajt' a selyem csókra terül.
Őrzi merev isteni nő, friss mosolya is merevül.
Nesztelenűl dús, puha, lágy szőnyegek is fekszenek ott,
Mint a mezőn elfeledett, hóbefedett, árva halott.
Udvaron egy mélyvizü kút, rátüz a Nap, habja vakít
S alszik a vár, elhagyatott, mint a halott. Vár valakit.
Sík Sándor: Jelen, a titokzatos
Szeresd a múltat: a tiéd!
Vért szívj belőle,
Vért és velőt, tűz-elevent,
Öntözni a sovány jelent
Alomnak a jövőre.
Öleld magadhoz a jövőt:
Tiéd, ne engedd!
Ölelheted, ápolhatod,
Ha életed megáldozod
A pihegő jelennek.
A jelen, a titokzatos,
Tiéd csak mindenestül:
Amit magadból most megélsz,
Annyi vagy, az vagy mindegész
Örökléten keresztül.
Szeresd a múltat: a tiéd!
Vért szívj belőle,
Vért és velőt, tűz-elevent,
Öntözni a sovány jelent
Alomnak a jövőre.
Öleld magadhoz a jövőt:
Tiéd, ne engedd!
Ölelheted, ápolhatod,
Ha életed megáldozod
A pihegő jelennek.
A jelen, a titokzatos,
Tiéd csak mindenestül:
Amit magadból most megélsz,
Annyi vagy, az vagy mindegész
Örökléten keresztül.
Sík Sándor: Avarban virág
A bújó régi ösvény
A zsongó fák alatt.
Lesem - feledni fösvény -
A régi nyomokat.
Egy évvel súlyosabban
Megint csak erre járok.
Nyúlonganak felém,
Kéken, lilán, üdén,
Az esztendős avarban
Az idei virágok.
Életem erdején is
(Nincs messze, gondolom)
Avar leszek csak én is
A vénebb avaron.
Ki rajt merengve jársz tán,
Késői jóbarát,
Bár így köszönne rád
Testvéri csepp dalom,
Így kékecskén, lilácskán,
Ilyen fiatalon.
A bújó régi ösvény
A zsongó fák alatt.
Lesem - feledni fösvény -
A régi nyomokat.
Egy évvel súlyosabban
Megint csak erre járok.
Nyúlonganak felém,
Kéken, lilán, üdén,
Az esztendős avarban
Az idei virágok.
Életem erdején is
(Nincs messze, gondolom)
Avar leszek csak én is
A vénebb avaron.
Ki rajt merengve jársz tán,
Késői jóbarát,
Bár így köszönne rád
Testvéri csepp dalom,
Így kékecskén, lilácskán,
Ilyen fiatalon.
A sírásról és a nevetésről
Ma más vagyok, mint tegnap voltam.
Valami nagy széltől sodortan,
Ma megbotoltam.
Amikor újra egyenesre keltem,
És amikor magamba néztem,
Csupa csodára leltem.
Gonosz szél, rossz tavaszi szél!
Mióta lelkemre leheltél,
Bennem két ember él.
Mióta veled versenyt fütyörésztem,
Azóta más lett a sírásom
És más a nevetésem.
Mióta ma a napba néztem,
Azóta nevet a sírásom,
Azóta könny van minden nevetésben.
És most már sírni nem merek,
Mert félek a torz kacagás arcától,
Hogy vigyorogva rám mered.
És nevetni is elfeledtem.
Jaj, hiszen sírtam, mikor nem akartam,
És minden sírt, mikor nevettem.
Nagy csoda ez, hogy két lélekre váltam.
A régi lelkem még most is piros,
Hisz hajdan a hajnalban jártam.
A másikon nagy, sűrű fátyolok.
Minden lépésem egy nehéz csoda,
S minden titok.
Sík Sándor
Ma más vagyok, mint tegnap voltam.
Valami nagy széltől sodortan,
Ma megbotoltam.
Amikor újra egyenesre keltem,
És amikor magamba néztem,
Csupa csodára leltem.
Gonosz szél, rossz tavaszi szél!
Mióta lelkemre leheltél,
Bennem két ember él.
Mióta veled versenyt fütyörésztem,
Azóta más lett a sírásom
És más a nevetésem.
Mióta ma a napba néztem,
Azóta nevet a sírásom,
Azóta könny van minden nevetésben.
És most már sírni nem merek,
Mert félek a torz kacagás arcától,
Hogy vigyorogva rám mered.
És nevetni is elfeledtem.
Jaj, hiszen sírtam, mikor nem akartam,
És minden sírt, mikor nevettem.
Nagy csoda ez, hogy két lélekre váltam.
A régi lelkem még most is piros,
Hisz hajdan a hajnalban jártam.
A másikon nagy, sűrű fátyolok.
Minden lépésem egy nehéz csoda,
S minden titok.
Sík Sándor
József Attila: A bűn
Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.
Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.
Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.
És meg is lelem egy napon
az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
meg ismerőseim.
Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.
Késsel szúrtam. Nem szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.
Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
ki retteg boldogan.
És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen...
Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.
Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.
Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.
Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.
Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.
És meg is lelem egy napon
az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
meg ismerőseim.
Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.
Késsel szúrtam. Nem szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.
Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
ki retteg boldogan.
És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen...
Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.
Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.
Vetkőzz le
Először mosd le az út porát, majd a sminket
Hadd lássanak így is minket
És most vedd le blúzodat, mutasd meg két kis dombodat
Közben lazítsál lelkeden és most jöhet a szoknya
E látványhoz hozzá vagyok szokva
Vedd le álarcod majd utána kis bugyid
Most meztelen vagy, de szereped még takar
Alakítsd önmagad egy férfi így akar
Most már kívánlak és lelkem is elfogad
Egy érett nő ennyi mindent ad
És most öleljünk, mert érzelmek és vágyak
/Mindezt fokozzák a jól megvetett ágyak/
Erre várnak izgatottan, sejtelmesen
Az élet mindig rejtelmesen mindent eléd rak
És ha nem vagy vak, a pakliból tied minden lap
Melyből játszani akarsz, de győzni csak akkor fogsz,
Ha engem is kitakarsz
-És mondd valójában, mit akarsz?
Először mosd le az út porát, majd a sminket
Hadd lássanak így is minket
És most vedd le blúzodat, mutasd meg két kis dombodat
Közben lazítsál lelkeden és most jöhet a szoknya
E látványhoz hozzá vagyok szokva
Vedd le álarcod majd utána kis bugyid
Most meztelen vagy, de szereped még takar
Alakítsd önmagad egy férfi így akar
Most már kívánlak és lelkem is elfogad
Egy érett nő ennyi mindent ad
És most öleljünk, mert érzelmek és vágyak
/Mindezt fokozzák a jól megvetett ágyak/
Erre várnak izgatottan, sejtelmesen
Az élet mindig rejtelmesen mindent eléd rak
És ha nem vagy vak, a pakliból tied minden lap
Melyből játszani akarsz, de győzni csak akkor fogsz,
Ha engem is kitakarsz
-És mondd valójában, mit akarsz?
Egy asszony s egy leány
Ó messzi, messzi két szép Asszonyok!
Egy asszony s egy leány szivembe verten.
Mig értük tornáz ifju, büszke lelkem,
Vágyam közöttük gyáván kóborog.
És jaj a Végzet átkozott-konok,
Duhaj mámort csihol sötét szememben
S dús, ölelő-nagy ágyu véreremben
Értük lihegnek megváltó borok.
A lány: Ős, termő, naphajú mező,
Az Élet vár szent méhében magokra
S úgy szól szava, mint hallgatag habokra
Ha lágyan símul esti evező.
Az asszony: Város, bűnös elveszés,
Rejtelmes és meleg homály, hol bongva
Búg esteórát vágyak titka, tornya
S forró polippá ájul át a kéz.
Két tulsó part. Közöttük égtem annyit
S csókolja most is nagy szivem a Bor.
Mint szép, tünő nap bánata mikor
Fáradt folyón sötéten átaranylik.
József Attila
Ó messzi, messzi két szép Asszonyok!
Egy asszony s egy leány szivembe verten.
Mig értük tornáz ifju, büszke lelkem,
Vágyam közöttük gyáván kóborog.
És jaj a Végzet átkozott-konok,
Duhaj mámort csihol sötét szememben
S dús, ölelő-nagy ágyu véreremben
Értük lihegnek megváltó borok.
A lány: Ős, termő, naphajú mező,
Az Élet vár szent méhében magokra
S úgy szól szava, mint hallgatag habokra
Ha lágyan símul esti evező.
Az asszony: Város, bűnös elveszés,
Rejtelmes és meleg homály, hol bongva
Búg esteórát vágyak titka, tornya
S forró polippá ájul át a kéz.
Két tulsó part. Közöttük égtem annyit
S csókolja most is nagy szivem a Bor.
Mint szép, tünő nap bánata mikor
Fáradt folyón sötéten átaranylik.
József Attila
József Attila: A szív s a szem
A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?
Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: - Mi lesz velem?
Önző szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.
S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz gond nélkül válik el.
A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
Rejtett kincsét előhíjja,
S mosogatja gyötört lényét,
De ez már mit sem segít,
Vissza nem kapja a fényét,
Ha elsírta könnyeit.
A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?
Ha eltűnik a szerelem,
A szív kérdi: - Mi lesz velem?
Önző szív! magára gondol
S csakhamar életre kel.
S nem gyötrődik semmi gondtól,
Hisz gond nélkül válik el.
A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
Rejtett kincsét előhíjja,
S mosogatja gyötört lényét,
De ez már mit sem segít,
Vissza nem kapja a fényét,
Ha elsírta könnyeit.
Add magad
Arcod mögött gondolataid
Lepleznék, ha tudnák
Üzennél nekem valótlant
Ennyire fáj a múlt?
Bizalmam szeretnéd élvezni
Miközben félrevezetsz
Téged is felcímkézett a múlt
És ez az út hova vezet?
Érzelmeid igazolják tetteid
És léhán vigasztalod magad
És nem szeret már senki
Lenulláztad magad
Hagyd a praktikákat
Fertőtlenítsd le magad
Egy hazug világból jöttél
Ugye szeretnél megtérni?
Végre földhöz vágod
Ezerszínű álarcod
Már csak egy kis szeretet kéne
Kérjed és megkapod
Ha hullik a könnyed
Jó úton jársz
Arcod mögött gondolataid
Lepleznék, ha tudnák
Üzennél nekem valótlant
Ennyire fáj a múlt?
Bizalmam szeretnéd élvezni
Miközben félrevezetsz
Téged is felcímkézett a múlt
És ez az út hova vezet?
Érzelmeid igazolják tetteid
És léhán vigasztalod magad
És nem szeret már senki
Lenulláztad magad
Hagyd a praktikákat
Fertőtlenítsd le magad
Egy hazug világból jöttél
Ugye szeretnél megtérni?
Végre földhöz vágod
Ezerszínű álarcod
Már csak egy kis szeretet kéne
Kérjed és megkapod
Ha hullik a könnyed
Jó úton jársz
Egyszerű vers
Mikor már minden sötét és felszakad köröttünk lilán az ég,
akkor szeretném látni a szemedet.
Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném meg-
csókolni kezedet merészen.
Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok Melletted, tudom,
hogy nem fogom megcsókolni a kezedet.
József Attila
Mikor már minden sötét és felszakad köröttünk lilán az ég,
akkor szeretném látni a szemedet.
Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném meg-
csókolni kezedet merészen.
Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok Melletted, tudom,
hogy nem fogom megcsókolni a kezedet.
József Attila
Lélekszirteken
A lelkem életért zugó tavában
Rimek lapulnak, mint a zátonyok.
Szerelmem űz, hogy rajta csolnakázzam
És szívemen el is barangolok.
De csolnakom a habja elragadta,
Sodorja éles zátonyok között.
(A tájat erre bánat-népség lakja
S én bánatom is ide költözött.)
Fáradt nyugvással csak hagyom rohanni
S zokogva várok, hátha partot ér;
Még könnyem is van nékem; ó van annyi,
Hogy vezekeljek minden álmamér' -
És öntöm is sűrűn, bőséggel, híven,
Míg tördelődik szirteken a szívem.
József Attila
A lelkem életért zugó tavában
Rimek lapulnak, mint a zátonyok.
Szerelmem űz, hogy rajta csolnakázzam
És szívemen el is barangolok.
De csolnakom a habja elragadta,
Sodorja éles zátonyok között.
(A tájat erre bánat-népség lakja
S én bánatom is ide költözött.)
Fáradt nyugvással csak hagyom rohanni
S zokogva várok, hátha partot ér;
Még könnyem is van nékem; ó van annyi,
Hogy vezekeljek minden álmamér' -
És öntöm is sűrűn, bőséggel, híven,
Míg tördelődik szirteken a szívem.
József Attila
Márió: Erotika
Megfognám, de nem érem el
Felfognám, de nem érthetem
Élvezném, de nem tehetem
Erotika ez vagy nekem
Megfogtam, elértem,
Felfogtam, megértettem
Élveztem, mert megtehettem
Megfognám, de nem érem el
Felfognám, de nem érthetem
Élvezném, de nem tehetem
Erotika ez vagy nekem
Megfogtam, elértem,
Felfogtam, megértettem
Élveztem, mert megtehettem
Márió: A szex
Titkoljuk, szégyeljük, elfojtjuk, keressük
Csak finoman ízleljük, hogy belé ne szeressünk
És, ha mégis megtörténne,
Naponta többször élveznem kéne
Az orgazmus is egy a sok közül
Merjem, ne merjem, majd döntök én
Mikor már túlvagyok, s mondják rám vén
Vagy mint ifjú kujon, nem szégyellve élni
S mienk csak az, mit megmertünk élni
Titkoljuk, szégyeljük, elfojtjuk, keressük
Csak finoman ízleljük, hogy belé ne szeressünk
És, ha mégis megtörténne,
Naponta többször élveznem kéne
Az orgazmus is egy a sok közül
Merjem, ne merjem, majd döntök én
Mikor már túlvagyok, s mondják rám vén
Vagy mint ifjú kujon, nem szégyellve élni
S mienk csak az, mit megmertünk élni
Puszta Sándor:
Bennünk fénylő csillag
sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni
gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni
induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni
a jóságot még ma
el kéne kezdeni
óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni
Bennünk fénylő csillag
sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni
gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni
induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni
a jóságot még ma
el kéne kezdeni
óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni
Szép Ernő:
Meglátod
A csillagok fölé
repül már az ember,
s lemegy olyan mélyre,
amily mély a tenger.
És lenn a tengerben
már fotografálhat,
ismerős lesz minden
rejtett növény, állat.
Mindennap az ember
új csodára ébred,
nem lesz semmi titka
majd a mindenségnek.
Távolba láthatunk,
távolba hallhatunk,
hosszú lesz az élet,
tán meg se halhatunk.
A lehetetlent is
szabad lesz remélni;
meglátod, hogy milyen
érdekes lesz élni.
Meglátod
A csillagok fölé
repül már az ember,
s lemegy olyan mélyre,
amily mély a tenger.
És lenn a tengerben
már fotografálhat,
ismerős lesz minden
rejtett növény, állat.
Mindennap az ember
új csodára ébred,
nem lesz semmi titka
majd a mindenségnek.
Távolba láthatunk,
távolba hallhatunk,
hosszú lesz az élet,
tán meg se halhatunk.
A lehetetlent is
szabad lesz remélni;
meglátod, hogy milyen
érdekes lesz élni.
Szandra: Szeretni
Nem tudtam, nem is sejtettem,
Hogy képes vagyok egész szívemmel,
Így szeretni.
Ez a Te ajándékod nekem.
Megleptél Önmagammal s Veled,
Kik egyek vagyunk, lehet.
Köszönöm hát Neked.
*
Várlak, szeretlek, áldalak.
Te angyal, ki hozzám jöttél, engem vártál,
Ó, hogy áldalak, hogy megláttál s értem megálltál.
Csillagokra nézek, s remélek.
Remélek Neked csodaszép álmokat,
hűseket, nyugalmasakat.
Látom, ahogy alszol.
Aranypilláid meg megremegnek,
Arcodon látom, jó helyen vagy,
Szeretet csitítja oly kedves lelkedet.
Hallom lélegzeted,
Ölemben fogom a fejed.
Nézlek, nézlek és látlak, látlak!
És fel nem foghatom micsoda csoda történik velem,
Áldásodból, édes Istenem.
Szép Vagy.
Te vagy a legszebb dolog a világon,
Ami történhetett velem.
Nem tudtam, nem is sejtettem,
Hogy képes vagyok egész szívemmel,
Így szeretni.
Ez a Te ajándékod nekem.
Megleptél Önmagammal s Veled,
Kik egyek vagyunk, lehet.
Köszönöm hát Neked.
*
Várlak, szeretlek, áldalak.
Te angyal, ki hozzám jöttél, engem vártál,
Ó, hogy áldalak, hogy megláttál s értem megálltál.
Csillagokra nézek, s remélek.
Remélek Neked csodaszép álmokat,
hűseket, nyugalmasakat.
Látom, ahogy alszol.
Aranypilláid meg megremegnek,
Arcodon látom, jó helyen vagy,
Szeretet csitítja oly kedves lelkedet.
Hallom lélegzeted,
Ölemben fogom a fejed.
Nézlek, nézlek és látlak, látlak!
És fel nem foghatom micsoda csoda történik velem,
Áldásodból, édes Istenem.
Szép Vagy.
Te vagy a legszebb dolog a világon,
Ami történhetett velem.
József Attila: Virág
Megőrized-e lángvirágom,
mit kezem szivedre tűz?
Heve: nyaram, s ő nyíló berkem:
gyomnyi fekete tűz.
Volt úgy, hogy nem volt füstgyomocska,
de bokros mennyei jel, -
a pokolvihar a virágzást
tőle tanulta el.
Tőle tanulta s fellegszirma
fodrozva, rengve vonult,
s mint jácintporzók, kihajolván
villámival, lenyult.
Szaggatta, tépte gyomocskámat.
Harmatja jégeső,
és megborzongva rája rázta,
ki friss-nedvet leső.
Most virágpora leheletnyi,
és talán meddő korom,
mely, ím, reszketve száll hajadra
és gyászfátyolba von.
Szeresd és viseld lángvirágom,
mit kezem szivedre tűz,
forró nyaram ő s csendes berkem:
gyomnyi fekete tűz.
Megőrized-e lángvirágom,
mit kezem szivedre tűz?
Heve: nyaram, s ő nyíló berkem:
gyomnyi fekete tűz.
Volt úgy, hogy nem volt füstgyomocska,
de bokros mennyei jel, -
a pokolvihar a virágzást
tőle tanulta el.
Tőle tanulta s fellegszirma
fodrozva, rengve vonult,
s mint jácintporzók, kihajolván
villámival, lenyult.
Szaggatta, tépte gyomocskámat.
Harmatja jégeső,
és megborzongva rája rázta,
ki friss-nedvet leső.
Most virágpora leheletnyi,
és talán meddő korom,
mely, ím, reszketve száll hajadra
és gyászfátyolba von.
Szeresd és viseld lángvirágom,
mit kezem szivedre tűz,
forró nyaram ő s csendes berkem:
gyomnyi fekete tűz.
József Attila
(Mily szép vagy, milyen gyönyörü...)
Mily szép vagy, milyen gyönyörü,
mindenütt kerek s gömbölyü
Alvást ér, ha rád borulok,
mikor ölellek, megfulok
s holtomból ujjá éledek,
hogy el ne vesszelek tégedet.
(Mily szép vagy, milyen gyönyörü...)
Mily szép vagy, milyen gyönyörü,
mindenütt kerek s gömbölyü
Alvást ér, ha rád borulok,
mikor ölellek, megfulok
s holtomból ujjá éledek,
hogy el ne vesszelek tégedet.
Reményik Sándor: Vagy-vagy
Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.
Vagy az Úristen, - vagy az emberek.
Vagy a kolostor, - vagy fészek-meleg.
Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.
Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!
Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.
Vagy az Úristen, - vagy az emberek.
Vagy a kolostor, - vagy fészek-meleg.
Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.
Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!
Sík Sándor:
Csillagok, csillagok
Csillagok, csillagok
Értenélek, - szóljatok!
Csillagok, csillagok,
Mért nem szóltok? - alszotok?
Csillagok, csillagok,
Értjük egymást, - hallgatok.
Csillagok, csillagok
Csillagok, csillagok
Értenélek, - szóljatok!
Csillagok, csillagok,
Mért nem szóltok? - alszotok?
Csillagok, csillagok,
Értjük egymást, - hallgatok.
Lassan, tünődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
József Attila
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
József Attila
Pusssz neked Pammy!
Ennek a szép versnek a mondanivalóját be kell tartani!
Ennek a szép versnek a mondanivalóját be kell tartani!
Buli, buli, buli! Jelenleg is a regenerálódás fázisában vok! 
Ének magamhoz
Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét.
Csókolni kell az élet-mart sebet,
Csudálni kell a lányszem tiszta kékét,
Dalolni kell a bánatok felett
S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még.
Tisztelni kell az öregek kezét,
Símogatni az ifjúság fejét
És bátor hittel élni, ölni, csalni.
Halotti torban folyjon drága bor,
Nem szabad sírni soha, semmikor
S ha halni kell, hát vígan menjünk halni.
József Attila
Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét.
Csókolni kell az élet-mart sebet,
Csudálni kell a lányszem tiszta kékét,
Dalolni kell a bánatok felett
S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még.
Tisztelni kell az öregek kezét,
Símogatni az ifjúság fejét
És bátor hittel élni, ölni, csalni.
Halotti torban folyjon drága bor,
Nem szabad sírni soha, semmikor
S ha halni kell, hát vígan menjünk halni.
József Attila
Szia!
Próbáld meg a hungaria.lap.hu!
Próbáld meg a hungaria.lap.hu!
Ismeretlen szerző: Ily szegényen mint én
Isten küldte földre, égi szeretet
Menny és föld ura az, ki ma született,
Menny és föld urának istálló jutott,
S ő az egész földnek megváltást hozott.
Bölcs király ha lennék, hoznék aranyat,
Bárányt, hogyha pásztor, Jézusom fogadd.
Ily szegényen, mint én, mit adjak Neked?
Vedd el ajándékul szívem s lelkemet!
Szegény vagyok látod,
Mit adjak Neked?
Vedd el szent Megváltóm
Szívem s lelkemet!
Isten küldte földre, égi szeretet
Menny és föld ura az, ki ma született,
Menny és föld urának istálló jutott,
S ő az egész földnek megváltást hozott.
Bölcs király ha lennék, hoznék aranyat,
Bárányt, hogyha pásztor, Jézusom fogadd.
Ily szegényen, mint én, mit adjak Neked?
Vedd el ajándékul szívem s lelkemet!
Szegény vagyok látod,
Mit adjak Neked?
Vedd el szent Megváltóm
Szívem s lelkemet!
Arany János: Karácsonyi éjszakán
Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.
Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?
Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éji táncaikhoz rémeknek világol?
Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó lány - én megyek utána!
Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre - a temetőbe viszen.
Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.
Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?
Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éji táncaikhoz rémeknek világol?
Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó lány - én megyek utána!
Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre - a temetőbe viszen.
Miskolczy Kálmán: Magyar Karácsony
Fehér Karácsony!
Tündököl az alvó házakon,
A Béke halk harmóniája
Ömlik be minden ablakon.
Csend és éjszaka!
Puhán von be mindent az ég hava,
Istenem, bár el soh'se múlna,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Isteni kisded!
Mosolyod melegít ma minden szívet,
Csodálva nézzük bájlón fénylő,
Ragyogó, ég-kék szemeidet.
Hallga, csak, hallga!
Mintha most ezernyi nagy harang zúgna,
Neki zúg, cseng, bong neki zeng mind,
A szívünk ma őneki húzza!
Zúgjon is mind ma!
Lelkünkben halk hang súgja és zsongja:
Az Ô ajándéka, Néki köszönjük,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Fehér Karácsony!
Tündököl az alvó házakon,
A Béke halk harmóniája
Ömlik be minden ablakon.
Csend és éjszaka!
Puhán von be mindent az ég hava,
Istenem, bár el soh'se múlna,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Isteni kisded!
Mosolyod melegít ma minden szívet,
Csodálva nézzük bájlón fénylő,
Ragyogó, ég-kék szemeidet.
Hallga, csak, hallga!
Mintha most ezernyi nagy harang zúgna,
Neki zúg, cseng, bong neki zeng mind,
A szívünk ma őneki húzza!
Zúgjon is mind ma!
Lelkünkben halk hang súgja és zsongja:
Az Ô ajándéka, Néki köszönjük,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Móra László:
Karácsonyi csengő
Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.
Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.
Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.
Arany diót, arany csengőt,
Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.
Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.
Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.
Karácsonyi csengő
Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.
Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.
Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.
Arany diót, arany csengőt,
Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.
Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.
Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.
Borsiczky Imre: Karácsony - újév
Eljön a karácsony és a sok szép lapok,
Miket bizony több világrészből kapok,
S a könyv-ajándék, mit a hazai jóság
Küld: egytől-egyig megfogható valóság.
Majd az új esztendő is gyorsan beköszönt,
- Kapunk jókívánságot, akár egy özönt -
Imánkban hisszük: az Isten halhatatlan,
És a jövő, ... a holnap ... megfoghatatlan!
Eljön a karácsony és a sok szép lapok,
Miket bizony több világrészből kapok,
S a könyv-ajándék, mit a hazai jóság
Küld: egytől-egyig megfogható valóság.
Majd az új esztendő is gyorsan beköszönt,
- Kapunk jókívánságot, akár egy özönt -
Imánkban hisszük: az Isten halhatatlan,
És a jövő, ... a holnap ... megfoghatatlan!
Petőfi Sándor: Futó folyam hullámai....
Futó folyam hullámai
Az ember miljon vágya;
Perc hozza őket, perc ragadja el.
A sors azért nem szokta teljesíteni,
Azért nem hallgat rája;
Jól tudja: mikorra egy kegyét leejti,
Az ember már régen mást esdekel,
S hogy kérte amazt, el is felejti.
Futó folyam hullámai
Az ember miljon vágya;
Perc hozza őket, perc ragadja el.
A sors azért nem szokta teljesíteni,
Azért nem hallgat rája;
Jól tudja: mikorra egy kegyét leejti,
Az ember már régen mást esdekel,
S hogy kérte amazt, el is felejti.
Petőfi Sándor: Nem sírok én...
Nem sírok én nem is panaszkodom;
Nem mondom én el másnak: mi bajom?
De nézzetek szinetlen arcaimra,
Ott föl van írva;
És nézzetek szemembe, mely kiégett,
S belőle kiolvashatjátok,
Hogy rajtam átok fekszik, átok,
Hogy fáj nékem, hogy nagyon fáj az élet!
Nem sírok én nem is panaszkodom;
Nem mondom én el másnak: mi bajom?
De nézzetek szinetlen arcaimra,
Ott föl van írva;
És nézzetek szemembe, mely kiégett,
S belőle kiolvashatjátok,
Hogy rajtam átok fekszik, átok,
Hogy fáj nékem, hogy nagyon fáj az élet!
Sik Sándor:
Újévi reménykedés
Hóval jöttél, fiatal esztendő,
Csupa fehér vagy, szép-, jóra kelendő.
Napos és fehér, - ó ha az is volnál,
Naposabb, fehérebb a fekete ónál!
Szép hó, fényes, hűvös és metsző,
(Az üdvös értelem rokonának tetsző)
Jó melegítő, tiszta fehérség,
Borítsd be a rossz föld keserű kérgét!
Borítsd be, borítsd be, burkold el, öleld meg,
Holt-eleven szíve hátha fölenged.
Kripta-ürén a kifagyott mélynek
Hátha még pihegő magok is élnek.
Hisz felszakad egyszer a becstelen tél is!
Vérben és mocsokban ha százszor vetél is,
Egyszercsak, mégiscsak megjön a jövendő.
Hátha te lennél az, fiatal esztendő?
Hátha te lennél az, aki elbontod
Fejünk felől a fekete boltot,
Butaság fekete fellegei gátját,
S eget érhet újra az igaz imádság.
Kiálts, ne hallgass, igazak imája,
Hallja az Isten, hallja, kívánja!
Visszalengő hózivatar, pelyhezd az égre,
Zizegjed, zúgjad: szeretet, béke!
Nektek is, népek gyilkosai, balgák,
Kiérzi az Isten szívetek hangját.
Amit kimondani magatok se mertek,
A szegény nyomorult, vacogó lelket.
Bélpoklos hazugság üvöltésén által
A pőre szív az, mit az Isten áthall:
,,Ments meg, ó ments meg magunktól minket,
S átkozott magunktól szegény mieinket!''
Ó hallom, hallom az ember hangját,
Élők és hullák sírják, sikongják:
,,Kit ember-okosság beteg ördöggé tett,
Mentsd meg önmagától az emberiséget!''
Fekete földön újévi fehérség:
Zsibbadt szívünkben csecsemő reménység.
Isten, éveket, szíveket teremtő,
Teremtsen újjá ez az újesztendő!
Újévi reménykedés
Hóval jöttél, fiatal esztendő,
Csupa fehér vagy, szép-, jóra kelendő.
Napos és fehér, - ó ha az is volnál,
Naposabb, fehérebb a fekete ónál!
Szép hó, fényes, hűvös és metsző,
(Az üdvös értelem rokonának tetsző)
Jó melegítő, tiszta fehérség,
Borítsd be a rossz föld keserű kérgét!
Borítsd be, borítsd be, burkold el, öleld meg,
Holt-eleven szíve hátha fölenged.
Kripta-ürén a kifagyott mélynek
Hátha még pihegő magok is élnek.
Hisz felszakad egyszer a becstelen tél is!
Vérben és mocsokban ha százszor vetél is,
Egyszercsak, mégiscsak megjön a jövendő.
Hátha te lennél az, fiatal esztendő?
Hátha te lennél az, aki elbontod
Fejünk felől a fekete boltot,
Butaság fekete fellegei gátját,
S eget érhet újra az igaz imádság.
Kiálts, ne hallgass, igazak imája,
Hallja az Isten, hallja, kívánja!
Visszalengő hózivatar, pelyhezd az égre,
Zizegjed, zúgjad: szeretet, béke!
Nektek is, népek gyilkosai, balgák,
Kiérzi az Isten szívetek hangját.
Amit kimondani magatok se mertek,
A szegény nyomorult, vacogó lelket.
Bélpoklos hazugság üvöltésén által
A pőre szív az, mit az Isten áthall:
,,Ments meg, ó ments meg magunktól minket,
S átkozott magunktól szegény mieinket!''
Ó hallom, hallom az ember hangját,
Élők és hullák sírják, sikongják:
,,Kit ember-okosság beteg ördöggé tett,
Mentsd meg önmagától az emberiséget!''
Fekete földön újévi fehérség:
Zsibbadt szívünkben csecsemő reménység.
Isten, éveket, szíveket teremtő,
Teremtsen újjá ez az újesztendő!
Sik Sándor: Tiszavirág
Szint' áll a folyó libegése,
Hullámot alig vet a mély,
Alig érzik a szél pihegése,
Az ég is, a föld is alél.
Mondd már, tétova szívem,
Mért borzol e csókpuha szél?
Engedd el a rúdat, a csónak
Járását ismeri már!
Nem tudsz-e örülni a jónak,
Míg lángol a dél meg a nyár?
Nézd, hogy táncol a vízen
A sok pici percnyi bogár
Szint' áll a folyó libegése,
Hullámot alig vet a mély,
Alig érzik a szél pihegése,
Az ég is, a föld is alél.
Mondd már, tétova szívem,
Mért borzol e csókpuha szél?
Engedd el a rúdat, a csónak
Járását ismeri már!
Nem tudsz-e örülni a jónak,
Míg lángol a dél meg a nyár?
Nézd, hogy táncol a vízen
A sok pici percnyi bogár
EDDA: Fohász
Ház, mely betonkézzel átölel,
Ház, mely minden célnak megfelel.
A munkás jó szándékkal épített,
Kész lett, és hozzá többet nem tehet.
De tévedett!
Sokan lakunk, hamis vágyak fűtenek,
Kiáltásunk alig hallik, elveszett.
Ez az, ahol jó melegben lakhatunk,
Ez az, ahol néha mégis megfagyunk.
Ó, megfagyunk!
Kezed fognám, hogy vezess, de nem látlak sehol.
Érzem, hogy a lelkemben élsz, ólomból.
Ref.:
Uram, segítsd fiaid, hogy megtisztuljanak,
Annyit, mint mi csalódtunk, ne csalódjanak,
Uram segítsd, hogy napfény érje tiszta arcukat,
Uram adj szép fiaidnak boldog napokat.
Kérlek, segíts!
Boldog élet, amire vágyunk,
Nem hitvány ígérettömeg.
Hamisat, rosszat eltemető tél,
Helyette hit, cél, mely mindent túlél, mely mindent túlél.
Uram, segítsd fiaid, hogy megtisztuljanak,
Uram, segítsd fiaid, hogy ne csalódjanak,
Uram segítsd, hogy napfény érje tiszta arcukat,
Uram adj szép fiaidnak boldog napokat.
Kérlek, segíts, Kérlek, segíts,
Kérlek, segíts, Kérlek, segíts!
Ház, mely betonkézzel átölel,
Ház, mely minden célnak megfelel.
A munkás jó szándékkal épített,
Kész lett, és hozzá többet nem tehet.
De tévedett!
Sokan lakunk, hamis vágyak fűtenek,
Kiáltásunk alig hallik, elveszett.
Ez az, ahol jó melegben lakhatunk,
Ez az, ahol néha mégis megfagyunk.
Ó, megfagyunk!
Kezed fognám, hogy vezess, de nem látlak sehol.
Érzem, hogy a lelkemben élsz, ólomból.
Ref.:
Uram, segítsd fiaid, hogy megtisztuljanak,
Annyit, mint mi csalódtunk, ne csalódjanak,
Uram segítsd, hogy napfény érje tiszta arcukat,
Uram adj szép fiaidnak boldog napokat.
Kérlek, segíts!
Boldog élet, amire vágyunk,
Nem hitvány ígérettömeg.
Hamisat, rosszat eltemető tél,
Helyette hit, cél, mely mindent túlél, mely mindent túlél.
Uram, segítsd fiaid, hogy megtisztuljanak,
Uram, segítsd fiaid, hogy ne csalódjanak,
Uram segítsd, hogy napfény érje tiszta arcukat,
Uram adj szép fiaidnak boldog napokat.
Kérlek, segíts, Kérlek, segíts,
Kérlek, segíts, Kérlek, segíts!
Sztrilics Ágnes:
az én szívem
fellobbanó
Tűz
bennem a
Szó
csipkebokor
száraz ága
szívem
hitem mécse
fáklya
daloló szívem
Isten harsonája
hajnal előtt -
szívem
kőkemény
értelmem
üres lett
Nélküled -
kiforrtak
belőlem a
szavak
elnémult
szívem
kép-telen
száraz
a Szent
nem érint
Szeretet
elkerül
megfagy
kőszívem
ilyen
egyedül
tagjaim fájnak
a lelkem fáradt
szívem
szárnyaszegett
meg ne mondd
senkinek
irgalmatlanul
igazad volt
imátlan vagyok
közömbös és
kemény
zárt ajkam
száraz szívem
mégis
irgalmadért
eseng
Igazság -
közel léptél hozzám
közelebbre
önmagamnál
Szívedre vontál
szívemre hajoltál
miért maradtam
mégis-idegen
Tőled s magamtól
árva
idegenségembe
bezárva
haragudtam Rád
napokig
vádaskodtam
tegnapig
kemény kődarab
a szívem
ma -
most már tudom
kutam mélyén
zúgó vizeink
örvénylő szélén
sárkány lapul
örvénylő titok
az ember szíve
most már tudom
az én szívem
fellobbanó
Tűz
bennem a
Szó
csipkebokor
száraz ága
szívem
hitem mécse
fáklya
daloló szívem
Isten harsonája
hajnal előtt -
szívem
kőkemény
értelmem
üres lett
Nélküled -
kiforrtak
belőlem a
szavak
elnémult
szívem
kép-telen
száraz
a Szent
nem érint
Szeretet
elkerül
megfagy
kőszívem
ilyen
egyedül
tagjaim fájnak
a lelkem fáradt
szívem
szárnyaszegett
meg ne mondd
senkinek
irgalmatlanul
igazad volt
imátlan vagyok
közömbös és
kemény
zárt ajkam
száraz szívem
mégis
irgalmadért
eseng
Igazság -
közel léptél hozzám
közelebbre
önmagamnál
Szívedre vontál
szívemre hajoltál
miért maradtam
mégis-idegen
Tőled s magamtól
árva
idegenségembe
bezárva
haragudtam Rád
napokig
vádaskodtam
tegnapig
kemény kődarab
a szívem
ma -
most már tudom
kutam mélyén
zúgó vizeink
örvénylő szélén
sárkány lapul
örvénylő titok
az ember szíve
most már tudom
Lányszépség dícsérete
1
Valaki másnak kéne mostan jönni,
Ki nálam mégis szebben tud köszönni,
Ki nem dadog, látván szépségedet:
Bátor, bolondos, lelkes nagy-gyerek.
Ki így köszönne: "Szépség, bárhová lépsz,
Neked lobog fel mindenütt a lángész
S mint ó remekművet, mely isteni,
Úgy megcsudál az alkotó zseni.
Ki trónusán a Nemlátottat várja,
Hódol neked művészek büszke álma,
Pedig halkan szólsz s mégis általa
Ledől a közöny Jerichó-fala!..."
Igen, tán így, de szebben, lelkesebben,
Mint tűzimádónak vak rengetegben
Áldó hozsánna zengne ajkirúl,
Ha körülötte az erdő kigyúl.
S én nem birom, bocsáss meg szép Valóság!
Csak lelkem tép még egy utolsó rózsát
S mint bánatkertész kis örömvizét,
Szirmát elődbe halkan hinti szét.
2
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot,
Úgy űzöm a félénk szépséget én.
Mert búfelhős lelkem sötét egén
Valaki szeme fényeket zuhantott
S hallgatva várja most a méltó hangot,
Tudom, ki áldva csügg dicséretén.
S én szétmarcangolom, ha meglelém,
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot.
S mely szárnyát fáradtan vonszolja, földön,
Mint ázott és beteg madár vergődöm,
Nem tudván méltón szólni szépségednek.
S várom remegve, mosolyogjon kedved,
Mert jó, ha vergődésemen mulat:
Csak vergődés a méltó hódolat.
1
Valaki másnak kéne mostan jönni,
Ki nálam mégis szebben tud köszönni,
Ki nem dadog, látván szépségedet:
Bátor, bolondos, lelkes nagy-gyerek.
Ki így köszönne: "Szépség, bárhová lépsz,
Neked lobog fel mindenütt a lángész
S mint ó remekművet, mely isteni,
Úgy megcsudál az alkotó zseni.
Ki trónusán a Nemlátottat várja,
Hódol neked művészek büszke álma,
Pedig halkan szólsz s mégis általa
Ledől a közöny Jerichó-fala!..."
Igen, tán így, de szebben, lelkesebben,
Mint tűzimádónak vak rengetegben
Áldó hozsánna zengne ajkirúl,
Ha körülötte az erdő kigyúl.
S én nem birom, bocsáss meg szép Valóság!
Csak lelkem tép még egy utolsó rózsát
S mint bánatkertész kis örömvizét,
Szirmát elődbe halkan hinti szét.
2
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot,
Úgy űzöm a félénk szépséget én.
Mert búfelhős lelkem sötét egén
Valaki szeme fényeket zuhantott
S hallgatva várja most a méltó hangot,
Tudom, ki áldva csügg dicséretén.
S én szétmarcangolom, ha meglelém,
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot.
S mely szárnyát fáradtan vonszolja, földön,
Mint ázott és beteg madár vergődöm,
Nem tudván méltón szólni szépségednek.
S várom remegve, mosolyogjon kedved,
Mert jó, ha vergődésemen mulat:
Csak vergődés a méltó hódolat.
József Attila: A szemed
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.
Szerelmes kiszólás
Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!
Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi őrületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!
József Attila
Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!
Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi őrületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!
József Attila
Keresztury Dezső: Parázs
Ideje senkinek sincs már,
mind ámokfutó,
kit végül is csak a sír vár:
elolvad, tavalyi hó.
Jobb volna halkan pihenni,
kertben, fű, lomb között,
hervadó tűz, mely egy szemnyi
parázsba költözött.
Csak lenni, nem mindig őrsön;
tenni a mindennapit,
ahogy sok csendes ősöm
példája tanít.
De soha nem nyughatom már:
szél támad, lángra kap
az égre feszülő csont-vár
s lerogy túlterhe alatt.
Kit ár sodor, fordul így vissza,
kit szél emel, néz le így,
ha csontig ég, lesz újra tiszta,
akit Isten segít.
Ideje senkinek sincs már,
mind ámokfutó,
kit végül is csak a sír vár:
elolvad, tavalyi hó.
Jobb volna halkan pihenni,
kertben, fű, lomb között,
hervadó tűz, mely egy szemnyi
parázsba költözött.
Csak lenni, nem mindig őrsön;
tenni a mindennapit,
ahogy sok csendes ősöm
példája tanít.
De soha nem nyughatom már:
szél támad, lángra kap
az égre feszülő csont-vár
s lerogy túlterhe alatt.
Kit ár sodor, fordul így vissza,
kit szél emel, néz le így,
ha csontig ég, lesz újra tiszta,
akit Isten segít.
Szia!
Nem vagy egyedül.
Nem vagy egyedül.
József Attila: Az én ajándékom
A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.
Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,
Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.
A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.
Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,
Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.
József Attila: Keresek valakit
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.
Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!
Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.
Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.
Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!
Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.
Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.
Pusssz neked Pammy drága! 
József Attila: Mámor
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Szeretném a keblemre ölelni az
Életért kűzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.
Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.
És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Szeretném a keblemre ölelni az
Életért kűzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.
Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.
És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.
Ülünk egymás mellett
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
- Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? -
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
- Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? -
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
József Attila
(Az én szivem sokat csatangolt...)
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.
(Az én szivem sokat csatangolt...)
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.
Ellen Nitt:Azt hittem
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
Magyarország
Sex Clowns 2
Ass to mouth 9
Lesbian College Coeds 13
A pesti spriccparty klub 14 - A doktornő is bedobja magát
Sex Village Idiot
