2004. 12. 26. vasárnap 13:07
Ének magamhoz
Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét.
Csókolni kell az élet-mart sebet,
Csudálni kell a lányszem tiszta kékét,
Dalolni kell a bánatok felett
S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még.
Tisztelni kell az öregek kezét,
Símogatni az ifjúság fejét
És bátor hittel élni, ölni, csalni.
Halotti torban folyjon drága bor,
Nem szabad sírni soha, semmikor
S ha halni kell, hát vígan menjünk halni.
József Attila
Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét.
Csókolni kell az élet-mart sebet,
Csudálni kell a lányszem tiszta kékét,
Dalolni kell a bánatok felett
S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még.
Tisztelni kell az öregek kezét,
Símogatni az ifjúság fejét
És bátor hittel élni, ölni, csalni.
Halotti torban folyjon drága bor,
Nem szabad sírni soha, semmikor
S ha halni kell, hát vígan menjünk halni.
József Attila
Szia!
Próbáld meg a hungaria.lap.hu!
Próbáld meg a hungaria.lap.hu!
Ismeretlen szerző: Ily szegényen mint én
Isten küldte földre, égi szeretet
Menny és föld ura az, ki ma született,
Menny és föld urának istálló jutott,
S ő az egész földnek megváltást hozott.
Bölcs király ha lennék, hoznék aranyat,
Bárányt, hogyha pásztor, Jézusom fogadd.
Ily szegényen, mint én, mit adjak Neked?
Vedd el ajándékul szívem s lelkemet!
Szegény vagyok látod,
Mit adjak Neked?
Vedd el szent Megváltóm
Szívem s lelkemet!
Isten küldte földre, égi szeretet
Menny és föld ura az, ki ma született,
Menny és föld urának istálló jutott,
S ő az egész földnek megváltást hozott.
Bölcs király ha lennék, hoznék aranyat,
Bárányt, hogyha pásztor, Jézusom fogadd.
Ily szegényen, mint én, mit adjak Neked?
Vedd el ajándékul szívem s lelkemet!
Szegény vagyok látod,
Mit adjak Neked?
Vedd el szent Megváltóm
Szívem s lelkemet!
Arany János: Karácsonyi éjszakán
Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.
Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?
Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éji táncaikhoz rémeknek világol?
Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó lány - én megyek utána!
Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre - a temetőbe viszen.
Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.
Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?
Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éji táncaikhoz rémeknek világol?
Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó lány - én megyek utána!
Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre - a temetőbe viszen.
Miskolczy Kálmán: Magyar Karácsony
Fehér Karácsony!
Tündököl az alvó házakon,
A Béke halk harmóniája
Ömlik be minden ablakon.
Csend és éjszaka!
Puhán von be mindent az ég hava,
Istenem, bár el soh'se múlna,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Isteni kisded!
Mosolyod melegít ma minden szívet,
Csodálva nézzük bájlón fénylő,
Ragyogó, ég-kék szemeidet.
Hallga, csak, hallga!
Mintha most ezernyi nagy harang zúgna,
Neki zúg, cseng, bong neki zeng mind,
A szívünk ma őneki húzza!
Zúgjon is mind ma!
Lelkünkben halk hang súgja és zsongja:
Az Ô ajándéka, Néki köszönjük,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Fehér Karácsony!
Tündököl az alvó házakon,
A Béke halk harmóniája
Ömlik be minden ablakon.
Csend és éjszaka!
Puhán von be mindent az ég hava,
Istenem, bár el soh'se múlna,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Isteni kisded!
Mosolyod melegít ma minden szívet,
Csodálva nézzük bájlón fénylő,
Ragyogó, ég-kék szemeidet.
Hallga, csak, hallga!
Mintha most ezernyi nagy harang zúgna,
Neki zúg, cseng, bong neki zeng mind,
A szívünk ma őneki húzza!
Zúgjon is mind ma!
Lelkünkben halk hang súgja és zsongja:
Az Ô ajándéka, Néki köszönjük,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Móra László:
Karácsonyi csengő
Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.
Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.
Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.
Arany diót, arany csengőt,
Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.
Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.
Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.
Karácsonyi csengő
Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.
Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.
Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.
Arany diót, arany csengőt,
Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.
Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.
Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.
Borsiczky Imre: Karácsony - újév
Eljön a karácsony és a sok szép lapok,
Miket bizony több világrészből kapok,
S a könyv-ajándék, mit a hazai jóság
Küld: egytől-egyig megfogható valóság.
Majd az új esztendő is gyorsan beköszönt,
- Kapunk jókívánságot, akár egy özönt -
Imánkban hisszük: az Isten halhatatlan,
És a jövő, ... a holnap ... megfoghatatlan!
Eljön a karácsony és a sok szép lapok,
Miket bizony több világrészből kapok,
S a könyv-ajándék, mit a hazai jóság
Küld: egytől-egyig megfogható valóság.
Majd az új esztendő is gyorsan beköszönt,
- Kapunk jókívánságot, akár egy özönt -
Imánkban hisszük: az Isten halhatatlan,
És a jövő, ... a holnap ... megfoghatatlan!
Petőfi Sándor: Futó folyam hullámai....
Futó folyam hullámai
Az ember miljon vágya;
Perc hozza őket, perc ragadja el.
A sors azért nem szokta teljesíteni,
Azért nem hallgat rája;
Jól tudja: mikorra egy kegyét leejti,
Az ember már régen mást esdekel,
S hogy kérte amazt, el is felejti.
Futó folyam hullámai
Az ember miljon vágya;
Perc hozza őket, perc ragadja el.
A sors azért nem szokta teljesíteni,
Azért nem hallgat rája;
Jól tudja: mikorra egy kegyét leejti,
Az ember már régen mást esdekel,
S hogy kérte amazt, el is felejti.
Ez nem 69-es hanem 96-os. 
Petőfi Sándor: Nem sírok én...
Nem sírok én nem is panaszkodom;
Nem mondom én el másnak: mi bajom?
De nézzetek szinetlen arcaimra,
Ott föl van írva;
És nézzetek szemembe, mely kiégett,
S belőle kiolvashatjátok,
Hogy rajtam átok fekszik, átok,
Hogy fáj nékem, hogy nagyon fáj az élet!
Nem sírok én nem is panaszkodom;
Nem mondom én el másnak: mi bajom?
De nézzetek szinetlen arcaimra,
Ott föl van írva;
És nézzetek szemembe, mely kiégett,
S belőle kiolvashatjátok,
Hogy rajtam átok fekszik, átok,
Hogy fáj nékem, hogy nagyon fáj az élet!
Sik Sándor:
Újévi reménykedés
Hóval jöttél, fiatal esztendő,
Csupa fehér vagy, szép-, jóra kelendő.
Napos és fehér, - ó ha az is volnál,
Naposabb, fehérebb a fekete ónál!
Szép hó, fényes, hűvös és metsző,
(Az üdvös értelem rokonának tetsző)
Jó melegítő, tiszta fehérség,
Borítsd be a rossz föld keserű kérgét!
Borítsd be, borítsd be, burkold el, öleld meg,
Holt-eleven szíve hátha fölenged.
Kripta-ürén a kifagyott mélynek
Hátha még pihegő magok is élnek.
Hisz felszakad egyszer a becstelen tél is!
Vérben és mocsokban ha százszor vetél is,
Egyszercsak, mégiscsak megjön a jövendő.
Hátha te lennél az, fiatal esztendő?
Hátha te lennél az, aki elbontod
Fejünk felől a fekete boltot,
Butaság fekete fellegei gátját,
S eget érhet újra az igaz imádság.
Kiálts, ne hallgass, igazak imája,
Hallja az Isten, hallja, kívánja!
Visszalengő hózivatar, pelyhezd az égre,
Zizegjed, zúgjad: szeretet, béke!
Nektek is, népek gyilkosai, balgák,
Kiérzi az Isten szívetek hangját.
Amit kimondani magatok se mertek,
A szegény nyomorult, vacogó lelket.
Bélpoklos hazugság üvöltésén által
A pőre szív az, mit az Isten áthall:
,,Ments meg, ó ments meg magunktól minket,
S átkozott magunktól szegény mieinket!''
Ó hallom, hallom az ember hangját,
Élők és hullák sírják, sikongják:
,,Kit ember-okosság beteg ördöggé tett,
Mentsd meg önmagától az emberiséget!''
Fekete földön újévi fehérség:
Zsibbadt szívünkben csecsemő reménység.
Isten, éveket, szíveket teremtő,
Teremtsen újjá ez az újesztendő!
Újévi reménykedés
Hóval jöttél, fiatal esztendő,
Csupa fehér vagy, szép-, jóra kelendő.
Napos és fehér, - ó ha az is volnál,
Naposabb, fehérebb a fekete ónál!
Szép hó, fényes, hűvös és metsző,
(Az üdvös értelem rokonának tetsző)
Jó melegítő, tiszta fehérség,
Borítsd be a rossz föld keserű kérgét!
Borítsd be, borítsd be, burkold el, öleld meg,
Holt-eleven szíve hátha fölenged.
Kripta-ürén a kifagyott mélynek
Hátha még pihegő magok is élnek.
Hisz felszakad egyszer a becstelen tél is!
Vérben és mocsokban ha százszor vetél is,
Egyszercsak, mégiscsak megjön a jövendő.
Hátha te lennél az, fiatal esztendő?
Hátha te lennél az, aki elbontod
Fejünk felől a fekete boltot,
Butaság fekete fellegei gátját,
S eget érhet újra az igaz imádság.
Kiálts, ne hallgass, igazak imája,
Hallja az Isten, hallja, kívánja!
Visszalengő hózivatar, pelyhezd az égre,
Zizegjed, zúgjad: szeretet, béke!
Nektek is, népek gyilkosai, balgák,
Kiérzi az Isten szívetek hangját.
Amit kimondani magatok se mertek,
A szegény nyomorult, vacogó lelket.
Bélpoklos hazugság üvöltésén által
A pőre szív az, mit az Isten áthall:
,,Ments meg, ó ments meg magunktól minket,
S átkozott magunktól szegény mieinket!''
Ó hallom, hallom az ember hangját,
Élők és hullák sírják, sikongják:
,,Kit ember-okosság beteg ördöggé tett,
Mentsd meg önmagától az emberiséget!''
Fekete földön újévi fehérség:
Zsibbadt szívünkben csecsemő reménység.
Isten, éveket, szíveket teremtő,
Teremtsen újjá ez az újesztendő!
Sik Sándor: Tiszavirág
Szint' áll a folyó libegése,
Hullámot alig vet a mély,
Alig érzik a szél pihegése,
Az ég is, a föld is alél.
Mondd már, tétova szívem,
Mért borzol e csókpuha szél?
Engedd el a rúdat, a csónak
Járását ismeri már!
Nem tudsz-e örülni a jónak,
Míg lángol a dél meg a nyár?
Nézd, hogy táncol a vízen
A sok pici percnyi bogár
Szint' áll a folyó libegése,
Hullámot alig vet a mély,
Alig érzik a szél pihegése,
Az ég is, a föld is alél.
Mondd már, tétova szívem,
Mért borzol e csókpuha szél?
Engedd el a rúdat, a csónak
Járását ismeri már!
Nem tudsz-e örülni a jónak,
Míg lángol a dél meg a nyár?
Nézd, hogy táncol a vízen
A sok pici percnyi bogár
EDDA: Fohász
Ház, mely betonkézzel átölel,
Ház, mely minden célnak megfelel.
A munkás jó szándékkal épített,
Kész lett, és hozzá többet nem tehet.
De tévedett!
Sokan lakunk, hamis vágyak fűtenek,
Kiáltásunk alig hallik, elveszett.
Ez az, ahol jó melegben lakhatunk,
Ez az, ahol néha mégis megfagyunk.
Ó, megfagyunk!
Kezed fognám, hogy vezess, de nem látlak sehol.
Érzem, hogy a lelkemben élsz, ólomból.
Ref.:
Uram, segítsd fiaid, hogy megtisztuljanak,
Annyit, mint mi csalódtunk, ne csalódjanak,
Uram segítsd, hogy napfény érje tiszta arcukat,
Uram adj szép fiaidnak boldog napokat.
Kérlek, segíts!
Boldog élet, amire vágyunk,
Nem hitvány ígérettömeg.
Hamisat, rosszat eltemető tél,
Helyette hit, cél, mely mindent túlél, mely mindent túlél.
Uram, segítsd fiaid, hogy megtisztuljanak,
Uram, segítsd fiaid, hogy ne csalódjanak,
Uram segítsd, hogy napfény érje tiszta arcukat,
Uram adj szép fiaidnak boldog napokat.
Kérlek, segíts, Kérlek, segíts,
Kérlek, segíts, Kérlek, segíts!
Ház, mely betonkézzel átölel,
Ház, mely minden célnak megfelel.
A munkás jó szándékkal épített,
Kész lett, és hozzá többet nem tehet.
De tévedett!
Sokan lakunk, hamis vágyak fűtenek,
Kiáltásunk alig hallik, elveszett.
Ez az, ahol jó melegben lakhatunk,
Ez az, ahol néha mégis megfagyunk.
Ó, megfagyunk!
Kezed fognám, hogy vezess, de nem látlak sehol.
Érzem, hogy a lelkemben élsz, ólomból.
Ref.:
Uram, segítsd fiaid, hogy megtisztuljanak,
Annyit, mint mi csalódtunk, ne csalódjanak,
Uram segítsd, hogy napfény érje tiszta arcukat,
Uram adj szép fiaidnak boldog napokat.
Kérlek, segíts!
Boldog élet, amire vágyunk,
Nem hitvány ígérettömeg.
Hamisat, rosszat eltemető tél,
Helyette hit, cél, mely mindent túlél, mely mindent túlél.
Uram, segítsd fiaid, hogy megtisztuljanak,
Uram, segítsd fiaid, hogy ne csalódjanak,
Uram segítsd, hogy napfény érje tiszta arcukat,
Uram adj szép fiaidnak boldog napokat.
Kérlek, segíts, Kérlek, segíts,
Kérlek, segíts, Kérlek, segíts!
Sztrilics Ágnes:
az én szívem
fellobbanó
Tűz
bennem a
Szó
csipkebokor
száraz ága
szívem
hitem mécse
fáklya
daloló szívem
Isten harsonája
hajnal előtt -
szívem
kőkemény
értelmem
üres lett
Nélküled -
kiforrtak
belőlem a
szavak
elnémult
szívem
kép-telen
száraz
a Szent
nem érint
Szeretet
elkerül
megfagy
kőszívem
ilyen
egyedül
tagjaim fájnak
a lelkem fáradt
szívem
szárnyaszegett
meg ne mondd
senkinek
irgalmatlanul
igazad volt
imátlan vagyok
közömbös és
kemény
zárt ajkam
száraz szívem
mégis
irgalmadért
eseng
Igazság -
közel léptél hozzám
közelebbre
önmagamnál
Szívedre vontál
szívemre hajoltál
miért maradtam
mégis-idegen
Tőled s magamtól
árva
idegenségembe
bezárva
haragudtam Rád
napokig
vádaskodtam
tegnapig
kemény kődarab
a szívem
ma -
most már tudom
kutam mélyén
zúgó vizeink
örvénylő szélén
sárkány lapul
örvénylő titok
az ember szíve
most már tudom
az én szívem
fellobbanó
Tűz
bennem a
Szó
csipkebokor
száraz ága
szívem
hitem mécse
fáklya
daloló szívem
Isten harsonája
hajnal előtt -
szívem
kőkemény
értelmem
üres lett
Nélküled -
kiforrtak
belőlem a
szavak
elnémult
szívem
kép-telen
száraz
a Szent
nem érint
Szeretet
elkerül
megfagy
kőszívem
ilyen
egyedül
tagjaim fájnak
a lelkem fáradt
szívem
szárnyaszegett
meg ne mondd
senkinek
irgalmatlanul
igazad volt
imátlan vagyok
közömbös és
kemény
zárt ajkam
száraz szívem
mégis
irgalmadért
eseng
Igazság -
közel léptél hozzám
közelebbre
önmagamnál
Szívedre vontál
szívemre hajoltál
miért maradtam
mégis-idegen
Tőled s magamtól
árva
idegenségembe
bezárva
haragudtam Rád
napokig
vádaskodtam
tegnapig
kemény kődarab
a szívem
ma -
most már tudom
kutam mélyén
zúgó vizeink
örvénylő szélén
sárkány lapul
örvénylő titok
az ember szíve
most már tudom
Lányszépség dícsérete
1
Valaki másnak kéne mostan jönni,
Ki nálam mégis szebben tud köszönni,
Ki nem dadog, látván szépségedet:
Bátor, bolondos, lelkes nagy-gyerek.
Ki így köszönne: "Szépség, bárhová lépsz,
Neked lobog fel mindenütt a lángész
S mint ó remekművet, mely isteni,
Úgy megcsudál az alkotó zseni.
Ki trónusán a Nemlátottat várja,
Hódol neked művészek büszke álma,
Pedig halkan szólsz s mégis általa
Ledől a közöny Jerichó-fala!..."
Igen, tán így, de szebben, lelkesebben,
Mint tűzimádónak vak rengetegben
Áldó hozsánna zengne ajkirúl,
Ha körülötte az erdő kigyúl.
S én nem birom, bocsáss meg szép Valóság!
Csak lelkem tép még egy utolsó rózsát
S mint bánatkertész kis örömvizét,
Szirmát elődbe halkan hinti szét.
2
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot,
Úgy űzöm a félénk szépséget én.
Mert búfelhős lelkem sötét egén
Valaki szeme fényeket zuhantott
S hallgatva várja most a méltó hangot,
Tudom, ki áldva csügg dicséretén.
S én szétmarcangolom, ha meglelém,
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot.
S mely szárnyát fáradtan vonszolja, földön,
Mint ázott és beteg madár vergődöm,
Nem tudván méltón szólni szépségednek.
S várom remegve, mosolyogjon kedved,
Mert jó, ha vergődésemen mulat:
Csak vergődés a méltó hódolat.
1
Valaki másnak kéne mostan jönni,
Ki nálam mégis szebben tud köszönni,
Ki nem dadog, látván szépségedet:
Bátor, bolondos, lelkes nagy-gyerek.
Ki így köszönne: "Szépség, bárhová lépsz,
Neked lobog fel mindenütt a lángész
S mint ó remekművet, mely isteni,
Úgy megcsudál az alkotó zseni.
Ki trónusán a Nemlátottat várja,
Hódol neked művészek büszke álma,
Pedig halkan szólsz s mégis általa
Ledől a közöny Jerichó-fala!..."
Igen, tán így, de szebben, lelkesebben,
Mint tűzimádónak vak rengetegben
Áldó hozsánna zengne ajkirúl,
Ha körülötte az erdő kigyúl.
S én nem birom, bocsáss meg szép Valóság!
Csak lelkem tép még egy utolsó rózsát
S mint bánatkertész kis örömvizét,
Szirmát elődbe halkan hinti szét.
2
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot,
Úgy űzöm a félénk szépséget én.
Mert búfelhős lelkem sötét egén
Valaki szeme fényeket zuhantott
S hallgatva várja most a méltó hangot,
Tudom, ki áldva csügg dicséretén.
S én szétmarcangolom, ha meglelém,
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot.
S mely szárnyát fáradtan vonszolja, földön,
Mint ázott és beteg madár vergődöm,
Nem tudván méltón szólni szépségednek.
S várom remegve, mosolyogjon kedved,
Mert jó, ha vergődésemen mulat:
Csak vergődés a méltó hódolat.
József Attila: A szemed
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.
Szerelmes kiszólás
Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!
Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi őrületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!
József Attila
Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!
Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi őrületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!
József Attila
Keresztury Dezső: Parázs
Ideje senkinek sincs már,
mind ámokfutó,
kit végül is csak a sír vár:
elolvad, tavalyi hó.
Jobb volna halkan pihenni,
kertben, fű, lomb között,
hervadó tűz, mely egy szemnyi
parázsba költözött.
Csak lenni, nem mindig őrsön;
tenni a mindennapit,
ahogy sok csendes ősöm
példája tanít.
De soha nem nyughatom már:
szél támad, lángra kap
az égre feszülő csont-vár
s lerogy túlterhe alatt.
Kit ár sodor, fordul így vissza,
kit szél emel, néz le így,
ha csontig ég, lesz újra tiszta,
akit Isten segít.
Ideje senkinek sincs már,
mind ámokfutó,
kit végül is csak a sír vár:
elolvad, tavalyi hó.
Jobb volna halkan pihenni,
kertben, fű, lomb között,
hervadó tűz, mely egy szemnyi
parázsba költözött.
Csak lenni, nem mindig őrsön;
tenni a mindennapit,
ahogy sok csendes ősöm
példája tanít.
De soha nem nyughatom már:
szél támad, lángra kap
az égre feszülő csont-vár
s lerogy túlterhe alatt.
Kit ár sodor, fordul így vissza,
kit szél emel, néz le így,
ha csontig ég, lesz újra tiszta,
akit Isten segít.
Szia!
Nem vagy egyedül.
Nem vagy egyedül.
József Attila: Az én ajándékom
A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.
Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,
Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.
A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.
Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,
Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.
József Attila: Keresek valakit
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.
Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!
Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.
Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.
Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!
Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.
Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.
Pusssz neked Pammy drága! 
József Attila: Mámor
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Szeretném a keblemre ölelni az
Életért kűzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.
Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.
És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Szeretném a keblemre ölelni az
Életért kűzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.
Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.
És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.
Ülünk egymás mellett
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
- Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? -
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
- Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? -
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
József Attila
(Az én szivem sokat csatangolt...)
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.
(Az én szivem sokat csatangolt...)
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.
Ebből kifolyólag egy kérdés. Hol a határ és mi az, ami sok?
attól, hogy egy nő élénk szexuális fantáziával rendelkezik, és ezt ki is mutatja, mellette aktív nemi életet él és habzsolja a testi gyönyöröket, kívánja és szereti a szexet, amely örömöt és kielégülést okoz számára, - szóval ettől még nem lesz nimfomániás. Még akkor sem, ha ezt nagyon gyakran teszi, és mindennapjaiban is szexisen, kihívóan viselkedik, öltözködik, mindenkivel flörtöl, és erotikus kisugárzása olyan erős, hogy annak kevesen tudnak ellenállni. Még ez sem nimfománia. Csak természetes, ösztönös nemi vágy, amely egyes nőkben erősebb, másokban alig észrevehető. Különbözőek vagyunk, és ez így van jól. Miért keklle emiatt aggódni?
A "nimfománia" a szakirodalom szerint egyfajta szexuális rendellenesség, amely kizárólag nőkre jellemző, akik szinte kielégíthetetlen szexuális étvágyukkal hajszolják, keresik az igazi beteljesülést, amelyet sosem érnek el igazán. Éppen ezért újabb és újabb szexuális kalandokba bonyolódnak, amelyek megint csak nem nyújtanak nekik elég élvezetet és boldogságot, ezért vesszőfuásuk folytatódik... A szakirodalom ezt többek között frigiditással, az orgazmus elérésének testi-lelki képtlenségével magyarázza, amely ily módon soha véget nem érő szexuális "függőséget" okoz.
Ellen Nitt:Azt hittem
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
Szia Moncy!
Minden apró örömet észre kell venni és lehet, hogy a sok kicsiből van a nagy!?
Minden apró örömet észre kell venni és lehet, hogy a sok kicsiből van a nagy!?
Jó munkát! Szép hétfői napot mindenkinek!
EDDA: Érzés
Minden érzés, amit adtál,
Jó volt nekem.
Minden, mi Te voltál,
Jó volt nekem.
Minden szavad,
Megérint, megéget,
Bezár szívembe Téged.
Mindent, amit adtál,
Hűen őrzöm, míg élek.
Mindig újra kezdve kereslek,
Míg el nem érlek.
Minden szavad
Megérint, megéget,
Bezár szívembe Téged
Ref.:
Hol van már a szép világ?
Számodra messze már!
De néha még a magasba vágysz,
S mint hulló kő zuhansz tovább.
De minden út összefut,
Az árnyékból a fény kijut,
De egyszer még gondolj rám, gondolj rám!
Minden érzés, amit adtál,
Jó volt nekem.
Minden, mi Te voltál,
Jó volt nekem.
Minden szavad,
Megérint, megéget,
Bezár szívembe Téged.
Mindent, amit adtál,
Hűen őrzöm, míg élek.
Mindig újra kezdve kereslek,
Míg el nem érlek.
Minden szavad
Megérint, megéget,
Bezár szívembe Téged
Ref.:
Hol van már a szép világ?
Számodra messze már!
De néha még a magasba vágysz,
S mint hulló kő zuhansz tovább.
De minden út összefut,
Az árnyékból a fény kijut,
De egyszer még gondolj rám, gondolj rám!
Edda: Álom
A lány, kire nézek,
Egy új életről álmodik,
Tűz ég szívében,
Meddig kell várnia még.
Ref.:
Álmodhat szépről, álmodhat jóról,
Úgy szeretne élni már.
Elfojtott vágyak, órák, remények,
Úgy szeretne élni már.
Ha tudná, hogy merre menjen;
Az út oly nehéz.
Tűz ég szívében,
Meddig kell várnia még.
A lány, kire nézek,
Egy új életről álmodik,
Tűz ég szívében,
Meddig kell várnia még.
Ref.:
Álmodhat szépről, álmodhat jóról,
Úgy szeretne élni már.
Elfojtott vágyak, órák, remények,
Úgy szeretne élni már.
Ha tudná, hogy merre menjen;
Az út oly nehéz.
Tűz ég szívében,
Meddig kell várnia még.
Túrmezei Erzsébet:Ma!
Holnap talán az ajkam néma.
Hogy ne maradjak
szerető szóval
senki adósa;
úgy szóljak még ma.
Holnap talán merev a lábam.
Segíts, Megváltóm,
hűséges szívvel
szüntelen veled
járni a mában.
Holnap talán karom se mozdul.
Ma szent örömmel
úgy tegye dolgát,
mint a Te szolgád
itt s a síron túl.
Holnap tán a szívem is hallgat.
De ma hirdesse
minden verése:
Áldom, Megváltóm,
mentő hatalmad.
A tegnapot befödte véred.
Tied a holnap.
Nekem csak mám van.
Segíts hűséggel
ebben a mában szolgálni néked!
Holnap talán az ajkam néma.
Hogy ne maradjak
szerető szóval
senki adósa;
úgy szóljak még ma.
Holnap talán merev a lábam.
Segíts, Megváltóm,
hűséges szívvel
szüntelen veled
járni a mában.
Holnap talán karom se mozdul.
Ma szent örömmel
úgy tegye dolgát,
mint a Te szolgád
itt s a síron túl.
Holnap tán a szívem is hallgat.
De ma hirdesse
minden verése:
Áldom, Megváltóm,
mentő hatalmad.
A tegnapot befödte véred.
Tied a holnap.
Nekem csak mám van.
Segíts hűséggel
ebben a mában szolgálni néked!
József Attila: Csókolj, csókolj...
Csókolj, csókolj utóljára,
Fehér karoddal ölelj át,
'sz elmegyek már nemsokára
S szerelmed életem ára,
Csókolj, csókolj és ölelj hát.
Már nem csókol! Nincs, nincs sehol
Én eljöttem, - ő - maradott.
Hűtlen-e már? Jaj! mást csókol!
Érzem, más ki néki bókol,
Más visz néki szép virágot.
Úgy kinlódom! Nappal, éjjel
Csak mindig reá gondolok:
Vaj' kit csókol most ő kéjjel,
Szembe szállva reményemmel,
Hisz tőle oly távol vagyok!
Itt van a boldog pillanat:
Hozzá, haza repülhetek!
Oly lassan halad a vonat,
Oly gyorsan tűnik le a nap!
Viszontlátom-e őt? Egek?!
Hála Isten! Honn vagyok már!
Szívem pattanásig feszül
S azt dobogja: Tán nem is vár!
Csönd fogad, az óra is áll
S szemembe egy porszem repül.
Csókolok egy hideg kezet,
Zokogástól reszket vállam:
Azt hittem: hűtlen, rászedett,
Pedig csak engem szeretett
S szive repedt meg utánam.
Csókolj, csókolj utóljára,
Fehér karoddal ölelj át,
'sz elmegyek már nemsokára
S szerelmed életem ára,
Csókolj, csókolj és ölelj hát.
Már nem csókol! Nincs, nincs sehol
Én eljöttem, - ő - maradott.
Hűtlen-e már? Jaj! mást csókol!
Érzem, más ki néki bókol,
Más visz néki szép virágot.
Úgy kinlódom! Nappal, éjjel
Csak mindig reá gondolok:
Vaj' kit csókol most ő kéjjel,
Szembe szállva reményemmel,
Hisz tőle oly távol vagyok!
Itt van a boldog pillanat:
Hozzá, haza repülhetek!
Oly lassan halad a vonat,
Oly gyorsan tűnik le a nap!
Viszontlátom-e őt? Egek?!
Hála Isten! Honn vagyok már!
Szívem pattanásig feszül
S azt dobogja: Tán nem is vár!
Csönd fogad, az óra is áll
S szemembe egy porszem repül.
Csókolok egy hideg kezet,
Zokogástól reszket vállam:
Azt hittem: hűtlen, rászedett,
Pedig csak engem szeretett
S szive repedt meg utánam.
Petőfi Sándor: Ablakodból hogyha....
Ablakodból hogyha kitekintesz:
Kertet látsz csak, kertet és eget.
(adj isten, hogy legyen hasonló
E látmányhoz teljes életed!)
Képzelem: mily boldog vagy, leányka,
Hogy körűled ilyen kert virít.
Jaj, de e kert sokkal boldogabb még,
Mert beléje néznek szemeid.
Ablakodból hogyha kitekintesz:
Kertet látsz csak, kertet és eget.
(adj isten, hogy legyen hasonló
E látmányhoz teljes életed!)
Képzelem: mily boldog vagy, leányka,
Hogy körűled ilyen kert virít.
Jaj, de e kert sokkal boldogabb még,
Mert beléje néznek szemeid.
Bodosi György:
Légy önmagad
Légy magad, légy önmagad!
Küldöz a szó, hív a hang.
Légy magad, légy önmagad!
Bátran bontsd ki szárnyadat.
Légy magad, légy önmagad!
Tűzd ki, küzdd ki sorsodat.
Légy magad, légy önmaga!
Se szebb díj, se nagyobb rang.
Légy magad, légy önmagad!
Égj, lobogj, szórj lángokat.
Légy önmagad!
Légy önmagad
Légy magad, légy önmagad!
Küldöz a szó, hív a hang.
Légy magad, légy önmagad!
Bátran bontsd ki szárnyadat.
Légy magad, légy önmagad!
Tűzd ki, küzdd ki sorsodat.
Légy magad, légy önmaga!
Se szebb díj, se nagyobb rang.
Légy magad, légy önmagad!
Égj, lobogj, szórj lángokat.
Légy önmagad!
Gérecz Attila:
Szeretlek
Szeretlek,
mert sikoltnom kell, és visszhangra vágyom;
mert sápadt hangom mosolygássá
aranylik éjjel a szádon.
Szeretlek,
mert káromlásos, sajgó Istenhitem
hajnallá szépül, szivárványa
törik meg könnyeiden.
Szeretlek,
mert pogány gúnyom tiport minden csodán,
s te szád égő kelyhével nyújtod
legfájóbb úrvacsorám.
Szeretlek,
mert szemed kékjét szívemig ölelted,
mert feloldoztál, s elképzeltem
a lelkem és a lelked...
Szeretlek,
mert ember vagyok, fázékony, bús, gyáva,
mert betakarsz, s mert emlékeztetsz
egy szelíd elmúlásra.
Szeretlek
Szeretlek,
mert sikoltnom kell, és visszhangra vágyom;
mert sápadt hangom mosolygássá
aranylik éjjel a szádon.
Szeretlek,
mert káromlásos, sajgó Istenhitem
hajnallá szépül, szivárványa
törik meg könnyeiden.
Szeretlek,
mert pogány gúnyom tiport minden csodán,
s te szád égő kelyhével nyújtod
legfájóbb úrvacsorám.
Szeretlek,
mert szemed kékjét szívemig ölelted,
mert feloldoztál, s elképzeltem
a lelkem és a lelked...
Szeretlek,
mert ember vagyok, fázékony, bús, gyáva,
mert betakarsz, s mert emlékeztetsz
egy szelíd elmúlásra.
Juhász Gyula:
Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ikyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ikyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Csanádi Imre: Karácsony angyalai
December, fekete hónap, Lesben a pőre szelek.
Tar fákon, tar venyigék közt néma sötét feszeleg,
és sárga-piros kacatokként kései, gyér levelek.
Megzendül a nyers elem: ujjuj! Táncol a dőre sereg,
röpködne a talmi madárraj, csak nem szól, nem csicsereg.
Ádvent szakad ágra, világra: már várja mind a telet.
Üzenget a tájnak a tél, közeleg a kegyes Karácsony.
Az utolsó megtűrt levél első cicomája a fákon.
Fácánok, őzek, kósza nyulak ámildoznak avítt csodákon:
Békével töltözik a völgy, csönd gyűlik földünkre, bársony-
egyszer csak, egyszer, angyalok szállnak alá zizegő szárnyon.
Fehér, fehér lesz, minden fehér- kivirágzik minden madárnyom.
December, fekete hónap, Lesben a pőre szelek.
Tar fákon, tar venyigék közt néma sötét feszeleg,
és sárga-piros kacatokként kései, gyér levelek.
Megzendül a nyers elem: ujjuj! Táncol a dőre sereg,
röpködne a talmi madárraj, csak nem szól, nem csicsereg.
Ádvent szakad ágra, világra: már várja mind a telet.
Üzenget a tájnak a tél, közeleg a kegyes Karácsony.
Az utolsó megtűrt levél első cicomája a fákon.
Fácánok, őzek, kósza nyulak ámildoznak avítt csodákon:
Békével töltözik a völgy, csönd gyűlik földünkre, bársony-
egyszer csak, egyszer, angyalok szállnak alá zizegő szárnyon.
Fehér, fehér lesz, minden fehér- kivirágzik minden madárnyom.
Tandori Dezső:
Kis karácsonyi vers
Kis karácsonyi vers,
mi jut melléd, beléd?
Fa alá elheversz,
mint akinél elég:
a bokaficamokból,
az önkifejezésből,
mind, amit csak kigondol
csillagfénnyel a délkör,
este, ha menni kell,
ha járműre kell szállni,
pár híján semmi kell,
s mintha vágynál dúskálni -
ó, egy domb hajlatán,
pár-dolog-híja-tán
olyan jó lenne fönn, lenn,
semmi külön-örömben.
A legszűkebb körön!
Se szó, se gondolat;
prózafordítgatás,
medvék és madarak:
ez kellene csupán,
vele holtig-magány,
kis karácsonyi vers,
te is csak felkeversz.
Kis karácsonyi vers
Kis karácsonyi vers,
mi jut melléd, beléd?
Fa alá elheversz,
mint akinél elég:
a bokaficamokból,
az önkifejezésből,
mind, amit csak kigondol
csillagfénnyel a délkör,
este, ha menni kell,
ha járműre kell szállni,
pár híján semmi kell,
s mintha vágynál dúskálni -
ó, egy domb hajlatán,
pár-dolog-híja-tán
olyan jó lenne fönn, lenn,
semmi külön-örömben.
A legszűkebb körön!
Se szó, se gondolat;
prózafordítgatás,
medvék és madarak:
ez kellene csupán,
vele holtig-magány,
kis karácsonyi vers,
te is csak felkeversz.
Ennek örülök!
Sziasztok fiúk, lányok! De úgy látom, hogy csak a fiúk rontsák a munkahelyi levegőt! Háááát ez van.
Nagyon nagy tehetség vagy! Nagyon nagy költő veszett el benned. Folytasd ezt a gyönyörű romantikus és sokat mondó verset. Hátha kiadásra kerül egyszer!
Szép!!!
Juhász Gyula: Egy hangszer voltam én...
Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok.
De fölöttem égnek a csillagok.
Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok.
De fölöttem égnek a csillagok.
Szemem siettet
Szemem siettet: Látni, látni még,
amíg felettem beborul az ég,
amíg a sűrű fátyol rámborul
és minden szép szín ködbe komorul.
Szemem siettet: Látni, látni még,
amíg felettem beborul az ég,
amíg a sűrű fátyol rámborul
és minden szép szín ködbe komorul.
József Attila: Ringató
Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.
Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.
Érik a gabona...
Érik a gabona,
Melegek a napok,
Hétfőn virradóra
Aratásba kapok.
Érik szerelmem is,
Mert forró a szivem;
Légy te aratója,
Édes egyetlenem!
Érik a gabona,
Melegek a napok,
Hétfőn virradóra
Aratásba kapok.
Érik szerelmem is,
Mert forró a szivem;
Légy te aratója,
Édes egyetlenem!
Magyarország
Gabriela Conti
Sex Clowns 2
Ass to mouth 9
Lesbian College Coeds 13
A pesti spriccparty klub 14 - A doktornő is bedobja magát
Sex Village Idiot
