Ez nem nagy költőtől származik, de talán tetszeni fog Nektek...

Séta a parkban

1.
Napsütéses délután
Indultam a parkba;
"Levegőzöm egy kicsit!"
Gondoltam én marha...
2.
Nem sejtettem még akkor,
Hogy a nyári meleg
Nem tesz jót a fejemnek...
A fene egye meg!
3.
Kora este éreztem,
Nem lesz ám ez így jó,
Kicsit meg is szédültem,
De nézd csak, ott van egy tó!
4.
Dehát persze hogy nem az
Ragyogott ott messze,
Hanem csak egy napernyő
Csúcsa csillogott be!
5.
Igenám, de alatta
-Higgyek a szememnek?-
Olyan nő, hogy azt hittem
Ott menten elmegyek!
6.
Hú-gondoltam-, ilyen nincs!
Még két ilyen lábat!
És nem láttam mást senit sem,
Csak pár bokrot meg fákat...
7.
Felé indultam tehát
És közben gondolkotam:
Mi lehet itt a csapda?
De jó gyorsan megtudtam...
8.
Feleúton járhattam,
Mikor egyszerre csak
Éreztem, hogy nincsen több
Föld a talpam alatt!
9.
Mikor magamhoz tértem,
-Levegőt sem kapok!-
A lány állt meg pont fölöttem,
Takarva a Napot.
10.
Most, hogy jobban nézem,
Most már nem is sütött,
Éjszaka volt akkor,
S már a Hold tündökölt.
11.
S Ő ott állt a holdfényben...
-Micsoda sziluett!-
Egyből jobban lettem
S a szívem gyorsabban vert.
12.
Lehajol a Drága
-Nincs is rajta semmi!-
Na, kíváncsi vagyok,
Mit akar most tenni?
13.
Persze egyből ugye
Fantázia indul:
Milyen lesz majd vele?
Finoman, vagy vadul?
14.
Eddig mik is voltak?
Esztike a drága...
Amint férfit látott,
Ugrott szét két lába!
15.
Vagy a Amál, a méla?
Hú, az nem volt semmi!
Meg nem mozdult volna,
Uncsi volt szeretni.
16.
De ez a csaj más volt,
Láttam egyből rajta!
Nem az a nagyon vad,
De nem is lusta fajta!
17.
Látom a melleit,
Látom a derekát...
A holdfény szépen süti
Csodaszép alakját.
18.
Felé nyúltam tehát,
Hogy megérinthessem
Ezt a szép jelenést
Ezüst köpönyegben...
19.
Csak volt egy kis probléma:
Tényleg jelenés volt!
Kezem semmit markolt
S kinevetett a Hold...
20.
Most tértem magamhoz
Bevertem a fejem!
Napszúrást kaphattam,
S egy fűcsomón elestem!
21.
Szomorúan mentem
E kaland után haza
Na, megint megszívtam!
Így jártam, ez fasza...

Eretnek

Szeretek egy asszonyt
- mert ez az asszony ember.
Szeretek egy embert
- mert ez az ember asszony.
Szeretem az égboltot
- mert olyan, mint a tenger.
Szeretem a tengert
- mert olyan, mint az égbolt.
A szellemet szeretem
- izgatóbb, mint a test.
Szeretem a testet
- lázítóbb, mint a szellem.
Én szeretem a bűnt
- utána jobb vagyok.
Szeretem az erényt
- a bűnre ad jogot!
És szeretem a létet
- mert gyötör és meg öl.
Szeretem a halált
- mert fenyeget, hogy éljek.
Szeretem, szánom magamat,
- roncs vagyok, pusztulok.
Szeress, kiket szeretnek
- jók, hallhatatlanok.
A rossz ember fogódzkodik
- kapaszkodik a jóba,
szállsz magasan a fényben.
Lakmusz papír a lelkem
- sorsom szomorú próba:
merülni minden mélybe
- belefürödni a korba.
Szeretlek, mert olyan vagy
- milyen soha se voltam,
szeretlek, mert olyan vagy
- amilyen nem lettem.
Szeretlek, mert te más vagy
- más vagyok, szeretlek.
Nem hívők égtek a hitért
- mindig csak az eretnek.
Mindenkit ismerek
- azért szeretlek téged.
Lángolnak csillagok
- csak a földön van élet.

Hűség

Ha szereted magad azért,
mert az enyém vagy,
becsülöd tisztaságodért,
mely nekem fényt ad;

ha akarod, hogy büszke légy
magadra s joggal,
s magadig naponként fel érj
tiszta homlokoddal;

ha akarod, hogy az maradj,
ki vagy - szememben,
s nyitott szemmel néz hess - magad
magaddal szemben;

ha önmagadhoz hű maradsz:
- hű én hozzám is;
maradj mindég az, aki vagy,
s a szívem már hisz.

Az igazság

Az igazság oly egyszerű,
mint hegyre vivő lábnyom.

De nem követi senki, mert
behordja szél, veri nap,

s mert biztosabb a haladás
sárban, homokban - a lapályon.

Miden teérted

Minden Teérted, minden csak Tenéked.
Veled vitázik minden gondolat.
És mindenik csak tebelőled éled,
te vagy, kit szoroz, kivon, összead

az elme - pontos összeg csak téveled
lesz világ: - tökéletes ha vagy!
Míg észreveszel, látsz - csak addig élek:
Benned, veled hiszem még harcomat.

Épülő sorsod világot megértet
velem - s milliók sorsára mutat;
szerelem bennem már csak érted ébred,

s csak tetőled kelhet harag.
Te bátoríthatsz csak, hogy másokért éljek:
így adva - csak tenéked magamat.

Elég volt!

Kedvesem, mond egy jó szót értem.
Szeress nagyon, fáraszd szívem.
Hogy élhessek, egyetlen érdem:
elájulni térdeiden.
Ki vagyok én? Milyen jogom van
lábon hordani homlokom?
Csak az, ha boldog sikolyodba
az én jajgatásom fonom.

Ím, megadom magam. Elég volt!
Ember kell nem emberiség!
Szemed kell már csak, nem az égbolt;
- tenger helyett könnyed elég.

Mi nem jött el soha

Majd az idő befedi rajtunk
mohával a tört sebeket:
- elfeledjük, amit akartunk:
öregek leszünk, betegek.

Nem lesz semmink, csak az emléke
annak, mi nem jött soha el.
Csak kettőnk közt épül a fészke,
s már csak minékünk énekel.

Az élet majd, ami naponta
meghal bennünk és körülünk.
Az eljövőért esünk gondba,
- túlélőnek örülünk.

Éjszaka

Sötét van. Éjfél. Néhány lámpa
verdesi szárnyát a hegyen.
A villamos se jár. Bogárka
fénylik a hűvös síneken.

Miért ülök itt és virrasztok?
Ki bízta rám a gondjait?
Hisz mind, kikért itt annyi harc volt-
már békességgel álmodik.

Ők, sorsuk szelíd szerpentinjén
emelkedve mennek tovább;
rég tudják már, míg én csak hinném:
- mi van a hegyen odaát?

A Holnap szép ereszkedőin,
- hol csörgedezve lezuhog,
és látni már tengerbe érni
ezt a kanyargó századot.

Fogyó idő

Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta: napok, napok.
S tán nem sokára napokkal se mérek,
Azt mondom: percek és pillanatok.

Tom! Oxigén. Számolunk rád!

Szebb öröm

Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje
remeg az ablakon. Érzed? Ez itt
a szív állandóan üres edénye,
pedig örökké csak merít, merít.

Mondhatnám ezt is még: ó harmatos
Alma a tested, s rá a fény havaz!
De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros
s hogy női test, izgató és igaz.

És nem hasonlítlak az angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítsz forrón, sírva magadhoz,
hogy embernél több leszek általad.

f

Petőfi Sándor: Felhő és a csillag

Mikor isten a férfit teremté,
Homlokára szállt sötét ború,
Nem tudom, miért? ... csakhogy e borúból
Lett a felhő s égiháború.

Mikor isten a hölgyet teremté,
Örömében sírva fakadott.
Most is látni az örömkönnyeknek
Cseppjeit, a sok szép csillagot.

Váci Mihály: Semmi az egész

Várom, hogy visszatérj,
szótlan szemembe néz,
mosolyogj szomorúan:
- Semmi az egész!

Semmi az egész.
Minden volt - ennyi lett!
Vezess már haza engem.
Szorítsd a kezemet.

Éjjelenként majd néha,
ha erősek leszünk,
amit remélni kellene
- arra emlékezünk.

Nélküled

Elmúlnak így estjeim
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled,
- szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-lehullok, de sóhajom
utánad - felemel.

Olyan csend van így nélküled,
Hogy szinte hallani,
Amit még utoljára
Akartál mondani.

Ady Endre: Jázmin nyitott...

Jázmin nyitott a kertetekben,
Kissé regényes, de nyitott.
Talán akkor támadt lelkünkben
Az elválasztó, mély titok.
Talán akkor jutott eszembe,
Hogy ámitom csak önmagam
S talán te is másra gondoltál,
Míg rám borultál szótalan...

Eszünkbe jutott mindkettőnknek
Az édes, kínos pillanat,
Mikor szivünk először nyílt meg
A nyíló jázminlomb alatt,
Mikor nem vágy volt a szerelmünk,
Csak titkos, bűvös sejtelem:
Talán akkor jutott eszünkbe,
Hogy ez már nem a szerelem!...

Egy szép leányhoz

Hajnalsugár csókolta bimbó,
Egészen gyermek, kisleány.
Ki-kipirul szép gyermekarca,
Majd gyorsan ismét halovány.
Ragyogó szeme vágyva fürkész,
Majd ábrándozva megpihen:
- Mennyi báj kedves gyermekarcán,
Mennyi vágy fénylő szemiben!

Elnézem ezt az édes arcot,
Elnézem némán, hosszasan.
Szivemben kínos emlék ébred,
Amely a multon átrohan...
- Ilyen volt Ő is: rózsabimbó,
Ilyen volt Ő is: szép leány,
Ki öntudatlan bűbájával
Rabjául tartott oldalán...

Elnézem ezt az édes arcot,
Valósággá lett lelkemet
És, míg a mult ismét kitárul,
A szívem úgy sejt, úgy remeg:
- Ha olyan lesz, ha elragadja
Magával őt is a világ!...
Óh, látom sorsod - jó előre -,
Szegény, korán hervadt virág.

A teremtés legszebb gyöngyéről
Úgy rendelték az istenek,
Hogy egektől kölcsönzött báját
Ne léha ajkról hallja meg.
Egy férfinak nemes szerelme
Legyen az égi, tiszta út,
Amelyen az asszonyi szépség
Fenséges öntudatra jut!

Ady Endre:

Egy csókodért

Elmúlt a régi, tiszta vágy,
Amellyel egykor környezélek.
Epesztő, forró, balga láz
Égető lángja sorvaszt érted,
Egy csókodért mindent od'adnék,
Egy csókodért nem kell az élet!

Egy forró csók, egy ölelés...
Lázas szivünk összedobogna...
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozatnak égő pokla!
...Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!

Váci Mihály:
Kicsordulsz forrón a szememből

Kicsordulsz forrón a szememből,
végigragyogsz az arcomon.
Mint hű kutya - fényes szelekből,
édes nyomod kiolvasom.

Azt hittem, hogy majd Te emelsz föl
a bűneidhez angyalom.
Messze vagyok az istenektől,
és az ember nem rokonom.

Amivel magamhoz kötnélek,
csak engem fojt, köt a gúzs.
Én fuldoklom, már alig élek,
S Te egyre jobban szabadulsz.

don_pepe - Fantáziálgatások


Vad vágyak hajtják ma testem,
lángoló tűzzel teli a lelkem,
szenvedélyes szerelem perzseli szívem,
erotikus gondolatok keringenek bennem.

Mikor érzéki kalandozásra indulna forró nyelvem,
Te gyengéd csókokkal lehelnéd remegő testem,
s ölelnélek, míg kezed szorítaná kezem,
majd lassan eggyé válnánk test a testben.

Testedben a testem, csak mi ketten,
ritmusra mozognánk egy az egyben,
míg gyönyörtől remegő hangon súgnád fülembe nevem,
s én csak azt suttognám - SZERETLEK EGYETLENEM.


by - don_pepe

---------------------------------------------
Ha többet szeretnél a verseimből, nézz be ide, s keresd a nevem: www.netrera.com/verseim