Piramis : kívánj igazi ünnepet

Nézem, ahogy az est leszáll az ablakom előtt.
Ezüstbe és fehérbe öltözik a föld
Álmaink és bűneink, jó és rossz tetteink
Ma hó takarja

A világ bármely részén élsz és bárki vagy.
Szeretném, hogy légy ma este egy kicsit boldogabb
Kivánj igazi ünnepet, Kivánj igazabb életet ahogyan én neked.
Kivánj a szónak nyílt utat és a dalnak tiszta hangokat
Kivándd, hogy mindíg úgy szeressenek ahogy szeretnéd, hogy szeressenek.

Kivánd, hogy mindaz amit ma éjjel gondoltál
Ugyanúgy igaz legyen holnap, s holnapután.

Kivánj igazi ünnepet, Kivánj igazabb életet
Békés karácsonyt mindenkinek

Sztrilics Ágnes:
az én szívem

fellobbanó
Tűz
bennem a
Szó
csipkebokor
száraz ága
szívem

hitem mécse
fáklya
daloló szívem
Isten harsonája
hajnal előtt -

szívem
kőkemény
értelmem
üres lett
Nélküled -

kiforrtak
belőlem a
szavak
elnémult
szívem
kép-telen
száraz

a Szent
nem érint
Szeretet
elkerül
megfagy
kőszívem
ilyen
egyedül

tagjaim fájnak
a lelkem fáradt
szívem
szárnyaszegett
meg ne mondd
senkinek

irgalmatlanul
igazad volt
imátlan vagyok
közömbös és
kemény
zárt ajkam
száraz szívem
mégis
irgalmadért
eseng
Igazság -

közel léptél hozzám
közelebbre
önmagamnál
Szívedre vontál
szívemre hajoltál
miért maradtam
mégis-idegen
Tőled s magamtól
árva
idegenségembe
bezárva

haragudtam Rád
napokig
vádaskodtam
tegnapig
kemény kődarab
a szívem
ma -

most már tudom
kutam mélyén
zúgó vizeink
örvénylő szélén
sárkány lapul
örvénylő titok
az ember szíve
most már tudom

Azt hiszem Reflex a nevük.. és még az is az ő zenéjük: "Ez a szerelem fáj még nekem is".. kicsit mulatós jellegű a zenéjük.. de a szöveg a lényeg... az sokat mond..

Lányszépség dícsérete

1

Valaki másnak kéne mostan jönni,
Ki nálam mégis szebben tud köszönni,
Ki nem dadog, látván szépségedet:
Bátor, bolondos, lelkes nagy-gyerek.

Ki így köszönne: "Szépség, bárhová lépsz,
Neked lobog fel mindenütt a lángész
S mint ó remekművet, mely isteni,
Úgy megcsudál az alkotó zseni.

Ki trónusán a Nemlátottat várja,
Hódol neked művészek büszke álma,
Pedig halkan szólsz s mégis általa
Ledől a közöny Jerichó-fala!..."

Igen, tán így, de szebben, lelkesebben,
Mint tűzimádónak vak rengetegben
Áldó hozsánna zengne ajkirúl,
Ha körülötte az erdő kigyúl.

S én nem birom, bocsáss meg szép Valóság!
Csak lelkem tép még egy utolsó rózsát
S mint bánatkertész kis örömvizét,
Szirmát elődbe halkan hinti szét.

2

Mint vércsevágy a röpke vadgalambot,
Úgy űzöm a félénk szépséget én.
Mert búfelhős lelkem sötét egén
Valaki szeme fényeket zuhantott

S hallgatva várja most a méltó hangot,
Tudom, ki áldva csügg dicséretén.
S én szétmarcangolom, ha meglelém,
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot.

S mely szárnyát fáradtan vonszolja, földön,
Mint ázott és beteg madár vergődöm,
Nem tudván méltón szólni szépségednek.

S várom remegve, mosolyogjon kedved,
Mert jó, ha vergődésemen mulat:
Csak vergődés a méltó hódolat.

József Attila: A szemed

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.

Szerelmes kiszólás

Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!
Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi őrületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!

József Attila

Megláttalak: a szó megszakadt, árnyék a kék ég alatt
Szemedben már égett a vágy: vártuk az éj illatát.

Hosszú az éjszaka izzik a szív szava
Vágyom a testedet, gyere ne várj!
A hold az ég felett csak nekünk integet
Szerelem istene most ne hibázz!

Nincs többé más: egy szívdobbanás, csak ketten és semmi más
Hozzám bújtál: átkaroltál, testünk az ösztönre járt.

Mesés egy éjszaka, szétszórva sok ruha
Villámok ostroma, vad égi tánc
Forró az éjszaka izzik a szív szava
Hűtsd le a testemet, gyere ne várj!

(ugyancsak isteni zene.. hm... amúgy ez van szombat óta , rem. sokáig tart és nem kell bús-könnyes verseket idevágnom!!)

Keresztury Dezső: Parázs

Ideje senkinek sincs már,
mind ámokfutó,
kit végül is csak a sír vár:
elolvad, tavalyi hó.

Jobb volna halkan pihenni,
kertben, fű, lomb között,
hervadó tűz, mely egy szemnyi
parázsba költözött.

Csak lenni, nem mindig őrsön;
tenni a mindennapit,
ahogy sok csendes ősöm
példája tanít.

De soha nem nyughatom már:
szél támad, lángra kap
az égre feszülő csont-vár
s lerogy túlterhe alatt.

Kit ár sodor, fordul így vissza,
kit szél emel, néz le így,
ha csontig ég, lesz újra tiszta,
akit Isten segít.

Mindig ugyanaz várt, hazug szemeddel mosolyogsz rám
Elég a sok üres beszéd, úgy szeretnélek szeretni még
Tudom hogy csak mese volt minden szavad ami szólt
tudom hogy csak duma volt minden álmom szertefolyt

Nem kell már hogy nevess rám, hazug a szem és hazug a száj
Nem kell már hogy velem legyél, mégis fáj ha nem vagy enyém.

Érzem kevés a szó, mi elmondaná Nekem Te vagy a jó
De szívem most már szabadon jár, lehet hogy ez jobb így talán.Tudom hogy csak mese volt minden szavad ami szólt
tudom hogy csak duma volt minden álmom szertefolyt

Nem kell már hogy nevess rám, hazug a szem és hazug a száj
Nem kell már hogy velem legyél, mégis fáj ha nem vagy enyém.

(Ez egy isteni jó zene szövege..)

József Attila: Az én ajándékom

A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.

Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.

József Attila: Keresek valakit

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

Pusssz neked Pammy drága!

József Attila: Mámor

Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.

Szeretném a keblemre ölelni az
Életért kűzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.

Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.

És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.

Ülünk egymás mellett

Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
- Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? -
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.

József Attila
(Az én szivem sokat csatangolt...)

Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.

Ellen Nitt:Azt hittem

Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.

Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.

Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.

S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.

Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.

De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.

És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.

EDDA: Érzés

Minden érzés, amit adtál,
Jó volt nekem.
Minden, mi Te voltál,
Jó volt nekem.
Minden szavad,
Megérint, megéget,
Bezár szívembe Téged.

Mindent, amit adtál,
Hűen őrzöm, míg élek.
Mindig újra kezdve kereslek,
Míg el nem érlek.
Minden szavad
Megérint, megéget,
Bezár szívembe Téged

Ref.:
Hol van már a szép világ?
Számodra messze már!
De néha még a magasba vágysz,
S mint hulló kő zuhansz tovább.
De minden út összefut,
Az árnyékból a fény kijut,
De egyszer még gondolj rám, gondolj rám!

Edda: Álom

A lány, kire nézek,
Egy új életről álmodik,
Tűz ég szívében,
Meddig kell várnia még.

Ref.:
Álmodhat szépről, álmodhat jóról,
Úgy szeretne élni már.
Elfojtott vágyak, órák, remények,
Úgy szeretne élni már.

Ha tudná, hogy merre menjen;
Az út oly nehéz.
Tűz ég szívében,
Meddig kell várnia még.

Túrmezei Erzsébet:Ma!

Holnap talán az ajkam néma.
Hogy ne maradjak
szerető szóval
senki adósa;
úgy szóljak még ma.

Holnap talán merev a lábam.
Segíts, Megváltóm,
hűséges szívvel
szüntelen veled
járni a mában.

Holnap talán karom se mozdul.
Ma szent örömmel
úgy tegye dolgát,
mint a Te szolgád
itt s a síron túl.

Holnap tán a szívem is hallgat.
De ma hirdesse
minden verése:
Áldom, Megváltóm,
mentő hatalmad.

A tegnapot befödte véred.
Tied a holnap.
Nekem csak mám van.
Segíts hűséggel
ebben a mában szolgálni néked!

József Attila: Csókolj, csókolj...

Csókolj, csókolj utóljára,
Fehér karoddal ölelj át,
'sz elmegyek már nemsokára
S szerelmed életem ára,
Csókolj, csókolj és ölelj hát.

Már nem csókol! Nincs, nincs sehol
Én eljöttem, - ő - maradott.
Hűtlen-e már? Jaj! mást csókol!
Érzem, más ki néki bókol,
Más visz néki szép virágot.

Úgy kinlódom! Nappal, éjjel
Csak mindig reá gondolok:
Vaj' kit csókol most ő kéjjel,
Szembe szállva reményemmel,
Hisz tőle oly távol vagyok!

Itt van a boldog pillanat:
Hozzá, haza repülhetek!
Oly lassan halad a vonat,
Oly gyorsan tűnik le a nap!
Viszontlátom-e őt? Egek?!

Hála Isten! Honn vagyok már!
Szívem pattanásig feszül
S azt dobogja: Tán nem is vár!
Csönd fogad, az óra is áll
S szemembe egy porszem repül.

Csókolok egy hideg kezet,
Zokogástól reszket vállam:
Azt hittem: hűtlen, rászedett,
Pedig csak engem szeretett
S szive repedt meg utánam.