IV.rész


- Azt hiszem most legjobb lesz ha mindketten a cellátokba mentek.
Évike egy pillanatot sem várva, gyors erőteljes léptekkel megindúlt kifelé. Csilla lassan, tétova mozdulatokkal követte. Évike bement a cellájába, becsapta maga mögött az ajtót, és az ágyra vetette magát. Fáradt, de ugyanakkor megelégedett volt. Úgy érezte ő megtette amit az adott pillanatban jónak látott. Nem mérlegelte helyes volt-e vagy sem, ezt majd a mester eldönti. Erőt és magabiztosságot érzett. Most már nem haragudott Csillára, nem mintha az események meg nem történtté váltak volna, hanem átformálódtak az érzései vele szemben. Megértette, hogy Csillának is, és neki is a mesterük áll az első helyen, egymás iránt érzett vonzalmuk csak másodrendű, alárendelt szerepet játszhat. Hajlandó lett volna Csillával felujjítani a kapcsolatot, akár azonnal is, de csak kölcsönös alapon, nyilt lapokkal játszva.

II.rész


- Azért jöttem vissza, mert az előbb helytelenűl viselkedtem, és most szeretném kijavítani a hibámat.
Mivel senki nem válaszolt, ezért hát nem várt tovább, a közelben álló kerekes asztalkáról fölvett egy pár csuklóbilincset, és Csillához lépett vele. A mozdulatai határozottak voltak. Nem kerűlte már Csilla tekintetét, egyenesen a szemébe nézett, és azt vette észre, hogy most már ő süti le a szemét zavartan. Megfogta a csuklóját, és rácsatolta a bilincset mindkettőre egymás után. Erősen megszorította a csatokat, a kíméletnek a legkisebb jelét sem mutatva. Amikor készen volt a karjánál fogva oda vezette ahol nemrégen ő állt kifeszítve. Csilla nem tiltakozott, meglepődve tűrte amit Évike csinált vele. A magasból két kötél lógott le derékmagasságig, rákapcsolta a bilincseire. Csilla szinte nem is tudta mi történik vele, csak meglepetten tekintett saját kezeire, amint a kötelek végén lógnak. Évike a kötelek másik végéhez lépett, és erős rántással a magasba emelte Csilla karjait. Ő a durva, határozott mozdulattól összerezzent, de a kezeit már kifeszítve, a feje fölött tartották a kötelek. Évike még húzott rajta egy kicsit, Csilla egész teste megfeszűlt, szinte a köteleken lógott, de a lábai nem emelkedtek el a talajról. Ruhája a felemelt karjai, és a megnyujtott testhelyzet miatt fölhúzódott, alig takarta el elől a szeméremdombját. Az arcára most kezdett kiülni a rémület, mert látta, hogy ez az Éva már nem ugyanaz, aki kéjesen simogatta nem is olyan régen. Feszűlt csend volt a teremben, senki nem szólt. A férfiak komoly arcal figyelték az eseményeket, de közbeavatkozni egyikük sem akart. Évike Csillához lépett. Egészen közel állt hozzá, és halkan mondta neki:
- Kérlek bocsáss meg nekem. Amit most akarok tenni az nem ellened irányúl, csak azt akarom kifejezni vele, hogy a mester még tőled is fontosabb a számomra.
Csillát ez úgy látszott nem nyugtatta meg, de Évike nem törődött vele. Mindkét kezével megragadta a ruháját elől a nyakánál, és nagy lendülettel megrántotta lefelé. A vékony anyag hangos reccsenéssel szétszakadt, és a ruha cafatjai Évike kezébe maradtak. Ledobta a földre, Csilla pedig teljesen meztelenűl maradt a kötelek végén lógva. A közelben hevert egy sokágú szíjjkorbács, Évike ezt vette a kezébe. Elhelyezkedett mellette , és nagy lendületet véve lesúlytott a fenekére. Csilla felnyögött a fájdalomtól, teste meglendűlt a kötélen, fenekét behúzva előre homorított. Évike leírhatatlan gyönyört érzett. Úgy érezte hatalma van fölötte, ő csikarta ki a fájdalmas nyögését, és ezt ujjból és ujjból megteheti. Diadalittasan nézte Csilla vergődését, mégis tudta, nem a saját gyönyörűségére cselekszik, hanem ez csak egy eszköz, amivel a mester iránti lojalitását fejezi ki. Az imént, amikor András vesszőzte Csillát, és neki le kellett fognia, minden egyes elszenvedett csapás szinte neki is ugyanúgy fájt, annyira sajnálta.

XI.fejezet

I.rész


Évike azt kívánta bárcsak ne mutatták volna meg neki a felvételt. Akkor megmaradt volna abban a tudatban, hogy a mestertől szenvedte el a vesszőzést, és még megelégedettséget is érzett volna, mert örömet szerzett vele a mesternek. Csilla is megmaradt volna számára az aki addig volt, a ideális nő. Mindenkinek jobb lett volna így.
Most senki nem kereste fel Évikét a cellájában, neki kellett megoldania a problémáját. Nyugodtan gondolkozhatott, de egyedűl volt, senkire nem hagyatkozhatott, pedig nehéz helyzetekben hajlamos volt arra, hogy saját maga helyett, mástól várja a segítséget. Nagyon szomorú volt, és úgy érezte az egész világ ellene fordúlt. Szüksége volt egy lökésre, ami megmutatja, merre indúljon el. Észrevette, hogy a kezdeti érzelmi sokk után, kezd logikusan gondolkozni, és rájött, hogy ez jelenti a kiutat az elkeseredettségéből. A mester szavai jutottak eszébe, amit a felvétel lejátszása előtt mondott. A lojalitásáról akart meggyőződni, azt akarta tudni, ő vagy Csilla fontosabb Évike számára. A válasz nem volt kétséges. A mester mindig is fontosabb volt neki, mint bárki más, függetlenűl attól, hogy Csillához éppen hogyan viszonyúlt. Amikor a vesszőzés előtt, még istenítette Csillát, a mester akkor is első volt neki, még ha egy kicsit meg is feledkezett róla, az izgalmas új kapcsolat felfedezése, megismerése közben. Azt azonban nagyon sajnálta, hogy ezt képtelen volt kimutatni a mester számára, így most joggal gondolhatja az ellenkezőjét. Egyébként is, Csillát állította példaképként neki, mert ő egyértelműen bebizonyította, hogy András akaratát, minden más fölé helyezi. Évike szomorúsága lassan, észrevétlenűl elszállt, és bizonyítási vágy lépett a helyébe. Úgy érezte meg kell mutatnia a mesternek, hogy ő, csakis ő a legfontosabb a számára, bármi áron is. Csillát ahogy lassan megismerte, látta milyen határozott ha akar valamit, és nem érdekli, hogy ki mit gondol róla, más helyesli-e, vagy sem. Ha már úgyis Csilla volt a példakép, Évike is ilyen akart lenni, úgy érezte, ő sem rosszabb tőle. Úgy érezte, valahogy sürgősen be kell bizonyítania a mesternek, hogy méltó a bizalmára. Hatalmas erőt érzett magában, még nem tudta mit fog tenni, de fölugrott, és elindúlt kifelé a cellájából. Még szerencse, hogy az ajtót nem csapta be maga után amikor bejött, mert akkor most várnia kellene, amíg érte nem jön valaki. Magabiztosan lépkedett végig a folyosón, és szinte berontott a nagyterembe, ahol még mind a hárman ott voltak. Valamiről beszélgettek amikor belépett, de abban a pillanatban abbahagyták, és minden szem rászegeződött. Évike a mesterre nézett, és megszólalt, de úgy érezte nem is ő az aki beszél, hanem valaki irányítja a szavait.

XIII.rész


Nem az ütések fájtak neki, hanem az, hogy úgy látta Csillának nem okozott különösebb nehézséget az ő megkínzása, ő viszont úgy érezte belehal, amikor hasonló dologra kényszerítették. Eszébe jutott, hogy a mester kezétől kész bármilyen fájdalmat elviselni, mégsem érezte úgy soha, hogy csalódott benne, pedig ez a dolog is az ő kívánságára történt. Most is Csillára neheztelt olyan tett miatt, ami miatt a mesterre kellene haragudnia. A mester azonban érinthetetlen volt a szemében, soha nem kérdőjelezte meg egyetlen cselekedetét sem, nem mérlegelte, hogy az vajon helyes-e vagy sem. A mester volt az etalon, az egyetlen létező igazság számára. Évike nem bánta hogy a gondolatai zavarosak, és ellentmondóak, most számára Csilla bűnbak volt. Ha a mestertől szenvedte el a fájdalmat azt teljesen természetes volt, és ugyanúgy rajongott érte, de Csillához más érzelmek fűzték, tőle gyengédséget és gyönyört várt, mert úgy érezte ő is azt adott, vagy szándékozik adni neki. Szomorú és csalódott volt. Fölállt, és földre szegezett tekintettel kibotorkált a helyiségből. A cellájába ment. Ez olyan volt már a számára, mint sebzett vadnak a barlangja, ott keresett menedéket.

XI.rész


Pontosabban az emlékezetében nem is képek voltak, csak érzések, és ez okozta a nehézséget. A műsor folytatódott. A mester lekapcsolta róla a pórázt, és ő csak állt mozdulatlanúl. Nemsokára visszatért a mester a látómezőbe, egy kicsit odébb vezette, ahol kötelek lógtak le, és ráakasztotta a köteleket a csuklóbilincseire. Most megint kilépett a képből, a köteleket fölhúzni, és a kezei emelkedtek is fölfelé. Ismét visszatért, legugolva Évike lábait rakta terpeszbe, és a padlón lévő karikákhoz kötözte. Végűl azt látta, hogy szétett lábakkal, és felemelt kézzel áll, a csuklóit a kötelek kicsit még följebb emelik, a teste pedig megfeszűl. A teste olyan volt mint egy rongybabáé, a kötelek ide-oda rángatták, mint egy élettelen bábot. A mester mellé lépett, és simogatta. Évike tisztán látta a saját arcát, amint hátraveti a fejét, és átadja magát a kellemes érzésnek. Amikor a mester keze a lába közé ért, még a száját is eltátotta, úgy sóhajtozott. A mester abbahagyta, és hátrébb lépett. A kamera körbejárt Évike körűl, látszott a mester mellette, majd Csilla is a háttérben. Most már tudta, hogy a kamerát András kezelte. Itt ugrott a kép, amíg ő kikötözve várakozott, és nem történt semmi, azt nem vették föl. Most a mester kezét látta egészen közelről, amint fölemeli a csipeszeket, és az ő melle előtt, a bimbóitól néhány centiméterre megtartja. András kicsit hátrébb léphetett a kamerával, mert az arca is, és a melle is benne volt a képben. Az arca gyanútlan volt, csak néha fordította oldalra. Évike próbált visszaemlékezni, de senkinek a jelenlétét nem érzékelte maga mellett, pedig a mester ott állt tőle néhány centire. Lassan közelítette a csipeszeket a melléhez, majd hirtelen mind a kettőt rátette, és elengedte. Az arca eltorzúlt a fájdalomtól, és éles sikolyt lehetett hallani. Évike megréműlt tőle, mert a felvételnek eddig is volt ugyan hangja, de csak halk neszeket lehetett hallani, most azonban nagy hangerővel hasított bele a csendbe a saját ordítása. Eddig mozdulatlan volt, de most rángatta a köteleket, rázta oldalra a melleit, mintha a csipeszeket akarná lerázni, és egyfolytában sikoltozott. Lassan alábbhagyott a sikoltozása, és a rángatózása is, és egy időre mozdulatlanságba dermedt, majd ujjból mocorgott egy kicsit. Végig fölvették a szenvedését, egészen közelről, az arcának minden rezdülését látni lehetett. A kép távolodott, a mester ostorral a kezében állt mellette. Kétszer csapott le, az egyik, majd a másik combjára. Évike látta, ahogy a teste megrándúlt mindkét ütés után, de csak halk nyögéseket lehetett hallani. A mester várt egy kicsit, meglendítette az ostort, és a mellkasára is lesújtott. Megint összerándúlt a teste, a mellei megremegtek a csipeszekkel együtt. A kép közelített, és végigpásztázta szinte az egész testét. Különösen a melleit a csipeszekkel, és az arcát mutatta sokáig.

XII.rész


A mester eltávolította a csipeszeket, ugyanolyan hirtelen, és váratlanúl, mint ahogy föltette őket. Ujjból ugrott a kép, és a mester már mellette állt egy vékony, hosszú vesszővel. A kamerába nézett, hogy készen áll-e, és elkezdte vesszőzni a melleit. Szaporán mérte ki az ütéseket, és Évike sikoltásai a tévé hangszórójából megint betöltötték a helyiséget. A mester hirtelen abbahagyta, és az látszott, hogy kezével intve magához hív valakit. A kép abba az irányba fordúlt, távolabb Csilla állt a falnak támaszkodva, és értetlen arccal, kérdőn magára mutatott, majd elindúlt a kamera felé. Az egész felvételen egyetlen szó nem hangzott el, és semilyen más zaj nem hallatszott Évike sikolyait kivéve. Ezt valószínűleg előre megbeszélték, hogy a füldugók mögött ne halljon semmit. Ezért intett a mester Csillának, amikor magához hívta, és ő sem válaszolt, csak jelekkel. Csilla Évike és a mester mellé ért, megállt, és kérdően nézett rá. Ő megfogta a jobb kezét, és belenyomta a vesszőt, majd Évike cicijére mutatott. Teljesen egyértelmű volt, hogy mit akar tőle. Azt akarta, vesszőzze meg ő is. Csilla kérdően nézett a kamerába, és itt ugrott a kép. A következő kockában Csilla már Évike mellett állt, készen arra, hogy elkezdje a vesszőzést. Évike döbbenten nézte a tévét, és nem akart hinni a szemének. Csilla lecsapott a pálcával, Évike pedig fölsikoltott. A vessző szaporán járt Csilla kezében, Évike mellei pedig az ütések ritmusában mozogtak. Körűlbelűl annyi ideig vesszőzte mint a mester, majd odament hozzá, és visszaadta neki a pálcát. Ezzel a felvétel befejeződött, Évike mégis megbabonázva nézte tovább az üres képernyőt. Néhány másodperc alatt átértékelődött benne Csilla személye. Nem akarta elhinni, hogy ő mérte ki az ütéseket a pálcával. Úgy érezte csalódott benne. Az eszével felfogta, hogy a mester kívánságára tette, mégis a szíve tiltakozott ellene.

X.rész


Csilla arra is kitért, hogy egyáltalán nem haragszik azért, mert Évike közreműködött a melle megvesszőzésénél, hiszen András, és a mester kívánságára tette. Teljesen természetes, hogy a mestere akaratát fölé helyezi minden másnak, hasonló helyzetben ő is így cselekedne. Nem tartja azonban helyesnek, azt, hogy föllázadt, és nem teljesítette a kiszabott feladatot, még akkor sem, ha gyöngéd érzelmeket táplál iránta.
Évike először megdöbbenve halgatta Csilla szavait, és rá kellett jönnie, milyen naiv volt, amikor azt hitte titokban tudja tartani az érzelmeit. Nagyon örűlt annak, hogy mindezt ő mondta el, és nem neki kell bevallania a vonzódását. Örűlt annak is, hogy nem utasította, el és bízott benne, az idő majd meghozza Csilla vonzalmát is. Úgy érezte új oldaláról ismerte meg. Eddig a vonzódás elvakította, és hajlamos volt angyalt látni benne, de most látta, mennyire határozott, a végsőkig ragaszkodik az elveihez, és bármire hajlandó András, a szerelme kedvéért. Csodálta, és írigyelte azért, mert képes volt az ő számára kényes témákról is bármikor kertelés nélkűl beszélni.
Csilla amikor bejött Évike cellájába, magával hozta a ruháját, amit a kertben hagyott. Ezt nyújtotta most neki, hogy bújjon bele, és megkérte, menjenek vissza a mesterhez, mert tartogat még valami meglepetést. Évike rosszat sejtett, az utóbbi időben nem szerette a meglepetéseket. Mindenesetre követte Csillát, és mindketten visszamentek a nagy terembe. A mester és András még mindig ott voltak, és András a televízió alatt matatott valamit. Évike látta, hogy nyitva van a szekrényke ajtaja, amin a TV van, és alatta egy videomagnót is rejt a szekrény. A megérkezésükkor András egy kazettát kezdett visszacsévélni. A mester magához hívta Évikét.
- Látom nagyon érzékenyen érintett, hogy fájdalmat kellett okoznod Csillának. Én egyáltalán nem neheztelek rád ezért. Én csak azt szeretném, ha letisztúlnának benned az érzelmek, és külön tudnád választani a Csilla, és az én irántam táplált érzéseidet. Tudnod kell egyiket a másik fölé helyezni, mint ahogyan Csilla tette. Ha erre képes vagy, nem kerűlhetsz többé olyan nehéz és kínos helyzetbe, mint az imént. Az előbb amikor be volt kötve a szemed, mindent ami történt fölvettünk videóra. Ezt a felvételt szeretném megmutatni most neked.
András már visszacsévélte a kazettát, és mindnyájan leültek a TV elé. Évike most értette meg mi szükség van a televízióra. Meglepődött mert nem gondolta, hogy amíg ő bekötött szemmel ki volt kötözve, minden mozdulatát rögzítették.Elindúlt a videó, és Évike látta a mestert belépni az ajtón, kezében egy pórázzal, és a póráz végén saját magát látta, amint bekötött szemmel, határozatlan mozdulatokkal követi. Az első pillanatban furcsa volt, szinte meglepődött hogy magát látja, pedig tudta mi fog történni. Idegen volt számára, úgy érezte egy idegen lányt lát. Emlékezett minden mozdulatra, mégis nehéz volt összekapcsolni a tévében látottakat az emlékezetében élő képpel.

IX.rész


. A mester először megkötözte, és meggyötörte a testét. Akkor érezte hogy a testével kedvére rendelkezik. Utána az következett, hogy a fájdalom ellenére is föl tudta izgatni, az akarata ellenére, és nem engedte elélvezni. Akkor érezte, hogy az ösztönei is a hatalmában vannak. Most pedig olyat kívánt tőle, amit semmiképpen sem tudott úgy teljesíteni, hogy saját maga, a mester, és Csilla számára is megfelelő legyen. Ezzel a lelkét, és az önbecsülését gyötörték meg. Kétségbe volt esve, nem tudta mi következhet még ezek után. A zokogása nem csillapodott, és nem akart találkozni senkivel. Hamarosan azonban nyílt az ajtó, és Csilla lépett be. Nem volt meztelen, a délelőtti strandruhát viselte, és a bilincsek sem voltak már rajta. Leült Évike mellé az ágyra, és nem szólt egy szót sem. Az arca komoly volt. Évike nem tudta örűljön-e vagy sem, a jelenlétének, mert úgy érezte őt is megcsalta. Bizalmatlanúl pillantott rá, mégjobban behúzódott a sarokba, és összegömbölyödött. Csilla azonban megfogta a kezét, és gyöngéden simogatta. Egy puha kendővel megtörölgette az arcát, és a fejét is az ölébe vette. Évike nem ellenkezett, elfogadta Csilla gyöngéd közeledését. Szüksége volt most valakire aki vígasztalja. Nem értette miért pont ő jött, hiszen segédkezett a megkínzásában, azt gondolta, most haragszik, de legalább is neheztel rá. Csilla azonban egyáltalán nem úgy viselkedett, inkább anyáskodóan vígasztalta, mintha ő is hibásnak érezné magát amiért ilyen helyzetbe kerűlt. Sokáig babusgatta, simogatta, amíg a sírása alábbhagyott, és már nem folytak patakként a könnyei. Évike egy idő után már bújt hozzá, megkönnyebbülést okozott neki a közelsége. Puha, meleg női testet érzett símogató kezekkel, ettől előbb-utóbb mindenki megnyugszik. Az anyja vígasztalta így régen, kislány korában. Csilla halkan becézgette, de ahogy Évike megnyugodott, komolyan kezdett beszélni hozzá. Megkérdezte, hajlandó-e meghalgatni a mondanivalóját, ő pedig apró bólogatásokkal jelezte, hogy igen.
- Úgy gondolom mindkettőnk számára fontos dolog, amit el szeretnék mondani neked. Amióta megismerkedtünk volt egy olyan érzésem, hogy te a megszokottól jobban vonzódsz hozzám. Ez az érzés egyre inkább erősödött, és amikor a napozás előtt bedörzsölted a testemet, már teljesen biztos voltam benne, hogy nem csak egyszerű barátságról van szó. Nekem teljesen új ez a vonzalom, de bevallom egyáltalán nem esett rosszúl a közeledésed. Kezdettől fogva rokonszenves voltál nekem, mégis arra kérlek adj még egy kis időt, amíg feldolgozom magamban ezt az egészet. Túl gyorsan történt minden, és nagyon váratlanúl ért. Csilla elmondta még azt is, hogy a mester is észrevette Évike közeledését, de nem neheztel érte, szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, ha két bájos fiatal lány örömet szerez egymásnak. Ezt András, és a mester beszélgetéséből hámozta ki, amikor Évike nem volt jelen.

VIII.rész


Olyan ijedt arcot vágott, mint akinek a halálos ítéletét olvassák föl, ellentétben Csillával, aki nyugodt volt, és semmi félelem nem látszott rajta. Inkább egy halvány mosoly suhant át rajta, amikor Évike ijedtségét meglátta. Ő körbepillantott, a mestertől várt valamilyen sgítséget, de a tekintetéből csak várakozást tudott kiolvasni. A lábai a bak felé vitték, és szinte önkívületben volt amikor elhelyezkedett Csilla mögött. András megmutatta pontosan mit is kíván tőle. Csilla hátrabilincselt karja, és a háta közé kellett oldalról benyúlnia, a karjait a saját testéhez szorítani, és közben a hátát nyomni előre. Így Csilla melle kidomborodott, még jobb célpontot nyújtva a vessző számára. Évike egész testében remegett, amit Csillánk is éreznie kellett. András elhelyezkedett mellettük, és a vesszőt Csilla egyik mellére helyezte. Hirtelen meglendítette, és lecsapott a mellbimbó fölé. Csilla sem számított rá, felszisszent, és kissé megrándúlt az ütéstől. Nem volt nagy csak váratlanúl érte. Évike hátúl tökéletesen érezte a teste minden apró rezdülését. A következő ütés kicsit nagyobb volt, és Évike most is érezte Csilla rándulását. Szinte neki is belenyilallt a testébe a fájdalom, amikor látta a vesszőt lecsapni, és rögtön érezte is Csilla reflexét. A szemei megteltek könnyel, ami lefolyt az arcán két oldalt. Az ütések mindig erősödtek egy kicsit, Csilla egyre jobban felnyögött mindegyik után. Évikének kellett volna tartani a testét, ehelyett ő egyre inkább elgyengűlt, ahogy a válla fölött látta a pálca csapásai után megrezdülő melleit. Szinte csak kapaszkodott a karjaiba, és Csillának kellett tartania őt is, mert különben lezuhant volna oldalra a bakról. András a másik mellét is célba vette, és egyszer sikerűlt a mellbimbóját úgy eltalálni, hogy Csilla hangosan felsikoltott, és erősen megrándúlt a teste. Évike úgy érezte nem bírja tovább, kirángatta a karjait Csilla karja mögűl, leugrott a bakról, és sírva kirohant az ajtón. Egyenesen a cellájába futott, becsapta az ajtót, és az ágyra vetette magát. Teljesen behúzódott a sarokba, fölhúzta a térdeit, és hangosan zokogott tovább. A könnyei lefolytak, és összemaszatolt vele mindent. Most már nem érdekelte, hogy kitudódik a titka, azon sem gondolkodott hogyan fogja elmondani Csillának, és a mesternek, csak sírt megállíthatatlanúl. Úgy érezte ujjból kudarcot vallott, megszégyenűlt mindenki előtt. Annyira összekeveredtek benne az érzések, nem tudta melyik cselekedetével kit is hagyott cserben. Azért is megvetette magát, mert képes volt Csillát megbilincselni, és lefogni, de azért is mert nem tudta a mester András által adott parancsát teljesíteni. Nem bánta, hogy a kettő kizárja egymást, mindenért magát tartotta bűnösnek. Inkább elviselt volna bármilyen kemény kínzást, mint ezt. A kiszolgáltatottságnak újabb dimenziója nyílt meg előtte.

VII.rész


- Menj csak, segíts Andrásnak, csináld amit mond. - utasította a mester.
András az ujján lógó bilincset nyújtotta felé.
- Ezeket csatold rá a csuklójára, és kapcsold össze a háta mögött.
Évike értetlenűl nézett, hiszen olyat kért tőle András, amit neki kellett volna megcsinálni. Nem értette miért tőle kéri mindezt. Megréműlt magában, mert úgy érezte valamilyen csapda rejtőzik a háttérben. Átvette a bilincseket, és lassan Csillához lépett. Ő már nyújtotta a kezeit felé, és nyíltan, majdnem mosolyogva tekintett rá. Évike nem állta a tekintetét, lesütötte a szemét, és csak a kezeire mert nézni. Eddig eszébe sem jutott, hogyan fog ahhoz viszonyúlni, ha Csillának fájdalmat okoznak, de erre aztán végképp nem gondolt, hogy még neki kell segédkeznie. Teljes mértékben akarata ellenére cselekedett, de nem mert ellenszegűlni, mert a mester, és András kifejezetten megkérték. Egyik kezével megfogta Csilla csuklóját, a bőre úgy égette a kezét mintha parázsból lenne. Ráhelyezte a bőrbilincset, és lassan becsatolta. Titokban abban bízott, hogy Csilla ellenkezni fog, és akkor lesz valami kibúvója a feladat végrehajtása alól. Neki azonban esze ágában sem volt ellenkezni, inkább készségesen nyújtotta oda a kezét. Évike nem mert csak a kezére pillantani, kerűlte a tekintetét. Úgy érezte, Csillához nem való a bilincs, nem illik hozzá a fájdalom, el sem tudta képzelni, hogy az ő szájából halljon fájdalmas sikolyokat. El akarta mondani neki, hogy ő ezt nem akarja csinálni, ő csak örömet, és gyönyört akar okozni neki, nem fájdalmat. Ha nem Csilla, hanem egy másik lány lett volna ott, nem nehézséget, hanem hatalmas kéjt okozott volna a kérés teljesítése. Mégis csinálta a dolgát lesütött szemmel. Mindkét bilincset fölhelyezte a csuklóira, és várt. András nem elégedett meg ennyivel, felszólította, hogy rögzítse egymáshoz a bilincseit a háta mögött. Csilla magától a hátra tette a kezeit, Évikének csak össze kellett kapcsolni egy apró karabinerrel. Azt hitte ezzel végzett, túl van a dolgon. András azonban nem így gondolta. Egy vékony, hosszú, hajlékony pálcát vett a kezébe, és Évikének mutatta.
- Látod, ezzel fogom Csilla csodás melleit megvesszőzni, és szeretném, ha te is segítenél.
Közben a pálcával Évike melleit cirógatta. Az érintésére felidéződött benne az előbbi fájdalom, és a melle bőrén ujjból érezte a csípő érzést. Nem akarta hogy ezt most Csilla is kipróbálja, inkább elviselte volna ő még egyszer, ha ezzel Csillát megkímélhette volna.Hiába a lelke lázadt ellene, mégsem szólt, nem ellenkezett egy szóval sem, mert tudta, hogy azzal elárúlta volna Csilla iránt érzett érzelmeit.
- Azt szeretném, ha Csillát nem kellene jobban megkötözni, ezért a te feladatod az lesz, hogy ide ülsz a háta mögé szorosan, és tartod a testét. - Hallotta András szájából.
Évike majdnem elájúlt ettől a felszólítástól, úgy gondolta képtelen lesz megtenni.

VI.rész


A szobában semmi rendkívüli nem volt, minden pont olyan volt mint eddig. Azaz mégsem, mert Évike egy új bútordarabot fedezett föl, amit még nem látott. Egy kis szekrény állt nem messze tőle, a fal mellett, és egy televízió volt rajta. Hamar napirendre tért fölötte, és nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Azért sem, mert a mester gyöngéden simogatni, és maszírozni kezdte a melleit. Pont úgy, ahogy a csipeszek levétele után szerette volna. Nagyon jól esett neki, mert egy kicsit még mindig érezte a pálca csípését rajta, és a bimbók sem heverték még ki teljesen a csipeszek hegyes fogai okozta szorítást. A mester másik keze közben a hasán kalandozott egyre lejjebb, amíg el nem ért a combjai tövéig. Évike hátával nekidőlt a mester mellkasának, a combjait szétnyitotta, hogy jobban hozzáférjen a puncijához, és átadta magát a simogatás édes érzésének. Szemét lehúnyta, és úgy érezte visszazuhan abba a világba, ahol előbb járt, csak most az ingerek voltak egészen másfélék. Annyira felizgúlt, hogy már nagyon hiányzott neki a kielégülés. András és Csilla jelenléte sem zavarta, ők is láthatták mit érez. Attól azonban visszatartotta a jelenlétük, hogy kezdeményezni kezdjen. Ha csak kettesben lettek volna a mesterrel, egészen biztos, hogy nem csak passzív félként élvezte volna a simogatásokat. A mester azonban mindig tudta Évike mit érez, és most még nem engedélyezte számára a kielégülést, ezért lassan abbahagyta a simogatását. Pedig borzasztóan vágyott rá, de már rájött, hogy ez is hozzátartozik a teste gyötréséhez. Meg fogja kapni amit kíván, de nem most, hanem majd akkor amikor a mester jónak látja. Elengedte Évikét, ő pedig kicsit távolabb ült, a combjait összeszorította, és látszott rajta ahogy megremeg a teste.
András elengedte Csilla derekát, és fölállt. Gyöngéden megfogta Csilla ujjai hegyét, és őt is fölállította.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy mi is megpróbáljunk valamit.
Közben a mester is fölállt, és oldalról középre húzta azt a bakot, amelyen Csilla fenekét korbácsolta meg András néhány napja olyan keményen. Évike rosszat sejtett, arra gondolt, ezt akarják most megismételni. Hiába nézett azonban Csillára, az arcán a félelemnek még a nyoma sem mutatkozott. András a kezét a bak felső párnázott részének a végére helyezte, és Csillára nézett.
- Gyere ülj ide, kérlek!
Csilla odament, és elhelyezkedett ahol mutatta, a bak végén lovagló ülésben. András közben két vékonyabb csuklóbilincset vett elő, és a mutatóujján lógatva Évikéhez fordúlt. - Szeretném, ha segítenél egy kicsit.
Évike nagyon meglepődött a kérésen, hiszen azt gondolta, hogy ő már túl van a rá kiszabott fájdalmakon, és az András és Csilla dolgába neki semilyen beleszólása nem lehet. Féltette ugyan Csillát, de nem régen éppen ő mondta neki, hogy most már tökéletesen megbízik Andrásban. Nem értette, hogy neki vajon miben kell segíteni. Felállt a helyéről, de közben hátrafordúlva kérdően a mester tekintetét kereste.

V.rész


Az egész nem tartott tovább néhány másodpercnél, utána megint semmi. Amikor vége lett, beindult az agya, és rögtön rájött, hogy ez nem az előbbi ostor volt, hanem valami merevebb, keményebb dolog, valamilyen bot, vagy pálca. Attól azonban sokkal könnyebb, és kíméletesebb volt, mint amivel tegnap a fenekére kapott néhány ütést. Úgy gondolta ennek most vége, a cicijét talán nem gyötrik tovább. A fenekét eddig még kihagyták a játékból, ezután biztosan az következik. Nem az következett. Ujjból a mellébe hasított a fájdalom, ugyan úgy mint előbb. Az ütések most is egymást követték, de Évike csak az elsőnél sikoltott föl a meglepetéstől, a többinél már nem, mert jóval gyengébbek voltak. Előbb erős, határozott ütéseket érzett, amelyek szándékosan megkímélték a mellbimbóit. Most azonban gyengébbek is voltak az ütések, és mintha jobban elkalandoztak volna, nem mindig a cici elejét érték. Ez sem tartott tovább néhány másodpercnél, és Évike kibírta néhány halk nyögéssel. Most már nem mert következtetni magában, hogy vajon mi fog történni. Teljesen beletörődött a helyzetébe, és érezte a mester hatalmát maga fölött. Nem kellett nagy fájdalmakat elviselnie, mégis annyira kiszolgáltatottnak érezte magát, mint még eddig egyszer sem. A várakozás, és a bizonytalanság tette ezt. A mester mindig tudott neki meglepetéssel szolgálni, mint ahogy most is. Érezte, hogy a lábbilincseiről leakasztják a karabinert, és már össze tudja zárni a lábát. Azonnal élt is a lehetőséggel, mert nagyon kellemetlen volt neki hosszú ideig széles terpeszben állni. Ahogy a lábait összezárta, a kezei sem feszültek már annyira, kicsit lazábban érezte magát. Titokban azonban még most is valami meglepetésre számított, csak akkor lélegzett föl, amikor érezte, hogy a kezeit is lekapcsolja valaki a kötélről. A szemén azonban még mindig rajta volt az ellenző, ezért csak állt egy helyben, és nem mert tenni egyetlen lépést sem. Egy nagy erős kéz karonfogta, és elkezdte vezetni előre. Évike érezte, hogy ez csak a mester lehet, és örűlt, hogy érzi a közelségét. Néhány lépés után megálltak, a mester megfordította, és leültette. A heverő szélén ült, ami a szoba sarkában volt. A mester kicsatolta a feje hátsó részénél rögzített szemellenzőt, és az lehullott a földre. Évike csak pislogott az erős fénytől, szeme a sötétséghez volt hozzászokva.- Vedd ki a füldugódat is.
Ezt a mester mondta, és Évike tompán, alig érthetően hallotta. A vékony zsinegek segítségével eltávolította mind a kettőt. Kicsit pattogott a füle, és furcsa volt, hogy minden neszt ujjból rendesen hall. A látása is visszatért, megszokta a világosságot. Szétnézett, a mester ült mellette, és mosolygott rá. Kicsit távolabb András ült egy fotelban, és átölelte Csilla derekát, aki a fotel karfáján foglalt helyet. Mindannyian őt nézték. Ő pedig úgy érezte magát, mint aki egy hosszú útról, egy másik idegen világból tért vissza, és most ismerkedik a környezettel.

IV.rész


Az agya először csak a fájdalmat érzékelte, egy kis időnek el kellett telnie, amíg rájött hogy mi ez. Két hegyes fogú csipeszt kapott a cicijeire. Könyörtelenűl szorították a mellbimbóit, nem akart csillapodni a fájdalom. Várta, hogy a mester leveszi róla, mert úgy érezte nem tudja elviselni. De az idő csak telt, és nem akart megszűnni a fájdalom. Olyan volt mint amikor egyedűl hagyják, nem érzékelte, hogy bárki is lenne a közelében. Amikor fölkerűltek a csipeszek, azt sem úgy élte meg, hogy elképzelte ahogy a mester ráteszi azokat, hanem csak belűlről érezte a fájdalmat, teljesen személytelenűl. Hiába rángatta a köteleket, csak nem akart érkezni a segítség. Kétségbe volt esve, hogy vajon meddig kell még ezt elviselnie, mert minden másodpercben úgy érezte, hogy már nem bírja tovább. El volt foglalva a csipeszekkel, mikor az egyik combja elülső felébe égető fájdalom hatolt, majd rögtön utána a másik oldalra is. Ez is teljesen váratlanúl érte, még a csipeszeket is elfelejtette egy pillanatra. A combján ahogy csillapodott az égető érzés, a mellbimbóin visszatért ujjból. Rádöbbent, hogy a csipeszeket nem fogják levenni, és közben még ostorcsapásokat is el kell viselnie. Lassan kezdte megszokni a mellbimbóiba hatoló fájdalmat, és közben az egész testét célpontnak érezte, de nem tudta mikor és hol éri újabb csapás. Nem sokat gondolkozhatott rajta, mert a mellei alatt keresztben nyilallt bele az égető érzés. Utána megint sokáig semmi. A csipeszekről már majdnem meg is feledkezett, minden idegszálával arra koncentrált, hogy kitalálja valahogy, hová kapja a következő ütést. Már a teste egész felületét felkészítette gondolatban a fájdalom elviselésére, de hiába várt nem történt semmi. A mellbimbóján megint jobban érezte a szorítást, mert más fájdalom nem nyomta el azt. Úgy érezte végtelen ideje áll már ott kikötözve, számára teljes sötétségben. A néhány csapás amit kapott, szinte semmiség volt a régebben elszenvedett kínzásokhoz képest, mégis úgy érezte sokkal kiszolgáltatottabb mint eddig. Teljes csend, és sötétség vette körű, számára a testén túl levő világ megszűnt létezni. Nem tudta kik vannak ott, és mit csinálnak, mire készülnek. Nem érzékelte, hogy bárki is lenne a közelébe, és egyszer mégis, váratlanul megszűnt a cicijén levő csipeszek szorítása. Már beletörődött, hogy el kell viselnie ezt a fájdalmat, nem is érezte már annyira kínzónak mint az első percekben.. A mellbimbói fölágaskodtak a nem várt megkönnyebbüléstől, nagyon hiányzott nekik egy kis simogatás, maszírozás. Hiába várta azonban, ezt az örömet nem kapta meg most a mestertől. Helyette egészen mást érzett a mellén. Keresztben kemény csípős fájdalmat, egyszerre mindkettőn. Föl kellett sikoltania a meglepetéstől, de még el sem ült a csípő érzés már jött is a következő, de csak az egyik mellére, majd a másikra, módszeresen. Nem gondolkozhatott rajta, hogy mi lehet ez, mert egymást követték az ütések, ő pedig sikoltozva rángatta a köteleit.

II.rész


Most azonban ujjból a nagy erős kezek kényeztették, és tudta hogy csak a mesterhez tartozik, ő számára az első, és legfontosabb jelenleg. Most Csillát is csak apró érzelmi kitérőnek, gyönyörű játéknak látta.
- Menj vissza a celládba, vedd föl a bilincseket, és várjál rám.
Ezt még mindig halkan súgta a fülébe a mester. Évikén ujjból végigfutott a borzongás, úgy érezte valami elkezdődött. Kibontakozott a mester karjaiból, és lassan fölállt. Bizonytalanúl hátranézett, de a mester tekintetében csak bíztatást, sürgetést vélt látni, ezért lassú léptekkel elindúlt a ház felé, majd megszaporázta a lépteit, és sietve haladt tovább. Bement a cellájába, magára zárta az ajtót, és kezdte fölcsatolni a bilincseket. Még alig végzett a művelettel, már nyílt is az ajtó, és a mester jelent meg. A póráz a vállára volt akasztva, és a kezében hozott valamit.
- Nézd csak, két új dolgot akarok mutatni neked. Ez egy pár füldugó, ezzel pedig a szemedet lehet letakarni.
A füldugókat a kezébe adta, és megkérte, hogy helyezze be a fülébe. Évike először megvizsgálta hogy néz ki, majd megtette amit a mester kért. Ő ellenőrizte, és beljebb nyomta mind a kettőt. Puha gumiból készűltek, és egy kis zsinór lógott le róluk, annak a segítségével lehetett eltávolítani. A másik eszközt a mester helyezte föl. Évikének nem is volt ideje megnézni tüzetesen, de egy jókora szemüvegre emlékeztetett a formája, és valamilyen fekete színű puha anyagból, talán bársonyból készűlt. A mester a szemére helyezte, és hátul a fején összekapcsolta a pántjait. Ezek rugalmasak voltak, és nem engedték lecsúszni. Évike előtt elsötétűlt a világ. Sehol, még egy kicsit sem látott ki mellette. Nagyon furcsa érzés fogta el. Önkéntelenűl fordította a fejét jobbra- balra, mintha szét akarna nézni, de a sötétség nem változott. Néhány másodperc múlva érezte a mester kezeit a testén, és a száját, ahogy csókokat lehel a mellére, és a hasára. Aztán már csak azt érezte, hogy rákapcsolja a nyakörvére a pórázt, és indúlnia kell amerre az húzza. A látás képességének az elvesztése annyira érzékenyen érintette, hogy a füldugók csak akkor jutottak az eszébe, amikor kiléptek a cellából, és tompán hallotta az ajtó becsapódásának megszokott a hangját. Nem tette teljesen süketté, az erősebb hangokat hallotta, csak sokkal fojtottabban. Az apró neszek, zörejek azonban nem jutottak el hozzá, a lépések zaját sem hallotta. Évike haladt amerre a mester vezette, egy ajtónál egy pillanatra meg kellett állni, beléptek a helyiségbe, ott is tett még néhány lépést majd megállt, már nem húzta tovább a póráz. Évike tudta, hogy a szokott helyre, abba a terembe mentek, ahol a kínzások eddig is folytak. Ennyire már sikerűlt megismernie a házat. A mester lekapcsolta róla a pórázt, és ő csak állt mozdulatlanúl lehajtott fejjel. Semmi nem történt, így néhány gondolat futott át az agyán. Azt tudta, hogy hol van. Azt is, hogy a mesternek is itt kell lennie, hiszen ő vezette ide.

III.rész


Arról azonban fogalma sem volt, hogy kettesben vannak-e vagy Andrásék is jelen vannak, pedig ez igazán érdekelte volna. Nem volt ideje tovább gondolkozni, mert valaki megfogta a karját, és néhány lépéssel odébb vezette. Aztán rögtön köteleket akasztottak a csuklóbilincseibe, és a keze már emelkedett is fölfelé. A lábait is megfogták, és széles terpeszbe kényszerítették. A bokáit is rögzítették, hogy ne tudja összezárni a lábát. Évike úgy gondolta biztosan csak a mester lehetett, mert először is senki másnak nem engedné, hogy hozzányúljon, még Andrásnak sem, másodsorban pedig megismerte a kezét, a mozdulatait. A fogása gyöngéd volt, mégis határozott, és ellenszegülést nem tűrő. A kezein levő köteleket egy kicsit még megfeszítették, így a teste szabályos X alakot vett föl. Ujjból érezte a mester simogató kezeit a testén, hozzásimúlt, és végigsimogatta mindenhol, a szétfeszített combjai közé is benyúlt. Megkereste a már amúgy is ágaskodó csiklóját, rövid ideig simogatta, majd minden abbamaradt. Várta, hogy történjen valami, de mintha megfeledkeztek volna róla. Furcsa érzés kezdett kialakúlni benne, mivel nem tudott ránézni a saját testére, nem is tudta kívülről elképzelni azt. Viszont felerősödve érezte a teste határait, a bőrét, és belülről sötétnek, és üresnek látta. Olyan volt mintha őt bezárták volna ebbe a börtönbe, amit a saját teste jelentett, és a külvilágot nem tudta érzékelni körülötte. Eddig is érezte a kiszolgáltatottságot, amikor megkötözték, és azt hitte, hogy azt már nem lehet fokozni amit a kötelek jelentenek. Akkor azonban látta mi történik körülötte, és ha elkerűlni nem is volt képes, de tudta mikor mi várható. Most azonban nem csak a kötelek által kerűlt tökéletesen kiszolgáltatott helyzetbe, de az érzékszerveitől is megfosztották. Ez az egész nagyon mély benyomást tett rá, már csupán ettől kezdett fölizgúlni. Ez volt az az érzés ami miatt beleegyezett az egészbe ami itt az utóbbi napokban történt vele. Még mindig érezte a mester kezeinek emlékét a testén, főleg a lába között. Mivel le volt takarva a szeme, próbált volna a fülére hagyatkozni, de erősebb hangokat nem hallott, a gyengéket meg elnyomta a füldugó. Ez a két legfontosabb érzékszerve nem működött, automatikusan a bőre lépett az első helyre. Próbált minden apró légáramlatot érzékelni, és abból következtetéseket levonni, hogy van-e valaki a közelében. Ez azonban nem sokat jelentett, mert amit érzett, az kevés volt ahhoz, hogy ezt megállapítsa. A bőre emiatt egészen felfokozott érzékenységi állapotba kerűlt. Már nagyon régóta várt kikötözve, és meg volt győződve róla, hogy senki nincs a közelében, valamiért biztos elment a mester, és ő nagyon várta már, hogy visszajöjjön. Teljesen gyanútlanúl állt, a gondolataiba mélyedve, amikor hirtelen, számára teljesen váratlanúl éles fájdalom hasított a mellbimbóiba. Mind a kettőbe egyszerre. Hatalmasat sikoltott, és vadúl rángatni kezdte a kötelékeit.

X.fejezet

I.rész


Évike úgy érezte már végtelen ideje fekszenek a napon. Nem volt hozzászokva a tűző napsütéshez, máskor inkább az árnyékban szokott heverészni. A bőre is fehérebb volt mint Csillának, és nagyon égette a nap. Egész teste izzadt a forróságban. Nem bírta már tovább, úgy érezte muszáj árnyékba mennie. Fölkelt, és a medence mellett levő zuhanyozóhoz ment. Sokáig folyatta magára a hűs vizet, és egészen felfrissűlt tőle. Utána a fa alatt levő nyugágyat az árnyékba húzta, Csillához minél közelebb, és ott heveredett le, ahol előtte a mester foglalt helyet. Itt már sokkal kellemesebb volt, a nap sem égette a bőrét, és Csillát is sokkal jobban látta. Ő Évike felé fordította a fejét, és mosolygott.
- Látom nem vagy hozzászokva a napozáshoz.
- Valóban, sosem kedveltem a nagyon meleget, a napon pedig gyakran megfájdúl a fejem.
- Nekem semmi bajom nincs tőle, és szeretem ha szépen lebarnulok. A férfiak odavannak a barna bőrért.
Csilla mellei között is legördűlt néhány izzadtságcsepp, de ez úgy látszik őt cseppet sem zavarta. Évike egyfolytában csodálta, és most, hogy már nem kínozta a tűző nap, ujjból kedve támadt végigsimogatni a testét. A barna bőre fényes volt a naptejtől, és az izzadtságtól, és ezt ő nagyon erotikusnak találta. Sehol nem volt rajta egyetlen anyajegy vagy sebhely, még a szeméremdombján meghagyott kicsiny bozont alatt is le volt barnúlva. Évike szemében Csilla volt az ideális nő, akármennyit nézte, nem tudott betelni vele.
Már jócskán benne jártak a délutánban, amikor András, és a mester tűntek fel az ajtóban. A mester Évike mellé húzta a másik nyugágyat, és leült, András pedig Csillához ment és legugolt mellé. Kezét a combjára tette, és gyöngéden simogatta.
- Tudod, hogy mennyire tetszik nekem a barna bőröd, de azért ne vidd túlzásba a napozást. Már most is olyan forró vagy mint egy katlan.
A mester folytatta.
- Amíg ti itt heverésztetek, mi előkészítettünk egy kis szórakozást a délután hátralevő részére. Ígérem nagyon izgalmas lesz, senki nem fog unatkozni.
A mester fölállt, és Évike háta mögé lépett. Nagy tenyereit a testére helyezte, közben arcával az arcához hajolt. Apró csókokat nyomott a vállára, a nyakára, a fülére, és finoman harapdálta a fülcimpáit.
- Már alig várom, hogy a kezembe kerűlj ! - súgta a fülébe, és egy kicsivel erősebben harapott bele, hogy Évike följajdúlt. Hiába volt forróság, végigfutott rajta a borzongás, le a tarkóján, végig a gerincén, egészen a lába ujjáig. Visszacsókolt, és karjaival átölelte a mester nyakát. Izgalom költözött bele, a mester kavicsot dobott a délutáni nyugalom állóvizébe. Egyáltalán nem bánta, hogy történik valami, úgyis csak Csilla miatt emészti magát egyfolytában. Nem félt egy cseppet sem attól ami történni fog, inkább izgalommal teli várakozást érzett. A mester nagy tenyereit érezte a testén, és azonnal szerette volna odaadni magát neki, bármiben alárendelni az akaratának, mert úgy érezte Csilla miatt egy kicsit megfeledkezett róla.

VI.rész


Fönt a nyakánál kezdte, és lefelé haladt végig a hátán, egészen a bokájáig. Nem sietett, lassan módszeresen simogatta, nem sajnálva a sikamlós naptejet. Egészen más érzés volt mint amikor egy férfi simogatja, a kezei sokkal könnyebbek és puhábbak voltak. Évike a mennyben érezte magát.
- Fordúlj meg, elől is bekenlek ! Elég fehér a bőröd, biztosan leégnél ebben az erős napsütésben.
Évikét egyáltalán nem érdekelte mennyire égne le, a simogatás azonban csodálatos érzést okozott neki. Megfordúlt, és Csilla végigmaszírozta a testét. A mellbimbói úgy megkeményedtek, mint két kis cseresznye, amikor a melleit simogatta. Behúnyta a szemét, és teljesen átengedte magát az érzésnek. Nagyon föl volt már izgúlva, ha férfi lett volna, már jól látszott volna a jele. Csilla azonban semmit nem vett észre belőle. Amikor végigért a testén, Évike kinyitotta a szemét és kérően ránézett.
- Csináld még egy kicsit, olyan jó.
- Jól van, de utána te is kenjél be engem.
Évike másra sem vágyott jobban mint erre, de azért tűrte még egy kicsit a simogatást. Amikor Csilla abbahagyta, fölült, és gyengéd nyomással lefektette a takaróra. Ő először hasrafordúlt. Évike nem akarta, hogy a hideg naptej kellemetlen érzést okozzon neki, ezért először a tenyerébe öntött egy kicsit, és csak utána kente a hátára. Eszébe jutott, ahogy tegnap ábrándozott, bármit megadott volna ezért. Nem is remélte, hogy a vágya ilyen hamar teljesűlni fog. Szinte égette a tenyerét Csilla bőre, de nem csak azért mert már a napon alaposan felhevűlt. Most szabadon megtehette azt, amiről tegnap még csak álmodozott. Remegett az egész teste az izgalomtól, félt hogy Csilla észreveszi, ezért inkább nem is emelte föl a kezét a bőréről. Végigdörzsölte egészen a lábfejéig, akkor óvatosan fordított a testén. Ő megérezte, hogy mit akar, és átfordúlt a hátára. Évike kiöntött egy jókora adag naptejet a tenyerébe, és folytatta tovább. A melleit simogatta határtalan élvezettel. Észrevette, hogy a mellbimbói neki is pillanatok alatt megkeményedtek. Az apró bimbók olyanok voltak mint egy kislánynak, de a telt buja mellei azonban már felnőtt nőről árúlkodtak. Évike Csilla mellett térdelt, és úgy simogatta, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, egy határozott mozdulattal szétnyitotta a lábait, és fölétérdelt, így Csilla csípője a combjai közé kerűlt. Kicsit félt, hogy Csilla szóvá teszi, vagy ellenkezni fog, lopva az arcára nézett, de a megelégedett mosolyon kívűl mást nem fedezett fel rajta. Tovább folytatta a mellei, és a hasa simogatását, de már annyira föl volt izgúlva, hogy csak egy hajszál választotta el attól, hogy a szétnyitott combjai között szabaddá váló csiklóját hozzá ne dörzsölje a testéhez.

VII.rész


Félt még bevallani mit érez, de leginkább az elutasítástól félt. Úgy érezte, sokáig nem képes uralkodni magán, ezért gyorsan bekente még a teste többi részét is, és lefeküdt a takaróra. Legszívesebben teljes testével hozzásimúlt volna, csókokkal halmozva el mindenütt. Csillának is jól esett a simogatás, és mindketten elnyúlva, némán feküdtek egymás mellett. Évike határtalan boldogságot érzett, nem gondolt semmire, csak hagyta, had terjedjen szét benne ez a csodálatos érzés. Tegnap még kétségei voltak, helyes-e, normális-e amit érez, de ez mostanra elmúlt, már semilyen bűntudata nem volt. Ami ilyen örömet okoz neki, az nem lehet természetellenes dolog. Egyedűl azért aggódott, hogyan fogja ezt Csillának elmondani, és milyen lesz a reakciója. Nem ismerte Csilla multját, nem tudta régebben hogyan viszonyúlt más lányokhoz, nem is beszélgetett vele erről még egyszer sem. Egyedűl a viselkedéséből, apró visszajelzéseiből tudott következtetéseket levonni. Azaz abból sem, mert hiába figyelte meg lopva, sem beleegyező, sem elutasító jeleket nem tapasztalt. Halogatta a beszélgetést, pedig a legjobb alkalom kínálkozott rá. Egymás mellett feküdtek a napon meztelenűl, és egyikük sem szólt egy szót sem.

V.rész


A társaság a medencétől nem messze, egy fa árnyékában tanyázott. A mester és András egy-egy nyugágyban pihentek, kettőjük között egy kis asztal volt, mindenféle frissítőkkel. Csilla egy leterített takarón a fűben hasalt, arcal a férfiak felé fordúlva. Beszélgettek, és Csilla harsány kacagását lehetett hallani. András valamit mesélt, azon derűlt annyira. Évike is odament, és a mester mellett állt meg. Ő úgy ülve átölelte a csípőjét, és az arcával a hasához simúlt.
- Örülök hogy végre itt vagy, de olyan édesen aludtál, hogy sajnáltalak felébreszteni.
András tovább mondta a történetet, Évike pedig keresett egy takarót, és Csilla mellé leterítette a fűbe, és ő is ráhasalt. Még sokáig társalogtak, amikor Évike autózúgást hallott a ház tulsó oldaláról. Az autó megállt a ház előt, és utánna csend lett, nem mozdúlt semmi. Rögtön arra gondolt, Istvánék jöttek vissza, pedig már annyira örűlt, hogy csak így négyesben maradtak. A mester és András szemmel láthatóan nem törődtek a dologgal. Eltelt egy negyedóra, amikor a mester szólalt meg.
- Úgy látom kész van az ebéd.
Évike a ház irányába fordúlt, és látta, hogy az ajtó előtt egy fiatal fiú áll pincérruhában. Fekete nadrág, fehér zakó volt rajta csokornyakkendővel. Nem szólt egy szót sem, csak állt az ajtóban, és a jelenlétével jelezte, hogy, elvégezte a dolgát. Amikor meglátta, hogy a társaság elindúlt a ház felé, ő is bement. Az ebédlőben már meg volt terítve négy személy részére, a fiú pedig a háttérből figyelte mikor van szükség rá. A következő fogást is fölszolgálta, miközben senki nem szólt hozzá egy szót sem. Évike azért titokban megnézte, mert eddig valami kisértetszerű lényre gondolt, mivel a munkájának az eredményét már sokszor látta, de őt magát még sohasem. Az ebéd végeztével a mester és András megkérték a lányokat, hogy menjenek vissza ki a kertbe, ők pedig elvonúltak valahová. Alig értek ki, letelepedtek a takarókra, Évike már hallotta is az autó zúgását, ahogy távolodik. Csilla a takaróját kivitte a napra az árnyékból, egy mozdulattal ledobta magáról a ruhát, és lefeküdt napozni. Évike sokáig csodálta hibátlan testét, ha Csilla nem hason fekszik bizonyára feltünt volna neki, ahogy nézi. A bőre egyenletesen barna volt, mindig így napozhatott, mert sehol nem volt rajta fürdőruha takarta fehér folt.Évike is követte a példáját, ledobta magáról a ruhát, és közvetlenűl mellé terítette le a takaróját. Mielőtt lefeküdt volna fölfedezett az egyik nyugágy mellett egy flakon naptejet. Főlkapta, és megkérte Csillát, hogy kenje be vele a testét. Hasra feküdt, amikor valami hideget érzett a hátára folyni. Fölsikoltott meglepetésében, hátranézett, és látta amint Csilla magasról önti rá a napozószert, és közben tele szájjal nevet rajta. A bőre hamar megszokta a hideget, és már nem volt kellemetlen. Mégis megborzongott amikor először érezte meg Csilla finom puha kezeit.

III.rész


Föl alá járkált a cellájában, a feje már belefájdúlt a gondolkozásba, borzasztóan kínozta a bizonytalanság. Legszívesebben ordított, és dörömbölt volna az ajtón, csak az tartotta vissza, hogy utána hogyan magyarázná meg a dolgot. Hiszen még önmagának is alig merte bevallani, hogy beleszeretett Csillába. Néhány nappal ezelőtt ezt még teljesen elképzelhetetlennek tartotta, hogy ő egy férfin kívűl más iránt érezzen vonzalmat. Olyan váratlanúl jött a dolog, maga is alig hitte el. Már elfáradt a járkálástól, lefeküdt az ágyra, tehetetlenségében még a könnye is kicsordúlt. Most is egyfolytában Csilla járt a fejében, de most csak azon gondolkozott, itt van-e még. Lassan elaludt. Egész éjjel rémálmok gyötörték, hánykolódott, dobálta magát az ágyon. A lepedője összegyűrődve egy gombócban volt alatta. Hajnalra már annyira kimerűlt, hogy csak akkor tudott mélyen elaludni.
Elég sokat aludt már, amikor valamiért kinyitotta a szemét. Homályosan látott, de lassan kirajzolódott előtte, hogy valaki föléhajol. A kép tovább élesedett, és Csilla mosolygó arca rajzolódott ki. Nem tudta, ébren van-e vagy még mindig álmodik. Behúnyta a szemét, majd ujjból kinyitotta. Még mindig ott volt, és mosolygott. Most már azt is érezte, hogy gyöngéden az arcát simogatja.
- Jó sokat aludtál, te kis mormota, a mester már háromszor volt itt, de nem akart fölébreszteni. Tudod hány óra van? Tizenegy. Engem kért meg, hogy most már ébresszelek föl.
Évike hallotta a szavakat, de nem jutott el az agyáig az értelmük. Kellett néhány másodperc, amíg felfogta, hogy fölébredt, és valóban Csilla ül az ágya szélén. Éppen úgy mint tegnap, most is villámként hasított bele a gondolat, de most a bizonyosság, hogy Csilla itt van vele. Gondolkozás nélkűl, hirtelen átölelte, és magához húzta. Vadúl csókolta mindenütt ahol csak érte. Ő nem számított ilyen heves megnyilvánulásra, és ráesett Évikére. Kellett egy kis idő, mire sikerűlt kibontakoznia az öleléséből.
- Mi történt veled, ennyire örűlsz neki, hogy felébresztettelek?
Évike most döbbent rá, hogy örömében mit csinált. Hiába ő már betegre törte a fejét miatta, Csilla mit sem tudott az egészről, csak azt érezte, hogy letámadja, és ok nélkűl csókolgatja össze-vissza. Hirtelen elszégyelte magát. Úgy érezte most képtelen lenne elmondani mit érez. Először össze kell szednie a gondolatait, és még egyszer átgondolni az egészet. - Majd később elmondom.
- Jól van, de most már bújj ki az ágyból, te álomszuszék, mert nem csak a reggelit, de az ebédet is le fogod késni. Nagyon szép idő van, már reggel óta kint vagyunk a kertben. Istvánék, és Tamásék szerintem már tegnap elmentek, csak mi maradtunk.
Évike majd kiugrott a bőréből, amiért Csilla ilyen kedves vele, és eszében sincs faggatózni.

IV.rész


Az is jó hírnek számított, hogy csak négyen maradtak, így nincsenek kötötségek, meg hülye szabályok. Kedve lett volna ujjból ősszecsókolni, de most már uralkodott magán. Fölkelt az ágyból, és nagyot nyujtózkodott. Csillán sárga strandruha volt, rövid és bő, a combja közepéig ért. A nyakkivágása olyan nagy volt, hogy minduntalan lecsúszott az egyik válláról, ő pedig visszaigazította, de kevés eredménnyel. Arcán semmi smink nem volt, a szeme körűl is lemosta a sötét kihúzást. A szeme így is világoskék volt, de a tekintete messze nem volt olyan csábos mint tegnap. Inkább pajkos diáklánynak nézett ki. Évike úgy érezte muszáj lezuhanyoznia. Az éjjszakai hánykolódás annyira megviselte, hogy teljesen leizzadt. Egy-két perc alatt rendbeszedte a szobáját, majd a szekrényben keresett valami hasonló ruhát mint a Csilláé. Mivel a cellájában csak egy kicsiny mosdó volt, ledobta magáról a hálóinget, kezébe fogta a ruhát, és úgy meztelenűl elindúlt kifelé. Hátrafordúlt, úgy mondta Csillának:
- Én még elmegyek lezuhanyozni, mondd meg a mesternek, hogy rögtön megyek.
Évike tegnapi rosszkedve nyom nélkűl elszállt, tökéletesen boldognak érezte magát. Csilla csak nézett utánna, ahogy meztelenűl elindúlt a folyosón. Valamit dúdolt magában, és szinte tánclépésben billegett, a ruhát lobogtatva a kezében. Volt egy olyan tulajdonsága Évikének, hogy a hangulata szinte egyik pillanatról a másikra ellenkezőjére változott, a körűlmények függvényében. Most amióta itt volt, ez méginkább igaznak bizonyúlt. Egyenesen a mester szobájába ment, tudta, hogy ott van fürdőszoba, és gyorsan lezuhanyozott. A jókedvével arányosan a bátorsága is megnőtt, néhány napja még leülni, vagy felállni sem mert saját elhatározásából. A mesterhez képest alárendelt szerepét sem érezte már annyira élesen. Most is gondolkozás mélkűl mindent megtett volna a kedvéért, de már nem irányította a cselekedeteit az, hogy vajon mit fog szólni hozzá a mester. Ebben főleg az bátorította, hogy látta a különbséget saját maga és mestere kapcsolata, valamint Anita és István kapcsolata között. Tudta, hogy a mester sosem fog tőle olyan dolgokat követelni, mint példáúl a teátrális magázódás, vagy nem fog olyasmit megtiltani, ami az ő tekintélyét nem sérti. Évike ilyet egyébként sem tett volna, attól jobban becsülte mesterét.
Zuhanyozás után magára húzta a ruhát, ami inkább egy hosszú pólóhoz hasonlított. Nem vett föl alá semmit, nagyon meleg volt. Rendbeszedte a haját és az arcát is. Friss volt, üde, és jókedvű. A kert felé vette az irányt. Kinn ragyogóan sütött a nap, a déli hőség szinte ráömlött, amikor kilépett a nagy terem hátsó ajtaján a szabadba.

II.rész


Mozdulatlanúl feküdt behúnyt szemmel. Aki látja azt hitte volna alszik, de ő teljesen ébren volt, és ábrándozott. Hiába próbált másra gondolni, a gondolatai mindig visszatértek Csillához. Látta maga előtt a testére fonódó szoros kötéllel, majd anélkűl. Látta a horzsolásokat a vállán, a combja tövénél, és a mély nyomokat, amit a kötél hagyott. Meg akarta vígasztalni, enyhíteni fájdalmát. Kezével megérintette a testét, ahol a kötelek belemélyedtek, végighúzta rajta az ujjait. A következő pillanatban Csilla már egy nagy franciaágyon feküdt, Évike pedig ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse. A teste kívánatos volt, és hamvas mint egy őszibarack. Ő mosolyogva nézett rá, és a kezét nyújtotta felé hívogatóan. A tekintetétől majdnem elolvadt Évike. Még sohasem látott ennyire kék szemet, és a hosszú sötét szempillák mégjobban kiemelték. Az arca közepén, amikor mosolygott, két kis gödröcske jelent meg. Lassan a mellére tette a kezét. Szép telt, kerek mellei voltak, egészen kicsi mellbimbókkal. Ujjaival körbejárta a mellbimbókat, majd az egész tenyerét ráhelyezte. A tenyere közepén érezte a kicsiny bimbókat, ahogy ágaskodnak.
Ahogy ezeket gondolta, az ujjai megmozdúltak, mintha valóban Csilla mellbimbóit cirógatta volna, majd kinyitotta a tenyerét, és simogató mozdulatokat tett. Annyira elmerűlt az ábrándozásban, hogy észre sem vette önkéntelen mozdulatait.
Neszeket hallott a folyosóról, és ez visszazökkentette gondolatait a valóságba. Valaki jött, majd ajtónyitások, és csapódások hallatszottak. Néhány rövid beszédfoszlányt is hallott, de nem tudta kivenni, hogy ki az, és mit mondott. Utána távolodó lépések, majd ujjból csend. Nyilvánvaló volt, hogy valamelyik lányt, vagy lányokat vitték el. Évike megértette, hogy mi történt, és napirendre is tért fölötte. Néhány másodperc múlva azonban, mint a villámcsapás, nyilallt bele a gondolat, vajon Csilla köztük volt-e. Fölugrott, az ajtóhoz rohant, és rátapasztotta a fülét. Csak a léptek egyre halkuló hangját hallotta, aztán csend lett. Lehet, hogy Csilla most is itt van néhány méterre tőle, de lehet, hogy elment, és akkor ki tudja mikor látja viszont, ha egyáltalán látja még valaha. Borzasztó gyorsan kezdett forogni az agya, kergették egymást a gondolatok, próbálta kikövetkeztetni, hogy ki, vagy kik jártak itt, és kit vittek el. Akárhányszor végiggondolta, mindig arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg Bea, és Anita mentek el, és Csillának még itt kell lennie.

IX.fejezet

I.rész


Évike nem oltotta le a villanyt, mert akkor teljesen sötét lett volna az ablaktalan cellában. Levette magáról a bilincseket a kis kulcs segítségével amit a mestertől kapott. A szekrényben volt egy hosszú hálóing, azt öltötte magára. Lefeküdt az ágyra, de nem volt álmos, behúnyt szemmel gondolkodott. Nagyon magányosnak érezte magát. Állandóan Anita járt a fejében, de most nem arra gondolt, hogyan kínozták meg, és egyáltalán nem izgúlt fel, hanem inkább István és Anita kapcsolata foglalkoztatta. Éppen úgy, mint más ember nem tudja fölfogni miért vonzódik ő a mesterhez, miért hagyja magát megkínozni, Évike sem értette Anitát. Az ő fanatizmusa már sok volt a számára, leginkább azért, mert kettőjük között gyöngéd érzelemnek még a nyomát sem fedezte föl. Anita rabszolga volt, és István úgy is bánt vele. Évike úgy gondolta, hogy Anita egy fanatikus mazochista, aki csak azért vonzódik egy kicsit Istvánhoz, mert benne megtalálta azt az embert akinek a szolgája lehet. Ugyanúgy más is megfelelne helyette, akinek hasonló beállítottsága és hajlamai vannak. István szintén csak egy beidomítható szolgát keresett, akit fegyelmezhet, büntethet, vagy jutalmazhat kedve szerint. Végűl is ők egymásra találtak, ha nem is érzelmi alapon, de ez a kapcsolat mindkettőjük számára megfelelő volt.
>Csilla is eszébe jutott, de őrá egészen másképpen gondolt. Igaz, hogy még csak egyszer volt alkalma vele beszélgetni, de úgy tűnt, mintha már ezer éve ismerné, és magához nagyon közelinek érezte. Talán azért, mert először találkozott olyan lánnyal, aki szexuálisan hasonló beállítottságú volt. Régebben ezt a hajlamát, és fantáziáit még a legközelebbi barátnőinek sem merte elmesélni. Most azonban itt volt Csilla, akinek nem kell magyarázkodni, nem kell félnie tőle, hogy hülyének nézi, hiszen ő is hasonló beállítottságú. Mindezeken túlmenően valami furcsa megmagyarázhatatlan vonzódást is érzett iránta, amit lány iránt még soha nem érzett. Itt minden lány meztelen volt, ez Évikének már egyáltalán nem okozott nehézséget, Csilla nőies, érzéki szépsége azonban megbabonázta. Most először történt vele, hogy kedve lett volna megérinteni a bőrét, kezével végigkövetni gömbölyű, idomait. Kicsit meg is ijedt saját gondolataitól, de hagyta had kalandozzanak, hiszen kifejezetten kellemes volt rágondolni. A barátnői is csinos fiatal lányok voltak, együtt jártak uszodába, sportolni, együtt öltöztek, zuhanyoztak, de egyikük iránt sem ébredtek benne hasonló érzések. Magának sem tudta pontosan megmagyarázni mi ez a vonzalom, sőt egyenlőre Csillának sem szívesen beszélt volna róla. Legalábbis amíg le nem tisztúlnak benne a kavargó érzések. Nem tudta mi a jobb, ha szabadon engedi, vagy ha elnyomja ezeket a szerinte természetellenes gondolatokat.

XII.rész


- Ennyi elég lesz azt hiszem. - Anitához fordúlt.
- Most kicsit könnyítek rajtad, jó lenne ha összeszednéd magad, mert néhány kérdést akarok föltenni neked.
Leakasztotta a súlyokat a kötélről, amelyek a melleit húzták, és a ciciken ugyan még halványan látszottak az ostor okozta piros csíkok, de a formájukat azonnal visszanyerték. A vékony zsinegeket is kioldozta, és pillanatok alatt letekerte a mellbimbóiról. A bimbók még így is hosszan kiálltak, és a zsineg okozta bevágások erősen meglátszottak. A hüvelyében levő vastag rudat is eltávolította, a tartó zsinegeivel együtt. Hatalmas barlang maradt a helyén, és csak néhány perc eltelte után húzódott egy kicsit összébb. Évike arra gondolt, hogy őrültség István részéről, ha ezt gyakran megcsinálja Anitával, mert úgy ki fog tágúlni tőle a puncija, hogy a hagyományos szexben biztosan nem fogja örömét lelni. István a fenekében levő vibrátort nem távolította el, hanem inkább beljebb tologatta, és oldalra is megmozgatta.
- Tudom ezt nagyon nem szereted, ezért ezt még hagyom egy kicsit. Azt szeretném ha válaszolnál nekem őszintén, úgy hogy a többiek is hallják. Nagyon nehéz volt ezt a kínzást elviselni?
- Igen uram.
- Mi volt a legnehezebb benne?
- Amikor fölrántotta a melleimet uram.
- Ettől keményebben is megkínoztalak már?
- Igen uram.
- Mi késztet arra mégis, hogy elviseld a kínzásokat?
- A rabszolgája vagyok uram, ön rendelkezik a testemmel.
- Máskor is hajlandó vagy erre?
- Igen uram, amikor csak parancsolja.
- Beleegyeznél, hogy most rögtön megismételjük az egészet?
- Igen uram.
- Jól van, ügyesen feleltél, ezért jutalmat érdemelsz. Jutalmúl kiveszem ezt a kis játékszert a popsidból. - azzal eltávolította a vibrátort a fenekéből.
A kötelékeit is eloldozta, nagyon hamar elkészült vele. Anita kiemelte a lábait a tartókból, és felült az asztal szélére. István mellette állt, de nem segített neki, megvárta amíg megcsinálja magától.

XIII.rész


Anita néhány másodpercet tétovázott, és fölállt. Kissé bizonytalan léptekkel elindúlt a helyére, a fal mellé. István azonban nem kötötte oda, hanem rögtön kivezette a teremből, vissza a cellájába. A többi férfi is föltápászkodott, de Évike már látta, hogy a mai napnak már vége. A mester az összes lányt eloldozta a fal mellől, és visszaterelte őket a cellájukba. Évike arra számított, hogy Csillával ismét egy helyre kerűlnek, de nem, mindenki ment a saját helyére. Aznap azonban még volt alkalma találkozni vele, mert a vacsoránál ismét nekik kellett segédkezni. Akkor már nem volt rajta a testén a kötél, viszont a nyomai nagyon erősen meglátszottak. A vállánál, és a combja tövénél teljesen kidörzsölte.
Amikor Évike ismét egyedűl maradt a cellájában, volt alkalma gondolkozni. Még mindig teljesen az események hatása alatt állt. Lefeküdt az ágyra, de a behúnyt szeme mögött is állandóan Anita vonagló testét látta, fülébe visszacsengtek sikoltásai. Csilla is eszébe jutott, de rá egészen másképp, gyöngéden gondolt. Nem volt jó neki most egyedűl, szívesen simúlt volna a mesterhez , mint előző éjszaka, de ha legalább Csillával beszélgethetett volna, az is jobb lett volna mint egyedűl.

XI.rész


István miközben fölhúzva tartotta Anita melleit, egyfolytában a mester tekintetét kereste, és kihívóan mosolygott, a szerencsétlen lány egybefüggő ordítását elengedte a füle mellett. Végre, jó sokára visszaengedte a zsinegeket. Anita mellei rugalmasan visszaugrottak, és azonnal visszanyerték eredeti formájukat. Évike azt várta, mikor lép már közbe a mester, de ő nem mozdult, nyugodtan ült a fotelban, és állta István kihívó tekintetét. Mindenki láthatta, hogy kettejük között valamilyen ellentét van, és István demonstrálásképpen csinálta a dolgot. Talán azt akarta bemutatni, hogy ő mi mindent megtehet, és meg is tesz Anitával. Neki pedig folytak a könnyei, szép büszke arca eltorzult a sírástól, és ordítástól. Ez a kis közjáték azonban csak néhány másodpercig tartott, utána István folytatta amit eltervezett. A kínzóasztal pont a mennyezet alatt végigfutó gerenda alatt volt, nem véletlen itt helyezte el. Két kis csigát szerelt föl rá, Anita mellei fölött. Kötél volt fűzve mindkettőbe, aminek a végei a cicijei fölé lógtak le. A ciciken levő zsineget, hozzákötötte a kötelekhez, ez fölment a csigára, és Anita feje fölött, távolabb lógott le. A rendeltetése természetesen az volt, hogy István súlyokat akasztott rá, amelyek fölfelé húzták Anita melleit. Még az előző fájdalmat sem heverte ki, ismét megnyúlt a melle, István nem aprózta a súlyokat, rögtön jó nagyokat akasztott a kötél végére. A ciciknek ezen a gyötrése azonban mégis eltörpült az előbb véghezvitt durva rántáshoz képest. Anita csak az elején amikor a súly elkezdte húzni a mellét, akkor jajdúlt föl, utána már csendben tűrte. A feje előre volt billentve, így nem láthatta István mit csinál. Fölemelte az egyik súlyt, és hirtelen visszaejtette. Az újabb rántástól Anita fölsikoltott. A másikat lefelé kezdte húzni, a melle pedig egyre jobban emelkedett fölfelé. Addig húzta, amíg ki nem kényszerítette a jajveszékelését. Az ostor is előkerült megint. A mellek érzékeny bőrén csattanó ütéseket nehéz lett volna némán kibírni, de nem is törekedett rá Anita. Mindegyik nyögéseket, kiáltásokat csalt ki belőle. A függőlegesen álló kötelek Istvánt csak kismértékben akadályozták, hol az egyik, hol a másik oldalukra sújtott le. Az egész Anita arcától csupán néhány centiméterre történt, közelről végignézhette hogyan csíp bele a melle bőrébe az ostor szíja, egymás után ritmusosan. Évike már kicsit túltette magát az előbbi sokkoló jeleneten, Anita jajgatása egyre jobban fölizgatta. Leginkább az gyakorolt rá nagy hatást, hogy kénytelen volt nézni ahogy a cicijét ostorozzák, de kiszolgáltatottsága miatt semmit nem tehetett ellene. El kellett viselnie a fájdalmat akarata ellenére. István hirtelen elhatározással ismét Anita puncija felé fordult, és a következő csapásokat már ott helyezte el. Bizonyára váratlanúl érte, mert még intenzívebben jajgatott. Néhány csapás után István letette az ostort.

X.rész


- Tudom ez elég kemény volt, de lesz még keményebb is. Most egy kicsit pihenhetsz.
István megsimogatta Anita lába között, ahol az ostor szíjai csattantak, de a vibrátorokat nem távolította el. Tamás közben kihasználta a szünetet és Beához lépett. Levette a súlyt a karról ami a punciját nyomta, és a csipeszeket is eltávolította. Utána a lábát rögzítő köteleket oldotta el, így a karja még megtartotta, és nem billent le. A bak két oldalához visszatolta a zsámolyokat, de Bea lábai annyira remegtek a hosszú ideje tartó szétfeszítéstől, hogy képtelen volt a zsámolyra tenni. Tamás segített rajta, és fölemelte a lábait a zsámolyokra. Nagy nehezen megtámaszkodott rajta, ekkor a kezeit is eloldozta, és kivette a vasrudat a háta mögül. Bea a kezeit rögtön maga elé tette, és rátámaszkodott. Még várni kellett egy kicsit, amíg annyira összeszedje az erejét, hogy föl tudjon emelkedni a bakról. A rúd cuppanva csúszott ki a puncijából. Tamás segített neki leszállni, egyedül nem bírt volna. Odavezette a falhoz, és a csuklóit szokás szerint a karikákhoz rögzítette. Évike látta maga mellett, hogy a lábai még mindig remegnek, és nehezére esik, hogy állnia kell.
István megvárta amíg Bea visszakerül a fal mellé, és akkor ujjból Anitához ment, hogy folytassa a gyötrését. Most a cicijét vette célba. A tenyerébe vette az egyik mellét, majd a bimbóját két ujja közé fogta, és csavargatta, húzogatta, amíg keményre nem duzzadt, és jól kiemelkedett. Akkor egy vékony zsineget csavart a bimbó tövére, majd szorosan egymás mellett tovább csavarta, fölfelé, a vége felé haladva. A végén egyre kisebb helyre szorult össze a vér, és ezzel feszessé vált, és sötétlilára színeződött a kiálló rész. A másik mellén is megcsinálta ugyanezt. Anita szeme előtt történt az egész, mindent tökéletesen látott, de csak elszenvedője volt, cselekvő részese nem lehetett a dolognak. Majdnem az egészet szótlanul tűrte, csak néha, ritkán szisszent föl. Amikor készen volt, István ellenőrizte a zsinegeket, hogy megfelelően vannak-e a helyükön. Úgy látszik rendben találta, mert mind a kettőt néhányszor rátekerte a mutatóujjaira, és durván, nagy erővel fölrántotta. Anita hatalmasat ordított, az egész teste megfeszült, és vadul rángatta mindenét. A fejét rázta oldalra, mert ez volt az egyetlen testrésze amit mozgatni tudott. István sokáig tartotta fölhúzva, és Anita közben egyfolytában ordított, és rángatózott. Szép telt, gömbölyű mellei voltak, még fekve sem vesztették el a formájukat. Most azonban mindkettő hosszan, hegyesen kinyúlt fölfelé, az eredeti formáját teljesen elveszítve. Jobban már talán nem is lehetett megnyújtani őket, a bőr és a hús elérte tágulásának határát. Évike megrémült, ilyen durva, és könyörtelen dologra nem számított. Anita kezdettől nem volt rokonszenves neki, de most félt, hogy valami baja történik. Ez már több volt, mint amit el tudott képzelni.

VIII.rész


- Látod ezt fogom a fenekedbe dugni. Először. Aztán majd nagyobbat is.
Anita arcán nem látszott félelem, inkább harag. Majd' felnyársalta a szemével Istvánt. Ő pedig csinálta amit megígért. A vibrátort a végbélnyílásához illesztette. Anita azonnal összeszorította a lukacskáját.
- Nem is kérlek arra, hogy lazítsd el, tudom, hogy úgy sem csinálnád, pedig úgy sokkal kevésbé lenne kellemetlen.
Azzal lassan kezdte beletolni, nem törődve Anita erőlködésével, hogy visszatartsa. Természetesen nem tudta visszatartani, István könnyedén legyőzte az ellenállását, és egészen mélyen beletolta. Anita összeszorított foggal rángatta a lábait, de a kötések olyan jól tartották, hogy a csípője és a feneke alig mozdult meg. István marokra fogta a vibrátor kiálló végét, és körbe-körbe mozgatta. Néhányszor ki-be tologatta, majd hirtelen kihúzta, és másik után kezdett kutatni. Egy vastagabbat talált. Ezt is odaillesztette a bejárathoz, de nem tolta be rögtön, először csak ingerelte vele Anitát. Kicsiket nyomott rajta, mintha nem tudná legyőzni az összeszorított záróizma ellenállását, majd váratlanul, és könyörtelenül tövig nyomta a fenekébe. Anita hatalmasat sikoltott, és próbálta fölemelni a fenekét, de reménytelenül. István ezt a játékszert is megmozgatta, majd megint újabb után nézett. A harmadik már olyan méretű volt, amit a hüvelyben szoktak használni. Ezt minden játszadozás nélkül egyből beletolta. Anita megint sikoltott, és lábaiban megfeszültek az izmok, próbálta a testét hátrébb tolni. A keze azonban nem engedte, a csuklóbilincsei visszatartották. István teljesen kihúzta a szerszámot, megvárta, amíg Anita összeszorítja a popsiját, és akkor tolta be ujjból. Ezt megcsinálta többször egymás után, egészen addig amíg Anitának már nem volt ereje összeszorítani a fenekét. Többször nem sikoltott, csak nyögéseket lehetett hallani. István egyik kezével tartotta a vibrátort, de a másikkal már, egy még nagyobbat keresett. A bentlévőt néhányszor még kihúzta, amíg a végbélnyílás már nem szorult ujjból össze, olyan volt mint egy kicsi sötét barlang. Akkor a nagyobb eszközt tette oda, és azzal folytatta. Anita csak akkor vette észre a cserét, amikor már az is bent volt. István ezzel is folytatta a megkezdett játékot, teljesen kihúzta, megvárta amíg Anita popsija összeszorul és akkor tolta be megint, legyőzve a záróizma ellenállását. Lehet hogy jobb belátásra tért, vagy egyszerűen csak kimerült, de már nem szorította össze a fenekét. A vibrátor eltávolítása után is nyitva maradt, mély sötét lyukat lehetett látni. István most két ujjával nyúlt bele, könnyedén ment be a nyitott barlangocskába. Csak akkor szorult össze, amikor belül mozgatni kezdte az ujjait. Visszatette a vibrátort, és betolta egész mélyre, ütközésig. Anita már nem rángatta magát, nem is sikítozott, csak halkan nyögött néha. Fölfelé a semmibe nézett. István egy vékony zsineget fűzött a vibrátor végén levő kicsi lyukba, és odakötötte az asztal lapjához, ahol Anita feküdt.

IX.rész


Ezzel megakadályozta, hogy kicsússzon, vagy szándékosan kitolja magából. Most a puncit vette kezelésbe. Ujjaival tágította, először a két mutató, majd a középső ujjait is használva. Anita csendben tűrte, nem jajgatott, nem fájhatott neki nagyon. Ebből a lyukból is nyitott barlangocskát csinált István. Hatalmas egyre vastagodó szerszámot vett elő. A vége éppen beleillett a nyitott punciba, de ahogy tolta beljebb, m éginkább szétfeszítette azt. Óvatosan, de könyörtelenül mozgatta ki-be, mindig egy kicsivel beljebb tolva. Végül teljesen sikerült betolni, Anita hüvelye befogadta a jókora szerszámot. Most egy még nagyobbat vett elő, a másikat óvatosan kihúzta, és a nyitva maradt punciba lassan tologatta be. Anita puncija már valószínűtlen méretűre feszült szét, és ő minden nyomásnál magas sziszegő-nyögő hangokat adott. István úgy találta, hogy jobban már nem lehet kitágítani, és ezt a szerszámot is zsinegekkel rögzítette. Kettővel lefelé az asztal lapjához, eggyel pedig fölfelé a derekán levő övhöz kötözte. Mivel ez az eszköz kúpos volt, hajlamosabb volt a kicsúszásra, ezért a zsinegeket elég erősen megfeszítette. Groteszk, természetellenes látványt nyújtott, amint Anita altestéből a két hatalmas oda nem illő tárgy meredezett. A kínzás azonban csak most kezdődött, ez még csak előkészület volt. István egyágú szíjostort vett elő, és szorosan a kínzóasztal oldalához állt. Először csak kicsiket ütött Anita széttárt lábai közé, a testéből kiálló eszközök két oldalára. Az ostor szíja a nagyajkait, és annak folytatásában a fenekét érte. Az ütések azonban erősödtek, egészen addig, amíg a teste minden ütésnél reflexszerűen összerándult. Ez azt eredményezte, hogy a hüvely környéki izmok összehúzódtak, és Anita puncija és feneke minden ütésnél ráfeszült a benne levő szerszámokra. Mivel ezek már így is teljesen szétfeszítették, borzasztóan kellemetlen érzést okozott. Egyedül azzal tudott könnyíteni magán, ha elővette híres önuralmát, és megpróbálta a csapásokat lazán elviselni, legyőzve a reflexeit. Így csak a ostor okozta csípő fájdalmat kellett elviselnie, a puncija összerándulásából adódó feszítő érzést nem. Anita feje föl volt emelve, így pontosan látta, István mikor csap le az ostorral, és fel tudott készülni rá. Az ütés erősségét azonban nem tudta előre kiszámítani, és az erősebb ütéseknél hiába igyekezett laza maradni, a reflex erősebb volt az akaratánál. Most az önuralmát nem a nézőközönség elkápráztatására kellett használnia, hanem a saját érdekében, a testébe hatoló fájdalom csökkentésére. Amikor mégis összerándult a puncija, hosszan elnyúló sikoltást hallatott. István szigorúan mérte ki ütéseit, és már szinte mindegyiket sikoltás követte. Hirtelen abbahagyta, és Anitához fordult.

VII.rész


Nem találta megfelelőnek az elhelyezkedését, ezért ráparancsolt, hogy csússzon lejjebb, egészen addig, amíg a feneke félig már lelógott az asztalról. Az oldalához lépett, és egy széles szíjjal a csípőjét az asztal lapjához szorította. Most a kezek következtek. Először fölemelte a kezeit a feje fölé, és két szíjjal a vállait rögzítette le. A szíjjak a hóna alól indultak ferdén fölfelé, és a válla fölött, a nyaka mellett két oldalt csatlakoztak az asztal lapjához. A mellei alatt is átvetett a testén egy széles szíjat, de ezt nem húzta meg erősen, mert összeszorította volna a mellkasát, és nem lehet tőle rendesen lélegezni. A kezeit visszahelyezte a teste mellé kinyújtva, és az asztal lapja mellett rögzítette a csuklóit. A feje alatt följebb lehetett hajtani az asztal lapját, így nem fölfelé nézett, hanem látta saját lekötözött testét. Anitának szinte már egy porcikája sem maradt, amit saját elhatározásából tudott volna mozgatni. Egyedül a fejét tudta forgatni oldalra. István visszament az asztal másik végére, Anita lábához. A lábtartókat minden irányban lehetett mozgatni, és csavaros szorítókkal rögzíteni a kívánt helyzetbe. Megpróbálta a lábait egy kicsit megemelni, de a csípőjét tartó szíj nem engedte. Föllazította a szíjat, és így már sikerült annyira megemelni, hogy a feneke eltávolodott az asztal lapjától. Alátett egy ide rendszeresített ék alakú tárgyat, ami a fenekét kissé ferdén fölemelve tartotta. A csípőjén levő szíjat ujjból meghúzta feszesre. István megállt, végignézett Anita lekötözött testén, de még mindig nem volt megelégedve. A lábai állása nem tetszett neki. Úgy gondolta, még hátrébb, a teste irányába kell mozdítani mindkettőt. Így feneke és a puncija mégjobban szétfeszült. Anita testének minden érzékeny, ingerelhető része hozzáférhető volt. István most már elégedetten nézett végig rajta. A többiekhez fordult.
- Tudjátok különös lány ez az Anita. Nemrégen megmutatta nekünk, milyen önuralomra képes a fájdalom elviselésénél. Egyvalamit azonban a mai napig nem tudtam belenevelni. Megkötözés nélkül nem hagyja, hogy a popsija lukacskájával akármit is csináljak. Arra is, hogy egyedül kitisztítsa, csak hosszú idő alatt, és sok fenyítés árán tudtam rávenni. Na de az nem lehet, hogy ne az én akaratom érvényesüljön, ezért most először ezt a kis hátsó lukacskát fogom kezelésbe venni.A szoba egyik sarkából egy kis kerekes asztalt tolt elő, mindenféle eszközökkel, majd egy támlátlan széket tett a kínzóasztal végéhez. Erre leült, így kényelmesebben hozzáfért Anita széttárt testéhez. Először kenőcsöt vett elő, és alaposan bekente a lába között mindenhol, a punciját és a popsiját egyaránt. Mindkét lukacskába is jutott bőven. Egy kicsit keresgélt az asztalkán levő dolgok között, és egy kisebbfajta vibrátornál állapodott meg. Fölemelte, és megmutatta Anitának.

VI.rész


Mégsem volt azért teljesen mindegy, hogy kit kínoznak, mert most hogy Csillával jobban összeismerkedett, és megbarátkozott, kevésbé szívesen látta volna a kínpadon mint például Anitát. Őt már kezdettől fogva nem találta rokonszenvesnek. Eleinte nem tudta miért, de amikor szó nélkül elviselte az ütéseket, ezzel megcsúfolva őt, legalább már talált okot az ellenszenvére. Bea közömbös volt Évike számára, semmit nem érzett iránta.
Tamás közben egyfolytában babusgatta Beát, simogatta, becézgette, halkan beszélt hozzá, próbált egy kicsit lelket önteni bele, a további fájdalmak elviseléséhez. Elmondta neki mit kell még kiállnia, majd hozzá is látott a kivitelezéséhez. Néhány közepes méretű csipeszt vett elő, fémből készültek, és hegyes fűrésszerű fogazásuk volt. Az elsőt a combja belső oldalára helyezte, egészen fel, amennyire lehetett, a másodikat ugyanoda, csak a másik oldalra. A következő kettő a mellbimbóira került. Nem lehettek túl erős szorításúak, mert Bea csak halk sikkantással nyugtázta a fölhelyezésüket. Egy kisebb súlyt is elővett, amit a Bea puncijában levő rudat működtető karra akasztott, de előbb lassan lenyomta, amíg a rúd teljesen belehatolt a hüvelybe. A súlyt csak utána helyezte rá. Nem volt túl nehéz, csak annyira nyomta a punciját, hogy ne tudjon megfeledkezni róla.
- Ezzel készen is vagyunk. Most egy ideig így kell maradnod, mert Anita kerül sorra.
Évike már lélekben fölkészült, mert meg volt győződve róla, hogy ő következik, és egyáltalán nem bánta. Furcsa ellentmondásos érzés töltötte el. Megkönnyebbült, hogy megmenekült a gyötréstől, legalább egy időre, de egyben hiányérzete is támadt, mert már teljesen beleélte magát abba, hogy a mester meg fogja kötözni, és ki lesz szolgáltatva a teste valamilyen fájdalom elviselésére.
István fölállt, és a szoba közepére húzta azt a kínzóasztalt, amire a lányoknak kellett ráhajolni délelőtt. A végének a széleire fölszerelt két tartószerkezetet, a lábak tartására, majd Anitához ment. Eloldozta a faltól, és az ujját a nyakörve alá dugva, az asztalhoz vezette. Anita tudta mi a dolga, és rögtön fölült az asztal végére. - Feküdj hanyatt, és a lábaidat tedd ide. - mutatott a tartóra István.
Anita lefeküdt, és a lábait elhelyezte a szerkezeten. Pont olyan volt, mint a nőgyógyásznál, a combjai széttárva, a lábszárai vízszintesen helyezkedtek el. Az egyik rögzítőbilincs közvetlenül a térde alatt helyezkedett el, félkör alakú volt, és vasból készült. A lábát pont bele lehetett illeszteni, felülről pedig egy bőrszíjjal lehetett rögzíteni. A másik a bokájához esett, az is hasonló volt csak kisebb, de a lábán lévő széles bőrbilincs miatt nem lehetett becsatolni. István próbálta a bilincset följebb húzni, de elég szoros volt ezért nem sikerült.Amikor látta, hogy nem boldogul, levette mind a kettőt, és így már tökéletesen le tudta szíjazni Anita bokáit is.

V.rész


A vascső a háta és a karja között helyezkedett el. Most már nem tudott a kezére támaszkodni, sem elől, sem hátul, és sem előrehajolni, sem hátradőlni nem tudott. Testsúlya teljes egészében a lába közé nehezedett. Tamás a karra helyezte a kezét, de nem nyomta le, csak mosolyogva Beára nézett. Ő próbált mocorogni, szeméből könny csordult ki. Tamás lassan nyomta lefelé a kart, és figyelte Bea reakcióit. Amikor megérezte hogy csúszik befelé a rúd, intenzívebben kezdett mocorogni, de tenni semmit nem tudott ellene. Tamás megérezte mikor ér teljesen végig a puncijában, és egy kis szünetet tartott, majd lassan tovább nyomta. Bea lábai megrándultak, látni lehetett ahogy a combjában megfeszülnek az izmok, de bármerre próbálta mozdítani, sehogy nem tudott könnyíteni a helyzetén. Halkan nyöszörgött a hiábavaló erőlködéstől. Tamás visszaengedte a kart egy kicsit.
- Ne erőlködj! Tudod hogy úgyis hiábavaló. Lazítsd el magad, és engedd, hogy lazán hatoljon a puncidba.
Bea a könnyeivel küszködve bólogatott. Tamás teljesen fölemelte a kart, hogy a rúd kicsússzon amennyire lehet, és lassan elkezdte lenyomni. Bea igyekezett teljesen laza maradni, de ez nem is volt olyan könnyű, ebben a testhelyzetben. Tamás nem nyomta le teljesen, hanem fölemelte, majd ujjból lenyomta. Ezt folyamatosan ismételve a kemény rúd egyfolytában dolgozott Bea hüvelyében. Ő Eleinte szót fogadott, és próbált laza maradni, de Tamás egyre erősebben nyomta le a kart, egyre nagyobb nyomást okozva a lány hüvelyboltozatán. Eleinte, csak mélyeket lélegzett, majd halkan nyögött minden behatolásnál, majd egyre hangosabbak lettek a nyögések. Már nem bírta ki lazán, combjában és altestében ujjból megfeszültek az izmok, lábai remegni kezdtek. Tamás abbahagyta. Fölemelte a kart, visszahúzva a rudat Bea hüvelye mélyéről. Egy zsebkendőt vett elő, és letörölte a könnyeket az arcáról. Többször is megcsókolta, és a fülébe súgta:
- Még nincs vége, egy kicsit még ki kell bírnod. Csodálatos vagy amikor szenvedsz, nem is tudod milyen örömet okozol ezzel. Bea a bátorítás hatására egy kicsit összeszedte magát. Már nem folytak a könnyei, és nem is rángatózott.
Évike izgalma egyre fokozódott, pedig most nem ment oda hozzá a mester a csiklóját simogatni. Egyik percben Bea helyébe képzelte magát, próbálta kitalálni vajon mit érezhet a bakra kötözve, amikor az egész súlya a lába közé nehezedik, és közben valami nagy kemény mozog a puncijában. A másik percben már Tamás helyében szeretet volna lenni, egyedül, saját elhatározása szerint kezelni a kart, ezzel fájdalmat vagy enyhülést okozva a másik lány számára.Egy kicsit sajnálta is Beát, amikor látta patakzó könnyeit, de a nemi izgalom sokkal erősebb volt a sajnálatnál, nem akarta még hogy Tamás befejezze, látni akarta még Bea kilátástalan vergődését. Nem azért, mert Bea nem volt szimpatikus számára, neki mindegy volt, hogy melyik lányt kínozzák, a szenvedés, és vergődés puszta látványa okozott neki semmihez nem hasonlítható izgalmat.

III.rész


A legszembetűnőbb azonban felül a közepéből kiálló méretes, legömbölyített végű rúd volt. Egyértelmű volt a rendeltetése. A kiválasztott hölgynek rá kellett ülni, úgy, hogy a rúd közben behatol a hüvelyébe. A bak elülső oldalán kiállt egy kar, amit le-föl lehetett mozgatni, és ez, a középen kiálló rudat ellenkező irányban mozgatta. Egyszerű emelő elvén működött az egész. Tamás bemutatta a működését. Följebb emelte a kart, akkor középen, a kiálló rúd lejjebb csúszott. Amikor lenyomta, a rúd fölfelé haladva kiemelkedett. Ha ütközésig visszahúzta, néhány centi akkor is kiállt a rúdból. Az egész olyan magas volt, hogy aki helyet foglal rajta, a lába ne érje el a talajt. A két oldalánál a földön két zsámoly volt, hogy föl lehessen mászni rá. Amíg Tamás a működését mutatta be, Bea mellette állt, és a szemét le nem vette a szerkezetről. Arcán félelem tükröződött. Biztosan nem számított rá, hogy ő lesz az első páciens. Tamás egy kis tégely kenőcsöt vett elő.
- Gyere édesem, nyisd szét a térdeidet!
Bea terpeszbe állt, és jól szétnyitotta a lábait, Tamás pedig bőven bekente a punciját kenőccsel. A szerkezet tetején a rúdra is kent, sőt még a környékére, az ülőrészre is.
- Gondolom tudod mit kell tenned - szólt Beához, de mivel ő nem mozdult, gyöngéden megfogta a kezét, szinte csak az ujja hegyét, és a bakhoz vezette. Másik kezét a zsámolyra tette, és mutatta hova kell föllépnie.
- Állj föl erre a két zsámolyra.
Bea megtette amit kért, és közben Tamás kezére támaszkodott, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. Elhelyezkedett a rúd fölött terpeszállásban. Tamás a lába közé nyúlt, és széthúzta az ajkait.
- Most lassan ereszkedj le erre a rúdra.
Bea kezeit a combjára tette, és a térdét behajlítva lassan ereszkedett lefelé. Közben Tamás oldalra igazította az ajkait, és irányította a testét, hogy pontosan a hüvelybemenethez illeszkedjen a rúd. Amikor hozzáért, Bea teste megállt, nem ereszkedett tovább.
- Tovább, tovább! - bíztatta Tamás.
Bea mégjobban terpesztett a lábával, és egy halk nyögés közben a rúd eltűnt a puncijában. Tamás két oldalra simogatta az ajkacskáit.
- Jól van, most ülj rá teljesen, ezen legyen a testsúlyod.A rúd a legalsó helyzetben volt, csak egy kicsit hatolt bele Bea hüvelyébe. Leült, combjaiban ellazultak az izmok, amivel eddig a testsúlyát tartotta. Kezét maga elé helyezte, és azzal támaszkodott. Lábait a zsámolyokon nyugtatta. Tamás lehajolt, kicsit megemelte a lábát a bokájánál, és oldalra kihúzta alóla a zsámolyt. A másikat is eltávolította, így Bea testsúlya már majdnem teljesen a fenekére és puncijára nehezedett. Kicsit megbillent oldalra, mert már a lábaival nem tudott támaszkodni, és egy pillanatra elveszte az egyensúlyát, de a kezével megtámaszkodott, és így meg tudta tartani magát. Teljesen előrehajolva ült, kezeivel erősen kapaszkodott, és az egész teste megfeszült az erőlködéstől, arra koncentrált, hogy le ne essen.

IV.rész


Tamás távolabb vitte a zsámolyokat, hogy ne legyenek útban, és a bak két oldalára alulra, tartószerkezeteket erősített föl, amelyek Bea lábai alatt, helyezkedtek el, de oldalra szélesebben kinyúltak. A bokabilincseibe vékony kötelet fűzött, és a tartókhoz erősítette őket. Ez a lábait jóval nagyobb terpeszbe kényszerítette, és félig lefelé, félig oldalirányba húzta. Sokáig igazítgatta a köteleket, amíg elérte, hogy mindkét lába egyforma magasságba kerüljön, és a kötelek megfelelő feszességgel húzzák. Most már nem kellett félnie, hogy oldalra lebillen. Tamás felegyenesedett, és elégedetten nézett végig a művén. Megsimogatta a csípőjét, feszülő combjait, még alá is nyúlt a combjai belső oldalánál, és megemelgette mindkét oldalon, hogy az ajkacskák mégjobban széthúzódjanak. Kezét az elől kiálló karra helyezte. Bea rémülten a szemébe nézett, talán próbálta kiolvasni belőle mi következik. Lassan elkezdte lenyomni a kart. Igaz, hogy nem látszott, de mindenki tudta, hogy a rúd befelé hatol Bea puncijába. Ő először nem mozdult, csak tágra nyílt szeme árulta el, hogy érez valamit. Valószínűleg amikor a rúd teljesen belehatolt a hüvelyébe, és nyomni kezdte a boltozatát, akkor kezdett el mocorogni. Sok mindent tenni nem tudott, mivel a lábain levő kötél húzta lefelé, de ösztönösen előrehajolt, és a kezére támaszkodva próbálta fölemelni magát. Tamás nem nyomta durván lefelé a kart, csak éppen annyira, hogy Bea védekező reakcióit kikényszerítse. Többször visszaengedte, és megvárta amíg Bea is visszahelyezi a testsúlyát a kezéről a fenekére, majd ujjból nyomta lefelé, mire a lány is erőlködni kezdett, és próbálta magát fölemelni. Nem sok sikerrel, mert a lábait a kötelek keményen tartották. Így játszadoztak egy darabig, Bea egyre kétségbeesettebb arcot vágott, és egyre hangosabban nyögött. Évike tágra nyílt szemmel bámulta, próbálta elképzelni mit érezhet Bea. Egyre inkább felizgult, látván kiszolgáltatott vergődését. Tudta, hogy nem érezhet nagy fájdalmat, nem is a fájdalom ténye hozta lázba, hanem az, hogy látta kiszolgáltatottságát, reménytelen védekezési próbálkozásait, ahogy András kénye-kedve szerint játszadozott vele. Ő egyszer fölengedte a kart, megszüntetve hüvelyébe hatoló nyomást.Egy újabb eszközt vett elő, egy egyenes vascsövet, és Bea háta mögött közvetlenül, függőlegesen a bakba illesztette. Volt itt egy erre a célra kiképzett furat. Két vékonyabb bőrbilincset vett elő, amilyet Csilla viselt, és Bea felsőkarjára erősítette, közvetlenül a könyöke fölé. Megkérte, hogy a kezeit tegye a háta mögé, jobb csuklóját fölemelte, és a bal karján levő bilincshez kapcsolta. A bal kezét pedig fordítva. Így most Bea úgy tartotta a kezét, mint aki karba fonja a mellén, csak éppen hátul.

II.rész


Megígérte, hogy bármikor meggondolhatom magam, és akkor azonnal elvisz innen. Ezt tegnap is betartotta.
- Látom nagyon ragaszkodsz Andráshoz, és megbízol benne.
- Igen, ő a legfontosabb számomra, és mindent megteszek amit kíván.
- Én is így érzek a mester iránt. Nagyon szeretek vele lenni, bármit is csinál velem. Ez a mostani játék azonban nagyon rossz volt. Tudom nem rajtam múlik, de ezt nem szeretném megismételni, főleg közönség előtt nem.
- Teljesen megértelek, de én kívülállóként nem láttam olyan keménynek. Lehet, hogy én is kibírtam volna azt az öt ütést.
- Van rá esélyed, hogy egyszer majd kipróbálhatod.
- Milyen tortúrákat csináltak még veled?
- Igaz, hogy még csak néhány napja vagyok itt, de már elég sokféle fájdalommal megismertetett a mester. Inkább nem részletezem, biztos majd te is meglátod. Ez a kötél- öltözet is elég kellemetlen lehet, ami rajtad van. Mindenesetre jól mutat.
- Nem veszélyes, csak kényelmetlen, és egy percre sem engedi, hogy megfeledkezzek róla. Végül is erre való.
Csilla és Évike még sokáig beszélgettek, amikor András lépett be.
- Úgy látom elég jól megvagytok egymással, de most velem kell jönnötök. Egyelőre egy kis munka van, amit el kell végezni. Megérkezett az ebéd, azt kell tálalni. Eddig ezt mindig Anita és Bea csinálták, de most már rajtatok a sor.
András a konyhába vezette a két lányt, ahol már várt rájuk a sok edény.
- Itt mindent megtaláltok, amire szükség lehet. Az étkezőben kell teríteni, és ha kész van, egyikőtök szól nekem. Utána mindketten ott maradtok, és teljesítitek, ha bármelyikünknek valamilyen kívánsága van. Amikor szükséges felszolgáljátok a következő fogást. Az étkezés végeztével rendet csináltok, mindent visszaraktok a helyére. Ne feledkezzetek meg Anitáról, és Beáról sem, nekik a cellájukba kell vinni az ebédet. Ha minden kész, ti is ehettek, és utána menjetek vissza Éva cellájába.Az ebéd nyugodtan telt el, a két lány mindent ügyesen csinált, a férfiak pedig szinte tudomást sem vettek róla hogy ott vannak. Amikor mindennel készen voltak, az utasítás szerint visszamentek a cellába, és vártak. Sokat beszélgettek, Évike egyre szimpatikusabbnak találta Csillát. Közvetlen, őszinte lány volt, könnyen meg lehetett vele barátkozni. Gyorsan eltelt az idő Évike számára, most nem figyelte a neszeket, nem türelmetlenkedett magában. Már jócskán benne jártak a délutánban, amikor István lépett be.
- Véget ért a csendespihenő, most már ideje, hogy csináljunk valamit. Gyertek velem!
A másik két lányt is kiparancsolta a folyosóra, és maga előtt terelve őket, mentek a nagyterembe. A többi férfi már ott várakozott, a lányok pedig kötelességtudóan mentek a helyükre. István mindegyikük bilincsét a falhoz kapcsolta szokás szerint. Rövid várakozás után Tamás lépett elő, és Beát eloldozta. A szoba közepén most egy új szerkezet állt. Egy négylábú bak volt, a felső, vízszintes része mintegy 15 cm széles, legömbölyített, domború, és párnázva volt.

VIII.fejezet

I.rész


A mester cellájába kísérte Évikét, és leültette az ágy szélére. A széket odahúzta elé, és vele szemben ő is leült. Évike lesütötte a szemét, és várta milyen büntetést helyez kilátásba a mester.
- Tudom, hogy most mit érzel, de jegyezd meg jól amit most mondok. Én nem akarom, hogy olyan legyél mint Anita. Nem akarlak betanítani, fegyelemre nevelni. Ne érezd azt, hogy bűnt követtél el, és bármivel is rosszabb vagy mint a többiek. Anita hosszú évek alatt tanulta meg azt, amit István megkövetel tőle, a képességet hogy fegyelmezni tudja magát. Ilyen lány ezer közül talán egy akad. Ő különleges, de én nem akarom, hogy te is az legyél. Tudod hogy te hozzám tartozol, csak hozzám, ezért nem kell más véleményével törődnöd. Én ilyennek szeretlek amilyen vagy. Csak kíváncsiságból mentem bele ebbe a próbába, de most már látom, hogy hibát követtem el. Megígérem, mások előtt ezentúl nem fogok veled ilyen játékot játszani. Most vegyél fel valamit, és pihenj egy kicsit. Csillát nemsokára ide fogja hozni András. Egy kicsit ismerkedjetek össze.
Évike válaszolni akart, de a meglepetéstől nem jött ki hang a torkán. Mindenre számított, csak erre nem. A mester megcsókolta, és elment. Hamarosan nyílt az ajtó, és András lépett be. Csilla követte. A kötél még mindig rajta volt. Egy-két helyen, ahol a kötelek elmozdultak, lehetett látni, hogy mély barázdát vágott a bőrébe. András Évikéhez fordult.
- Tudom még nem ismeritek egymást Csillával, én sem ismerlek téged, de a mesteredet már elég régóta, és sokat tanultam tőle minden téren. Ismerem a nézeteit, ezért tudom, hogy te olyan lány lehetsz aki sokban hasonlít Csillára. Ő nagyon sokat jelent számomra. Valószínűleg később is fogtok még találkozni, ezért jó volna, ha megismernétek egymást.
András sarkon fordult, és elment. Évike zavarban volt. A mestere társaságában teljesen természetesen, oldottan viselkedett, azt is tudta, hogy a többi férfival tisztelettudóan kell viselkednie, de most egy hozzá hasonló lánnyal zárták össze. Nem tudta mit mondjon. Valószínűleg Csilla is ugyanezt érezte, és csak állt egymással szemben a két meztelen lány, és nézték egymást. Évike törte meg a csendet. - Igaza van a mesterednek, jobb ha megismerkedünk. Én Éva vagyok, de tudom a név nem sokat mond. Én is újonc vagyok még, csak néhány nappal ezelőtt érkeztem.
- Igen tudom, András mesélt a mesteredről, de rólad csak annyit tudott, hogy nem régen kerültetek össze.
- Valóban, csak néhány hete ismerjük egymást.
- Akkor elég hamar rászántad magad, hogy eljöjj ide. Engem már hónapok óta próbált András rávenni, mire éreztem annyi bátorságot, hogy kipróbáljam.
- Gondolom a tegnapi élmény nem volt a legkellemesebb. Én azt hittem egy életre elvette a kedved a dologtól. - Tudod, elég makacs vagyok, és amit elhatározok, szeretem végigcsinálni. A tegnapi eset Andrásnak is jó lecke volt, és mindezek ellenére én bízok benne, bízok abban, hogy ezentúl vigyázni fog rám.

VII.rész


Azt szerette volna, ha a mester megkötözi, és alaposan megkínozza büntetésből, itt mindenki előtt.
István előhozott egy ugyanolyan karikát, mint az Évikéé, és tőle nem messze fölfüggesztette egy másik csigára. Magához hívta Anitát, és megparancsolta neki, hogy helyezkedjen el ugyan úgy mint Évike. Anitának magasra kellett emelnie az egyik lábát, hogy át tudjon lépni rajta, mivel a széle a puncija magasságában volt. István nem fáradozott a nagyajkai elrendezésével, egyszerűen megparancsolta neki, hogy tegye szét a combjait, amennyire tudja, és húzza szét a punciját. Amikor látta, hogy a karika középen az ajkacskák között helyezkedik el, a kötél végére ráhelyezte a súlyt. Évike közvetlen Anita mellett állt, így ha oldalra nézett láthatta, hogy az arcán könnyek folytak végig, és nem kis erőfeszítésébe került, hogy végig fegyelmezett maradjon. Mindezek ellenére próbálta megőrizni a látszatot, és büszkén egyenesen állt, a puncijába vágó karikával. Kihúzta magát, fejét kissé lehajtotta, tekintetét maga elé, a padlóra szegezte. Évike csodálta az önfegyelmét, mert úgy gondolta ő ezt képtelen lenne megcsinálni.
- Látom most már mi következünk. - emelkedett fel a fotelból a negyedik férfi.
Évike még mindig nem tudta a nevét, és a hozzá tartozó lánynak sem. A férfi eloldozta a lányt a faltól, és szokás szerint a szoba közepére vezette.
- Úgy illik hogy én is bemutatkozzam a hölgyeknek, akik még nem ismernek, a nevem Tamás, de a barátaim csak Tominak szólítanak. Ez a lány itt Bea. Korán sem olyan fegyelmezett mint Anita, de nagyon igyekszik, és akkor talán egyszer behozhatja a hátrányát.
Bea Évikétől kicsit fiatalabb lehet, vagy vele egykorú. Az alakjuk, testalkatuk szinte teljesen megegyezik. A cicije nem nagyobb, de a csípője egy kicsit szélesebb mint Évikének. Hosszú, természetes színű, világosbarna haja lófarokba van kötve. Egyenes szálú, és a háta közepéig ér. Kedves, bájos arcocskája egy kicsit kislányos.
- Talán legjobb lesz, ha Bea önuralmát is próbára tesszük. Így legalább tiszta képet kapunk arról, hogy a társaságunk hölgytagjai mire képesek.
Tamás gyöngéden megfogta Bea kezét, mintha a táncparkettre kísérné, és az asztalhoz vezette.
- Most hajolj le szépen, és kemény legyél. Nem olyan nagy dolog ez az öt ütés, ki kell bírnod. - bátorította Beát.

VIII.rész


Ő lehajolt, de előtte az arcán félelem tükröződött, minden bátorítás ellenére. Tamás előkészítésképpen megsimogatta, és megpaskolta a fenekét, majd a pálcával is megérintette. Lehet hogy az volt a szándéka, hogy egy kicsit fölkészítse Beát, ne érje váratlanul az ütés, azonban fordított hatást ért el, mégjobban fokozta a félelmét. Kicsit eltávolodott, megsuhintotta a pálcát, és lecsapott. Bea teste, leginkább a lába összerándult, de a kezével nem engedte el az asztal szélét. A második ütésnél mégjobban fölrántotta a lábát, teljesen föl a talajról, a testsúlya a hasán, és a mellkasán nyugodott. A következő ütéseknél is ez történt, karjában megfeszültek az izmok, nagy erővel húzta magát az asztalra. Halk nyögéseket hallatott, ami az utolsó ütésnél már sírásba ment át. Amikor vége volt, nem kelt föl az asztalról, amíg Tamás külön nem szólt neki. Odalépett, és megsimogatta enyhén pirosodó popsiját.
- Ügyes lány vagy, kelj most már föl. Úgy látom, egyre fegyelmezettebb vagy.
Bea szeméből bőven folytak a könnyek, de kezével nem nyúlt a fenekéhez. A sírást is próbálta magába fojtani. Hamarosan ő is odakerült a másik két lány mellé, és ő is kapott egy karikát a lába közé. A férfiak félrevonúltak, és megvitatták a történteket. Távolabb álltak meg, Évike nem értette a szavaikat, csak beszédfoszlányokat hallott. Azt azonban látta, hogy a mester és István között alakúlt ki vita. Mivel Évike állt már ott legrégebben, a karika nagyon nyomta a punciját. Hiába mocorgott, a kezével nem nyúlhatott hozzá, hogy könnyitsen magán. Komoly erőfeszítésébe kerűlt, hogy a kezét maga mellett lelógatva tartsa. A legrosszabb az volt, hogy nem tudta meddig kell még ott állnia, az idő volt a fő ellenség. Ólomlábon vánszorogtak a percek, mindig azt leste, mikor hagyják már abba a beszélgetést. Egyszer a mester kivált a csoportból, és Évikéhez ment. Leakasztotta a súlyt a kötélről, amitől rögtön megkönnyebbűlt. A karikáról leoldozta a kötelet, és lejjebb engedte, hogy Évike könnyebben ki tudjon lépni belőle. Eltette a karikát, és visszament Évikéhez. A lába közé nyúlt, egyik kezével előlről, a másikkal hátúlról, és úgy simogatta a punciját. A combját félretolta, hogy jobban hozzáférjen. Évike szolgálatkészen nyitotta szét, nagyon jól esett neki a mester simogató keze elgyötört punciján. Még sokáig elviselte volna, de ő abbahagyta, és megkérte, hogy menjen vele. Mivel már nem kellett arra koncentrálnia, hogy a karikát ne érintse meg, ujból eszébe jutott, hogy a mester neheztel rá, és borzasztóan szégyelte magát. Félt négyszemközt maradni vele, nem tudta hogy fog a szemébe nézni.

VI.rész


Anita ujjból lehajolt. István egymás után öt erős ütést helyezett a fenekére. Teste alig rezdült meg az ütések után, egyébként mozdulatlan és néma maradt. Évike elkerekedett szemmel nézte, még a puncijába vágó karikáról is majdnem megfeledkezett. Nem akarta elhinni, hogy ezt így is ki lehet bírni. Anita teljesen úgy viselkedett, mintha nem érezne fájdalmat, pedig a popsija keresztben alaposan megpirosodott az ütésektől.
- Jól van, fölkelhetsz. Ügyesen viselkedtél. - dicsérte meg István.
- Köszönöm uram. - köszönte meg az elismerést.
- Kíváncsi vagyok el tudnál-e viselni most tíz ütést egymás után?
- Igen uram.
- Mondd, hány ütést bírnál ki szó nélkül?
- Amennyit parancsol uram.
Anita mozdulatai most is határozottak voltak, és a hangja is tisztán csengett, remegésnek nyoma sem volt benne.
- Megpróbáljuk most a tíz ütést, de megkérünk valakit, hogy helyettem mérje ki az ütéseket.
Azzal már nyújtotta is a pálcát a mester felé, még mielőtt más jelentkező akadt volna. Elfogadta, és Anita háta mögé állt. Ő szó nélkül lehajolt, és elhelyezkedett az asztalon. A mester lesújtott a pálcával. Kicsit várt, hátha Anita meggondolja magát, de mivel nem mozdult, folytatta tovább. Egymás után csattantak az ütések, de ő mint egy érzéketlen szobor, mozdulatlan maradt. Egyedül az árulta el, hogy valóban érezhet fájdalmat, hogy a feneke egyre pirosabb lett. Keresztben jól kivehető csíkozást lehetett látni rajta. A mester befejezte, és letette a pálcát. István Anitához lépett.
- Jól van Anita, ügyes voltál, most fölkelhetsz.
- Köszönöm uram.
- Ki ütött erősebbeket?
- Ön uram.
Anita hangja egy árnyalatnyit megváltozott, de így is tisztán és érthetően beszélt. Nem mert az arcához nyúlni, de Évike észrevette, hogy könny szivárog a szeméből. Valószínűleg sokkal többet már nem bírt volna ki, de így is hihetetlen önuralomról tett bizonyságot. Évike nem érzett a vesszőzés látványától olyan heves kéjérzetet, mint előző alkalommal, két dolog miatt. Egyik az volt, hogy a punciját egyre jobban nyomta a karika. Akárhogy mocorgott, ide-oda lépegetett, összeszorította a combját, vagy szétnyitotta, nem csillapodott a nyomás sehogy sem. Méginkább nehezítette a helyzetét az, hogy a keze nem volt megkötözve, és minduntalan arra kellett figyelnie, hogy a teste mellett lelógatva tartsa, és ne nyúljon a karikához. A másik dolog az volt, ahogy látta Anitát, hogyan viseli el az ütéseket, ami neki nem sikerült, és egyre jobban szégyellte magát. Úgy érezte, cserben hagyta a mestert, még ha akarata ellenére is, és ezért büntetést érdemel. Legszívesebben szólt volna, hogy még egyszer megpróbálja, de érezte, hogy képtelen lenne elviselni, és így még nagyobb szégyenbe hozná magát is, és a mesterét is.

IV.rész


A mesterre sem akart szégyent hozni a többiek előtt, ő is azt várja tőle, hogy erős legyen.
- Na próbáljuk meg, - szólt a mester.
Évike megkeményítette magát, visszafeküdt az asztalra, és erősen megmarkolta a szélét. Összeszorította a fogát, behunyta a szemét, arcát az asztal lapjához szorította. Várta az
ütést. A mester lesújtott. Évike nem sikoltott, csak csukott szájjal nyögött egyet. Karjával még erősebben húzta magát az asztalhoz. Jött a következő ütés. A fájdalomtól az egész teste megrándult, egyenes gerince meggörbült, a hasa el akart távolodni az asztaltól. Síró sikoltás tört ki belőle, de kezével sikerült visszahúznia magát. Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne keljen föl. A harmadik ütés után már nem tudott parancsolni a testének. Izmai megfeszültek, és a fölsőteste fölemelkedett, pedig az akarata szorította volna vissza. Bármit csinált, képtelen volt legyőzni a fájdalmat, a teste nem engedelmeskedet az akaratának. Kezével odakapott a fenekéhez, védve a következő ütéstől. De az nem jött.
- Látom nem megy ez neked, pedig bíztam benne, hogy most kibírod. Na de nem baj, kapsz egy kis segítséget. Feküdj csak vissza !
Azzal a mester megfogta Évike kezét, előrehúzta, és a bilincset beakasztotta egy karikába. A másik kezén szintén.
- Így könnyebb lesz elviselni.
Hátrébb lépett, megsuhintotta a pálcát, és lecsapott Évike fenekére. Az égető fájdalom nem maradt el. Élesen fölsikoltott, megránduló teste meghajlott, de a karja megfeszült, és nem engedte fölemelkedni. A következő ütés után jutott csak el a tudatáig, hogy most már nem az akaratán múlik, hogy kibírja-e. A bilincs tartotta erősen, nem adva esélyt a szabadulásra. Minden egyes ütés után reflexszerűen megrántotta a karját, de ez nem befolyásolta a dolog végkimenetelét. Egyenletesen és könyörtelenül jöttek az ütések, újabb és újabb fájdalmat kiváltva Évike fenekén. Ahogy az ötödik is elcsattant, a mester azonnal leakasztotta a bilincseit a karikákról, ő pedig fölpattant, és rögtön a fenekéhez kapott. Rászorította a tenyerét piros popsijára, mert a csapásoktól alaposan megpirosodott. Folytak a könnyei, de örült, hogy túl volt rajta, és így utólag nem is tűnt olyan borzalmasnak. Néhány másodperc volt csak az egész. Hiába a fájdalom ugyanakkora volt, megkötözve sokkal könnyebb volt elviselnie, mint anélkül. Először minden erejét arra kellett fordítani, hogy parancsolni tudjon saját testének, de amikor megkötözték erre nem volt szükség. Az hogy el tudja-e viselni a fájdalmat nem rajta múlt, és természetesen el tudta viselni, mert mást úgysem tehetett. Évike megszégyenülten állt a szoba közepén, legalábbis ő úgy érezte. Nem tudott engedelmeskedni mesterének, pedig többször is megpróbálták, és végül kényszer hatására kellett átesnie a dolgon. Előzőleg, amikor a többiek jelenlétében megkorbácsolta a mester, utána nem érezte ezt az érzést, mert akkor nem volt választási lehetősége.

V.rész


Sőt, még egy kicsit büszke is volt rá, hogy kibírta. Amióta itt van, ez volt a legkellemetlenebb élménye, annak ellenére, hogy messze nem ez volt a legfájdalmasabb. A mester megfogta Évike karját, és a fal mellé kísérte. Ő már ment volna oda a helyére, de a mester megállította. Pont ott ahol egy mennyezetre szerelt csigáról kötél lógott le Évike feje fölé. A mester egy nagy karikát hozott elő, a tornászlányok használnak ilyet. Kemény fából készült, és egy ujjnyitól kicsit vastagabb volt. Egyik oldalát letette a padlóra, és megkérte Évikét, hogy az egyik lábával lépjen bele. Ezután fölemelte, egészen a puncijáig, így a karika másik oldala a feje fölé került. Rákötötte a lelógó kötelet, leguggolt, és a punci ajkacskái közé igazította. A kötél vége kicsit távolabb, a fal mellett lógott le. A mester odalépett, és az odakészített jókora súlyt a kötél végére akasztotta. Ez nagy erővel emelte fölfelé a karikát, és az belevágott a puncijába, az ajkai közé. Először nem volt olyan rossz, mint amilyennek kinézett, Évike mozoghatott vele, egy-két lépést. Lábujjhegyre is állt, de teljesen mindegy volt, a súly ugyanolyan erővel húzta fölfelé. A kezét szándékosan szabadon hagyta, Évike lelógatta a teste mellett oldalt. A mester ugyan nem mondta, de ő tudta, hogy nem szabad a karikához nyúlnia.
Most István állt föl a fotelból. A fal mellett álló fekete hajú lányhoz lépett. Eloldozta a kezeit, és a szoba közepére vezette. Évikétől egy kicsivel idősebb lehetett, hibátlan alakja volt, de nem olyan törékeny mint Évikének. Nagy kerek mellei, vaskosabb combja, szélesebb csípője volt. Bőre barnább volt, de nem csak a napozástól. Festett koromfekete haja ápolt volt, és csillogó. Nyakáig érő Kleopátrafrizurát viselt.
- Ő Anita. Van aki még nem ismeri azért mutatom be. Tökéletes rabszolga. Magam tanítottam be. Szó nélkül képes elviselni a fájdalmat, ha megparancsolom neki. Ezt szeretném most bemutatni.
Anita lesütött szemmel állt, és István szavaira a kínzóasztalhoz ment. Nem hajolt rá, hanem megállt előtte, és további utasításra várt.
- Öt ütéssel kezdjük. Hajolj le ! - utasította István.
Anita azonnal engedelmeskedett, ráhajolt az asztalra, és megfogta a szélét. István meglendítette a pálcát, és lesújtott. Anita teste az ütés pillanatában egész kicsit megrándult, de egyébként teljesen mozdulatlan maradt, és egy hang sem hagyta el a száját. Ugyanígy történt a többi ütéseknél is. István mind az öt ütést kimérte, de ő továbbra is az asztalon maradt.
- Kelj föl ! - parancsolta neki. Anita fölállt. Gyors, határozott volt minden mozdulata, és csak a parancs végrehajtására korlátozódott. Kezét lelógatta a teste mellett, nem nyúlt a fenekéhez, pedig István nem kímélte, jókorákat sújtott rá.
- Kibírnál még öt ütést ?
- Igen uram.
- Akkor próbáljuk ki.

III.rész


Nem messze állt az a kínzóasztal, amire a külön lábtartókat lehetett fölszerelni, de nem volt rajta most egyik sem. A magassága pont olyan volt, hogy szemben állva vele, nyújtott lábbal rá lehetett hajolni. Ez egy rövid, műbőrrel bevont asztal volt, Évike a végéhez lépett, és a felsőtestével ráhasalt. A lába a talajon maradt, feneke kifeszült.
- A kezedet nyújtsd előre, és fogd meg az asztal szélét.
Évike engedelmeskedett.
- Jó, most fölállhatsz. Ezzel a pálcával fogok a fenekedre ütni ötöt. - A mester egy ujjnyi vastag erős pálcát mutatott Évikének.
- Lassan egymás után, fogok ütni, de már az első ütés is olyan erős lesz mint a többi. Próbáld meg elviselni, de ha nem bírod, emelkedj föl az asztalról, ez lesz a jel, akkor abbahagyom. Ha a felsőtested az asztalon marad, az azt jelenti, hogy bírod még, és folytathatom. Nyugodtan kiabálhatsz, vagy sikoltozhatsz, csak ne kelj föl az asztalról.
Évike ijedten figyelt, és bólogatott a mester szavaira, jelezvén, hogy megértette mit vár tőle.
- Azt hiszem semmi akadálya, hogy elkezdjük. Feküdj vissza az asztalra !
Évike engedelmeskedett. Felsőtestével ráfeküdt az asztalra, kezét előrenyújtotta, és megmarkolta az asztal szélét. Fogát összeszorította, és várta az első ütést. A mester a pálcát ráhelyezte Évike fenekére célzásképpen, hogy oda szándékozik ütni. Érezte amikor a pálca eltávolodik, és egy másodperc múlva erős égető fájdalom nyilallt a fenekébe hosszan keresztbe. Hatalmasat sikoltott, teste megrándult, a szeme azonnal megtelt könnyel. A fájdalomtól nem tudta mit akar cselekedni, szinte megbénult. Néhány másodpercet tétovázott, föl akart emelkedni, mert úgy érezte ezt képtelen elviselni még egyszer, de abban a pillanatban a pálca ujjból lesújtott. Megint hatalmasat sikoltott, és azonnal fölegyenesedett. Könnyei végigfolytak az arcán, kezével sajgó fenekét tapogatta. El sem tudta képzelni, hogy ő saját jószántából mind az öt ütést kibírja. Már az első után föl akart állni, csak a fájdalom úgy hatolt bele mint a villanyáram, megbénítva a cselekvőképességét néhány másodpercre.
- Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen föladod. - szólt fejét csóválva a mester.
- Kicsit szedd össze magad, és megpróbáljuk ujjra.
Évike elszégyellte magát, megdörzsölte a fenekét, és visszafeküdt az asztalra, jelezve, hogy készen áll. A pálca lesújtott, ő pedig mint a rúgó, pattant föl az asztalról, meg sem próbálta a következő ütést is elviselni. Mindkét kezét a fenekére szorította, úgy próbálta enyhíteni az égető érzést. - Nem ezt vártam tőled, - dorgálta a mester. De azért közelebb lépett hozzá, és gyógyítóan masszírozni, simogatni kezdte a sajgó popsit, és közben a fülébe súgott:
- Képzeld azt, hogy meg van kötözve a kezed. - Utána hangosan folytatta:
- Pihenj egy percet, aztán megpróbáljuk még egyszer. Évike most már keményen elhatározta magában, hogy akármi lesz is kibírja végig. Elvégre ha folyton újrakezdik sokkal rosszabb, mintha egyszerre túl lenne az egészen.

II.rész


A póráz végét rákapcsolta Évike nyakörvére, majd a következő ajtóhoz indult. Innen a másik lányt vezette elő, hasonló módon, az ő póráza a hosszú hajú nyakörvére került. A mester megfogta Évike pórázát, és elindultak. Elég komikusan nézhettek ki, olyan volt, mintha vonatost játszanának. A nagy terembe mentek, a mester bevezette mind a három lányt, egyenesen a fal mellé, ahol a helyük volt. Leszedte a pórázokat, és a kezüket sorban odaerősítette a falon levő karikákhoz, a megszokott módon. Évike csak ezek után nézett szét. A szoba közepén Csilla állt teljesen meztelenül, lehajtott fejjel, de bilincsek nem voltak rajta. Körülötte András, és a másik két férfi. Nem is törődtek vele, hogy bejöttek Évikéék, csak Csillával voltak elfoglalva. András beszélt:
- Egy ideig nem akarom megkínozni, csak azt akarom, hogy jelen legyen, és lássa a többieket. Hoztam egy hosszú különlegesen finom kötelet, ebből akarok készíteni neki egy csinos kis öltözetet.
Kibontotta az összetekert kötelet, és megkereste a közepét. Csilla nyakába akasztotta, a szárait visszavezette a hóna alatt, és keresztezte a hátán. Erősen meghúzta mindkét szárát, ennek hatására Csilla vállai hátrafeszültek, melle kiemelkedett. A derekánál, a csípője fölött hozta előre a köteleket továbbra is feszesen tartva. Megkérte, hogy álljon terpeszbe, és a köteleket a lába között hátravezette, a nagyajkak, és a comb közé igazítva, a punci rejtett, érzékeny részeit megkímélve. A hátán bebujtatta az egymást keresztező kötelek alá, és meghúzta fölfelé szorosra. Csilla idáig némán tűrte a műveletet, de a húzás hatására halkan felnyögött. A kötélszárak végigfutottak függőlegesen a hátán, és tarkóján keresztben levő kötélhez kötözte. Még mindig elég hosszú darab maradt a kötélből, ezzel a testét átkötötte a mellei alatt, és fölött, de ezt már Évike nem tudta követni. Csilla testén mindenütt kötelek feszültek, de a keze és a lába is teljesen szabad volt, semmi nem gátolta a mozgásban. András hátrébb lépett, és megcsodálta a művét. Megfogta a vállát, és megfordította, hogy onnan is szemügyre vehesse. A fenekén még nagyon látszottak a tegnapi korbácsolás nyomai, csak a piros hurkák átmentek barnás, kékes színbe. Mindkét csuklójára kapott egy bőrbilincset, de sokkal kisebbet, és véknyabbat mint amit a többi lány viselt. András odavezette a fal mellé, és odakapcsolta a kezeit a karikákhoz, a feje magasságában két oldalt.Eddig András dolgozott Csilla kötözésével, a többiek a fotelokban elhelyezkedve figyelték, mint egy színielőadást. Most András hívására a helyiség egyik sarkában elhelyezett bárpulthoz sétáltak, és megvitatták az eddig történteket, közben elfogyasztva egy-egy pohár italt. A mester kivált a többiek közül, és Évikéhez lépett. Eloldozta a kezeit és a szoba közepére vezette.
- Szeretném kipróbálni, hogyan tűröd a fájdalmat. Eddig mindig megkötöztelek, most azt szeretném látni, megkötözés nélkül hogyan tudod elviselni.

VII.fejezet

I.rész


Évike a mester mellett aludt a szobájában a franciaágyon. Reggel már korán fölébredt magától, de a mestert már nem találta a helyén. A fürdőszobába ment, és lezuhanyozott. Megtörölközött, és rendbe szedte magát. A mester még mindig nem volt sehol. Nem akart utánamenni megkeresni, mert nem is tudta hol lehet, vagy esetleg olyan dolga van ami nem rá tartozik. Visszament hát a cellájába, csak egy köntöst vett föl, és várt. Rövidesen betoppant a mester, és szenvedélyes csókkal üdvözölte.
- Nem találtalak a szobámban, gondoltam hogy itt vagy.
- Igen, mert nem tudtam mit csináljak azért jöttem ide.
- A tegnapi vacsora olyan jól sikerült, jó lenne ha most is készítenél valamit. Istvánék úgyis csak egy-két óra múlva érkeznek, addig legalább megreggeliznénk. -
Mindketten elindultak a konyhába. Évike hozzáfogott valamit összeütni, és meglepődve tapasztalta, hogy tegnap estétől feltöltötték a hűtőt, és más friss dolgot is talált. Nem gondolta, hogy a mester ment el vásárolni, inkább az élelmiszer szállító járhatott itt.
Reggeli után visszaküldte a cellájába, megkérte, hogy vegye föl a bilincseket, és várjon amíg érte nem mennek. Egy fél órát várhatott néma csendben, amikor neszeket hallott. A lányok cellája egy sötét folyosóról nyílt, egymás mellett volt öt egyforma ajtó. Évikéé volt az első. Lépteket hallott a folyosón, és a szomszédos ajtók csapódását. Utána ujjból csend, és sokáig nem történt semmi. Egyre fokozódott benne az izgalommal vegyes felélem, és kíváncsi volt mit találtak ki számára, vajon hogyan akarják meggyötörni a testét. Lélekben fölkészült a kínzásra, amikor a bilincseket rácsatolta a végtagjaira. Hamarosan ujjból jöttek a folyosón, Évikének a torkában dobogott a szíve, de nem az ő ajtaja nyílt ki, hanem távolabbról hallott egy ajtócsapódást. Egyre feszültebben várakozott, érezte, hogy a szomszédos cellákban itt van a másik két lány, néhány méterre tőle. Most már történnie kell valaminek. Valaki elhaladt az ajtaja előtt, és egy távolabbi ajtót nyitott ki. Beszédfoszlányokat hallott, és az ismeretlenek elmentek. Néhány perc múlva fölpattant az ajtaja, és a mester jött be. Évike fölugrott az ágy széléről, ahol addig ült, ő pedig szó nélkül rákapcsolta a pórázt a nyakörvére, kézbilincseit összekapcsolta a háta mögött, és elindult vele kifelé. A folyosón megállt, és ráparancsolt Évikére, hogy itt várjon. Kinyitotta a következő ajtót is, és a fiatalabbik hosszú hajú lányt vezette elő. Neki is hátul össze volt bilincselve a keze, és póráz volt a nyakörvén.

IX.rész


Ennek ellenére erősen izgató volt az egész, nem próbált meg szabadulni a helyzetből. Tudta, hogy így nem tud elélvezni, de úgy érezte a mester már nem járhat messze tőle. Jó érzés töltötte el, hogy így is képes örömet okozni neki, és ez egy kicsit fokozta az izgalmát. A mester egyre szaporábban lélegzett, és két kézzel megmarkolta Évike derekát, úgy folytatta tovább. Próbálta kissé visszatartani magát, az utolsó néhány lökésnél, mert nem akarta, hogy már az első alkalommal kellemetlen élményeket szerezzen. Évike számított rá, amikor a derekát megfogta, hogy nem fogja kímélni, de a várt fájdalom elmaradt, csak a szétáradó forró spermát érezte a testében. A mester ráhajolt a hátára, hozzásimult, és pihent egy kis ideig. Óvatosan kihúzta a szerszámát az ellazult lukacskából, és elterült a füvön. Évike fölkelt, és a mesterét nézte. Arcán megelégedettséget látott. Boldog volt, hogy örömet tudott neki okozni, és azért is mert tudta, hogy vigyázott rá. Elhatározta, amint lehetősége lesz ujjból megpróbálja. Lehet, hogy néhány alkalom után ő is túljut az enyhe izgalmi állapoton, és ha a mester is segít, egyre jobb lesz.
Fölállt, és most ő nyújtotta a kezét a mesternek. Ujjból közösen lezuhanyoztak, és megtörölgették egymást. Közben a nap is lebukott a látóhatár mögé. A mester egy köntöst terített magára, Évike pedig a szobájába sietett. Ő is talált egyet a frissen kapott ruhák között. Fölkapta, és már szaladt is vissza a kertbe a mesterhez. Éppen a poharakat akarta összeszedni, de Évike megelőzte. Együtt mentek be a házba, és a mester megmutatta hol van a konyha. Szeretőből pillanatok alatt átalakult konyhatündérré, és remek kis vacsorát ütött össze. Jóízűen megvacsoráztak, közben megcsörrent a telefon. A mester fölvette, Évike feszülten figyelt, de szinte csak igennel és nemmel válaszolt, semmit nem tudott kihámozni a szavaiból.
- Holnap reggel érkeznek a többiek, lehet hogy András és Csilla is jön, de még nem biztos. - Foglalta össze tömören a mester a híreket.

VIII.rész


A mester elzárta a zuhanyozó csapját, és kézen fogva egy alacsony napozóágyhoz vezette Évikét. Vastag puha törölközőt vett elő, és belebugyolálta a csuromvizes lányt. Mindenhol alaposan megtörölgette, majd ő is megtörölközött. Megkérte, hogy térdeljen a napozóágy elé közepes terpeszben, de előtte egy szivacspárnát tett a fűre, hogy puhább legyen. Hasonló volt a napozóágyon is. Elhelyezkedett mögötte, ő is letérdelt Évike lábai közé. Két kezével megfogta a melleit, és hozzásimult. Évike a fenekével érezte a mester ágaskodó férfiasságát. Egy darabig simogatta a melleit, majd a teste gyöngéd nyomásával hasra fektette Évikét a napozóágyra. Ő engedelmesen lefeküdt, felkínálva szétnyíló, formás popsiját a mesternek. Először a hátát és a derekát simogatta végig, majd a feneke két oldala következett. Ujjaival széthúzta a farpofákat, és a végbélnyílás környékét simogatta. Már előtte oda volt készítve egy tégelybe kenőcs, Évike csak azt érezte hogy a mester valamivel bekeni a feneke nyílását. Alaposan bekente a környékét, és a lyukba is jutott belőle. Igyekezett nyugodtan feküdni, és minél jobban ellazítani magát, mégis időnként önkéntelenül összerándult a popsija izomzata. Izgalmas volt ahogy a mester a lukacskája környékét simogatta. Ujja egyre többször behatolt a nyílásba is, óvatosan tágítgatva. Aztán már nem csak egy ujját használta a kis izomgyűrű kitágítására. Mindent nagyon óvatosan gyöngéden csinált semmilyen fájdalmat nem okozva Évikének. Amikor már könnyedén tudta két ujját is bedugni, anélkül, hogy a záróizom összerándult volna, valami mást érzett Évike a popsija bejáratánál. Sokkal vastagabb volt és egész más volt az érintése. Enyhe nyomást érzett, és a végbélnyílása önkéntelenül összerándult. A mester hímtagja volt az. Erőszakkal is legyőzhette volna a záróizom ellenállását, de inkább visszavonult, és folytatta a simogatást, tágítgatást az ujjával. Megvárta amíg ujjból ellazul, akkor odaillesztette a szerszámát, és azzal simogatta tovább. Gyengéden nyomta csak, tett rá még egy kis síkosítót, szinte észrevétlenül varázsolta egyre beljebb. Már túljutott a záróizmon anélkül, hogy ujjból összerándult volna. Megszokta a kis lukacska az ingerlést, nem akarta már az idegen testet kilökni magából. Szűk volt , de nem szorult össze görcsösen. Évike kicsit félt attól, hogyan fog a mester méretes farka elférni a fenekében, de ő olyan gyöngéd és türelmes volt, hogy félelme egyre inkább elszállt, és az izgalom lépett a helyébe. Tudta, hogy most nem fog neki fájdalmat okozni, most nem a kínzás ideje van. Teljesen ellazította magát, és várta hogy mélyebbre hatoljon. A mester óvatosan elkezdett mozogni, minden lökéssel kicsit beljebb nyomulva. Évikének a popsiját már teljesen kitöltötte a mester szerszáma, a belső végén valami keménynek ütközve. Próbálta magát mégjobban ellazítani, de minden ütemnél amikor a hímtag teljesen fölnyársalta, kellemetlen nyomást okozott, mélyen a teste belsejében.

VII.rész


A mester nagyon lassan, óvatosan hatolt bele, mintha félne, hogy valami baja történik. Hosszan végigtolta, amíg el nem érte a hüvely boltozatát. Évike teljes egészében érezte a testében a mester szerszámát, a puncija belseje hozzáidomult, és fölvette a formáját. Hanyatt feküdt, lábait széttette, és kissé fölhúzta. Csodálatos volt. A mester lassan elkezdett mozogni előre-hátra, mindig kissé gyorsítva az ütemet. Egy idő után föltérdelt, és az ujjaival megkereste Évike csiklóját. A mozgás ütemében simogatta izgatta. Ő már hangosan nyögött minden ütemnél. Simogatás nélkül is hamarosan elélvezett volna, de így felgyorsult a dolog. A mester is már közeledett hozzá, és a csikló simogatásával szabályozta, hogy egyszerre érjék el a csúcspontot. Évike érezte ahogy elhatalmasodik rajta az orgazmus. Kezével megfogta a térdeit, hogy mégjobban szét tudja tenni a lábait, de közben érezte azt is, hogy a mester farka mégjobban megkeményedik és megnő, majd egy pillanat múlva belelövell a puncija mélyére. Hirtelen lábaival átfogta a csípőjét, és úgy húzta magát mégjobban rá a farkára. Görcsösen szorította, azt akarta, hogy soha ne legyen vége. A mester ráhajolt, és összeölelkezve simultak egymáshoz. Hosszú percek teltek el, és némán feküdtek egymás mellett, Évike fejét a mester vállán nyugtatta, és egyik karjával átölelte a mellkasát. Végtelen nyugalom és boldogság töltötte el. Egész teste ellazult, vonásai kisimultak. Talán még soha nem volt ilyen megelégedett és nyugodt mint most.
A mester mozdult meg először. Fölkelt, és a medence szélénél levő zuhanyozóhoz ment. A délutáni nap laposan sütött, de még elég erősen melegített. Mindketten alaposan megizzadtak. Évike először hunyorogva nézte, aztán ő is követte mesterét. Együtt álltak a zuhany alatt, hűsítve felhevült testüket. Évike nem tudott betelni a mester érintésével, először csak véletlen ért hozzá a melle, de utána szándékosan dörzsölte oda, simogatva vele a bőrét. Ő viszonozta a simogatást, keze Évike kerek fenekét masszírozta. Időnként széthúzta a popsiját, és ujjai a végbélnyílás körül matattak. Közben zuhogott rájuk a hűsítő víz a zuhanyozóból. A mester ujja egyre inkább be-behatolt Évike popsijába. A víz kissé síkossá tette, nem volt számára kellemetlen. Átölelte, és közben a fülébe súgta:
- Szeretném ezt a lukacskát is kipróbálni, ugye nem bánod ? -
Évike természetesen beleegyezett, de nem csak a mester iránti lojalitás miatt, hanem izgatta a dolog, ezt is szerette volna megtapasztalni. Most már értette miért kérte a mester arra, hogy tisztítsa ki a popsiját, és miért azt a csövet adta neki amit használt.

V.rész


A délután hátralevő részét felhőtlen szórakozással töltötték el. Évike először egy kicsit lefeküdt napozni, de nagyon melege lett, ezért kipróbálta a medencét. Kellemesen hűs vize volt, jólesett magát lehűteni benne. Elég nagy volt ahhoz, hogy jó néhány karcsapást lehessen úszni benne, és az egyik oldalán mélyebb volt, itt nyugodtan lehetett fejest is ugrani. Évike megvadult a szabadságtól, és úgy viháncolt mint egy gyerek. A mélyebb oldalon beugrált a vízbe, átúszta a medencét, a másik oldalon kimászott, és kezdte ujjból. Közben lemerült az aljára, pocsolt, fickándozott a vízben. Amikor elfáradt, leterített egy törülközőt a fűre a mester mellé és ráfeküdt, úgy hogy a testét érje a nap. Lihegett a sok úszástól és ugrálástól. A mester töltött neki egy nagy pohár üdítőitalt, átnyújtotta, közben cirógatta a testét. Évike vadóc kedve még nem múlt el, amint egy kicsit megpihent folytatta tovább. De ez nem volt elég neki, kezdte provokálni a mestert. Kijött a medencéből, tenyerében vizet hozott, és lefröcskölte vele. Ő egy darabig mosolyogva tűrte, de aztán fölpattant, és kergetni kezdte Évikét. Nagyokat nevetve kergetőztek a medence körül. Egyszer a mesternek sikerült elkapni a vadóc lányt, de ő sikongatva kapálózott, és mind a ketten bezuhantak a vízbe. Ott folytatták tovább. A mester aki egyébként mindig visszafogottan és megfontoltan viselkedett, most úgy játszott mint egy gyermek. Átragadt rá Évike viháncolós hangulata. Évike szintén. Teljesen megfeledkezett mindenről, felhőtlenül boldog volt. A medencében hancúroztak, amikor a mester ujjból elkapta Évikét. Eddig mindig elengedte, hogy előlrlő kezdhessék, de most nem enyhült a szorítása. Magához húzta, és szorosan hozzásimult. Évike megadta magát, és a nyakába kapaszkodott, ő is hozzásimult. A mester ölbe vette, úgy vitte ki a medencéből, és letette a törülközőre. A szájától kezdve hozzálátott, és végigcsókolta az egész testét. Évike vonaglott a gyönyörűségtől a mester kezei között. Borzasztóan vágyott a kielégülésre, és tudta, hogy most meg is fogja kapni. A mester már a combjait simogatta, ő pedig rögtön felhúzta a lábait, és szétnyitotta, felkínálva kiéhezett punciját. Érezte amint ujjaival szétnyitja a nagyajkait, és a csiklóját keresi a rejtett zugocskában. Rögtön utána a mester nyelvét, és leheletét érezte rajta. Felnyögött a gyönyörtől, és érezte ha így megy tovább, pillanatokon belül elélvez. Pedig ő mást is akart. A mester hímtagját akarta érezni a testében, azt ahogy beléhatol, és kitölti az egész punciját. Próbálta összezárni a lábát, hogy ne izgassa tovább, a mester nem is erőltette, hagyta Évikét érvényesülni. Ő megérezte ezt, és átvette a kezdeményezést.

VI.rész


A fürdőnadrágját akarta lehúzni, de az már nem volt sehol. Évike nem vette észre mikor vehette le, de nem is nagyon törte rajta a fejét. Kezébe vette a mester szerszámát, amely már merev és hatalmas volt addigra. Fölé térdelt, odaillesztette a végét a bejárathoz, és mohón ráereszkedett. Könnyedén hatolt bele, a puncija már egészen síkos volt. Egészen ráült teljes súlyával. Már szinte fájt annyira nyomta befelé, érezni akarta az egészet a testében. Hiába igyekezett, nem tudta már beljebb tornázni, elkezdett lovagolni rajta. Minden egyes ütemnél felnyögött, egyre hangosabban, ahogy érezte hogy közeleg a kielégülés. Gyorsan és minden tagjára kiterjedően áradt szét benne a gyönyör. Izmai megfeszültek, torkából földöntúli kiáltás tört elő, elérkezett amire annyira vágyott. Görcsösen vonaglott még egy kis ideig, majd rádőlt a mester mellkasára. Egész teste elernyedt, teljesen mozdulatlanul feküdt, csak szapora lélegzése árulta el hogy él. Néhány percig tartott az egész. A mester átölelte a hátát, és óvatosan megfordult vele. Kihúzta még mindig merev szerszámát, kezébe vette a félig alélt lány arcát, és csókokkal árasztotta el. Hosszú ideig némán pihentek egymás mellet, majd a mester ismét simogatni kezdte Évike testét. Jólesett neki. A simogatás mindig jólesett. Behunyta a szemét, és hagyta hogy kényeztessék a mester nagy kezei. A mellét simogatta, két tenyerében szinte elveszett a cicije. Föléhajolt, és a bimbóit a nyelvével és a szájával izgatta. Évike teste válaszolt a kényeztetésre, és a mellbimbói megkeményedtek, szinte ágaskodtak. A simogatás, cirógatás lejjebb vándorolt, lassan végig a mellkasán és a hasán amíg ujjból el nem érte a szeméremdombját. A combocskái reflexszerűen nyitlak szét, utat engedve a rejtettebb részekhez is. Teljesen nedves volt még az előbbi akció következtében, könnyedén lehetett mindenhol simogatni. A csiklója még nagyon érzékeny volt, megrándult a teste amikor a mester hozzáért. Először csak csiklandozta a simogatás, de ez hamar elmúlt, egyre jobban felizgatta. Behunyta a szemét, teljesen elengedte magát, és ellazultan élvezte amit a mester csinált vele. Nem tudta, de nem is érdekelte mit és hogyan csinál, de nagyon jó volt az biztos. Hamarosan a leheletét érezte a punciján, nyelvével pedig a csiklóját simogatta. Egyre emelkedett Évikében a gyönyör érzése, egyenes úton haladt afelé, hogy ujjból elélvezzen. Egyszer abbamaradt a csiklója izgatása, és rögtön utána érezte, hogy a mester ujjaival szétnyitja a kisajkait, és a bejárathoz illeszti a szerszámát. A puncija teljesen nedves volt a nyalogatás és az izgatás miatt is.

IV.rész


Teljesen elvesztette az időérzékét, nem tudta mennyi ideje fekszik ott, de lassan kezdett magához térni. Az első gondolata a mester volt, az hogy már biztos várja őt. Föltápászkodott, de még mindig hatása alatt volt az előbbi kalandnak. Elpakolta az eszközöket, eltüntette a padlóról a víztócsákat, megmosdott, megmosta az altestét is. Indulni akart a mesterhez, de szorongott, hogy biztosan észre fog venni rajta valamit. Nem tudta, hogy miért, de bűntudatot érzett. A mester csak azt kérte tőle, hogy tisztálkodjon meg hátulról is, ő ezzel szemben sokkal többet tett, izgalmat élvezetet okozott önmagának, holott ez a mester előjoga. Még egyszer belenézett a tükörbe, és mivel semmi szokatlant nem látott magán, bátortalanul elindult kifelé. A meztelenséget már teljesen megszokta, nem okozott semmilyen problémát számára. Meleg nyár volt, nem fázott még egyszer sem. Nem tudta merre kell menni, a ház nagy volt, és ő még csak egy részét látta. Ahol eddig járt, az a bejárat felőli oldal volt, arra nézett a mester szobájának az ablaka is. Most azonban úgy gondolta, a ház hátsó feléhez kell mennie, ott lehet az a kert amit a mester említett. Az Évike cellája egy sötét folyosóról nyílt, aminek csak a végén volt ablak, és adott egy kis fényt. Ez a folyosó egy másikba csatlakozott, ebből több ajtó nyílt mindkét oldalra. Tudta, hogy rajtuk kívül nincs más a házban, mégsem mert benyitni találomra egyiken sem. Látta, hogy nem messze résnyire nyitva van egy ajtó és fény szűrődik be rajta, egyébként félhomály volt. Odament és benyitott. Néhány másodpercig nem látott semmit a vakító napfénytől, de amikor a szeme megszokta, egy hatalmas teremben találta magát, aminek az egyik fala teljesen üvegből volt. Ezen sütött be a délutáni nap pontosan szembe. A túlsó üvegezett oldalon látott egy ajtót, ami a szabadba vezetett. Egyenesen oda tartott. Ez egy nagy nyitott teraszra nyílt, amin napernyős asztalok voltak, néhány székkel. A terasz előtt pontosan középen úszómedence terült el, valószínűtlenül kék vízzel, amit keskeny járda, és zöld gyep vett körül. Évikének szét kellett néznie mire tekintetével megtalálta a mestert. A medence egyik oldalán egy kisebb fa árnyékában, fürdőnadrágban, nyugágyban fekve hűsölt. Valamit olvasott, és közben sört kortyolgatott. Bele volt merülve, nem vette észre Évike érkezését, csak akkor amikor már teljesen előtte állt. Felnézett, és letette az újságot.
- De jó hogy jössz, már nagyon vártalak. Gyere ide! - mondta, és kinyújtotta felé a kezét. Évike közelebb lépett. Ő magához húzta, és végigsimogatta a testét.
- Minden a rendelkezésedre áll. - mutatott körbe - napozhatsz, úszhatsz, azt csinálsz amit akarsz. -