Két nő utazik vonatfülkében. Velük szemben ül egy őszes szakállas férfi. A szőke súgva kérdezi a barnát: - Te, ez nem István a király? A barna súgva válaszol: - Hülye vagy, az ezer éve meghalt! Kis idő múlva belép egy férfi a fülkébe. - Hello István! Hogy vagy? Ezer éve nem láttalak. Erre a szőke - Na, ki a hülye?

Karácsony
Valami nagy ünnepre készül most a föld,
buzgó üdvfohász árad szerteszét,
s a magára maradt bűnös lélek
tisztára mossa minden szennyesét.

Hallod-e, téged is szólít most a lelked? -
tárd ki a szívedet, s engedd be a fényt!
Tudod-e, hogy itt most milyen csoda történt? -
az emberré lett Isten leszállott közénk.

A szíved ajtaján most pattintsd fel a zárat,
mit egy rozsdás lakat régen zárva tart!
Hallod-e, az Isten kopogtat most rajta? -
ne tétovázz, ember: nyiss ajtót hamar!

Valami nagy ünnepre készül most a föld,
buzgó üdvfohász árad szerteszét.
S a magára talált bűnös lélek
most szüli meg megváltó Istenét.

Boldog Karácsonyt barátom!

Szia!!
Segíts nekem mi volt a művész neve Barna Erikának

(NEM társkereső rovat!) :tom

Elhunyt Motorosok Emlékére
Most égi autópályán tartod az iramot,
Szabad lettél, mint a madár,
Mert nincs sebességhatár.
A mennyország vár, s te hajtasz tovább.

Szabad vagy, szabadabb mint itt.
Neked már nem parancsol senki.
Égi szervizekben dolgozol már,
Hol nem vétesz több hibát.

Régi motoros cimborák,
Önfeledt nevetés, szabadság,
Mind csak emlék már,
Mert Te itt hagytál.

De mind, kik itt maradtunk,
Hiányodat látjuk.
S a felhőkre nézve
néha még rólad álmodunk.

Szédítő magasban ott egyedül vagy.
Nem óvhatunk téged, megtagadtad.
Saját utad járod,
Saját álmaid vadászod.

Egy váratlan percben
Életed véget ért,
Mint vihar a rózsát,
A halál tépte szét

Egy jajszó, annyit se mondtál,
És minket örökre hátrahagytál,
A könny, amit érted hullatunk,
Tükrözi gyötrő fájdalmunk.

A csend, melyben felidézzük hangod,
Elmondja, hogy semmi sem csillapíthatja égető hiányod.
Közös álmunk véget ért,
Nélküled kell harcolnunk a holnapért

Útra kelünk újból újra,
Fájdalmunk vetítve a világra.
Égi motoros, menj hát utadra,
Fentről vigyázz ránk, barátaidra!
Marton Gabriella Hanga

Őrök barát

A versem címe: húzom a gázt, az ihletőm a motorom,
mely csillogva piroslik, és csábítóan mosolyog,
Engem magába kerít a vágy, hogy érezzem alattam
a szélsebesen száguldó, dübörgő lovakat.

Nehéz a csizmám, nehéz benne lépni,
ám egyre közelebb érek, és el tudom ŐT érni,
és mikor ráadom a gyújtást, felcsillan két szeme,
hangosan dobban a szíve, és rabul ejti lelkem.

Már érzem, ahogy alattam dübörög, és várja az indulást,
egyesbe teszem, és ráhúzom finoman a gázt.
Elindulunk, ő brümmög, én a bukó alatt mosolygok,
nézem az utat, és élvezem, ahogyan dorombol.

Kijutok a városból, előttem tükörsimán kígyózik az út,
felváltok négyesbe, ötösbe, és gyönyörűen száguldok.
Társam a szél, égi kísérőm a nap
kerülöm a kátyukat, vadászom a Kanyart...
ami már vár rám...

Ő olyan, mint egy édes méreg, megrészegít, vagy elveheti létem.
Előle nincs menekvés, ha harc, hát legyen harc!
Visszaváltok, bedőlök, és a térdkoptatóm már az aszfaltot marja,
kopik, kopik, kopik és kopik, csatát vív a létért,
ám a kanyar kiegyenesedik, és a harcot az én papripám nyeri

Tovasuhanok. Ismét felváltok ötösbe, hatosba,
Ám ekkor egy újabb ellenség teteme a pleximen placcsan
öngyilkos szúnyogok, és depis darazsak,
mind az én bukómon halnak akarva-akaratlan.

És csak húzom a gázt, és csak vadászom a kanyart,
úttalan utakon suhanok, míg le nem megy a nap.

Mosolyogj ott fenn Barátom