Hircsu Péter:
Amikor én halok meg

Mindenki elmegy, én sem maradok,
érzed majd a fájdalmat, amikor meghalok?
Nincs mit tagadni, örökké nem élek,
amikor értem jön a halál én nemfélek
A szivem nem a legjobb,
de tiszta és érző,
mikor megbántasz, több sebből vérző...
mégis erős, akár egy gyémánt,
rengeteg rosszat tettem, de még mindig bánt.
Amikor én halok meg,
látom az Urat,
mikor az ajtón kopogok, mutatja az utat,
mert az életem során, mindig próbáltam optimista lenni,
a negatívból pozitívat teremteni,
sokan nemértettek, de üzenem nekik:
Mindig megmaradt a hitem, azt elnem veszik,
a síromba viszem, azthiszem,
megszakad a szivem...
Amikor meghalok, mondd el mindenkinek:
Szerettem élni.

Azért ne feledkezzünk meg Papa söréről sem! Nem felejtettünk el!

Egyedül fogok én állni a világon.
Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.

Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,
Aki szenvedésben csókot csókra adjon.

Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,
Aki büszke arra, hogy mellette állok.

Aki míg én alszom őrködik könnyezve,
És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.

Aki szeret engem, aki meghal értem
S még akkor is szeret örök-visszatérten.

S nem fog borulni le rám senkise sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba.

Csak rád gondoltam barátom. SIDECAR

Becks és Martini
Csak ismételni tudom a topic címet...Széles utat Felpa-pa!!!!!

Ady Endre:
Egy jövendő karácsony
Jön a Karácsony fehéren
S én hozzám is jön talán majd
Valaki a régiekből.

Csöndesen lép a szobámba
S én köszöntöm: ,,Béke, béke.''
A küszöbön sápadt orvos.

És szorongva szól a vendég:
,,Ma Karácsony van, Karácsony,
Emlékszel a régiekre?''

És bámulva és vidáman
És kacagva mondom én majd:
,,Ma Karácsony van, Karácsony.''

És szorongva szól a vendég:
,,Valami tán fáj a múltból?''
Megmozdul a sápadt orvos.

És bámulva és vidáman
És kacagva mondom én majd:
,,Hiszen én még sohse éltem.''

És hörögve mondom én majd:
,,Ki a szobámból, pogányok.''
Döng az ajtóm és bezárul.

És hörögve mondom én majd:
,,Hiszen én meg se születtem.
Karácsony van, száll az angyal.''

És a nagy, szomorú házban
Zsoltárokat énekelve
Hajnalig várom az angyalt.

Ma rossz napom van ha élnél most veled sőrőznék.
Legaláb neked nyugalmad van .
Vigyázzanak rád az égiek

Hallás
Semmit sem hallasz,
csak megteremted a csend végét:
semmit sem hallasz,
csak megéled a csend születését:
A dal hullámát
a szünet völgye adja,
a szó értelmét
a hallgatástól kapja.
Ha magad leszel a Hang,
akkor mindent hallasz
mert Te szülöd meg a Csendet,
mindent hallasz, mert Te ölöd meg a csendet ...

BARÁTOM

Katicika #1 | 2006.04.16
"Döbbenetes a hír: Felpa-pa nincs többé, kimotorozott életünkből, mindennapjainkból! Már égi széles, száraz utakon tép, s nekünk nem marad más, mint utána intsünk búcsúzólag, döbbenettel. Papa, soha nem felejtünk!"
Pontosan egy éve írtam ezeket a sorokat. Gondoljunk Őrá, szenteljünk egy pár pillanatot emlékének.

Lélekben csatlakozom a képhez. Szerintem ez a kép a legszebb módja az emlékezésnek. (Ez egy válasz charlie79 üzenetére (2007. 04. 16. hétfő 21:39), amit ide kattintva olvashatsz)

Emlékezünk Rád is, drága Felpapa.

nem szólok be, mert itt nem illik, de egyet érzek veled (olvasd a dühöngőt)!


A Mindenszentek azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, a halottak napjának ünnepi előestéje, így e két nap összekapcsolódik. Az ünnep kezdete a IV. századba nyúlik vissza. Nyugaton 609-ben tűnt föl először, nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén Írhonban és Angliában kezdtek ünnepelni a 700-as években. A hozzátartozók „temetőjárása” már októberben megkezdődik.



A sírokat az elmúlás virágaival díszítik. Mindenszentek estéjén az elődök sírjánál összegyűlnek a rokonok, és a halottak üdvéért imádkoznak. Ilyenkor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. Sötétedésre a temető gyertyák és mécsesek fényáradatában úszik. Meghatottság, tisztelet hatja át a lelkeket.

Halottak Napja Sz. Odiló, clunyi apáttól (962-1048) ered, s rendelete (998) nyomán, máig fönnmaradt. Az ünnepet a 14. század elejétől Róma is átvette.

A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között. Több népi hiedelem kapcsolódik az ünnephez. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak Napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, s ha a harang szól, hazalátogatnak. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.
Az ünnep hetében nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhatott a ház népére.

Halloween az egyik legrégibb ünnep. Mai formája több kultúra keveredésével alakult ki. Évszázadokkal ezelőtt a kelták a természetet magasztalták, és sok istent imádtak, de a Napisten volt a legfontosabb, aki a munkát és pihenést jelképezte. A kelta újévet november 1-én ünnepelték, mely a nap-szezon végét, a sötétség és hideg kezdetét jelezte.
Október 31-én, miután a termést betakarították és a hosszú télre elraktározták, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a szent tölgyfák alatt új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, és tűz körüli táncot lejtettek. Amikor eljött a reggel, a papok minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak. Ezek a tüzek tartják melegen az otthonokat, és űzik ki a gonosz szellemeket.
November elsején az emberek állatbőrökből és állatfejekből készült kosztümökbe öltöztek, és a Napisten, Samhain tiszteletére 3 napos fesztivált tartottak. Ez a fesztivál volt az első Halloween.

(Ez egy válasz X üzenetére (2007. 11. 01. csütörtök 06:40), amit ide kattintva olvashatsz)

Kedves Barátom Felfa papa! soha nem felejtelek/tünk el:

Nanna Sirama Fenix : Halottak napja

November elsején, mikor a fagy már csíp,
halvány virágba borul az összes sír.
Akkor minden ember, kinek halottja van,
kimegy oda; valakinek nem fáj már, van aki még sír.

És a virágcsokrok alatt csendesen fekszik Ő,
álmát nem háborgatja senki, vigyáz rá a temető.
Teste ittmaradt ezen a kicsiny földön,
de lelke a messzi csillagok közt jár,
és keresztülmosolyog, ha róla beszélünk, az Androméda-ködön.

Amikor az este leszáll, és a mécsesek égnek,
hátborzongató-különös látványt nyújt a temető.
Apró, sárga lángocskák üzenik az égnek,
hogy itt nyugszanak a halottak; itt nyugszik Ő.

Oly árva-árva most a lelkem:

egy régi-régi zongora -
kopottas, ócska házban,
ahol örökre gyász van,
ahol nem játszanak soha.

Csukott szájában alszik-alszik
egykor vakító fogsora.
Csengő idegje: húrja
álmodik meglazulva,
s halott, halott a zongora.

Felzsong kisértet-éjszakákon
a hangok alvó tábora
- felissza fátylas holdvilág -:
s könnycseppes, halk melódiát
gügyög a régi zongora,
ódon búbánattól betelten...

És néha-néha sír a lelkem,ha rád gondolok