Szétlövik az agyad
Talán elvágják a nyakad
Talán túladagolnak, vagy megzsarolnak
Arcodba szakad az erõszak
Beléd mar egy véreb
És a földre hull a véred
Talán kötél vár téged, vagy méreg
Arcodba szakad az erõszak

Védd magad
Tudom, erõs vagy
Bármi lesz, talpra állsz
Semmi vész
A józan ész
Segít, hogy tisztán láss

Ízekre szednek
És szanaszét tépnek
Megégetnek, vagy hidegre tesznek
Arcodba szakad az erõszak
Kilopják a szemed
Talán elveszik a hited
Talán kirabolnak, talán elrabolnak
Arcodba szakad az erõszak

Védd magad
Tudom, erõs vagy
Bármi lesz, talpra állsz
Semmi vész
A józan ész
Segít, hogy tisztán láss

Védd magad
Tudom, erõs vagy
Bármi lesz, talpra állsz
Semmi vész
A józan ész
Segít, hogy tisztán láss

Ossian : Védd magad

1. Szólj, ha vesztes körben élsz,
Szólj, ha vigaszt nem is kérsz.
Van az úgy, hogy a jó válasz sehol sincs már.
Van úgy, hogy az élet kicsit fáj.

R1. Mindig lesz egy szó,
Mindig lesz egy jel,
Lesz egy dal, amit felér egy vigasszal talán...

2. Volt, hogy a játék felborult,
S volt, hogy nem csak rajtunk múlt.
Ahol élsz, ez a hely már csak így a tiéd,
Nézd el neki, ha néha egy kicsit se jó, se szép.

R2. Tudod jól: mindig lesz egy dal.
Tudod jól: mindig lesz egy dal.
Egy dal, mi csak szólni akar.

3. Volt, hogy a győztes te voltál,
S bánt, hogy az érem másnak jár,
Az is volt, hogy a barátok árultak el,
Néhány hang tudom nem lehet csoda, de szól, de kell.

R3. Tudod jól: mindig lesz egy dal.
Tudod jól: mindig lesz egy dal.
Tudod jól: mindig lesz egy dal.
Tudod jól: mindig lesz egy dal,
Ami csak neked szól.

Gerendás Péter : Mindig lesz egy dal

Az lesz az utad, amit vakon jársz,
hozza a sors, amit nagyon vársz.
Sok lesz a harc, ha az egész kell,
könnyebb, ha beéred a felével...

Engem is farag ez a menetelés,
nem lehet minden napom szerencsés,
engem is vág, üt a gonoszság,
kaptam már annyit,
mint egy homokzsák....

De élek, mint más,
és bejön ez az élet, nincs más...
Élek mint más,
hogy rövid ez az élet, szívás...
Lehet borban az igazság,
jöhet szóban a pimaszság,
mehet bőven a bolondság,
de nekem nőben a boldogság.

Addig van élet, amíg szeret egy nő,
hímeknek ez a szint a legfelső!
Csak az a nő, aki veled száll,
átadja szárnyait, ha zuhannál...

De élek, mint más,
és bejön ez az élet, nincs más...
Élek mint más,
hogy rövid ez az élet, szívás...
Lehet borban az igazság,
jöhet szóban a pimaszság,
mehet bőven a bolondság,
de nekem nőben a boldogság.

Lehet borban az igazság,
jöhet szóban a pimaszság,
lehet nőben a bolondság,
de nekem nőben a boldogság.


Hooligans: Nőben a boldogság

Az árvaság vak rémület,büntetés a felnőtt élet.
A sorsomat most,hogy vonszoljam én-egymagam.
Egy láthatatlan villanás,nem vezet már kézen fogva.
Az éj sötét és félelmes ölén,most hogy nőljek fel én?
A kérdés csak az.

Refr. Az árnyékom,hogy lépjem át,a sorsom ellen mit tegyek.
Hogy törjek szét egy glóriát,és felnőtt máris,hogy legyek?
Kérdezni, hogy kell?
Van aki sejti önmagát,és hogy lesz szabad,ha a saját árnyát
sosem lépi át.

A szép üveggömb összetört,nem véd többé gyermek álom.
És száz cserép közt, sebzett szívvel állsz.
Ha rád zuhant egy zord világ,hogy bírnád el gyönge vállal?
És átkozóthatsz senki nem felel,de érzed menni kell!
A kérdés csak az.

Refr. Az árnyékot,hogy lépjem át,a múltol búcsút,hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát,miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember?
A földbe rántja önmagát,és,hogy lesz szabad ha a saját árnyát
sosem lépi át.

Adagio : Árnyék

Csoda napok járnak, változik a szél:
öröm dala árad, költözik a tél.
Szabadul a folyó, megölel a fény-,
Olvad a gond a szívemről, minden az enyém!

Velünk jön a Szerelem, túl az utakon-,
ha lemarad az Idő, fel nem kutatom...
Mosolyog a világ, mért' ne tegyem én?
Olvad a gond a szívemről, minden az enyém!

Refrén:
Szeretem az élet hajnali dalát,
Szeretem a fények nappali szavát,
Szeretem az est otthon-melegét -,
Szeretem a csókod éjjeli tüzét!

Szeretem az álmok rejtett aranyát,
Szeretem a táncok tiszta tavaszát,
Szeretem a csönd égi örömét-,
Szeretem a csókod éjjeli tüzét!

Csoda napok járnak, változik a dér:
Mutatja magát a csillagszemű éj.
Napot kap a virág, hitet a remény-,
Olvad a gond a szívemről, minden az enyém!

Velünk jön a szerelem boldog-szabadon-,
Vége sose legyen, kérem, akarom!
Szorítom a kezed, élem a mesém
Olvad a gond a szívemről, minden az enyém!

Refrén:
Szeretem az élet hajnali dalát,
Szeretem a fények nappali szavát,
Szeretem az est otthon-melegét-,
Szeretem a csókod éjjeli tüzét!

Szeretem az álmok rejtett aranyát,
Szeretem a táncok tiszta tavaszát,
Szeretem a csönd égi örörmét-,
Szeretem a csókod éjjeli tüzét!

Refrén:
Nézz rám, érints meg szóval!
Nézz rám, számíthatsz rám!
Némán szólj hozzám csókkal!
Nézz rám, számíthatsz rám!

Refrén:
Szeretem az élet hajnali dalát
Szeretem a fények nappali szavát,
Szeretem az est otthon-melegét-,
Szeretem a csókod éjjeli tüzét!

Szeretem az álmok rejtett aranyát,
Szeretem a táncok tiszta tavaszát,
Szeretem a csönd égi örömét-
Szeretem a csókod éjjeli tüzét!


NOX : Szeretem

Amíg élünk -
visszatérünk,
fény a fényhez,
hol gyertya ég.

Tiszta szívvel,
ha Napba nézel,
miénk lesz végleg,
mi volt miénk.

Szó a szóhoz,
ha még elérhet,
egy útra téved,
ki összefér.

Ha megtalálod,
saját világod,
Otthonod lesz,
s lesz hazád.

A Földnek, s az Égnek,
ha titkát majd megérted :
végtelen lesz a messzeség,
megtalálod, ki benned él.

Amíg élünk -
visszatérünk,
fény a fényhez,
hol gyertya ég.

Tiszta szívvel,
ha Napba nézel,
tiéd lesz végleg,
mi volt tiéd.


A Földnek, s az Égnek,
ha titkát majd megérted :
megismered majd -
hol van hazád,
felismered majd -
a szív szavát.

Amíg élünk -
visszatérünk,
fény a fényhez,
hol gyertya ég.

Tiszta szívvel,
ha Napba nézel,
lesz majd társad,
ki elkísér.

Szó a szóhoz,
elér majd végre,
visszatér majd
sok utazó.

Helyük lesz végleg,
Földön, s az Égen,
mondható lesz,
mi mondható.

/Kormorán: Amíg élünk../

Hallom tán a hangod még,
megrémült szívem tiéd.
Te vagy akit őriz,
te vagy akit félt,
te vagy akit mindíg elkísér.
Te vagy akit vártam,
veled szép oly rég,
Rólad szól az álmom ha eljő az éj.
Te vagy minden vágyam,
nem kell semmi más.
Minden mire vágytam
Enyém lett ma már.

Nem volt még íly szép az éj,
csillagfényben fürdik rég.
Igaz szívvel álmodj, igaz minden szó.
Igaz minden álmom, de oly mulandó.
Te vagy akit mindig őriz majd az ég,
s minden dobbanással két karomba ér.
Te vagy akit vártam,
veled szép oly rég,
rólad szól az álmom ha eljő az éj.
Nekem szánt az élet, nekem szánt a sors.
Enyém vagy míg élek, s e szív neked dobog.

Nem volt még íly szép az éj,
csillagfényben fürdik rég
Igaz szívvel álmodj, igaz minden szó
Igaz minden álmom de oly mulandó.
Te vagy akit mindig őriz majd az éj,
s minden dobbanással két karomba hív.
Te vagy akit vártam,
veled szép oly rég.
Rólad szól az álmom ha eljő az éj.
Nekem szánt az élet , nekem szánt a sors.
Enyém vagy míg élek, s e szív neked dobog.
DanceVoice -Őriz a szív

Tudom sokszor rosszat tettem
Mi bántott összetört
Ígérem jóvá teszem
Boldogságod nekem öröm
Nehéz, minden percét bánom
Mit azzal éltem át
Csak hibát kerestem benned
S nem láttam a szépet már
Mi vár még ránk

Refrén:
Újrakezdjük kéz a kézben
Nem áll közénk semmi már
Ne félj kérlek
Minden más lesz
Mi rossz volt a múlté már
Higgy bennem
Bízva bízok
Együtt újra szép lehet
Csak engedd
Szeress kérlek
Csak Veled létezem

Kevés az élet hogy megértsük
Hogy hol rontottuk el
S mit kellett volna tennünk
Hogy mindig szép legyen
Nehéz, minden percét bánom
Mit azzal éltem át
Csak hibát kerestem benned
S nem láttam a szépet már
Mi vár még ránk

Refrén:
Újrakezdjük kéz a kézben
Nem áll közénk semmi már
Ne félj kérlek
Minden más lesz
Mi rossz volt a múlté már
Higgy bennem
Bízva bízok
Együtt újra szép lehet
Csak engedd
Szeress kérlek
Csak Veled létezem

Túl mindenen
Vár ránk az élet
Többé nem félek
Hisz Te vagy a végzetem
A mindenem
DanceVoice-Kéz a kézben

Búcsúznunk kell,
Bár szívünk még hajt-,
Mért’ félnél,hidd el:
Van másik part.

Nincs könnyed már,
Elhullt mind, mégis fáj-,
Elfogy az út, van határ…

Refr:
Nézz szét, csoda a lét!
Árny és fény, örök ellentét.
Téged vár föld és ég,
Érzed már: fogy az út, mégis szép…
Légy jó vendég!

Búcsúznunk kell,
Bár vágyunk még tart-,
Képzeld el, szívvel,
Van másik part.

Nem kell, hogy félj,
Minden lélek testvér-,
Mindegyik út hazatér…

REFR: Ismétlés

Búcsúznunk kell,
Mind távozunk majd-,
Vár ránk egy új hely,
Van másik part.

Nem kell, hogy félj,
Fényünk mindent túlél-,
Nem bánthat már szó, vagy szél…
SZANDI - BUCSUZNUNK KELL

Mikor hozzád indulok mindig izgatott vagyok,
Mindig valamit viszek, mindig valamit hiszek,
És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből.
Mikor nálad ott vagyok, mindig boldogabb vagyok,
Mindig téged akarlak, mindig téged vigyázlak,
És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből.

Meddig élhetek még én így? - ezt már magam sem tudom,
Hiszen visszahív egy régi szerelem.
Meddig élhetek még én így? - ezt már magam sem tudom,
De mondj már valamit, és amit mondasz elhiszem.

Mikor tőled eljövök irigy szomszédok között,
Mindig valamit hozok, mindig valamit lopok,
És mindig letörök egy darabot a szívemből.

/Máté Péter/

Haldokló reggelre ébredek,
Nem nagyon esik jól semmisem.
Valahol messze
Te is alszol még azt hiszem.

A tükörből bámuló idegen
Tudja hogy én vagyok odabenn.
Szép lassan megöl,
De előbb még meggyötör rendesen.

Miféle világ ez körülöttem?
S hová lettek az álmaim?
Nem maradt semmim,
Te vagy talán az EGYETLEN.

Vihogó tömegek sodornak el,
A bélyegen az áll, hogy tévedtem.
Egyre sötétebb van, persze
Lehet, hogy ez is csak véletlen.

Semmilyen emberkék magyaráznak,
Tanítják nekem az életet.
Egymást taposva,
Csámcsogva szívják a véremet.

A hülyék mondják meg mi legyen,
A tisztesség száműzött idegen.
Sáros bakancsok tipornak
Gyönyörű szívemen.

Miféle világ ez körülöttem?
És hová lettek az álmaim?
Nem maradt semmim,
Te vagy talán az EGYETLEN.

Vihogó tömegek sodornak el,
A bélyegen az áll, hogy tévedtem.
Egyre sötétebb van, persze
Lehet, hogy ez is csak véletlen.
Óóóóh Véletlen!

Miféle világ ez körülöttem?
S hová lettek az álmaim?
Nem maradt semmim,
Te vagy talán az EGYETLEN.

Vihogó tömegek sodornak el,
A bélyegen az áll, hogy tévedtem.
Egyre sötétebb van, persze
Lehet, hogy ez is csak véletlen.

Kétféle ember létezik
Az egyiket néven nevezik,
A másik az, aki tovább megy
Úgyis ha elveszik!

/Ismerős Arcok/

Mennyi elfojtott érzés, mennyi türelem kéne még?
Mennyi elpazarolt érték volna elég?
Mennyi kárba veszett tehetség tunik el nyomtalan,
S meddig érzem még, hogy sötét fölöttem az ég?

Hogyan kéne úgy menekülni, hogy a huségem is megmarad,
Csak olyan dolgokról írni, amirol szabad?
Hogy ne kelljen úgy éreznem, -megint egy baráttal kevesebb-
S ez a keseru íz, mi a legtovább itt ragad.

Építsünk hidat tiszta szavakból határok fölé,
S elindulhatunk egymás felé!
Építsünk hidat, ha nem megy másképp hát így kezdjük el,
Míg magyar szóra magyar szó felel!

Mondd csak, nyugodtan átaludni csaknem száz évet, hogy lehet?
Hogy nem üvölt benned a lelkiismeret?
Mert én szégyent érzek már attól, hogy mást én sem teszek,
Mint, hogy írom a dalt és éneklem neked.

/Ismerős Arcok/

Virágdal
Kellettem, fáj, de leszakít,
Nem kérlelt, csak hazavitt.

R. Bántott hó, vagy jégeső,
Kínzott nyár, vagy télidő,
Szabad voltam, nincstelen,
De sértetlen, ó Istenem.

Új világ - súgta a szád
S testemet drót fonja át.

R. Bántott hó, vagy jégeső,
Kínzott nyár, vagy télidő,
Szabad voltam, nincstelen,
De sértetlen, ó Istenem.

Kellenék, de nincs kegyelem,
Hervad már zöld levelem.

R. Bántott hó, vagy jégeső,
Kínzott nyár, vagy télidő,
Szabad voltam, nincstelen,
De sértetlen, ó Istenem. (Ez egy válasz PIROSTANGA üzenetére (2010. 11. 17. szerda 08:36), amit ide kattintva olvashatsz)

Általad..

Gondtalan, az az élet melyben társra várok
Súlytalan, nincs mi megzavar, ha nem vigyázok
Nem gyötör kín és vágy
Ez könnyű út, te álmos világ
Hirtelen, jön egy változás, és szívem máris védtelen
Nagy a félelem, hisz elvehetnéd mindenem
S ha ez vár ránk,
Mi most vagyok azt el nem dobnám.


Dér, voltam csak téli éjszakán,
Tőled ez a csepp ma óceán,
Voltam én a Föld, ma szárnyalok,
Jobb az, aki általad vagyok,
Ez bármit megér.

Végtelen, ami bennem él,
S ki így szeret, az nincstelen,
Soha nem lehet, hisz elvihetnéd mindenem,
Ha elmennél, mi lettem én, az több mindennél.


Dér, voltam csak téli éjszakán,
Tőled ez a csepp ma óceán,
Voltam én a Föld, ma szárnyalok,
Jobb az, aki általad vagyok,
Ez bármit megér.

Hiba volt,
És ami fájt,
Ami voltunk régen égett.
Még sose volt,
És sose várt nagyobb tűz,
Mi tőled éltet,
Így kell láss,
Hogy minden percem tőled más
hm .hm. hm.hm............
Refr.

Dér, voltam csak téli éjszakán,
És Tőled ez a csepp ma óceán,
Voltam én a jég, ha lángolok,
Százszor jobb, mi általad vagyok
Ez bármit megér. (Ez egy válasz PIROSTANGA üzenetére (2010. 11. 09. kedd 16:29), amit ide kattintva olvashatsz)

Melletted minden reggel
Vidáman ébredek fel,
S könnyűnek érzem mindenem.
De néha egy hang a szívemben
Új útra szólít engem,
Talán nem érted meg sohasem, hogy

Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen.
Miért is nem lehetek egyszerre két helyen,
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Mennyivel könyebb volna,
Hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked,
A másik szabad lenne,
Minden nap szárnyra kelne,
S mindenkit szeretne, akit lehet.

Ha volna két életem, tudnám, amit ma nem.
Bár volna két életem, hinnék mindenkiben!
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Hogyha két életem volna,
Az egyik gyengéd volna,
Magadhoz láncolhatnád.
De a másik örök volna,
S ha a világ elpusztulna,
Akkor is tovább lobogna.

Ha volna két életem, nem fájna semmi sem.
Bár volna két életem, nevetnék mindenen!
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Úgy fáj, hogy nincs két életem.

Cseh Tamás : A telihold dala

Ha holdfényre ébredsz és felülsz az ágyban
Magad találod egy úszó szobában
A holdfény elönti a padlót, a széket
Némán szitálva megfürdet téged

Három az óra, aztán negyednégy
Többé nem alhatsz az agyadban fecskék
A holdfényben álló nagy fényes lakásban
Te meztelen sétálsz egy kék szín világban

Az ablaknál állva a holdfényes házak
Mint sötétlő őrök vigyázban állnak
Az asztalnál ülve szem fájdulva nézed
A mindent elöntő sok holdfényes képet

Negyednégy és félnégy, majd háromnegyed négy
Holdfény van a széken, agyadban a fecskék
Egymással keresztben szökkenve cikáznak
Sercegve betölti a holdfény a házat

Telihold tüzétől káprázó szemekkel
Látva a világot azt mondja az ember
Láthatatlan kézzel hálót sző fejemben
Egy furcsa szándékú sötétlő nagy ember

A holdfény, a holdfény megéget, megéget
A túlsó világból bolondít téged
Nem érted, hogy mit látsz, nem érted mit nézel
Itt hálókat szőnek nagy szándékú kézzel

Álmatlan ember ül sajgó szemekkel
És nem tudja mit hoz a káprázó tenger
Nem érted, hogy mit látsz, nem érted mit nézel
Itt hálókat szőnek nagy szándékú kézzel

Na most ez hasonlat
A jelen műsornak
Nagy átfogó képe
A holdnak a fénye

Mivel most világunk
Nagy holdfényben fürdik
S mi velünk történik
Azt más honnan küldik

Hát úgy hallgassátok
A ma esti műsort
Hogy minden dalával
A holdfénytől elforrt

Negyednégy és félnégy, majd háromnegyed négy
Holdfény van a széken, agyadban a fecskék
Egymással keresztben szökkenve cikáznak
Sercegve betölti a holdfény a házat

Telihold tüzétől káprázó szemekkel
Látva a világot azt mondja az ember
Láthatatlan kézzel hálót sző fejemben
Egy furcsa szándékú ragyogó nagy tenger


/mai telihold tiszteletére /

Keserű ízű ébredés, hideg az ágyam,
éget és úgy bánt, hogy más ölel ma át.
Még keresi néha két kezed a szerelem és a képzelet,
amin át a szívem visszaránt.
Legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.

Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.

Valaki más, ki mást ígér,
lehet hogy még ma átkísér
az éj kihalt hídján, ne félj.
De üresen áll a másik part,
idegen minden tér meg park,
odaát csak bánat várna rám,
de legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét
a távolság mi közben ránk talált.

Refr.:
Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.

Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás,
Arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart,
Soha nem gyógyít meg más.

United : Végső vallomás


oly sok évig nem gondoltam rá,
volt az a ház a hegytetőn,
pedig úgy talán még nem szerettem mást,
mint téged ott fent nyáridőn,
és milyen az életem kicsit táncol most velem,
itt a régi padnál a régi érzelem,
és ha valami nincs itt már azaz apró kis szilánk,
mivel ráirtunk h emlékezzen ránk.
refr.:
csak egy kőbe vésett szív ,hát mért fáj így, h te máshol élsz mint én
két kőbe vésett név min nem fogott pár év, s talán én is látlak még

két kőbe vésett szív, két kőbe vésett név

mint oly sok éve úgy sétálok át,
a régi kis ház udvarán,
mintha ma lett volna úgy emlékszem rád,
ahogy ott állsz tétován,
akad egy cím és egy kép mint a polcon őrzők még,
mintha lenne merszem megkereshetnék,
de ilyen az életünk fura táncot jár velünk,
s talán késő lenne újra kezdenünk.
refr.:
refr.:

kőbe vésett emlék,
elfelejtett érzelem,
kőbe vésett érzés,
újra éled hirtelen,
kőbe vésett emlék,
elfelejtett érzele,
kőbe vésett érzés,
újra éled hirtelen.

refr.:
refr.:

Bridge : Kőbe vésett szív


Nézd, a fénykép álmot rejt
egy csók, egy nyár, egy kert...
most lángban álló múlt.

Nézd, mint Napfény-hercegnő:
szemedben hit, remény, erő-,
ma szörnyű átok sújt...

Fogy az idő, bezár egy ajtó-,
titok a vér, a könny, a jajszó...
Ölel a bűn, a csókja fullaszt,
legyen erőd, vagy el sem bújhatsz már...
soha talán...
Itt száz reményed máglyán ég-,
ez a tűz széttép!-Vagy elszöksz már,
vagy elmerűl a nyár...

Félsz, és fényed halvány láng,
a szíved száz szilánk...
de lesz,'ki óv és véd.

Csak szólj!-
a cinkos csönd kirabol-,
a sorsod másról szól,
lesz új világod még.

Fogy az idő...

Sírsz, álarc mélyén sírsz,
világ végét hívsz...
Csoda nincs, csak szép és jó-,
van a fény, a gyógyító...
érezned kell!

Fogy az idő....a tűz széttép!
Mondd, 'mért tűrnéd?
Bárhol élsz, majd rád talál:
mert nem felejt a nyár...

Zsédenyi Adrienn : Ajtók mögött

Vigyázz a madárra
/Demjén Ferenc/

Ember, a világ a két kezedtől sír,
Egyikkel a kertet ásod,
Másikkal a sírt.
A másik, tudod bőven várhat rád,
Építsd a kertet hát tovább,
S közben a mindent jól vigyázd!

Vigyázz a madárra,
Ha kertedbe repül,
Őrizd meg a csendet,
S el se menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra
Messze száll.
Vigyázz a madárra, ha
Válladra repül,
Amerre az élet, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra
Messze száll.

Ember, a világból csak
A sajátod érdekel,
A szükség határát ritkán hagytad el.
Azon túl szintén van világ,
Gondolhatod, ott gondolnak rád
S értük a mindent jól vigyázd!

Vigyázz a madárra, ha
Kertedbe repül
Őrizd meg a csendet,
S el se menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra
Messze száll.
Vigyázz a madárra, ha
Válladra repül,
Amerre az élet, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra
Messze száll.

Homonyik Sándor : Sose búcsúzz el


Egy szó, ami hirtelen szíven talál,
Elég, hogy összetörve, némán félreállj.
A tengernyi gond között nincs semmi jó,
Sorsod a hullámok közt vergődő hajó...
S mert a célodtól oly messze jársz,
Egy nap úgy döntesz, végleg kiszállsz.

Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!

Mint a fű a hó alól - tavasz felé -
Szabadon lélegezve tör a fény felé;
Te is úgy érzed, új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál.

Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!

Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!

Te is úgy érzed, új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál!

Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!

Sose búcsúzz el!

Barátnőimnek ajánlom, sok-sok szeretettel, akik nap mint nap átélik a dalban leírtakat! Remélem Te is olvasod PIROSTANGA!

Kökény Attila: Rád gondolok

Rád gondolok és a sírás fojtogat.
Ha behunyom szemem, még látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod.
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.

Rád gondolok és a sírás fojtogat.
Szeretném újra simogatni az arcodat.
Szeretném újra fogni a két kezed.
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.

Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.