Nemrég költöztem el barátnőmtől, két és fél hónapja, mert rohadtul egyedül éreztem magam abban a kapcsolatban.
Ha kedveskedtem az nem már nem volt jó, ha elhívtam valahová, akkor csak a szájhúzogatás volt, ha próbáltam romantikázni, akkor lerázott, hogy nincs kedve, fáradt, mert dolgozni meg edzeni jár és toleráljam ezt. Én toleráltam az ő dolgait, ő az én dolgaimat nem, mert önző, pedig nincsenek extrém igényeim.
Én ugyanúgy dolgozok és teszem a dolgaimat, meg intéztem az ő dolgait is. Kedveskedés, gyengédség nem volt a végére irántam, csak egy formális köszönöm, meg persze cinikus és bunkó beszólások. Cirkuszolás, hogy nem megyünk sehová. Hétköznap munka van, nem megy a hajnalig tartó dorbézolás. Hétvégén mehetünk, de ez számára nem opció, ő akkor pihenni akar, stb.
A haverjaira mindig volt ideje, rám sosem. Mivel nagyon szép nő és addig is csapták neki a szelet, amit normális dolognak tartottam, de bíztam benne, így elképzelhetőnek tartom, hogy neki addigra már más is volt a képben, de oly mindegy. Sosem voltam féltékeny típus. (a kutya is jó dolgában veszik meg)
Szépen elhidegültem tőle és inkább egyik napról a másikra elköltöztem.

Jobb egyedül, mintsem egy olyannal aki semmibe sem nézi, hogy mit tesz az ember a másikért ha szereti vagy tiszteli.
Előtte több mint egy évig nem volt senkim. Egyedül is boldog voltam. Eljártam ide-oda, jól éreztem magam. Jött a lány, megtetszett, beleszerettem, összeköltöztünk. Lakva ismerszik az ember alapon, szerencsére hamar kiderült róla (kb 1 év alatt), hogy milyen is valójában.
Teljesen kifordított önmagamból és amikor költöztem sírt, hogy nem tudott megváltoztatni. Hozzáteszem egyáltalán nem vagyok rossz ember.
Furcsa a kiábrándulás és átfut az ember agyán a sün meg a kefe esete. Elnézést, tévedtem !
Egy ilyen után az ember legalább megadja magának az esélyt arra, hogy találjon egy olyat aki elfogadja olyannak amilyen.

Egyelőre jó egyedül, amíg összeszedem magam emberileg és anyagilag is. Azután majd megtetszik egy másik lányka, aki jobb lesz mint az aki volt.

Az a jó az egyedüllétben, hogy az ember csakis és kizárólag saját magának tartozik felelősséggel, senki másnak!
Nincs annál rosszabb, maikor hazamegy az ember és nem vesznek róla tudomást! Egyedül sokkal jobb, mintsem olyannal lenni akinek nem kellesz és kifordít önmagadból!

Szép napot mindenkinek!

Nemrég költöztem el barátnőmtől, két és fél hónapja, mert rohadtul egyedül éreztem magam abban a kapcsolatban.
Ha kedveskedtem az nem már nem volt jó, ha elhívtam valahová, akkor csak a szájhúzogatás volt, ha próbáltam romantikázni, akkor lerázott, hogy nincs kedve, fáradt, mert dolgozni meg edzeni jár és toleráljam ezt. Én toleráltam az ő dolgait, ő az én dolgaimat nem, mert önző, pedig nincsenek extrém igényeim.
Én ugyanúgy dolgozok és teszem a dolgaimat, meg intéztem az ő dolgait is. Kedveskedés, gyengédség nem volt a végére irántam, csak egy formális köszönöm, meg persze cinikus és bunkó beszólások. Cirkuszolás, hogy nem megyünk sehová. Hétköznap munka van, nem megy a hajnalig tartó dorbézolás. Hétvégén mehetünk, de ez számára nem opció, ő akkor pihenni akar, stb.
A haverjaira mindig volt ideje, rám sosem. Mivel nagyon szép nő és addig is csapták neki a szelet, amit normális dolognak tartottam, de bíztam benne, így elképzelhetőnek tartom, hogy neki addigra már más is volt a képben, de oly mindegy. Sosem voltam féltékeny típus. (a kutya is jó dolgában veszik meg)
Szépen elhidegültem tőle és inkább egyik napról a másikra elköltöztem.

Jobb egyedül, mintsem egy olyannal aki semmibe sem nézi, hogy mit tesz az ember a másikért ha szereti vagy tiszteli.
Előtte több mint egy évig nem volt senkim. Egyedül is boldog voltam. Eljártam ide-oda, jól éreztem magam. Jött a lány, megtetszett, beleszerettem, összeköltöztünk. Lakva ismerszik az ember alapon, szerencsére hamar kiderült róla (kb 1 év alatt), hogy milyen is valójában.
Teljesen kifordított önmagamból és amikor költöztem sírt, hogy nem tudott megváltoztatni. Hozzáteszem egyáltalán nem vagyok rossz ember.
Furcsa a kiábrándulás és átfut az ember agyán a sün meg a kefe esete. Elnézést, tévedtem !
Egy ilyen után az ember legalább megadja magának az esélyt arra, hogy találjon egy olyat aki elfogadja olyannak amilyen.

Egyelőre jó egyedül, amíg összeszedem magam emberileg és anyagilag is. Azután majd megtetszik egy másik lányka, aki jobb lesz mint az aki volt.

Az a jó az egyedüllétben, hogy az ember csakis és kizárólag saját magának tartozik felelősséggel, senki másnak!
Nincs annál rosszabb, maikor hazamegy az ember és nem vesznek róla tudomást! Egyedül sokkal jobb, mintsem olyannal lenni akinek nem kellesz és kifordít önmagadból!

Szép napot mindenkinek!

Azt hiszem azért, mert túl válogatós vagyok. :S Szivás, de nagyon igényes vagyok...

Életem első kapcsolatában szerető voltam. Gondolom nem kell elmondanom, hogy ez milyen hatással volt a későbbi magánéletemre. EGy szó mint száz, 7 évemet pocsékoltam el olyasvalakire aki egy másodpercet sem érdemelt volna. Aztán miután sikerült lezárnom ezt a viszonyt, találkoztam valakivel, aki megmenthetett volna. Istenként néztem rá, ugyanis a virtuális térben bizony ismertnek számít. Rajongtam érte és amikor egy képem alapján megkeresett engem, ezt egy jelnek vettem. Hogy igen ő lehet a nagy Ő! Fél év után úgy tudtam meg, hogy van valakije, hogy gmail-chaten közölte, hogy jaj bocs nem érek rá, itt a csajom. Köpni-nyelni nem tudtam. Újabb fél év eltelt mire nagy nehezen képes voltam lezárni a kapcsolatot. ( a mai napig néha eszembe jut, sőt van hogy vele is álmodok). Amikor megkérdeztem, hogy de miért pont velem kellett játszania? Annyit válaszolt, hogy tanuljam meg, hogy minden férfi disznó.
Azért vagyok egyedül, mert a legtöbb emberrel ellentétben én nem tudnék senkivel összejönni csak azért, hogy valakit akit az életemnél is jobban szerettem elfelejtsek. Mert ezzel, az új páromat bántanám. És én soha senkit nem fogok kihasználni.

Életem első kapcsolatában szerető voltam. Gondolom nem kell elmondanom, hogy ez milyen hatással volt a későbbi magánéletemre. EGy szó mint száz, 7 évemet pocsékoltam el olyasvalakire aki egy másodpercet sem érdemelt volna. Aztán miután sikerült lezárnom ezt a viszonyt, találkoztam valakivel, aki megmenthetett volna. Istenként néztem rá, ugyanis a virtuális térben bizony ismertnek számít. Rajongtam érte és amikor egy képem alapján megkeresett engem, ezt egy jelnek vettem. Hogy igen ő lehet a nagy Ő! Fél év után úgy tudtam meg, hogy van valakije, hogy gmail-chaten közölte, hogy jaj bocs nem érek rá, itt a csajom. Köpni-nyelni nem tudtam. Újabb fél év eltelt mire nagy nehezen képes voltam lezárni a kapcsolatot. ( a mai napig néha eszembe jut, sőt van hogy vele is álmodok). Amikor megkérdeztem, hogy de miért pont velem kellett játszania? Annyit válaszolt, hogy tanuljam meg, hogy minden férfi disznó.
Azért vagyok egyedül, mert a legtöbb emberrel ellentétben én nem tudnék senkivel összejönni csak azért, hogy valakit akit az életemnél is jobban szerettem elfelejtsek. Mert ezzel, az új páromat bántanám. És én soha senkit nem fogok kihasználni.

Sziasztok!
Igen nehéz Társat találni,de még szexkapcsolatot is,mert mindenkinek túl nagy az elvárása a másikkal szemben!Én a Társkeresésről is lemondtam már,mert mindazon nőkkel akikkel dolgom volt életem során egyik sem volt őszinte,mindegyiket csak az érdek hajtotta az önzőség,vagy hogy bosszút álljon az előző kapcsolataiban ért sérelmek miatt!Igazából nem értem,hogy miért kell önzőnek lenni és miért kell a másikat kihasználni,ha egyszer mindent megtesz a másikért és lesi minden kívánságát!Aki jó az nem kell,aki őszinte,hűséges,megértő és családot szeretne,kitartva mindenben,minden téren mellette.....stb, csak az kell az a jó a nőnek aki megveti,aki matcsó,rongyként bánik vele,megalázza,megcsalja,megveri,kihasználja......stb ,ja és ezek után a nő véleménye az,hogy minden pasi egyforma szemétláda!
Üzenet módosítása

Egyet értek veled! Keresnék en is de nem találok. .....!

Egyet értek veled! Keresnék en is de nem találok. .....!