dzivkane nem tudom miert de ha egy jo megjelenesu ffit latok mindig felizgulok mi van a nacijaban, na es ha felker tancolni a kis ordog nem hagyja hogy meg ne nezzem ki ne probaljam

Igen, megnéztem, elolvastam...Valóban egy kapcsolódó jelenség az, hogy nagyon nagy rohanásban vagyunk :( Ezért sokszor valóban nem látjuk meg az aprónak tűnő de mégis nagyon fontos jeleket, gesztusokat a körülöttünk lévőktől.. Jó hogy rámutattál erre (Ez egy válasz Macilacy üzenetére (2011. 03. 06. vasárnap 14:41), amit ide kattintva olvashatsz)

igen-igen...jól sejted, a kérdések csupán költőiek!! Senkit sem akarok-akarnék megváltoztatni, hisz akkor már nem is saját maga hanem a nekem megfelelni akaró, és ezért csak halványuló árnyéka önmagának...Viszont ha két ember között érzelmi-értelmi szál van akkor összesimulhatnak olyan tulajdonságok is amik nem biztos hogy maximálisan elfogadottak voltak előtte. Tolerancia..stb..de ezekről úgy vélem Neked nem kell írnom semmit...
És a küzdelemről még egy gondolat : Addig van értelme míg Én is jelen vagyok benne...ha már csak lehúz, lenyom, ne adj isten frusztrál akkor inkább magam maradok...nem hiszem hogy áldozatává kell válnom egy kapcsolatnak. Tudom nem erről írsz, értelek...mindig tanulunk, minden kapcsolatból... (Ez egy válasz X üzenetére (2011. 03. 06. vasárnap 11:19), amit ide kattintva olvashatsz)

Szerintem tévedsz!

Ahogy mások boldogságáért úgy nyomorúságáért sem felelhet senki más! Amikor valami úgy kezdődik, hogy miattad volt az egész, na az egy hihetetlen nagy hazugság, sőt ami rosszabb önbecsapás. Mindenki a saját sorsáért felel.
Persze:

"ráfogható minden, mondjuk a nehéz gyerek korra
simogasd meg a fejem, és aztán
altass el szép szavakkal, alfában mindent elhiszek

hazudtál, Babe, hazudtál, mint a vízfolyás
micsoda képzelet
hazudtál, Babe hazudtál, ez az, ami megy neked
semmi más..." (Ez egy válasz Macilacy üzenetére (2011. 03. 06. vasárnap 13:39), amit ide kattintva olvashatsz)

Nem igazán tudom,hogy szabad-e itt linket berakni,akaratlanul is népszerüsiteni más oldalakat.Ha nem,akkor majd kitörlik az arra illetékesek,én meg elnézést kérek érte,ha rossz fát tettem a tűzre.

Talán a témába vág:[ URL=http://egyértelműen így NEM! max. a cikkből idézhetsz!)l[/URL] (Ez egy válasz Borzongás üzenetére (2011. 03. 06. vasárnap 09:38), amit ide kattintva olvashatsz)

Meg szabad kérdezni,hogy mióta vagy krizisben(egyedül)?

A menekülésről a férfiak alkoholizmusa,meg a nők,nyugtatókba,betegségekbe,gyógyszerekbe menekülése jut eszembe.Ez mind lélekromboló...Jellemző,hogy a férfiakat 50 körül esetleg elviszi a szivük is....
Az emberek belefáradnak,kimerülnek,feladják,leépülnek és belehalnak a boldogtalanságukba...talán csak mert rosszul találkoztak...
Ekkora áldozatokat talán nem érdemel egyetlen kapcsolat sem...
Vagy tévednék? (Ez egy válasz X üzenetére (2011. 03. 06. vasárnap 11:54), amit ide kattintva olvashatsz)

Nézd én mostanában csupa menekülő embert látok. Menekülnek a kihívások elől, menekülnek az elől, hogy szembenézzenek magukkal.

Minkét dolog mérhetetlen hülyeség: 1. Úgy csinálni, mintha nem lenne baj
2. Vakon lecserélni a dolgokat (társat is ! ), átgondolatlan butaságokba fogni (Ez egy válasz christiano üzenetére (2011. 03. 06. vasárnap 11:30), amit ide kattintva olvashatsz)

Sokan egy életen át küzdenek,míg rájönnek,hogy elpocsékoltak 20-30 vagy akár még több évet hiába!!
Úgyhogy ezzel a küzdelemmel meg várakozással csínyján kell bánni szerintem,mert egy valamiből van kevés:időből!
Én ezt nem menekülésnek nevezném,hanem szembenézés a valósággal. (Ez egy válasz X üzenetére (2011. 03. 06. vasárnap 11:16), amit ide kattintva olvashatsz)

Azt meg te is tudod, azért gondolom, hogy a hozzászólásod végén a kérdések költőiek voltak, hogy nincs annál nagyobb butaság, mint a másik megváltozásától várni azt, hogy valaki boldog legyen.

Akiben ilyen gondolat van az sürgősen gondolkodjon el! (Ez egy válasz Borzongás üzenetére (2011. 03. 06. vasárnap 09:38), amit ide kattintva olvashatsz)

Kedves Borzi!

Mindenben igazad van, de azt hiszem manapság az emberek sokkal sűrűbben választják a menekülést, mint a küzdelmet. Pedig általában nem véletlen történnek veled a dolgok. Ez az oka annak, hogy jól elmenekülsz egy kapcsolatból és a következőben ugyan azt kapod vissza csak pepitában, sőt néha sokkal rosszabb formában.

Én úgy gondolom, hogy legalább addig küzdeni kell, amíg magad nem jössz azzal tisztába, hogy miért vagy ebben a helyzetben. Ez a fölismerés, vagy megismerés, vagy ha akarod belső fejlődés sokszor önmagában elvezet a megoldáshoz, de persze van olyan is, hogy csak még inkább rávilágít a másik azon tulajdonságaira, amelyek elviselhetetlenek számodra. Na ekkor már minden tényező összeállt a szakítás és a váltás mellett. Ekkor vélhetően már sikerül egy más jellegű kapcsolatba lépned, ami szintén nem biztos, hogy jó lesz attól függően mit kell megtanulnod. (Ez egy válasz Borzongás üzenetére (2011. 03. 06. vasárnap 09:38), amit ide kattintva olvashatsz)

Olvasgatom egy ideje ezt a topicot, de csak mint külső szemlélődő ebben a témában. Egy ideje viszont gondolkodom azon írjak-e vagy sem..mert bántani semmiképp sem szeretnék senkit, de én egy kicsit másként látom a dolgokat..de ez egy más történet. Ami viszont a szeretetnyelvről hangzott el nagyon igaz. Ezért borzasztó nehéz megtalálni az ideális párt, főleg ha nem kommunikálunk a szeretetforma igényünkről egymással. Van amikor tényleg a simi kell, az ölelés, de van hogy a bugyiletépős feeling a nyerő Hangulat és érzés függő az egész. De az hogy valaki sohasem ölel, sohasem mond semmi szeret telit, az nem tudom milyen érzelmi kapocs a másik felé. Én az ilyen szitukat hagyni szoktam (persze nekem is kell idő míg megérik bennem), képtelen vagyok "sorban állni" az érzésekért, gesztusokért. Ha nem érzi meg a párom ami nekem fontos, ami engem boldoggá tesz, akkor nem lát engem, nem kíváncsi rám, és egyre halványabban fogom megélni magam mellette. Egy idő után már adni sem tudok, hisz nincs mit..mert ezek az érzések egymást építik..adok-kapok-érzek. Corinna az érzelmi életed egy vívódás, nem véletlen a kifelé kacsintgatási szándék sem...Néha elég csak gondolatban eljátszadozni dolgokkal, de van hogy meg kell élni a testünk a vágyunk ahhoz, hogy tudjuk létezünk. Az életünk a mienk, amit nem kell alárendelni senkinek, megosztani szabad akartból azt persze természetes, de semmiképp sem függni a másik érzelmi szegénységétől.
Ha már olvasunk, és egy ilyen topikban erről még írni is lehet, akkor én A.J.Christian Mit keresett Isten a hálószobában c. könyvére hívnám fel a figyelmed. Olvasd el, és gondolkozz..."Az embernek az érzelmi táplálékra éppúgy szüksége van, mint arra a finom ebédre amit épp eszünk..Az élethez energia kell: a fizikai testednek materiális, az érzelmi és gondolati testednek pedig asztrális, ill. mentális. Igen ám, de ahogy a fizikai tested által felfogható energiát is megválogatod - (valamelyik ételt meg tudod emészteni van amelyiket nem) - úgy az asztrális-mentális élményeket is szortírozod. Bizonyos érzelmek és gondolatok energiát adnak neked, bizonyosak nem, sőt egyesek el is vesznek.Ahogy a táplálék megemésztése is civilizációd és a környezeted függvénye -(a legtöbb európai belehal abba az ivóvízbe, amelyet egy bennszülött könnyedén elfogyaszt )- úgy az érzelmi-gondolati energiaszűrőd is a Társadalmad, a Neveltetésed terméke. Úgyhogy a túléléshez meg kell kapnod a szükséges energiamennyiséget. S ahogy a tested is a világból jövő táplálékot, az egód is csak a másoktól kapott energiát képes megemészteni. A külvilágból pedig egyetlen módon a RÁD IRÁNYULÓ FIGYELEM által kapsz energiát." Ha figyelmet kapnál, akkor ölelést is, hisz neked ez a hiányzó szeretetenergiát! Nehéz erre a másikat "rákényszeríteni" ha ő nem e szerint a kódrendszer szerint működik... Ő nem lát Téged, szerintem...és ez semmiképp sem bántón mondom...csak szomorú... Reméljük ez megváltozik!! de ha eddig sem?? akkor???... mikor??? (Ez egy válasz corinna üzenetére (2011. 03. 03. csütörtök 21:56), amit ide kattintva olvashatsz)

Nagyon jól látod a dolgokat, látszik hogy tényleg komolyan vetted ezt a témát....gratulálok. (Ez egy válasz harmadik üzenetére (2011. 03. 03. csütörtök 21:10), amit ide kattintva olvashatsz)

Hát tudod ez annyira, de annyira hangulat kérdése. Nyilván van, hogy egy hajsimire vágyik, de van olyan is, hogy épp a bugyit kell letépni...

Igazad van sok mindenben. Én úgy hiszem, hogy sok okos gondolatot tartalmaz az a könyv, de nagyon sarkos és egyoldalú. Egyetlen nagy jótéteménye, hogy fölhívja a figyelmet arra, hogy lehet ilyen hogy elkommunikálunk egymás mellett ennyire ösztönös szinten is.

Amúgy pedig szerintem bízzuk rá mindenkire, hogy saját maga eldöntse, hogy neki mi hiányzik, mi jó stb. Nem hinném, hogy bárki helyett ki kellene találnunk a kanálban a mélyedést. Majd Corinna is elgondolkodik és biztos jut valamire. (Ez egy válasz harmadik üzenetére (2011. 03. 03. csütörtök 21:10), amit ide kattintva olvashatsz)

ezt szoktam mondani a férjemnek: "a bugyimba nyúlni soha nem felejtesz el"

Én nem szoktam ennyire cseszegetni inkább magamban gondolkodom, hogy miért nem ölel meg, aztán szuggerálom: Ölelj meg.... ölelj meg.....ölelj meg, és igen.......... )))))))))))))))))))))))))))

Ez érdekes amit írtál, és azt hiszem rátapintottál a lényegre, ezt átgondolom, ne haragudj de teljesen letablóztál.... most már végre többen is értik a problémámat, és nem csak bántást hanem normális szavakat és segítséget is kapok! De jó .... te kis piszok ezt miért nem osztottad meg velem előbb, miért hagytál vívódni. Holnap még írok.... összeszedem a gondolataimat, mert most kész vagyok (Ez egy válasz harmadik üzenetére (2011. 03. 03. csütörtök 21:10), amit ide kattintva olvashatsz)

Jó ez a könyv, amiben az 5 szeretetnyelvet elemzi a szerző! (Gary Chapman: Egymásra hangolva)
Olvasom régóta corinna vívódását, és azt kell mondjam, ismerős a helyzet! A párommal hasonlót éltünk át a házasság után. A feleségem panaszkodott, hogy én már nem is szeretem. Én meg nem értettem, sőt néha még támadásnak is vettem a "nyomulását". Aztán rájöttem, hogy neki a minőségi idő a szeretetnyelve, és már házasként teljesen másképp voltunk együtt, mint amikor csak udvaroltam neki. Akkor csak ő volt meg én. Amikor összeházasodtunk, akkor már ő volt meg én, meg a tévé, meg az újság, meg a telefon, meg a számítógép...
Én meg tök jól éreztem magam mellette, mert nekem a szívességek a szeretetnyelvem, és abból éreztem a szeretetét, hogy mosott, főzött, takarított, segített, ahol tudott. Persze főleg azért, hogy végre VELE legyek. Amikor a könyvet elolvastam, rájöttem, hogy igaza lehet.... nem támad, hanem engem szeretne!
Corinna! Nem lehet, hogy te arra vágysz, hogy megdícsérjen a párod? Elismerje a hétköznapi munkád? Hogy bókokkal halmozzon el? hogy biztasson? Talán azért kezdtél a tanárod felé is "kacsintgatni", mert a csoportban te vagy a legaktívabb, legokosabb, és ezzel a tanárod figyelmét (elismerését) kivívtad? Nem ez hiányzik a párodtól?
Persze az ölelés sem rossz, sőt kell! Meg mind a 4 másik szeretetnyelvet használni kell, de mit sem ér, ha naponta száz rózsát visz neked a párod, de a számodra legfontosabb szertetkommunikáció nem működik.
nekem tényleg az az érzésem, hogy neked alapvetően nem az érintések hiányoznak. Az én feleségem is panaszkodott erre, de kiderült hogy nem is ez a legfontosabb hiányzó dolog... (Ez egy válasz X üzenetére (2011. 03. 03. csütörtök 14:18), amit ide kattintva olvashatsz)

Elolvastad azt a cikket, amit az üziben küldtem?

És elárulom, hogy nekem az érintés az anyanyelvem! És imádok szexelni is, nekem az egy formája a szeretetnek, két ember egymáshoz közelkerülésének, lehet ezért nem is hiszek a CSAK szexben. (Ez egy válasz corinna üzenetére (2011. 03. 03. csütörtök 14:10), amit ide kattintva olvashatsz)

Nézd öt nyelvjárás van:

1.: A dicséretek
2.: A minőségi idő
3.: Az ajándékok
4.: A szivességek
5.: A testi érintés

Több nyelvjárás lehet, amit értsz, de igazából egyik az anyanyelved. Ha két embernek nem ugyanaz az anyanyelve, akkor mindig lesz köztük egy feszültség, amit csak a probléma tudatos szintre való emelésével lehetséges valamennyire orvosolni. Pl. ha tudod, hogy a párodnak az érintés a mindene, akkor ha eszedbe jut, hogy szereted öleld meg, tapizd le, nyúlj be a bugyijába stb. Ha ő tudja hogy neked mi kell akkor ő meg azt adja meg. Aztán lehet, hogy annyira kitanulod a nyelvjárást, hogy megszeretsz rajta beszélni.