oh, leesett!!! 
(Ez egy válasz para11 üzenetére (2006. 10. 14. szombat 23:01), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 23:01
(Ez egy válasz para11 üzenetére (2006. 10. 14. szombat 23:01), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 23:01
es en mi vagyok?ha nehez a valasz kerdezd meg batran prunet,ö mar jobban ismer 
es en mi vagyok?ha nehez a valasz kerdezd meg batran prunet,ö mar jobban ismer
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:59), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 22:59
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:59), amit ide kattintva olvashatsz)
Törölt felhasználó (21812)
2006. 10. 14. szombat 22:59
szerintem az cinizmus...
szerintem az cinizmus...
(Ez egy válasz para11 üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:59), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 22:59
2006. 10. 14. szombat 22:59
a gondoskodasra gondoltam,az utolso mondatbol egyertelmüen ezt erzem ki
a gondoskodasra gondoltam,az utolso mondatbol egyertelmüen ezt erzem ki
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:54), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 22:54
Törölt felhasználó (21812)
2006. 10. 14. szombat 22:54
hát, érdekes jelzőt találtál...
meg....
(Ez egy válasz para11 üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:53), amit ide kattintva olvashatsz)
Szado-mazo light - elég jó lehet ;-)
(Ez egy válasz MmePrune üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:55), amit ide kattintva olvashatsz)
Ugye-ugye, megmozdult benned is valami ;-)
(Ez egy válasz MmePrune üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:55), amit ide kattintva olvashatsz)
háááát azért az olajos simogatós nem rossz
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:48), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 22:48
Törölt felhasználó (21812)
2006. 10. 14. szombat 22:48
Esti (egyeseknek reggeli, déli) mese (hátha nem néztek be a Könyvek topicba...)
ITT ÁLLOK, jóformán lábujjhegyen, a szoba tőle távol eső oldalán, két karom a fejem fölött. A kezem ahhoz a falikampóhoz van kikötve, amelyen napközben egyetlen, hatalmas festménye függ. Az én felemen sötét a szoba, csak a válla fölött lévő olvasólámpa világít. Az mondta, maradjak csöndben. Megy a tévé, de ő egy hivatali mappába jegyzetel, belemélyed a munkájába, általam hosszúnak érzett periódusokon át rám se néz. Sajogni kezd a karom, aztán az egész testem, végül megszólalok:
- Figyelj egy pillanatra... Nem bírom már, tényleg...
Fürkésző tekintetet vet rám, bemegy a hálóba, két zsebkendővel jön vissza, s udvarias, társalgási tónusban így szól:
- Szeretném, ha befognád a pofád.
Az egyik zsebkendőt csaknem teljesen begyömöszöli a számba, a másikkal szorosan átköti. Érzem az írezőanyag édeskés ízét.
Kezdődik a Híradó. Megpróbálok odafigyelni, mereven nézem a készülék hátát, s hogy megpróbáljam elterelni a figyelmemet a hullámokban érkező fájdalomról, igyekszem magam elé képzelni a reklámok képeit. Egyre csak mondogatom magamban: most már biztos, hogy a testem hamarosan érzéketlenné válik, de a testem semmi ilyesmire nem hajlandó, csak fáj. Aztán még jobban fáj, és mire a Híradónak vége, fojtott hangok törnek át a zsebkendőn, amely már egészen hátracsúszott a torkomba, és leszorítja a nyelvem. Feláll, elindul felém, aztán elfordítja a padlón álló lámpát, úgy állítja az ernyőjét, hogy a fény a szemembe süssön. Mióta ismerem, most sírom el magam először. Kutatóan néz rám, kimegy, egy üveg fürdőolajjal jön vissza, amit útban hazafelé vett nekem. Elkezdi bedörzsölni vele a nyakamat és a hónaljamat. Izmaim görcsös rángásai minden mást kiszorítanak az agyamból. Masszírozza a mellemet, én meg levegőért kapkodok könnyekkel teli orromon keresztül. Már a hasamon érzem az olajat, a lassú, intenzív, ritmikus körmozgást. Hirtelen pánikba esem, meg vagyok győződve róla, hogy fuldoklom, hogy meg fogok fulladni, még egy perc és meghalok - amikor széttárja a lábaimat, amitől még jobban kifeszülök. Sikoltok. Tompa a hangom, mint egy gyereké, aki ködkürtöt utánoz, ennyi textília mögül teljesen hatástalan. Most először néz rám ma este érdeklődő, sőt elbűvölt tekintettel. Szeme alig néhány centiméternyire az enyémtől, a csiklóm mentén egészen könnyedén mozog valami föl, le. Ujjai sikamlósak az olajtól, csöpögnek az olajtól; sikoltás közben vált át a testem azoknak a hangoknak a ritmusára, amelyek nem is nagyon különböznek azoktól, amelyek a kéj csúcsának közeledtét szokták jelezni - és felérek a csúcsra.
Kibontja kötelékeimet, állva közösülünk, aztán ágyba dug, hideg vizet hoz egy porcelántálban, abba mártogatja a mosdókesztyűt, amellyel lemossa arcomat. Hosszasan dörzsölgeti a csuklóimat. Közvetlenül az előtt, hogy elalszom, azt mondja: - Holnap kénytelen leszel hosszú ujjú ruhát fölvenni, szerelmem, nem lesz egy kéjmámor, kánikulát jósolnak.
(9 és fél hét)
ITT ÁLLOK, jóformán lábujjhegyen, a szoba tőle távol eső oldalán, két karom a fejem fölött. A kezem ahhoz a falikampóhoz van kikötve, amelyen napközben egyetlen, hatalmas festménye függ. Az én felemen sötét a szoba, csak a válla fölött lévő olvasólámpa világít. Az mondta, maradjak csöndben. Megy a tévé, de ő egy hivatali mappába jegyzetel, belemélyed a munkájába, általam hosszúnak érzett periódusokon át rám se néz. Sajogni kezd a karom, aztán az egész testem, végül megszólalok:
- Figyelj egy pillanatra... Nem bírom már, tényleg...
Fürkésző tekintetet vet rám, bemegy a hálóba, két zsebkendővel jön vissza, s udvarias, társalgási tónusban így szól:
- Szeretném, ha befognád a pofád.
Az egyik zsebkendőt csaknem teljesen begyömöszöli a számba, a másikkal szorosan átköti. Érzem az írezőanyag édeskés ízét.
Kezdődik a Híradó. Megpróbálok odafigyelni, mereven nézem a készülék hátát, s hogy megpróbáljam elterelni a figyelmemet a hullámokban érkező fájdalomról, igyekszem magam elé képzelni a reklámok képeit. Egyre csak mondogatom magamban: most már biztos, hogy a testem hamarosan érzéketlenné válik, de a testem semmi ilyesmire nem hajlandó, csak fáj. Aztán még jobban fáj, és mire a Híradónak vége, fojtott hangok törnek át a zsebkendőn, amely már egészen hátracsúszott a torkomba, és leszorítja a nyelvem. Feláll, elindul felém, aztán elfordítja a padlón álló lámpát, úgy állítja az ernyőjét, hogy a fény a szemembe süssön. Mióta ismerem, most sírom el magam először. Kutatóan néz rám, kimegy, egy üveg fürdőolajjal jön vissza, amit útban hazafelé vett nekem. Elkezdi bedörzsölni vele a nyakamat és a hónaljamat. Izmaim görcsös rángásai minden mást kiszorítanak az agyamból. Masszírozza a mellemet, én meg levegőért kapkodok könnyekkel teli orromon keresztül. Már a hasamon érzem az olajat, a lassú, intenzív, ritmikus körmozgást. Hirtelen pánikba esem, meg vagyok győződve róla, hogy fuldoklom, hogy meg fogok fulladni, még egy perc és meghalok - amikor széttárja a lábaimat, amitől még jobban kifeszülök. Sikoltok. Tompa a hangom, mint egy gyereké, aki ködkürtöt utánoz, ennyi textília mögül teljesen hatástalan. Most először néz rám ma este érdeklődő, sőt elbűvölt tekintettel. Szeme alig néhány centiméternyire az enyémtől, a csiklóm mentén egészen könnyedén mozog valami föl, le. Ujjai sikamlósak az olajtól, csöpögnek az olajtól; sikoltás közben vált át a testem azoknak a hangoknak a ritmusára, amelyek nem is nagyon különböznek azoktól, amelyek a kéj csúcsának közeledtét szokták jelezni - és felérek a csúcsra.
Kibontja kötelékeimet, állva közösülünk, aztán ágyba dug, hideg vizet hoz egy porcelántálban, abba mártogatja a mosdókesztyűt, amellyel lemossa arcomat. Hosszasan dörzsölgeti a csuklóimat. Közvetlenül az előtt, hogy elalszom, azt mondja: - Holnap kénytelen leszel hosszú ujjú ruhát fölvenni, szerelmem, nem lesz egy kéjmámor, kánikulát jósolnak.
(9 és fél hét)
hát, érdekes jelzőt találtál...
(Ez egy válasz para11 üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:53), amit ide kattintva olvashatsz)
meghato.....
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:48), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 22:48
Törölt felhasználó (21812)
2006. 10. 14. szombat 22:48
Esti (egyeseknek reggeli, déli) mese (hátha nem néztek be a Könyvek topicba...)
ITT ÁLLOK, jóformán lábujjhegyen, a szoba tőle távol eső oldalán, két karom a fejem fölött. A kezem ahhoz a falikampóhoz van kikötve, amelyen napközben egyetlen, hatalmas festménye függ. Az én felemen sötét a szoba, csak a válla fölött lévő olvasólámpa világít. Az mondta, maradjak csöndben. Megy a tévé, de ő egy hivatali mappába jegyzetel, belemélyed a munkájába, általam hosszúnak érzett periódusokon át rám se néz. Sajogni kezd a karom, aztán az egész testem, végül megszólalok:
- Figyelj egy pillanatra... Nem bírom már, tényleg...
Fürkésző tekintetet vet rám, bemegy a hálóba, két zsebkendővel jön vissza, s udvarias, társalgási tónusban így szól:
- Szeretném, ha befognád a pofád.
Az egyik zsebkendőt csaknem teljesen begyömöszöli a számba, a másikkal szorosan átköti. Érzem az írezőanyag édeskés ízét.
Kezdődik a Híradó. Megpróbálok odafigyelni, mereven nézem a készülék hátát, s hogy megpróbáljam elterelni a figyelmemet a hullámokban érkező fájdalomról, igyekszem magam elé képzelni a reklámok képeit. Egyre csak mondogatom magamban: most már biztos, hogy a testem hamarosan érzéketlenné válik, de a testem semmi ilyesmire nem hajlandó, csak fáj. Aztán még jobban fáj, és mire a Híradónak vége, fojtott hangok törnek át a zsebkendőn, amely már egészen hátracsúszott a torkomba, és leszorítja a nyelvem. Feláll, elindul felém, aztán elfordítja a padlón álló lámpát, úgy állítja az ernyőjét, hogy a fény a szemembe süssön. Mióta ismerem, most sírom el magam először. Kutatóan néz rám, kimegy, egy üveg fürdőolajjal jön vissza, amit útban hazafelé vett nekem. Elkezdi bedörzsölni vele a nyakamat és a hónaljamat. Izmaim görcsös rángásai minden mást kiszorítanak az agyamból. Masszírozza a mellemet, én meg levegőért kapkodok könnyekkel teli orromon keresztül. Már a hasamon érzem az olajat, a lassú, intenzív, ritmikus körmozgást. Hirtelen pánikba esem, meg vagyok győződve róla, hogy fuldoklom, hogy meg fogok fulladni, még egy perc és meghalok - amikor széttárja a lábaimat, amitől még jobban kifeszülök. Sikoltok. Tompa a hangom, mint egy gyereké, aki ködkürtöt utánoz, ennyi textília mögül teljesen hatástalan. Most először néz rám ma este érdeklődő, sőt elbűvölt tekintettel. Szeme alig néhány centiméternyire az enyémtől, a csiklóm mentén egészen könnyedén mozog valami föl, le. Ujjai sikamlósak az olajtól, csöpögnek az olajtól; sikoltás közben vált át a testem azoknak a hangoknak a ritmusára, amelyek nem is nagyon különböznek azoktól, amelyek a kéj csúcsának közeledtét szokták jelezni - és felérek a csúcsra.
Kibontja kötelékeimet, állva közösülünk, aztán ágyba dug, hideg vizet hoz egy porcelántálban, abba mártogatja a mosdókesztyűt, amellyel lemossa arcomat. Hosszasan dörzsölgeti a csuklóimat. Közvetlenül az előtt, hogy elalszom, azt mondja: - Holnap kénytelen leszel hosszú ujjú ruhát fölvenni, szerelmem, nem lesz egy kéjmámor, kánikulát jósolnak.
(9 és fél hét)
ITT ÁLLOK, jóformán lábujjhegyen, a szoba tőle távol eső oldalán, két karom a fejem fölött. A kezem ahhoz a falikampóhoz van kikötve, amelyen napközben egyetlen, hatalmas festménye függ. Az én felemen sötét a szoba, csak a válla fölött lévő olvasólámpa világít. Az mondta, maradjak csöndben. Megy a tévé, de ő egy hivatali mappába jegyzetel, belemélyed a munkájába, általam hosszúnak érzett periódusokon át rám se néz. Sajogni kezd a karom, aztán az egész testem, végül megszólalok:
- Figyelj egy pillanatra... Nem bírom már, tényleg...
Fürkésző tekintetet vet rám, bemegy a hálóba, két zsebkendővel jön vissza, s udvarias, társalgási tónusban így szól:
- Szeretném, ha befognád a pofád.
Az egyik zsebkendőt csaknem teljesen begyömöszöli a számba, a másikkal szorosan átköti. Érzem az írezőanyag édeskés ízét.
Kezdődik a Híradó. Megpróbálok odafigyelni, mereven nézem a készülék hátát, s hogy megpróbáljam elterelni a figyelmemet a hullámokban érkező fájdalomról, igyekszem magam elé képzelni a reklámok képeit. Egyre csak mondogatom magamban: most már biztos, hogy a testem hamarosan érzéketlenné válik, de a testem semmi ilyesmire nem hajlandó, csak fáj. Aztán még jobban fáj, és mire a Híradónak vége, fojtott hangok törnek át a zsebkendőn, amely már egészen hátracsúszott a torkomba, és leszorítja a nyelvem. Feláll, elindul felém, aztán elfordítja a padlón álló lámpát, úgy állítja az ernyőjét, hogy a fény a szemembe süssön. Mióta ismerem, most sírom el magam először. Kutatóan néz rám, kimegy, egy üveg fürdőolajjal jön vissza, amit útban hazafelé vett nekem. Elkezdi bedörzsölni vele a nyakamat és a hónaljamat. Izmaim görcsös rángásai minden mást kiszorítanak az agyamból. Masszírozza a mellemet, én meg levegőért kapkodok könnyekkel teli orromon keresztül. Már a hasamon érzem az olajat, a lassú, intenzív, ritmikus körmozgást. Hirtelen pánikba esem, meg vagyok győződve róla, hogy fuldoklom, hogy meg fogok fulladni, még egy perc és meghalok - amikor széttárja a lábaimat, amitől még jobban kifeszülök. Sikoltok. Tompa a hangom, mint egy gyereké, aki ködkürtöt utánoz, ennyi textília mögül teljesen hatástalan. Most először néz rám ma este érdeklődő, sőt elbűvölt tekintettel. Szeme alig néhány centiméternyire az enyémtől, a csiklóm mentén egészen könnyedén mozog valami föl, le. Ujjai sikamlósak az olajtól, csöpögnek az olajtól; sikoltás közben vált át a testem azoknak a hangoknak a ritmusára, amelyek nem is nagyon különböznek azoktól, amelyek a kéj csúcsának közeledtét szokták jelezni - és felérek a csúcsra.
Kibontja kötelékeimet, állva közösülünk, aztán ágyba dug, hideg vizet hoz egy porcelántálban, abba mártogatja a mosdókesztyűt, amellyel lemossa arcomat. Hosszasan dörzsölgeti a csuklóimat. Közvetlenül az előtt, hogy elalszom, azt mondja: - Holnap kénytelen leszel hosszú ujjú ruhát fölvenni, szerelmem, nem lesz egy kéjmámor, kánikulát jósolnak.
(9 és fél hét)
'A fájdalom, úgy mondják, a gyönyör előcsarnoka' De Sade
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 14. szombat 22:48), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 22:48
Törölt felhasználó (21812)
2006. 10. 14. szombat 22:48
Esti (egyeseknek reggeli, déli) mese (hátha nem néztek be a Könyvek topicba...)
ITT ÁLLOK, jóformán lábujjhegyen, a szoba tőle távol eső oldalán, két karom a fejem fölött. A kezem ahhoz a falikampóhoz van kikötve, amelyen napközben egyetlen, hatalmas festménye függ. Az én felemen sötét a szoba, csak a válla fölött lévő olvasólámpa világít. Az mondta, maradjak csöndben. Megy a tévé, de ő egy hivatali mappába jegyzetel, belemélyed a munkájába, általam hosszúnak érzett periódusokon át rám se néz. Sajogni kezd a karom, aztán az egész testem, végül megszólalok:
- Figyelj egy pillanatra... Nem bírom már, tényleg...
Fürkésző tekintetet vet rám, bemegy a hálóba, két zsebkendővel jön vissza, s udvarias, társalgási tónusban így szól:
- Szeretném, ha befognád a pofád.
Az egyik zsebkendőt csaknem teljesen begyömöszöli a számba, a másikkal szorosan átköti. Érzem az írezőanyag édeskés ízét.
Kezdődik a Híradó. Megpróbálok odafigyelni, mereven nézem a készülék hátát, s hogy megpróbáljam elterelni a figyelmemet a hullámokban érkező fájdalomról, igyekszem magam elé képzelni a reklámok képeit. Egyre csak mondogatom magamban: most már biztos, hogy a testem hamarosan érzéketlenné válik, de a testem semmi ilyesmire nem hajlandó, csak fáj. Aztán még jobban fáj, és mire a Híradónak vége, fojtott hangok törnek át a zsebkendőn, amely már egészen hátracsúszott a torkomba, és leszorítja a nyelvem. Feláll, elindul felém, aztán elfordítja a padlón álló lámpát, úgy állítja az ernyőjét, hogy a fény a szemembe süssön. Mióta ismerem, most sírom el magam először. Kutatóan néz rám, kimegy, egy üveg fürdőolajjal jön vissza, amit útban hazafelé vett nekem. Elkezdi bedörzsölni vele a nyakamat és a hónaljamat. Izmaim görcsös rángásai minden mást kiszorítanak az agyamból. Masszírozza a mellemet, én meg levegőért kapkodok könnyekkel teli orromon keresztül. Már a hasamon érzem az olajat, a lassú, intenzív, ritmikus körmozgást. Hirtelen pánikba esem, meg vagyok győződve róla, hogy fuldoklom, hogy meg fogok fulladni, még egy perc és meghalok - amikor széttárja a lábaimat, amitől még jobban kifeszülök. Sikoltok. Tompa a hangom, mint egy gyereké, aki ködkürtöt utánoz, ennyi textília mögül teljesen hatástalan. Most először néz rám ma este érdeklődő, sőt elbűvölt tekintettel. Szeme alig néhány centiméternyire az enyémtől, a csiklóm mentén egészen könnyedén mozog valami föl, le. Ujjai sikamlósak az olajtól, csöpögnek az olajtól; sikoltás közben vált át a testem azoknak a hangoknak a ritmusára, amelyek nem is nagyon különböznek azoktól, amelyek a kéj csúcsának közeledtét szokták jelezni - és felérek a csúcsra.
Kibontja kötelékeimet, állva közösülünk, aztán ágyba dug, hideg vizet hoz egy porcelántálban, abba mártogatja a mosdókesztyűt, amellyel lemossa arcomat. Hosszasan dörzsölgeti a csuklóimat. Közvetlenül az előtt, hogy elalszom, azt mondja: - Holnap kénytelen leszel hosszú ujjú ruhát fölvenni, szerelmem, nem lesz egy kéjmámor, kánikulát jósolnak.
(9 és fél hét)
ITT ÁLLOK, jóformán lábujjhegyen, a szoba tőle távol eső oldalán, két karom a fejem fölött. A kezem ahhoz a falikampóhoz van kikötve, amelyen napközben egyetlen, hatalmas festménye függ. Az én felemen sötét a szoba, csak a válla fölött lévő olvasólámpa világít. Az mondta, maradjak csöndben. Megy a tévé, de ő egy hivatali mappába jegyzetel, belemélyed a munkájába, általam hosszúnak érzett periódusokon át rám se néz. Sajogni kezd a karom, aztán az egész testem, végül megszólalok:
- Figyelj egy pillanatra... Nem bírom már, tényleg...
Fürkésző tekintetet vet rám, bemegy a hálóba, két zsebkendővel jön vissza, s udvarias, társalgási tónusban így szól:
- Szeretném, ha befognád a pofád.
Az egyik zsebkendőt csaknem teljesen begyömöszöli a számba, a másikkal szorosan átköti. Érzem az írezőanyag édeskés ízét.
Kezdődik a Híradó. Megpróbálok odafigyelni, mereven nézem a készülék hátát, s hogy megpróbáljam elterelni a figyelmemet a hullámokban érkező fájdalomról, igyekszem magam elé képzelni a reklámok képeit. Egyre csak mondogatom magamban: most már biztos, hogy a testem hamarosan érzéketlenné válik, de a testem semmi ilyesmire nem hajlandó, csak fáj. Aztán még jobban fáj, és mire a Híradónak vége, fojtott hangok törnek át a zsebkendőn, amely már egészen hátracsúszott a torkomba, és leszorítja a nyelvem. Feláll, elindul felém, aztán elfordítja a padlón álló lámpát, úgy állítja az ernyőjét, hogy a fény a szemembe süssön. Mióta ismerem, most sírom el magam először. Kutatóan néz rám, kimegy, egy üveg fürdőolajjal jön vissza, amit útban hazafelé vett nekem. Elkezdi bedörzsölni vele a nyakamat és a hónaljamat. Izmaim görcsös rángásai minden mást kiszorítanak az agyamból. Masszírozza a mellemet, én meg levegőért kapkodok könnyekkel teli orromon keresztül. Már a hasamon érzem az olajat, a lassú, intenzív, ritmikus körmozgást. Hirtelen pánikba esem, meg vagyok győződve róla, hogy fuldoklom, hogy meg fogok fulladni, még egy perc és meghalok - amikor széttárja a lábaimat, amitől még jobban kifeszülök. Sikoltok. Tompa a hangom, mint egy gyereké, aki ködkürtöt utánoz, ennyi textília mögül teljesen hatástalan. Most először néz rám ma este érdeklődő, sőt elbűvölt tekintettel. Szeme alig néhány centiméternyire az enyémtől, a csiklóm mentén egészen könnyedén mozog valami föl, le. Ujjai sikamlósak az olajtól, csöpögnek az olajtól; sikoltás közben vált át a testem azoknak a hangoknak a ritmusára, amelyek nem is nagyon különböznek azoktól, amelyek a kéj csúcsának közeledtét szokták jelezni - és felérek a csúcsra.
Kibontja kötelékeimet, állva közösülünk, aztán ágyba dug, hideg vizet hoz egy porcelántálban, abba mártogatja a mosdókesztyűt, amellyel lemossa arcomat. Hosszasan dörzsölgeti a csuklóimat. Közvetlenül az előtt, hogy elalszom, azt mondja: - Holnap kénytelen leszel hosszú ujjú ruhát fölvenni, szerelmem, nem lesz egy kéjmámor, kánikulát jósolnak.
(9 és fél hét)
Esti (egyeseknek reggeli, déli) mese (hátha nem néztek be a Könyvek topicba...)
ITT ÁLLOK, jóformán lábujjhegyen, a szoba tőle távol eső oldalán, két karom a fejem fölött. A kezem ahhoz a falikampóhoz van kikötve, amelyen napközben egyetlen, hatalmas festménye függ. Az én felemen sötét a szoba, csak a válla fölött lévő olvasólámpa világít. Az mondta, maradjak csöndben. Megy a tévé, de ő egy hivatali mappába jegyzetel, belemélyed a munkájába, általam hosszúnak érzett periódusokon át rám se néz. Sajogni kezd a karom, aztán az egész testem, végül megszólalok:
- Figyelj egy pillanatra... Nem bírom már, tényleg...
Fürkésző tekintetet vet rám, bemegy a hálóba, két zsebkendővel jön vissza, s udvarias, társalgási tónusban így szól:
- Szeretném, ha befognád a pofád.
Az egyik zsebkendőt csaknem teljesen begyömöszöli a számba, a másikkal szorosan átköti. Érzem az írezőanyag édeskés ízét.
Kezdődik a Híradó. Megpróbálok odafigyelni, mereven nézem a készülék hátát, s hogy megpróbáljam elterelni a figyelmemet a hullámokban érkező fájdalomról, igyekszem magam elé képzelni a reklámok képeit. Egyre csak mondogatom magamban: most már biztos, hogy a testem hamarosan érzéketlenné válik, de a testem semmi ilyesmire nem hajlandó, csak fáj. Aztán még jobban fáj, és mire a Híradónak vége, fojtott hangok törnek át a zsebkendőn, amely már egészen hátracsúszott a torkomba, és leszorítja a nyelvem. Feláll, elindul felém, aztán elfordítja a padlón álló lámpát, úgy állítja az ernyőjét, hogy a fény a szemembe süssön. Mióta ismerem, most sírom el magam először. Kutatóan néz rám, kimegy, egy üveg fürdőolajjal jön vissza, amit útban hazafelé vett nekem. Elkezdi bedörzsölni vele a nyakamat és a hónaljamat. Izmaim görcsös rángásai minden mást kiszorítanak az agyamból. Masszírozza a mellemet, én meg levegőért kapkodok könnyekkel teli orromon keresztül. Már a hasamon érzem az olajat, a lassú, intenzív, ritmikus körmozgást. Hirtelen pánikba esem, meg vagyok győződve róla, hogy fuldoklom, hogy meg fogok fulladni, még egy perc és meghalok - amikor széttárja a lábaimat, amitől még jobban kifeszülök. Sikoltok. Tompa a hangom, mint egy gyereké, aki ködkürtöt utánoz, ennyi textília mögül teljesen hatástalan. Most először néz rám ma este érdeklődő, sőt elbűvölt tekintettel. Szeme alig néhány centiméternyire az enyémtől, a csiklóm mentén egészen könnyedén mozog valami föl, le. Ujjai sikamlósak az olajtól, csöpögnek az olajtól; sikoltás közben vált át a testem azoknak a hangoknak a ritmusára, amelyek nem is nagyon különböznek azoktól, amelyek a kéj csúcsának közeledtét szokták jelezni - és felérek a csúcsra.
Kibontja kötelékeimet, állva közösülünk, aztán ágyba dug, hideg vizet hoz egy porcelántálban, abba mártogatja a mosdókesztyűt, amellyel lemossa arcomat. Hosszasan dörzsölgeti a csuklóimat. Közvetlenül az előtt, hogy elalszom, azt mondja: - Holnap kénytelen leszel hosszú ujjú ruhát fölvenni, szerelmem, nem lesz egy kéjmámor, kánikulát jósolnak.
(9 és fél hét)
ITT ÁLLOK, jóformán lábujjhegyen, a szoba tőle távol eső oldalán, két karom a fejem fölött. A kezem ahhoz a falikampóhoz van kikötve, amelyen napközben egyetlen, hatalmas festménye függ. Az én felemen sötét a szoba, csak a válla fölött lévő olvasólámpa világít. Az mondta, maradjak csöndben. Megy a tévé, de ő egy hivatali mappába jegyzetel, belemélyed a munkájába, általam hosszúnak érzett periódusokon át rám se néz. Sajogni kezd a karom, aztán az egész testem, végül megszólalok:
- Figyelj egy pillanatra... Nem bírom már, tényleg...
Fürkésző tekintetet vet rám, bemegy a hálóba, két zsebkendővel jön vissza, s udvarias, társalgási tónusban így szól:
- Szeretném, ha befognád a pofád.
Az egyik zsebkendőt csaknem teljesen begyömöszöli a számba, a másikkal szorosan átköti. Érzem az írezőanyag édeskés ízét.
Kezdődik a Híradó. Megpróbálok odafigyelni, mereven nézem a készülék hátát, s hogy megpróbáljam elterelni a figyelmemet a hullámokban érkező fájdalomról, igyekszem magam elé képzelni a reklámok képeit. Egyre csak mondogatom magamban: most már biztos, hogy a testem hamarosan érzéketlenné válik, de a testem semmi ilyesmire nem hajlandó, csak fáj. Aztán még jobban fáj, és mire a Híradónak vége, fojtott hangok törnek át a zsebkendőn, amely már egészen hátracsúszott a torkomba, és leszorítja a nyelvem. Feláll, elindul felém, aztán elfordítja a padlón álló lámpát, úgy állítja az ernyőjét, hogy a fény a szemembe süssön. Mióta ismerem, most sírom el magam először. Kutatóan néz rám, kimegy, egy üveg fürdőolajjal jön vissza, amit útban hazafelé vett nekem. Elkezdi bedörzsölni vele a nyakamat és a hónaljamat. Izmaim görcsös rángásai minden mást kiszorítanak az agyamból. Masszírozza a mellemet, én meg levegőért kapkodok könnyekkel teli orromon keresztül. Már a hasamon érzem az olajat, a lassú, intenzív, ritmikus körmozgást. Hirtelen pánikba esem, meg vagyok győződve róla, hogy fuldoklom, hogy meg fogok fulladni, még egy perc és meghalok - amikor széttárja a lábaimat, amitől még jobban kifeszülök. Sikoltok. Tompa a hangom, mint egy gyereké, aki ködkürtöt utánoz, ennyi textília mögül teljesen hatástalan. Most először néz rám ma este érdeklődő, sőt elbűvölt tekintettel. Szeme alig néhány centiméternyire az enyémtől, a csiklóm mentén egészen könnyedén mozog valami föl, le. Ujjai sikamlósak az olajtól, csöpögnek az olajtól; sikoltás közben vált át a testem azoknak a hangoknak a ritmusára, amelyek nem is nagyon különböznek azoktól, amelyek a kéj csúcsának közeledtét szokták jelezni - és felérek a csúcsra.
Kibontja kötelékeimet, állva közösülünk, aztán ágyba dug, hideg vizet hoz egy porcelántálban, abba mártogatja a mosdókesztyűt, amellyel lemossa arcomat. Hosszasan dörzsölgeti a csuklóimat. Közvetlenül az előtt, hogy elalszom, azt mondja: - Holnap kénytelen leszel hosszú ujjú ruhát fölvenni, szerelmem, nem lesz egy kéjmámor, kánikulát jósolnak.
(9 és fél hét)
félreolvastam 
és nekem az mikor volt kívánságom?
jaham. para megintelligensült
miért? teljesült valamim mióta dörzsöltem itt a nappaliban?
para, charlotte: 
(Ez egy válasz para11 üzenetére (2006. 10. 14. szombat 20:32), amit ide kattintva olvashatsz)
(Ez egy válasz para11 üzenetére (2006. 10. 14. szombat 20:32), amit ide kattintva olvashatsz)
3 óra alvástól?
(Ez egy válasz MmePrune üzenetére (2006. 10. 14. szombat 20:28), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 20:28
2006. 10. 14. szombat 20:28
nah...tele vagyok ésszel...mán olyan okos lettem, hogy csak kétszer indítottam rá a járó motorra a váci úton mentségemre szolgáljon, hogy a hajós hangjától nem hallottam, hogy mégiscsak jár asztat mongggyátok mán meg, hogy egy nő esze mitől megy el?
mentségemre szolgáljon, hogy a hajós hangjától nem hallottam, hogy mégiscsak jár asztat mongggyátok mán meg, hogy egy nő esze mitől megy el?
inkabb a masik hsz-t nezted volna meg.... az a tied,vagy atkersztelkedtel?
(Ez egy válasz MmePrune üzenetére (2006. 10. 14. szombat 21:09), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 21:09
az a tied,vagy atkersztelkedtel?
(Ez egy válasz MmePrune üzenetére (2006. 10. 14. szombat 21:09), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 21:09
ajh de nagyon intelligensek vagyunk ma este naccságos úr:D:D:D:D:D:D:
pille :elő:D:D:D hol az istenbe ástál te árkot?
pille :elő:D:D:D hol az istenbe ástál te árkot?
Itt vagyok!!! Mi a baj????
(Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 14. szombat 20:44), amit ide kattintva olvashatsz)
2006. 10. 14. szombat 20:44
Törölt felhasználó (24620)
2006. 10. 14. szombat 20:44
hol van Ch?
Összeomlok...
Összeomlok...
Gennyzsakszem
crash77
Vendula
Sex Clowns 2
Ass to mouth 9
Lesbian College Coeds 13
A pesti spriccparty klub 14 - A doktornő is bedobja magát
Sex Village Idiot
