Holdút
Éjből bandukol a Hold,
Csillagokkal köteléket old.
Fényességét elsiratja,
Ég derekán kél a napja.
Kerekképű szomorú Hold
Arcodon száradó könnyes folt
De ne búsúlj, Napunk is álmos lesz,
S felette ragyoghatsz, ha jő az est.
Kerekképű felvidul,
Baldahinos ágyába vonul.
Ott álmodja édes álmát,
Beleszövi minden vágyát.
S ha jő majd újra az est,
Az égre aranylámpást fest.
Fényút partján csillagének,
Utat mutat minden lénynek.
Éjből bandukol a Hold,
Csillagokkal köteléket old.
Fényességét elsiratja,
Ég derekán kél a napja.
Kerekképű szomorú Hold
Arcodon száradó könnyes folt
De ne búsúlj, Napunk is álmos lesz,
S felette ragyoghatsz, ha jő az est.
Kerekképű felvidul,
Baldahinos ágyába vonul.
Ott álmodja édes álmát,
Beleszövi minden vágyát.
S ha jő majd újra az est,
Az égre aranylámpást fest.
Fényút partján csillagének,
Utat mutat minden lénynek.
Reményik Sándor:
ÚGY FÁJ MÁR MINDEN
Úgy fáj már minden, minden idebenn:
a szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
minden, mi általreszket szívemen,
legyen az ember, muzsika, vagy táj.
Úgy fáj már minden, minden idebenn.
De néha egy-egy halk szó símogat,
s rejtekúton a szívembe talál,
s álomba ringatja a kínokat,
elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Gyom és gaz benőtte az utakat,
ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
száraz kórók és keserű füvek,
minden, mi beteg szívemből kihajtott.
Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
és szent a szív, mely küldi őt ezen,
s mely liliomok magvát hinti el
ott, hol különben csak bogáncs terem.
Áldott az óra és áldott a szél,
mely liliomok messze magvát hozza,
magot, melyből a békesség kikél.
ÚGY FÁJ MÁR MINDEN
Úgy fáj már minden, minden idebenn:
a szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
minden, mi általreszket szívemen,
legyen az ember, muzsika, vagy táj.
Úgy fáj már minden, minden idebenn.
De néha egy-egy halk szó símogat,
s rejtekúton a szívembe talál,
s álomba ringatja a kínokat,
elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Gyom és gaz benőtte az utakat,
ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
száraz kórók és keserű füvek,
minden, mi beteg szívemből kihajtott.
Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
és szent a szív, mely küldi őt ezen,
s mely liliomok magvát hinti el
ott, hol különben csak bogáncs terem.
Áldott az óra és áldott a szél,
mely liliomok messze magvát hozza,
magot, melyből a békesség kikél.
Németh Edina : Egy néma kiáltása
Kinyitja a száját, mégsem beszél,
Hangja sincs, de elmondja, mi a szép,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te mégis, teljesen megváltozol,
Nem hallod őt, mégis:
Agyadat vésik a gondolatai,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te mégis róla álmodozol,
Szája soha nem mozdul meg,
De olyan, mindha kiabálna veled,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te mégis mindened odaadod,
Megfogja a kezed, úgy kiáltja,
Közben mindig a csend ül rajta,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te a szíved mégis nekiadod,
Leszáll az éj, teljesíted a vágyait,
A gyönyörtől hangtalanul ordít,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te mégis az ő karjaiban alszol,
Megmondja neked az igazat,
Pedig akármit hazudhatna,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Nincs hangja, mégis neked dalol,
Nem hiszed, de érzed, látod,
Megváltoztatja a világot,
Hallod, mindha hozzád szólna,
Ez egy néma kiáltása.
Kinyitja a száját, mégsem beszél,
Hangja sincs, de elmondja, mi a szép,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te mégis, teljesen megváltozol,
Nem hallod őt, mégis:
Agyadat vésik a gondolatai,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te mégis róla álmodozol,
Szája soha nem mozdul meg,
De olyan, mindha kiabálna veled,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te mégis mindened odaadod,
Megfogja a kezed, úgy kiáltja,
Közben mindig a csend ül rajta,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te a szíved mégis nekiadod,
Leszáll az éj, teljesíted a vágyait,
A gyönyörtől hangtalanul ordít,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Te mégis az ő karjaiban alszol,
Megmondja neked az igazat,
Pedig akármit hazudhatna,
Szólna, de nem tud, csak gondol,
Nincs hangja, mégis neked dalol,
Nem hiszed, de érzed, látod,
Megváltoztatja a világot,
Hallod, mindha hozzád szólna,
Ez egy néma kiáltása.
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Kosztolányi Dezső : Akarsz e játszani

Rónay György Advent első vasárnapja
Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!
Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.
Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?
A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.
Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,
a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?
Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.
A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!
Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.
Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.
Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.
Pilinszky János : Ne félj
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.
Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?
A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.
Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,
a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?
Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.
A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!
Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.
Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.
Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.
Pilinszky János : Ne félj
Bujdosó Ágnes: Jöjj el kedves Télapó
Hull a fákról a levél,
Megjött már a hideg tél.
Szürke hófelhők alatt
Sűrű pelyhek hullanak.
Kint a fogunk is vacog,
Bent a kedves tűz lobog.
Az osztályunk csupa fény
Kit vár a sok kislegény?
Csitt csitt hallga! Kopog már!
Sok kispajtás ajtót tár.
Felcsendül a nótaszó:
Jöjj el kedves Télapó!
Piros köpeny, hószakáll
Puttonyából kandikál:
Cukor, füge, mogyoró,
Mindenféle földi jó.
Az dalolgat most vígan,
Kinek sok ötöse van.
A fecsegő, rossz gyerek
Elbújik és pityereg.
Tanár néni! Drága, jó!
Hogyha jön a Télapó,
Legyen igazi mamánk
Ne panaszkodjék reánk.
Ha nem kapunk virgácsot,
Megígérjük, pajtások,
Mind jók leszünk, rendesek,
Szófogadók, csendesek.
Most pedig csitt, pattanj zár!
Az ajtónkon kopog már
Csendüljön a nótaszó:
Siess, siess, Télapó!

Hull a fákról a levél,
Megjött már a hideg tél.
Szürke hófelhők alatt
Sűrű pelyhek hullanak.
Kint a fogunk is vacog,
Bent a kedves tűz lobog.
Az osztályunk csupa fény
Kit vár a sok kislegény?
Csitt csitt hallga! Kopog már!
Sok kispajtás ajtót tár.
Felcsendül a nótaszó:
Jöjj el kedves Télapó!
Piros köpeny, hószakáll
Puttonyából kandikál:
Cukor, füge, mogyoró,
Mindenféle földi jó.
Az dalolgat most vígan,
Kinek sok ötöse van.
A fecsegő, rossz gyerek
Elbújik és pityereg.
Tanár néni! Drága, jó!
Hogyha jön a Télapó,
Legyen igazi mamánk
Ne panaszkodjék reánk.
Ha nem kapunk virgácsot,
Megígérjük, pajtások,
Mind jók leszünk, rendesek,
Szófogadók, csendesek.
Most pedig csitt, pattanj zár!
Az ajtónkon kopog már
Csendüljön a nótaszó:
Siess, siess, Télapó!

Apu-m "Mikulás"-a hozott nektek egy kis verset.
Talán nem ismeritek, előtte én sem!
Bár ahogy a régimódi korát nézem, lehet, hogy már egyeseket rég kioktatottak nyelvtörőből.
De gondoljatok a csokira! Azt is minden évben hozza az Öreg, még sem reklamáltok soha nála!
Állítólag a 80-as évek elején Sinkovits mondta a
Humorfesztiválon és még ő is belezavarodott!!!
Olyan sokszor megkapjuk, hogy a magyar nehéz nyelv. De jó lenne meghallgatni!
Kár, hogy akik ezt mondják, nem értik meg a következő kis verset
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
1.
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád
helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál
egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.
Talán nem ismeritek, előtte én sem!
Bár ahogy a régimódi korát nézem, lehet, hogy már egyeseket rég kioktatottak nyelvtörőből.
De gondoljatok a csokira! Azt is minden évben hozza az Öreg, még sem reklamáltok soha nála!
Állítólag a 80-as évek elején Sinkovits mondta a
Humorfesztiválon és még ő is belezavarodott!!!
Olyan sokszor megkapjuk, hogy a magyar nehéz nyelv. De jó lenne meghallgatni!
Kár, hogy akik ezt mondják, nem értik meg a következő kis verset
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
1.
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád
helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál
egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.
2.
Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.
Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?
Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.
Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.
Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?
Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.
Áprily Lajos
Kis fenyőfa
1
Én lankadó virágot
ma nem hozok neked,
még sorsgúnynak vehetné
tövises életed.
A szép tavaszt kivárom,
a langyos felleget,
s elcsöndesült fejedhez
fenyőfát ültetek.
Egyetlenegy fenyőfát
a névtelen sokért,
a fenyvesekbe rejtő
kirándulásokért.
Áldások erdejéért
szerény emlékezés,
egyetlenegy fenyőfa
kevés, nagyon kevés.
De gyantás rejtekéből
a múlt sóhajt reám,
kagyló ölén tovább zúg
a tenger-óceán.
S ha majd távol havasról
vadízű szél suhog,
egyetlenegy fenyőfa
rokon zúgásba fog.
S az illatos viharban
tán én is ott leszek:
Apám, üzennek értünk
a zúgó fenyvesek.
Felhő suhogva hajlik,
ezernyi tű remeg -
s egyetlenegy fenyőben
felzúg az életed.
2
Kis tövét a földbe tettem,
zsenge szállal ágazót,
öntözgettem önfeledten
s így hullattam rá a szót:
Kis fenyőfa: könnyű lándzsa,
sok nyilacska - nőjetek,
gyenge sarjatok ne bántsa
lombriasztó förgeteg.
És ha nedvet ösztövéren
vén föld nem tud adni még,
szálljatok le mély gyökéren
megkeresni holt szívét.
Annyi élet, annyi álom,
annyi holt vágy szunnyad ott,
szívjatok fel szomjú szálon
színt, erőt és illatot.
S elmúlásnak barna szárnya
futni fog majd tőletek -
mulandóság ostromára
kis fenyőfa, büszke dárda,
sok nyilacska - nőjetek.
Kis fenyőfa
1
Én lankadó virágot
ma nem hozok neked,
még sorsgúnynak vehetné
tövises életed.
A szép tavaszt kivárom,
a langyos felleget,
s elcsöndesült fejedhez
fenyőfát ültetek.
Egyetlenegy fenyőfát
a névtelen sokért,
a fenyvesekbe rejtő
kirándulásokért.
Áldások erdejéért
szerény emlékezés,
egyetlenegy fenyőfa
kevés, nagyon kevés.
De gyantás rejtekéből
a múlt sóhajt reám,
kagyló ölén tovább zúg
a tenger-óceán.
S ha majd távol havasról
vadízű szél suhog,
egyetlenegy fenyőfa
rokon zúgásba fog.
S az illatos viharban
tán én is ott leszek:
Apám, üzennek értünk
a zúgó fenyvesek.
Felhő suhogva hajlik,
ezernyi tű remeg -
s egyetlenegy fenyőben
felzúg az életed.
2
Kis tövét a földbe tettem,
zsenge szállal ágazót,
öntözgettem önfeledten
s így hullattam rá a szót:
Kis fenyőfa: könnyű lándzsa,
sok nyilacska - nőjetek,
gyenge sarjatok ne bántsa
lombriasztó förgeteg.
És ha nedvet ösztövéren
vén föld nem tud adni még,
szálljatok le mély gyökéren
megkeresni holt szívét.
Annyi élet, annyi álom,
annyi holt vágy szunnyad ott,
szívjatok fel szomjú szálon
színt, erőt és illatot.
S elmúlásnak barna szárnya
futni fog majd tőletek -
mulandóság ostromára
kis fenyőfa, büszke dárda,
sok nyilacska - nőjetek.
Gyimóthy Gábor, Firenze 1984. X. 12.
Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó egy kép egy zamat!
Aki slattyog, miért nem lófrál?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki beslisszol elinal,
Nem battyog az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó egy kép egy zamat!
Aki slattyog, miért nem lófrál?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki beslisszol elinal,
Nem battyog az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
Juhász Gyula:
Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
1902
Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
1902
Reményik Sándor:
ÚGY FÁJ MÁR MINDEN...
Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.
De néha egy-egy halk szó simogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a múltat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Gyom és gaz benőtte az utakat,
Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
Száraz kórók és keserű füvek,
Minden, mi beteg szívemből kihajtott.
Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
És szent a szív, mely küldi őt ezen,
S mely liliomok magvát hinti el
Ott, hol különben csak bogáncs terem.
Áldott az óra és áldott a szél,
Mely liliomok messze magvát hozza,
Magot, melyből a békesség kikél.
ÚGY FÁJ MÁR MINDEN...
Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.
De néha egy-egy halk szó simogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a múltat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Gyom és gaz benőtte az utakat,
Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
Száraz kórók és keserű füvek,
Minden, mi beteg szívemből kihajtott.
Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
És szent a szív, mely küldi őt ezen,
S mely liliomok magvát hinti el
Ott, hol különben csak bogáncs terem.
Áldott az óra és áldott a szél,
Mely liliomok messze magvát hozza,
Magot, melyből a békesség kikél.
Remény ( Írta: Cony - 2007.12.09. 22:04)
Nem kereslek,
Majd te megtalálsz,
Nem kutatlak,
Utat hozzám mindig látsz!
Nem nézek rád,
Elég, ha érzed,
Szívem rád vár,
Vedd már észre, kérlek!
Nem sírok utánad,
Hisz te sem tennéd,
Hiába siratlak,
Észre sem vennéd!
Nézem gyönyörű szemed,
S a szememben egy könny lepereg.
Nem nézem csodás ajkad,
Csak rád gondolok s velem vagy.
Csak rád gondolok,
De te nem érsz rám,
Rólad álmodom,
Ó kérlek, bújj hozzám
Szívem vár ezt ne felejtsd,
Lelkem miattad egy üres sejt,
Megcsókolsz és életre kel,
Csak csókolj meg még egyszer!
Csókod íze oly csodás,
Vele szép a napsugár,
Kezed melege csordultig betölt,
Arcod szememre mosolyt ölt.
Most már nézem gyönyörű szemed,
S többé nem félek tőled,
Ajkad hozzám ér,
S a szívembe újra van remény!
Nem kereslek - I am not looking for you
I am not looking for you, then you find.
I do not research you, road you settle down to me always!
I do not look at you, enough my heart waits for you if you feel it.
Take it to reason already I am asking you!
I am not crying after you, believes you would not make it,
I make you be crying vainly, you would not notice it!
I look at your beautiful eye, and in my eye a tear spins round.
I do not look at it your wonderful lip, I give a thought to you only, and you are with me.
I give a thought to you only, but you do not get onto me, I dream about you, old I am asking you snuggle up to me.
My heart is waiting do not forget this, my soul because of you an empty cell.
Kiss and comes to life, only kiss once more!
The flavour of your kiss like that wonderful, with him beautiful the sunbeam.
The warmth of your hand to the brim fills, your face onto my eye puts on a smile.
I look at it already now your beautiful eye, and I am not afraid of you long.
Your lip touches me, and there is a hope again in my heart!
(kiegészítve a forrás megjelölésével és az angol változattal! :vazelinator.)
Nem kereslek,
Majd te megtalálsz,
Nem kutatlak,
Utat hozzám mindig látsz!
Nem nézek rád,
Elég, ha érzed,
Szívem rád vár,
Vedd már észre, kérlek!
Nem sírok utánad,
Hisz te sem tennéd,
Hiába siratlak,
Észre sem vennéd!
Nézem gyönyörű szemed,
S a szememben egy könny lepereg.
Nem nézem csodás ajkad,
Csak rád gondolok s velem vagy.
Csak rád gondolok,
De te nem érsz rám,
Rólad álmodom,
Ó kérlek, bújj hozzám
Szívem vár ezt ne felejtsd,
Lelkem miattad egy üres sejt,
Megcsókolsz és életre kel,
Csak csókolj meg még egyszer!
Csókod íze oly csodás,
Vele szép a napsugár,
Kezed melege csordultig betölt,
Arcod szememre mosolyt ölt.
Most már nézem gyönyörű szemed,
S többé nem félek tőled,
Ajkad hozzám ér,
S a szívembe újra van remény!
Nem kereslek - I am not looking for you
I am not looking for you, then you find.
I do not research you, road you settle down to me always!
I do not look at you, enough my heart waits for you if you feel it.
Take it to reason already I am asking you!
I am not crying after you, believes you would not make it,
I make you be crying vainly, you would not notice it!
I look at your beautiful eye, and in my eye a tear spins round.
I do not look at it your wonderful lip, I give a thought to you only, and you are with me.
I give a thought to you only, but you do not get onto me, I dream about you, old I am asking you snuggle up to me.
My heart is waiting do not forget this, my soul because of you an empty cell.
Kiss and comes to life, only kiss once more!
The flavour of your kiss like that wonderful, with him beautiful the sunbeam.
The warmth of your hand to the brim fills, your face onto my eye puts on a smile.
I look at it already now your beautiful eye, and I am not afraid of you long.
Your lip touches me, and there is a hope again in my heart!
(kiegészítve a forrás megjelölésével és az angol változattal! :vazelinator.)
Ady: Sorsunk
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.
József Attila
AMIT SZIVEDBE REJTESZ
Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!
(1 nap maximum 1 hsz-ben 3 vers! és ne felejtsd el a korábbi figyelmeztetésnek megfelelően a versek íróinak nevét beírni, vagy a forrást jelöld meg! :vazelinator.)
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.
József Attila
AMIT SZIVEDBE REJTESZ
Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!
(1 nap maximum 1 hsz-ben 3 vers! és ne felejtsd el a korábbi figyelmeztetésnek megfelelően a versek íróinak nevét beírni, vagy a forrást jelöld meg! :vazelinator.)
Dési Ábel:
Macska-álmok a szerelemről
Kandúrok királya
fekete párduc
éjsötét bundád
zöld szemek őrzik
végzetes mancsod
szőnyegen lépked
álmokban úszik
a titkos lényed
csendesen lépkedsz
az álmok között
bárha az élet
még hozzánk kötött
titkos szellemű
lépteid nyomán
benézel néha
az életembe
látod a létem
árnyék világát
könyörgő szavam
bánata átjár
fekete párduc
te segíts rajtam
zöld szemed fénye
él e tavaszban.
Kérdés a párduchoz
Kandúr barátom
segíts most nekem
szomorú álom
minden szerelem
a női világ
csalóka élet
bársonyos léptük
álmokba réved
közöttük nincsen
régi szerelem
kétlábú cicák
hát mi lesz velem
kandúr barátom
fekete párduc
küldjél hát nekem
egy cirmos cicát
életem végén
hadd legyek boldog
amíg a szívem
egy kicsit dobog
bennük még élhet
a szépség szíve
szép álom felel
a lét-semmire.
A párduc válaszol
Elhozom neked
a legszebb lányom
bájos kis cirmos
e cica-álom
szemében ragyog
a szép véletlen
szépet álmodik
minden szerelem
vidám szívében
a szépség mulat
minden lépése
dallam mozdulat
a gyengéd kézre
muzsika felel
a szíve dorombol
ha jó szívre lel
elhagy az élet
és múlik a vágy
de ő figyeli
a lelked szavát
Cica álom
Cirmos ciróka
itt vagy mellettem
bársonyos álom
lesz a szerelem
szürke bundában
sétálsz kedvesen
álmok viszik a
lenge életem
amíg itt fekszel
a szíved muzsikál
gyönyörű zene
e dorombolás
fülembe szól és
álomba ringat
szebbet álmodni
senki se hívhat
muzsika szóra
jöjj el szerelem
simogasd szépen
a beteg szívem
Álom a szerelemről
Az én álmom
cirmos cica
az ő álma
a női vágy
miért akarsz
nő is lenni
sokkal szebb vagy
e bundában
maradj cica
bársony álom
álom szépen e
holdas világon
bársony szíved
az én álmom
bársony élet
a világom
Macska-álmok a szerelemről
Kandúrok királya
fekete párduc
éjsötét bundád
zöld szemek őrzik
végzetes mancsod
szőnyegen lépked
álmokban úszik
a titkos lényed
csendesen lépkedsz
az álmok között
bárha az élet
még hozzánk kötött
titkos szellemű
lépteid nyomán
benézel néha
az életembe
látod a létem
árnyék világát
könyörgő szavam
bánata átjár
fekete párduc
te segíts rajtam
zöld szemed fénye
él e tavaszban.
Kérdés a párduchoz
Kandúr barátom
segíts most nekem
szomorú álom
minden szerelem
a női világ
csalóka élet
bársonyos léptük
álmokba réved
közöttük nincsen
régi szerelem
kétlábú cicák
hát mi lesz velem
kandúr barátom
fekete párduc
küldjél hát nekem
egy cirmos cicát
életem végén
hadd legyek boldog
amíg a szívem
egy kicsit dobog
bennük még élhet
a szépség szíve
szép álom felel
a lét-semmire.
A párduc válaszol
Elhozom neked
a legszebb lányom
bájos kis cirmos
e cica-álom
szemében ragyog
a szép véletlen
szépet álmodik
minden szerelem
vidám szívében
a szépség mulat
minden lépése
dallam mozdulat
a gyengéd kézre
muzsika felel
a szíve dorombol
ha jó szívre lel
elhagy az élet
és múlik a vágy
de ő figyeli
a lelked szavát
Cica álom
Cirmos ciróka
itt vagy mellettem
bársonyos álom
lesz a szerelem
szürke bundában
sétálsz kedvesen
álmok viszik a
lenge életem
amíg itt fekszel
a szíved muzsikál
gyönyörű zene
e dorombolás
fülembe szól és
álomba ringat
szebbet álmodni
senki se hívhat
muzsika szóra
jöjj el szerelem
simogasd szépen
a beteg szívem
Álom a szerelemről
Az én álmom
cirmos cica
az ő álma
a női vágy
miért akarsz
nő is lenni
sokkal szebb vagy
e bundában
maradj cica
bársony álom
álom szépen e
holdas világon
bársony szíved
az én álmom
bársony élet
a világom
Ady Endre: AZ ÉLET
Az élet a zsibárusok világa.
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kínál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-egy bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek.
Lelkem, szivem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm íly nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...
Az élet a zsibárusok világa.
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kínál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-egy bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek.
Lelkem, szivem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm íly nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...
Scheffer János:
Első pillantásra
Amikor megláttam a szemedet szememmel,
Először érintettem kezedet kezemmel,
Valami megszólalt és valami kiáltott,
Vörös rózsának láttam az egész világot.
Amikor először hallottam a hangodat,
Láttam megcsillanni szépséges hajadat,
Tudtam, hogy te vagy az kit oly régóta vártam,
Arcodon kívül semmit, de semmi mást nem láttam.
Valami elindult ma, ami eddig csak állt,
Szerelem-fejsze csapkodni kezdte a magányt,
Mint két festék, kik esőben összefolynak,
Esőcseppektől új színekkel gazdagodnak. .
Amikor érzed, hogy a két szív együtt dobban,
Ritmusuk egy lesz és a lélek nyughatatlan,
Mikor a találkozás izgalma felemészt,
Mindent odaadnék azokért a percekért.
Első pillantásra
Amikor megláttam a szemedet szememmel,
Először érintettem kezedet kezemmel,
Valami megszólalt és valami kiáltott,
Vörös rózsának láttam az egész világot.
Amikor először hallottam a hangodat,
Láttam megcsillanni szépséges hajadat,
Tudtam, hogy te vagy az kit oly régóta vártam,
Arcodon kívül semmit, de semmi mást nem láttam.
Valami elindult ma, ami eddig csak állt,
Szerelem-fejsze csapkodni kezdte a magányt,
Mint két festék, kik esőben összefolynak,
Esőcseppektől új színekkel gazdagodnak. .
Amikor érzed, hogy a két szív együtt dobban,
Ritmusuk egy lesz és a lélek nyughatatlan,
Mikor a találkozás izgalma felemészt,
Mindent odaadnék azokért a percekért.









Nóci













