ennek a mondatnak mi is az értelme?

mindegy hogy hülye vagyok, de legalább büszke legyek rá? (Ez egy válasz zelli üzenetére (2007. 07. 31. kedd 10:08), amit ide kattintva olvashatsz)

Kérdezd meg Min-Ho-tól! (Ez egy válasz surdapapa üzenetére (2007. 07. 31. kedd 10:32), amit ide kattintva olvashatsz)

"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!"

Az egyik legjobb barátom imígyen szólt:
"Pazarlás a befőzés, mert amiből befőttet és lekvárt lehet főzni abból pálinkát is!"

(Ez egy válasz surdapapa üzenetére (2007. 07. 31. kedd 12:49), amit ide kattintva olvashatsz)

"Ahhoz, hogy megtanuljunk uralkodni gondolataink és érzéseink fölött, szükségünk van nehéz helyzetekre.

Persze, létezniük kell olyanoknak, akik ezeket a nehéz helyzeteket megteremtik.

Egy-egy ilyen ember biztosítja számunkra a fejlődés lehetőségét, és ezért hálásnak kellene lennünk."

Őszentsége a Dalai Láma

"Az életben jobb elhasználódni, mint elrozsdásodni! "

"Az élet olyan, mint egy doboz bonbon.
Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle."
/Forrest Gump/

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént. (Márquez, Gabriel Garcia)

Márai Sándor:
A tapintatról és a gyöngédségről. . .

Mert van valami,
ami több és értékesebb, mint a tudás,
az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.
Van egyfajta tapintat
ami az emberi teljesítmény felsőfoka.

Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan,
színtelen és íztelen
s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses,
járványos vidéken a forralt víz,
mely nélkül szomjan pusztul,
vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség,
mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás
örökké figyelmeztet egy embert
mi sok és mi kevés az emberi dolgokban,
mit szabad és mi túlzás,
mi fáj a másiknak és mi olyan jó,
hogy ellenségünk lesz,
ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nemcsak
a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri,
hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.
Akik a jóságot, mely mindig önzés is,
párolták és nemesítették,
s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal
vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel,
nem mondanak soha egy szóval többet,
mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön,
nagyon finom hallószerveik lennének,
úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat?
S mindig tudnak másról beszélni.
S oly élesen hallanak mindent,
ami veszélyes az emberek között,
mint az elektromos hallgató fülek érzékelik
a nagy magasságban, felhők között közeledő,
láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel.
Igen, e két képesség emberfölötti.


Márai Sándor (1900-1989)

"Aki nemtudja magát túltenni a sértéseken, nem elég bölcs és önbizalma is kevés." /Kurt TepperWein/

én nem értem ezt a mondatot teljesen:
"Aki nemtudja magát túlenni a sertéseken"

lehet így folytatódik az sosem lesz Vegetári János (Ez egy válasz on-lány üzenetére (2007. 08. 28. kedd 11:48), amit ide kattintva olvashatsz)

A művészet nem magától fejlődik hanem az emberek gondolkozás módja változik
PABLÓ PICCASO

nem sértettek +' + sosem?olyankor mit csinálsz--ha szabad kérdeznem;
igaz,Én Magambafordulok,bőgök,sajnálom Magamat,dühöngök Magamban ,és +indul Bennem a bosszúvágy .... ....majd +nyugszom

és mindez 1 +sértésért...ha pedig túl teszem/tenném Magamat ezeken,akkor bölcsebb lennék--a mondás szerint--,m. nem lennék bosszúvággyal teljes,az pedig +fondolt,bölcsebb.Ha pedig bölcsebb vagy,+nő az önbizalmad (Ez egy válasz surdapapa üzenetére (2007. 08. 28. kedd 12:29), amit ide kattintva olvashatsz)

Attól függ, kinek a kezében van...

Egy kosárlabda az én kezemben kb. 3000 forintot ér. Egy kosárlabda Michael Jordan kezében kb. 290 milliót. Attól függ, kinek a kezében van.

Egy baseball-labda az én kezemben kb. 1000 forintot ér. Ugyanez Thomas McGuire kezében kb. 130 milliót. Attól függ, kinek a kezében van.

Egy bot az én kezemben arra jó, hogy elkergessem a kutyákat. Egy bot Mózes kezében, kettéválasztja a hatalmas tengert. Attól függ, kinek a kezében van.

Egy parittya az én kezemben egy gyermekjáték. Egy parittya Dávid király kezében hatalmas fegyver. Attól függ, kinek a kezében van.

Két hal és öt kenyér az én kezemben két halas szendvics: a tízóraim. Öt kenyér és két hal Jézus kezében jóllakat ezreket. Attól függ, kinek a kezében van.

Szögekkel a kezemben elkészíthetek egy madáretetőt a szögek Jézus kezében megváltást hoztak az egész világnak. Attól függ, kinek a kezében van. Ahogy már észrevehetted: Attól függ, kinek a kezében van.

Tehát tedd le a törődöttségedet, a félelmeidet, az aggódásaidat, a reményeidet, az álmaidat, a kapcsolataidat, a családodat és az egyházadat az Isten kezébe, hiszen tudod...

Attól függ, kinek a kezében van.

(ismeretlen szerző

na,akkor "csak" a kételyek--bizalmatlanságok,az árnyékom és a lelkiismeretem marad....a lelkiismeretem viszont nem engedi,h. a családomat a szeretteimet elhagyjam. (Ez egy válasz simon01 üzenetére (2007. 08. 28. kedd 23:15), amit ide kattintva olvashatsz)

dako figyelmébe ajánlom:

"Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet;
Példálózás helyett példát mutatnék;
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék;
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék;
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot;
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék,
bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék;
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném;
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat;
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről;
És többet a szeretet hatalmáról."
(Diane Loomans)



Mindenki jónak születik. Kedvesnek, ártatlannak. Régebben mindig elnéztem, hogy mennyi csodálatos gyermek van a világon. Mindegyikük oly édes és tiszta. De hová tűnnek el, amikor felnőnek? Mert a felnőttekben már nem találtam meg őket. Hová tűnik a derű, a mindenkit átölelő szeretet, az érdektelen, tiszta őszinteség? Tudom: felnőtté válnak. A gyermekeket nem az értelem szigorú, érvelő, rideg törvénye, hanem a szív meleg, bársonyos egységérzése vezeti. De vajon mikor lesznek felnőttek? Hol van az a pillanat, amikor hamisság vegyül a tisztaságba? Mikor lesz az érték érdekké? Ezt a folyamatot az ember másokban nem képes követni. Csak saját magában figyelheti meg, ha szerencséje van. Azt is csak akkor, ha megáll a rohanásban, lelassít, befelé fordul és önmagára tekint.

Aztán ha már az ember számító felnőtté vált, feltevődik néhány kérdés. Érdemes-e jónak lenni? Lehet-e ebben a világban jónak lenni? Nem okozza-e vesztünket a jóság? Nem egy naiv utópia a kétezer éves mondás, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel? Még a vak is látja, hogy a hazugoké a világ. Vajon nem fojt-e meg az őszinteség? Tényleg az elfásult, a megszokott, a könnyebb út a helyesebb? Okosabb dolog a világ kedvéért álarcot öltenünk, ahelyett, hogy saját tiszta énünket hagynánk megmutatkozni? Valóban képesek vagyunk azt tenni, amit szeretnénk? Vagy többnyire azt tesszük, amit elvárnak tőlünk?

Ezek a kérdések sosem hagytak nyugton, akkor sem ha saját arcommal próbáltam élni, akkor sem ha idegen maszkot próbáltam ölteni. Aztán jött az isteni szerencse. Megnézhettem önmagam belülről, betekinthettem a mélységbe. És ott, saját magamban megtaláltam a válaszokat a sok feltett kérdésre.

...bennünk lakik még valaki. ...nem csak az értelmi lény vagyunk, hanem lelkünk van, vagy talán helyesebb úgy mondani, hogy van egy Belső Lényünk. Azért belső, mert nem anyagi természetű, ezért nem kötött a külső, az anyagi világ paramétereihez. Így az időhöz sem. Halál és születés nem befolyásolja létét. A külső tudás mértéke nem befolyásolja bölcsességét.

Minél több embert ismerek annál jobban szeretem az állatokat!

Ebben olvastam:



"Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ.
Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. "Gondolkoztam…" - szólalt meg. "Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."