Szeretettel Zoltánoknak...


Zoltán napra

Bölcs legyél, és ésszel élj,
Mindenkihez szépen szólj.
Csak okkal nyisd ki a szád,
Ajkad ne hagyja el vád.

Szavaidnak értékét,
A lelkednek értelmét,
Majd ritkaságuk adja,
Súlyukat felvállalva.

Már sértőn, gyalázkodón,
Félvállról, vagy megbántón,
Így Te senkihez ne szólj,
Csúnya szókat elkerülj.

Csakis jót cselekedjél,
Rosszra jóval feleljél.
Ne járj rosszak tanácsán,
Menj az igazak útján.

Halld meg szíved súgását,
Az Isten bölcs tanácsát.
Ne vívd ki a haragját,
Fogadd el akaratát.

Adj enni éhezőknek,
Inni a szomjazónak.
Tégy jót mindig, örökké,
Így válsz igazán Bölccsé.

Tiszta legyen a szavad,
És minden gondolatod.
Ne szólj rosszat senkiről,
Csak szépet, jót bárkiről.

Kísérjen e vers Téged,
Szép legyen az életed.
Boldog Névnapot Neked,
Legyen Bölcs, az értelmed.

És légy jó, MINDÖRÖKKÉ!!!
Palercsík László

*********************

Névnapra

Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserű gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hű, szeretőd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted őt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tőlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.
Vörösmarty Mihály

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1.


1.
Kérdés: Mondja meg Ön: a "csuklyába jár a barát" - mondatban a "ba"-szótag rövid-e vagy hosszú?
Felelet: A méret teljesen lényegtelen, mert a "csuklyán" van
a hangsúly: jelentõs védõ szerepe van különleges beteg
ségek megelõzésében.
2.
Kérdés: Mi van az "Egri leányká"-ban? Domborítsa ki, ha tudja, a
lány alakját! Mi lesz az eredmény? Felelet: Hasas flaskó.

3.
Kérdés: Mi a "szarvas" szó etimológiája és jelentése? - Város, állat, kifli, nyelvtudós, árnyékszékkulcs?
Felelet: Egyik sem, hanem: pöcegödörvödör.

4.
Kérdés: Fejtse ki a hangrendi párhuzamot, mint a magyar nyelv egyik
jellemzõ sajátosságát a következõ példákon:

a) feszeleg - fasza lóg
b) lõszer - lószar
c) szeret - szarat
d) nyel - nyal
e) teker - takar

Felelet: A szavak hangrendi hasonlósága nyilvánvaló összefüggéseket
jelez, úgymint:

a) egyik formája:
egy kellemetlen szituáció pszichoszomatikus jele;
a másik formája éppen a fordítottja: egy testi jelenség
következtében beálló lelkiállapot.

b) falusi perpatvarban a szóban forgó tárgyat harci fegyverként
alkalmazzák

c) a párhuzam nemi eltévelyedésre utal

d) ugyanannak az aktusnak feminin, illetve masculin tevékenységi
formája

e) A szópárhuzam egy alapvetõen megoldhatatlan dilemma tudományos
utalása. A probléma a következõ: "Julcsa odaszalad a
szomszédasszonyhoz. - Éjjel á János bémászott áz áblákon. Kitákárt,
mégtékért, bétákárt. Mondja má, Mári néni! Mit ákárt?!"

5.
Kérdés: Vajon abból, hogy a magyar mony hátulról nyom,
lehet-e arra következtetni, hogy már a honfoglaló magyarok között is voltak buzeránsok?
Felelet: Nem. Csak arra, hogy protekció már volt.

6.
Kérdés: Hogy érti a Corneville-i harangok című operettbõl ezt a részt:
Sok szép lánnyal, ó, jaj, de hány-nyal?
Felelet: Vénülõ urak szépreményû álmai képi megfogalmazása.

Lőwy Árpád

Villon


Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Házam földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az bíztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszúság;
Úr vagyok, s nem véd se jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.
**************

Villon


Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert
Tudom, az új tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog.
Tudom, a munkát a lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

******************

NÉGYSOROS VERS,
melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.

**************

Ezért a verséért 1920-ban Kárpáti Piroska tanárnőt a románok felakasztották:

Üzenet Erdélyből

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?

Ez itt magyar föld, és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!

Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyük tépik a szívünket,
Rablóhadak szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!

Radnóti Miklós: PÁRIS

A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.
Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjúságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szívemben szól ma még.
A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.

S balról, a park nagy fái közt
az egyik úgy sárgált az égre, mintha
előre látná már az őszt.
Szabadság, hosszucombu drága nimfa,
aranyló alkonyatba öltözött,
bujkálsz-e még a fátylas fák között?

Mint hadsereg vonult a nyár,
port vert az úton és dobolva izzadt,
hűs pára szállt utána már
s kétoldalt szerteszét lengett az illat.
Délben még nyár volt s délután esős
homlokkal vendégségbe jött az édes ősz.

Úgy éltem akkor, mint gyerek,
kedvemre, s úgy is, mint tudóskodó
öreg, ki tudja már: a föld kerek.
Zöld voltam még s szakállam mint a hó.
Sétaltam és kinek volt gondja rá?
Később leszálltam én a forró föld alá.

Hol vagytok ó, zengő állomások:
CHÁTELET-CITÉ - St. MICHEL-ODÉON!
S DENFERT-ROCHEREAU - úgy hangzol mint egy átok.
Térkép virágzott foltos nagy falon:
Hol vagytok ó! - kiáltok. Hallgatózom.
És zúgni kezd a testszag és az ózon.

S az éjszakák! az éji vándorút
a végekről a Quartier felé!
Páris felett a furcsán elborult
hajnal mégegyszer felszürkéllik-é
mikor a versírástól részegen
és félig alva már aludni vetkezem?

Ó, visszatérni, tűnő életem
nehéz sodrából lesz-e még erőm?
A lent bűzölgő olcsó étterem
macskája párzott fönt a háztetőn.
Hogy nyávogott! Mégegyszer hallom-é?
Akkor tanultam meg, hogy hajdanán milyen
ricsajban úszhatott a hold alatt Noé.

1943. augusztus 14.


Juhász Gyula: SZERELEM?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

Wass Albert – Mert nagyon szeretlek



Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehet a sarki lámpa fénye.

Brodi J. utan szabadon;
-"amikor feljottel hozzam majdnem meghaltam!
Jo nem vagy egy venusz de ilyet azert nem vartam!
mar nei haragudj de rogton be is agyaztam!
mert amiikor feljottel magamat elokadtam!
refr,; de az elet szep!-vagy legalabbis szebb mint te!
stb-stb!!

Te luxustestű, , akkorát vihogtam, milyen vers ez??DDDDD (Ez egy válasz X üzenetére (2011. 02. 13. vasárnap 17:16), amit ide kattintva olvashatsz)

"Mikor elbúcsúzom Tőled
Attól félek elveszel
És aggódó, hívó szómra
Csak az emléked felel.
Hogyha egyszer nem talállak
Messzi útra indulok
Amíg szívem meg nem hallja
Csendes szavad: "Itt vagyok".
Keresnélek hegyek bércén
Hol az örök hó honol
S a szikrázó fehérségből
Csak a visszhang válaszol.
Kutatnálak vad tengeren
Lenn a mélyben valahol
Hol a víznek sötétjéből
Csak a mélység csendje szól.
Láttalak a puszta mélyén
Rám vártál ott egyedül
Csak a délibáb csapott be
S lépted messze elkerül.
Hangod hív a kéklő égből
Lágyan csengőn, szelíden
Csak a szellő játszott
A fákon, mint hangszeren.
Kérdezném a kelő napot
Nem futott itt valaki?
Harmat-vízben megmaradtak
Könnyű lépted nyomai
Faggatnám a déli szelet
Csendes lépted merre járt?
Porba vesző utad végén,
Frissítővel vaj ki várt?
Mesélnék az esőcseppnek
Mely felőled érkezett
Könnyedtől sós, vagy a tenger
Küldött egy üzenetet?
Vagy mesélne Rólad - nékem
Éppen úsztál, amikor
Elküldted a messzi útra
Rám találjon valahol
Ha a világ minden kincsét
Kínálnák fel helyetted
Reményt soha fel nem adva
Téged tovább kereslek.
Napnak fénye elvakíthat
De meglátom arcodat
Két szemednek ragyogása
Mutatja az utamat.
Döröghetne ezer ágyú
S száz hangszóró szüntelen
Nevetésed halk kacaját
Nem téveszti el fülem.
Ha a máma erre járna
Elküldeném a tegnapért
Hisz tegnap még rám találtál
S csókot adtam csókodért.
Az se baj, ha erre jőve
Elhozná a holnapot
Láthatnám, hogy veled vagyok
És örömet adhatok.
Ezért hát én nem búcsúzom
Így nem veszhetsz el, kedvesem
Veled vagyok - veled leszek
Hisz tiéd az életem."

Valentin napra...


E.E. Cummings - Magammal cipelem a szívedet


Magammal cipelem a szívedet (az én szívemben
cipelem) soha tőle meg nem válok (ahova csak
megyek te jössz velem; bármit teszek
azt teszed te is, kedvesem)
és nem ismerem a félelmet
a sorsomban (te vagy az én sorsom) nem vágyom
szebb világot (te vagy az én igaz világom)
te vagy az kit a hold már réges rég mellém kijelölt
kit a nap egyszer majd megénekel
íme a titok mit meg nem osztok senkivel
(a gyökér gyökere az ég a fa felett hol
nyüzsög az élet; és magasabbra nyújtózik mint
hova a lélek vágyni tud és az élet képzelete el nem ér)
csoda mely csillagokat vezet a végtelen tejúton
magammal cipelem a szívedet (az én szívemben cipelem)

............................

Johann Wolfgang Goethe - Rád gondolok


Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

Jajj már megint itt a nagy nap,nem is tudom mit tegyek,
Napok óta töröm agyam,hogy kedvesemnek mit vegyek.
Hihetetlen hogy ma estig milyen nagyon szeretünk,
Az sem baj hogy eképpen bármelyik nap tehetünk.
Nagyon fontos ünnep ez,betárazzuk bukszánkat,
Minél frankóbb ajándékért rójuk ma az utcákat.
A Valentinos gagyi boltos dörzsölheti tenyerét,
Egy nap alatt megkeresi egész éves kenyerét.
Szives lufcsi,plüss macika,gyertyafényes vacsora,
Kérdem én hogy mért csak ma estig tart a csoda?
Vezényszóra szeretünk,mert ma nagyon muszáj,
Akkorára nő a szívünk,mint egy panamai uszály.
Útálom az egészet,mert egy képmutató szeretet,
Vegyél inkább minden nap egy cerbona szeletet.
Érdekes egy dolog ez,mert szeretsz,de mennyire?
Jövő héten csütörtökön készülsz e majd ennyire?
Azt mondom a szeretetet igazán úgy kapod,
Ha úgyérzed minden nap van Valentin napod.
Nem zavar a gagyi ünnep,a többi mellett elfér,
Helovínkor kést ragadunk,s tökbeles az erkély,
Leszünk mi még pulykás nemzet,mikor hálát adunk,
S előbb utóbb rájövünk hogy milyen birkák vagyunk.
De addíg is ünnepeljünk,és szeressünk ám baker,
Benne van a naptárban hogy azt nagyon ma kell

Valcsi napcsi reggelén kipattant a szememcsim,

Ráébredtem ezredszer hogy lemerült a telcsim.

Hogy újra feltöltődjön már nagyon is várom,

Mert biztosan hívott párszor,micimaci párom.

Egyből arra gondoltam milyen jó lesz nekem.

Ajcsiját a szerelmemnek a Plázában veszem.

Nézek neki vörös lufcsit,plüssöt s finom csokikát,

Kapok én is virágot,meg vastag számra csókicát.

Szemöldököm tetkós ívét kihúzom majd erősen,

Csinálok egy fincsi pacalt,kenyérrel és velősen.

Felveszem a legszebb toppom szilikon cickómra,

Hogy mit kezd vele vacsi után,rábízom fickómra.

Persze csak úgy kaphat bebocsájtást testembe,

Ha némi kis ajándékot csempészik az estembe.

Egy kicsike ékszer,vagy szolcsi,spinning bérlet,

Aztán ha ez mind meglesz,már hozzám is érhet.

Nem is tudom miért imádom a Valentin napot,

Talán mert a f*szimtól jó sok mindent kapok?

Be kellene vezetni még sok-sok Amcsi ünnepet,

Ha lesz ilyen megmozdulás,én mellette tüntetek.

Na de most sietek,mert ajcsikát kell vennem,

Estére még apucinak tipp-toppnak is lennem.

Adj egy percet… Orbán Balázs

Adj egy percet a csendnek,

Végre üvölthessen benned,

Tanítsa jó modorral,

Hogy kell embernek lenned!



Adj egy percet a csendnek

S ne másnak: az embernek

Ősi szálait fondd újra

Kemény szövetté: a lelket!



Adj egy percet a csendnek

És hallgasd, hogyan serceg

Benned hangja, fájón

A tűnődő őrületnek…

Adj egy percet… Orbán Balázs

Adj egy percet a csendnek,

Végre üvölthessen benned,

Tanítsa jó modorral,

Hogy kell embernek lenned!



Adj egy percet a csendnek

S ne másnak: az embernek

Ősi szálait fondd újra

Kemény szövetté: a lelket!



Adj egy percet a csendnek

És hallgasd, hogyan serceg

Benned hangja, fájón

A tűnődő őrületnek…

HA NEM SZERELMET

Petrarca

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sirok-rivok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.

(Sárközi György)

HALÁL

- megjegyzés:
versét Lőwy azokról írta,
akiket az irigység vitt a sírba

Sokat elmélkedem a halálról, sírrul.
Mit ér, hogyha azon rózsa, jácint virul?
Mily zord az az örök, a végtelen Semmi!
Oh, inkább itt fenn -, itt jobb Semminek lenni.

Mily bölcs dolog mégis, hogy ott lenn a sírban,
A testtel együtt a lélek is halva van.
Mert, hogyha álmodna s eszmélne a lélek,
Mily szörnyű lenne az - leírni is félek.

Mi borzasztó volna, ha én onnan látnám,
Mi minden történik fenn a földnek hátán.
Boldogtalan volnék, tűrni azt a helyet,
Ha tudnám, hogy Krén ír rólam requiemet.

Királyok bukása ott nem érdekelne,
Az se: mit talált fel az emberi elme.
De kín volna nekem virága tavasznak -
Ha tudnám, hogy míg lenn porlok, ott fönn basznak.

/LŐWY Árpád/

Reményik Sándor:
A gondolat szabad

Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!

Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj!”

Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!

Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester – téged ki látott?

Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.

Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed s korlát, határ.

Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát – az Isten egyedül.

VILLON: NYÁRI BALLADA SZEGÉNY LOVISE-RÓL

Lovise egész nap a tűzhelynél állott
és arcára fekete pernye hullt,
és éhes volt, mikor a szalmazsákra
az alkonyatban sírva ráborult.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S mikor egy úr a tűzhelynél meglátta
szűz mellét, melyet korom takart,
azt hitte, hogy megér egy sárga tallért
egy éjszakára - de ő nem akart.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S akkor az úr tornyos várába hítta,
ígérte: mint a rózsát öntözi,
léptét számolja, harmattól is óvja,
hintón hordja, selyembe göngyöli.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S mikor a várban kigyúlt az arca,
ahogy lehellettől a rózsa kigyúl:
akkor nem értette nagyon sokáig,
hogy mért teremtette a férfit az Úr.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S a nyári szél a csatazajba fulladt,
s az éji ég vörös lett, mint a vér,
de a szívében nem volt már imádság
és bíbor arca lett csak hófehér.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

És férje is elment a csatazajba,
s ő maradt otthon, meg egy kis poronty,
és az avaron lovagok feküdtek,
olyan rőten, mint a tavalyi lomb.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S a nyári szél csak megjött évről évre,
s gyakrabban jöttek még a férfiak,
szívében a szerelem meghalt régen,
s csak vére ordított, mint éji vad.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de bokor akart lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

S mikor a nyártól oly áldott lett a teste,
amilyen áldott a víz partján a rét,
a víz partjához ment egy nyári este,
s beledobta a sok kihűlt mesét.
Szegény emberek lánya volt, árva gyerek,
de nem akart már bokor lenni,
melyet körülcsókolnak a nyári szelek.

A boldogság illata


A boldogság illata émelyítő, bódító.
Olyan mint sok ezer szárnyaló
lepke, amely beleszáll a szívekbe.
S hatása kiterjed a többi emberre.

Ha bús az idő vidáman kacagunk.
Néha mikor jó az idő, sírva szomorkodunk.
Mégis mikor előtűnnek azok a percek,
a többiekkel együtt boldogan nevetek.

Hangos beszéd, sustorgása a lapnak.
Életünkbe mind-mind boldogságot lopnak.
Látomása minden jónak ez az érzés,
s hogy miért érezzük csak ez itt a kérdés.

Villon: BALLADA A SENKI FIÁRÓL

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem a Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.