"Csodálatos muzsikája van a gyönyörnek,
Amikor a szép testek egymásnak feszülnek.
Becézgetik egymást simogató szavakkal,
Nem törődve most semmi mással csak magukkal.
Nedves ajkaik hosszú csókban forrnak össze,
Vágyódva készülnek földöntúli gyönyörre.

Halk suttogó szóval jelzik, azt hogy: Kívánlak,
Akarom testedet, hisz régóta Imádlak!
Vesd le a ruháidat, hisz olyan formás vagy,
Felforr már a vérünk, hisz a vágyunk olyan nagy.
Szerteszéjjel repülnek az intim darabok,
Végre előtűnnek kéjt ígérő hajlatok.

Érzik a tüzelő formás testek illatát,
Keresik egymáson kéjt adó kincsek lakát.
Csodás emlők halma kúposodik kéjesen,
Ádámunk nyila felajzva mered fényesen.
Felváltva játsznak ajkkal, kézzel a húrokon,
Közben gyönyör hangjai zenélnek szájakon.

Női combok kínálják ölének gyümölcsét,
Vágyakozva befogadják Ádám fegyverét.
Mozognak egymáson izzó szép szenvedéllyel,
Csókkal összeforrva játsznak test hangszerével.
Gyönyörre - gyönyört halmoznak csillogó szemmel,
Megvalósult és beteljesült Szerelmükkel.

Csillapodnak vágyaik, egymást simogatják,
Szerelmes szavakkal a jövőt latolgatják.
Szerelem megszépít jelent, jövőt holnapot,
Hallják az Égből jövő bíztató dallamot.
A gyönyör zenéje betölti szíveiket,
Örömkönnyekkel csillogtatja szemeiket."

"Képzeld el, hogy felkap a szél
És mielőtt bármit is megértenél,
Már pörög is vissza a film,
És mikor véget ér,
Ott állsz megint az út elején.

Kezdd újból, mondja egy hang.
Újjászületés. Egy másik kaland.
Második nekifutás, és egy remény
Ha fordul az út,
Hogy másodszor nem rontod el
Vagy nem ugyanúgy.

Szerelem még több kell, mint rég.
Az amit szétszórtál, nem a tiéd.
Valahogy képzeld el
Mi legyen másképpen
Hogy jónak megmaradj-
Valakiben.

Kölcsön van mind, ami van.
Majd vissza kell hogy add,
Valahogyan
Kaptak valakitől
Hogy őrizd valakiért.
Ajándék szomorúság
Örökre szép."

"Forró fénnyel ég a láz,
mit bennem gyújtottál
Még őrzöm helyed,
mit itthagytál, még rád vár
Lassan szirmot bont a táj,
téged, kérdez hol vagy már
Súlyos érzés szállt belém,
neked elmondanám.

Minden most kezdődik el
Nincs válasz, senki nem felel
Miért a fájó némaság
Hidd el számíthatsz rám!

Hisz minden most kezdődik el,
Látlak, de mégsem érlek el,
Senki nem felel...

Kihűlt az ágy, és nincs varázs,
így telnek az éjszakák.
Amit élsz, egy másik élet,
egy másik világ.
Lehet hogy téves úton jársz,
Vidd a titkom bármerre jársz
Látod ez minden, csak te vagy és senki más.

Van hogy csak nézek
Nézlek a csillagokon át
Úgy bánt egy gondolat
Hogy a lét is szinte fáj
Lehet hogy nem vagy már?
És csak a képzelet furcsa játéka ez?
Pedig érezlek, mert a részem vagy
Hisz itt élsz bennem te is."

"Van egy álmom, ami elkísér,
Van, de látom szemedben nincs esély.
Mint egy árnyék úgy lépsz tovább,
Mert hívnak már.

Van egy álmom, ami érted él,
Egyszer a szíved hozzám visszatér.
Nézném az arcod, hogy mit mesél,
Lelkemhez ér.

Mondd, hogy nem hiába vártunk.
Álmod valóra váltjuk,
Mert találkozunk még!
Mondd, hogy nem hiába vártunk.
Álmod valóra váltjuk,
Ha találkozunk még!

Van egy álmom, ami nem beszél,
A tömegben suttogásom hiába kér.
Eltűnsz a fényben egy perc alatt,
Eltűnsz, hiába vártalak..."

Sok boldog nőnapot!

Weöres Sándor

A nő

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

Örök nyár van, a zsigereimben érzem.
Gyere jó lesz nálam,
nem hagylak egyedül én sem.
Te sem lehetsz mással,
az nem az igazi értsd meg.

Próbáltam mással,nem volt az igazi mégsem.

Na gyere felejts el hát mindent
Gyere ma elfelejtünk mindent.

Veled élem az életem nap, nap után,
Nem is érdekel hol leszek holnapután.
Legyen így, legyen úgy, de csakis jó legyen,
És napról napra még szebb legyen.......

"Megszületsz, s rögtön beidomítanak,a gyermekkorod csak egy pillanat
Megtanulod, hogy mindennek ára van,s hogy az igazság igazságtalan.

És a legvégén a saját szemeddel láthatod,hogy az élet nem más, csak egy múló állapot.

Felnősz lassan és gondolatok helyett,keresel egy jó munkahelyet.
Minden nap ezerszer mondod el,magadnak:nem én rontottam el.

Furcsa álmok kísértenek,s néha még elhiszed
hogy szép lehet.
S hajnalban döbbensz rá,hogy tévedés
minden ébredés.

Hogy mi lesz belőled nem te döntöd el,a hatalmas kar téged is átölel.
S ha ő vagy a sírás fojtogat,kimondod halkan:már nem vagy önmagad.

Egy jelre vársz csupán,ami a múltad asztalán
lehet hogy már régen ott van talán.
Az eltörött emlékek között,ki kell nyitni a szemed, hogy megtaláld.

És ha késő lesz már csak akkor döbbensz rá, hogy az élet múló állapot.

Valamit tenni kell, valamit adni kell,nem szabad hagyni hogy úgy múljon el az élet, hogy ha kérded
mért is élek, már senki nem felel."

Babits Mihály: Húnyt szemmel...

Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.

Fodor Ákos: Vakvágta

*
Addig kerestelek,
míg meg nem találtál...........
............... (Ez egy válasz irigykutya. üzenetére (2006. 03. 07. kedd 14:25), amit ide kattintva olvashatsz)

vazze ember néz mán szét hova szúrkálod be magad

valami gaz "fjancija", hogyfocizott-e asztat nem tudjam!

Ébredj velem

Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
-s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.


Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz-pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.


Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
Az ember, úgy látszik, avégre termett,
hogy amit elért: keresse újra s újra...


Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
megmértük végre: mekkora lehet Két Végtelen!
-Se győztesen, se vesztesen,
félálomban suttogjuk: i g e n.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM!

villon

"A dombtetőn a sziklák, mint a nyársak
merednek, lassú szél nyög és a hársak
hasadt odvából tejszínnedv csorog;
a tar bozót mélyében buja árnyak
ölelkeznek s a holdas fák úgy állnak
tótágast, mint mezitelen asszonyok.
Öledre vágyom sírva itt e holt
avarban, hol szerelmünk fészke volt,
s vonagló, izzadt testedért üvöltök.
...Vérembe folyt a vörös telihold."

Amikor

Amikor az erős várak össze fognak roskadni,

Mert áltatással nem lehet már tartani,

Amikor nem lehet majd érvelni, köntörfalazni,

Mert az áltatás nem tud mit adni,

Amikor majd elfogynak az utak,

Mert vakvágányok voltak,

Amikor az utak vége is összeomlik,

És ott csak szakadék ásítozik,

Akkor majd a homályfelhő eloszlik,

És a valóság megmutatkozik!



Akkor majd nyeljük a könnyeinket,

Hogy mért hajlítottuk gerincünket,

Akkor a dőre elme önmagát ostorozza,

Hogy a nyilvánvalót mért nem látta,

Akkor nem tudunk semmi mögé bújni,

És riadalom fog uralkodni!

Olyan lesz az, mint a villám futása az égen

Ami egyszer lesújt mindenképpen,

Ott állunk majd döbbenten,

Lábunk alatt a föld is beleretten!



Mint a ronggyá szaggatott felhő az égen,

Mit a vihar karmai tépnek széjjel,

Minden, minden hullik széjjel,

Minden fertőzve métellyel,

Ami leöntött mindent méreggel,

A világ pengeélen táncol,

Alatta a mélység lángol,

Dermedten néz körül,

És az ereiben a vér meghűl,

Mert bármerre tekint széjjel,

Nem tudja, merre menjen?









A világ, akkor az utolsó órájába érkezik,

És kockán forog majd, hogy mit cselekszik!

Akkor még egyszer, utoljára,

A vészharangnak lesz egy hatalmas kondulása!

Akkor gyorsan kell majd cselekedni,

Útvesztőket hátra hagyni,

Átlépni az áltató mindeneken,

Mert a vész ott lesz mindenekben!

Nem lehet majd, tétovázni,

Azonnal kell a jó utat találni

Csak egyet!

És azon kell majd menni,

Mert azon kívül nem marad majd semmi!

Nem marad majd semmi, de semmi,

Csak az igazságra törekedve lehet,

Tovább menni!



Ha a világ azt az egy utat nem találja,

Felírhatja nevét a pokol kapujára!

Ha a világ, akkor nem az igazságra törekszik,

A pokolra kaput nyit!

Utána Istenhez már nem könyöröghet,

Mert az utolsó esély oda lett,

Utána elkésik a meakulpával,

Mert kezet fog a pokolban a sátánnal!

meglesz, köszi :)

Köszi az áthelyezést.. a hangulatom ilyen ma, gondoltam oda való.. de itt sincs rossz helye :)

"Becsukom a szemem és eljön az álom,
Édes Szerelmem a csókjaidra vágyom.
Álomból valóság, valóságból álom,
mennyei érzések táncolnak - csodálom.

Álomból valóság, valóságból álom,
túl a képzeleten, túl a láthatáron.
Gondolatok nyújthatnak jó érzéseket,
gondolatok, álmodnak Veled szépeket.

Az idő telhet, de a szívünk szép marad,
Lelkünk szárnyal, örökre fiatal marad.
Álomból valóság, mégis csak úgy lehet,
átlépjük a lehetetlent - képzeletet.

Leszáll az éj, és újra Rólad álmodom,
mond el szíved bánatát, hiányzom, tudom.
Istenem - hiányzik kedvesem, oly nagyon,
Istenem, már ébren is Róla álmodom!

Csodálatos, hívogató dal csalogat,
nyújtod a kezed, szemembe nézel, nézlek,
fogjuk egymás kezét, egymáshoz simulunk,
Szívünk egyre forróbban, gyorsabban dobban.

Csodás zenére együtt, egymásba forrva,
egymást átölelve, táncolunk ringatózva,
forró arcunk néha összeér, selymesen,
jó hozzád bújva, átölelve, édesen!

Álomból valóság, valósággá válhat,
csak akarni kell - és nincs, mi közénk állhat,
akarni az álmok megvalósulását,
Boldogság, Szerelem megnyilvánulását!"

"Fényesen kéklő hegyek csúcsára
Ha kérnéd, szerelmedért elmennék,
S onnan írnám csöpp könnyeimmel
Fel az égre: Érted mindent megtennék!

Szomjazó sivatag forró homokjában
A nap perzselő lángjával elkárhoznék,
Minden éjjel az utolsó csepp verejtékkel
A szerelmünkért: Én ennyivel áldoznék.

Az utolsó éltető lélegzet a tenger mélyén
Még mielőtt a végtelen magával ragadna,
Szívem a gyilkos mély sötétben az utolsó
Dobbanásig csak a Te szívednek dobbanna!"