Versek

"Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig."

"Könnyű annak, kinek te vagy az élet,
kinek reggelihez te vagy a cukor.
Te fűszerezed csókkal az ebédet:
kinek vacsora után te vagy a bor.
Jó a társnak, kinek te vagy a társa:
a magányosság ne tudd meg, mily nehéz.
Boldog az, aki jó simogatásra
öledbe hajthatja le fáradt fejét.
Könnyű annak, kinek te vagy a párja:
átvilágítod a hétköznapokat.
Veled a szív mindenkor megtalálja
a boldogsághoz szükséges dolgokat.
- Könnyű annak... De ne tudd meg, mily nehéz,
keserű nekem, ha nem te vagy a méz."

"Ha még megkívánsz,
megkívánlak érte,
kevés már a kedvem
földi jóra, szépre,
kezdek öltözködni
jégbe, hófehérbe.

Nem érek rá többé
könnyű ölelésre,
ha nagyon szeretsz,
hálás leszek érte,
ha nem csábítasz el,
magad vesztesége.

Én már csak az égre
nézek fel maholnap,
két ország határán
lábaim topognak,
az is csak búcsú, ha
szívedbe botolnak.

Ha még itt marasztalsz,
hálás leszek érte,
nagyon nehéz az út
az őszbe, a télbe,
nem kísérhet oda
nyarad édessége.

Megyek mégis. kell a
béke tisztasága,
nem tudom, mit ér, de
ma még fáj az ára;
várjak, most, miattad,
várjak utoljára?

sírva így búcsúzom
régi életemtől,
ha nem húzom is ki
kezed a kezemből:
nincs út visszafelé
e szomorú percből.

Öltöztet az idő
jégbe, hófehérbe,
két országban járok,
mindegyiktől félve;
akármit választasz,
megszenvedek érte."

"Itt fekszel mellettem,
De nem érezlek egészen.
Hozzám símulsz csendesen,
De távol vagy azt hiszem.
Kihunyt a parázs,
Elmúlt a varázs?
Miért ragaszkodsz olyanhoz,
Kit nem köt hozzád asors?
Elhomályosodtak a csodálatos álmok?
Közénk állt valami átok?
Nem értem hallgatásod,
Mely mögé bezárkozol!
Mond el drágám, kedvesem,
Hogy mi nyomja lelkedet.
Egy pár vagyunk mi ketten,
Így nem lehet akadály az életben.
A szerelem fáj nagyon,
Ordítanék most oroszlán hangon.
Kiadnám magamból a dűht,
Mely a szívemen nagyot űt.
Nyomja lelkem, a fülem,
Jöjj közelebb kedvesem.
Símulj, tapadj hozzám Kicsim,
Légy az enyém egy kicsit.
Kezdjük újra a szerelem daltá,
Halld a heves érzelmek hangját.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek...
Miért kell ezt elmondani ezerszer???
Ha érezném perzselő szerelmed,
Megnyugodva feküdnék melletted."

"Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott ember.
Gyönyörködni titkos mély harmóniákban,
Emlékezni arra, mit sohasem láttam.
Szeretni, imádni a szent tisztaságot,
A szelet, a felhôt, a havat, az álmot.
Tenni a helyeset, nem kis örömpénzért,
Nem a túlvilági örök üdvösségért.
Tudni, hogy nincs cél, tudni, hogy nincs Isten,
Félni, hogy talán igazság sincsen.
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge.
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménységgel mégis, mégis hinni.
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak."

"Ki tudja, mire gondol
egy macska, ha dorombol
Ki se látszik a gondból
Kiugrana karomból
Élete kész karambol
Szőrből van és koromból
sok völgyből, kis halomból
két ég-pupillagombból
mit - bárki bármit gondol -
ha a lét begorombol
mindig magára gombol
S bár a világ künn tombol
halál csahol a lombból
úgy néz az álomalomból
tudatalatti limlomból
létanalízis-akolból
mint fény egy csillagatomból
Messze-magában barangol
S egy kicsit elborongón
igazít a dorombon
halálból hangokat hangol
és dorombol és dorombol."

"Eljön a napja meglásd,
tán észre sem veszed
csak sokkal szebben süt rád,
csak mindenki szeret.

Nem tudod, mitől van,
egyszer csak énekelsz,
s nevetsz mert a dallam
arról szól, hogy szeretsz.

Sétafikálsz az utcán
s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán,
ő énekel tovább.

Szomorú vagy, magad vagy,
úgy érzed, ég a ház,
egyszer csak kopogtatnak,
s ott áll, akire vársz.

A boldogság egy hajszál
egy szó, egy mozdulat,
csak mozdulj meg, csak szólj már,
csak el ne hagyd magad. "

Tompa Mihály

Tavaszdal

Darvak röpülnek át
Kinyilt folyók felett,
Hirdetve hangosan
A várt kikeletet;

És bár a föld kopár,
Szinetlen a vidék,
Kéken sugárosan
Mosolyg alá az ég.

A földben élni kezd
Ezer mag és csira,
S kibúni vágy a nap
Meleg sugárira;

Lombos lesz a liget,
Virágos a mező,
S ezer vidám gyönyört
Talál az érező.

Óh csak nekem jöend
Hiában a tavasz;
Az én virágomat
Nem adja vissza az.

Persze, hogy Tompa. Köszönöm.:)

(Ez egy válasz ZENO1 üzenetére (2006. 01. 14. szombat 17:35), amit ide kattintva olvashatsz)

ZENO1

2006. 01. 14. szombat 17:35

Tompa Mihály
A madár, fiaihoz
(részlet)

Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?!
Vagy ha elmult, s többé vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!

Nagy vihar volt. Feldúlt berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad;
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben másképp szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek'!
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!

1852.

"Csendes homályban,páros magányban
elégni bátran,vágyak sodrában.

Szerelmet kóstolni,újra megízlelni.
A bűn almájába jó nagyot harapni.

Zabolátlan hajsza,árnyékok játéka,
mozognak gyorsulva,testek összefonva.

Feljutni a csúcsra,újra, újra, újra.
Megállni pillanatra,majd elindulva.

Apró szuszogások,lágy simogatások.
Lelassuló lélegzet,az egy újra kettő lett."

"Ha a tél beáll és az ajtódon a karácsony kopog
Nyisd ki lelkedet és a fényesség betölti otthonod.

A gyertya lángja égjen és senki se féljen
Egy kevés nyugalmat adj nekünk Istenünk.
A gyertya lángja égjen és senki se féljen
Egy kis boldogságot adj nekünk Istenünk.

Ha a bánatod mint egy óceán és nincsen egy sziget
Gondolj énreám minden éjszakán és ott leszek veled.

Azoknak is akik semmit se kapnak
azoknak is akik mindent befalnak.
Szóljon a dal, szóljon a dal mindenkinek. "

"El nem múlhat a nyár igazán, csak a hó fújja szét
A csengő szól és a szívünkbe száll az a dal mi gyermekként
Énekelve egy angyalra vár a világ majd fent az ég
Örzi a láng a csodát amig ég a fény mesél

Hideg az éj, és elbújtat mindent a csillogó fehér hó
De legbelül érzed hogy forró a vágy, boldog a szívünk, ma hazatalál
Gyönyörű szép a szeretet ünnepe, érzed ma csak a tiéd
Legyen egy nap amit félt a világ, áldott a fény aki köztünk jár

A fákon csillan a hó, mint egy angyali tánc mosolyra vár
Újra gyermek a szív akit száz csoda hív amit csak ő lát
Az ablakon pihenő sok ezer meseszép jégvirág
Ezüst színű a rét és a szívedben lát csodát."

"Szeretni azt jelenti, ha kell
Zokszó nélkül tűrni, mindent
Elviselni. Várni, várni s
Remélni. Bút, bánatot elfeledni.
Egymásért tűzbe menni.
Tudod Kedves,
Lelkem Érted repdes, de
Eleresztlek, ha úgy
Kevésbé szenvedsz.

Szenvedélyed mi éltet
Zokszó nem is érhet
Elfogadom a sorsot
Rossz oldalon hordott
Elemészt ez a tűz
Távolinak tűnsz.
Lelkem rabul ejtetted
Elvitted, elrejtetted
Kárhozatba belökted."

"Szeretnék vér lenni
Táplálni a tested,
Szívedbe férkőzni,
Egyé válni veled.

Lennék a lényed
Éltető eleme,
Nélkülem a léted,
Lehetetlen lenne.

Boldogan keringve
Lüktetnék ereidbe,
Mindenhol ott lennék,
Vérként életedbe.

Lelkem és a lelked
Vidám táncot járna,
Összeforrva veled,
Egy szívdobbanásba"

"Vágyaim tengerén elsodort az ár,
Mint egy falevelet, könnyen viszi már.
Száguldva suhan' míg hozzád odaér,
Nincs más közöttünk, csak a szenvedély.
Magasra emel egy hullám finoman,
Lassan alászállva, öröm ittasan...
Lustán ringatózik a két falevél,
Boldogérzésekkel, a víz tetején..."

"Mondd, miért nem jöttél mikor még nem ismertelek?
Mondd miért nem jöttél, hisz régóta kerestelek?
Mondd, hol kerested nélkülem azt a boldogságot,
Reményteljesen hevülő, izzó égi lángot?
Mondd, miért rejtőzködtél előlem oly sokáig,
Régtől fogva kutattalak körömszakadtáig.

Rólad kérdezgettem én a Napot és a Holdat,
Elfeledve eddig megélt boldogtalan múltat.
Bíztam és reméltem, hittem végül megtalállak,
A hídnál, ahol zúg a patak, ott majd megvárlak.
Kéz a kézben sétálunk a partján és tervezünk,
Hogy milyen szép és boldog lesz majd a mi életünk.

Mondd miért nem, jöttél mikor még nem, ismertelek?
Mondd miért nem, jöttél, hisz régóta kerestelek?
Végre Rád találtam, örökre itt vagyok Nálad,
Beteljesítem majd minden álmodat és vágyad.
Nem kell többé miértre válaszokat keresni,
Csak egymást kell ezután mindörökre Szeretni."

"Magadat add akkor, ha mosolyaid rám vetíted,
Magadat add akkor, ha ajkad csókra csücsöríted.
Magadat add akkor, ha rám fonódik a szép tested,
Magadat add akkor, ha nekem odanyújtod lelked.

Magadat add akkor, ha melleid gyönyörű halma,
Magadat add akkor, ha olyan kerek, mint az alma.
Magadat add akkor, ha kívánatos öled vágyik,
Magadat add akkor, ha szép szerszámom veled játszik.

Magadat add akkor, ha forró gyönyört akarsz tőlem,
Magadat add akkor, ha tűzforróan én is érzem.
Magadat add akkor, ha gyönyör barlangocskád várja,
Magadat add akkor, ha izzón testemet kívánja.

Magadat add akkor, ha végül beteljesül vágyunk,
Magadat add akkor, ha megvalósul minden álmunk.
Magadat add akkor, ha összesimulva maradunk,
Magadat add akkor, ha szép szerelmünkről dalolunk."

" Mikor leesik az első hó újra jégvirág nő az ablakon
Száncsengő, hangja szól,
És eljön a nap miről álmodunk, mikor szeretetet kapunk és adhatunk.
Szép ünnep, vigyázz rá...

Fehér Karácsony, úgy vártunk rég,
Ma gyertyát gyújtunk a szeretet ünnepén.
Fehér Karácsony, száz csillag ég,
Bárhol a földön e dallam elkísér, minket elkísér.

Úgy igazi az ünnep ha a lelkükben él,
Legalább egynapig az ember csakis jót remél
Valós, igaz szívből jövő mondatok
Mindenhol szeretetet rejtenek az ablakok.
A bársonytakaró nekünk a frissen hullót hó
Kívánjuk együtt békés legyen majd az évforduló,
De mamég fenyőillat tölti be az éjszakát
Holnap az ellenség is legyen igaz jó barát, igaz jó barát.

Fehér Karácsony, úgy vártunk rég.
Ma gyertyát gyújtunk a szeretet ünnepén.
Fehér Karácsony, száz csillag ég.
Bárhol a földön e dallam elkísér, minket elkísér."

"Eljött végre a karácsony
béke van most a világon,
és minden ház ablakában
gyertyafény világít lágyan.

Harang zúg messze hallkan,
felcsendül egy régi dallam,
és szívünk már újra várja,
Jézus jön el a nagy világra!

Karácsony ünnepén eltölt a hit, és remény.
A fenyőág illatával békesség vár majd ránk,
békesség vár majd ránk.

Eljött végre a karácsony,
angyal repül ezüst szárnon,
hirdeti, hogy Betlehemben
égi tűz ég, akár a mennyben.

A Szent családot körül állják,
mind a kis Jézust csodálják,
kit Mária tart ölében,
mosolyog rá, ringatja szépen.

Karácsony ünnepén
eltölt a fény, és a remény.
A fenyőág illatával békesség száll majd ránk,
békesség vár majd ránk."