KÁTAY KATINKA(Katicika):
KÉP HELYETT


Az este, mint puhán röppenő kuvik, egyszerre meglep,
hallod fejed fölött huhogó hangját: érted jött
át kétségeid ingó hintahídján, s az alkony tenyerén
torz életvonalad sikong, mint begőzölt ribanc:
elkapott, nem enged vérszagot fogott, alja sisera.

Még végigráng marcangolt húsodon az utolsó,
legfájóbb marás, vicsorgó fogak csontot kaparnak
velőd zamata szánt át a mészfalon, ínyükre loccsansz,
mint meglékelt dinnye mézédes vére, s megdicsőülnek
mohó torokkal, ádázul hörgő, győztes koncolóid.

Csak annyira dőltél földjük fölébe, hogy fekhely
lehess kényes testük múló tébolya alatt,
és nem sáros talpak piszkától foszló gyékényfonat,
mikor a kínzás gyilokvillantó kéje elömlött rajtuk,
s megírt sorsod falkatáncuk felvert porában beteljesedett.

Dühödt perclovagok elvakult kórusa zeng, s megkövez
hangtalan, vad gyűlölet kifosztott hited udvarán,
alágyűr értetlenek hamis üvöltést kottázó hada,
tenni már nem tudsz semmi jót velük: arcon harapnak,
mint veszekedett, transzban vonagló rém-selyembogarak.

Nah sziasztok kedves versíró kollégák! Hosszú szünet után mostantól én is újra teszek be verseket. Szóval további jó és szép napot!

Katatónia

Nyál csordul
Kéz mozdul
Lódul egy gondolat
Vonalat hasít s szít
Nyugalmat a csöndes éj
Még mozdul a test
Még remél

Lélek nélkül
A képzelet évül
Révben nyugszik, az ember
Révedt, mozdulatlan a mozgató
De mozgatja, mi mozgatható
Pusztít egy romboló, az agyban
Gondolatok hullanak, mint a hó
Minta jó, rossz keveredik
Gubancos hajkorona alatt
A fejben, lódul egy gondolat

De elakad
S megszakad
Nem marad más, csak üres mozzanat
Egy végtelen pillanat, mikor
a kéz mozdul, lehull s lódul
Egy gondolat, egy országban,
Minek neve: ...

Petőfi Sándor: Szerelemnek rózsákkal...

Szerelemnek rózsákkal
Hintett nyoszolyája!
Megint lefektettem a
Lelkemet reája.

Szerelem rózsáiból
Tövis-e vagy illat,
Mely szívemig, életem
Gyökeréig elhat?

Akár tövis jut nekem,
Akár az illata,
Mindegy! feküdj rá lelkem,
S álmodozzál rajta;
Álmodd meg azt a nagy szót,
Amely nincsen még meg,
Amely kifejezze majd:
Milyen forrón érzek!

Szeress,
mert a szeretet békesség,
Szívedben mindig ékesség!

Kezeim közé tévedt kezed.
Szemeimbe mélyedt szemed.
Értem lettél,
értem neked.

BAKA ISTVÁN
SELLŐ-SZONETT

Ültem a hínáros ártéri tó
homokos partján sihederkorom
delén tizenhét évesen s a szó
még rügy vagy pattanás volt ajkamon

elképzeltem egy sellő odaúszik
majd hozzám s zöld hínárszagú ölével
vesszőmre ül s míg elszámolnék húszig
eltűnik ám megáldott már a kéjjel

még nem tudtam hogy tó lesz minden éjjel
ha felnövök s bár iszapos kiszárad
olykor megér akármily drága árat

fizetem érte életem egészét
hogy viszonozzam sellő-ölelését
vízmélyi mégis földi szenvedéllyel

BAKA ISTVÁN
AHOGYAN ÉN SZERETTELEK...

Ahogyan én szerettelek,
Carmen, csak én, csak én, csak én, -
Bolond lány, hogy feledheted
Egy torreróért könyedén?
Emlékszel még? Szoknyáidat,
Mint szirmokat bontottam én
Ki sorra, s ajkam megtapadt
A forró, bíborló bibén.

Emlékszel? Még táncoltam is,
Bár botlábú vagyok, veled, -
S pogányul csókoltad hamis,
Húsbálvány-istenségemet.

Ahogyan én szerettelek,
Carmen, csak én, csak én, csak én, -
Bolond, ki ily könnyen feled,
S inkább letörve hull elém.

Már nem is kellenél! Hiszen
Virágporod reám tapadt
Örökre, - fölszállok s viszem
Halál-kasomba csókodat.

mért kell ezeket az oldalakat elrontanod a reklámmal???

Én vers helyet, inkább kedvenc írónőm könyvéből idézek:


" A szerelem erőt ad, majd megfelezi.Egymás nélkül nem létezhetünk. Ha elveszítelek, mert elszakítanak tőlem, megölnek, vagy elhagysz, veled vész az erőm. Lényemnek azt a felét kell nélkülöznöm, amely nélkül üressé válik az is ami megmarad. Nem kinálhatnak fel nagyobb csodát, mint a szerelem. Semmi sincs, amire elcserélhető. Szeretlek, s amióta ez megtörtént velem, többé nem vagyok már önmagam. Aként nem, mint addig. Sebezhetőbb lettem, s a szerelem természetéből adódik, hogy megsebezhetsz te is: egy figyelmetlen szó, vagy mozdulat fájdalmat okozhat, miként ennek ellenkezője olyan örömet, amihez foghatót eddig nem ismertem. Önmagamról megfeletkezve féltelek, tudván, hogy elvesztésed egyben az én vesztem is. Ha elvennének tőlem, megvakítanának. Megvakítanák szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a világ szépségét. Kővé lennék, ha elveszítenélek...
Nem beszélhetek rólad úgy, hogy magamról ne szóljak. Önzön hangzik, valójában ez az összetartozás a szeretet. Sosem éreztem ehhez mérhetőt, és biztosan tudom, többé nem is fogok; egyszerűen azért, mert fokozhatatlan: máris olyan vakító. hogy már-már fáj...
Érzelmeim rokonai az ölelésérzéseinek: az elviselhetőség határáig szépségesek, mígnem felrobbanva megsemisülnek, és újraélednek még szebbként. Nem látvános varázslat, nem másoknak szóló, bennünk tündököl...
Látható-e mit tesz hozzám éjről-éjre az az egyszerű csoda, hogy velem alszol el, mellettem ébredsz?! Ha ettől megfosztanának, a halálnál rettentőbb történne velem. Nem mondok, nem mondhatok le rólad, hacsak te nem kéred...
Csak egymásról beszélhetünk, rólad, vagy rólam már lehetetlen. Ez hangozhat úgy, mintha eldobtuk volna szabadságunkat, önmagunkat...Soha nem voltam elevenebb, szabadabb, mint általad. S ezzel a szeretettel többre vagyok képes, mint bármilyen varázserővel. "

Vavyan Fable : Álomhajsza

szia!
nem tudom miért kérsz bocsánatot, de lehet, hogy nincs is jelentősége.
Nagyon jó a versike

Nem érintettél

rekedt suttogássá húzódott össze
és síró örvénybe csavarodott testem
kezedet akartam, kezedet csak, semmi mást
és ajkadat, nyelvedet érezni persze
bőrödet ujjammal simogatni este
hajadba marni s tépni ki agyadból a mát
hogy szűnjön a pillanat és vesszen a fájdalom
hogy ne érezz külön dolgokat csak a világot: engem
meghalld s értsd őrült vágy-dalom
hogy végy körbe, szoríts erősen
akaratod forrjon össze az enyémmel

fogaim koccantak majd megszűnt a pillanat
s valóban szorít és megfojt a perc szülte MOST
s nem találtam hirtelen a lényeget
légbe oldódott fényeket markoltam
idegen arcok előtt hajoltam porba
s térdelve a merev ég alatt
szemem beforrt örökre
könnyeim nem hullnak fáradt
kezembe temettem magamat
s rekedt suttogássá görbült gerincem
itt ebbe a földbe rejtettem kincsem
s azt hiszem nincsen
oly éltető varázs erő
mely kikelti már a magvakat.

Fekete Virág: Hirtelen 2004.08.12. 20:47



Olyan hirtelen jött ez az este,
Olyan hirtelen osont mögém,
Kíméletlenül suttogta fülembe:
Betonmosolyod semmit sem ér.

Olyan hirtelen jött ma a bánat,
Fürge siklóként csúszott belém,
Amint nyálkás teste az enyémbe áradt,
Fénytelen szemmel pislogott felém.

Olyan hirtelen száradt ki a szám,
Villás nyelved torkomig szaladt,
Hiába döfnék húsodba acélt,
Már nincs bennem elég indulat.

Olyan hirtelen láttam meg a fényt,
Két kezem arcom elé kaptam,
Így látszott csak, ki igazán szép,
S elhasznált testedet a falhoz csaptam.

Mylo: Mámor

Gyengéden kezem melleidre teszem,
és lágyan melléd fekszem.
Egy csókot adok puhán homlokodra
s elkezdődik az éj mámora.

Fülembe súgod, szeretlek édes,
lüktető moraja a tompa kéjnek.
Ajkam testeden lázasan halad,
mellbimbóidon gyöngykoszorú marad

Édes tested selymesen ragyog
kívánlak, tudod és hagyod.
Hagyod bujálkodni vágyam
éjszakai tánc ez, az ágyban.

Az éjszaka egy ütemre lüktet
édes ritmus, uralja testünket
boldogság járja át lelkünket,
beteljesülés ez a létünknek.

Én nem tudom,mi ez,de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon,hagyom.
Ha balgaság,ha tévedés,legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"
/Juhász Gyula/

VERS MINDENKINEK AKI ERTI !!

Veled

Én csak veled akartam lenni
S nem akartam mást szeretni
Csak ölelni és csókolni téged
S veled szeretkezni végre

Egyesülni veled az alkony alatt vágyunkban
Az egész fantasztikusabb, mint álmunkban
S csodálatos nevedet kiáltom a kéjben
Miközben ereimben lázasan forr a vérem

JÓZSEF ATTILA

SZERELMES VERS

Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

1923. jan. 1.

Erósz lantja,,

Alakod,mint Erósz lantja,
Gyönyör zenéjét adja.
Tested az éden s a bűn,
Csodásan megkomponált mű.
S kelyhe,hova rejtem testem,
Miközben lantod pengeted.
Tombol ölemben a vágy,
Kopog kerted kapuján.
Nem,nem ajtóstól támadok,
Ejőbb a zárral babrálok.
Csak a búbját dugja be,
S kertvégén keres érdekest.
A kis galád,a kis pajkos,
Ki-be szalad bújocskázik,
Gyönyöröd nedvében ázik.
Fogadd magadba tövig testem,
Szorítsa bársonyos kelyhed,
Simulj rá,kísérd az ütemet,
Buja zenész jár kertedben,
Hogy lantodat pengesse.
Sóhajod legyen nótája,
A gyönyör Erósz ódája.

És ezért csodálatos! (Ez egy válasz felpa üzenetére (2005. 02. 10. csütörtök 21:10), amit ide kattintva olvashatsz)

Mikor magamban erzem falloszod
hevit a forrosag tuze
homalyos tekintet arcodon
sohaj szall messzire

A pillanat ihlette !