Katinka
REGGEL VELED

Körmözi, csilló jégvirág, táncát,
szirmain áttört szőttes az ég,
tejtükör-éjen dér haja szánt át,
csikland, a mély most zeng kicsikét.

Zúzmara-pajkos hallali ének
hajlik a kertre, áznak a fák,
mintha csak álmod játszna a fénynek
tán sose hallott vágy-muzsikát.

Lassan az érről fölmeri csendben
hűs pirkadatnak arcát a hold,
jégbibe-táncban izzik a kertem,
kéje beszökken, árad, felold.

Zizzeni, foncsor jégvirág, táncát
szirmai százát kékli az ég,
kék ugar méhén vér tüze szánt át
fölcsap a mélység, lehull, elég.

Szerelmes kiszólás

Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!
Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi őrületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!

Grtulálok.A kérdés hogy kihez szól.Pussz...

Élt egyszer egy indián úgy hívták pápu-apó
ennek született egy fia azt elnevezték pót pápu-apónak
ennek is született egy fia azt elnevezték papa pótló pótpápu-apónak
ez a papa pótló pót pápu-apó igen szeretett pempő szálat szopogatni,ezért elnevezték pempőszál szopó papa pótló pót pápu-apónak
ez a pempőszál szopó papa pótló pót pápu-apó igen szeretett még papagájra is pufogtatni,ezért elnevezték papagájra pufogtató pempőszál szopó papa pótló pót pápu-apónak
ennek a papagájra pufogtató pempőszál szopó papa pótló pót pápu-apónak igen puha volt a popója ezért elnevezték puhapopójú papagájra pufogtató pempő szál szopó papa pótló pót pápu-apónak
ez a puha popójú papagájra pufogtató pempőszál szopó papa pótló pót pápu-apó igen irigyelte a póni lovat mert neki még puhább volt a popója ezért el akarta azt tőle lopni, ezért elnevezték póniló popó lopó puha popójú papagájra pufogtató pempőszál szopó papa pótló pót pápu-apónak
ez a póniló popó lopó puhapopójú papagájra pufogtató pempőszál szopó papa pótló pót pápu-apó ott lakott a limpopói folyó mellett,ezért elnevezték limpopói póniló popó lopó puhapopójú papagájra pufogtató pempőszál szopó papa pótló pót pápu-apónak....

József Attila: Március

A föld alól a gyors csirák
kidugják fejüket,
a fák, mint boltos áruját,
kirakják a rügyet,
kamaszok arcán pattanás,
férfiajkon a csók,
mind egy repeső kapkodás
a szoknyák lobogók,
s már itt és ott fölhangzanak,
elűzve kínt, fagyot,
a szívbe húzódott szavak,
eszmék és kardalok.

1935 vége

Mikor kapunk új verseket?

Reményik Sándor: Jóakarat

,,Én jót akartam, - s minden rosszra vált...''
Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés;
Mellyel a szív magának ád halált,
S önnön hajába markol szaggatón
A kétségbeesés?!
,,Én jót akartam.
Zephirt vetettem, - és vihart arattam. -
Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! -
S megindult alattam,
Mint a horkanó paripa, vadul.
Egy tégla nem tetszett a templomfalban,
Megmozgattam, - s a templom összedőlt.
Én jót akartam.''

Mikor eljő az ítéletnek napja,
A végső nap,
S a maga jussát minden szív kikapja,
Mikor a Bíró rátekint merőn:
Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,
Egy hópehely a másik serpenyőn,
Lángtengerek közt keskeny tejfolyó.
Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:
Jóakarat - elég lesz ez a szó?...

Szeretkezésünk

Szemhéjad mögött csillagok táncolnak,
Mikor fájó mosollyal gyönyört kiáltasz.
Megadod és átadod befogadó magad,
Az életet hordozó örök támadásnak.

Beléd vetem magam, vulkán kráterébe,
Számmal becézve combod bársonyát,
Illatod, ízed nyelvemen érzem,
Kábultan élvezem őrület mámorát.

Gyönyört rejtő kinyílt kagylód,
Végtelen mélységbe csábítva hív.
Gyöngyhalászként egyre csak merülök,
Egyszerre érezve vágyat és kínt.

Simon András: Bűn - szeretet

A bűn becserkész,
a szeretet befogad.

a bűn bekebelez,
a szeretet magába foglal.

A bűn megköt,
a szeretet megtart.

A bűn száz annyit ígér,
A szeretet száz annyit ad.

A bűn elveszi az önismeretet,
felmagasztal és magasba emel:
csakhogy letaszíthasson.
A szeretet helyes önismeretre tanít,
Kiábrándít hamis ,,önmagadból'' és összetör:
Csakhogy felemelhessen.

A bűn hájjal keneget,
hogy megrontson.
A szeretet kíméletlenül pöröl,
hogy megtisztítson.

A bűn fröcsköl,
a szeretet szétárad.

A bűn éget és perzsel,
A szeretet sugároz.
A szeretet egyszerű,
A bűn körmönfont.

A szeretet ,,egy-ügyű'',
A bűn agyafúrt.

A szeretet nyíltan beszél,
A bűn körülír.

Míg a szeretet a mélység titkairól dadog,
A bűn a felszín közhelyeiről fecserész.

Míg a bűn hazudik, hogy ne kelljen
megmondania az igazat,
A szeretet kitérő választ ad,
hogy ne kelljen hazudnia.

A bűn kényszerít,
A szeretet késztet.

A bűn csábít,
a szeretet vonz.

A bűn érzéki,
A szeretet érzékelő.

A bűn forral,
a szeretet hevít.

A bűn űz és hajt,
A szeretet lelkesít.

A szeretet megkeresi a tisztátalant,
hogy felemelje,
A bűn ,,felhajtja'' magának a tisztátalant,
Hogy kihasználja és a sárba tapossa.

A szeretet az embert látja a cédában is,
de a bűn csak riherongy kurvának tartja.

A szeretet megjelöl,
A bűn megpecsétel.

A szeretet társakra lel,
De a bűn csak hordákba ver.

A szeretet kiteljesít,
A bűn kiüresít.

A szeretet mentséget keres,
A bűn kifogást talál.

A bűn bekerít és magadba zár,
A szeretet kapukat nyit és
másokhoz vezet.

A bűn elfecsérli és pazarolja a másét,
De a szeretet önmagát osztja szét.

A CSÓKOK ÁTKA

Valami szent, nagy éjszakán
Vad nászban megfogant az élet
S azóta tart a nász örökké,
Minden kis mozgás csókba téved.
Csókok világa a világunk,
Csókban fogan a gondolat,
Kicsi kis agyvelő-csomócskák
Cserélnek tüzes csókokat
S a legforróbb csókból szület meg
A legszebb, legnagyobb ige,
Mely hódítóan csap belé
A végtelenbe, semmibe.
S a leglanyhább csókból fakadt ki
A szürkeség, a régi mása:
Nincs vad párzás, nincs tüzes csók ma
S nincs a világnak messiása.
Úgy van talán: szép a világ s jó,
Mi vagyunk satnyák, betegek,
Jégfagyos csókokban fogantunk
S a fagy a lelkünk vette meg.
Szent kéj a csók és szent az élet,
A párzás végtelen sora
S átok a csók, átok az élet,
Ha nincs a csóknak mámora.
Az eltűrt csókok tunya nászán,
A langyos csókok éjjelén
Az átok egyre nő fölöttünk
S így lesz az élet lomha, vén
S így leszünk mi, párzó királyok,
Kopottak, búsak, betegek,
Kiknek csókolni szomjas tűzzel
Már nem szabad és nem lehet.
Ha szomjas ajkak szomjas csókot
Csak szomjas ajkra hintenek,
Ma ez a föld üdvök Olimpja
S nem laknak itt: csak istenek.

PAUL VERLAINE ÁLMA

Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott, nagy Látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más,
Aki engem megért, aki engem szeret.

Mert ő megért. Neki, óh, jaj, csupán neki,
Bús, áttetsző szivem többé már nem talány,
Sápadt homlokomnak verejték-patakán
Frissítve omolnak az ő szent könnyei.

Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én, nem.
A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,
Mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.

Nézése hallgatag szobrokénak mása,
Szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
Mint elnémult drága szavak suhanása.

probálkozom de nem sok sikerel

[/img]

Ami a gépen nekem a beszúrhato ikonok alatt +talélható ott csak az 1szerübb smilek vannak. pölö amit te is beszúrtál azt valahogy én nem láttam közottük.

Kedves G.Clement mond "+lécci" honnan szedel ilyen mozgó smile-ket(kat)plizzzz!

Nagyon jók a verseid...

Audrey

Hajnal Anna: A lány újra szól

Én szeretem, hogy lány vagyok
s előtted csupa félelem
és csupa sejtő reszketés,
húzódozás, önvédelem,
mikor te nem is sejted még,
s csak alig érintett szavad,
egy hangra megrebben szemem
és lélegzetem elakad...

egyszerre megnyúlik a perc,
és izzó mélységeken át
megérzem, lenn a parázs
hogy lehel évezredeken át,
minden mélyen át az a csók
feltör, megérint és elér...
valami vonzó rettenet,
amelytől elakad a vér...

mint villámfény, távoli kard,
egy villanás szemembe vág,
s gerincen át a sarkamig
átfénylik rajtam a halál,
egy percig fehér láng vagyok,
s ami ajkamon lehell,
a mélyből jövő üzenet,
érzed, hogy te gyújtottad fel?

Te vagy a titkos kapcsoló...
tán nem tudod, mit hordozol,
míg fénylő távolt és közelt
szívedben eggyé oldozol...
Előled rejteném magam,
te mágnesességgel telített?
Felszikrázom, ha csöndesen
térdemre fekteted kezed.

Petőfi Sándor:MIT NEM BESZÉL AZ A NÉMET...

Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.

Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...

Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.

Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.

Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!

Itt voltatok csókolózni,
Mostan jöttök hadakozni?
Jól van hát, jól van, jőjetek,
Majd elválik, ki bánja meg.

Azt a jó tanácsot adom,
Jőjetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.

Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Úgy kiverünk, jobban se' kell,
Még a pipánk sem alszik el!

Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett,bort iszogatván,
háborút emleget s lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
szép adományairól zengve szeretni tanít.
(Anakreon: Gyűlölöm ford:Radnóti Miklós)

Petőfi Sándor: Örök ölelkezés

A téren kettős sírhalom van,
Fölöttök egy-egy zöld bokor;
Egymásra hajlanak, miként ha
Két szerető szív összeforr.

Igen, két szerető szív szálla
Pihenni e két domb alá,
Midőn a háborgó életnek
Kemény harcát kiharcolá.

Egymás mellé temetették a
Hű szeretők itt magokat,
Hogy egyesülve legyenek, mint
A földön, úgy a föld alatt.

És egyesülve maradának.
Mely a sírhalmokon növe,
A két ölelkező bokorfa
A két szerelmes szelleme.