"Élnem kéne az életem mással,
Nem kellene hadakoznom a világgal,
Hisz mindenkinek boldog élet a vágya,
S, valaki talán ezt meg is találja.

De még tátong bennem a mély seb,
He eltakarom se lesz sokkal szebb.
Begyógyul, de a heg hosszan húzódik lelkemen,
Hogy így hazudott galád módon el nem feledem.

S, kit egyszer megégetett már a szenvedés pokla,
Jobban figyel majd minden apró-cseprő dologra.
Nem lesz még egy, kinek szívem ily őszintén adnám,
Nem lesz még egy férfi, kiért az életemet is odaadnám.

Ő érte égnék örökkön örökké a perzselő máglyán,
Ha a szívét csak egy dobbanásra visszakaphatnám.
Hiába a hazugság, az észnél erősebb a szívem,
Nekem a szeretetem volt csak minden kincsem.

Az ilyen sebekre az idő gyógyírt nem hozhat,
Legfeljebb, ha némi beletörődést, ha okozhat.
De csak egy gondolat, és máris könnyes a szemem,
Azt hiszem ilyen a soha el nem múló szerelem."

"Hittem a szavakban mik édesen csengtek,
Hittem, hogy egyszer én is fontos leszek.
Álmokba fogva reméltem én a holnapot,
Amit már Tőled soha meg nem kaphatok.

Ittam a szavaid, és végtelenül szomjaztam,
Hogy a tudásodat én is ugyanúgy tudhassam.
Óriásnak láttalak, a legnagyobb embernek,
Hittem mindig hogy Veled boldog lehetek.

Megtanultam jól, hogy a szerelem végtelen,
S, ezt a szerelmet most végtelenül szenvedem.
Jártunk kéz a kézben sokat, büszke voltam Rád,
De már talán a saját büszkeségem is tovaszállt.

Hazug szavak voltak, nem volt csak ámítás,
Minden, az egész élet csak egy nagy csalás,
Ha menni akarsz, indulj, vissza nem tartalak,
Ne hidd, hogy kellesz, már nem is akarlak.

Nem kell már a csók, és nem kell az ölelés,
Nem kell a megjátszott, csalfa színlelés.
De a legszörnyűbb, hogy most én is hazudok,
Mert nélküled élni, létezni már nem tudok."

"Csak sóhajts Drága,
S máris ott vagyok.
Csak szólj rám néha,
S figyelve hallgatok.
Csak kérj meg, cserébe
Bármit megteszek.
Csak érints, érezz, érts engem,
S Tiéd leszek!

Birtokolj, hisz tudod,
Tiéd minden hatalom.
Testemet, s benne ezt a kis szívet:
Neked adom!
Óvj, vigyázz, ha bántanak
Védj meg mindentől.
S, ha netán, egyszer e
Zűrzavaros világ összedől:

Te akkor is maradj velem,
S egy nagy tégy csodát:
Csak legyél, legyél, mindig legyél
Egy életen át!"

"Rémálomból felébredve,
Verejtékcsepp csurran csendbe.

Végigfolyik arcomon,
Ma sem melletted álmodom.

Sűrű sötét éjszakában, az a vágyam,
Hogy kezeidet megtaláljam.

Mert e komor éji képbe,
Kellene már egy kis béke.

S, tudom, nyugtot csak úgy lelek,
Ha álmaimból Melletted ébredek."

"Amikor egyedül vacsorázol
És magaddal bújócskát játszol
És otthonról hazamennél
Akkor érzed, hogy magányos lettél.

Mikor a tükörben idegen az arcod
És eluntad végleg a harcot
Mert tudod, hogy sohase nyertél
Akkor érzed, hogy magányos lettél.

És hiába mondod magadnak
Hogy nem vagy egyedül
Hogy más is ugyanúgy magányos
És másnak sem sikerül.

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk
Hogy sokan vagyunk egyedül
A magány, az nem az, ami körülvesz
Hanem az, ami hiányzik - itt belül.

Mikor az évek már összefolynak
És nem jelent semmit a holnap
És magadtól fel se kelnél
Akkor érzed, hogy magányos lettél.

Amikor semmi sincs, ami fontos
És nincs már kedved a szóhoz
És mindegy, hogy kit szerettél
Akkor érzed, hogy magányos lettél. "

Egy indián törzsfőnök verse:

"Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódási, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.

Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelentétéből meríteni életed.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit, és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

"Mint szürke lepellel bevont felleg,
Az álmom végigkísérte a napom.
Felültem az ágyamban reggel, s
Minden Te voltál. Minden gondolatom.

Be sem kellett hunynom szemem,
Mégis minden percet újraéltem.
Újra éreztem tested melegét, s
Bőröd puhaságát most is érzem.

Ujjaid nyoma még égeti bőröm,
De mosolyod összeszorítja szívem:
Gyötrelem, ha újraélem csókjaid, s
Tudom: nélküled semmim sincsen!

Fáj éreznem, ahogy álmomban öleltél,
Fáj újra hallanom, hogy szeretsz!
Mintha a lelkem tépnéd ki, mikor
Átölelsz, s szerelmesen szemembe nevetsz!

Mint szürke lepellel bevont felleg,
Az álmom még most is kíséri napom.
Lefekszem ágyamba, vársz már rám.
Fáj, hogy szeretlek. Mégis ez minden gondolatom. "

Jenei Szilveszter-Koltay Gergely: Szeretlek akkor is

Tudod én akkor is szeretlek, amikor alszol.
Mikor nem gondolsz rám...
Tudod én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon.
Amikor azt gondolod, így nem mehet tovább.
Én akkor lehunyom szemem,
és azt a filmet nézem, ami az életünk...
Kimondott és kimondatlan mondatok.
Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,
azon, melyen nincsenek táblák,
és nincs korlát a halálos kanyar előtt...
Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,
s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki.
Valami kéne még, valamit kéne tenni.
De én akkor is szeretlek, ha néha fáj.
Ha néha előbúj rejtekéből a magány,
a dögevő, mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett.
Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,
csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj.
Tartson tovább a szenvedély,
mert akkor húsodba marnám a jelet,
mely üzenet hordoz: még minden lehet.
Szeress, mert adni kell, hogy kapj.
Higgy imáidban, s ne védkezz önmagad ellen!
Légy költő és légy színész!
Játssz prédikátort a pokol kapuja előtt,
játssz szüzet, még ha az ördögnek is kell táncot járnod!
S játssz nekem is boldogságot!
Szeretlek akkor is, ha Te magadat egész másképp látod,
szeretlek akkor is, ha az életed csak egy gazos mellékvágányra várat
szeress kicsit jobban!
Szőkén és feketén szeretlek,
mint a villám szeret a fülledt nyárban,
mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó napsugárba.
Szeretlek akkor is mikor alszol...
Szeretlek, félve, haraggal...
Szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal...
Szeretlek...
Szeretlek...

"Édes, mint a méz, melenget,
mint az angyalok melege,
kedves szavaid, a szíved
gyönyörködtető gyönyöre.

Életem kis Csalogánya,
Gyönyöreim okozója,
minden gyönyört Te adsz nekem.
Édes szavaid, kedvesek.

Boldog vagyok, Boldog, Boldog,
Veled, Veled és csak Veled!
Gondolatok éter síkon,
Sok-sok szép, csodás üzenet.

Édes érzés tartson mindig,
Ne csak egyig, ne kettőig,
Három napig és örökké,
Örökké és három napig! "

"Egyszervolt
Különleges,
Mámorító szép napon
Előtűntél meseszép vágyaim elképzelt
Romantikus világából. Ott voltál, ragyogtál,

Mosolygós
Arcoddal és
Csókoló ajkaiddal
Megbabonáztál. Csillogó szemeiddel rám
Néztél, megzaboláztál. Szerelemre gyúlt szívem

Lángolni
Kezdett rögtön.
Vágytam az érintésed,
Csodás vonzerőt sugárzó tekintetednek
Nem tudtam ellenállni, talán nem is akartam.

Tudtam azt,
Kellesz nekem.
Mámoros éjszakákat
Szerettem volna átélni Veled. Véremet
Felforralta a közelséged, izgató lényed

Sugara.
Vágyakoztunk
Mindketten, mert tudtuk azt,
Hogy erre a pillanatra vártunk régóta.
Szerelmünk zálogát megpecsételtük. Forró,
Magas hőfokon izzó szenvedélyes éjszakánk

Azóta
Sem múlik el.
Terád vártam Kedvesem,
Téged kerestelek egy életen keresztül.
Szerelmünk "örökké tartson és még három napon".

"Érzem bűbájolló illatod
Figyelem minden gondolatod
Látom csillogó mosolyod
Tudom én Tiéd vagyok

Csókod forrong ajkamon
Tested parázslik ágyamon
Érintésed szerelmes arcomon
Pillantásod átvarázsol álmokon

Napok múlnak egymáson
Idő eltűnik minden vágyon
Az öröklét nem álom
Az idő-tér nem elmúló

Szerelem csak a miénk
Vágyam csak Tiéd
Érzelmek el nem tűnnek
Szerelmünk-e az örök fényévben."

"Ahogy álltam, a hajnalra várva,
Lelkem megpihent a csendben, majd árva
Sóhajként szökkent belőlem az éjbe.
Menj! Keresd meg a Napot! suttogtam félve.
Keresd a fényt, hosszú volt az éjjel,
Sötét árnyak vettek körül, s kéjjel
Martak belém, megzavarták álmom,
S én hagytam őket... De tudnod kell: bánom
A sötét minden pillanatát, mi átkozott
Éjt szült, s vágyat, reményt áldozott
Teremtés helyett... Keress fényt nekem, Hogy vele a hajnalt hívhassa énekem!
S ha rám talál az ébredés, azt hiszem
Nem engedném el Napom, többé nem..."

"Talán hittem, talán nem. Nem tudom.
Egy hulló csillagnál született kívánság volt.

Gyere, hozd az álmom
Gyere, hordozd kívánságom
Mindenem benned látom
Minden éjem és nappalom

Kívánság megszületett. Bennem, benned.
S a sors egy esten mellém engedett.

Érintelek, érintesz. Nyújts hát kezed.
Sose eresz el engem, mint én sem téged.
Szoríts erősen. Életed életem.
Minden nap csak neked létezem.

Sok ideje, hogy bennem élsz, s a remény.
Ne engedj másnak, mint oly réges-rég."

"Valahol egy szó
Talán maradandó
Szeretlek, hiszem
Csókod izét érzem

Város határán állok
Rád azóta csak várok
Mióta elmentél innét
S ígérted jössz még

Ülök még a széken
Fényképed nézem
Emlékek, képek jönnek
S örökké Téged reméllek."

"Te voltál, akit mindig kerestelek,
Rád vártam éjszakán és nappalokon,
Gondolatban is Téged idéztelek,
Túlmutató álmomon és vágyamon.

Csalódtam az életben nagyon sokat,
De bizakodó lelkem nem nyugodott,
Vágytam érintésedet, csókjaidat,
Olyanra vártam mit szívem nem kapott.

Te voltál, akit mindig kerestelek,
Valósággá válva megtaláltalak,
Végre már magamhoz ölelhettelek.

Ujjong a szívem, hogy most együtt vagyunk,
Elérkezett az örök boldogságunk,
Reményt hozó jelenünk és holnapunk."

"Hangod hallom,
szó nem mozdul ajkadon,
hív kezed,
felém nem emeled,
szemem szorosan zárom,
látom a lángot,
érzem a tüzed,
tested üzen-,
s én simulom a választ...

karjaimba zárlak,
ujjam bújja hajad,
végigkússza nyakad,
csókom csókodba mar-,
körmöm bőröd sebzi,
fogam vénád metszi,
húsodba tépek,
ízlelem édes véred,
Pokol tüzén égek,
vétkezni készen,
s Te legyél részem...

a mélyben, velem égj el,
ágyékodra forrva,
könnyem patakozva,
míg csitítasz, cssss...
reszkető testtel,
beleszunnyadunk az estbe...

tán eszünket vesztve,
kint a Világegyetemben,
lebegve...
bolygók, holdak kóborolnak,
kerge üstököst befogva-,
fény- expresszt utaztunk...
ezer évet magunk mögött hagytunk,
új galaxis ragyogott,
megloptunk minden csillagot,

s a fénnyel visszatérve,
tudtuk, hogy megérte-,
hogy végig kell járni,
tévedésből kitalálni,
tört lajtorján feljebb mászni,
bár zuhansz is, talpra állni...

s ha meghalok egy kicsit,
új élet születik,
kört ír le a pálya,
kezdet és vég eggyé válnak,
újra indul a képlet,
így leszek én, s Te...

új világot teremtve,
ha kell a síron át,
járva száz út porát,
kerengek fényeddel körbe,
éjek sötétjében,
megtalállak megint...

ha az Idő meg is áll,
Hozzád visszatérek...
születésem volt csak Érted,
kezdetén az Öröklétnek..."

"Most hogy nem Vagy velem igéző Kedvesem,
Álmomban simogatásodat keresem.
Selymes kezed érintésére úgy vágyom,
Gyönyörű testednek vonalait látom.
Látom szép formás melleid csodás halmát,
Hívogató hasad igéző vonalát.

Szomjas ajkam vágyakozik, hogy csókoljon,
Nyelvem a combjaid közé furakodjon.
Szeretném látni azt az igéző csodát,
A vágyakozó, hívogató puncikát.
Szeretném érezni játszó ujjaidat,
Ahogyan a testemen keres és kutat.

Érintésed mindig feltámasztja vágyam,
Gyönyöröket adó szépséges kis társam.
A duzzadó vesszőm kíván Téged nagyon,
Pajkos hancúrozást a széles ágyadon.
Öled mélyére szeretnék behatolni,
Édes sunikádban vígan munkálkodni.

Simogató kezed érintése oly csodás,
Veled csúcsra feljutni az nem álmodás.
Testünk hajladozik, sikamlós a gyönyör,
Bánat bennünket most egy kicsit sem gyötör.
Édes sikoltásod fülemnek szép zene,
Gyönyört adó Fortuna csodás éneke.

Kívánom a formás seggedet Édesem,
Hátulról szeretnélek látni Kedvesem.
Fordítsd most énfelém igéző hátsódat,
Hadd lássam a sikamlós hasadékodat.
Mögéd kerülve behatolok gyengéden,
Együtt haladunk az ütemre serényen.

Veled a gyönyör olyan szép és mámoros,
Vágyam nedve beléd lövell, csodálatos.
Átkarolva tartlak melleidet, fogom,
Ez az én csodálatosan szép mámorom.
Így maradunk, míg csillapodik a vágyunk,
Majd szétválva újra összeforr az ajkunk.

Simogatjuk egymást becéző szavakkal,
Nem törődve most senkivel, csak egymással.
A Szerelemünk lángja betölti szívünket,
Melengeti az örömmel telt lelkünket.
Jövőm reménysége, Drága Szép Kedvesem,
Mindig ilyen csodálatos maradj nekem."

"Ha behunyom a szemem, itt állsz előttem Kedvesem,
Érzem bőröd csodás illatát, ajkadat keresem.
Átöleljük egymást, ahogyan forró csókot kérünk,
Elhalkul a hangunk, ahogyan most egymásra nézünk.
Érzem, hogy gyönyörű dombocskáid nekem feszülnek,
Vágyunk feltámad, érzékeink is belelkesülnek.

Izzó szenvedélyünk hosszú - forró csókkal útra kél,
Afrodité hárfahangja halkan fülünkbe zenél.
Kezeink lágyan tapintják egymást, ruha földre hull,
Ádám és Éva most ruhátlanul egymáshoz simul.
Francia ágyacskád már nagyon várja, hogy ott legyünk,
Szorosan egymáshoz fonódva lassan odamegyünk.

Szép tested az illatos párnáid közé hanyatlik,
Olyan gyönyörű Vagy, hogy még a könnyem is kihullik.
Melled halma pihegve emelkedik vágyakozva,
Combjaid kívánósan, hívogatón széjjeltárva.
Látom, ahogyan kis sunikád mint a nyíló rózsa,
Várja vendégét illatos szépen kitárulkozva.

Odafekszem melléd és ölelkezve csókot váltunk,
Nyelveink játékával is fokozva izzó vágyunk.
Forró ajkam elindul most vándorútra testeden,
Kissé elidőzik a gyönyörű két szép melleden.
Csókkal illetem és ízlelem a duzzadt rügyeket,
Továbbkúszva megközelítem illatos völgyedet.

Érzem lüktetését, ahogy ajkammal odaérek,
Gyönyöreink tengerén izgatottan evickélek.
Belecsókolok a gyönyörű mézillatú résbe,
Ahogy felkínálja magát ajkamnak megigézve.
Nyelvem játékával csodálatos, szép gyönyört nyújtva,
Kedvesem ajkairól sóhajtásokat kicsalva.

Ajkaimmal újból visszatérek a csókos szádra,
Testünk eggyé válva, sunikád a bigum kívánja.
Gyengéden elmerülök a gyönyör barlangocskádban,
Testünk forrón hullámzik a heves csatározásban.
Ingerlő popsikádat most szorosan átölelem,
Örömmámorban úszunk, ahogy lassan közeledem

A beteljesülés felé, vulkán kitörni készül,
Próbálom még késleltetni minél tovább vitézül.
Kedvesem testét átjárja a csodálatos gyönyör,
Amikor vágyam nedve drága sunijába betör.
Gyengéden öleljük egymást, míg csillapodik vágyunk,
Csodálatosan szép és igaz a mi boldogságunk.

Afrodité Istenasszony megköszönöm most Neked,
Hogy megóvod és istápolod, Szerelmünk Segíted!
Hárfa húrján gyönyörű mennyei zene hangja szól,
Kedvesem gyengéden suttogva a vállamra hajol.
"Szeretlek Kedvesem, Örökre Tiéd vagyok,
Tanúm a csillagos Ég és a mennyei Angyalok:"

Szerelmetes édes kicsi párom úgy Szeretlek én,
Jobban, mint bárki valaha is itt a föld kerekén.
Szeretem gyönyörű testedet, tiszta szép lelkedet,
Vágyakozva, vágyva mindig számolom a perceket
Mikor nem hajózhatsz velem gyönyöreink tengerén,
Vagy nem lehetünk mi együtt a Boldogság szigetén."

"Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott. "