Állj!! Plágiummal vádollak. Ez a vers ugyanis az én versem. 2003 október 23-án írtam délután 5-kor. Itt van a dátum a gépemen. Az Amatőr Művészek Fórumán regisztráltam Gregorius néven, és ott publikáltam ezt a verset. Már nem azon a néven szereplek ott. Továbbá: http://peinas.uw.hu/6lap.html ezen a linken egy baráti társaság honlapját lehet elérni. Ezt az oldalt én készítettem, és a versek rovatban ott van ez a vers:

Könyörgés



...Ha eljössz hozzám, én meghalok,
Megölnek Gyönyör-angyalok...

Fekete szárnyakon jön az éjjel,
Hogy álmomat csendben törje széjjel,
Bűneim sorolva, újra meg újra
Jelet rajzol rám a Végzet ujja.

Védj meg! Karolj át hókaroddal,
Nyugtass meg bódítódaloddal!

Jönnek, csak jönnek a rettegés árnyai,
Félelem fiai, Borzalom lányai.
Felém nyúlnak hollókarmok,
Nevetnek vicsorgó tündérarcok.

...Ölelj... karodban meghalok bárhol,
A kíntól félek, nem a haláltól...

Kérlek tartsd tiszteletben szerszői jogaimat, s csak az engedélyemmel használd a versemet! (Ez egy válasz Nóci üzenetére (2004. 09. 29. szerda 08:17), amit ide kattintva olvashatsz)

Távol vagy tölem de szivemhez közel,
Szeretlek örökké bárhol is leszel.

Jó lenne ha most itt lehetnél velem,
Átölelnél s letörölnéd fájo könnyem.

Megcsókolnál s karodban ringatnál,
S amig szivem fájna vigasztalnál.

De nem lehetsz itt velem,és nem vigyázhatsz rám,
s könnyem csak hull és a szivem nagyon fáj.

Érzem hiányod és fáj hogy nem lehetek Veled,
Nem tudom ilyen sok idöt hogy fogok kibirni Nélküled.

De szeretlek és erös leszek, és tudod:,,érted bármit"
Megadok mindent....tölem kérhetsz akármit.

De egy biztos amit nyujthatok neked,a szeretetet és a szerelmet amit irántad érzek,
S azzal bizonyitom hogy mennyire szeretlek hogy megvárlak Téged.

Várok Rád mert Te vagy életem értelme,
És tudd: szeretlek most és mindörökre.
/Staciee/

Arcodon sápadt holdsugár matat
mellettem alszod fáradt álmodat.

Karomban ezer ölelés lapul,
de csak csodállak, mozdulatlanul.

Kezemben millió érintés remeg,
szeretném megérinteni a kezed.

Szememből szerelmes pillantás oson
és végig suhan lágyan az arcodon.

Sóhajod lebben az ajkad körül,
táncot jár vígan, s tovább penderül.

Bőröm cirógatja leheleted,
amint átölelem a testedet.

Mennyi szent csoda és mennyi titok!
Boldoggá tesz, hogy melletted vagyok.

De ha felébredsz majd, szemérmesen
lehunyom álmot mímelve a szemem...

Vágyom rád!

Rabul ejtett a férfi, aki vagy,
Vágyad úgy felpezsdíti a vérem,
hogy józanságom lassan cserben hagy.

S szerelmed már csak, mivel beérem.
Hiába tiltja erkölcs, etika, -
védtelen vagyok, a vágyam legyűr.

Hidd el, mindez nem csupán taktika...
Számomra vonzó vagy kívül-belül.

Amikor tegnap a fürdőkádban hűs víz ölelte körül a testem,
a habok minden mozdulatában kezed lágy érintését kerestem.

Amint az ágyban lehunytam szemem,
csak perzselő csókjaidra vágytam...
felülkerekedett az érzelem
bennem a kietlen éjszakban.

Érintse puhán ajkad az ajkam!
Simítsa bőrömet selymes kezed!
Engedd: tested testemmel takarjam,
s ragadjon magával az élvezet!

Édes-titkon magamba fogadlak,
majd bőrödet csókokkal halmozom...
Élvezd ízét a szép pillanatnak
mivel lényed megajándékozom!

Azután lágyan vonj a szívedre,
had halljam lázas dobbanásait!
Őrizd meg majd egész életedre
gyönyörünk apró villámlásait!

Ölelj át újra, csókolj és szeress!
Veled betelni képtelen vagyok.
Mohóságomon nyugodtan nevess!
Jöhetnek ránk még csodás holnapok.

Fölém hajol a bágyadt őszi este...
körém teríti bársonylepleit
mosolyogva a sötét égre csenve
az éj ragyogó kis lámpásait.

A sziporkázó csillagok között
lassan feltűnik a Hold kerekje,
megáll kissé a házaink fölött
az alvó tájat beezüstözve.

Az éjszaka ma újból elhozott.
Ágyamban hálsz, most karom átölel,
vágyam a tiéddel találkozott
s álmaim őrült, vad meséivel.

Karjaid most mohón körém fonod,
testem a testedhez hozzáfeszül...
érzelmek szorítják el a torkod,
szeretni vágyunk ily szertelenül.

Bejárod testem rejtett zugait...
csókoljuk egymást szenvedélyesen,
füledbe súgom szívem titkait
míg boldoggá teszlek szerelmesen.

Ágyékom lüktet, síkos és meleg.
Égő szád szomjas ajkamon matat...
vérem vadul száguld ereimben
tudva: közel a vágyott pillanat.

És itt a mindent elsöprő érzés!
Szerelmed egész az egekig emel.
Ezért a vágyó örök kísértés...
Ölelni oly jó! Hát szeretni kell!

"Köszönöm"

Újra harmatos reggel virrad rám,
Napfénytől, szerelemtől fénylik a szobám.
Most is csak Te jársz az eszemben,
Köszönöm hogy itt leszel ma is a szívemben.

Telik a nap, minden perce csodás,
Tudom melletted nem érhet csalódás.
Csókod édes, tekinteted felmelegít,
Köszönöm hogy velem vagy, köszönöm megint.

Édes éjszaka van és nem jön az álom,
Minden érzésemmel utánad vágyom.
Suttog a némaság ábrándos meséket,
Mind csak azt suttogja: Megköszönlek Téged!

"Szeretnék most Veled lenni
Karjaidba temetkezni,
Nézegetni szép szemed
Simogatni két kezed.

Szeretnék most Veled lenni
Ajkaiddal csókolózni,
Egy érintéssel vágyat szítni
Egy új világra kaput nyitni.

Szeretnék most Veled lenni
A bőrödet ízlelgetni,
Test a testtel egybeforrni
Kéj hullámain lovagolni."

ugye-ugye... mennyivel jobb mint háborúzni...

" Jaj,de jó a KEDVEM
Ha kifolyik a NEDVEM "

/A.E.Bizottság-1984/

Azért tudok ennél szebbeket is...

Gyula: Trianon


Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!

József Attila
Nem, Nem, Soha!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége
Nem lehet, nem soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fújni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - ez lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

Lobogónk lobog, villámlik kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! Vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

Vajon miért nem tanagyag ez a vers ???

"Mellézuhantam, átfordult a teste

s feszes volt már, mint a húr, ha pattan.

Tarkólövés. - Így végzed hát te is -

súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem."



/R.M.RAZGLEDNICÁK /

Gyűrött lepedő az ágyon
Szanaszét heverő párnák
Nem uralkodok a vágyon
Hisz te sem azt várnád..

Oly ritka az alkalom
Ne hagyjuk elveszni
Újra átölel a karom
Ne zavarjon semmi.

Kedves szavak
Puha érintések
Nedves ajkak
Vad szeretkezések.

Karon fogva a kéjjel
Hárman bulizunk ma éjjel
Messze van még a reggel
Csókolj szenvedéllyel.

Érzed-e még azt a vágyat,
Ami testemben szétárad?
Csókolni a forró szádat,
Szétdobálni a ruhákat.

Újraélni szenvedéllyel,
Ismét feltöltődni kéjjel.
Feltörjenek rejtett vágyak
Ma nem hagyjuk el az ágyat.

Túl a csúcson megnyugodva,
Visszatérünk a hétköznapba.
Vágy megmarad, az idő halad,
Megint eljön majd ez a nap.

Szeretlek Drága, ha remeg is a hangom,
Érted dobban szívem ha a hangod hallom.

Talán ölelésem majd többet is elárul,
S szerető szívem titka mind elébed tárul.

Bocsásd meg habogásom, te teszed ezt velem,
Ajkaimról ellopja a szót a bűvös Szerelem!

Bizonyság gyanánt majd szívemet kérdezd,
Hajtsd reá fejed, hogy jobban érezd!

Minden dobbanás rólad szól s nem másról,
Boldogságom nem is lelném sehol máshol.

Ha nem volnál nékem, a szörnyű félelemtől
Megválnék én sivár, szürke életemtől.

Szeretlek Drága, mint senkit e világon
Simogatnálak, mint harmat a virágot.

Hát bocsásd meg ha e száj csak hebeg-habog,
Szerelmem töretlen, csak én vagyok ki dadog!

Fekszel a fűben,
s bámulod az eget,
belemeredsz a végtelenbe,
s úgy érzed,nem leled helyed.

Csak nézed a csillagokat,
és nem szólsz semmit,
Lehet,nem itt a helyed,ezen a világon,
de el kell fogadnod,
hogy nem tehetsz semmit.

Mindig van valami baj,
ez a világ rendje,
sosem érezheted magad teljesen boldognak,
csalódni,csalódást okozni,...szenvedni kell...

A világot megérteni nem fogod,
csak töredéke,mit tudsz,
s mit tudni fogsz...

De legalább azt megérted,
hogy létezni,s élni életed néha nehéz,
s elfogadod,hogy ez az amit neked szánt az Ég!

Rómeó , pisztollyal játszott,
Azt hitte egyszerű lesz, ilyennek látszott.
Ő van most a szarban, senkit nem bántott,
Könnyen jött a pénz, ennyit nem látott.

Elhitte Júliának kétszerre hozza,
Bármilyen szemét a nő, őt mégis vonza.
Ez lett belőle bármilyen furcsa,
Ne higyj Júliának, csak a bajt vonzza.

Rómeó ugorj jumpot a mélybe,
Júlia nem rakhat jégre.
Hiába van az áru nála,
Befér még egy ólom a tárba

Nem számít, hogy egy vagy kettő,
A helyzeted, hogy nincs megmentő.
Lehetőséged lesz majd végre,
Júlia téged is elérhet.

Rómeó , pisztollyal játszott,
Azt hitte egyszerű lesz, ilyennek látszott.
Kimászott már a szarból, mert jobbat látott,
Júlia nyakán egy nagyot rántott.

Rómeó, ugorj jumpot a mélybe,
Júlia nem rakhat jégre.
Hiába van az áru nála,
Befér még egy ólom a tárba.

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te,
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

(Kányádi Sándor)