RITA
Ultimum refugium
és ültettél-vetettél ezerkilencszázkilencven márciusán,
mintha betakarítani - aratni is akarnál
és elszánt erővel: elmúlással-betegséggel harcba szálltál,
kilencven végsővé vált áprilisán, májusán
és érezted talán: ez az utolsó kikelet, utolsó tavaszi lendület,
melyben a természet, s te is újjászülethetsz
és betegségtől leromlott testedet vitte előre a rád jellemző lendület,
hajtotta a könyörtelen, ultima-rémület
és később, egy hónap múlva kilencszázkilencven júniusán
láttad még mikor elballagott első unokád
és azután következett a kórház, a kín, kilencven júliusán
ahonnan visszaút nem vezetett már
és végül, utoljára találkoztunk kilencven augusztusán:
nélküled jöttünk vissza temetésed után
és azóta gazdagabb a vöröstelki temető, a devecseri határ
és szívünket nyomja az a forró nyár - hiány
és tudjuk már, hogy nincsen feloldozás, örökké tart az árvaság
örökké tart nekünk már az anyátlan magány
és tudjuk már, hogy nincsen feloldozás: mardos a mulasztás
mit addig nem tettünk, meg nem tehetjük már
csak a csöppnyi reménycsillag maradt, hogy hited elkísért
és melegít téged már a túlvilági fény
hiszem, hogy az ultima refugium beborít - a végső menedék -
ugye jó neked, nem kínoz az élet utáni lét?
Ultimum refugium
és ültettél-vetettél ezerkilencszázkilencven márciusán,
mintha betakarítani - aratni is akarnál
és elszánt erővel: elmúlással-betegséggel harcba szálltál,
kilencven végsővé vált áprilisán, májusán
és érezted talán: ez az utolsó kikelet, utolsó tavaszi lendület,
melyben a természet, s te is újjászülethetsz
és betegségtől leromlott testedet vitte előre a rád jellemző lendület,
hajtotta a könyörtelen, ultima-rémület
és később, egy hónap múlva kilencszázkilencven júniusán
láttad még mikor elballagott első unokád
és azután következett a kórház, a kín, kilencven júliusán
ahonnan visszaút nem vezetett már
és végül, utoljára találkoztunk kilencven augusztusán:
nélküled jöttünk vissza temetésed után
és azóta gazdagabb a vöröstelki temető, a devecseri határ
és szívünket nyomja az a forró nyár - hiány
és tudjuk már, hogy nincsen feloldozás, örökké tart az árvaság
örökké tart nekünk már az anyátlan magány
és tudjuk már, hogy nincsen feloldozás: mardos a mulasztás
mit addig nem tettünk, meg nem tehetjük már
csak a csöppnyi reménycsillag maradt, hogy hited elkísért
és melegít téged már a túlvilági fény
hiszem, hogy az ultima refugium beborít - a végső menedék -
ugye jó neked, nem kínoz az élet utáni lét?
RITA
Széllé vált anya
széllé vált anya
szél-szárnnyal simogat
tajték-tollpihe
szárnyain libeg
fehérlúd melléből
szakad puha pehely
szele hogyha érint
édes élő-meleg
széllé vált anya
lehelete hűsít
léggé lett ajka
széllel úszik haja
megérlelő hasa
tápláló bimbója
templom kupolája
hegyek barna orma
széllé vált anya
a hajamba akad
szél-könnyű tenyere
dajkál új álmokat
beleszúró portól
szemem ha könnyez
ölében melenget
hullat eső-könnyet
széllé vált anya
fák között susog
keres a Napon
Holdon és csillagon
vakon ordítom:
koszorúd vagyok
gyöngyvirág-pipacsod
lüktető irgalom
széllé vált anya
Tejút az otthona
riadalom-árva
szívem rád kiáltja
menekülj el onnan
megfázik a lábad
űrtől görnyed hátad
magány fűti lázad
Széllé vált anya
széllé vált anya
szél-szárnnyal simogat
tajték-tollpihe
szárnyain libeg
fehérlúd melléből
szakad puha pehely
szele hogyha érint
édes élő-meleg
széllé vált anya
lehelete hűsít
léggé lett ajka
széllel úszik haja
megérlelő hasa
tápláló bimbója
templom kupolája
hegyek barna orma
széllé vált anya
a hajamba akad
szél-könnyű tenyere
dajkál új álmokat
beleszúró portól
szemem ha könnyez
ölében melenget
hullat eső-könnyet
széllé vált anya
fák között susog
keres a Napon
Holdon és csillagon
vakon ordítom:
koszorúd vagyok
gyöngyvirág-pipacsod
lüktető irgalom
széllé vált anya
Tejút az otthona
riadalom-árva
szívem rád kiáltja
menekülj el onnan
megfázik a lábad
űrtől görnyed hátad
magány fűti lázad
Ady Endre:
CSÓKOKBAN ÉLŐ CSÓKTALANOK
Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hűs estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmívelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, ingen
Sírva láttuk meg: ez se Minden.
Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.
CSÓKOKBAN ÉLŐ CSÓKTALANOK
Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hűs estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmívelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, ingen
Sírva láttuk meg: ez se Minden.
Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.
Katinka:
REGGEL VELED
Körmözi, csilló jégvirág, táncát,
szirmain áttört szőttes az ég,
tejtükör-éjen dér haja szánt át,
csikland, a mély most zeng kicsikét.
Zúzmara-pajkos hallali ének
hajlik a kertre, áznak a fák,
mintha csak álmod játszna a fénynek
tán sose hallott vágy-muzsikát.
Lassan az érről fölmeri csendben
hűs pirkadatnak arcát a hold,
jégbibe-táncban izzik a kertem,
kéje beszökken, árad, felold.
Zizzeni, foncsor jégvirág, táncát
szirmai százát kékli az ég,
kék ugar méhén vér tüze szánt át
fölcsap a mélység, lehull, elég.
REGGEL VELED
Körmözi, csilló jégvirág, táncát,
szirmain áttört szőttes az ég,
tejtükör-éjen dér haja szánt át,
csikland, a mély most zeng kicsikét.
Zúzmara-pajkos hallali ének
hajlik a kertre, áznak a fák,
mintha csak álmod játszna a fénynek
tán sose hallott vágy-muzsikát.
Lassan az érről fölmeri csendben
hűs pirkadatnak arcát a hold,
jégbibe-táncban izzik a kertem,
kéje beszökken, árad, felold.
Zizzeni, foncsor jégvirág, táncát
szirmai százát kékli az ég,
kék ugar méhén vér tüze szánt át
fölcsap a mélység, lehull, elég.
Weöres Sándor:
Kereszt-árnykép
A kereszt felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
,,itt van a te utad''
a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
,,vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad''
a keresztnek alsó
ága földre mutat:
,,vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.''
Kereszt-árnykép
A kereszt felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
,,itt van a te utad''
a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
,,vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad''
a keresztnek alsó
ága földre mutat:
,,vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.''
Nagyon szép.Gratula!!! Pussz.../"Nem számit kihez szól"/ pussz..

József Attila: Bolyongok
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.
Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylő csillagokra.
Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet szeretni,
Igazán szeretni.
1921. szept. 24.
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.
Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylő csillagokra.
Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet szeretni,
Igazán szeretni.
1921. szept. 24.
Sík Sándor: Nézz fel a kékbe
Lezárom a könyvet, letörlöm a tollat,
Még nedves a lap, de a munka kész.
Keresztet a könyvre, a szívre, a szájra:
Ez a pont, ez a csend, ez a teljesedés.
A munka, a munka, a munka egész!
S most nézz fel a kékbe: még nem vagy a túlé,
De itt sem egészen a rőt nap alatt!
Nincs fontos a földön és nincsen a napban,
Aminek odatárd szabadult magadat,
Csak az új, csak az új, csak az új feladat
Lezárom a könyvet, letörlöm a tollat,
Még nedves a lap, de a munka kész.
Keresztet a könyvre, a szívre, a szájra:
Ez a pont, ez a csend, ez a teljesedés.
A munka, a munka, a munka egész!
S most nézz fel a kékbe: még nem vagy a túlé,
De itt sem egészen a rőt nap alatt!
Nincs fontos a földön és nincsen a napban,
Aminek odatárd szabadult magadat,
Csak az új, csak az új, csak az új feladat
Ezt a verset a "Várandós szex" topic-ba, E-rektor címére általam beszúrt kép mellett találtam, gyönyörű:
D. J.: Dal az elmaradt vallomásról
-
Úgy vágyna hozzád
ezer puha szó,
ezer csuda szó,
színes, szomorú
szerelemmel lázadozó.
-
Úgy beborítna,
mint földet az ég,
mint fénnyel az ég
a remegő rózsát,
mely lengve, lobogva ég.
-
S meghal mind, mire
kinyíló ajkamhoz ér,
mosolygó ajkamhoz ér,
csomóba alvad,
mint fagyban a földön a vér.
-
S megkopva lassan
megyek egy hűs gödörig,
megyek a sírgödörig
s a vallomás is
fakul és üszkösödik,
-
csak mélyül a csend
s őszibb lesz mind a vidék,
november lesz a vidék
s az egyetlen szép szerelemre
késik a bizonyiték.
-
...Míg aztán én leszek
fölötted a reggeli fény,
fürtödön alkonyi fény,
szó, ami néma
és mégis költemény,
-
minden magam leszek,
emlék és friss levegő,
szentség és tág levegő
s az édesbús öröm,
a testeden átremegő,
-
házad fölött a csillag,
mely álmaidba rezeg,
csillog és szívedbe rezeg,
szerelem, szerelem,
karácsonyfádon gyertya leszek.
-
Viharban dörgés,
mely lángoló csodákra hív,
háborgó csodákra hív
s egy világnak zengi, mire
kicsi volt s gyönge a szív.
-
Karom a földre cikázik
haragos villám gyanánt,
csattanó villám gyanánt
s lesujt körülötted
mindenkit, aki bánt...
D. J.: Dal az elmaradt vallomásról
-
Úgy vágyna hozzád
ezer puha szó,
ezer csuda szó,
színes, szomorú
szerelemmel lázadozó.
-
Úgy beborítna,
mint földet az ég,
mint fénnyel az ég
a remegő rózsát,
mely lengve, lobogva ég.
-
S meghal mind, mire
kinyíló ajkamhoz ér,
mosolygó ajkamhoz ér,
csomóba alvad,
mint fagyban a földön a vér.
-
S megkopva lassan
megyek egy hűs gödörig,
megyek a sírgödörig
s a vallomás is
fakul és üszkösödik,
-
csak mélyül a csend
s őszibb lesz mind a vidék,
november lesz a vidék
s az egyetlen szép szerelemre
késik a bizonyiték.
-
...Míg aztán én leszek
fölötted a reggeli fény,
fürtödön alkonyi fény,
szó, ami néma
és mégis költemény,
-
minden magam leszek,
emlék és friss levegő,
szentség és tág levegő
s az édesbús öröm,
a testeden átremegő,
-
házad fölött a csillag,
mely álmaidba rezeg,
csillog és szívedbe rezeg,
szerelem, szerelem,
karácsonyfádon gyertya leszek.
-
Viharban dörgés,
mely lángoló csodákra hív,
háborgó csodákra hív
s egy világnak zengi, mire
kicsi volt s gyönge a szív.
-
Karom a földre cikázik
haragos villám gyanánt,
csattanó villám gyanánt
s lesujt körülötted
mindenkit, aki bánt...
A sok szavalás megárthat az egészségednek.

Ez az ezeredik GG-vers
szavalj, miközben farkat versz
szavalj, miközben farkat versz
Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag
sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni
gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni
induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni
a jóságot még ma
el kéne kezdeni
óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni
sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni
gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni
induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni
a jóságot még ma
el kéne kezdeni
óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni
Reményik Sándor: Vagy-vagy
Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.
Vagy az Úristen, - vagy az emberek.
Vagy a kolostor, - vagy fészek-meleg.
Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.
Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!
Vagy egy nagy mű, - vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, - vagy gyémántfényű tél.
Vagy az Úristen, - vagy az emberek.
Vagy a kolostor, - vagy fészek-meleg.
Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.
Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!
Dr. Kátay Katinka
Hello
Kivert a kutya, mert az,
ha koncát marva gazdát mar,eszik,
s míg fenyítő ujjbegyével elszalad,
a nap éppúgy sziromlik, és sós a szík!
Alfától indultam, s ez már az Omega!
Hello
Kivert a kutya, mert az,
ha koncát marva gazdát mar,eszik,
s míg fenyítő ujjbegyével elszalad,
a nap éppúgy sziromlik, és sós a szík!
Alfától indultam, s ez már az Omega!

József Attila: Szerelmes vers
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!
1923. jan. 1.
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!
1923. jan. 1.
Kátay Katinka
LÁTLELET
A füst szembedől,- el nem fogadott áldozat, - az istenek,
úgy látszik, készakarva Káint oltanák belém. A gyerek,
nagy-kékszemű, ártatlan, köreit számlálva fúj, csücsörít.
"- Figyúzz reám, haver, a csajszi is tutira lökte, s te itt
szobrozol a rusnya francba, töktotálra buggyant siheder,
nyomjad mán tömpe agyizmaidnak, frankón tropára ver
a tag, naná, hogy bazinagy állat",,, Fojt a mánelés "jurop",
ahogy az ablakon át bemér, rámfarol, tarkájába lop.
Kiold a Tankcsapda is, valahogy viháncos zsib-zaj éled:
vonul huszonegyedik századán az öntudatlan élet.
LÁTLELET
A füst szembedől,- el nem fogadott áldozat, - az istenek,
úgy látszik, készakarva Káint oltanák belém. A gyerek,
nagy-kékszemű, ártatlan, köreit számlálva fúj, csücsörít.
"- Figyúzz reám, haver, a csajszi is tutira lökte, s te itt
szobrozol a rusnya francba, töktotálra buggyant siheder,
nyomjad mán tömpe agyizmaidnak, frankón tropára ver
a tag, naná, hogy bazinagy állat",,, Fojt a mánelés "jurop",
ahogy az ablakon át bemér, rámfarol, tarkájába lop.
Kiold a Tankcsapda is, valahogy viháncos zsib-zaj éled:
vonul huszonegyedik századán az öntudatlan élet.
Kosztolányi Dezső: Fasti
Már kék selyembe pompázik az égbolt,
Tócsákba fürdenek alant a fák,
A földön itt-ott van csak még fehér folt,
A légen édes szellő szárnyal át.
Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
Viszik a zavaros szagos vizet,
A lány piros tojást tesz el merengve,
A boltokat emberraj tölti meg.
S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
Megrészegül az illaton a föld,
S tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt -
Kelet felől egy sírnak mélyiből,
Elrúgva a követ, fényes sebekkel
Száll, száll magasba, föl az isten-ember.
Már kék selyembe pompázik az égbolt,
Tócsákba fürdenek alant a fák,
A földön itt-ott van csak még fehér folt,
A légen édes szellő szárnyal át.
Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
Viszik a zavaros szagos vizet,
A lány piros tojást tesz el merengve,
A boltokat emberraj tölti meg.
S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
Megrészegül az illaton a föld,
S tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt -
Kelet felől egy sírnak mélyiből,
Elrúgva a követ, fényes sebekkel
Száll, száll magasba, föl az isten-ember.
Csendes tavaszi dal
Gyöngyvirágos szép tavasznap,
Testvérül ma elfogadj,
Kisgyereknek, szép-igaznak,
Önmagamnak visszaadj.
Fürge szellő, lég suhanca,
Légy te most a mesterem.
Míg szökellve szétsuhansz a
Friss füvön, jer, játssz velem!
Új tavasz, legyünk ma egyek!
Add, ma mindent elfeledjek,
Ami nem dal, nem derű,
Nem győzelmes-egyszerű.
Félre tőlem, téli rontás,
Zúzmarázó kételyek,
Sziromrázó részrebontás,
Gondok, árnyak, éjjelek.
Drága köntös, egyszerűség,
Tiszta tóga, légy ruhám;
Kék-fehér tükröd, derűs ég,
Arcom nézze vissza rám.
Zaj ha bennem, elcsituljon,
Csendnek ujja rám simuljon.
Angyalujjú rejtelem,
Tiszta béke, légy velem!
Sík Sándor
Gyöngyvirágos szép tavasznap,
Testvérül ma elfogadj,
Kisgyereknek, szép-igaznak,
Önmagamnak visszaadj.
Fürge szellő, lég suhanca,
Légy te most a mesterem.
Míg szökellve szétsuhansz a
Friss füvön, jer, játssz velem!
Új tavasz, legyünk ma egyek!
Add, ma mindent elfeledjek,
Ami nem dal, nem derű,
Nem győzelmes-egyszerű.
Félre tőlem, téli rontás,
Zúzmarázó kételyek,
Sziromrázó részrebontás,
Gondok, árnyak, éjjelek.
Drága köntös, egyszerűség,
Tiszta tóga, légy ruhám;
Kék-fehér tükröd, derűs ég,
Arcom nézze vissza rám.
Zaj ha bennem, elcsituljon,
Csendnek ujja rám simuljon.
Angyalujjú rejtelem,
Tiszta béke, légy velem!
Sík Sándor
Búzavirág
Jó volna lenni búzavirág-módra:
Ülni tövemen csendességgel,
És napra, rétre, aratókra
Rámosolyogni halkan, kéken,
Békességgel.
Ne lenne közöm semmi, semmi
Tevés-vevéssel, hangossággal:
Csak lenni, szépen, csendben, lenni,
És dicsérni a boldog Istent
Boldogsággal.
Sík Sándor
Jó volna lenni búzavirág-módra:
Ülni tövemen csendességgel,
És napra, rétre, aratókra
Rámosolyogni halkan, kéken,
Békességgel.
Ne lenne közöm semmi, semmi
Tevés-vevéssel, hangossággal:
Csak lenni, szépen, csendben, lenni,
És dicsérni a boldog Istent
Boldogsággal.
Sík Sándor
Hallod-e testvér mi történt mostanság? Feltámadt Krisztus az igaz világosság.
Ígérte azt, hogy feltámada vala, de ki tudta volna, hogy Ő Isten Fia?
Kereszttel váltotta meg Krisztus a világot, vallásos versekkel járom az országot.
Viszem a jó hírt, hogy Krisztus feltámadt, a szomorú suivekből szálljon el a bánat.
Remélem senki nem veszi zokon, ha én ezt a verset lassan abbahagyom.
Elmondtam nektek végre a lényeget, e kölnivízzel megöntlek titeket.
Újuljon meg tőle szívetek, lelketek, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepet.
Szabad-e locsolni?
Ígérte azt, hogy feltámada vala, de ki tudta volna, hogy Ő Isten Fia?
Kereszttel váltotta meg Krisztus a világot, vallásos versekkel járom az országot.
Viszem a jó hírt, hogy Krisztus feltámadt, a szomorú suivekből szálljon el a bánat.
Remélem senki nem veszi zokon, ha én ezt a verset lassan abbahagyom.
Elmondtam nektek végre a lényeget, e kölnivízzel megöntlek titeket.
Újuljon meg tőle szívetek, lelketek, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepet.
Szabad-e locsolni?