József Attila:
Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

...
a halovány és túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

(Kosztolany Dezso)

Kányádi Sándor:
Jó volna...

Magdinak
Jó volna most egy szénaboglya
karjába dőlni, úgy, mint régen,
amikor apám megvert, és sírni,
kisírni magam lágy ölében.

Vegyülnének hajamba zörgő,
rakoncátlan, tört szénaszálak,
a forró könnyeim a boglya
ezer ujja közt szétfolynának.

És sírástól fáradt, zokogás rázta,
már szinte halni való testtel
elaludni a boglya karján,
aludni, míg leszáll az este.

1957

Ezt nehogy megmutasd E.Tomi-nak!
Meg szo szerint veszi?!

"...szeretőd vagyok s testvéred."

Kányádi Sándor:
Fecske nélkül szálló alkonyatban

Elsüllyedt a jegenyék árnyéka is már.
Ó, éjszakába feneklő kajakok!
Gyalog kell menned, fogd ezt a pislán
hunyorgó-füstölgő csillagot,

vezessen és, ha kialszik, dobd a tóba,
- sötétben is megleszek reggelig -
iszapba, hínárba burkolózva
odalent majd gyöngyöt könnyezik.

Sóhajt a víz, a jegenyék
megborzongnak,
szitálni kezd a bánat s tán az eső;
míg keresgélem a marasztaló szókat,
sarjad a csönd és eget-földet benő.

Már a fecske nélkül szálló alkonyatban
éreztem, kedves, hogy nélküled maradtam.

1967

KanyadiSandor
Egyszer majd szep lesz minden

Egyszer majd szep lesz minden,
a telet s az oszi
felelmet, hidd el,
szerelmunk levtkozi.

Ugy allunk majd a fenyben,
mint a viragzo agak,
buszken viseljuk szegyen
nelkuli koronankat.

Sotetben sem kell felnunk,
utjaink beragyogja
hajdani szenvedesunk
virraszto teliholdja.

1964

Kányádi Sándor:
Tavaszi tüzek láttán

Egy volt szerelem emlékére
Már lábadoznak, lobognak
a tavaszi tüzek.
A tavalyi lomb füstté szépül,
utolsót zizeg.

Pogány szertartás helye most
minden kert, berek.
Pogány gyönyörűséggel
áldoznak
az avart áldozó emberek.

Ilyen az ember!
Gyönyörűséggel rakja tűzre;
hisz avar! -
azt, amiben még úgy gyönyörködött
a tavaly.

Ó, be irigylem a csipke lángú
múltmáglya-rakókat én!
Avarom, tavalyom,
nem lenne jobb megválnom tőled
szépen, könnyedén?...

Nézem, nézem a tüzeket.
Csöndesen hazaballagok:
kertem nincs,
tüzet se gyújthatok.

1955

Apropopo!

Kanyadi Sandor
Hogyha lovam volna

Hogyha lovam volna,
zabbal abrakolnam,
kocsiba, szekerbe
soha be nem fognam.

Zabla helyett eleg
volna egy kotofek,
nyerget se tennek ra,
sarkanytyut se kotnek.

Szoren ulnem en meg,
s tudom, egy jo szora
meg a tengeren is
egybol atugorna. (Ez egy válasz X üzenetére (2005. 06. 05. vasárnap 19:31), amit ide kattintva olvashatsz)

Kányádi Sándor:
Álom

Furcsát álmodtam az éjjel:
két csikót fogtam kötéllel,
két gyönyörű pejcsikót.

Szárközépig érő fűben
nyargalásztam velük, mígnem
egyik csikó elfutott.

És a másik, akin ültem,
azon nyomban, mint egy isten
olyan lánnyá változott.

De otthagytam - most sem értem -,
és kergettem egész éjjel
azt, amelyik elfutott.

1962

Ugy legyen.
Amen!

Kányádi Sándor:
Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

1958

Na, akkor, hogy ne csak a sex legyen a tema hanem a szerelem is!
Erdelyorszag egyik legszebb szerelmes verse:

Kanyadi Sandor
Bantani en nem akarlak

Bantani en nem akarlak
szavaimmal betakarlak,
el-elnezlek,amig alszol.
En sohasem rad haragszom,
de kit bantsak, ha nem teged,
az en vetkem a te vetked,
mert akarva akaratlan,
halalom hordod magadban,
s a fiammal, akit szultel,
halalom reszese lettel,
es tortenhet mar akarmi
tortenheto, e vilagi,
oldhatatlanul kot hozzad
e magasztos bizonyossag,
vilagreszek, galaktikak
tavolabol is mindig rad
emlekeztet ez a vetked.
Kit szeressek, ha nem teged.

Ujjam már nem tapad billentyűkre:
sorvadok csendembe menekülve...

Énekek éneke
4. fejezet

1. Ímé szép vagy, én mátkám, ímé szép vagy, a te szemeid galambok a te fátyolod mögött; a te hajad hasonló a kecskéknek nyájához, melyek a Gileád hegyéről szállanak alá.
2. A te fogaid hasonlók a megnyirt juhok nyájához, melyek a fördőből feljőnek, melyek mind kettősöket ellenek, és nincsen azok között meddő.
3. Mint a karmazsin czérna, a te ajkaid, és a te beszéded kedves, mint a pomagránátnak darabja, olyan a te vakszemed a te fátyolod alatt.
4. Hasonló a te nyakad a Dávid tornyához, a mely építtetett fegyveres háznak, a melyben ezer paizs függesztetett fel, mind az erős vitézek paizsai.
5. A te két emlőd olyan, mint két vadkecske, egy zergének kettős fia, a melyek a liliomok közt legelnek.
6. Míg meghűsül a nap, és elmulnak az árnyékok, elmegyek a mirhának hegyére, és a tömjénnek halmára.
7. Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!
8. Én velem a Libánusról, én jegyesem, én velem a Libánusról eljőjj; nézz az Amanának hegyéről, a Sénirnek és Hermonnak tetejéről, az oroszlánoknak barlangjokból, a párduczoknak hegyeiről.
9. Megsebesítetted az én szívemet, én húgom, jegyesem, megsebesítetted az én szívemet a te szemeidnek egy tekintésével, a te nyakadon való egy aranylánczczal!
10. Mely igen szépek a te szerelmeid, én húgom, jegyesem! mely igen jók a te szerelmeid! jobbak a bornál, és a te keneteidnek illatja minden fűszerszámnál!
11. Színmézet csepegnek a te ajkaid, én jegyesem, méz és tej van a te nyelved alatt, és a te ruháidnak illatja, mint a Libánusnak illatja.
12. Olyan, mint a berekesztett kert az én húgom, jegyesem! mint a befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfő!
13. A te csemetéid gránátalmás kert, édes gyümölcsökkel egybe, cziprusok nárdusokkal egybe.
14. Nárdus és sáfrány, jóillatú nád és fahéj, mindenféle temjéntermő fákkal, mirha és áloes, minden drága fűszerszámokkal.
15. Kerteknek forrása, élő vizeknek kútfeje, melyek folynak a Libánusról.
16. Serkenj fel északi szél, és jőjj el déli szél, fújj az én kertemre, folyjanak annak drága illatú szerszámai, jőjjön el az én szerelmesem az ő kertébe, és egye annak drágalátos gyümölcsét.

Énekek éneke
3. fejezet

1. Az én ágyasházamban éjjeleken keresém azt, a kit szeret az én lelkem, keresém őt, és meg nem találtam.
2. Immár felkelek és eljárom a várost, a tereket és az utczákat, keresem azt, a kit szeret az én lelkem; keresém őt, és nem találám.
3. Megtalálának engem az őrizők, a kik a várost kerülik. Mondék nékik: Láttátok-é azt, a kit az én lelkem szeret?
4. Alig mentem vala el azoktól, mikor megtaláltam azt, a kit az én lelkem szeret. Megragadám őt, el sem bocsátám, mígnem bevivém őt anyám házába, és az én szülőmnek ágyasházába.
5. Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre, és a mezőnek szarvasira, fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet, valamíg ő akarja.
6. Kicsoda az, a ki feljő a pusztából, mint a füstnek oszlopa? mirhától és tömjéntől illatos, a patikáriusnak minden jó illatú porától.
7. Ímé, ez a Salamon gyaloghintaja, hatvan erős férfi van körülötte, Izráelnek erősei közül!
8. Mindnyájan fegyverfogók, hadakozásban bölcsek, kinek-kinek oldalán fegyvere, az éjszakának félelme ellen.
9. Hálóágyat csinált magának Salamon király a Libánus fáiból.
10. Oszlopait ezüstből csinálta, oldalát aranyból, ágyát biborból, belső része ki van rakva szeretettel, a Jeruzsálemnek leányi által.
11. Jőjjetek ki, és nézzétek, Sionnak leányai, Salamon királyt a koronában, melylyel megkoronázta őt az anyja, az ő eljegyzésének napjára, és az ő szíve vígasságának napjára

Énekek éneke
2. fejezet

előző fejezet II következő fejezet
1. Én Sáronnak rózsája vagyok, és a völgyek lilioma.
2. Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
3. Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
4. Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
5. Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
6. Az ő balkeze az én fejem alatt van, és jobbkezével megölel engem.
7. Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
8. Az én szerelmesemnek szavát hallom, ímé, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
9. Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
10. Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
11. Mert ímé a tél elmult, az eső elmult, elment.
12. Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
13. A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj hozzám!
14. Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
15. Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják; mert a mi szőlőink virágban vannak.
16. Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
17. Míglen meghűsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein

Na akkor meg egyszer, mert emlekezetbol ideztem es elb*sztam!

Tandori Dzso
A puszta letige szomorusaga

Szerettem volna,ha ugy van
Nem volt ugy.
Kerten,legyen ugy
Ugy lett.

SALAMON ÉNEKEK ÉNEKE

1,1. Énekek éneke, mely Salamoné.
1,2. Csókoljon meg engem az ő szájának csókjaival; mert a te * szerelmeid jobbak a bornál.
* Én. 4,10.
1,3. A te drága kenetid jók illatozásra; a te neved kiöntött drága kenet; azért szeretnek téged a leányok.
1,4. Vonj * engemet te utánad, hadd fussunk! Bevitt engem a király az ő ágyasházába; örvendezünk + és vígadunk te benned, előszámláljuk a te szerelmeidet, melyek jobbak a bornál, méltán szeretnek téged

* Ján. 6,44. + 1 Pét. 1,8.
1,5. Fekete vagyok, de szép, Jeruzsálem leányai; mint Kédár sátrai és Salamon szőnyegei.
1,6. Ne nézzetek engem, hogy én fekete vagyok, hogy a nap lesütött engem; az én anyámnak fiai ellenem megharagudtak, a szőlőknek őrizőjévé tettek engem, - a magam szőlőjét nem őriztem.
1,7. Mondd meg nékem, te, a kit az én lelkem szeret, hol legeltetsz, hol deleltetsz délben; mert miért legyek én olyan, mint a ki elfátyolozza magát, társaid nyájainál?
1,8. Mivelhogy nem tudod, oh asszonyok között legszebb! jőjj ki a nyájnak nyomdokain, és őrizd a te kecskéidet a pásztoroknak sátorai körül.
1,9. A Faraó szekereiben való paripákhoz hasonlítlak téged, én mátkám.
1,10. Szépek a te orczáid a halántékra való lánczokban, a te nyakad a gyöngysorokban.
1,11. Arany lánczokat csinálunk néked, ezüstből csinált gyöngyökkel.
1,12. Mikor a király az ő asztalánál ül, nárdusnak jóillatja származik én tőlem.
1,13. Olyan az én szerelmesem nékem, mint egy kötés mirha, mely az én kebeleim között hál.
1,14. Mint az Engedi szőlőiben a cziprusfürt, olyan nékem az én szerelmesem.
1,15. Ímé, szép vagy én mátkám, ímé, szép vagy, a te szemeid olyanok, mint a * galambok.
* Én. 4,1. Én. 5,12.
1,16. Ímé, te is szép vagy én szerelmesem, gyönyörűséges, és a mi nyoszolyánk zöldellő.
1,17. A mi házainknak gerendái czédrusfák, és a mi mennyezetünk cziprusfa.

Azt gondoltam ugy lesz,
Nem volt ugy.
Kertem legyen ugy,
Ugy lett!

Ó LÁB, Ó LÁBSZÁR

Philodémos

Ó láb, ó lábszár, s amikért elzülleni nem kár,
ó comb, ó lágyék, tompora s gömbölyü far!
Ó váll, ó emlők, s te megejtő karcsu nyak íve!
Ó gyönyörű két kéz! ó szemek, őrületem!
Ó buja mozdulatok, s szájt szájra füző buja nyelvek
csókjai, ó ideget fölkavaró buja hang!
Nem görög asszony szült, Flórám, és nem dalolod bár
Sapphót - Perseus is hindu leányt szeretett!

(Babits Mihály)