Nadányi Zoltán: Pánik
A töltésen, biciklin, vad iramban,
meztelenül,
zöld ingem a kezemben, úgy rohantam,
mint aki a világból menekül.
Akkor szakadt el a szádtól a szám,
a kezem a kezedtül
és sose perzselt még olyan veszettül
a nyár. Tüzes pernyéjét fútta rám.
Baloldalt vékony füst szállt a magasba,
dobálták rá a galyat, meg a szöszt.
Egy nénike jött a saláta közt,
fakó fejkendő és fedeles kaska.
Egy asszony gyomlált, babrált a tövekkel,
öreg vasutas ingujjban kalapált,
valaki messze-messze kalapált
és egy szekér ment, tengericsövekkel.
Nem értettem. Micsoda őrület!
Hát mért nem hagyják ott azt a tüzet,
mért nem szaladnak szét, ahányan vannak
mért nem dobják el a kapát, a kaskát,
a kalapácsot, mindent és rohannak
óbégatva a réten szerteszét!
Mért nem fordítja fel a szekerét
a szekeres a piros garmadával!
Hogy nem ragadja őket is magával
ez a pánik!
ez a pánik!
A töltésen, biciklin, vad iramban,
meztelenül,
zöld ingem a kezemben, úgy rohantam,
mint aki a világból menekül.
Akkor szakadt el a szádtól a szám,
a kezem a kezedtül
és sose perzselt még olyan veszettül
a nyár. Tüzes pernyéjét fútta rám.
Baloldalt vékony füst szállt a magasba,
dobálták rá a galyat, meg a szöszt.
Egy nénike jött a saláta közt,
fakó fejkendő és fedeles kaska.
Egy asszony gyomlált, babrált a tövekkel,
öreg vasutas ingujjban kalapált,
valaki messze-messze kalapált
és egy szekér ment, tengericsövekkel.
Nem értettem. Micsoda őrület!
Hát mért nem hagyják ott azt a tüzet,
mért nem szaladnak szét, ahányan vannak
mért nem dobják el a kapát, a kaskát,
a kalapácsot, mindent és rohannak
óbégatva a réten szerteszét!
Mért nem fordítja fel a szekerét
a szekeres a piros garmadával!
Hogy nem ragadja őket is magával
ez a pánik!
ez a pánik!
Ady Endre:
Búcsú
Emlékednek végső foszlányát,
Ledöntött bálvány, eldobom,
Egy sóhaj és Isten hozzátok,
Szerelmes, lázas, balga álmok,
Lelkem továbbszáll szabadon.
A szerelem szép világától
Megtörve, fájón búcsuzom.
Elrablá tőlem ifjuságom,
De elhagyott tündér-világom
Búcsuzva meg nem átkozom.
Búcsuzom. - A szerelem lángja
Addig tart, míg az ifjuság.
Sírján a meghalt ifjuságnak
Letörtem egy édes leánynak
Meghalt szerelmünk ciprusát.
E cipruság utolsó dalom,
Elzengem ezt is még neked,
Benne sír lelkem régi álma
S drágán megváltott szabadsága
Bezárult édenkert felett.
Lelkem szabad. Fakó világban
Repülhet, szállhat szabadon.
Nem kötik már a régi vágyak,
Romjain egy letünt világnak
Elzengtem utolsó dalom.
Lelkem szabad. Feloldva minden,
Mi szárnyait leszegezé.
Repülhet már a magas égig
Vagy egy kopár temetőn végig -
Most ásott, néma sír felé...
Emlékednek végső foszlányát,
Ledöntött bálvány, eldobom,
Egy sóhaj... óh, bár véle szállna
Egy üres élet végső lángja,
Míg elcseng utolsó dalom!...
Búcsú
Emlékednek végső foszlányát,
Ledöntött bálvány, eldobom,
Egy sóhaj és Isten hozzátok,
Szerelmes, lázas, balga álmok,
Lelkem továbbszáll szabadon.
A szerelem szép világától
Megtörve, fájón búcsuzom.
Elrablá tőlem ifjuságom,
De elhagyott tündér-világom
Búcsuzva meg nem átkozom.
Búcsuzom. - A szerelem lángja
Addig tart, míg az ifjuság.
Sírján a meghalt ifjuságnak
Letörtem egy édes leánynak
Meghalt szerelmünk ciprusát.
E cipruság utolsó dalom,
Elzengem ezt is még neked,
Benne sír lelkem régi álma
S drágán megváltott szabadsága
Bezárult édenkert felett.
Lelkem szabad. Fakó világban
Repülhet, szállhat szabadon.
Nem kötik már a régi vágyak,
Romjain egy letünt világnak
Elzengtem utolsó dalom.
Lelkem szabad. Feloldva minden,
Mi szárnyait leszegezé.
Repülhet már a magas égig
Vagy egy kopár temetőn végig -
Most ásott, néma sír felé...
Emlékednek végső foszlányát,
Ledöntött bálvány, eldobom,
Egy sóhaj... óh, bár véle szállna
Egy üres élet végső lángja,
Míg elcseng utolsó dalom!...
Egyszer talán majd mégis vége lesz – Reményik Sándor
És akkor, aki visszatérni bír,
Csak visszatér megint a régihez.
A régi hithez, a régi házhoz –
Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,
És számon mit se kér, kit se átkoz.
A mappás talán új térképet ír,
De másként minden régiben marad,
Csak egy darabig sok lesz a friss sír.
Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd,
A föld valahogy döcög majd tovább,
És lassú erők lemossák a vért.
És akkor, aki visszatérni bír,
Csak visszatér megint a régihez.
A régi hithez, a régi házhoz –
Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,
És számon mit se kér, kit se átkoz.
A mappás talán új térképet ír,
De másként minden régiben marad,
Csak egy darabig sok lesz a friss sír.
Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd,
A föld valahogy döcög majd tovább,
És lassú erők lemossák a vért.
Aranyosi Ervin: Fogadkozások helyett
Szilveszter van – jó emberek – kezdjünk inni, enni,
nincs más dolgunk ma éjszaka, csak vidámnak lenni!
Feledjük a bút, a gondot, kívánjunk sok szépet!
Reményekkel megpakolva várjuk az új évet!
Szerencse és jókívánság kézen fogva járjon,
ha elhisszük, az új évben csupa öröm várjon!
Ezt a sok-sok vidámságot vigyük hát magunkkal,
hogy ne kelljen foglalkoznunk ezer más bajunkkal!
Mi lenne, ha az új évben egymást megbecsülnénk?
Mi lenne, ha minden reggel mosolyra derülnénk?
Mi lenne, ha minden reggel csak a szépet várnánk?
Mi lenne, ha jobban élni végre megpróbálnánk?
Mindig egy lépés választ el az elhatározástól.
Mi lenne, ha a változást sosem várnánk mástól!
Változzunk hát és általunk legyen szebb az élet!
Kívánok hát jobb világot, s boldogabb új évet!
Szilveszter van – jó emberek – kezdjünk inni, enni,
nincs más dolgunk ma éjszaka, csak vidámnak lenni!
Feledjük a bút, a gondot, kívánjunk sok szépet!
Reményekkel megpakolva várjuk az új évet!
Szerencse és jókívánság kézen fogva járjon,
ha elhisszük, az új évben csupa öröm várjon!
Ezt a sok-sok vidámságot vigyük hát magunkkal,
hogy ne kelljen foglalkoznunk ezer más bajunkkal!
Mi lenne, ha az új évben egymást megbecsülnénk?
Mi lenne, ha minden reggel mosolyra derülnénk?
Mi lenne, ha minden reggel csak a szépet várnánk?
Mi lenne, ha jobban élni végre megpróbálnánk?
Mindig egy lépés választ el az elhatározástól.
Mi lenne, ha a változást sosem várnánk mástól!
Változzunk hát és általunk legyen szebb az élet!
Kívánok hát jobb világot, s boldogabb új évet!
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
Ars poetica
Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.
Más költők – mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;
engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.
Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!
József Attila
Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.
Más költők – mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;
engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.
Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!
József Attila
Az álom
Amióta álmaimban megjelentél,
azóta szeretem az álmokat,
aztán valahogy, valamiként
átírtad bennem a valóságomat.
Mert megjöttél. Itt vagy;
és azóta szeretem a jelent.
Olykor azért álmaimban újra megjelensz,
hogy sose feledjem; az álmokat
szeretni mit is jelent....
/ Papp Ádám /
Amióta álmaimban megjelentél,
azóta szeretem az álmokat,
aztán valahogy, valamiként
átírtad bennem a valóságomat.
Mert megjöttél. Itt vagy;
és azóta szeretem a jelent.
Olykor azért álmaimban újra megjelensz,
hogy sose feledjem; az álmokat
szeretni mit is jelent....
/ Papp Ádám /
"Mikor az élet játék,
s a játék maga az ÉLET.
Mikor magadban hordod
a teljes mindenséget.
Mikor a lélek tánca
körülvesz, elvarázsol.
Mikor megszűnik minden
a környező világból.
Akkor találsz magadra,
s érted meg a világod,
s rájössz, hogy ez volt minden,
amire lelked vágyott…"
~ Aranyosi Ervin: Belső csend
s a játék maga az ÉLET.
Mikor magadban hordod
a teljes mindenséget.
Mikor a lélek tánca
körülvesz, elvarázsol.
Mikor megszűnik minden
a környező világból.
Akkor találsz magadra,
s érted meg a világod,
s rájössz, hogy ez volt minden,
amire lelked vágyott…"
~ Aranyosi Ervin: Belső csend
szép vers
Nem ítélkezem
nem haragszom
nem baj, ha más mást gondol,
ha mást érez,
ha másban hisz.
Nem kell megfelelni.
Nem kell megjátszani.
És az sem baj,
ha én nem fordítok
erre többé energiát,
mert alapjáraton arra
születtünk - oly sokan -
hogy több békét, szeretetet
tapasztaljunk meg életünkben,
mint kellemetlen,
tessék-lássék dolgokat.
~Papp Ádám~
nem haragszom
nem baj, ha más mást gondol,
ha mást érez,
ha másban hisz.
Nem kell megfelelni.
Nem kell megjátszani.
És az sem baj,
ha én nem fordítok
erre többé energiát,
mert alapjáraton arra
születtünk - oly sokan -
hogy több békét, szeretetet
tapasztaljunk meg életünkben,
mint kellemetlen,
tessék-lássék dolgokat.
~Papp Ádám~
Aranyosi Ervin:
December
Nézze meg az ember,
itt van a december!
Odakint a világ
kihűl a hideggel.
Nekünk kell fűteni,
hogy a szív ne fázzon,
ne a tél legyen úr
az egész világon.
Lelkünk csepp szikrái,
lobbantsanak lángot,
öleljük magunkhoz
a fázós világot!
Lélek melegével
gyújtsuk meg a gyertyánk,
mosolyunk dicsfénye,
melegebb fényt vet ránk.
Ha szeretet fénye
szívünkből sugárzik,
lángra gyúl sok szép szív,
és már nem is fázik,
Átmelegszik, hittel,
ő is adni képes!
Szereteted eljut
mások jó szívéhez.
December
Nézze meg az ember,
itt van a december!
Odakint a világ
kihűl a hideggel.
Nekünk kell fűteni,
hogy a szív ne fázzon,
ne a tél legyen úr
az egész világon.
Lelkünk csepp szikrái,
lobbantsanak lángot,
öleljük magunkhoz
a fázós világot!
Lélek melegével
gyújtsuk meg a gyertyánk,
mosolyunk dicsfénye,
melegebb fényt vet ránk.
Ha szeretet fénye
szívünkből sugárzik,
lángra gyúl sok szép szív,
és már nem is fázik,
Átmelegszik, hittel,
ő is adni képes!
Szereteted eljut
mások jó szívéhez.
Ahonnan loptam, ott nem volt szerző, költő feltüntetve.
Pajzán történet
(Előhang)
Ne légy prűd, élj a mának,
Ne szabj korlátot a vágynak.
Fantáziád szárnyaljon szabadon,
Élj vele ha jő az alkalom.
Fogadd mindig kedvesen,
Ki nyílásod tartja nedvesen.
Ha Pajzán forróság járja át tested,
Buján izzó vágy vezesse kezed.
Ha vágytól nedves a tangád
Legyen melletted ki hat rád.
Jelezd, ne is keljen kérned,
Hogy fallosz feszítse résed!
Hatoljon beléd duzzadtan, lüktetve,
Midőn csípőd ringatod forró ütemre.
Heves vágyad testeden lejtse táncát,
Valóra váltva elméd buja álmát.
Egy résed se maradjon érintetlen,
Tested, titkos vágyad kielégítetlen.
Lehetne most már ez a zárszó,
Ha nem állna öv alatt a zászló!
Pajzán történet
(Előhang)
Ne légy prűd, élj a mának,
Ne szabj korlátot a vágynak.
Fantáziád szárnyaljon szabadon,
Élj vele ha jő az alkalom.
Fogadd mindig kedvesen,
Ki nyílásod tartja nedvesen.
Ha Pajzán forróság járja át tested,
Buján izzó vágy vezesse kezed.
Ha vágytól nedves a tangád
Legyen melletted ki hat rád.
Jelezd, ne is keljen kérned,
Hogy fallosz feszítse résed!
Hatoljon beléd duzzadtan, lüktetve,
Midőn csípőd ringatod forró ütemre.
Heves vágyad testeden lejtse táncát,
Valóra váltva elméd buja álmát.
Egy résed se maradjon érintetlen,
Tested, titkos vágyad kielégítetlen.
Lehetne most már ez a zárszó,
Ha nem állna öv alatt a zászló!
Babits Mihály: Augusztus
A falunak tornya karcsu,
körül karcsu könnyü fák
falu fölött vörös arcu,
sárga bajszu holdvilág.
A vasúton szállok messze,
messze, messze csöndesen,
és tünődöm, enyém lessz-e,
vagy már veszve, kedvesem?
Aki egyszer, egy szép estén,
szép csöndeskén rámhajolt,
enyém lessz-e még édeském,
ki egy estén enyém volt?
Illyen messze, halk zugolyba
véle volna jönni jó,
hol egymásnak válaszolva
tücsök szólna millió.
Lelkem is itt szertecicáz,
elmóricáz csöndesen,
s megpihen egy fehér cicás
kukoricás ereszen. –
Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz
s eltün a táj dombjain tul
zene, hold és állomás.
A falunak tornya karcsu,
körül karcsu könnyü fák
falu fölött vörös arcu,
sárga bajszu holdvilág.
A vasúton szállok messze,
messze, messze csöndesen,
és tünődöm, enyém lessz-e,
vagy már veszve, kedvesem?
Aki egyszer, egy szép estén,
szép csöndeskén rámhajolt,
enyém lessz-e még édeském,
ki egy estén enyém volt?
Illyen messze, halk zugolyba
véle volna jönni jó,
hol egymásnak válaszolva
tücsök szólna millió.
Lelkem is itt szertecicáz,
elmóricáz csöndesen,
s megpihen egy fehér cicás
kukoricás ereszen. –
Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz
s eltün a táj dombjain tul
zene, hold és állomás.
Haiku! A kedvencek!
Gyémánt van-e szebb, van szebb
nála még,
mint nyáron
a jég?
Gyémánt van-e szebb, van szebb
nála még,
mint nyáron
a jég?
Kifosztva áll szegény lakom.
De a rabló a holdsugárt
meghagyta itt, az ablakon.
De a rabló a holdsugárt
meghagyta itt, az ablakon.
Nem értem magam sem.
Valami hiányzik ebből a
fene nagy boldogságból.
Mellesleg: te ki vagy?
Valami hiányzik ebből a
fene nagy boldogságból.
Mellesleg: te ki vagy?
Létünk szigorú
tanítómestere a
sok tapasztalat.
tanítómestere a
sok tapasztalat.
Éjjel, nappal, vérvörös ajakkal
Bújik hozzám szelíd szavakkal
Minden meg változik, néha a látszat is
A szelíd szavak tanítanak, mint ez a dallam
Adtam, kaptam, Rád találtam, holtodiglan
Ez már így marad
Megszédítettel
Megszelídítettél
Meg is énekelhetnél, vagy majd Én
Megénekellek, ha Én kellek
Tényleg tudom, hogy tudod
Hogy szerintem SzeretlekÉjjel, nappal, vérvörös ajakkal
Bújik hozzám szelíd szavakkal
Minden meg változik, néha a látszat is
A szelíd szavak tanítanak, mint ez a dallam
Adtam, kaptam, Rád találtam, holtodiglan
Ez már így marad
Megszédítettel
Megszelídítettél
Meg is énekelhetnél, vagy majd Én
Megénekellek, ha Én kellek
Tényleg tudom, hogy tudod
Hogy szerintem Szeretlek
Bújik hozzám szelíd szavakkal
Minden meg változik, néha a látszat is
A szelíd szavak tanítanak, mint ez a dallam
Adtam, kaptam, Rád találtam, holtodiglan
Ez már így marad
Megszédítettel
Megszelídítettél
Meg is énekelhetnél, vagy majd Én
Megénekellek, ha Én kellek
Tényleg tudom, hogy tudod
Hogy szerintem SzeretlekÉjjel, nappal, vérvörös ajakkal
Bújik hozzám szelíd szavakkal
Minden meg változik, néha a látszat is
A szelíd szavak tanítanak, mint ez a dallam
Adtam, kaptam, Rád találtam, holtodiglan
Ez már így marad
Megszédítettel
Megszelídítettél
Meg is énekelhetnél, vagy majd Én
Megénekellek, ha Én kellek
Tényleg tudom, hogy tudod
Hogy szerintem Szeretlek
Csak hit kérdése
Hadd csepegtessek egy kis hitet belétek,
hogy megbecsüljétek a csodát, hogy éltek!
Hogy kiélvezzétek ezt a nagy kalandot,
hogy a földi létben főszereplők vagytok!
Bár elhinnétek azt, hogy rajtatok múlik,
hogy az életetek, mily hosszúra nyúlik,
s milyen tartalommal töltitek fel végül,
és az utókornak mit hagytok emlékül?
Milyen nyomot hagytok ebben a világban,
mertek tisztán élni, itt és most a mában?
Csupán hit kérdése, hinni magatokban,
örömökre lelve a hétköznapokban!
Előre nézzetek, új jövőt lássatok,
emberibb holnapnak alapot ássatok,
s építsétek reá saját csodátokat,
hittel, szeretettel töltve a napokat!
Aranyosi Ervin
Hadd csepegtessek egy kis hitet belétek,
hogy megbecsüljétek a csodát, hogy éltek!
Hogy kiélvezzétek ezt a nagy kalandot,
hogy a földi létben főszereplők vagytok!
Bár elhinnétek azt, hogy rajtatok múlik,
hogy az életetek, mily hosszúra nyúlik,
s milyen tartalommal töltitek fel végül,
és az utókornak mit hagytok emlékül?
Milyen nyomot hagytok ebben a világban,
mertek tisztán élni, itt és most a mában?
Csupán hit kérdése, hinni magatokban,
örömökre lelve a hétköznapokban!
Előre nézzetek, új jövőt lássatok,
emberibb holnapnak alapot ássatok,
s építsétek reá saját csodátokat,
hittel, szeretettel töltve a napokat!
Aranyosi Ervin
Bizonyság lesz egykor a Smaragdurak léte
örök álom száll majd Hercegre, a Kékre
Megtér árulója ős császári vérnek
Sárkányfejedelme jő a Szépek Népének
Töretlen lesz majdan az Ősmágus magánya
Egy a Hetek közül sós tengerre szálla
Szerzetesek nagyja rejtelmeket felfed
Hazatart Mogorva élén sok ezernek
Utolsónak marad a fekete dalnok
égi hajóhídról keres messzi partot.”
örök álom száll majd Hercegre, a Kékre
Megtér árulója ős császári vérnek
Sárkányfejedelme jő a Szépek Népének
Töretlen lesz majdan az Ősmágus magánya
Egy a Hetek közül sós tengerre szálla
Szerzetesek nagyja rejtelmeket felfed
Hazatart Mogorva élén sok ezernek
Utolsónak marad a fekete dalnok
égi hajóhídról keres messzi partot.”











Nóci







Linda Shane
