Szabó Éva:
INDULÁS ELŐTT

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy "megérte"
egy "hinni kell"
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja

kérdés:
nem tudod a vers íróját?
vagy szándékosan nem írod a figyelmeztetésem ellenére?

(kortárs író, Utassy József: Hold c. verse)

Pilinszky János

Mindenki táplálékaként,
ahogy már írva van,
adom, mint élő eledelt,
a világnak magam.

Mert minden élő egyedűl
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szeretőd,
végül is összevérez.

Csak hányódom hát ágyamon
és beléreszketek,
hogy kikkel is zabáltatom
a szívverésemet!

Miféle vályu ez az ágy,
ugyan miféle vályú?
S mi odalök, micsoda vágy,
tündöklő tisztaságú!

Szünetlen érkező szivem
hogy falja föl a horda!
Eleven táplálék vagyok
dadogva és dobogva.

Csanád Béla: Adventi várakozás

Legszebb idő
a várakozás
A gyermek ideje.
Közel a néma tenger
beszédes mormolása,
a megváltó ígéret
próféta moraja,
a titkok áradása.
Mégis oly ismeretlen,
hogy küzdeni kell érte,
szenvedni és siratni,
hogy végre megszülessen.

Danó Tímea A reggel mosolya
szerző Eszti (26/10/2008 - 09:47)


a Te versed? ha igen írd ki, ha nem íd be a szerzőt!
amennyiben a jövőben szerző nélkül jelenik meg egy vers, azt kimoderálom!
kivétel a nagyon ismert klasszikus magyar költők (pld. Petőfi, Ady, József A, Babics stb.)

a #1934-es hsz figyelmeztetésemet nem vetted figyelembe, ezért 24 óra figyelmeztető tiltás!
(a kiegészítést megtettem helyetted!) (Ez egy válasz -Lunacica61- üzenetére (2008. 11. 24. hétfő 07:13), amit ide kattintva olvashatsz)

AZ ACÉLEMBER

Áll, egyenesen, egymagán
Az acélember a hegy homlokán.

Széttárva karcsú, hosszú karjai,
A kábelek kígyóit tartani.

Nem görnyedez és nem erőlködik:
Áll és feszül és hordja terheit.

De hűvös feje túl a drótokon
Hosszan elnéz a nyúlós utakon.

Lát, embereket és országokat,
Bolond és keserű látásokat:

Az éhes ember néma ráncait,
Dokkok penészes árusáncait,
Országhatárok inga-táncait,

És hall, hazug és gyilkos hangokat:
Borhősöket, barátokat, bankokat,
És népgyűléseket és tankokat.

Az eszme önmagára-lázadását,
A forradalmak bárgyú körfutását,
Az örülések örök újulását.

A földgömb reng és ég a szemhatár.
Az acélember néz és konstatál.

Áll és szótalan ég felé feszül:
Hordja a kábelt rendületlenül.

S ha olykor egy-egy holdas éjszakán
Ráül terhével a szörnyű magány,

S a látomások emlékeitől
Dereka már-már megroppanni dől:

Ilyenkor elég egy szempillanás:
A szomszéd hegyen másik óriás,

A harmadik ormon a harmadik
Hordozza látomása titkait.

Egy pillanat, egy közös rezzenés:
A három acélember összenéz.

Testvér – mondja az acélpillanat –
Tudom: gyengének lenni nem szabad.

Tudom, a mi törvényünk állani:
Mi vagyunk a Vezeték várai.

Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,
De rajtunk megyen át az Üzenet.

Az ismeretlen Igét hordja vállunk.
Bennünket ideállítottak. Állunk.


(kiegészítve: Az acélember (Ének a sürgönypóznáról) Sík Sándor verse) :tom

kérek mindenkit, hogy írjátok oda a versek szerzőit, vagy azt, hogy saját vers...

A tűz csiholója


Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.



Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.



Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.



Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülönb ember, aki bátor
S csak egy különb van, aki: bátrabb.



S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.

(kiegészítve: - Ady Endre -A Tűz csiholója) :tom

A nap legszebb része bizonnyal a reggel,
Régi mondás, hogy ki korán kel, kincset lel.
De hogy ember ezt a szabályt követhesse,
Szükséges, hogy jókor feküdjék le este.

Éjfél előtt egy-egy jó órai álom
Bizony majd annyi, mint éjfél után három.
Hogy pedig alvásból mennyi elegendő,
Az életkor szerint különböztetendő.

Legtöbbre van szükség az élet két végén,
A csecsemő-korban, meg ha az ember vén.
Mikor "még" nincsen, vagy "már" fogy az ereje,
Rászorul, hogy hosszú álommal nevelje.

A természet ezt is maga megmutatja,
Legkevesbet alszik a déli nyár napja.
Télen, mikor fénye, ereje halványul,
Alig bír megválni a nagy éjszakátul.

Azt tartotta már a hajdani bölcs Róma,
Aludni hét órát elegendő volna.
Nyolc óra hosszáig hevernek a restek,
Kilenc óra való csak tunya nemesnek.

Délelőtti idő minden perce drága,
Testi - de kiváltkép észbeli munkára.
Az ember ilyenkor leginkább alkalmas,
Mikor még el nem kezd munkálkodni a has.

Nem jó kora reggel mindjárt sokat enni,
De az is árt, ha nincs a gyomorban semmi.
Egyél, ha éhes vagy, de sohase sokat,
Találd el mindenben a bölcs középutat.

Ebéd után magad ne szoktasd álomra,
E szokás rabságát hagyd a késő korra.
Könnyedebb mozgásban telhet egy fél óra,
Azután indulhatsz erősebb dologra.

A vacsora legyen könnyebb, mint az ebéd,
És a lefekvésnél pár órával elébb.
A szegény embernek nem való tivornya,
Jó munkára való erejét megrontja.

kiegészítve: Danó Tímea A reggel mosolya
szerző: Eszti (26/10/2008): tom

(kimoderálva! :tom)

és ezért:
"Zizidoma
(Mert belőle csak egy van.)

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)"

A reggel mosolya

Édes, finom meleg bársony,
Arc simító langyosság.
Nap sugarát átölelő,
Édesen szép tarkaság:
Tisztaság,
Barátság.

Édes kávé friss illata,
Levegőben cikázva.
Táncot jár a napsugárral,
A mosolynak forrása:
Áldása,
Varázsa.

Friss pirítós jó illata,
Reggel táncra hívogat.
Forró tea jó zamata,
Kedvességre csalogat:
Hívogat,
Simogat.

Virág- dallam szín-pompája
Suhan át a hangokon.
Reggel vidám kicsi szálán,
Igaz barát szálakon:
Szárnyakon,
Ágakon.

Törhetetlen, igaz hű szál,
Barát bársony virágán.
Mely illata az égbe száll,
A reggelek aranyán:
Fonalán,
Mosolyán.


(kiegészítve: Danó Tímea A reggel mosolya
szerző Eszti (26/10/2008 - 09:47) :tom)

Valahogy mindig féluton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg "valahonnan"-"bárhova " jutok,
Talpam alá éles kövek görögnek.

Valahogy mindig féluton vagyok.
Úton a múltból,talán a most felé
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
Hegyek zúdulnak, akét lábam elé.

Valahogy mindig féluton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út
Olykor elfog az a furcsa érzés,
Hiába megye, minden út körbefut.

Valahogy mindig fáluton vagyok
S azt mondják az út a fontos,nem a cél
Vezet hitem, eltökélt magamba
S hogy minden lépés csillagokig ér

Valahogy mindig féluton vagyok,
Mint ki örökké utazni kényszerül
Csomagom könnyű, egy szív, egy lélek,
S próbálok úton maradni emberül.


( (forrás: Net blog ismeretlen szerzőtől :tom))

Füle Lajos:

FÉNYJÁTÉK



A napraforgók nem egymásra néznek,

egész valójukat feltárják a fénynek,

mert fényre vágynak és a fényből élnek.

Nem a virág, a fény tehát a lényeg:

a napraforgók nem egymásra néznek.

De jó, hogy tőlük tanulni lehet még!

Elnézem őket, én is úgy szeretnék...



FIATAL ÉS VÉN NAPRAFORGÓK



Hetykén a Napba néznek,

fiatalok,

duzzad bennük az élet;

visszaragyog ifjúságuk az égre,

fénylő sárga a kékre.



Állnak, alig emelve csak fejüket

barnán, magokkal telve

az öregek,

adósai a Napnak,

s fő-hajtva - úgy maradnak.

A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.
Mindenki siet valahová.
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
Hiányzik valami az életünkből.
Nem látjuk a tarka virágok színét,
nem érezzük a napfény melegét.
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
elmúlt nyarak igézete,
ringó kalászos, erdők illata.
Hiányzik az életből valami...
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.
Egész életünkben szakadatlanul,
fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre,
és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.
Hiányzik az életből valami...
Hiányzik a jó, hiányzik
a napfény mosolya, az éjszaka
vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése. Hiányzik
a nappalok hangos nevetése.
A nappalok rohannak, futnak,
mindenki siet valahová.
De egyszer, valahol meg kellene
állni egy mosolyra, egy
ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol meg kellene állni,
segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra
mosolyogni, kezet nyújtani!
Hiányzik a világunkból
a nagy világ...
Hiányzik az életünkből
az életünk - a szeretet

(Kiegészítve: Móricz Eszter írásaiból: Hiányzik az életből valami) :tom

“Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál.” (Paulo Coelho)

Szeretlek. Tőlem el ne várd,
szokott módját a széptevésnek,
téged aláznának meg a
bókká butitott esküvések,
mért mondjam: csodaszép a szád,
mikor csak oly szép, mint az átlag,
te is tudod: az úgyse vagy
akinek vágyra gyúlva látlak.
Egérfogáshoz épp elég
egy csöpp szalonna - macska semkell,
cincogó lányokat szokás
lábról levenni közhelyekkel,
az ő receptjük ismerős:
célzás ruhára, hajra, gyengéd
figyelmességek közt néhány
jól időzitett szemtelenség -
ez csapda csak s nem taktika,
nem bámulat, de szánalom kél
az áldozat iránt, kiért
fölös hűhó a macskafortély,
mikor csak bársony bőrödért
s csodás-ívű szádért dicsérlek:
arcod ne fesse hála-pír,
inkább harag-piros önérzet.
Tedd, hogy remek melled mögött
bonyolult szívedig találjak,
s ha szíved méltónak ítél,
fizesse értem meg az árát,
nászunk legyen ellenfelek
vívás utáni kézfogása,
egymás próbáját miután
mindkettő emberül kiállta,
amikor már nem érdekes
ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,
amikor csak egy lelkesít:
kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

(kiegészítve: Baranyi Ferenc verse: Mindkettő emberül) :tom

Kosztolányi Dezső
SZEGÉNY ANYÁM CSAK EGY DALT ZONGORÁZIK

Szegény anyám csak egy dalt zongorázik.
Egy árva dalt. Azt veregeti folyton,
és megbicsaklik elefántcsont ujja
a fekete-fehér elefántcsonton.
És elfelejti, próbálgatja egyre,
és szállni vágy, mint vérző sas a hegyre,
mert szállni tudna, szállni és röpülni,
de visszahúzza újra ezer emlék.
Ezt zongorázta kisleány-korában,
s mikor apuskával egymást szerették.
Ezt próbálgatta, amikor születtem,
és megtanulta, elfeledte csendben.
Jaj, mennyi vágy van benne, hosszu évek.
Egy szürke dalban egy szent, szürke élet.
Hogy össze nem rogy a szobánk alatta,
hogy össze nem rogy menten, aki hallja.
E dalban az ő ifjusága halt el,
s a semmiségbe hervadt vissza, mint ő.
Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer,
és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő.

József Attila:Halálos szerelem

S ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen,
értelmes kín: mert nincs értelme annak,
ha embernek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,
nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
s árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz:
vigyázz! Ne hagyj meghalnom, amíg élsz!





Csupa szerelem Csupa szerelem az életünk,
Élünk, remélünk, szeretünk, s feledünk.
Minden szerelem egy újabb remény,
Egy lehetoség arra, hogy boldog legyél.
Ha úgy érzed,
Az egész világ összefogott ellened,
Egy Társra van szükséged,
Egy Társra, ki nagyon szeret Téged!
Kinek elmondhatod, mi nyomja a szíved,
Bármit mondasz, Ő mindig megért Téged.
S ha a fájdalomtól elered a könnyed,
Egy forró csókkal engesztel ki Téged!
Nincs ennél szebb dolog a világon,
A szerelem egy fényes csillag a hétköznapokbon.
Egy csillag mely annyira fényes,
Hogy elvakít mindenkit, de ugyanakkor nagyon kényes.
Vigyázz e kincsre, nagyon vigyázz,
S ezzel a tűzzel sohase játssz.
Csak merülj bele szép szeme világába,
S ajkad forrjon bele szerelmed ajkába!

/nem ismerem a szerzőt/

"Azt mondták rám, hogy öreg vagyok

azt hallottam, hogy nem is baj ez

Megrántottam az idő-hajót

Az őszülő vitorlám lengedez



Ki fogok hajózni a nyílt óceánba

ki tudja merre visz majd utam

a jövő a fontos, és nem az elmúlt

megtett, megélt, megunt suba



Lemondhatnék az emlékekről

mert nagy luxus az út velük

de nem megy másképp az idő-hajó

s titokban szívesen is vagyok velük



Nevetni kezd, majd görcsbe rándul

a szívem a szám s az öklöm is

jön egy jéghegy, de nem szólok másnak

hadd süllyedjen majd el ez is



Menekülnek a legénységből

sokan kik látnak, s hallanak

mert ez már a harmadik falat

de az idő-hajó tovább halad…"

Heltai Jenő - Egy asszony keze

De jó egy kis kezet
A kezünkbe fogni,
A karcsú ujjakra
Szavakat lehelni,
Csókokat dadogni,
A finom ereken,
Mint kék tengereken
Kábulásba veszve,
Elhajózni messze,
Sehol meg nem állni,
Folyton jönni, menni,
végül partra szállni,
Végül megpihenni
Rózsaszín szirteken
Koráll-szigeteken,
Az éles körmökön,
örök örömökön.

Ó, áldott asszonykéz,
vágyak forralója,
Gondok altatója,
Izzó homlokomon
Hűvös fehér pólya,
Drága élő bársony,
Te maradj a társam,
Örökre, örökre.
Mikor sírdogálok
Könnyem te töröld le,
Te szoríts marcangolj,
Ha lázad a vágyam,
Mikor valami fáj,
Te simogass lágyan,
S halottas órámon
Bús szemfedő selyme,
Te hullj takarónak
Megtört két szememre,
Elnémult szívemre.