....Valaki könnyen eléri , kit szeret
Van aki sír, szenved, míg övé nem lehet.
Van aki könnyen, hamar tud feledni,
Van aki meghal, mert nagyon tud szeretni.

Nem tudom,hogy mi ez és,hogy miért kell!?
Nem tudom,hogy miért fáj,hogy miért éget el!?
Annyi kérdésem lenne,de senki nem felel,
nem tudja senki,hogy Engem ez még érdekel!
Nem tudom,hogy miért nem érzi azt ,amit Én is,
nem tudom,hogy miért kell neki más,
mikor itt vagyok Én is!?
Hiába teszek meg mindent ,hiába küzdök szüntelen,
Te elmentél és ez megörit engem!
Nem tudom elviselni,hogy nem vagy velem,
hogy nem szeretsz engem!
nem tudom,hogy miért teszed ezt velem,
hogy miért gyötörsz enegm?!
nem tudom,hogy szerettél-e valaha,
és,hogy most mit is érzel?!
Kell mindened,mert csak Veled szép az életem!
Tudnom kell,hogy mit miért teszel és,hogy
mi miért mulott el?!
Vége lett egy perc alatt,s most már semmi nem maradt!
Egyszer minden elmúlik,tudom...de szívemben az emléked az a fájó pont ,ami örökké kínozni fog!

Na jó ez felfogás kérdése is meg még sokmindené és ez velem csak2napja történt a többi vers nem azért szomoru hanem csak.. (Ez egy válasz X üzenetére (2004. 09. 18. szombat 21:49), amit ide kattintva olvashatsz)

Szépek a versek,de szerintem fölösleges ennyit keseregni, ami történt megtörtént változtatni már nem lehet rajta. Csak hozzáállás kérdése az egész, az ember életében nincs rossz élmény csak rosszul megélt élmény.

Szépeket írsz szépségem, de minek köszönhető ez az állandó melankólikus hangulat?

Dobj el mindent, életet, halált, örömöt
Ne legyen soha semmi többé min kell gyötrődnöd
Fuss el messzire, hogy ne tudjanak bántani
Halál az egyetlen ami az életed megtudja váltani

Ne nézz rám így, ne is kérdezz
Már talán nem is akarom, hogy szívedben értem vérezz
Az álmomat eldobtad és tönkre tettél mindent
Pedig szeretlek, de így már kívánok mást csak a végem

Tépnék szét álmot, vágyat, de túl erősek nekem
Már csak arra vágytam, hogy kimond a nevem
De a hangodat tőlem elfújta messze a szél
Ez az ember életében először borzalmasan fél

Fél attól, hogy egyedül marad még is sokan veszik körül
Már nincs is semmi aminek igazán örül
Szívét adná kezedbe de te a földre dobod és elfutsz nevetve
Pedig a sajgó szívet sírva fognád a kezedbe

De miért tetted ezt, te halálnak gyönyörű angyala?
Miért lenne nekem az jó ha az életem így is megmaradna?
A félelmemet előhívtad örökre
S úgy érzem már csak a halál ami velem törődne!...

Miért nem tudlak soha elfeledni téged?
Miért vésted be szívembe ilyen mélyen a képed?
Miért látom még álmaimban két szemed ragyogását?
Miért érzem még mindíg két kezed simogatását?
Miért fáj még mindíg ha mással látlak téged?
Miért fáj még mindíg,hogy már nem enyém a szíved?
Tudom, az én hibám, mert én rontottam el
Enyém volt a szíved és én engedtem el
Ezerszer-és ezerszer megbántam azóta már
Mert a szíved volt a mindenem s az életem talán
Próbáltam más szívében boldogságot lelni
De ahogy a Te szíved szeretett, úgy nem szerethet senki
Kérlek engedd,hogy újra szeressem szívedet
S én ígérem,többé nem okozok fájdalmat neked

Nem voltál,
kellettél!
Megvoltál,
hát mehettél!

Szerettelek,
Te nem szerettél!
Megszerettél,
már nem kellettél!

Kívántalak,
Te rám se néztél!
Most Te kívánsz,
de már elkéstél!

Szenvedtem,
s Te nevettél rajtam!
Most Te szenvedsz,
de már nem foglalkoztat!

Vége volt mindennek,
mikor még el sem kezdődött!
Most már nem sírok,
mert a szánalmam irántad legyőzött!

Eltudod mondani mi az, hogy szerelem?
Mikor érzed azt, hogy szereted, de veled nem lehet
Néznéd azt, hogy alszik és nem szólnál egy szót sem mert annyira szépnek tartod
S csak a suhogó fákat és a szelet hallod

Érdekelt téged valaha is, hogy mi van éppen velem?
Hogy mit érzek, s most éppen ki fogja a kezem
Mikor tudod, hogy a miénk éppen jól összepasszolt
S te csak erre gondolsz, s ezért nem alszol

Ébredtél már úgy, hogy úgy érezted nem is aludtál?
Csak az ő szeme, az ő hangja amire vágyódtál
Egy apró finom érintésre mi túl sokat is jelent neked
S összetörnél itt helyben ha suttogná a neved

Vágytál már annyira a csókjára, hogy az már szinte fájt?
Hogy elsötétül körülötted minden, s nem láttál mást
Ha álmaidban azt látod, hogy még is szeret és téged akar
S ez az érzés akkor legalább óvóan betakar

Tétlen szavak ezek sajnos, nem sokat érnek
Hogy bárcsak egy apró hang megmentene téged
Nem kellene sok, nem kellene, hogy szép legyen
Talán csak annyi: szeretlek édesem!

Sajnos most senki nemtud de majd elmúlik legalábbis azt mondják...és köszönöm

Eljön a reggel

Kilépek a lakásból, és a tömegbe kerülök,
Állok majd a villamoson, ülök majd a metron,
De bennem lesz majd a fájdalom, a kétej és a magány.

Néznek majd az emebrek de nem értenek semmit se,
Hideg tekintetek szgezödnek majd fejemnek,
De én csak lehajott fejel nézek majd a föld irányába.

Beülök majd az iskola padba ott még rosszabb lesz,
Sok ismert ismeretlen tekintet, kérdéssel nekem esve,
- MI van ma velem. Váalsz nem érkezik csak fájo tekintet amit kap.

Tovább írni nincs erőm, éget a gondolat,
Mik azok a dolgok amik érnek majd ha kilépek innen,
Pedig itt jó egyedül a sötétben!

Ne haragudjatok ha a verseimmel a ti hangulatotokat is "lehúzom" de nekem sajnos ilyen a hangulatom és asszem ez egy darabig így is marad

Volt egy nagyon gyönyörű pár,egy barna fiú és egy barna lány.Boldogok voltak hosszú éveken át,bár csak ilyen lenne az egész világ !Igen,....de örökké semmi sem tarthat,a fiú útja másfelé haladt,szerelmük mostmár csak egy emlék maradt.Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte,körülötte megváltozott minden,sajnos ő nem felejt könnyen.Aki most ránéz az utcán,azt kérdi magától;"Miért?"-Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól,most pedig épp,hogy nem hal a szomorúságtól.
Már elteltek hosszú-hosszú hónapok,s a lány azóta is egy srác miatt zokog.Egy srác miatt ki most másra mosolyog,s másnak küldözget óriási virágcsokrot.Szerették egymást hosszú éveken át,nem mondták,hogy elhervadt a virág.Fájdalom s könny ragyogot a szemében,hát nem jutottam eszedbe 1-szer sem?
Már mások ülnek kis piros padunkon,olyanok akik szerelmesek és boldogok nagyon.Kár,hogy már engem nem tudsz szeretni,és sikerült ily hamar elfelejteni.Nekem ez nem megy ily könnyen,még most is emiatt folyik könnyem.Mire e levél hozzád elérkezik a síró kislány már nem létezik!Nem láttál hulló csillagot?Én voltam az ki eltávozott!A temetőben egy harang fájdalmában kondul,a sok kisírt szem,a kis sír felé fordul,a sírban egy lány nyugodt,ki már hónapok ota nem mosolygott.Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá,de sajnos késő volt már!A srác éppen kihívoan mosolygott egy szöke lány szemébe,mikor a postás levelet adott kezébe.A levél hangulata boldogtalan volt egy lány szerelméről és haláláról szólt!A fiú könnyes szemmel meredt a papírra,őrülten futott a temetőbe,sírva.Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre,ráborult bocsánatot kérve.Rájött nem kellett más szerelme,csak azt az egy lányt szerette.Sírva átkozta magát,miért nem jött elöbb erre rá.Szél fújt át az éji temetőn,és a fiú bánatosan,fejét a kis sírról felemelte.Fájdalmas hangon valaki megszólalt:"SZERETLEK."
A fiú ráismert a hangra,majd újra ráborult a kis sírra."Bocsáss meg nekem."

Száguldás

Csikorog a gumi, bömböl a motor;
Megcsúszik a kerék, a kavicsba kotor.
Eszem mondja: fékezz! De nem lassíthatok.
Hiszen tőled még oly messze vagyok.

Kint tombol a vihar, esik, síkos az út,
Nem is sejtem még, hogy egy apró, meglazult
Csavaron múlik, hogy élek, vagy halok.
Újabb kanyar, kicsit még közelebb vagyok.

Víz csillog az úton: szemed ragyogása;
Ingadoznak a fák: derekad hajlása;
Gyönyörű arcod szemem elé úszik.
A hátsó kerék megint kipörög, megcsúszik.

Minden kis szépségben téged látlak újra,
S nem tudom már visszarántani az útra
Megpördülő autóm; ez a halál, érzem.
Mondj el egy utolsó imát kérlek értem.

Mikor elhagynak...

Szerettél, lángoltál; mindhiába.
Visszahulltál a magány kínjába,
Elárultak; mégis hűvösnek kell lenned,
Mert mikor elhagynak, senki sem tudhatja,
Mi megy végbe benned.

Szeretnél tombolni, ordítani,
Semmire nem vágysz, csak pusztítani,
De kifelé mégis nyugodtnak kell lenned,
Mert mikor elhagynak, senki sem tudhatja,
Mi megy végbe benned.

Ezernyi kis emlék szanaszéjjel,
Nem hagynak aludni egész éjjel,
Reggelente mégis pihentnek kell lenned,
Hisz mikor elhagynak, senki sem tudhatja,
Mi megy végbe benned.

Próbálsz felejteni; nagy nehezen
Részben sikerül is, nem teljesen,
Eltitkolt fájdalmad tépi még a lelked,
De mikor elhagytak, senki sem tudta meg,
Mi ment végbe benned.

Milyen jó lenne ha újra velem lennél és karjaimba esnél
S akkor nem választhatna el senki minket, ezt megigérem neked
Nem fognak érdekelni a rossz szándékú pletykák
mert nem akarok újra búcsút inteni
Megpróbálnék újra bízni benned, ha már az elsőt el is vesztetted
de annyira szeretlek, hogy még ezt is megbocsátom neked Kedvesem
Tudom naív vagyok, s reményekben élek,álmok ringatnak,de csak íly módón tudom jobban érezni magam.
Lehet jobb lenne ha elfelednélek örökre
de nem megy mert még mindig többet érzek mint amit kellene
S most büszkeségemet félretéve úgy odafutnék hozzád s elmondanám hogy legbelül mi zajlik le bennem s, hogy valójában mit is érzek
Nem tudom mit tegyek, hogy velem legyél újra?
Bízhatok még a sorsba?
Hát nem tudom csak várok s irok és várom hogy az élet újra összehozzon vele.
S lehet, hogy ezekkel csak megalázom magam s rájövök milyen gyenge is vagyok valójában, ha nincs velem az akit szeretek
Szomorúan telnek el a napjaim, mert mindig csak emlékezek s eszembe jut ezer kérdés
Mért pont velem?mért akarta a sors, hogy szevedjek?s még jönne a sok kérdés de néha felesleges feltenni...
Még nagyon fiatal vagyok s remélem lesz majd más de most senki nem tudja velem elfelejtetni azt a csodát
A csodát, hogy megtaláltuk egymást s megtudtam milyen az igazi szerelem
Milyen is?
Tudod mi az átsírni számtalan éjszakát?
Várni a válaszát de tudod nem jön rá felelet?
Felébredni úgy, hogy nincs már veled?
Próbálod elhinni, hogy ez nem történhetett meg veled!
Csupán egy álom bárcsak az lenne....de nem!
Most úgy fáj a szívem, de reménykedem, hogy talán újrakezdhetjük még egyszer...

Széttúrt álmaid közé lépve
Hallod saját sóhajod,
Fájó tettek tűzre dobva,
Nem égnek el... otthagyod.

Nézed őket: régi dolgok
Mégis félelem fog el,
Ha megtörténnek újra, mi lesz?
Senki sem felel...

Menekülni kéne innen,
Futni messze, jól tudod.
Új életet kezdve máshol,
De a szíved konok...

Hát nem egy nap termése az biztos
Ígérem állom a szemorvosi csekket csak olvasd őket tovább (Ez egy válasz junior32 üzenetére (2004. 09. 17. péntek 17:21), amit ide kattintva olvashatsz)

hmmm nóci honnan ez a sok vers már ki akadt a szemem az olvasásban azért gratula

Búcsúzik a szívem tőled,
Örökre összetörted,
mi értelme van így élni,
Szomorúvá tetted életem,
Szerettelek szívem teljes melegével.
Hát itt a vége?!
Nem hittem,hogy valaha ez megtörténik velünk.
Nem nyilt ki szíved felém?
Bezártad előttem?
Csak kíváncsiságod ami felém hajtott,
Vagy szíved mely szeret?
Fontos vagyok neked?
Nem féltesz, hogy elveszítesz?
Kell,hogy tudjam mert nem tudok így élni,
Tudnom kell ,hogy szíved mit érez!
Szólj már hozzám, mondjad mit érzel,
Mikor veszel már végre észre??