4. bejegyzés

Mitől lett olyan vonzó a biszexualitás? Nem csak nekem, hanem annak a sok kíváncsi, érdeklődő, önmaga határait feszegető embernek, akiknek véleményével, hozzászólásaival nap mint nap találkozhat az ember, akár éppen ezen az oldalon is. Nem egyszer emlegették ezzel a témával kapcsolatban a "divat bi" kifejezést…, de tényleg erről lenne csak szó? Tényleg csak múló hóbort, divatos "csacskaság" az egész? Vagy mindez csak biokémia és a hormonok játéka? Ilyen piszok egyszerű lenne, hogy néha a férfihormonok, néha pedig a női hormonok kerülnek túlsúlyba és előtérbe? A természet űz csak velünk ilyen furcsa tréfát? A hormonok változásainak tudható be az az érzés is, amit most már elég sok egyforma véleménnyel találkozva majdnem általános vélekedésnek és érzésnek is tekinthetnék, azaz, hogy képzeletben, esetleg egy felfokozott szexuális hangulatban sokan kívánják és megtennék a lépést a saját nemük felé, de a hétköznapokban eszük ágában sem jutna, sőt még olyankor talán pici viszolygással is éreztetnek a dolog iránt.
Mitől érzi valaki azt, hogy bizonyos szexuális szituációkban benne lenne (legyen az mondjuk egy közös önkielégítés), bizonyos határig kitárulkozna és mondjuk az orális szexig "hajlandó" (ezt csak nagyon idézőjelbe írom, nem találtam jobb szót rá) elmenni, de attól tovább nem. Ja, és ugyanez az ember érzelmeket már nem hajlandó vagy valamiért nem tud belevinni a szexuális kapcsolatba. Kérdezem én ezeket magamtól is, mert sok pasihoz (bocs, hogy most csak őket említem) hasonlóan én is ugyanebben a cipőben járok. Vagy jártam. Merthogy egyre többször jelenik meg a szexuális fantáziámban, több, mint csak egy kíváncsi, érdeklődő együttlét. Az, hogy ez törvényszerű folyamat-e, nem tudom.
Az utcán egyébként a mai napig én is simán elmegyek egy pasi mellett, legyen az bármennyire jó felépítésű alfahím, vagy egy fiatal jó vágású srác, valahogy jobban megfog egy mély dekoltázs, egy kerek popsira rásimuló, feszes nadrág. De, ha beindul az a bizonyos fantázia, hát ott aztán megtörténik minden. Ugyanúgy felizgat a gondolata egy feszes, a szerelmeskedés közben ritmusosan fel-le hullámzó kebelnek, mint az, hogy egy izgalomtól lüktető, kemény férfitag (hm, nem tudok most szalonképesebb szót rá) feszül nekem, miközben hátulról átölelnek.
Ezért én ma már kategorikusan nem akarom kijelenteni, hogy csak a kíváncsiság hajt és az, hogy az érdeklődésemet kielégítve meg akarom tapasztalni milyen egy másik férfit megérinteni, esetleg őt ajkammal úgy érinteni, ahogy eddig ezt csak egyetlen hölggyel tettem. Mert honnan tudhatnám, hogy nem hoz össze a sors egy olyan partnerrel, akivel nem mennék tovább az egyszerű szexuális kapcsolatnál és nem vinnék érzelmeket az együttlétbe? -És itt most nem feltétlenül a szerelemre gondolok, lehet az egy érzelmes simogatás, egy szeretetteljes összepillantás, esetleg egy csók.
Az, hogy a biszexualitásnak léteznek, létezhetnek fokozatai elfogadom, és ez talán nyilvánvaló is. De kell-e ezeket a fokozatokat osztályozni, rangsorolni? Pont itt a goldengaten vagy egy kérdőív, melyben az a kérdés is szerepel, hogy mennyire érzed magad biszexuálisnak egy egytől-tízig terjedő skálán. Én is apró gondolkodás után beírtam a 7-t, mintha ez jelenete bármit is, nem is gondolkodtam, írtam ösztönösen. De hogyan lehet a biszexualitást mérni, beszámozni, besorolni? Sehogy, mert talán nem is kell, egyszerűen csak fogadjuk el! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)

Fordított arányosságot vélek felfedezni a svájci frank-forint árfolyam és a párom szexuális libidója, aktívitása között. Már vagy két hete (lehet, hogy több is, ki számolja már!? ) nem volt semmi. Megfognám a tökét a sok gazdasági szakembernek (és itt most nem a szexuális élvezetekre gondolok ). Kívánom, hogy nekik is legyen ilyen hideg a hitvesi ágyuk!
Még szerencse, hogy itt ez a sok gyönyörű lány és fiú, akik szorgalmasan töltögetik magukról a szebbnél szebb erotikus pózolásaikról készült képeket. -velük "vígaszt" lelhetek. (Bár tudom, hogy legkevésbé az miatt rakosgatják a képeiket) 1 hozzászólás, utolsó: tom1019 (2010. 09. 21. kedd 08:12)

2. bejegyzés

Szeretnék szerelmes lenni. Azaz helyesen inkább: szeretnék újra szerelmes lenni. El nem tudom mondani, hogy mennyire hiányzik ez az érzés…
Olyan régen volt jelen az életemben, mintha soha nem is létezett volna bennem. Legalábbis mintha valami (vagy valaki) kiölte volna belőlem.
Az a baj, hogy észrevétlen párolgott el. Igazából nem lehetne meghatározni azt az egy pillanatot, mikor az egyik percben még érzem, a másik percben meg már nem. Gyilkos egy gondolat! Átkozott az a közhely, hogy minden szerelem idővel átalakul szeretetté! DE MIÉRT? És miért törvényszerű, hogy így legyen!? Kérdezhetem én ezt, de minek, mikor kib*szottul nincs rá (jó) válasz...

…Na neee... ne gyere nekem azzal, hogy egyáltalán nem kell, hogy törvényszerű legyen. Biztos frankó ellenpéldákat tudnának néhányan mondani, de hazudnak! -mindannyian hazudnak, még önmaguknak is.
Mindenről azok a stupid ámerikai giccsfilmek tehetnek. Én hülye, meg még nézem is az egyik ilyen érzelmeteses filmsorozatot (nem elírás, csak egy kis gúny van a "hangonban" -az álszerk. megjegyzése ). Hatalmas lendülettel töltögetem a netről minden egyes héten a One Tree Hill-t. Marha fejemmel azt hiszem, ha a filmekben létezik igazi, önzetlen, életünk végéig kitartó szerelem, akkor az a valóságban is lehetséges. De lósz*rt. Mi is sokmindenen átmentünk már és nyugodtan mondhatom, hogy azok a problémák megerősítettek bennünket. Összekötött egy életre az, amiket eddig együtt átvészeltünk, de azt kell, hogy mondjam, hogy azok csak a családi összetartozás érzését, a szeretetet és nem pedig az elsöprő szerelem érzését erősítették meg bennem… és ez gáz!

Egyébként mondja már meg valaki nekem, ha tudja, hogy lehet-e valaki elhatározásra szerelmes olyan valakibe akibe egyszer már volt. El lehet azt határozni, hogy mától másképp nézek rá? El lehet dönteni, hogy elnézem a sérelmeket, a szexuális elhidegülést, mindent ami eddig bántott, félre lehet söpörni? És ha igen, akkor tartósan fenntartható ez az állapot? -Vagy ha úgy érzem, hogy lehet és azt hiszem, hogy sikerült is, akkor én is csak beállok az önmaguknak hazudozók sorába? 1 hozzászólás, utolsó: Szücs (2010. 09. 26. vasárnap 12:54)

1. bejegyzés

Rohadt sokszor (bocs, itt nem káromkodunk), szóval nagyon sokszor éreztem már azt, hogy szétvetnek a gondolatok. Száz, meg száz minden kavarog bennem. A fejemben. Hogy miről? -Hát persze, hogy a szexről. Bár nem… ez így nem teljesen igaz. A szerelemről, a vágyakról, a szeretet hiányról. Bazz, ez de érzelgősen hangzik. De mit csináljak, így van. Tiszta tudathasadás. Mert néha a szerelem, az erotika, a romantikus vágy, az érzelmek, a lágyság, szelídség, gyengédség, néha meg a csupasz, izgató, őrjítő vad vágy hiányzik az életemből… belőlem… belőlünk. Mert hogy nem, vagyok egyedül. Persze nem úgy értem, hogy skizofrén a személyiségem, személyiségeim (bár ahogy az érzelmeim hullámoznak, lehet, hogy már rég orvosi eset vagyok) hanem, hogy elméletileg párkapcsolatban, házasságban élek. Mondom elméletileg. Mert itt jön az én életem rákfenéje. Hogy lehet egy házasságban az ember magányos?...válasz: piszok egyszerűen. A felsorolás akár végtelen is lehet. Ki ne érzett volna már ilyet? -persze biztos van, aki erre felmordul, hogy ő nem! -Na ja, persze. Az már depressziónak számít, ha én ezt nem veszem be?
-Biztos mindenki érezte már magát lefelé száguldó hullámvasút kocsiban ülő, hányingerrel küszködő, szédelgő, lúzer idiótának.
-Nem?
-Hát ez oltári. Akkor ezt bebuktam. Akkor mégiscsak egyedül vagyok. Akkor csak magamnak, /magunknak , beleértve az alteregóm, hehe/ írok.
Meg írom annak a személynek, akinek nem merek a szemébe nézni és megmondani, hogy az, amit a társadalmi tradicionális párkapcsolatok nyújtani tudnak nekem nem elég. Bár ki az, aki hisz még a tradíciókban? A kortárs párkapcsolatok már egészen mást jelentenek. És én ilyenben szeretnék élni. De, hogy lehet ezt beadagolni olyan valakinek, aki hisz még a klasszikus családmodellben, mikor olyan már régen nem létezik. Ma már a pasik pasikkal, a csajok csajokkal a párok hármasban, négyesben élvezik és élik ki a szexualitásukat. Lehet, hogy egy pszichológus az érzéseimet téves személyiség fejlődésnek, helytelen szocializációnak gondolná, de emberek ÉBRESZTŐ! Ki az, aki manapság még normálisnak számít?
(Bazz, nem hiszem el, hogy ezeket egy pornóoldal blogjába írod!? -az álszerk. megjegyzése ) 1 hozzászólás, utolsó: tom1019 (2010. 09. 16. csütörtök 19:35)