14. bejegyzés

"Happiness is a mood, not a destination."
Mark Schwahn forgatókönyvíró adta (írta) ezeket a szavakat Julian (Austin Nichols) figurájának a szájába, a múlt héten bemutatott OTH aktuális részében.
Ez a mondat elmegy akár egy jól hangzó szlogennek is. A mélyebb értelmezése viszont nagyon is elgondolkodtató.
Miért is kergetjük állandóan a boldogságot? Miért hiszik azt az emberek, hogy ha elérik majd az életben a célkitűzéseiket, akkor az egyben azt is jelenti majd, hogy elérték a boldogságot és onnantól kezdve rózsaszín ködbe burkolózó boldogságfelhő lesz az életük? Miért nem tudjuk elfogadni, hogy a boldogság nem állandó!? A boldogság csak egy átmeneti érzés, pont úgy, mint a fáradság, az éhség. A boldogság jön és megy, a boldogság nem lehet csak egy végcél, hol feltűnik rövid időre, hol elmúlik. És ez így van jól. Nem kell görcsösen állandóan keresni, azt várni, hogy ha megszerezzük az áhított új verdát, vagy a jól fizető, menő állást, attól majd örökre boldogok leszünk. Megkockáztatom, hogy még aki a családjában, a szeretteiben, a szerelmében keresi a boldogságot, nem pedig birtokolható tárgyakban, az sem fogja örökké boldognak érezni magát, mint ahogyan fáradtnak is csak egy jó kis alvásig, éhesnek is csak egy jó kis vacsiig érzi magát az ember. Elmúlik, de örülhetünk annak, hogy egyszer újra érezni fogjuk, és ebben 100%-ig biztosak lehetünk. Aki elfogadja, hogy csak egy kedélyállapotról, és nem pedig egy örökké hajszolt életcélról, végcélról szól a BOLDOGSÁG, az sokkal könnyedebben veszi az életet és az esetleges nehézségeket, mert tudja, hogy ha rossz dolgok is történnek velünk és azok szarul hatnak a kedélyállapotunkra, akkor is jönnek majd olyan dolgok, amik ideig-óráig újra boldoggá tesznek minket. És ebben az esetben talán még az is mellékessé válik, hogy milyen érzelmeink, hangulataink uralnak minket, a pozitív vagy a negatív dolgokból jutott több vagy kevesebb. Hisz mindegyik csak átmeneti.
Elveszettnek fogja érezni magát az, aki életcélként mindig csak arra fog vágyakozni, hogy egyszer majd boldog lesz. Ne az élet úti céljának tekintsünk a boldogságra, mert akkor mindig úgy fogjuk érezni, hogy az előttünk van és soha nem érjük el… majd egyszer csak arra eszmélünk, hogy lepergett az élet a tökéletes boldogságra várva. Szerintem, ha így gondolnánk a boldogságra, sokkal többször találna ránk! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)

13. bejegyzés

Nem tudom, hogy a biszexualitásnak vannak-e fokozatai...vagy, hogy a heteroszexualitásnak vannak-e fokozatai? Mert ha az egyiknek van, akkor nyílván a másiknak is kellene, hogy legyen.
Aztán, hogy ez a két fokozat hol találkozik, az igencsak érdekes kérdés, és egyáltalán talákozik-e a kettő?

Mert ugyanannak a megítélésnek a közepén áll-e az a férfi, akit heteroként érdekel a biszexualitás, mint azt a biszexet, akit inkább érdekel a heteroszexualitás. Létezik-e olyan egyáltalán, hogy inkább biszex, mint hetero és fordítva? Mert ha inkább biszex, mint hetero valaki, akkor az már egyértelműen azt jelenti, hogy inkább a homoszexualitás áll hozzá közelebb?
Egyáltalán biszexnek mondhatja-e bárki magát akkor is, ha nem volt még valódi, testközeli élménye ilyen téren. Ha gondolatban megtette az ember, akkor már rásüthető ez a bélyeg?
Ez pont olyan, mint a megcsalás! A megcsalás is annak számít-e, ha csak a szexuális fantáziában jön létre a szerelmi viszony, vagy a szexuális együttlét? Mert az ember azért sokszor fantáziálgat mondjuk a szomszéd lányról, vagy a boltos kiscsajról, esetleg a szőke, dögös cicáról, akit mondjuk a postán, a plázában, a kávézóban vagy éppen ki tudja, hogy hol látott meg az ember. Az ugye azért még nem megcsalás.
Na és ha pasiként a fantáziálgatás során éppen egy srácról ábrándozik az ember? Akkor azonnal homokosnak kellene magát gondolnia? Fontos-e egyáltalán, hogy besoroljuk az embereket valamilyen szexuális formai definícióba? Én a bizonytalanságot érzem így is-úgy is, ha van beskatulyázás, ha nincs. Arcot például nem tudnék társítani a fantáziámban előforduló testhez és helyzetekhez. Mert, ha szemtől-szembe állok egy sráccal, semmilyen szexuális feszültséget nem érzek magamban, viszont ha egy csinos lánnyal kell akárcsak pár szót is beszélnem, akkor valami bizseregni kezd (és nem csak a gatyámban, vagy legalábbis nem csak ott), olyankor valami megfoghatatlan izgalmi állapot lesz úrrá a férfiemberen, mikor egy feltűnő lány van a közelben. Ha viszont srácokkal van az ember egy közösségben, leggyakrabban a közöny jut az eszembe, és egyáltalán nem a szexuális túlfűtöttség. Csak akkor a fantáziavilágomban mi a fészkes fenék keresnek pasik??? Heee??? Mi a francnak indul be az agyi gépezet, amikor erotikus fotókon egy duzzadó alsóneműben pózoló, görög szoborkompozíciónak is beillő tökéletes férfitestet látok?
Létezhet olyan, hogy az egyik pillanatban hetero vagyok, a másikban pedig biszex? Hogy létezik, hogy a valóság talaján a gyönyörű, kívánatos, búja csípők, keblek és forró, sima tapintású vénuszdombok indítanak be, az elme birodalmában pedig gátlásoktól mentesen a férfitest szépsége is letaglóz? És miért van, hogy a férfitest imádatán túl a közvetlen személyes testi kontaktus gondolata elrémiszt? Azaz ez így nem egészen pontos. Mert ugyanazokat a testi és főleg inkább érzelmi megnyilvánulásokat, amiket a női nem felé tesz az ember "normális" esetben, képtelen lennék férfipartner felé megtenni. Valami azonban mégis vonz hozzájuk. Valamiféle misztikus kíváncsiság, ami egyenlőre számomra megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan. 2 hozzászólás, utolsó: X (2010. 11. 15. hétfő 13:56)

12. bejegyzés

Jár-e a férfiaknak is a szexuális játékszerektől származó szexuális öröm? -Jó... ez a kérdés így önmagában most elég hülyén hangzik, és persze, hogy csak igennel lehet rá válaszolni…
Legalábbis így, ahogy most feltettem. Azonban ez a válasz nem mindenkinek ennyire egyértelmű.

Mindjárt kifejtem, hogy pontosan miért is tettem fel ezt a kérdést magamnak.

Láttam itt a GG-n egy képsorozatot, ahol egy férfi saját magát részesítette a fent említett örömökben.
Konkrétan most a vibrátorok és hasonló szexuális izgatók kérdéskörére gondolok. Egy-két hozzászólás igencsak megkérdőjelezte a képsorozaton szereplő úr épelméjűségét, hogy férfi létére ilyet tesz magával, persze sokaknak viszont tetszett a jelenetsor. Én magam nem venném a bátorságot, hogy a negatív hozzászólókat "homofóbnak" tituláljam, mert megértem, hogy van, akinek alacsonyabb az ingerküszöbe. Itt most megint hagy hirdessek toleranciát (ismételten) mint ahogy azt a tangaviselet kapcsán már megtettem egyszer. Nálam egyenlőre ez a téma a "szexis" és nem pedig az "undorító" kategóriába tartozik. Persze ezt most így könnyen mondom ki, hogy szexis, mert azért tény és való, hogy valakinek jól áll, ha ilyen helyzetben képeken örökíti meg magát, valakinél pedig viszolygást keltő és ez nem maga a cselekedet miatt van, hanem egyszerűen a fentebb említett, valakinél awesome, valakinél nem szitu miatt. Az, hogy magáról az ember közzétesz-e ilyen publikációt vagy nem, hát felnőtt emberek ezt el tudják dönteni, ilyen dolog miatt azért én nem ugranék senkinek… főleg mivel nem tudhatom, hogy a jövőben nem teszek-e én is hasonlóképpen. Van ugyanis a közelmúltból a téma alapjául szolgáló szexuális játékhoz kapcsolatos igencsak szoros testközeli élményem. És itt most, ezen a ponton nem kell semmilyen becsmérlő, szidalmazó káromkodás áradatot elindítani, szentelt vízzel ördögűzést végezni, mert ez nem csak a homoszexuálisok "kiváltsága" és örömszerzési lehetősége. Akinek nem inge persze nem veszi magára, de én bíztatólag lépnék fel férfitársaim felé, mert ezt igenis, hogy érdemes megtapasztalni. Akár párban, hölgy partnerünkkel mondjuk egy előjáték során, akár "társas" magányunkban, akár a megszokott, rendszeres, szinte már rutinná váló "önfelpörgető játék" színesítése részeként. Ettől még senki nem lesz "homokos". Egyszerűen egy olyan élmény, amitől kerekebb lesz az egész szexualitásunk... persze itt megint csak érvényes, hogy akinek már így is elég kerek, az lapozzon tovább…

Itt van az a pont, amikor nekem kettéválik az érzelmes szerelmeskedés, szeretkezés és a szimplán szexuális örömszerzésre koncentráló, vagy az azt előtérbe hozó szex. Mert egy összeolvadó, forró ölelkezésnél nekem egyáltalán nem fontos, hogy azt milyen pózban tesszük, nem a látványra koncentrálok, nem akarok tornagyakorlatokat végezni, lehetetlen és kényelmetlen testhelyzetekben izzasztó mozdulatokat végezni, olyankor egyet akarok csak… a kedvesemet. Ilyenkor lehet, hogy egyetlen kellemes és meghitt testhelyzetben csókokkal borítva érjük el a kielégülést. Ilyenkor nekem sem azon jár az eszem, hogy rezgő, izgő-mozgó micsodákért rohangásszak és minden lehetséges helyre gyömöszölgessek valamit. Ha innen közelítem meg a dolgot, akkor lehet, hogy igaza van annak, aki elküld melegebb éghajlatra a tanácsaimmal, hogy pasi létére vibrátorral játszadozzon. Másrészt viszont igenis, hogy az említett meghitt együttlétek mellett is igénye lehet még a magamfajta embernek is egy kis játékos, önmaga határait is feszegető, kíváncsi felfedezésre.

Attól, hogy ezt, aki hasonlóképpen gondolja és magának megörökíti, esetleg itt a GG-n képekben másokkal is megosztja, nekem nem áll égnek a hajam… megnézem, ha tetszik akkor jelzem, ha nem akkor rendszerint továbblapozok… ezt ajánlom másnak is. (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)

11. bejegyzés

Ha már a múltkor megemlítettem, hogy mennyire rajongója vagyok egyes amerikai sitcomoknak (éppen az OTH-t említettem meg), nos akkor itt egy újabb felfedezettem, ami szintén a CW csatorna, valamikor az idei év elején debütált sorozata. Én csak most fedeztem fel magamnak, az eredeti címe Life Unexpected.
Tudom sokaknak az ilyen filmek csak félórás, órás gyors kikapcsolódást, a vicces szituk miatt néhány felhőtlen percet jelentenek, nekem mégis tud adni valami plusszt. Valószínű, hogy amerikában én lennék a legtipikusabb, legbugyutább fogyasztó, pont az, aki miatt forgatnak ilyen sorozatokat, és akik miatt dollármilliókért eladhatóak és nézettséget hozva a reklámbevételeket az egekig emelhetik, de nekem tényleg valami rejtélyes okból megüt a lelkemben egy harangot és sokszor arra késztet, hogy önértékelést gyakoroljak, óhatatlanul összehasonlítva magam a szereplőkkel és azok képzeletbeli életével.
Ez a sorozat most a család fontosságára, az összetartozásra, az újra egymásra találásra, na és persze magint csak az őszinte, igaz szerelemre hívja fel a figyelmet. Bármennyire is úgy érezzük, hogy szar az életünk, hogy mélyponton vagyunk és mindenki ellenünk esküdött fel, vagy éppen pont az ellenkezője, hogy elvagyunk szállva, sikeresek vagyunk, úgy érezzük minden klappol, akkor jöhet egy felismerés, hogy ez mit sem számít! -Legalábbis, ha ott van mellettünk valaki, vagy valakik… a család, a szeretteink, a szerelmünk. Igaz, hogy az említtet sitcom (bár most már pár rész megnézése óta, inkább dráma kategóriába sorolnám) ezt egy szélsőséges nézőpontból mutatja meg, mert egy csecsemőkorában elhagyott és nevelőintézetbe adott gyerekről szól, aki kamaszkorában szembesül csak a szüleivel, és azok életével, emberi tulajdonságaival (mert a hirtelen szülőkké lett fiatalok sem nőttek még fel teljesen, legalábbis ami a felelősségvállalásukat és komolyságukat illeti). Szóval ez egy nem mindennapi helyzet, de erőt lehet meríteni belőle, viselkedésmintákat lehet tanulni belőle vagy épp pont azt, hogy hogyan ne viselkejük hasonló szituációkban, azoknak is, akik ugyan nincsenek pont ebben a helyzetben, de valamiért eltávolodtak a családjuktól, kételkednek a saját érzéseikben, esetleg kétségek gyötrik a szerelemmel kapcsolatban.

Minden esetben az a végkifejlete az ilyen sorozatok okozta gondolataimnak, hogy nem szabad úgy élni az életünket, hogy "elvagyunk valahogy". Nem lehet, hogy csak sodródjuk, hogy csak hagyjuk megtörténni a dolgokat, érzelmek nélkül csak tűrni azt, ami történik velünk és körülöttünk. A közönyösség megöl mindent, kiírt belőlünk minden fikarcnyi kis érzelemcsírát.
Meg kell éllni az életet!-Méghozzá úgy, hogy figyelünk minden kis érzelmi megmozdulásunkra, akkor is ha pozitív és akkor ha bántóan negatív emóciók törnek elő belőlünk, és azt sem kell szégyelni, vagy másokat az miatt elítélni, ha néha az érzelmek irányítanak és a döntéseinket nem a józan ész diktálta szabályok szerint hozzuk meg. 1 hozzászólás, utolsó: X (2010. 10. 21. csütörtök 19:13)

10. bejegyzés

Hmm... azt hiszem a 60. értékelő szavazásnál az értékelő pontszám majdnem elérte a matematikailag tökéletes pí értékét a 3,14-et. Ez érdekes... jelent talán valamit? mégegyszer hmm. (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)