2. bejegyzés

Szeretnék szerelmes lenni. Azaz helyesen inkább: szeretnék újra szerelmes lenni. El nem tudom mondani, hogy mennyire hiányzik ez az érzés…
Olyan régen volt jelen az életemben, mintha soha nem is létezett volna bennem. Legalábbis mintha valami (vagy valaki) kiölte volna belőlem.
Az a baj, hogy észrevétlen párolgott el. Igazából nem lehetne meghatározni azt az egy pillanatot, mikor az egyik percben még érzem, a másik percben meg már nem. Gyilkos egy gondolat! Átkozott az a közhely, hogy minden szerelem idővel átalakul szeretetté! DE MIÉRT? És miért törvényszerű, hogy így legyen!? Kérdezhetem én ezt, de minek, mikor kib*szottul nincs rá (jó) válasz...

…Na neee... ne gyere nekem azzal, hogy egyáltalán nem kell, hogy törvényszerű legyen. Biztos frankó ellenpéldákat tudnának néhányan mondani, de hazudnak! -mindannyian hazudnak, még önmaguknak is.
Mindenről azok a stupid ámerikai giccsfilmek tehetnek. Én hülye, meg még nézem is az egyik ilyen érzelmeteses filmsorozatot (nem elírás, csak egy kis gúny van a "hangonban" -az álszerk. megjegyzése ). Hatalmas lendülettel töltögetem a netről minden egyes héten a One Tree Hill-t. Marha fejemmel azt hiszem, ha a filmekben létezik igazi, önzetlen, életünk végéig kitartó szerelem, akkor az a valóságban is lehetséges. De lósz*rt. Mi is sokmindenen átmentünk már és nyugodtan mondhatom, hogy azok a problémák megerősítettek bennünket. Összekötött egy életre az, amiket eddig együtt átvészeltünk, de azt kell, hogy mondjam, hogy azok csak a családi összetartozás érzését, a szeretetet és nem pedig az elsöprő szerelem érzését erősítették meg bennem… és ez gáz!

Egyébként mondja már meg valaki nekem, ha tudja, hogy lehet-e valaki elhatározásra szerelmes olyan valakibe akibe egyszer már volt. El lehet azt határozni, hogy mától másképp nézek rá? El lehet dönteni, hogy elnézem a sérelmeket, a szexuális elhidegülést, mindent ami eddig bántott, félre lehet söpörni? És ha igen, akkor tartósan fenntartható ez az állapot? -Vagy ha úgy érzem, hogy lehet és azt hiszem, hogy sikerült is, akkor én is csak beállok az önmaguknak hazudozók sorába? 1 hozzászólás, utolsó: Szücs (2010. 09. 26. vasárnap 12:54)

Fordított arányosságot vélek felfedezni a svájci frank-forint árfolyam és a párom szexuális libidója, aktívitása között. Már vagy két hete (lehet, hogy több is, ki számolja már!? ) nem volt semmi. Megfognám a tökét a sok gazdasági szakembernek (és itt most nem a szexuális élvezetekre gondolok ). Kívánom, hogy nekik is legyen ilyen hideg a hitvesi ágyuk!
Még szerencse, hogy itt ez a sok gyönyörű lány és fiú, akik szorgalmasan töltögetik magukról a szebbnél szebb erotikus pózolásaikról készült képeket. -velük "vígaszt" lelhetek. (Bár tudom, hogy legkevésbé az miatt rakosgatják a képeiket) 1 hozzászólás, utolsó: tom1019 (2010. 09. 21. kedd 08:12)

4. bejegyzés

Mitől lett olyan vonzó a biszexualitás? Nem csak nekem, hanem annak a sok kíváncsi, érdeklődő, önmaga határait feszegető embernek, akiknek véleményével, hozzászólásaival nap mint nap találkozhat az ember, akár éppen ezen az oldalon is. Nem egyszer emlegették ezzel a témával kapcsolatban a "divat bi" kifejezést…, de tényleg erről lenne csak szó? Tényleg csak múló hóbort, divatos "csacskaság" az egész? Vagy mindez csak biokémia és a hormonok játéka? Ilyen piszok egyszerű lenne, hogy néha a férfihormonok, néha pedig a női hormonok kerülnek túlsúlyba és előtérbe? A természet űz csak velünk ilyen furcsa tréfát? A hormonok változásainak tudható be az az érzés is, amit most már elég sok egyforma véleménnyel találkozva majdnem általános vélekedésnek és érzésnek is tekinthetnék, azaz, hogy képzeletben, esetleg egy felfokozott szexuális hangulatban sokan kívánják és megtennék a lépést a saját nemük felé, de a hétköznapokban eszük ágában sem jutna, sőt még olyankor talán pici viszolygással is éreztetnek a dolog iránt.
Mitől érzi valaki azt, hogy bizonyos szexuális szituációkban benne lenne (legyen az mondjuk egy közös önkielégítés), bizonyos határig kitárulkozna és mondjuk az orális szexig "hajlandó" (ezt csak nagyon idézőjelbe írom, nem találtam jobb szót rá) elmenni, de attól tovább nem. Ja, és ugyanez az ember érzelmeket már nem hajlandó vagy valamiért nem tud belevinni a szexuális kapcsolatba. Kérdezem én ezeket magamtól is, mert sok pasihoz (bocs, hogy most csak őket említem) hasonlóan én is ugyanebben a cipőben járok. Vagy jártam. Merthogy egyre többször jelenik meg a szexuális fantáziámban, több, mint csak egy kíváncsi, érdeklődő együttlét. Az, hogy ez törvényszerű folyamat-e, nem tudom.
Az utcán egyébként a mai napig én is simán elmegyek egy pasi mellett, legyen az bármennyire jó felépítésű alfahím, vagy egy fiatal jó vágású srác, valahogy jobban megfog egy mély dekoltázs, egy kerek popsira rásimuló, feszes nadrág. De, ha beindul az a bizonyos fantázia, hát ott aztán megtörténik minden. Ugyanúgy felizgat a gondolata egy feszes, a szerelmeskedés közben ritmusosan fel-le hullámzó kebelnek, mint az, hogy egy izgalomtól lüktető, kemény férfitag (hm, nem tudok most szalonképesebb szót rá) feszül nekem, miközben hátulról átölelnek.
Ezért én ma már kategorikusan nem akarom kijelenteni, hogy csak a kíváncsiság hajt és az, hogy az érdeklődésemet kielégítve meg akarom tapasztalni milyen egy másik férfit megérinteni, esetleg őt ajkammal úgy érinteni, ahogy eddig ezt csak egyetlen hölggyel tettem. Mert honnan tudhatnám, hogy nem hoz össze a sors egy olyan partnerrel, akivel nem mennék tovább az egyszerű szexuális kapcsolatnál és nem vinnék érzelmeket az együttlétbe? -És itt most nem feltétlenül a szerelemre gondolok, lehet az egy érzelmes simogatás, egy szeretetteljes összepillantás, esetleg egy csók.
Az, hogy a biszexualitásnak léteznek, létezhetnek fokozatai elfogadom, és ez talán nyilvánvaló is. De kell-e ezeket a fokozatokat osztályozni, rangsorolni? Pont itt a goldengaten vagy egy kérdőív, melyben az a kérdés is szerepel, hogy mennyire érzed magad biszexuálisnak egy egytől-tízig terjedő skálán. Én is apró gondolkodás után beírtam a 7-t, mintha ez jelenete bármit is, nem is gondolkodtam, írtam ösztönösen. De hogyan lehet a biszexualitást mérni, beszámozni, besorolni? Sehogy, mert talán nem is kell, egyszerűen csak fogadjuk el! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)

5. bejegyzés

Be kell vallanom, hogy lemaradtam. Legalábbis abban biztosan, ami manapság az ismerkedést jelenti. Úgy látom a klasszikus formákat már rég nem alkalmazzák, az íratlan szabályokat meg úgy ahogy van felrúgják. Az igaz, hogy nem ma volt a napja, mikor én még az ismerkedés, randizgatás időszakát éltem. Valószínűleg akkor is megvoltak a különböző kategóriák, típusok, annak megfelelően, hogy az ember mennyire akart komoly kapcsolatba bonyolódni. Az is igaz, hogy sose voltam az a durr bele típus, lehet, hogy most is csak ez a baj. Mit csináljak, ha nekem fontos a szimpátia és a bizalom, egyszerűen időre van szükségem. Kétségtelen, hogy felgyorsuló életünkben az ismerkedés időszakának drasztikus lecsökkenése talán nem kellene, hogy furcsa legyen. Főleg az internetes ismerkedés világában. Ahogy a megabitperszekundumok rohamosan gyorsulnak úgy gyorsul az egész kapcsolatfelvétel. Nincs idő levelezgetni... Találkozzunk…, személyesen meglátjuk, hogy szimpatikus vagy-e, aztán ha igen, akkor gyerünk szobára! De nekem ez nem megy. Egy újabb buktató, ami miatt hátrányból indulok.
Én még ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki az IM-en nőtt fel. Lehet, hogy ez sokaknak ma már nem is mond semmit. Ott volt "Barátokat keresünk" rovat, meg a humoros verespalibácsimegmondjaatutit. Akkor mindenkinek volt ideje a másikra.
De igaza(?) van annak, aki azt mondja, hogy kár azon keseregni, mi volt. Fel kellene venni a tempót, de vegye aki akarja. Nekem az a tökéletes, ami egyszer már bevált, mikor az ismerkedés is már maga egy előjáték és a végére olyan természeteséggel nyílik meg a pár egymás előtt, hogy minden szemérmesség nélkül lehet a másik karjába omlani. (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)

6. bejegyzés

Még mindig az ismerkedéssel kapcsolatos dolgok körül járnak a gondolataim.
Az egész olyan, mintha újra kiskamasz lennék, aki most kezdi bontogatni szárnyait az emberi kapcsolatok kialakítása terén. Csak most egy egészen más megközelítésből.
Lehet, hogy ez a egész biszex dolog csak egy pánik érzés következménye, mely a korai házasságkötés és családalapítás okán alakult ki. Most tudatosult volna csak bennem, hogy a szex jelenthet többet, mint amit eddigi életemben gondoltam róla? Néha pánikrohamként tör rám a felismerés, hogy egy ember mellett és egyetlen szexpartnerrel kell leélni az életem. De ez a gondolat miért okoz gyomorgörcsöt és félelmet? Irigylem azokat, akik nem agyalják túl az egészet és elintézik a dolgot néhány kalanddal, egyéjszakás kapcsolatokkal. Nekem azért ez nem ennyire egyértelmű és nem megy zsigerből. Kell valamilyen kötődés a partnerhez, csak önmagáért az élvezetért nem tudok belemerülni a szexbe, nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy szinte teljesen idegen emberekkel kellene megosztanom azt.
Ja és ez mellett azért csak ott van a bűntudat a megcsalás érzésével. Valakitől egy fórumon azt olvastam, hogy a saját nemével történő szexuális kapcsolatát nem tekinti megcsalásnak a partnerével szemben. Érdekes gondolat. Ha mással kerülök testi kapcsolatba, akkor az nekem egyértelműen megcsalás. Valakinek már az is az, ha csak gondolatban megteszi.
Az viszont zavarna, ha idősebb fejjel meg csak a kihagyott lehetőségeken járna az agyam.
Érdemes egyáltalán ezen ennyit agyalni? Ez az egész csak rinyálás vagy tényleg ez a helyes út?

Érdekes, mert maga ez a mostani ismerkedés is olyan, mintha most készülnék másodszor elveszteni a szüzességem és ez bizonyos fokig igaz is, elvégre teljesen ismeretlen új terep ez, amit felfedezni szeretnék. Ugyanolyan izgalommal is tudok rágondolni, mint mondjuk tizenévesen az első csókra. Csak persze most is nagyon nem mindegy ,hogy milyenek az első benyomások, tapasztalatok! (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)