Tegnap elmentem anyósomhoz azzal az ürüggyel,hogy segítsek neki.Szerencsémre a sógornőm aludt mert gyógyszereket szed és attól nagyon fáradékony.Anyóst meg elkaptam mondtam neki hogy használjuk ki az időt míg nem ébred fel.Kicsit félt hogy le ne bukjunk,de bennevolt a dologban.Újból megkérdezte hogy miért kattantam rá.Mondtam csak úgy.Zavarban voltam és kérdéssel válaszoltam.Miért talán nem élvezi a dolgot? De igen,de nem érti miért.Kicsit kellemetlen neki pont a vejével,de amúgy meg jó.Remélem még párszor sikerűl rámásznom.Már rutinból megy és már ha megyek mindig ott mozgolódik körülöttem.Szerintem ő várja az akciót,csak nem mer kezdeményezni.Tudja hogy ha egy mód van rá én úgyis kihasználom az alkalmat.

Én semmi kivetni valót nem találok benne.Egy idősebb nő sokszór okozhat még kellemes meglepetést.Így még a házastársi kapcsolat is jobb és szinesebb harmonikusabb lehet.Nem kell prűdnek lenni!Miért kéne egymástól jót irigyelni?

Köszönöm. vettem, leálltam, eltüntem

ez már sok, szerintem senki nem erre gondolt!
adj valami értelmes magyarázatot, mert itt a saját történeteinkről kellene írni, és nem tanulmányokat, novellákat, kisregényeket idézgetni! (Ez egy válasz evapat60 üzenetére (2008. 09. 25. csütörtök 20:16), amit ide kattintva olvashatsz)

Van valamire szüksége?
Hiszen mindene meg van.
Örülne valaminek?
Már örült mindennek, aminek lehetett örülni.
Nem akarja a férfit megbántani, ezért képzelete kétségbe esetten csapong a házban, a szobákban, a polcokon, szükséget, vagy hiányt keres, de nem talál.
Az éjjeliszekrényén fekvő Dumas könyv jut az eszébe, és hirtelen elmosolyodik.
- Ha jössz, hozzál nekem kaméliát. Egyetlen egy szál kaméliát."

Ekkor láttam utoljára, és hazamenve ezt írtam róla. Az Anyósomról. Köszöm a figyelmeteket. Ha igény van rá folytathatom.

-Azt hiszem, nekem igazából egy szuhaéli-innuit szótárra lenne szükségem hieroglif írással, hogy a mát megértsem -sóhajt a férfi-, és a szótár visszakerül a helyére, most már végérvényesen, és örökre, az Ő idejének végezetéig.
És a leszálló puha alkonyban, mint minden alkalommal, most is megtörténik velük a csoda, melyet sokszor átéltek már együtt, mert csak együtt tudják átélni, külön-külön nem adatik meg nekik.
A moccanatlanságban megmoccannak a könyvek, néhol összébb bújnak, máshol nyújtózkodva szorítanak maguknak nagyobb helyet. A nagy atlaszok és lexikonok gőgös aranygerince mögül szeretnének előtérbe kerülni szerényebb kivitelű vászonkötésesek, akik viszont az egyszerűbb puhafedelűekre néznek gőgös fedőlappal..
De amikor bekövetkezik a csoda, minden különbség megszűnik közöttük. A fedőlapok feloldódnak térben és időben, eltűnnek a világi különbségek.
A szerzők átlátogatnak egymáshoz, a szereplők ismerkednek egymás sorsával, a sivatagi tájleírásból a nap átsüt a déli sarkra, ahol a jó öreg Amundsen küzd a jeges elemekkel.
Amíg a fókák megcsodálják a Himalája zord csipkéit, addig a zsiráfok a Marianna árokban tengeri csillagokkal kergetőznek a mélyben, a szavannák helyett.
A tömpe orrú Pláton, az agg Phyrron és Anaxagórász Sarte-al vitatkoznak, egy meghitt zugolyban pedig Euklidész hallgatja komoly buzgalommal Einstein-t
Napóleon Toulon bevételét magyarázza Nagy Sándornak, miközben Buddha -végre időt szakítva magának-, meglátogatja Jézust a Golgotán.
A festők kicsinyelve biggyesztgetik szájukat egymás képeire, a költök ismét lángolóak és nagyképűek lesznek, Newton dobálgatja az almáit, a szerelmesek még jobban szerelmeskednek, a csalódottak megvigasztalódnak.
Csak az öregek lesznek ismét egy nappal öregebbek, és a szegények szegényebbek egy picit. Ezt senki nem érti miért van így, hogy az öregeken és a szegényeken még a csoda sem segít.
Ennek ellenére varázslatosan mászik az alkony az este felé.
A huszonöt éve nem festett falak felragyognak eredeti fényükben, a tükrök vak szeme kinyílik, és a hetven évvel ezelőtt elfújt elsőáldozói gyertya üszkös kanócán napként táncol a régi gyertyaláng.
A szekrények mélyén játékok mozdulnak, és Bátor- a kopott hintaló-, a Mirza csikóval Tündér Ilonát lovagoltatnak.
Csodálatos ez a légiesen átjárható világ, mely olyan áttetsző, mint a mélytengeri medúza teste az elektromos ráják kisüléseinek fényében.
Ül az asszony, és ül a férfi. Átjárhatóak egymás számára. Nincs korkülönbség, nincs férfi, nincs nő.
Fények a sötétben, zene a csendben, múlt a jelenben.
Szép ez így nekik együtt megélni ezt.
Mikor a meg nem ivott tea teteje megbőrösödik, kialszanak a fények, a könyvek borítói megkeményednek, minden magától a helyére kerül.
Az asszony lassú léptekkel kíséri ki a férfit, a kapunál eltétováznak egy kis ideig.
Nem beszélnek meg újabb időpontot, annak nem lenne értelme.
- Ha jövök- kérdi a férfi-, mit hozzak Neked?
Az asszony félrebillenti picit a fejét, gondolkozik.

A férfi keze nyomán két kupac kezdett nőni, aztán emelkedni, testének bal, illetve jobb oldalán. A jobb oldalon gyülekeztek a fentebbiek, a baloldalon peniglen Temesvári Perbál adott helyet Gaius Suetóniusnak, aki már nem olvashatta Marcus Aurélius bölcseleteit, de azért helyet szorítottak Tóth Béla fabuláinak, és Takács Sándor könyvtári kutakodásainak. Dr. Gáspár Ferenczre rásimult Hérodotosz és Gül Baba élményeinek tömege, és jótékony szeretettel letakarta őket Hajós Henrik térképeinek elemzése Piri Reis munkásságáról.
A férfi fáradtan a szőnyegre ült, az asszony nem mozdult.
- Ezek tényleg nem kellettek senkinek sem? –kérdi a férfi hitetlenkedve.
Az asszony csak széttárja a kezét, a karjai közé szorult pár liter levegő némaságában rejtekezik a válasz.
- Hol rontottuk el? -igézi a szőnyeg mintáit a férfi -, mikor hibáztunk?
Átmennek a másik szobába, ez volt régen az asszony férjének dolgozó szobája. Antik bútorok, „bennük poros odvak”, és rengeteg könyv. A polcok betakarják a falakat a mennyezetig, valahol kettős, néha már hármas sorban állnak olvasóra várva, így is jut belőlük bőven még asztalra, székre, padlóra, ágy alá.
- Főzök teát –mondja az asszony-, és megy teát főzni, holott mindketten tudják, soha nem isszák meg a teát. Egyszerűen nem szeretik, ennek ellenére elkészítik, szépen szervírozzák, mert olyan jó a csendben nézni a tea felszálló, illatos gőzét.
Beszélgetni nem nagyon szoktak. Az asszony múltja a férfi számára történelem, a férfi jövője az asszonynak – az élet rendje szerint – örök titok marad.
A jelenről nem beszélnek, közös jövőjük pedig nincs.
A múlt néha szóba kerül, de csak lágy utalásokkal, csak szépre szépen emlékezve, messziről kerülve az esendő dolgokat olyan óvatossággal említve személyeket, dátumokat, ahogyan egy cérnakesztyűs női kéz simít meg láthatatlan porszemétől egy százéves herendi kosárkát.
- Neked sem kellenek ezek már soha többé?- int a férfi a könyvhalom felé.
- Engem már ez nem érdekel –suttogja a nő-, és mereven nézi a teagőzt.
- És mi érdekel?
A csend az óra kattogása mögé búvik, és oly némán lapul meg, hogy tisztán hallani egy-egy öreg polc helyezkedő moccanását.
Sok pillanat elmúlik a jövőben kiszabott időből, mire érkezik a válasz:
- Engem az érdekelne igazán, hogy ami ma még érdekel, holnap is fog-e érdekelni?
A férfi lassan körbejárja a szobát, átmegy és visszajön a másikból, tétova tekintete befogja az előszobát, a konyhát, a régen nem festett falakat.
Vannak itt ódon étekrecept könyvek, régi fóliánsok, az éjjeliszekrényen az asszony kedves könyve, örök olvasmánya, a Kaméliás hölgy. Megakad a szeme egy német-szuhaéli szótáron, ezt levéve, csendesen mosolyog az asszonyra.
-Vidd el bátran -bíztatja ő -, nekem már nem kell.>>>>>

Kedves Mindenki! Amikor utoljára láttam, olyan mély volt a szeme, mint a mozdonyok lámpái, az éjjeli sorompónál. / Faludy/ Nem akart élni. Az apró jelek azok voltak, hogy ott tett vett abban a nagy villában, és a sok ezer könyvet dobozolta. Téma, és írók szerint. Hogy ne legyen vele gond. Érdekes, hogy ma este a végét szeretném megírni. Aztán, ha igény van rá, elmondom, milyen volt másod és harmadvirágzása. Az, hogy akkor ott a kapuban mit éreztem, egy azóta már könyvben is megjelent novellában írtam meg. Ezt adom most a kedves érdeklődőknek. Ha nem fér ki karaktar miatt, akkor majd ujra írom.

Látogatás


Az asszony hetvenöt éves, a férfi ötven.
Fia is lehetne, de nem az.
Régen, nagyon régen, olyan régen, hogy beledobban a szív- ha belegondol-, valamiféle rokonság is volt közöttük, talán. De erre valahogy, valamiért soha nem gondol egyikük sem.
Nincs már értelme a múlt poros, odvas bugyraiban kotorászni.
Ritkán találkoznak. Ha találkoznak, csak úgy találkoznak, mint aki csak egy pillanatra ment át egy másik szobába, és onnan dolga végeztével visszatér.
Nem kérdezik egymástól, hogy miként, és mit érez? Az előbbit látják, az utóbbit érzik.
Ma tárgytalanítás van.
Ez kedves kifejezése az asszonynak, sok régi lim-lomtól megszabadulni, halottá tenni élő tárgyi emlékeket, miután meggyőződtünk róla, hogy már senkinek, de tényleg senkinek a világon nem hajtanak hasznot.
A könyvek halála ez a nap, a polcok aljára vannak akkurátusan egybegyűjtve azon példányok,, amiket nem vitt el a rokonság, nem kellettek barátoknak, ismerősöknek, és a végső szűrőn, a szomszédok rostáján is átestek. Az ócskás fitymálkodva nézte, az antikvárius végig sem hallgatta címűket, szerzőjüket.
Egy könyv haláltusája nem az olvasatlanságban, hanem az érdektelenségben gyökeredzik.
Ezért hívta a férfit. A férfit, akinek jól ismerte régies szívét, múltba merengő-sokszor-, fantaszta gondolatait, ódonzöngésű lelkét.
A könyvek végső menedéke mindig egy fóliáns ódonász lelke.
Az asszony az ágyra ül, a férfi nehézkesen négykézlábra ereszkedik. Lassan vándorolni kezdenek régen meghalt emberek gondolatai, memoárjai, történelmi személyek életrajzai.
Egy író könyve, aki éltet egy érát vagy egy eszmét, és ugyanannak az írónak múltba merengése azon sok elnyomatásról és gyötrelemről, amit elszenvedett az általa magasztalt időkben.
Sok ilyen is van. De kerülköznek itt régi gesták, és „ igazán tudományos felfedezések” Szíriát oszlopairól, és komoly tanulmányok angol gyarmatosító konzulok tollából Egyiptom történelmét taglalva abból az időből, amikor Champoillon még meg sem született.
Értékes dolgok ezek, mert aki ezt mint értéket nem őrzi, hasonlatos azon ostobához, aki a létrának csak a legfelső fokát tartja meg, hiszen –hite szerint-, a csúcson álláshoz szerinte csak ez kell.>>>>

Végre valami érdekes... Folytasd!

Írj csak nyugodtan, hátha így megkönnyebbülsz kissé! Meg aztán valamiért jó is olvasni... (Ez egy válasz evapat60 üzenetére (2008. 09. 25. csütörtök 11:57), amit ide kattintva olvashatsz)

Kedves Mindenki! Kicsit meg is bántam, hogy leírtam amit leírtam, mert nagyon felkavaródott bennem a múlt. És bizony nincs szép múltam. Most azon gondolkoztam, hogy igaz-e, amit írtam, hogy most is velem van. Arra gondolok, hogy vajon le tudnám-e rajzolni festeni Őt másoknak is? Megpróbálom. Talán, csak magam miatt.
1972-ben ismertem meg a leendő feleségemet. Gyerekek voltunk, beh' nagyon gyerekek. 1973. január 11-én egy késői színház után hazakísértem, és felhívott magához még egy italra. Ott is maradtam, és reggelre ő elvesztette a szegény lányok egyetlen hozományát, én pedig a kamaszvágyakat, mert általa lettem féfivé. Reggel nyílt a szobaajtó, bejött egy hölgy, a tálcán, mit hozott, két szelet kalács volt, és két bögre kakaó. Köszönt, lerakta, és odajöve bemutatkozott. " Én vagyok M mamája. Reggelizzetek, aztán szabad a fürdőszoba" Hát így ismertem meg.
Házasságunk messalians volt, én egy kétkofferes albérletes vidéki kisgyerek voltam, ők fenn laktak a Széchenyi hegyen, emeletes villában, az apa nagynevű főorvos, a nagyapa államtitkár volt műszaki területen. Nem vettem észre, hogy nem szeretnek. Aki szeretett, az M volt, aki később öt gyermeket szült nekem, és anyósom, akiről mindíg feltételeztem, hogy szeret, és nem csak a lánya miatt, meg az unokák miatt. De a többiek nem szerettek. Apósom el sem jött az esküvőnkre, személyesen 1975-ben ismertem meg. Rögtön utáltuk egymást kölcsönösen. Azzal a hittel, hogy tudom, hogy látja fenn a mennyből amit írok, írom le ide. Nem volt jó ember. Vagy jó volt, de nem hozzám. Anyósom 1930-ban született, tehát 1972-ben 42 éves volt. Vékony alkatú volt, tartása egyenes. Lábai kissé vaskosak, nekem nagyon tetszettek. Arca inkább ovális, nem keregded, szemei mélybarnák. A bőre porcelánsímaságú volt, és olyan színű, mint a másoló szerzetesek papíruszhártyái, ha a nap felé fordulva átnéztél rajta. Mint kis csermelyek sejlettek át ezen az erecskék. Mellei keregdedek voltak,rajta a bőr még finomabb, mint az arcán. Mellbimbóját egyszer láttam csak egy ruhakivágáson át, egy mélyhajolás közben. Sötétbarna, majdnem fekete színük volt. Szemérem szőrzete dús volt és göndör, ez az egyrészes fürdőruhából világlott ki, akkoriban még nem borotválkoztak a hölgyek. Ajkai egyenesek, sokszor feszesek, alsó ajka kissé duzzadt. Így ismertem meg, illetve, így idézem fel most őt. Emlékezem szinte mindenre, ahogy változott az Idő múlásával. Magam előtt van 50-60-70 évesen is. Nekem, mindíg szép volt. Mikor kiröpültek a gyerekek, elváltunk, apósom temetésén is ott voltam. És után minden héten meglátogattam. Néha beszélgettünk, néha, csak együtt hallgattuk a csendet.( Elnézést, ha valakit untatok. Elfogyott a karakter, de nem fogytak el az emlékeim. Ha van igény rá, folytatom. Ha nincs akkor is jó volt ezen dolgokat leírni.)

Ezt nagyon szépen leirtad, köszönöm neked, hogy ilyet is olvashatok (Ez egy válasz evapat60 üzenetére (2008. 09. 25. csütörtök 10:51), amit ide kattintva olvashatsz)

Kedves Mindenki!Talán nem pontos a kifejezés, hogy kívántam az anyósomat. (múltidő oka: meghalt tavaly)A pontos kifejezés az lenne inkább, hogy szerettem. Nagyon. Jobb volt vele a kapcsolatom, mint anyámmal, vagy a feleségemmel.Ha gondom volt, neki mondtam el. Ha nehéz férfisírással küzdöttem, a vállán tettem ezt. Nem volt szép, nem volt mutatós. Nagyon inteligens volt, és ez az arcán is látszott. Soha hozzá nem értem. De sokszor, feleségem helyett a feleségem volt, anyám helyett anyám, a soha nem létező barátok helyett barát. Vonzódtam hozzá szexuálisan? Nagyon.Ide puszi, oda puszi, e komlexus, bizony, Oidipuszi. 27 évig éltünk egymás mellett. Nem sokkal azelött, hogy végleg elment, azt mondtam neki, ne siess Mama, tudod, hogy szeretlek. Azt mondta tudom. Akkor átlépve az átléphetetlent, megkérdeztem. " És azt is tudod, hogy nem csak így szeretlek?" Csendesen mosolygott, és azt mondta. Mindíg tudtam, és éreztem. Odamentem, és megöleltem mind a 45 kilóját. Kaptam két puszit is tőle. Aztán elmentem. Akkor láttam utoljára. De most is velem van, érzem gyakran.

Jó sztori,az én anyósom sajnos vagy nem,de nem rendelkezik semmilyen ingerlésre okot adó külsővel.Netán rám nyomulna még a lélek is kiszaladna testemből. (Ez egy válasz X üzenetére (2008. 09. 17. szerda 15:18), amit ide kattintva olvashatsz)

Hali!Én arragondolok hogy így bízik benne hogy mással nemcsalom meg az asszonyt.Meg hát ha jólesik neki is.Biztos nem lehet könnyű neki de hát nő ő is.
Kicsit szar érzés nekem is hogy épp aza anyóssal vagyok jóba,de ha a közelébe vagyok,nem tudok ellenálni neki. (Ez egy válasz X üzenetére (2008. 09. 17. szerda 16:37), amit ide kattintva olvashatsz)

Hai pittyke.Én nem vagyok 1 elmaradott gyerek,megértem már sok mindent a sex terén.Voltam 4es ben is váltogattam a csajokat élveztem az életet.De az anyósod hogy tud a lánya szemébe nézn i,miközben veled kamatyol?-csak úgy gondoljatok bele....Persze nem vagyok semmi jónk elrontója.Volt nekem is olyan csajom akinek simán bevállaltam volna a muterját,de azok csak tinikori muffok voltak(lehettem ugy 18-20 éves kb.

A hétvégén ujra megvolt az anyósom.Épp a konyhában mosogatott és egy átlátszó ruha volt rajta.Sajnos a sógornőm is othonvolt.De szerencsére pont indúlt pihenni. Az anyós mégegyszer beszólt neki hogy mosogat és majd aztán jön ő is Ekkor már átláttam a helyzetet és nyomúltam is.Megfogtam a kezét és mondtam neki menjünk be a szobába.Ő szó nélkűl jött,levetettem a bugyiját,előredöntöttem és hátulról adtam neki az ívet.Alig bírtam csendre bírni.Annyira élvezett.Aztán nemsokkal én is.Aztán bement lepihenni, és én eljöttem mintha semmisem történt volna.Már kérdezte.mikor megyek megint.Szerencsére mindig vannak dolgok amiért menni kell hozzá.Remélem nemsokára megyek megint.

Ez nem gyenge!! (Ez egy válasz X üzenetére (2008. 09. 07. vasárnap 08:23), amit ide kattintva olvashatsz)

(kimoderálva! kérdésedet a megfelelő topikban tedd fel! ez sem ide illő hozzászólás, meg a "hajrá'" sem!
olvasd pontosan az instrukciókat, és akkor nincs félreértés! :tom) (Ez egy válasz tom1019 üzenetére (2008. 09. 06. szombat 11:20), amit ide kattintva olvashatsz)

Megismerkedtem egy nővel, akivel elég jó viszonyba lettünk.
Már az első perctől kezdve nagyon meg kívántam.
Szerencsémre ő lett az anyós jelöltem.
Izzott köztünk a levegő,de én nem mertem kezdeményezni.
Nem telt el sok idő és megtette ő.
Elég lassan haladt a dolog de nagyon megérte.