igazából nem tudtam, hová szúrjam be ezt a képet, gondoltam beillesztem ide, mint művészet.
Lyapkalo Viktor festette 1956-ban, cime: A melancholy.
ugye szép?

??????

Martin Gutl

Örök szeretettel szeretlek téged



Annyiszor akartam már beszélni veled,

de nem hagytál időt nekem.

Annyiszor akartam már mondani neked:

"Itt vagyok számodra!"

De te féltél.

Annyiszor akartam már mondani neked:

"Ne félj, mert veled vagyok!"

De nem hittél nekem,

hanem távolinak és halottnak gondoltál.

Annyiszor akartam már beszélni veled,

de nem hagytál szóhoz jutni,

hiszen szabadságodban áll,

hogy eldöntsd,

meghallgatsz-e,

vagy ha akarsz, kikapcsolsz.

Ha kész vagy arra,

hogy meghallgass,

akkor azt szeretném mondani neked:

"Örök szeretettel szerettelek téged."

Szeretetem örökké ugyanaz marad.

Akár elfordulsz tőlem, akár odafordulsz

hozzám:

Szeretlek téged!

Szeretlek téged, mert élsz.

Szeretlek, mert ember vagy.

Szeretlek, mert fejlődsz.

Szeretlek, mert hozzá tartozol a Földhöz.

Szeretlek, mert hely és idő keretei között,

adott helyen és adott időben

kell megvalósítanod magad.

Szeretlek, mert nem élhetsz

remény és hit nélkül.

Örök szeretettel szeretlek.

Rám bízhatod magad.

Van időm számodra.

Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran.

Éjjel vagy nappal,

gyere hozzám, ülj le,

nem kell semmit elmondanod.

Látlak.

Ha akarod, beszélhetsz.

Beszélj, kiálts, átkozódj, imádkozz,

imádj, fuss el, gyere újra,

örök szeretettel szeretlek.

Mielőtt a világra jöttél volna,

irántad való szeretetem már működött.

Szeretlek.

Azért maradsz fenn, mert szeretlek.

Nem fogsz meghalni.

Nem semmisíthetlek meg,

mert szeretlek.

Bármit teszel, veled megyek.

Amint az anya akkor sem hagyja el

gyermekét,

ha az valami rosszat tesz,

így nem hagytalak el semmilyen esetben sem,

mert szeretlek.

Engedd magad szeretni!

Nyílj meg, engedd, hogy szerethesselek!

Engedd, hogy szerethessenek a dombok,

amelyeket látsz.

Engedd, hogy szerethessenek a hegyek,

engedd, hogy szerethessen a virágzó rét,

és engedd, hogy szerethessen a forrásvíz.

Engedd, hogy szerethessenek az emberek,

akik rád mosolyognak,

engedd, hogy szerethessenek az emberek,

akikkel együtt vagy.

Engedd magad szeretni!

Engedd, hogy szerethessen a Föld,

és engedd, hogy szerethessenek a csillagok.

Örök szeretettel szerettelek téged,

Várom, hogy igent mondj rám.

Nem szeretnélek kényszeríteni.

Időről időre áthaladok az úton, ahol jársz,

nem félek, reménnyel telve várok,

hitedre, irántam való bizalmadra.

Semmi részem nincs abban,

ha félsz tőlem,

de én, a te......-ed

mindent megteszek azért,

hogy elnyerjem bizalmadat.

Válts útat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!

Nem én: a szigorú sors mondja ezt.
Mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

Születtél - s utamba vetett a por.
Most már a szél is karomba sodor.

Férfi csak így tehet, hogyha erős!
Igy tesz majd az utód. Igy tett az ős.

A kar mind bezárul: arra való!
Ha jő a férfi, az asszonyfaló!

Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
ha elejtlek a sziklaszakadék peremén...

istenem, legalább a birtokviszonyokkal lennél tisztában, te költőóriás!

........szerintem eltévesztetted a topikot:)))

Nádudvari Nagy János: Óhajtás ősszel

Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tűnő nyári fényből,
a lelkem borzadva fél a közelgő
tél zord hidegétől.

Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.

Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.

Egy kis szeretet kéne még,
hisz ez az élet íze, sója:
mi lényünket a végső úton
a nagy bukásoktól megóvja.

ŐSZI NAP


Uram, elég. Nagy volt a nyár s meleg.
Nyugtasd el árnyékodat a napórán
s az őszi rónán száguldjon szeled.


Tedd teljessé végső gyümölcseit:
érlelje még pár déli nap sugára,
teljességet adj: nehéz borába
a végső édességet kényszerítsd.


Kinek nincs háza, nem lesz soha már.
Ki most magányos, társat ne reméljen.
Virraszt, olvas, levelet ír az éjben,
és nyugtalan sétál föl és alá
sodródó lombok közt a sétatéren.


/Rilke/

Ez egy üzenet a távoli égből
Egy hang szólított a messzeségből
Hívott engem s én útra keltem
Az álmok völgyét, hogy megkeressem
Ezer nappalon és ezeregy éjjelen
Nem volt társam más csak a félelem
Az utam végén meg kell értenem
Az üzenet nem más, mint maga a végtelen...


/Re-Play: inkább a Dallamok hullámhossza topicba kellett volna írnom, de ide jobban illik/

köszi tom, majd hozd előre a topicot, nincs időm keresni (elfoglalt nő vagyok )
de szép, igaz?

hát nem vagy semmi....

Ne várd, hogy a föld meghasadjon

És tűz nyelje el Sodomát.

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.



Tedd a kezedet a szívedre,

Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,

Ez a finom kis kalapálás

Nem a legcsodásabb dolog?



Nézz a sötétkék végtelenbe,

Nézd a kis ezüstpontokat:

Nem csoda-e, hogy árva lelked

Feléjük szárnyat bontogat?



Nézd, árnyékod hogy fut előled,

Hogy nő, hogy törpül el veled.

Nem csoda ez? s hogy tükröződni

Látod a vízben az eget?



Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák.

Rajtuk át Isten szól: jövök.



"Tudtam, hogy egyszer odaérek,

hogy egyszer enyém lesz az élet,

hogy egyszer egy hívatlan esten,

megszületik bennem az Isten"

Az emlékek porló kövéből
Kastély áll lelkem udvarán.
Ódon tornyok hallgatva állnak,
Kőlépcső visz zárt ajtajának.
Senki... Csend van. Alvó magány.

Lelkemben őszi délután van,
A nap süti a tornyokat,
S az antik lépcsőn, mint egy dráma,
Aranyos-zöld ragyogó páva
Megy föl lassan: egy gondolat.

Van olyan szív,mi érez,
de nem tudja mit,
Van olyan szív,mi tudja,
de nem érez semmit.

Van olyan szív,
mi harcol a világgal,
s van olyan mi,
harcol önmagával.

Van olyan szív,
mi képes ölni mást.
Van olyan szív,
miért érdemes élni,
s van olyan szív,
miért érdemes meghalni....

Csak csendben élek


Van, amikor elbújnál, és nincs kedved lenni,
Meg kéne halni, s el kéne temetni,
Mindazt, amit eddig a lélek,
Eltűrt, és amitől csendben élek!


Vigyél el gyorsan, vigyél el csendesen,
Ne fájjon, s ne legyen több seb a lelkemen,
Haljak meg álmomban a szerelmemmel,
És soha többé élve, ne keljek fel!


Nem mozdulok, csak érzem hogy fáj,
Fáj valami nagyon, egy tőr a szívembe áll,
Bele van döfve, de nem félek,
Nézem ahogy más boldog, s én csendben élek!


Vigyél el gyorsan, vigyél el csendesen,
Ne fájjon, s ne legyen több seb a lelkemen,
Haljak meg álmomban a szerelmemmel,
És soha többé élve, ne keljek fel!


Fekszek a szobád ajtaja előtt,
Odabent Te mással, s Te szereted őt,
Jó mert boldog vagy, de még is fájdalmat érzek,
Légy boldog Te, én addig csendben élek!


Vigyél el gyorsan, vigyél el csendesen,
Ne fájjon, s ne legyen több seb a lelkemen,
Haljak meg álmomban a szerelmemmel,
És soha többé élve, ne keljek fel!


Csak Te legyél boldog, nekem már az se számít,
Nekem már mind egy, ha feláldozok bármit,
Meg is halok, legalább annyit érek,
Csak Te legyél boldog, s amíg élek, csendben élek!


Vigyél el gyorsan, vigyél el csendesen,
Ne fájjon, s ne legyen több seb a lelkemen,
Haljak meg álmomban a szerelmemmel,
És soha többé élve, ne keljek fel!

Fázok

Fázok ---, szinte reszketek,
Hozzád szólni nem merek,
Nem szabad, nem lehet,
Bántanának az emberek!

Fázok, --- szinte megfagyok,
Pedig csukva vannak az ablakok,
Mindegy kint mi van, én bent vagyok,
Idebent élek, odakint meghalok!

Fázok,--- szavam téged hív,
Érted lüktet bennem egy szív,
Szerencse hogy egy van, ez is elég,
Mert ez az egy nagyon szerelmes beléd!

Fázok, --- kihűlt a testem,
Volt szerelmem, de elhagyott engem,
Elhagyott, pedig szeretett,
De nem nézték jósszemmel az emberek!

Fázok,--- inkább meg is halok,
Odakint meleg van, de én bent maradok,
Nem érdekelnek az emberek,
Elvettek tőlem, s így nem megyek!

Van olyan topic, hogy szex és művészet.
ha elfoglalt vagy, kérd meg pillét, ő majd előrehozza

Azt kérded, mit jelent nekem az éjszaka?
Megsúgom: az igéző telehold maga!
Önfeledt szerető halkuló szava;
Megpihent vágyak szunnyadó tava.

Azt kérded, mit jelent a nappal nekem?
Hogy vakító fénysugár játszik velem!
Ajkamon nyárízű szamóca terem;
És törődés vezérli simító kezem.

Azt kérded, mit jelent nekem az élet?
Néhány így -úgy megtapasztalt évet!
Egy emlékkel teli túlzsúfolt képet;
És színeket: pirosat, sárgát, kéket.

Azt kérded, mit jelent a fekete nekem?
A tinta színe, ha versem papírra vetem!
A fehér párjaként: választott nevem;
Gyönyörtől kitágult éjbogár szemem.

Azt kérded ők nekem mit jelentenek?
Válaszként született gyarló rímeket!
Éjbe fúlt nappalt, a feketén fehéret;
Örökkévaló napéjegyenlőséget.

Elfogy a hold, mert megtörik,
Félig fénylik csak, --erőlködik,
Fáj neki nagyon, másik fele fekete,
Ahogy az enyém is, számomra nincs több Te!