Versek

"Szívemben sokáig alvó
tűz most hirtelen éledni kezdett.
Tudom, hogy ez az érzés egy kezdet,
mely egy másik ember felé űz.
Lelkem meghitt csendje felborult hirtelen,
most belép életembe egy vonzó idegen.
Szívem azt súgja ne hagyd tovább menni!
-Érzéseidet engedd csak bátran szárnyra kelni.
E pici parázs mi eddig csak pislákolt,
s nyugodt napjaimban zavart nem okozott,
Most egyre nagyobb és forróbb lángra kap,
s érzem, hogy e tűz a szívembe harap.
kimondhatatlan boldogság vesz erőt rajtam,
SZERELMES VAGYOK!
Talán ezt akartam?
-Nem, nem akartam csak sodort az ár,
mely azt súgta rád valahol boldogság vár.
S mint minden ember vakon hallgat e szóra
Megyek az árral, magamat hajszolva.
Hajszolom a szívem, mert tudom, magamat
olyan érzésnek adom,
Mely életem perceit örökre betölti
S kettőnk vágyait beteljesíti."

"Tudod mi a bánat?

Várni valakit, ki nem jön többé vissza,
Eljönni onnan, ahol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké.
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek,
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Szavakat őrízni, mik lelkedre hullanak,
Remegő ajakkal idézni a múltat.
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívszorongva várni, nem jön rá felelet.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,
Mással látni őt és utánna fordulni.
Kacagni boldogan hazúg lemondással,
Hazamenni sírva, könnyes zokogással,
Otthon átsírni hosszú éjszakát,
S imátkozni, hogy ő sose tudja meg:
Mi is az a bánat."

Janus Pannonius:

EGY LEÁNNYAL SZERETNE LEFEKÜDNI

Ágnes, add, amit adsz uradnak is majd;
légy nyugodt: kicsi sem kopik le róla.
Mindkettőnk örömére lenne tetted.
Nyilván isteni kéz akarta ezt így,
s nélküle hogyan is születne ember?
S mit ha édesanyád nem ád apádnak,
hol lennél te is és e két csodás szem,
melynek lángjaitól elégek immár.
Nektek bármikor adni könnyedén megy,
elfogadni nekünk viszont aligha.
Megvan - jó, de kivárni kínkeserves,
és a legszomorúbb, ha nincs sehogy se.
Telve van vele mind a föld, s a tenger,
legkedvünkrevalóbb a nagyvilágon.
Ezt a szűzek előbb szabódva adják,
adják már azután halálig önként.
Junótól Jupiter kapott ilyent, Mars
Vénusztól, sok eföldi - égi nőktől.
Add hát! Ez neked is nagy élvezet lesz.
Ha pedig nem adod: gyötör csunyául.
Némán hallgat. Azaz: hiába kérem.
Ám mégis, mosolyog: remélnem enged.

Furkó Ferkó : Vörös csajt kaptam az este

Vörös csajt kaptam az este,
feleségem meg ne tudja csuhajja.
Mindig arról álmodoztam,
hogy egy vörös nő bekapja.

Refr:2x
A farkammal én ügyesen bánok,
ezért szeretnek a lányok.
De ez a vörös csaj kifogott rajtam.

Vörös csajt raktam az este,
feleségem meg ne tudja csuhajja.
Azt mondta, hogy nem egy prosti
ezért nem kell a gumi.
Azóta én félárbócon állok
a farkam helyén furcsa dolgot látok.
Angyalom, galambom kicsesztél velem.
Azóta én félárbócon állok
a farkam helyén furcsa dolgot látok.
Angyalom, galambom kicsesztél velem.

Vörös csajt kaptam az este,
feleségem meg ne tudja csuhajja.
Mindig arról álmodoztam,
hogy egy vörös nő bekapja.

Rév Tamás
Félédes nemes testes vörös

Félédes nemes testes vörös nő vagy
Téged ölelni két karom végtelen
Az édestől a sósig a
Tusfürdő a rúzs az
Óvszer ottmaradt ízei jönnek
Mint a hetek az éjszakák
És a nappalok sorban
De csókjaim koldusa
Dühöm és türelmem kiátkozója
Mindegyik te vagy
Mit fog át két szőrös karom
Ó Mennyi hiszti Milyen váratlanul
Előrejelezni nincs számítógép
Sehol szerte a fejlett világban
Két karom végtelen
Testes vörös nő vagy
Két karom között ezerszer elférsz
Egyetlen kortyod ezerszer eltölt
Összes ízeid mindig ajkamon
Együtt Shakespeare-rel mindig szomjazom

eörsi istván - az ördögfióka és a tündér

ördögfióka-barátom
felvidit, ahányszor látom,
olyan fürge, olyan fényes,
szaga kellemesen kénes
saját talpát nyalni képes.

van két kicsi, hegyes szarva,
van egy izmos, kurta farka,
magas fákon reggel-este
annál fogva lóg libegve,
s diót dob a gyerekekre.

egyszer egy tündér járt arra,
ringott-lengett jobbra-balra,
fehér bugyija kilátszott,
mókusa volt, azzal játszott,
fütyörészett, dalolászott.

kis ördögöm fentről látta,
s beleszeretett a lányba.
le is ugrott egykettőre
bukfencezve és pörögve,
s megállt vigyázzban előtte.

"édes tündér, úgy szeretlek,
mint a mézet vagy az epret.
soha senkit ilyen szépen
nem szerettem földön-égen -
kérlek, légy a feleségem."

a tündér ezt válaszolta:
"menjek lakni a pokolba?
javulj meg, és megszeretlek,
szüleimhez bevezetlek,
s két hét múlva férjül veszlek."

barátom a fejét rázta:
"legyen eszed, tündérlányka.
Alattomos áruló
a kis ördög, hogyha jó,
s akkor hozzád nem való."

kacarászni kezdett erre
a tündérlány csilingelve.
egyéb választ nem adott,
tapsolt, ugrált, kacagott,
tündérien mulatott.

TÓTH ÁRPÁD: EGY LEÁNY SZOBÁJÁBAN

Az ágya szélén ültem, s mint e sötét, kopott ágy,
Oly gyűrött volt szivem, amelyen forró testét
Lustán és finoman vetette el az esték
Mezítlen s bánatos úrasszonya: a csókvágy.

Néma volt s elhagyott volt a kis szobában minden,
S a fakó aranyszínü alkonyatban,
Mint beteg princ a díszes, halk fogatban,
Lankadt illatok nyujtóztak szelíden.

Már vetkőzött a szőke némber, s búsongva néztem,
Milyen unott s hideg a karja mozdulása,
S lelkem hervadt kertjében bús gondolatok hársa
Zizzent meg csendesen, ősziesen s setéten.

Nézd, szólottam magamhoz, mily zölden s haloványon
Csillog e nő szeme az estben... érzed? érted?
Egykedvű és fakó jelzőlámpás ez élted
Komor sínjei közt egy sötét állomáson...

Ó, lesz-e állomás, hol szebb fény s jobb melegség
Fogadjon, feleség és boldog vacsora?
Vagy szörnyü kóborlásod már nem szünik soha?
S csak ily pihenők várnak, bús kéj s mérgezett esték?

S könnytelen, megsirattam a petyhüdt nyoszolyán
A régi-régi percet, mikor még nem volt mindez,
S még úgy nyúltam a kéjért, mint vertarany kilincshez
A csodarejtő élet zárt, titkos kapuján...

József Attila: Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?

Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?

1964 Április 11. (43 éve történt)
A költészet napja.

József Attila születésnapján először rendezték meg a "Költészet napját".

Versek hova kerülnek?

Éljen közöttünk tovább a Jókívánság is, amelyet Sík Sándor szavaiban talált meg:

Békét, csendet, mely elűz vihart,
Szent erőt, mely próba közt kitart,
Érző szívet, mely enyhít nyomort,
S mély alázattal porig hajolt,
Örömöt, mely nap sugáraként
Tud gondfelhők között is szórni fényt,
Bátorságot, mely meg nem remeg,
s kész odaadni kincset, életet.
Szívet, mely a bűnöst szereti,
Gyengeségét, vétkét elfedi,
és hitet, mely mint a sasmadár
Fölfelé tart és az égbe száll,
Melynek nincs nehéz, nincs "nem lehet"...
Ezt kívánom! Ez legyen hálaéneked.

innen bemás

szóavl: jár moncynak a jutalom smile

Hm hm... Sík Sándor?

Adjon Isten békét, kedvet
Asszonyoknak, embereknek,
Sok örömet mindenkinek,
Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Úgy szeretném megtalálni,
Úgy szeretnék azzá válni,
Kinek az élet teher:
Az ember könnyen megy el.
Gyönyörű-kék Itt az Ég.

Által-adni úgy szeretném
Sok hirtelen vágyam, eszmém,
Sok drága kincset, nagyot,
Amihez már vén vagyok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Néha-néha szerelemmel
Telik meg az ilyen ember.
Néha-néha úgy megsajog,
Más bánat, bú és más bajok.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

Adjon Isten ifjuságot,
Szabadságot, boldogságot,
Egészséget, pénzt és hitet,
Szerelmet, hírt mindenkinek.
Gyönyörű-kék itt az Ég.

/Ady/

nekem elég volt 1* megégetni magam!
majdnem oda lett a házasságom!

nem nem belém! csak barát, aki történetesen nő!

nekem Ő tabu egy jóbarát miatt!

miből gondolod, h az élete párjába szerelmes???

Shakespeare

Az vagy nekem

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

előre hozom már ezt a topicot!

Barátom ez annyira igaz rám is!

Mi van? el vagy tűnve a nappaliból is!

(Ez egy válasz cuncus üzenetére (2007. 01. 23. kedd 22:43), amit ide kattintva olvashatsz)

cuncus

2007. 01. 23. kedd 22:43

Én a szívemet...

Én a szívemet szétszakítottam:
Ahány darabja, annyifele van.

Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,
És csorbát nem szenved a szeretet.

Hittem, hogy minden darab új egész,
S akit szeret, azért mindenre kész.

Mindenre kész, - de ah, - erőtelen
E balga, szétforgácsolt szerelem.

Ez a tudat éget, mint a kereszt,
Én Istenem, nem így akartam ezt.

Nem így: kapni más lelke aranyát,
S cserébe tarka rongyot adni át.

Arany lélekkapun menni által,
S fizetni pár színes szóvirággal.

Egyformának lenni mindenkihez:
Emberfeletti nagy szív kell ehhez.

Én a szívemet szétszakítottam,
Ahány darabja, annyifele van.

Pár rongydarab jutott mindenkinek, -
És nem jutott az egész senkinek.

(Remenyik Sandor)

Fantasztikus az 1920 és az 1886-os vers.A lelkem veletek.

Neved

Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életem
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő kőzegeddé, nevedet,
mely körém gyújtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át
s beillatosítja az éjszakát,
s úgy tapad a számba,tüdőmbe, hogy
már majdnem Te vagy, amit beszívok,
már majdnem Te: minden lélegzetem
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet
s csak titka, te, vagy nála édesebb.

Szabo Lorinc