"Mesélj anya,milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
és tehozzád hogyan szóltam,
amikor még nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?

Úgy neveztél: kicsi lelkem?
És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?
Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?"

/Csorba Piroska:Mesélj Rólam!/

"A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom, -
s szivemben nappal újra megtalálom, -
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem újra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád,
megjártam érted én a lélek hosszát, -
s országok útjait; bibor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szivós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2x2 józansága hull rám."

/Radnóti:Levél a hitveshez/

"Kergethetném, űzhetném a vágyat
kereshetném szüntelen az ágyat,
puha fészket, kettőnk menedékét
várhatnám emlékek jelenését:

Lágy érintésed és illatodat,
fülem hártyáján édes hangodat,
de talán már nem, nem is akarom,
mert tudom: nincs oly nagy hatalom

Mely visszaadhatna téged nekem,
hogy este melléd hajthassam fejem,
mert rólad most csak álmodni tudok;
megyek hát aludni, és nem harcolok."

"Csak néztem, át az ablakon,
hogy tűnik el az alkonyon
arcod vonala szemeimből,
mint puha pihe, kezeimből.

Vágytam újra a pillanatot,
mint nyíló bimbó a pirkadatot,
majd ágyamban lehunytam szemem
hogy újra itt legyél; velem..."

by ***Keny***(VIP):

"Elhagyott városok emlékeznek rám,
Ismerős arcodat emlékem őrzi már.
Néhány helyre visszamennék ott várnak még hiszem,
De száz helyről futottam már nem védett senki sem.

Sok mindenen túl voltam, mikor megláttalak,
Üvöltöttem szeretetért szememmel hívtalak
Te meghallgattál és jól esett, hogy hittél nekem,
El sem tudom mondani mennyit jelentesz nekem.

Lehet néha tévedek, mégis hiszel nekem,
Könnyes arcom nem ismered de jó vagy velem.
Rád tudom számíthatok a bajban, s az örömben,
Ha nehezek is a holnapok jó, hogy voltál nekem.

Egy új életet kaptam tőled én,
Ezer szállal kapaszkodom beléd,
Egy új életet kaptam, egy régen várt esélyt,
Többet mit is kívánhatnék még,

Ó szólj, hogy halljalak, ó szólj, hogy lássalak.
Ó szólj, hogy érezzelek.
Jó volt veled, jó volt veled."

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

Ez szép volt!!
Kinek szól?

Azt hazudtam, a szívemnek meghaltál
ne tudja meg soha többé hogy becsaptál
gyötör engem, ez az élet nem táplál
szegény szívem nyugodalmat nem talál.

Valaki szeméből könny csorog
az a valaki én vagyok
szememből könny csorog, ó könny csorog
boldog nemvagyok, pedig élni jól tudok
szeretni jól tudok, ó jól tudok.

Az életben egyszer voltam csak boldog
a szememben akkor is könny ragyogott
örömömben sírtam azért, hogy szeretsz
bánatomban, hogy az enyém neml ehetsz.

Megvert engem a jó Isten, de nem fáj
mert a szívem téged szeret terád vár
gyötör engem ez az élet, nem táplál
szegény szívem, nyugodalmat nem talál."

"Magam sem értem, miért lenne szégyen?
Egy percet nem bírok ki nélküled!
Bolonddá tettél! Világgá kergettél!
Ha szeretsz, mondd miért teszed?
Úgy bánom, hogyha egyetlen szóval is
megbántalak!
Most látom a filmünk valahol elszakadt!

Megküzdök érted, angyal!
Könnyekkel és haraggal!
Bármit megteszek, hogy így legyen!
Megküzdök érted angyal!
Mással és önmagammal!
Csak kérlek adj időt nekem!

Te voltál minden féltve őrzött kincsem!
Ha nem szeretsz már semmim nem marad!
Próbáljunk újra rátalálni az útra!
Tévednünk megint nem szabad!
Ha egyedül vagyok, belehalok.
Annyit vártam, míg észrevettél?
Annyit küzdöttem, szeress!
Ha itt vagy, az idő megáll
Boldogság szívünkbe száll
Tartson így örökkön-örökké! "

"Hazudtunk egymásnak
Egy hamisan képzelt jövôt
Mint ahogy árnyékot a gyertya lángja
Rajzol a szemünk elôtt.

Elhittük hogy együtt jó lesz
A szerelem ad majd erôt, de a láng kihunyt
S egy másik érzés újból elôre tört.

Elegem volt ennyi elég
Össze gyűlt rá a bizonyíték.
Miért kell hogy tovább szenvedj még...

Nemhogy egy nap , ezer év sem volna elég
Hogy megértsd azt amit szeretnék
Ez már a vég, tovább kell lépj...

Ártatlan a tekintet, ami kísért minden elôtt
Tudom nagy a csalódás
Ez minden reményt kiölt

Hidd el, hogy nélkülem jobb lesz
A kudarc ad majd erôt
Jobbat érdemelsz
S ha jól figyelsz
Egyszer feltűnik szemed elôtt."

"Te fenn ülsz egy felhőn,
Olyan tiszta az ég,
Átölel egy szellő,
Bárcsak én lehetnék,
Nem láttalak régen mégis így képzellek el.

Már nem vagyok földön, ott fenn szebb élet vár,
ÉS senki sem bánthat csak a magány fáj,
De bármerre járok, te mindig ott leszel,
Nem lennék nélküled, és még valami bánt,
De te még is elhagytál...

Vigyázz rám, mert nem vagy többé itt velem,
Vigyázz rám, ha túl hosszú a végtelen,
Vigyázz rám, mert jobb így neked nélkülem,
Csak mindig úgy vigyázz rám!

Már csak álmomban látlak, mintha szólnál hozzám
De a hangod oly távol meg sem érinthet már
Te nem bíztál bennem, és én nem vigyáztam rád,
Itt már nincs otthonom, olyan csendes a ház,
Még csak el sem búcsúztál!

Vigyázz rám, mert nem vagy többé itt velem
Vigyázz rám, ha túl hosszú a végtelen
Vigyázz rám, mert jobb így neked nélkülem
Csak mindig úgy vigyázz rám"

"Egy kis virág lehullva mit jelenthet,
Letépték, de nem kellett senkinek,
Egy kis virág vajon mit remélhet,
Vízbe téve még így is szép lehet.

Túl fontos voltál nekem,
Túl fontos voltál nekem.

Nem akarok mindent,mindent újra kezdeni,
Nem akarok hozzád visszajönni már,
Emléked símogat, mint sziklát a tenger,
Tudom,hogy nem hazudhattál a legszebb éjszakán.

Vigyáztam rád ameddig csak hagytad,
Jó voltál,de más is jó lehet,
Elhittem,ha itt vagy csak az enyém vagy,
Talán kár,hogy elveszítelek.

Túl fontos voltál nekem,
Túl fontos voltál nekem."

"Egy szép emlékkép már csak a múlt,
s bár megszürkült rég,
és visz az út.
Én mégsem hiszem el,
hogy többé sosem ölel a féltő két keze.

Mondd miért lett így,
csak, hogy kicsit végre én is értsem,
miért nem hívsz,
és állsz elém,
hogy szemtől-szembe mond:

Ami volt, szerelem sose volt,
csakis addig, és arról szólt.
Az az éj, nekem így, neked úgy.
De elmúlt...
Kár, pedig hittem a csókot, a szót,
s Tőled vártam vagy 100 év jót.
Ami volt, szerelem sose volt.
Már látom, csak még fáj....még mindig fáj.
Pedig szerettelek....én szerettelek!
Gyere állj elém, hogy szemtől-szembe mond."

Ezek egyszerűen gyönyörűek!!

"Hiányod, hullámot kelt
bár fejemben minden rendben.
Az Érzés mitől félsz,
már itt vibrál a csendben.

S ha gondolatod kegyetlen vadásza
csapdát állít e vadnak
a Remény hűs erdeje,
még zöld rejteket adhat.

Ne öld meg!
Hisz oly törékeny, s gyenge
rejtsd inkább karodba,
kristályszín lelkedbe.

Ha mások vadásznak Rá,
verd fel az erdő csendjét,
vagy csak engedd,
hogy csendben lepihenjen melléd."

"Súlyos léptekkel félőn követem
A jeges éjszaka didergős árnyait,
Talán megmutatják nekem, hogy
Rejtsem el magamban szívem vágyait.

Ballagok egymagam, céltalan, lomhán.
Lámpások fénye már csak tompán
Szűrődik át a fák csupasz koronáján.
Az idő konok:
Megállt álmaim óramutatóján.

Örökkévalósággá varázsol nevetve
Minden percet a Lét Nélküled:

Ez őrület... "

"Egy álom vagyok, ne ébredj kérlek
Még belőlem, hadd éljem meg Veled
Újra az Érzést, s ha remélhetek
Nem bánt, hogy a hajnal majd elfeled...
De ha csak álom vagyok, éj-szülött,
A valóság csak képzelt vágy nekem?
És sodródva az emlékek között
Az idő gonosz játékot űz velem?
Vagy tényleg egy álom vagyok talán
Benned, egy árny, lélek és test nélkül,
Kinek csak az éjjel teremt csupán
Örömöt,de Téged látva megbékül Sorsával.
Ha megint álmodsz rólam,
Lelkem megnyugszik, és minden jól van..."

Van nekem egy csíkos gatyám,
abban hordom a ceruzám,
minden este írok vele,
sose kopik le a hegye!!!!!

"Láthatatlanul ballagok a sötétben,
Egyedüli társam most a magány.
Lámpások fényénél tompán csillan
A remény: Te is gondolsz ma rám.

Agyamban édes hangok lüktetnek
Egyetlenegy ismétlődő dallamot:
Élni jó most, jobb, mint bármikor
Mert ezentúl örökre Veled maradok!

A vágyak és remények járatlan útjára
Lépve, szikrát szór egy fénysugár,
S ezzel adja hírül a szénfekete éjnek:
Egy szívdobbanásként élünk ezután."

"Türelmetlenek a téli esték várakozásai.
Merengek hát félszegen.
Kővé váltak a pillanatok, s itt maradtam
Nélküled - Mámortól részegen.

Vágyakozva, aprócska rügyet fakaszt
Az élet csupasz ága,
S izgatottan várja a mesés pillanatot
Mikor borulhat pompás virágba.

A természet zord tele után eljön majd
A víg, pacsirtás tavasz,
S lesz nyár, ősz, majd újra tél;
De Te bennem örökre nyár maradsz."