Gratulálok! Nekem nagyon tetszik amit és ahogy irsz! Éppen a születésnapomon írtad. Teljesen átéltem veled gondolatban, amit leírtál. Gratulálok! És most hogy vagy itthon?

A halál...
Csak csendben ülök a sötétben,
A kés megvillan kezemben,
A beszűrődő fények, még tudatják velem,
Hogy vannak még remények az életben,
De számomra a remény már elveszett,
Az élet nekem sosem kedvezett,
Nem adott szépet, csak elvett tőlem,
Mindig volt valami, amitől kellett félnem...
Egy ideig mégis boldoggá tett,
Életem fénypontja ez a pár hét lett,
Mikor azt hittem örökké tart a csoda,
Tovább kellett lépnem, de nem tudtam hova...
Elvesztettelek, s lelkem darabokra tört,
Engem az élet mindig is györtört,
Érzéseim most fájdalom és magány egyvelege,
Szívem útálattal van megtelve...
Sötét pusztaság csupán, mit életnek neveznek,
Hamis illúzió, mit szerelemnek hisznek...
Úgyhittem birtoklom e hatalmat,
Amit ember embernek adhat,
De tévedtem, hisz míg én szerelmet adtam,
Tőled még esélyt se kaptam...
Így hát elhatároztam, hogy eltűntetem létem nyomait,
Nem hagyok mást magam után, mint testem hamvait,
Talán lelkem végre nyugalmat nyer,
Az se bánt, ha a pokolba száll el,
Hisz életem a földi poklot testesítette,
Nem volt mi szívemet lelkesítse...
De mától megváltozik minden, legalább is számomra,
Halálom nem lesz kihatással a mindennapokra,
Így késem emelem, nincs mit vesztenem,
A halálban talán boldogságom lelem!

na ez is az érzéseim közül való!

hűen adja vissza a lelkivilágom!

Hiányzol

Késő éj van. Elkerül az álom.
Egy érzésen rágódom, de nem találom
a megfelelő szavakat.
Hangom elakad
mielőtt kimondhatnám, amit akarok.
Nem tudok
szólni. Csak töprengek.
Hiányod üvegszilánkjaiban fetrengek,
iszonyúan fáj.
Odakinn a táj.
Megroggyan az éjszaka bús súlya alatt.
Bámulom a falat,
s üvölteni támad kedvem, sírni.
Nem tudom hogy fogom kibírni,
hogy nem vagy velem.
Félelem
tölt el. Rettegek.
Minden ízemben reszketek,
miközben veríték borítja el testem.
Kétségbeestem!
Annyira hiányzol! Őrület!
Hiányod savként marja szívemet,
izzó parázsként éget.
Bár érne már véget ez a nyomorult éjjel
tép a kín, a vágy.
Kivet magából az ágy.
Felkelek.
Bekapcsolom gépemet,
s míg bootol, kerül whisky sjég.
Leülök. Iszom. Aztán töltök még.
Bársonyhidege símogatva égeti torkom.
Bépelek. Címzett:.........hotmail.com

Huhhhh....ez nagyon tetszik :)))

A múlt
Egy ezerszer olvasott levél kerül most kezembe,
Érdeklődve olvasom mi is áll benne,
De a mosoly lefagy arcomról s nyoma sem marad,
Ennyi csupán mi múltunkból megmaradt...
A szavak láttán könnyek szöknek a szemembe,
S eszembe jut minden, milyen jó is lenne,
Ha te meg én... csak még egy napot...
"Térj észre, hát egyedül hagyott!"...
Igaz... Itt hagyott s nem érdekelte mi van velem,
Nem értette, hogy miért is fáj ez nekem...
Pedig itt áll a levélbe, hogy mennyire szeretett,
Hogy ebben az életben boldog csak velem lehetett...
Most mégis itt tartunk, nem jelentek semmit,
S, ha jeletenék is... Vajon mit?
Buta szerelem, mi hamar alább hagyott,
S az ő szívében nyomokat nem hagyott...
Nem értette miért fáj, miért sírtam,
Hisz elmenni oly könnyen hagytam...
De mit tehettem volna, mondd mit?!
El akart menni, nem tudtam visszatartani...
"Ó, te ki naiív, hát nem szeretett soha",
Igaz, de én szívemet adtam neki oda!
Tegyen vele bármit én kezbe adtam,
S, hogy darabokra törje.... Csendben hagytam...
Elment... Itt hagyott végleg,
S attól kezdve kihúnytak a fények,
Elnémúltak a hangok, s eltűntek a színek...
Mondd, kinek volt ez jó, mégis kinek?!
"Térj már észre, hisz ez csak a múlt!"
S kezem újra a levél után nyúlt,
Mint, hogy feledem a múltat, téptem darabokra,
S darabjai szépen, halkan lehulltak a porba...

Ez csodálatos...
Annyira illik........hova is?..:(((( (Ez egy válasz Moncy üzenetére (2006. 09. 26. kedd 20:07), amit ide kattintva olvashatsz)

nagyon ott van!

Ez már az ősz, és te úgy érzed, fáradsz már,
szívedben még valahol egy régi dallam jár.
Szép volt a nyár, mikor minden nap álmodtál,
szívedben őrzöd még, hogy honnan indultál.


És néha arra gondolsz,
tiszta szívvel mennyi mindent elrontottál.
És néha úgy érzed,
hogy nem tehettél semmi mást és nem bánod már.


Ez már az ősz, te is álmokat kergettél,
mégiscsak volt valahol egy illúzió.
Oly szép volt a nyár, te is őszintén szerettél,
és volt egy régi dal, lelkünket meghatározó.


És néha arra gondolsz,
tiszta szívvel mennyi mindent elrontottál.
És néha úgy érzed,
hogy nem tehettél semmi mást és nem bánod már.


És szól a dal és van, aki könnyezve áll,
van, aki messzire száll.
van, aki börtönbe zár,
és van, aki új csodát vár.


Ez már az ősz, de te semmit sem változtál,
szívedben él valahol az illúzió.
Oly szép volt a nyár, mikor minden nap álmodtál,
szívedben őrzöd még, de a világ mindig változó.


És néha arra gondolsz,
tiszta szívvel mennyi mindent elrontottál.
És néha úgy érzed,
hogy nem tehettél semmi mást és nem bánod már.


És szól a dal és van, aki könnyezve áll,
van, aki messzire száll.
van, aki börtönbe zár,
és van, aki új csodát vár.

Váci Mihály: Szebb öröm


Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje
remeg az ablakon. Érzed? Ez itt
a szív állandóan üres edénye,
pedig örökké csak merít, merít.


Mondhatnám ezt is még:ó, harmatos
alma a tested, s rá a fény havaz!
De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros,
s hogy női test, izgató és igaz.

És nem hasonlítlak az angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítasz forrón, sírva, magadhoz,
hogy embernél több leszek általad.

Haldoklik a világ...

Haldoklik a világ, emúlik mi szép, fagyos érzelmek közt komor lett a kép! Vágysz egy gyengéd szívre, mit sosem érhetsz el, könnyben úszó kérdésedre senki nem felel! Elmúltak az álmok, elveszett a vágy, hideg már alattad az egykor meleg ágy! Csillagok fénye alatt végső utad járod, tudod hogy elveszett, mégis, visszavárod!

JIM MORRISSON: A SZEX NEKED

A szex neked
fonál volt
ami összeköt
bennünket még most is
ezen a sápadt
bolygón

A költőnek
és a címlap-lánynak
színes forró
csapatoknak melyek egyesülnek
kinn egy sivatagban
és Sámsonnak
és minden generálisának
a homály egzotikus
akangyalaival
csendesen megkötözve
a Sumér és
észak-afrikai
szendergésben

A bazár forgalmas
amint a táncosok virágzanak
Kigyó kozorúk és örömök.
Elviszlek egy mély barlangba
neve "Calipah"

Ebben a versben
ne legyen szó Hirosimáról,
bármilyen képtelenség,
felejtsem ki belőle Auschwitz millióit,
az élve eltemetett Varsót,
az örökre eltávozott Lidicét,
ebben a versben
ne essék szó a katonákról,
akik
a fölfakadó fényben
eltapossák a berzenkedő csírát,
kitépik
a városok szívét
a hangok éjszakáján,
lelöknék
pályájáról a föld színes gömbjét
a megtüremlett időben,
mely
kezdheti elölről -
ebben a versben
ne sirassam
a sivatagi senki lassú halódását
a magatehetetlen síkon,
ne lássam
a tarkón lőtt igazság
üveglő szemét,
a szemétbe kotort eszmék
végső vonaglását
a rémület földrészein,
a szabadság napfogyatkozását
a rakéták
interkontinentális tülekedésében,
a kölcsönös izgatás
immár több mint harmincéves háborújában
ne féltsem
a ketté-, három-, sőt annyifelé osztott
emberiséget,
a víz-, a lég-, a lélekszennyeződés
korszakában
nem létkérdés
a költői beszéd -
ebben a versben
nem lesz szó Hirosimáról,
bármily képtelenség,
kifelejtem belőle
az élve eltemetett Varsót,
az örökre eltávozott Lidicét,
a halál-nyomtávú Auschwitz
millióit,
csak értsétek meg végre:
NÉGYMILLIÁRDAN JUTHATUNK HASONLÓ SORSRA!

(Márki Zoltán: Nyomtáv)

Ady - Tüzes seb vagyok

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Apollinaire
A Mirabeau-híd

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
Hogy karjaink
Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket unván

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
A szerelem
Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Jön napra nap új év válik tavalyra
Nincs ami a
Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

én ezt szeretem nagyon:

Ady: Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Ady - Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De kísérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
"Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam."

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szívébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
"Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."

Faludy György:

SZONETT

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test:

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt, Téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.