ŐSZI NAP


Uram, elég. Nagy volt a nyár s meleg.
Nyugtasd el árnyékodat a napórán
s az őszi rónán száguldjon szeled.


Tedd teljessé végső gyümölcseit:
érlelje még pár déli nap sugára,
teljességet adj: nehéz borába
a végső édességet kényszerítsd.


Kinek nincs háza, nem lesz soha már.
Ki most magányos, társat ne reméljen.
Virraszt, olvas, levelet ír az éjben,
és nyugtalan sétál föl és alá
sodródó lombok közt a sétatéren.


/Rilke/

Nádudvari Nagy János: Óhajtás ősszel

Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tűnő nyári fényből,
a lelkem borzadva fél a közelgő
tél zord hidegétől.

Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.

Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.

Egy kis szeretet kéne még,
hisz ez az élet íze, sója:
mi lényünket a végső úton
a nagy bukásoktól megóvja.

........szerintem eltévesztetted a topikot:)))

istenem, legalább a birtokviszonyokkal lennél tisztában, te költőóriás!

Válts útat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!

Nem én: a szigorú sors mondja ezt.
Mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

Születtél - s utamba vetett a por.
Most már a szél is karomba sodor.

Férfi csak így tehet, hogyha erős!
Igy tesz majd az utód. Igy tett az ős.

A kar mind bezárul: arra való!
Ha jő a férfi, az asszonyfaló!

Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
ha elejtlek a sziklaszakadék peremén...

Martin Gutl

Örök szeretettel szeretlek téged



Annyiszor akartam már beszélni veled,

de nem hagytál időt nekem.

Annyiszor akartam már mondani neked:

"Itt vagyok számodra!"

De te féltél.

Annyiszor akartam már mondani neked:

"Ne félj, mert veled vagyok!"

De nem hittél nekem,

hanem távolinak és halottnak gondoltál.

Annyiszor akartam már beszélni veled,

de nem hagytál szóhoz jutni,

hiszen szabadságodban áll,

hogy eldöntsd,

meghallgatsz-e,

vagy ha akarsz, kikapcsolsz.

Ha kész vagy arra,

hogy meghallgass,

akkor azt szeretném mondani neked:

"Örök szeretettel szerettelek téged."

Szeretetem örökké ugyanaz marad.

Akár elfordulsz tőlem, akár odafordulsz

hozzám:

Szeretlek téged!

Szeretlek téged, mert élsz.

Szeretlek, mert ember vagy.

Szeretlek, mert fejlődsz.

Szeretlek, mert hozzá tartozol a Földhöz.

Szeretlek, mert hely és idő keretei között,

adott helyen és adott időben

kell megvalósítanod magad.

Szeretlek, mert nem élhetsz

remény és hit nélkül.

Örök szeretettel szeretlek.

Rám bízhatod magad.

Van időm számodra.

Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran.

Éjjel vagy nappal,

gyere hozzám, ülj le,

nem kell semmit elmondanod.

Látlak.

Ha akarod, beszélhetsz.

Beszélj, kiálts, átkozódj, imádkozz,

imádj, fuss el, gyere újra,

örök szeretettel szeretlek.

Mielőtt a világra jöttél volna,

irántad való szeretetem már működött.

Szeretlek.

Azért maradsz fenn, mert szeretlek.

Nem fogsz meghalni.

Nem semmisíthetlek meg,

mert szeretlek.

Bármit teszel, veled megyek.

Amint az anya akkor sem hagyja el

gyermekét,

ha az valami rosszat tesz,

így nem hagytalak el semmilyen esetben sem,

mert szeretlek.

Engedd magad szeretni!

Nyílj meg, engedd, hogy szerethesselek!

Engedd, hogy szerethessenek a dombok,

amelyeket látsz.

Engedd, hogy szerethessenek a hegyek,

engedd, hogy szerethessen a virágzó rét,

és engedd, hogy szerethessen a forrásvíz.

Engedd, hogy szerethessenek az emberek,

akik rád mosolyognak,

engedd, hogy szerethessenek az emberek,

akikkel együtt vagy.

Engedd magad szeretni!

Engedd, hogy szerethessen a Föld,

és engedd, hogy szerethessenek a csillagok.

Örök szeretettel szerettelek téged,

Várom, hogy igent mondj rám.

Nem szeretnélek kényszeríteni.

Időről időre áthaladok az úton, ahol jársz,

nem félek, reménnyel telve várok,

hitedre, irántam való bizalmadra.

Semmi részem nincs abban,

ha félsz tőlem,

de én, a te......-ed

mindent megteszek azért,

hogy elnyerjem bizalmadat.

??????

igazából nem tudtam, hová szúrjam be ezt a képet, gondoltam beillesztem ide, mint művészet.
Lyapkalo Viktor festette 1956-ban, cime: A melancholy.
ugye szép?

József Attila: Majd megöregszel

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz - azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed, s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyávog,
de a szobába csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a múltból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifjú képed, hozzá motyogod.
"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem".

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tűnődik, nem a vágy,
a bensődben: szeress-e, ne szeress-e?

Magadban döntöd el! Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e?
Mert elfáradt bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.

Szergej Jeszenyin:A KUTYA

Mint tűzvirág, elnyílt a hajnal,
s fakó gyékényen, suta
szalmakunyhóban hét piros
kölyköt fiadzott a kutya.

Nyelvével fésülgette őket,
ki nem ment volna percre sem;
Ott mókázott, s meleg hasából
habos tej csurrant édesen.

S hogy leragadt a nap szeme,
s elcsitult a baromfihad:
jött a gazda, zsákba kötötte
mind a hét kis kutyafiat.

Nyomába loholt a kutya -
elmaradoztak a hegyek...
A páncéltalan víztükör
fázón, sokáig remegett.

S amint gyötörten hazaért,
nyaldosva izzadt oldalát:
egyik kölykének nézte a
holdat, mit ringattak a fák.

A szikrázó űrbe meredt,
szimmantott és nyítt és nyögött,
de a vékony hold is lecsúszott,
eltűnt egy kék halom mögött.

S mint akinek kenyér helyett
kötődő kéz követ hajít:
hullatni kezdte lassan a hóba
szeme arany csillagait...

A célról

Mit bánom én, hogy érdemes,
vagy céltalan a dolgom?
Patak vagyok: kérdjem-e, hogy
habomat hova hordom?

Harcolok: nem tudom, kiért
és nem tudom, ki ellen.
Nem kell ismernem célomat,
mert célom ismer engem.

Ez igaz...De velem most harmadjára egymás után....Mit vétettem én??? (Ez egy válasz shiva38 üzenetére (2006. 10. 04. szerda 21:22), amit ide kattintva olvashatsz)

Igen....ez gyakran megesik :((( (Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 03. kedd 13:34), amit ide kattintva olvashatsz)

Szijártó Péter - Nő

van amikor a másik szobába vonul,
van amikor úgy sír, hogy kívül nevet
van amikor örömében könnyezik,
van amikor eltitkolja, hogy szeret
van, hogy csak érted él, és tudod,
hogy halni is érted fog
van, hogy nem viseled el, de van,
hogy imádod ha nyafog
könnyű ruhákban jár,
s neked örök rejtély marad
van, hogy egy nő csak puha vászon,
test, meztelen darab
mennyi égő virág között
van, hogy csak egyet mentenél
van, hogy pokolra jutsz miattuk,
s szíved a tűzbe ér
van, hogy aranyban látod,
van, hogy egyiptom barna
s reméled, hogy lesz olyan fehér,
mint egy papíralma
van, hogy igent mond,
van, hogy csak a fejét rázza
van, hogy többet mondana rólad
egy igaz nő álma
van, hogy bejön a szobádba,
van, hogy kifesti az életed
és tudom, hogy olyan is van,
hogy együtt nem lehet

a szerelmemmel kapcsolatban én is ebben reménykedem! (Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 03. kedd 22:32), amit ide kattintva olvashatsz)

Hogy mi bánt engem igazán? hozzászólások (0)
Volt egy fiú és egy lány,
Szerelmük gyönyörű, mint a szivárvány.
Mégis csalódással volt teli életük.
Be kellett látniuk,
Hogy mi velük történt álom volt csupán,
Egy nap a lány úgy döntött legyen vége!!!!
Nem bírta tovább a szenvedést,
Így szomorú szemekkel elbúcsúztak végre!

Elváltak útjaik és lettek új társaik.
De boldogok SOHA többé nem lettek,
Egészen addig,
Míg egy éjjel a sötét utcán újra egymásra nem leltek,
Akkor megfogadták a hold és a csillagok előtt:
Soha nem válnak el többé,
S szeretik egymást örökkön-örökké !

Azóta is boldogok, mert tudják:
Hogy az élet csodákkal van teli,
De a csodákat csak az fedezheti fel,
Aki figyel szíve szavára,
És soha nem hagyja cserben a szerelmet
És önmaga érzéseit legyen az bármilyen!
A szerelem megtanít mindenre,
Szeretni, gyűlölni, sírni örömmel s bánattal,
De legyen hozzád bármily mostoha,
FELEDNI NEM TANÍT MEG SOHA!!!!

Ments meg!!
Törött szárnyaimmal a föld felé zuhanok,
Ments meg kérlek, mert, ha nem teszed meghalok!
Nem akarom, hogy fájjon, vigyázz rám kérlek,
Többé már semmit nem kérek,
Csak légy itt mellettem, ne hagyd, hogy zuhanjak,
Kérlek segíts, hogy magam után ne csak bánatot hagyjak!
Kérlek! Segíts! Mentsd meg életem,
Megbántam már mindent mit a múltamban tettem,
Hiába repültem egykor, most mégis zuhanok a mélybe,
Kérlek a sötétből emelj ki újra a fénybe!
Ne hagyd elveszni lelkemet, segíts élnem,
Melletted többé tudom nem kell félnem,
Ne hagyd, hogy fájjon, nem akarom érezni,
Jobb lenne csendben elvérezni,
De te segíthetsz, még nem késő,
Te vagy egyetlen reményem, a végső...
Ments meg, mert leesni félek,
S nélküled tudom hiába is élek...

de igen...csak sajnos pont azt nem érintik meg akit kellene.....:((( (Ez egy válasz X üzenetére (2005. 03. 05. szombat 18:50), amit ide kattintva olvashatsz)

Aragorn.........csak nem a Te verseid???
Mert akkor csak gratulálni tudok.....rendesem megérintik az embert:)))))) (Ez egy válasz X üzenetére (2006. 10. 02. hétfő 18:43), amit ide kattintva olvashatsz)

Szépek a versek, szépek a képek!
Régen olvastam szerelmes verseket és írtam is valaha néhányat, mikor nagyon szerelmes voltam.
Ime egy
CSAK SZERETTÜNK
Tőled soha nem kaptam virágot,
nem jártuk együtt a világot,
nem voltunk moziban,
nem voltunk színházban,
nem táncoltunk az éjszakában,
nem nyaraltunk,
nem teleltünk,
néha együtt ebédeltünk,
nem repültünk,
nem temettünk,
csak szerettünk,
csak szerettünk.