József Attila: Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

TÓTH ÁRPÁD: EGY LEÁNY SZOBÁJÁBAN

Az ágya szélén ültem, s mint e sötét, kopott ágy,
Oly gyűrött volt szivem, amelyen forró testét
Lustán és finoman vetette el az esték
Mezítlen s bánatos úrasszonya: a csókvágy.

Néma volt s elhagyott volt a kis szobában minden,
S a fakó aranyszínü alkonyatban,
Mint beteg princ a díszes, halk fogatban,
Lankadt illatok nyujtóztak szelíden.

Már vetkőzött a szőke némber, s búsongva néztem,
Milyen unott s hideg a karja mozdulása,
S lelkem hervadt kertjében bús gondolatok hársa
Zizzent meg csendesen, ősziesen s setéten.

Nézd, szólottam magamhoz, mily zölden s haloványon
Csillog e nő szeme az estben... érzed? érted?
Egykedvű és fakó jelzőlámpás ez élted
Komor sínjei közt egy sötét állomáson...

Ó, lesz-e állomás, hol szebb fény s jobb melegség
Fogadjon, feleség és boldog vacsora?
Vagy szörnyü kóborlásod már nem szünik soha?
S csak ily pihenők várnak, bús kéj s mérgezett esték?

S könnytelen, megsirattam a petyhüdt nyoszolyán
A régi-régi percet, mikor még nem volt mindez,
S még úgy nyúltam a kéjért, mint vertarany kilincshez
A csodarejtő élet zárt, titkos kapuján...

eörsi istván - az ördögfióka és a tündér

ördögfióka-barátom
felvidit, ahányszor látom,
olyan fürge, olyan fényes,
szaga kellemesen kénes
saját talpát nyalni képes.

van két kicsi, hegyes szarva,
van egy izmos, kurta farka,
magas fákon reggel-este
annál fogva lóg libegve,
s diót dob a gyerekekre.

egyszer egy tündér járt arra,
ringott-lengett jobbra-balra,
fehér bugyija kilátszott,
mókusa volt, azzal játszott,
fütyörészett, dalolászott.

kis ördögöm fentről látta,
s beleszeretett a lányba.
le is ugrott egykettőre
bukfencezve és pörögve,
s megállt vigyázzban előtte.

"édes tündér, úgy szeretlek,
mint a mézet vagy az epret.
soha senkit ilyen szépen
nem szerettem földön-égen -
kérlek, légy a feleségem."

a tündér ezt válaszolta:
"menjek lakni a pokolba?
javulj meg, és megszeretlek,
szüleimhez bevezetlek,
s két hét múlva férjül veszlek."

barátom a fejét rázta:
"legyen eszed, tündérlányka.
Alattomos áruló
a kis ördög, hogyha jó,
s akkor hozzád nem való."

kacarászni kezdett erre
a tündérlány csilingelve.
egyéb választ nem adott,
tapsolt, ugrált, kacagott,
tündérien mulatott.

Rév Tamás
Félédes nemes testes vörös

Félédes nemes testes vörös nő vagy
Téged ölelni két karom végtelen
Az édestől a sósig a
Tusfürdő a rúzs az
Óvszer ottmaradt ízei jönnek
Mint a hetek az éjszakák
És a nappalok sorban
De csókjaim koldusa
Dühöm és türelmem kiátkozója
Mindegyik te vagy
Mit fog át két szőrös karom
Ó Mennyi hiszti Milyen váratlanul
Előrejelezni nincs számítógép
Sehol szerte a fejlett világban
Két karom végtelen
Testes vörös nő vagy
Két karom között ezerszer elférsz
Egyetlen kortyod ezerszer eltölt
Összes ízeid mindig ajkamon
Együtt Shakespeare-rel mindig szomjazom

Furkó Ferkó : Vörös csajt kaptam az este

Vörös csajt kaptam az este,
feleségem meg ne tudja csuhajja.
Mindig arról álmodoztam,
hogy egy vörös nő bekapja.

Refr:2x
A farkammal én ügyesen bánok,
ezért szeretnek a lányok.
De ez a vörös csaj kifogott rajtam.

Vörös csajt raktam az este,
feleségem meg ne tudja csuhajja.
Azt mondta, hogy nem egy prosti
ezért nem kell a gumi.
Azóta én félárbócon állok
a farkam helyén furcsa dolgot látok.
Angyalom, galambom kicsesztél velem.
Azóta én félárbócon állok
a farkam helyén furcsa dolgot látok.
Angyalom, galambom kicsesztél velem.

Vörös csajt kaptam az este,
feleségem meg ne tudja csuhajja.
Mindig arról álmodoztam,
hogy egy vörös nő bekapja.

Janus Pannonius:

EGY LEÁNNYAL SZERETNE LEFEKÜDNI

Ágnes, add, amit adsz uradnak is majd;
légy nyugodt: kicsi sem kopik le róla.
Mindkettőnk örömére lenne tetted.
Nyilván isteni kéz akarta ezt így,
s nélküle hogyan is születne ember?
S mit ha édesanyád nem ád apádnak,
hol lennél te is és e két csodás szem,
melynek lángjaitól elégek immár.
Nektek bármikor adni könnyedén megy,
elfogadni nekünk viszont aligha.
Megvan - jó, de kivárni kínkeserves,
és a legszomorúbb, ha nincs sehogy se.
Telve van vele mind a föld, s a tenger,
legkedvünkrevalóbb a nagyvilágon.
Ezt a szűzek előbb szabódva adják,
adják már azután halálig önként.
Junótól Jupiter kapott ilyent, Mars
Vénusztól, sok eföldi - égi nőktől.
Add hát! Ez neked is nagy élvezet lesz.
Ha pedig nem adod: gyötör csunyául.
Némán hallgat. Azaz: hiába kérem.
Ám mégis, mosolyog: remélnem enged.

"Tudod mi a bánat?

Várni valakit, ki nem jön többé vissza,
Eljönni onnan, ahol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké.
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek,
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Szavakat őrízni, mik lelkedre hullanak,
Remegő ajakkal idézni a múltat.
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívszorongva várni, nem jön rá felelet.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,
Mással látni őt és utánna fordulni.
Kacagni boldogan hazúg lemondással,
Hazamenni sírva, könnyes zokogással,
Otthon átsírni hosszú éjszakát,
S imátkozni, hogy ő sose tudja meg:
Mi is az a bánat."

"Szívemben sokáig alvó
tűz most hirtelen éledni kezdett.
Tudom, hogy ez az érzés egy kezdet,
mely egy másik ember felé űz.
Lelkem meghitt csendje felborult hirtelen,
most belép életembe egy vonzó idegen.
Szívem azt súgja ne hagyd tovább menni!
-Érzéseidet engedd csak bátran szárnyra kelni.
E pici parázs mi eddig csak pislákolt,
s nyugodt napjaimban zavart nem okozott,
Most egyre nagyobb és forróbb lángra kap,
s érzem, hogy e tűz a szívembe harap.
kimondhatatlan boldogság vesz erőt rajtam,
SZERELMES VAGYOK!
Talán ezt akartam?
-Nem, nem akartam csak sodort az ár,
mely azt súgta rád valahol boldogság vár.
S mint minden ember vakon hallgat e szóra
Megyek az árral, magamat hajszolva.
Hajszolom a szívem, mert tudom, magamat
olyan érzésnek adom,
Mely életem perceit örökre betölti
S kettőnk vágyait beteljesíti."

"Kishajó vagy...
Kishajó vagy egy tengeren,
ahol felkapnak hullámhegyek,
s ott fenn, nem is sejtheted,
hogy a mély hullámvölgyek,
fájdalmas örvényeket rejtenek.
Hajód, bármily kicsinek tűnik,
erősen megépítették, nincs mi
kikezdje, legfeljebb csak apró
tüskék, néha megállhat egy-egy
pillanatra, de óvó kezek
készítették fel, a leghosszabb útra.
Csendes szélben, vitorlád feszül,
messze lát a szemed, a kormányt
erősen tartja mindkét kezed,
viharfelhők sem gyűlnek,
úszik a kishajó, keresve egy
nyugodt, napsütötte révet.
Ha feltámad a szél és megcibál,
engedd le a vitorlákat, továbbra
is erősen állj, mert a fellegek
csak játszanak Veled, hogy
erősebb légy, hogy kitarts, hogy
igazán megőrizd a szíved."

"Van hely, hol minden kicsi széken
Nevetve ültem egykoron.
S tipegő léptem, gügyögésem
Mosolyt rajzolt az arcokon.

Van ház, ahova tartozom,
Más otthonba sohse térek,
Bármely családhoz, minden házba
Csak, mint idegen, úgy lépek.

Valakiket: a szüleimet
Eléggé meg nem áldhatom,
Valakinek, ha százszor élek
Adósságom le nem róhatom."

Sok Boldogságot Kedves Anyukák!

Kedvenc költőm, József Attila néhány szomorú sorát vetném papírra(képletesen):
"Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyű lány, ha odaintik,
kinyujtoztál a halál oldalán.

Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállítani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Idei tétel:

"Ady

Meg akarlak tartani
Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.

Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjekre gyúltat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom."

És a másik nagy kedvencem is...

"Csokonai:

Nincs tavasszal, nincs se nyáron,
Mint te, olyan rózsaszál;
Még nagyobb díszt nyerne Sáron,
Csak te ott virítanál.


Rózsaszínnel játszadoznak
Két virító arcaid,
Rózsamézzel harmatoznak
Csókra termett ajkaid.


Látta kellemid Cíthére.
Látta, és irígykedett,
Hogy pirosló lába vére
Képeden büszkélkedett.


Hófehér tekintetednek
Hajnalán nyílásba jött
Rózsaszálacskák ferednek
Tiszta téjhabok között:


Szűz melled fehér ölére
Ők is úgy mosolyganak,
Mint mikor rózsák tövére
Gyöngyvirágot raktanak. -


Rózsa vagy te, rózsa lészel,
Rózsa még a selymed is:
Jaj, de bezzeg kínra tészel
Hogyha van töviskéd is!


Rózsa! engedd hadd heverjek
Éltető bokrodba' már,
S édes árnyékodba' nyerjek
Fészket én rideg madár!"

Bogdán András: "Álmodj...
Álmodj boldogot, álmodj szépet
Álmodj igazra váló meséket
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hű társat, el sose válót
Álmodj magadnak igazi otthont
Álmodj bele, kivel megosztod
Álmodj táncot, mi magasba emel
Álmodj táncost, ki szívednek felel
Álmodj tüzet, lánggal égetőt
Álmodj csókkal perzselő szeretőt
Álmodj utakat, messzi világot
Álmodj szívedben nyíló virágot
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad
Álmodj szabadot, láncot megtörve
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve
Álmodj hát jövőt, álmodj szépet
Álmodj igazzá váló meséket..."

"Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír.
A toll a kezemben reszket, de nem ír.
Nem bír mozdulni sem.
De minek is?! Hisz úgysem
lehet azt szavakba önteni, amit érzek.
Száz sebből vérzek,
mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen.
Azt hiszem,
a pokol ilyen lehet.
Ilyen sötét hideg
fájdalomvihar,
mit magányom kavar.
Mi égbe emel, majd földre ejt.
Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt?
Számtalan átvirrasztott éjszakát,
teljesülhetetlen vágy verítékszagát,
visszafojtott lélegzetet,
szégyellve elmorzsolt könnycseppeket,
kínt, mi keresztre feszített,
s elveszített,
porba hullt imákat. Könyörgést.
Hiányzol. Mintha éles kést
Forgatnának szívemben.
Hiányzol szerelmem!
Hiányzik ágyunk melege, csókod íze,
szemed selymesen simogató színe,
hiányzik az ölelésed,
nevetésed, érintésed,
tested, lelked.
Mindened."

"Bárhol hajtom le a fejem
Bárhol hajtom le a fejem,
Mindenhol ott vagy velem,
Bármit hoz a sors nekem,
Segítesz, hogy véghez vigyem.
Elfogadod, hogy nehéz vagyok,
Akarod azt, amit én akarok,
Mielőtt elalszom, gondolok rád,
Neved suttogom, mint egy imát.
Bárhol hajtom le a fejem,
Gondolok rád,
Bárhol hajtom le a fejem,
Elmondok érted egy imát.
Nem kéred, hogy más legyek,
Vesztesen is kellek neked,
Ha összetörök, felemelsz,
Ha kiborulok, megölelsz,
Ha dühös vagyok, nem haragszol,
Ha fáradt, velem alszol.
Mindig csak adsz és sosem kérsz,
Az enyém vagy és velem élsz.
Bárhol hajtom le a fejem,
Te mindenhol ott vagy velem.
Tudom, hogy mellettem állsz,
Tudom, hogy engem vársz.
És túl vagyok már mindenen,
Megkérlek, maradj velem!
Húsz éve kezdődött ez a szép történet,
De mégis nélküled éltem le ebből tíz évet,
Már nem is tudtam, merre élsz?
Hogy engem vársz és Te is remélsz."

( Hobo Blues Band )

1799 Május 20. (208 éve történt)
Megszületett Honoré de Balzac, francia író (Elveszett illúziók).

"A házasság fiziológiája:
Egyetlen férfinak sem szabadna megnősülnie addig, amíg nem tanult anatómiát, és nem boncolt fel legalább egy női holttestet."
------------------------------------------------------------------------------------

És az Elveszett illúziók c. művéből:
HOZZÁ!

Onnan, ahol fényörvények ragyognak,
Angyalkézben arany sistrum pereg.
Imáit a panaszos csillagoknak
Ismétli tündöklő sereg.

Egy szőke cherub - homlokán befödve
Az istenkéznek sugárzó nyomát,
Ezüst tollak nélkül leszáll a földre,
Megfosztva szárnyától magát.

Isten jóságos szemét nem felejti,
Enyhíti szegény lángész nyomorát,
S mint ifjú lány virágbölcsőbe rejti
Atyjának agg korát.

A rosszak késő bánatát felírja,
Reménnyel tölt el aggódó anyát,
S a szívet résztvevő sóhajra bírja,
A szem nyomort ha lát.

Egy ilyen égi hírnök él közöttünk,
Kit megragadt a föld szerelmesen
De tekintete sírva jár fölöttünk
Hazájában, az égbe' fenn.

Nem homlokának fehérsége, fénye
Árulta el nemes titkát nekem,
Termékeny lángú, isteni erénye,
Szeme sugára sem.

De ennyi fénytől elkábulva lelkem,
Hogy szent fényébe olvadjak, kísért:
Ám helyén félelmes arkangyalt leltem
Keblén ércből a vért.

Ne engedjétek oh, hogy újra lássa
A szeráfot, kit szárnya égbe vitt:
Felismerné bűvös megszólalása
Estvéli hangjait.

És akkor éjjel meglátnátok őket,
Fényesen szelve a csillagmezőket,
Testvéri ölelésbe fonva:

A tengerész pedig, jós jelre várva,
Mutatna lábuk tündöklő nyomára,
Mint a világító toronyra.

egy vers Vandulek Zsókától:

Hegytetőn

Kimenekültem a betondzsungelből,
Itt fenn a hegyen nyugalom van, béke,
elegem van mára az emberekből,
itt tiszta és szabad lehetek végre.
Lágy révület meleg hullámmal átfog,
itt közel érzem magamhoz Istent,
míg ott lenn a városon sötét szmog
lomhán elnyúlva betakar mindent.
Az a feketeség lenn olyan furcsa,
mintha nem is az autók bűze lenne,
hanem az emberi tettek harca,
sátáni gonoszság küzdene benne,
irigység, kapzsiság, nagy gyilkos hajsza:
az embert minden a pénz után hajtja,
törtetés, hatalom- markában tartja…
Az ocsmány szmogfelhő védi és takarja.

A csúf, a rossz, a bűn mind lenn maradtak.
Itt nincs gond, rend van és nyugalom,
fenséges csend, végtelen békesség:
…Isten óvó kezét érzem magamon.

Te leszel már ereimben a vér
s te az eszmélet,te a kábulat,
te a világ rengető tudat
míg lassan végleg átalakulok
s élni már csak általad tudok.

CSUKÁS ISTVÁN:
SZERELMES VERS


Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.