Versek

"Jégtánc
Egy álom a jégen
Siklani tova,
Régi emlékek
Gyönyörű szép sora...

Benned Tűz lobog,
Hevít a vágy foka,
Jégpáncélom kőkemény,
Nem olvasztasz fel soha?

Érintsd forró újjaid,
Jéghideg ajkamhoz,
Légy türelmes velem,
Húzz közelebb Magadhoz...

Ha táncolunk a jégen,
Talán el is csúszhatunk,
De ha mellettem Vagy,
Erőssé válhatunk!

Kezed érintésére
Felolvad majd testem,
Átveszi a forróságot,
Amit mindig is kerestem.

Hallgasd a dallamot,
És érezd a zenét,
Lásd meg szememben,
A vágy üzenetét!"

"Régen nem láttalak,
És mégis bízok Benned,
Hogy egyszer eljössz hozzám,
Hisz, mellettem kell lenned...
Olyan jók lehetnénk Együtt,
Próbáljuk meg kérlek,
Egymás karjában nyugodni,
Átölelni Téged...

Karjaimat lassan,
Nyakad köré fonnám,
Engednél a csábításnak,
Arcodat simogatnám...

Hiába van mellettem más,
Csak Téged lát a szemem,
Tiéd minden gondolatom,
Fedezz fel Édesem!

Mert Te vagy a Tűz,
Aki felhevít és éget,
Nem akarok mást,
Egyedül csak Téged!"

Dehogy.. csak tetszettek ezek a versek... és mivel pár napja kénytelen vagyok mellőzni Kedvesemet Magam mellől némelyikből idéztem Neki.. kicsit 400 km-ről izgattam wink

Amikor az éjszaka álommá szövi a tegnapot,
Akkor szerelmesen karodba olvadok.
Elcsitulnak köröttünk a város zajai,
Csak a szellő lágy hangjait hallani.

Ahogy testemet ölelésed bűvkörébe vonja,
Megszűnik a külvilág, meghal minden gondja.
Csak Te létezel akkor és árnyékodként én,
Szemedből a szerelem sugárzik felém.

Napfény ízű csókod még forrósítja számat,
De már hűvösebbnek érzem a nyári éjszakákat.
Most még sem a hideg borzongatja testem,
Hanem a bennünk tomboló szerelem.

Magadhoz szorítasz, forró tested hevít,
A szerelem minket az egekig repít.
Annyira akarlak, belesajdul lelkem,
A vágy szinte, tűzként száguld ereimben.

Ölelsz, és ölellek, csókodra csók felel.
Forró pillantásod, szinte megperzsel.
Lélek a lélekkel, a test testtel egyesül,
A vágy keltette dallam, testünkben felcsendül.

Testünk ívbe feszül, lélegzetünk zilál,
Minden porcikánk, enyhülésért kiált.
Mozdulatainkkal a csúcshoz közelítünk
A gyönyör ostorcsapásként, árad szét bennünk.

Elcsitulnak lassan, a vágy keltette hullámok,
Az önkívület után magamra találok.
Boldog mosollyal a szemeidbe nézek,
S már csak simogató kezemmel becézlek.

Együtt voltunk, szeretkeztünk, beteljesült vágyunk.
A mámor szárnyain csillagok közt szálltunk.
Tűz voltál az ereimben és sóhaj a számon,
Te vagy az én beteljesült s valóra vált álmom.

(Macidó már szúrt be több verset ladyJ-től..ez itt egy újabb)

Tiltanám szívemnek ezt a szerelmet,
Akarom, mégis tudom, nem lehet.

Megismertelek, mosolyod elvarázsolt,
Gyengül a kötelék, mely máshoz láncolt.

Elrejtjük érzéseinket a világ elől,
Melyek lopott óráinkban törnek elő.

Vad vágyak féktelen lángja
Ha láthatlak testem átjárja.

Gondolataim mindig nálad járnak,
Vánszorog az idő, amíg újra látlak.

Boldogságot adtál sivár életembe,
Szerelem fűszerével hintetted be.

Szeretnék melletted lenni,
mert olyan vagy nekem,mint az élet köve,
Szeretnélek átölelni,
el nem engedve,mindörökre.

Szeretnélek elfeledni,
hisz hiába szeret szívem Téged,
Szeretnélek nem szeretni,
mert így is fáj az emléked.

Szeretnélek nem ismerni,
hisz látva lelkem meginog,
Szeretnélek inkább megvetni,
mert így örökké fájni fog.

Ha most itt lennél velem, s
foghatnám kezed,
miközben némán nézném szemed,
csak, hogy lásd bennem,
mennyire jó veled.

Ez az érzés,
Kettőnk szívügye.
Ez az érzés,
Szívünk melege.

Ez az érzés,
Mindent megszépít.
Ez az érzés,
Minket boldogít.

Szép érzés.
Szép Neked,
Szép Nekem,
S szép neve van:
Szerelem.

Álmatlan éjszakák
álmos nappalok
váltják egymást
türelmetlen vagyok.

Vidám leszek és boldog,
mint egy gyerek
ha új játékot kapott
csak veled legyek.

Várom már a percet
mikor újra látlak
megint veled leszek
két karomba zárlak.

Látom mosolygó szemeid,
elbűvölnek már megint
mosolyt csalok arcodra
csókot adok ajkadra.

Hallgatom a szívverésed
Csendben telnek el a percek
Ilyenkor nem érdekel az óra
Erre vártam már régóta

Elmeséled merre jártál
öröm ért-e, vagy tán sírtál
úgy történt-e ahogy vártad
nem maradhat benned bánat.

Két szemed tüze
A végzetem lett
Fogva tart.

Maradj mellettem
Szoríts magadhoz
Így akard.

Testünk a vágytól
Belülről lángol
Majd'el ég.

Egybefonódva
Nincs köztünk más csak
Szenvedély.

Repülve szállunk
Leszedünk minden
Csillagot.

Lüktető fényét
Remegő testtel
Átadod.

Ébred a hajnal
Harmat ragyog a
Válladon.

Ködtakaróba
Burkolunk mindent
Álmodom

Újra itt a szobádban,
mély derengő félhomályban.
Hullámzó időtlenségben,
lángoló tekintetedben.

Fojtsd magadba bűvölő szavaid,
lelkemet se érintsd!
Kínoz hazug szerelmed,
még is csak téged ölellek.

Belémfúlnak a szerelmes szavak,
forró lehelletedben perzselődöm.
Kezemben szíved érzem,
még sem vagy itt velem.

Kedvenc ártatlanságod
bennem mindent elemészt.
Az érzés, mi a mennybe repít,
megalázó, és mindent elborít.

Újra itt a szobádban,
mocskos, remegő félhomályban.
Kihűlt verejtékemben,
sürgető tekintetedben.

Még néhány szívdobbanás
hullámzik bársony melled,
akarnál érinteni bárhol,
érzem neked is kellek.

Akarom én is forró tested,
repülni veled a kéj szárnyain,
kívánok eggyé válni veled,
vágytól reszketnek tagjaim.

Öleden bimbódzó ágként nő az
mi engem boldoggá tehet.
Nyíló kelyhembe most mártsd belé
de lassan szeress ha lehet.

A mámor elviselhetetlenül ölel
de csókod gördül végig hátamon,
s újra hallod sóhalyom: Ölelj!
Mosolyogsz éledező vágyamon.

Szomjazom utánad
akarom még forró sóhajod,
a hajnal nélküled talált,
ágyamon tested hagyott nyomot.

Elég ha rád gondolok
s a mámor felém kacsint,
szívem gyorsabban ver
s vérem fellángol megint.

Oh, hogy perzselődöm én,
ölemben nedves tűz a vágy,
buja álmaim közt várlak én
csak ne érje érte vád.

Kisfaludy Sándor.

A szerelem birodalmát
Szivem öszvefutkozta,
És elvesztett nyugodalmát
Szorgalommal nyomozta:
Imigy kémlelt nyugvóhelyet,
Hogy mindent víz takara,
A végtelen özön felett
Noe szelíd madara.
Haszontalan jára kele,
Mert nyugalmat még sem lele:
A galamb a bárkába,
S ez visszatért - kinjába.

Van egy ország, ahol álmomban jártam,
Magyarország! Ahol az arcodban láttam a magam arcát.
Az ölelésben bőség, Az igazügyben hűség voltál.
Én ezt az arcot már őrzöm, Magyarország!
Hiszek az álmomban egy életen át!

Magyarország! Te vagy a szívembe írva,
Magyarország! Te vagy a lelkemre bízva,
Magyarország! Hát Te vezess most engem,
És amit meg kell tennem, segítsd!
Legyél a holnapban rejlő bizonyosság!
Én csak az életem bízom Rád!

Van egy ország, ahol álmomban jártam,
Magyarország! Ahol az arcodban láttam a magam arcát.
Gyere és egyszer végre,
Amikor új nap ébred, Te várj!
Gyere és bújj hozzám, újra, Magyarország!
Én ezer év óta vágylak már!
Gyere és egyszer végre,
Amikor új nap ébred, Te várj!
Gyere és bújj hozzám, újra, Magyarország!
Én ezer év óta várlak már!

Magyarország! Idegen földön, ha járok,
Magyarország! Velem az út is megfordul, haza hozzád!
Velem az ősök kérlek, engedd, hogy benned éljek tovább,
Ahogyan ők élnek bennem,
Magyarország! Milliók áldása szálljon Rád!
Velem az ősök kérlek, engedd, hogy benned éljek tovább!
Ahogyan ők élnek bennem,
Magyarország! Milliók áldása szálljon Rád!
Legyél a holnapban rejlő bizonyosság!
Én csak az életem bízom Rád!
Legyél a holnapban rejlő bizonyosság!
Milliók áldása szálljon Rád!

Geszti-Oláh

Csalódás

El, bujtó suttogás! a tiszta lélek

Ostromod tetőpontján ráz le téged.

Csak a tetteidben vagy fekete,

S úgy látszik, ez a vádak gyökere.

Még most is úgy gondolod, érsz annyit nekem,

mint akit egy hazugságod mennyekbe repít.

Mindezt tudjuk; de kerülni ki tudja

A menyország poklait.

Eszközzel őrizni emlékedet, nem lehet,

Számomra az lenne a jó, hogy elfelejtselek.

Juhász Gyula
Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Kosztolányi Dezső
Szerelmesek

A fejüket a tenyerükbe véve
úgy nézik egymást,
mint akik nem látták már ezer éve,
dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,
szép mozdulattal
testük csodásan égő drágagyöngyét,
majd szájukat a csókhoz igazítják,
keresve átkozott-zárt életüknek
a nyitját,
de tétováznak még, várnak sokáig,
eltávolodnak, úgy tekintenek föl
a messze mámor ködbe fúlt fokáig
boldogtalan szemük széjjelmeresztett,
nagy csillagával, hogy magukra öltsék
a könnyű vágyat, mint nehéz keresztet,
és szájuk és szemük és benn a lelkük
reszket.