"Valahol egy szó
Talán maradandó
Szeretlek, hiszem
Csókod izét érzem

Város határán állok
Rád azóta csak várok
Mióta elmentél innét
S ígérted jössz még

Ülök még a széken
Fényképed nézem
Emlékek, képek jönnek
S örökké Téged reméllek."

"Talán hittem, talán nem. Nem tudom.
Egy hulló csillagnál született kívánság volt.

Gyere, hozd az álmom
Gyere, hordozd kívánságom
Mindenem benned látom
Minden éjem és nappalom

Kívánság megszületett. Bennem, benned.
S a sors egy esten mellém engedett.

Érintelek, érintesz. Nyújts hát kezed.
Sose eresz el engem, mint én sem téged.
Szoríts erősen. Életed életem.
Minden nap csak neked létezem.

Sok ideje, hogy bennem élsz, s a remény.
Ne engedj másnak, mint oly réges-rég."

"Ahogy álltam, a hajnalra várva,
Lelkem megpihent a csendben, majd árva
Sóhajként szökkent belőlem az éjbe.
Menj! Keresd meg a Napot! suttogtam félve.
Keresd a fényt, hosszú volt az éjjel,
Sötét árnyak vettek körül, s kéjjel
Martak belém, megzavarták álmom,
S én hagytam őket... De tudnod kell: bánom
A sötét minden pillanatát, mi átkozott
Éjt szült, s vágyat, reményt áldozott
Teremtés helyett... Keress fényt nekem, Hogy vele a hajnalt hívhassa énekem!
S ha rám talál az ébredés, azt hiszem
Nem engedném el Napom, többé nem..."

"Érzem bűbájolló illatod
Figyelem minden gondolatod
Látom csillogó mosolyod
Tudom én Tiéd vagyok

Csókod forrong ajkamon
Tested parázslik ágyamon
Érintésed szerelmes arcomon
Pillantásod átvarázsol álmokon

Napok múlnak egymáson
Idő eltűnik minden vágyon
Az öröklét nem álom
Az idő-tér nem elmúló

Szerelem csak a miénk
Vágyam csak Tiéd
Érzelmek el nem tűnnek
Szerelmünk-e az örök fényévben."

"Egyszervolt
Különleges,
Mámorító szép napon
Előtűntél meseszép vágyaim elképzelt
Romantikus világából. Ott voltál, ragyogtál,

Mosolygós
Arcoddal és
Csókoló ajkaiddal
Megbabonáztál. Csillogó szemeiddel rám
Néztél, megzaboláztál. Szerelemre gyúlt szívem

Lángolni
Kezdett rögtön.
Vágytam az érintésed,
Csodás vonzerőt sugárzó tekintetednek
Nem tudtam ellenállni, talán nem is akartam.

Tudtam azt,
Kellesz nekem.
Mámoros éjszakákat
Szerettem volna átélni Veled. Véremet
Felforralta a közelséged, izgató lényed

Sugara.
Vágyakoztunk
Mindketten, mert tudtuk azt,
Hogy erre a pillanatra vártunk régóta.
Szerelmünk zálogát megpecsételtük. Forró,
Magas hőfokon izzó szenvedélyes éjszakánk

Azóta
Sem múlik el.
Terád vártam Kedvesem,
Téged kerestelek egy életen keresztül.
Szerelmünk "örökké tartson és még három napon".

"Édes, mint a méz, melenget,
mint az angyalok melege,
kedves szavaid, a szíved
gyönyörködtető gyönyöre.

Életem kis Csalogánya,
Gyönyöreim okozója,
minden gyönyört Te adsz nekem.
Édes szavaid, kedvesek.

Boldog vagyok, Boldog, Boldog,
Veled, Veled és csak Veled!
Gondolatok éter síkon,
Sok-sok szép, csodás üzenet.

Édes érzés tartson mindig,
Ne csak egyig, ne kettőig,
Három napig és örökké,
Örökké és három napig! "

Jenei Szilveszter-Koltay Gergely: Szeretlek akkor is

Tudod én akkor is szeretlek, amikor alszol.
Mikor nem gondolsz rám...
Tudod én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon.
Amikor azt gondolod, így nem mehet tovább.
Én akkor lehunyom szemem,
és azt a filmet nézem, ami az életünk...
Kimondott és kimondatlan mondatok.
Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,
azon, melyen nincsenek táblák,
és nincs korlát a halálos kanyar előtt...
Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,
s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki.
Valami kéne még, valamit kéne tenni.
De én akkor is szeretlek, ha néha fáj.
Ha néha előbúj rejtekéből a magány,
a dögevő, mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett.
Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,
csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj.
Tartson tovább a szenvedély,
mert akkor húsodba marnám a jelet,
mely üzenet hordoz: még minden lehet.
Szeress, mert adni kell, hogy kapj.
Higgy imáidban, s ne védkezz önmagad ellen!
Légy költő és légy színész!
Játssz prédikátort a pokol kapuja előtt,
játssz szüzet, még ha az ördögnek is kell táncot járnod!
S játssz nekem is boldogságot!
Szeretlek akkor is, ha Te magadat egész másképp látod,
szeretlek akkor is, ha az életed csak egy gazos mellékvágányra várat
szeress kicsit jobban!
Szőkén és feketén szeretlek,
mint a villám szeret a fülledt nyárban,
mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó napsugárba.
Szeretlek akkor is mikor alszol...
Szeretlek, félve, haraggal...
Szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal...
Szeretlek...
Szeretlek...

"Mint szürke lepellel bevont felleg,
Az álmom végigkísérte a napom.
Felültem az ágyamban reggel, s
Minden Te voltál. Minden gondolatom.

Be sem kellett hunynom szemem,
Mégis minden percet újraéltem.
Újra éreztem tested melegét, s
Bőröd puhaságát most is érzem.

Ujjaid nyoma még égeti bőröm,
De mosolyod összeszorítja szívem:
Gyötrelem, ha újraélem csókjaid, s
Tudom: nélküled semmim sincsen!

Fáj éreznem, ahogy álmomban öleltél,
Fáj újra hallanom, hogy szeretsz!
Mintha a lelkem tépnéd ki, mikor
Átölelsz, s szerelmesen szemembe nevetsz!

Mint szürke lepellel bevont felleg,
Az álmom még most is kíséri napom.
Lefekszem ágyamba, vársz már rám.
Fáj, hogy szeretlek. Mégis ez minden gondolatom. "

Egy indián törzsfőnök verse:

"Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódási, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.

Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelentétéből meríteni életed.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit, és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

"Amikor egyedül vacsorázol
És magaddal bújócskát játszol
És otthonról hazamennél
Akkor érzed, hogy magányos lettél.

Mikor a tükörben idegen az arcod
És eluntad végleg a harcot
Mert tudod, hogy sohase nyertél
Akkor érzed, hogy magányos lettél.

És hiába mondod magadnak
Hogy nem vagy egyedül
Hogy más is ugyanúgy magányos
És másnak sem sikerül.

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk
Hogy sokan vagyunk egyedül
A magány, az nem az, ami körülvesz
Hanem az, ami hiányzik - itt belül.

Mikor az évek már összefolynak
És nem jelent semmit a holnap
És magadtól fel se kelnél
Akkor érzed, hogy magányos lettél.

Amikor semmi sincs, ami fontos
És nincs már kedved a szóhoz
És mindegy, hogy kit szerettél
Akkor érzed, hogy magányos lettél. "

"Rémálomból felébredve,
Verejtékcsepp csurran csendbe.

Végigfolyik arcomon,
Ma sem melletted álmodom.

Sűrű sötét éjszakában, az a vágyam,
Hogy kezeidet megtaláljam.

Mert e komor éji képbe,
Kellene már egy kis béke.

S, tudom, nyugtot csak úgy lelek,
Ha álmaimból Melletted ébredek."

"Csak sóhajts Drága,
S máris ott vagyok.
Csak szólj rám néha,
S figyelve hallgatok.
Csak kérj meg, cserébe
Bármit megteszek.
Csak érints, érezz, érts engem,
S Tiéd leszek!

Birtokolj, hisz tudod,
Tiéd minden hatalom.
Testemet, s benne ezt a kis szívet:
Neked adom!
Óvj, vigyázz, ha bántanak
Védj meg mindentől.
S, ha netán, egyszer e
Zűrzavaros világ összedől:

Te akkor is maradj velem,
S egy nagy tégy csodát:
Csak legyél, legyél, mindig legyél
Egy életen át!"

"Hittem a szavakban mik édesen csengtek,
Hittem, hogy egyszer én is fontos leszek.
Álmokba fogva reméltem én a holnapot,
Amit már Tőled soha meg nem kaphatok.

Ittam a szavaid, és végtelenül szomjaztam,
Hogy a tudásodat én is ugyanúgy tudhassam.
Óriásnak láttalak, a legnagyobb embernek,
Hittem mindig hogy Veled boldog lehetek.

Megtanultam jól, hogy a szerelem végtelen,
S, ezt a szerelmet most végtelenül szenvedem.
Jártunk kéz a kézben sokat, büszke voltam Rád,
De már talán a saját büszkeségem is tovaszállt.

Hazug szavak voltak, nem volt csak ámítás,
Minden, az egész élet csak egy nagy csalás,
Ha menni akarsz, indulj, vissza nem tartalak,
Ne hidd, hogy kellesz, már nem is akarlak.

Nem kell már a csók, és nem kell az ölelés,
Nem kell a megjátszott, csalfa színlelés.
De a legszörnyűbb, hogy most én is hazudok,
Mert nélküled élni, létezni már nem tudok."

"Élnem kéne az életem mással,
Nem kellene hadakoznom a világgal,
Hisz mindenkinek boldog élet a vágya,
S, valaki talán ezt meg is találja.

De még tátong bennem a mély seb,
He eltakarom se lesz sokkal szebb.
Begyógyul, de a heg hosszan húzódik lelkemen,
Hogy így hazudott galád módon el nem feledem.

S, kit egyszer megégetett már a szenvedés pokla,
Jobban figyel majd minden apró-cseprő dologra.
Nem lesz még egy, kinek szívem ily őszintén adnám,
Nem lesz még egy férfi, kiért az életemet is odaadnám.

Ő érte égnék örökkön örökké a perzselő máglyán,
Ha a szívét csak egy dobbanásra visszakaphatnám.
Hiába a hazugság, az észnél erősebb a szívem,
Nekem a szeretetem volt csak minden kincsem.

Az ilyen sebekre az idő gyógyírt nem hozhat,
Legfeljebb, ha némi beletörődést, ha okozhat.
De csak egy gondolat, és máris könnyes a szemem,
Azt hiszem ilyen a soha el nem múló szerelem."

" Elengedni valakit, ki tán soha nem volt enyém,
Elengedni két kezét, vajon hogyan is tehetném?
Bár szívemet aprócska cafatokra tépte szét,
Még így is pici szilánkokban őrzöm emlékét.

Hétköznapi dolgok, pár fénykép, semmi több,
Fájó emléked mégis örökre belém költözött.
Így alkotunk egyet, még ha nem is vagy velem,
A szerelem rabláncát ésszel fel nem téphetem.

Hadakozzak ellene? -. Minek is tenném.
A sors akarata sokkal erősebb ennél.
Mondhatnám, hogy gyűlöllek, utállak,
De nem való hozzám a fagyos utálat.

Én e világra tiszta embernek születtem,
S, bár mégis hamis álmokat kergettem,
Magamat többé nem piszkolom be soha,
Soha többet nem leszek olyan ostoba.

S, úgy tűnik, most sem én vétkeztem,
Kérdem, milyen bűnt is vétettem?
Hogy csak megalázást kaptam,
Pedig én gyémántokat adtam.

Szívem kincseit felkutattam,
Hogy büszkén adhassam,
Jó emberré változtam Érted,
Hiszen, Te voltál, ki ezt kérted.

Változtam, és igen is jobb lettem,
Az álarcot, mit viseltem, félretettem,
Hogy igazán lásd, belül ki vagyok,
S, elfogadd azt, amit én adhatok.

De látom, a Tanítóm becsapott,
Hisz Ő maga más emberré változott.
Talán ilyen volt, s csak én nem vettem észre
Hazug szavak, csalások, ámítások közepette,
Hogy ki is Ő:
A szívemet széttörő
Lelkemből feltörő
Rímeket eltörlő
Torzszülött.

Egy torz lélek mesés álarc mögé rejtve,
Hamis szavak felejtő bájitallal elkeverve,
Csodás masni az üvegcse nyakára tekerve,
S ha ezt megiszom, bűneid: - elfeledve.

Mert haraggal a szívben élni nem lehet,
Mert mindennél fontosabb, hogy legyen bennem szeretet,
S, ha van bennem sok-sok szeretet, a lelkem így már elmehet,
Egy igazabb, tisztább jövőt kereshet. "

"Ne mondd, hogy szeretsz,csak mosolyogj rám.
Ne mondd, hogy kívánsz,csak ölelj át.
Ne mondd, hogy örökre,csak pihenj meg.
Ne mondd, hogy maradsz,csak légy őszinte.
Ne mondd, hogy mindent,hisz csak perceket kérek,

S én sem mondom szeretlek,csak mosolyom simogat.
Én sem mondom kívánlak,csak karjaimba zárlak.
Én sem mondom örökre,csak veled pihenek.
Én sem mondom maradok,csak őszinte vagyok.
Én sem mondom minden,hisz csak perceket adhatok. "

Gondolatok...
Mintha csak kicsit hülye lenne a világ:
karcol bóbita-tarajjal a szinpados való,
s szembekarmol vicsorgó jajjal a legjobb barát.
Szavak, csak szavak ékeznek, a többi porladó...

Máskor figyelmesebb légy, kedves Tom, a versednek csak a címét küldted el, a többi lemaradt...
Tehát:

Tom:
NEM TUDOM

Nem mondom, de szikrázón tűzvörös az ég,
Nem mondom, de moccannak bájos tőzikék,
Nem mondom, de egyszer így, másszor úgy igéz,
Nem mondom, de a Nap rámcsurgó égi méz...

...a többit, sajnos nem tudtam kibetűzni:)

Bocs: "...NEM MONDOM" (Ez egy válasz X üzenetére (2006. 02. 05. vasárnap 18:09), amit ide kattintva olvashatsz)

Tudom, láttam, és nem gondoltam, hogy így reagálsz.Na, menj, és morogj tovább, nem zavarlak... :(((