Szép Ernő:
Meglátod

A csillagok fölé
repül már az ember,
s lemegy olyan mélyre,
amily mély a tenger.

És lenn a tengerben
már fotografálhat,
ismerős lesz minden
rejtett növény, állat.

Mindennap az ember
új csodára ébred,
nem lesz semmi titka
majd a mindenségnek.

Távolba láthatunk,
távolba hallhatunk,
hosszú lesz az élet,
tán meg se halhatunk.

A lehetetlent is
szabad lesz remélni;
meglátod, hogy milyen
érdekes lesz élni.

Halász Ildikó: Valami elveszett...

Valami elveszett valahol
ott a mezők felett
az alkonyba csapódott,
megsemmisült, szétesett,
vagy őrzik még a fák
a kertek mélyén zörgő levelek
a zúgó pisztrángosok
a dermedt utcák
borzongó sikátorok
talán itt lapul a kövek alatt
rejtik néma ajtók
elzárják sima arcok-üvegfalak
vagy homokként ott él a romokban
fekszik a földben, agyagban
a sárguló csontokban.
Én keresem csillagban
szél sodorta, gyűrött hírlapban
útszéli árkokban
vágytól meggyötört álmokban
de nincs sehol.
Vagy nem is volt.
Csak karok árnyjátéka létezett
és a szívemen egy betöltetlen, fehér folt
egy védtelen, üres rés.
Valahol elveszett
ott, a mezők felett
egy angyali ölelés.


Klikk:


Valami elveszett

Sötét is, fehér is

Hideg szelek elmúltával
újra jöhet melegség,
a levelek lehulltával
új rügyet szülhet az ég,
a múlások elmúltával
újrakezdés újra jön,
bánatoknak halálával
újra éledhet öröm.

Csukott szemek sötétségét,
újra nyitja majd a fény,
falak közül kivezet még
társul szegődő ösvény,
jelen húzó mocsarából
tárt karokkal hív jövő,
közelít még majd a távol,
gondköveket eltörő.

Soha nincsen utolsó vég,
mindig jöhet újulás,
vizet adhat vissza a jég,
minden másból lehet más,
körforgásból kivezethet
horizontig menő út,
csak ennyit higgy: mindenkinek
sötét is, fehér is jut,
s zárnak, nyitnak is kaput.

(általam ismeretlen költő

Francis Carco: Eső

Esik: ez nagyszerű! Imádlak.
Itthon maradunk, ugyebár:
egymással törődünk mi már csak,
mikor ily késő őszre jár.

Esik, lenn a sok taxi jön-megy,
autóbusz imbolyog tovább,
s a Szajna uszályai bőgnek,
alig értjük egymás szavát.

Ez nagyszerű; esik. Fülelve
lesem, ahogy az ablakon
pattog a zápor, csepp a cseppre.
S te rám mosolyogsz biztatón.

Imádlak. Ó, hogy sír e csendes
csobogás: akár egy agyő!
Mindjárt elmégy, és mintha, kedves,
szemedben esnék az eső.

/Rónay György fordítása/

Ellen Nitt:
Azt hittem

Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.

Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.

Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.

S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.

Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.

De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.

És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.

Fordította: Képes Géza

Reményik Sándor:
A gondolat szabad

Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!

Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: ,,állj!''

Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!

Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester - téged ki látott?

Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.

Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed s korlát, határ.

Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát - az Isten egyedül.

Tagore: Mondd meg nekem

Mond meg nekem, igaz-e mindez, szerelmesem, mondd, mindez igaz-e?
Ha ezek a szemek kilobbantják villámukat, kebledben a sötét fellegek viharosan felelnek reá.
Igaz-e, hogy ajkaim édesek, mint az első tudatos szerelem fakadó bimbója?
Májusok eltűnt hónapjainak emlékei zsonganak-e tagjaimban?
A föld lábam érintésétől dalokat rezzent-e hárfamódon?
Igaz-e, hogy harmatcseppek hullanak az éjszaka szeméből, ha megjelenek, és a reggel fénye örül, ha beburkolja testemet?
Igaz-e, igaz-e, hogy szerelmed korokon és világokon át vándorolt egyedül, hogy engem megkeressen?
S hogy végül megtaláltál, ősrégi vágyad teljes nyugalmat talált szelíd szavamban és szememben és ajkamon és lebegő hajamban?
Igaz-e, hogy a Végtelen misztériuma van kis homlokodra írva?
Mondd meg nekem, szerelmesem, mindez igaz-e?

/Áprily Lajos fordítása/

Lermontov: Nem az égnek vagy angyaloknak

A Mindenható nem az égnek
vagy angyaloknak alkotott;
ha csak szenvedek, minek éljek?
Ő tudja, mért élek, halok!

Akár démonom, a gonosznak
társaként, gőg homlokomon,
gondtalanul kell, hogy bolyongjak,
égen, földön nincs rokonom!

Kutass kicsit emlékeidben,
tekintsd együtt sorscsillagunk,
s könyörtelen szív, végre hidd el,
hogy mi ketten egyek vagyunk.

/Rába György fordítása/

WILLIAM BLAKE

A VADVIRÁG ÉNEKE

Amint jártam az erdőt,
Hol zöldül az ág,
Hallottam, dalt dúdol
Egy vadvirág:
"Sötétben háltam,
Siket éjbe hulltan,
Mormoltam: félek
S gyönyörbe fúltam.
Reggel nekivágtam
Színében a láznak,
Hogy új Öröm érjen,
De csak megaláztak."
(Gergely Ágnes)

Kavafisz: Test, gondolj arra

Test, gondolj arra, ne csak, hogy hányszor szerettek,
Ne csak ágyakra, ahol hevertél,
De mind a vágyakozásra, mely érted
Világosan villámlott a szemekben,
És remegett a hangban, s valamely
Véletlen gátlás meghiúsította...
Most, mikor minden a mély múltban rejtezik,
Úgy rémlik, mintha magadat mind arra vágynak
Odaadtad volna akkor - mennyi villám!
Gondolj arra, hogy a rádnéző szemekben,
Hogy remegtek a hangban:test, emlékezz arra.

/Vas István fordítása/

Szép Ernő:

FECSKE ELFUT A SZÁRNYÁN

Fecske elfut a szárnyán,
Messzire jár,
Nem látni már.
Jó volna arra menni,
Jó volna arra lenni,
Amerre a madár.

Felleg az égen elmegy,
Elmegy, de kár,
Nem látni már.
Jó volna arra menni,
Jó volna arra lenni,
Arra valami vár.

A szél jön a mezőben,
Hajamba jár,
Elhagyja már.
Jó volna arra menni,
Jó volna arra lenni,
De soha meg nem vár.

Pitypangról a pihéjét
Elfújta már,
Nem látni már.
Jó volna arra menni,
Jó volna arra lenni,
Ki tudja, merre jár.

Higgy!
/Nazim Hikmet/

Higgy a magban, a földben, a tengerben,
de az emberekben higgy mindenekelőtt.
Szeresd a felhőt, a gépet, a könyvet,
de az embert szeresd mindenekelőtt.
Éld mélyen át
a száraz ágak,
kihunyt csillagok,
s beteg állatok bánatát,
de az emberét mindenekelőtt.
Tudj örülni a föld minden örömének,
tudj örülni a fénynek és sötétnek,
tudj örülni a négy évszak színének,
de az embernek tudj örülni mindenekelőtt!

Tagore: Ne menj el

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól súlyosak.
Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz szerelmesem.
Felrezzenek s kinyújtom kezem, hogy megérintselek. Kérdem magatól: "Álom ez?"
Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

/Áprily Lajos fordítása/

Reményik Sándor:
Gyógyíts meg!

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája...
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen - nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképen.
Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam-illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, -
S maradtam mégis torz és átkozott.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is - tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem - megköszönni

Móra Ferenc:
Szeretem én nagyon

Szeretem én nagyon
A bárányfelhőket,
Csendes alkonyaton
El-elnézem őket,
Ahogy legelésznek
Mezején az égnek.

Mikor a nap hunytát
Siratja a harmat,
Terelgetik őket
Friss, fürge fuvalmak
Le a szemhatárba,
A kerek karámba.

Lassan ezüstgyapjuk
Violásra válik,
Néha egy-egy villám
Közibük cikázik,
Mintha ostor volna,
Sugarakból fonva.

Mire besötétül,
Elalusznak szépen,
Álmuk a hű pásztor
Virrasztja az égen:
Teli hold világa,
Aranyos subába.

Verhaeren: A ház, hol szivünk

A ház hol szivünk szerelme lángra lobbant,
s hol kedves bútorok töltik meg a szobát,
ketten lakunk mi most, s az ablakon át
rózsák néznek be ránk a nyári hónapokban.

S vannak napok, olyan vigasszal édesek,
s oly csenddel ittas és gyönyörű nyári órák,
hogy megállítom ott, a tölgyfa-ingaórán,
a gyors időt, amíg aranykorongja leng.

S akkor a perc, a nap, s az éj miénk titokban,
s a boldogság, ha jő suhanva s meglegyint,
szivedet hallja csak, s a szívemet, amint
ütésük hirtelen egy csókban összedobban.

/Szegzárdy-Csengeri József fordítása/

Szívem fáj

Szívem fáj, nem akarok élni,
rohannék hozzád,
S bámulnám a szád.
Ha már velem vagy tudok remélni.

Lelkem sajog s rád gondolok,
Mit tettem meg érted, s mit nem
Csak erre gondolok.
Ha veled vagyok, érted koldulok.

Fájdalmas az élet nélküled nekem,
Nem tettem meg mindent
Érzem én itt benn.
Túlélni nem tudom, csak ha te vagy velem.

Ha veled lennék újra, istenem
Kinyílna a világ kedvesem.
Megadnék én mindent édesem,
Amit eddig senki sem.

S most könyörgök, add meg az esélyt, édesem
Megadhassam azt, amit mástól remélsz.
Legyünk együtt reggelt s éjszakát,
És ha már velem vagy tudok remélni.
Együtt éljük tovább az élet viharát, kedvesem.
----------------------------------------------------------------------------
Karlo[VIP] #1479 | ma 09:07
SZERETLEK

Szeretlek, értsd meg kedvesem,
Mint ember a földön még sosem.
Szeretlek, úgy hogy szinte fáj,
S nélküled szürke minden táj.
Szeretlek édes drága nyuszikám,
Mellettem vagy a nap ragyog rám.
Szeretlek drága édes csillagom,
Hogy mondjam, távol vagy nagyon.
Szeretlek, megőrülök érted,
Nem tudom ezt mennyire érzed.
Szeretlek drága kis virág,
Te vagy számomra minden, a világ.
Szeretlek, bocsásd meg amit lehet,
Mert szerelmed keveset tehet.
Szeretlek, jó döntést hozz,
Boldogságot adnék, csodálkozz.
Szeretlek, mutatnám szerelmem,
Remélem jó jövőt adsz nekem.
Szeretlek drága kicsi szívem,
Remélem, imámra válaszod igen.
Szeretlek, rólad álmodok,
Felébredek s egyedül vagyok.
Szeretlek, s ha itt volnál velem,
Hidd el jó lenne neked, s nekem.
Szeretlek, s mindig rád gondolok,
Remélem te is, leszünk még boldogok.
Szeretlek s érted megalázkodok,
Nélküled élni nem tudok.

Felejts el és engedj!
Tudtad, hogy a Szabadság egy tankönyvben létezik,
Tudtad, hogy őrültek igazgatják a börtönünket,
Börtönben, a fehér, szabad, vad protesténs örvényben
fejjel lefelé lógunk az unalom szélén,
és kinyúlunk a Halálért egy gyertya végén,
megpóbálunk valamit, ami már régen ránk talált.

Jaj beteg vagyok a kétségtől.
Élj bizonyos kegyetlen déli kötések jegyében!

A szolgáké a hatalom. Kutya emberek és gyalázatos nőik
húznak ócska takarókat tengerészeinkre.
Beteg vagyok a savanyú pofáktól,
Bámulnak rám a tévétoronyból.

Rózsákat akarok kerti lugasomba, világos?
Királyi csecsemőknek és rubinoknak kell felváltaniok az
elvetélt idegeneket most a sárban.
Ezek a változatok vannak.
Véres étel a felszántott növénynek,
Arra várnak, hogy egy széttépett kertbe vihessenek minket.

Tudod milyen sápadtan és gonoszul,
milyen izgatóan jön majd a Halál egy furcsa órában?
Bejelentés nélkül és be nem tervezetten,
mert egy félelmetes és túl barátságos vendég,
akit az ágyadba vinnél.

A Halál mindannyiunkból angyalokat csinál és szárnyakat
ad nekünk ott, ahol olyan sima kellene, hogy legyen a vállunk,
mint a holló karma.
Nincs többé pénz!
Nincs többé jelmez!

Az a másik birodaom messze a legjobbnak átszik mindaddig,
amíg egy Másik Prédikáció fel nem tárja a Vérfertőzést
és a Természeti Törvényekhez való léha engedelmességet.

Nem megyek!
Inkább a barátok lakomája, mint az óriási család.

...Megérintettem a lány combját és a Halál mosolygott.

Összegyűltünk ebben az ősi és őrült színházban,
hogy hirdessük életörömünket. és meneküljünk az utca nyüzsgő bölcsességétől
Az istállókat megrohamozzák,
az ablakok közül csak egy marad épen.

Táncolj, és ments meg minket a szavak isteni gúnyolódásával!

A zene lángra lobbantja a kedélyt.
Ha az igazi király gyilkosai szabadon kószálhatnak,
Ezer varázsló támad az országban.

Hol vannak a lakomák, amiket nekünk ígértek?
Hol van a bor? Az új bor.
(Haldoklik a szőlőtőkén.)

Benünk lakó gúnyolódás. adj nekünk mág egy órát a vrázslatra!
Mi - a bíbor kesztyű
Mi - a seregély repülése és a bársonyos óra
Mi - az arab élvezetek ivadékai
Mi - a napkupola és az éjszaka

Adj nekünk Hitet, hogy higgyünk! Adj egy kéjes éjszakát!
Adj nekünk hitet az éjszakában!
Adj száz színárnyalatban egy gazdag világot Neked és nekem!
És selyempárnás házadba egy fejet, bölcsességet és egy ágyat!

Zavaros határozat:
Az itt lakó gúnyolódás követel téged magának!

A régi jó napokban még hittünk. De kis dolgokban még mindig
megkapjuk a Jóság dolgait és sportszerótlen homlokát.

.....