Ezek egyszerűen gyönyörűek!!

"Egy szép emlékkép már csak a múlt,
s bár megszürkült rég,
és visz az út.
Én mégsem hiszem el,
hogy többé sosem ölel a féltő két keze.

Mondd miért lett így,
csak, hogy kicsit végre én is értsem,
miért nem hívsz,
és állsz elém,
hogy szemtől-szembe mond:

Ami volt, szerelem sose volt,
csakis addig, és arról szólt.
Az az éj, nekem így, neked úgy.
De elmúlt...
Kár, pedig hittem a csókot, a szót,
s Tőled vártam vagy 100 év jót.
Ami volt, szerelem sose volt.
Már látom, csak még fáj....még mindig fáj.
Pedig szerettelek....én szerettelek!
Gyere állj elém, hogy szemtől-szembe mond."

"Egy kis virág lehullva mit jelenthet,
Letépték, de nem kellett senkinek,
Egy kis virág vajon mit remélhet,
Vízbe téve még így is szép lehet.

Túl fontos voltál nekem,
Túl fontos voltál nekem.

Nem akarok mindent,mindent újra kezdeni,
Nem akarok hozzád visszajönni már,
Emléked símogat, mint sziklát a tenger,
Tudom,hogy nem hazudhattál a legszebb éjszakán.

Vigyáztam rád ameddig csak hagytad,
Jó voltál,de más is jó lehet,
Elhittem,ha itt vagy csak az enyém vagy,
Talán kár,hogy elveszítelek.

Túl fontos voltál nekem,
Túl fontos voltál nekem."

"Te fenn ülsz egy felhőn,
Olyan tiszta az ég,
Átölel egy szellő,
Bárcsak én lehetnék,
Nem láttalak régen mégis így képzellek el.

Már nem vagyok földön, ott fenn szebb élet vár,
ÉS senki sem bánthat csak a magány fáj,
De bármerre járok, te mindig ott leszel,
Nem lennék nélküled, és még valami bánt,
De te még is elhagytál...

Vigyázz rám, mert nem vagy többé itt velem,
Vigyázz rám, ha túl hosszú a végtelen,
Vigyázz rám, mert jobb így neked nélkülem,
Csak mindig úgy vigyázz rám!

Már csak álmomban látlak, mintha szólnál hozzám
De a hangod oly távol meg sem érinthet már
Te nem bíztál bennem, és én nem vigyáztam rád,
Itt már nincs otthonom, olyan csendes a ház,
Még csak el sem búcsúztál!

Vigyázz rám, mert nem vagy többé itt velem
Vigyázz rám, ha túl hosszú a végtelen
Vigyázz rám, mert jobb így neked nélkülem
Csak mindig úgy vigyázz rám"

"Hazudtunk egymásnak
Egy hamisan képzelt jövôt
Mint ahogy árnyékot a gyertya lángja
Rajzol a szemünk elôtt.

Elhittük hogy együtt jó lesz
A szerelem ad majd erôt, de a láng kihunyt
S egy másik érzés újból elôre tört.

Elegem volt ennyi elég
Össze gyűlt rá a bizonyíték.
Miért kell hogy tovább szenvedj még...

Nemhogy egy nap , ezer év sem volna elég
Hogy megértsd azt amit szeretnék
Ez már a vég, tovább kell lépj...

Ártatlan a tekintet, ami kísért minden elôtt
Tudom nagy a csalódás
Ez minden reményt kiölt

Hidd el, hogy nélkülem jobb lesz
A kudarc ad majd erôt
Jobbat érdemelsz
S ha jól figyelsz
Egyszer feltűnik szemed elôtt."

"Magam sem értem, miért lenne szégyen?
Egy percet nem bírok ki nélküled!
Bolonddá tettél! Világgá kergettél!
Ha szeretsz, mondd miért teszed?
Úgy bánom, hogyha egyetlen szóval is
megbántalak!
Most látom a filmünk valahol elszakadt!

Megküzdök érted, angyal!
Könnyekkel és haraggal!
Bármit megteszek, hogy így legyen!
Megküzdök érted angyal!
Mással és önmagammal!
Csak kérlek adj időt nekem!

Te voltál minden féltve őrzött kincsem!
Ha nem szeretsz már semmim nem marad!
Próbáljunk újra rátalálni az útra!
Tévednünk megint nem szabad!
Ha egyedül vagyok, belehalok.
Annyit vártam, míg észrevettél?
Annyit küzdöttem, szeress!
Ha itt vagy, az idő megáll
Boldogság szívünkbe száll
Tartson így örökkön-örökké! "

Azt hazudtam, a szívemnek meghaltál
ne tudja meg soha többé hogy becsaptál
gyötör engem, ez az élet nem táplál
szegény szívem nyugodalmat nem talál.

Valaki szeméből könny csorog
az a valaki én vagyok
szememből könny csorog, ó könny csorog
boldog nemvagyok, pedig élni jól tudok
szeretni jól tudok, ó jól tudok.

Az életben egyszer voltam csak boldog
a szememben akkor is könny ragyogott
örömömben sírtam azért, hogy szeretsz
bánatomban, hogy az enyém neml ehetsz.

Megvert engem a jó Isten, de nem fáj
mert a szívem téged szeret terád vár
gyötör engem ez az élet, nem táplál
szegény szívem, nyugodalmat nem talál."

Ez szép volt!!
Kinek szól?

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

by ***Keny***(VIP):

"Elhagyott városok emlékeznek rám,
Ismerős arcodat emlékem őrzi már.
Néhány helyre visszamennék ott várnak még hiszem,
De száz helyről futottam már nem védett senki sem.

Sok mindenen túl voltam, mikor megláttalak,
Üvöltöttem szeretetért szememmel hívtalak
Te meghallgattál és jól esett, hogy hittél nekem,
El sem tudom mondani mennyit jelentesz nekem.

Lehet néha tévedek, mégis hiszel nekem,
Könnyes arcom nem ismered de jó vagy velem.
Rád tudom számíthatok a bajban, s az örömben,
Ha nehezek is a holnapok jó, hogy voltál nekem.

Egy új életet kaptam tőled én,
Ezer szállal kapaszkodom beléd,
Egy új életet kaptam, egy régen várt esélyt,
Többet mit is kívánhatnék még,

Ó szólj, hogy halljalak, ó szólj, hogy lássalak.
Ó szólj, hogy érezzelek.
Jó volt veled, jó volt veled."

"Csak néztem, át az ablakon,
hogy tűnik el az alkonyon
arcod vonala szemeimből,
mint puha pihe, kezeimből.

Vágytam újra a pillanatot,
mint nyíló bimbó a pirkadatot,
majd ágyamban lehunytam szemem
hogy újra itt legyél; velem..."

"Kergethetném, űzhetném a vágyat
kereshetném szüntelen az ágyat,
puha fészket, kettőnk menedékét
várhatnám emlékek jelenését:

Lágy érintésed és illatodat,
fülem hártyáján édes hangodat,
de talán már nem, nem is akarom,
mert tudom: nincs oly nagy hatalom

Mely visszaadhatna téged nekem,
hogy este melléd hajthassam fejem,
mert rólad most csak álmodni tudok;
megyek hát aludni, és nem harcolok."

"A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom, -
s szivemben nappal újra megtalálom, -
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem újra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád,
megjártam érted én a lélek hosszát, -
s országok útjait; bibor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szivós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2x2 józansága hull rám."

/Radnóti:Levél a hitveshez/

"Mesélj anya,milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
és tehozzád hogyan szóltam,
amikor még nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?

Úgy neveztél: kicsi lelkem?
És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?
Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?"

/Csorba Piroska:Mesélj Rólam!/

"Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.

Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.

Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.

Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek."

/József Attila/

"Anyám,ha egyszer nagy leszek,
hosszú lajtorját fabrikálok,
rajt csillagért égig megyek-
lenn tündöklő,való világok.

Minden zsebem telitömöm
üstökösökkel,csillagokkal,
iskolás társaim között
szétosztom két gazdag marokkal.

Neked anyám,a holdat hozom le,
nagy teliholdat az ölemben.
Fénye bevilágitja házunk,
ezer villanykörte se szebben!
(Alvaro Yunque:Anyám,ha egyszer nagy leszek -Kormos István forditása)

A mai két aktualitás az érettségizőknek:

Vajda János: Húsz év múlva...

"Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen.."

Juhász Gyula: Anna örök...

"Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen"

"Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki,
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogja két tévelygő kezem,
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem...

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat..."

"A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kelni,
Ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak,
S hivatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hivhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó-
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopóddzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad."

/Móra Ferenc/

"Egy idő után megismered
Az apró különbséget
Egy kézfogás
És a bilincs szorítása között.

És megismered,
Hogy a szerelem nem vonzalom
És egy társ nem biztonság.

És megismered,
Hogy a csók nem szerződés
És az ajándék nem ígéret.
És elfogadod kudarcaid
Emelt fővel és előre tekintő szemekkel,
Asszonyi bájjal, férfias erővel
S nem gyermeki bánattal
És megismered, hogyan építsd a jelen útját,
Mert a holnapé túl bizonytalan,
Hiszen a tervek és jövők útja
Félúton mindig megszakad.

Egy idő után megismered,
Még a nap is megéget, ha túl sokat kérsz.
Így virágoztasd csak fel saját kertedet
Díszítsd csak fel saját lelkedet
És ne várd, hogy valaki más
Hozzon virágot Neked.

És tanuld meg, hogy tudsz szívós lenni,
Hogy igenis erős vagy
És igenis vannak értékeid.
És tanulj, csak tanulj, minden búcsúval
Csak tanulj..."