Hol találok barátokat, kik nem hagynak el,
Kinek szívében, mindig van egy kis hely.
Kinek elmondhatom a gondomat talán,
Ha nem is tud segíteni sorsomnak baján.
Nem panaszkodok, nincsenek nagy bajok,
De néha akaratlanul is feltörnek a sóhajok.
Elmondani milyen szép kék az ég felettünk,
Ha távoli úton jártunk, már megjöttünk.
Kinek lelkében nem fészkel ármány,
Lenyűgöz személye, mint a szivárvány.
Hol találok olyat, ki mindig rám veti a szemét,
Ha elbotlok, nem kacag, hanem nyújtja a kezét.
Vígasztal, ha könny szökik a szemembe,
Nem fordul el, kendőt ad a kezembe.
Igen, ilyent keresek, hol találok,
Egy őszintén figyelő jó barátot.

Barátoknak
Barátoknak
A barát egy mosoly, szív,mely bátorít ha félsz,
A barát taps, mely ujjong ha célba érsz.
A barát egy kéz, mely felhúz ha elestél,
A barát az álom, mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp, mely érted hull ha baj van,
A barát gyémánt páncél, óv téged a harcban.
A barát egy nevetés, mely felharsan ha meglát,
A barát egy rózsakert, mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag, mit az éj varázsol,
A barát egy dallam, mit meghallasz bárhol.
A barát egy lány, ki kitáncol a tűzből,
A barát egy emlék, mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember, s néha tán hibázik,
De szeret,s ha nincs veled, érezd,hogy hiányzik!

Fekete István Szeretet
Jól tudom: a fényt a szemem itta,
a dalt a fülem fogta,
a simogatást a kezem érezte,
szép utakon a lábam vitt,
és a gondolatok a fejemben születtek,
mint az ég távoli villódzása,
de mindezt a szívem gyűjtötte össze,
és belőle lett minden, ami
Szeretet.

Armand Sully Prudhomme - Sóhaj


Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni,


A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy is rámeredni,
mindig szeretni.


Szenvedni, s bírni, egyre bírni.
nem érni el, és sírni, sírni, elhullani,
könnyben feredni
mindig szeretni.


Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni,
s mindig szeretni.

(Kosztolányi Dezső fordítása)


** Szabolcsi Erzsébet - Mégis…

Ne szólj,
szól helyetted a csend.
Ne nézz,
hunyt pillád mögött vagyok.
Ne hívj,
hívnak az álmaink.
Ne keress,
hisz úgyis ott vagyok.

Szólj,
fújja hangod felém a szél!
Nézz,
szemed tükrében ragyogok.
Hívj,
érezzem, hogy lobogva vársz.
Keress,
szeress, lásd melletted vagyok.



**********

Érezni minden reggel a haja illatát ,
látni az arcán minden titkos vágyát ,
Meglesni szemében az öröm fényét ,
Magamhoz szorítani törékeny kezét ,
Ezért élni , csak ezért ....

Én

"Vehetsz házat
De otthont nem;
Vehetsz ágyat,
De álmot nem;
Vehetsz órát,
De időt nem.
Vehetsz könyvet,
De tudást nem;
Vehetsz pozíciót,
De tiszteletet nem;
Megfizetheted az orvost,
De az egészséget nem.
Megveheted a lelket,
De az életet nem;
Megveheted a szexet,
De a szerelmet nem."


"ismeretlen"

Reviczky Gyula: Husvét


Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámast az isten-ember
Győzedelmesen!

Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök leszen…
Feltámadt az iste-ember
Győzedelmesen

Két magzat beszélget:
- Mondd, te hiszel a születés utáni életben ? - Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. - Lárifári ! A születés után nincs semmi ! Onnan még senki nem tért vissza ! És különben is, hogy nézne az ki ? - Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk. - Ez már végképp ostobaság ! Járni nem lehet ! Még, hogy szájjal enni Nevetséges ! Hát nem látod a köldökzsinórt ? És ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit : azért sem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid . - Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk. - Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész. - Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk... - A Mama ? Te hiszel a Mamában ? ! - Igen. - Ne nevettesd ki magad ! Láttad már valahol ? Egyáltalán látta már valaki ? - Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk. - Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó ? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom. - Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét .
készítette: Mária Dávid

an-e varázslatosabb
szépség a világon,
mint egy fiatal anya,
akinek szép gyermek
simul karjához. (Ez egy válasz X üzenetére (2011. 04. 26. kedd 21:50), amit ide kattintva olvashatsz)

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?
Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?
És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

Köszönöm Anyám
Emléked az idő tőlem elrabolja,
nincs már ki féltőn, óvón átkarolna.
Tested enyészeté, porlad lenn a sírban.
Ki ringattál egykor, halkan dalt dúdolva,
fáradt kezed, arcom többé nem simítja.

A sírodnál köszöntelek drága, jó Anyám,
Köszönöm az életet, amit testedből adtál.
Köszönöm az éveket, a fájón szépeket,
minden féltő szavad, s a kedveset.
Minden mosolyod és bús könnyedet,
nekem adtál mindent, mit csak lehetett.

Száz emlék súlya nyomja sajgó szívem,
Mit Tőled kaptam, meg sem köszönhetem.
Itt hagyom a könnyeim harmatként a síron,
Öleljen a holdsugár, a nap fényével simítson.
Szerettelek nagyon, amíg csak éltél,
Legyen áldott a föld, hova megpihenni tértél!
Nagyné Kiss Erzsébet

**************
Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.

*******************
Az édesanya

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.

Mottó: "mily titokkal nyitsz s zársz nem tudom. de szemed hangja méllyebb a rózsánál, és senkinek, még az esőnek sincs íly csepp keze"

Versek: Lukács Lóránntól PIROSTANGÁnak


Szerelem

Emlékszel? Egyszer azt mondtam:
előző életemben vámpír voltam.
Talán ilyen voltam:
Drakula emlékezik.
Fekszem a sötétben,
gondolataim járnak egy helyben.
Szövetség a sötétség erőivel.
Szerelem volt ez.
Szerelem a templomban,
Szerelem gyors tempóban.
Szerelem lassú ritmusban.
Szoros a koporsó födelem fölöttem.
Nyelvemen felbukkan a vér íze,
nyughatatlan minden része.
Hideg, mégis égető az emléke.
Fogaim átharapták az időt.
Testem átvészelte a teret.
Aludtam délelőtt,
és végig a telet.
Elvonulnak előttem az ívelt nyakak.
Melyekbe fogam belemélyedt.
Nem vallhattam soha szégyent.
Erőm ijesztő volt,
szemeim összeszűkültek.
De most csak kereszt alakú haragot érzek.
Fekete keserűséget.
Különös nyugtalanságot.
Tompa bánatot.
Kies bizonytalanságot.
Most már bánom,
hogy nem találtam meg a párom.
Kit hiába kerestem, kutattam.
De, hogy téged most látlak, feloldódnék
egy csókodban.
Némán, egybeforrtan.
És ha éjjel együtt ébrednénk,
szemedben az örök sötétséget észlelném.
Ugye van ebben valami kézzelfoghatóan
hátborzongató?
És valljuk meg. Van benne titokzatos szépség is.
***********************

Belenéztem

Belenéztem a friss hajnal szemébe,
s meglepett a hasonlóság a te szemeddel.
Ugyanazt a fényes vágyat láttam benne.
és ugyanazt a szégyenlős ártatlanságot.
És látom a halhatatlanság skarlátszín titkát.
És a szerelem örvényét, mely olyan, mint
az Univerzum spirálja.
Tele van csillagokkal, csillagködökkel,
és nincs olyan ember, aki ezt bírálja.

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?
Csorba Piroska: Mesélj rólam

Ezer forró , gyöngyházszín könnyel remegő köszönet- (Ez egy válasz PIROSTANGA üzenetére (2011. 05. 08. vasárnap 09:32), amit ide kattintva olvashatsz)

Lukács Lóránt:

Depresszió

Sötétség van bennem.
És fekete csend.
Néha kinyújtom óvatos kezem.
Fogódzkodót keresek.
De sehol sem lelek.
Folyton visszacsúszik tapogatózó kezem.
Olyan mintha egy gigantikus veremben
ülnék, melynek jégből vannak falai.
Talán te tudnál segíteni.
Hogy tudnék innen kitalálni.
Ha a sötétség jön, jó éjszakát kívánni.
***************

Viszonylagos

Viszonylagos. Minden olyan viszonylagos.
Bizonytalan, makacs és átlátszóan tárgyilagos.

A lét fekete.
A nemlét fehér.
A létnek eltűnt már több mint a fele.
A nemlét kapujában már kacag a hóhér.

Engem felakasztottak az élet sárgán vigyorgó vállfájára.
Az idő kínos igyekezettel küszködi fel könnyeit szeme magasságába.

Hogy engem elsirasson.
Senki se háborgasson.
Fekete létem téged meghasson.
Hollétem iránt senki se találgasson.

Nyugodtan bánts engem.
Ha szavaiddal mélyen lelkembe,
fogaiddal bőrömbe marsz,
én elviselem.

Hányd szememre a napfény ragyogását,
és én nem lépek hátrább.

Hitesd el velem a smaragd zöldjét.
Terítsd elém az ég merész kékjét.

És én hiszek neked.
Vess meg, átkozz meg, áldozz fel.
És én sokkal nyugodtabb leszek.

Mihályi Réka - Ha sírsz...

Ha egy nap megint elfog az érzés,
ha kevés a válasz, több a kérdés,
Amikor csak zenélnél, vagy írnál,
Azt érzed, most jobb lenne, ha sírnál.

Gondolj arra én ott vagyok veled,
Én vagyok most is a másik feled.
Letörlöm tisztán hulló könnyeid,
Vigasztallak, olvasom könyveid.

Ott csücsülök az ágyadon Veled,
Mosolygok Rád és fogom a kezed.
Elmondhatod, hogy most éppen mi bánt,
Szeretném, hogy ne érezd a magányt!

Veled leszek mindig, itt vagy messzebb,
Veled, ha rossz az élet, vagy ha szebb,
Most, Mindig és Örökké egy dalban,
A zongorán egy eltévedt hangban.

A sorok között, amiket írtam,
A könnyekben, amiket én sírtam,
A levegőben szállok melletted,
A hangom is szól valahol benned.

A lila betűkben a zöld után,
Mikor más egy síróra néz bután,
Ha nem hallgatnak meg és sír a lelked,
Ott leszek Veled és átölellek!

Ismeretlen szerző? Vers Valakinek!

Azt mondod,szereted a természetet?
Hegyet,völgyet,vizet,vagy a virágzó rétet?
Vagy a hegyek gyomrát,vizek mélyét?
Tengereknek hullámzó,habos kékjét?

Sok a kérdés,de talán van rá idő,
Hiszen el nem tud futni ez a szép Nő!
A képei nem mozdulnak meg nekem,
S talán,leszögezi,most testét,versem.

Tudatban dől el minden Kedvesem,
Ezt halljuk,mindenhonnan rendesen,
Képet kérsz e rólam,és hova küldjem,
Levelemet azon nyomban megcímezem!

Hendzsy : Fáj a szív

Fáj a szív
Ha igazán szeret.
Szeretni tiszta szívből csak egyet lehet.
Én megtaláltam, kit szeretni tudok.
De ő nem viszonozza,
S ez fáj nagyon.
Róla álmodok minden éjjel.
Érte élek tele reménnyel.
Várok rá éjjel-nappal s suttogom a nevét.
De ő nem jön el, akármennyire szeretném.
Kérlek angyalok,
Hozzátok el nekem.
Hagy legyek újra boldog vele.
Megadok neki mindent mit tőlem kér.
Viszonzásul csak a szerelmét kérem én.
Nagy kérés tudom,
De segítsetek nekem.
Segítsetek, hogy újra vele lehessek.

Juhász Ferenc


Te ekével, te kalapáccsal, tollal

Te ekével, te kalapáccsal, tollal,
a rózsa, amely a kórházak
udvarán terem,
igen, a rózsa illatával,
te ekével, te kalapáccsal, tollal,
a gőzfűrész ferde fém-fogával,
a vas az erejével,
a felhő azzal, hogy esőt ad a földnek,
a föld azzal, hogy kenyeret terem,
teljes erejéből,
ki ekével, ki kalapáccsal, tollal,
a rózsa, amely a kórházak
udvarán terem,
igen, a rózsa illatával,
kinek karja van, a két kezével,
kinek karja nincs, a mosolyával,
a nap csobogó sugarával,
teljes erejéből,
kinek fényes a lelke, szép szavával,
akire hallgatnak a vizek,
az dalával
szelidítse meg a vizeket,
az erős gyúrja meg a fémet,
adjon lelket a lelkes anyagnak,
teljes erejéből,
ki ekével, ki kalapáccsal, tollal,
építse, építse, építse ezt a hazát!


*************
Koós Attila:

Ki szóval, ki tettel

Ki szóval, ki tettel,
ki egyéb más szeretettel
vonz és vállal feladatot,
többet, mint mit jussba kapott:

Biztasd hát a jámbort,
ki erdőkbe téblábolt,
de zsúfolt csönd riasztja -
reszkess érte, miatta

te is. Mert nyújtózó féltésed
egyszer majd visszaölel téged,
s addig minden simogatásod
néked ringat tiszta álmot.

Ki szóval, ki tettel,
vagy egyéb más szeretettel
örökséget vonz és vállal
ingyen: békére jut önmagával.
**********
Lukács Lóránt:

Hiábavalóság

Árnyak, árnyak és megint csak árnyak.
Árnyak ülnek a szavakon,
aztán mint komor sólymok felszárnyalnak.
Nem tudom elmondani velük, hogy mit érzek.
Hisz mindig is csak lovagoltam a szavakon.
A mélyeken, a semmitmondóakon, az árnyaltakon.
És össze-vissza beszélek.
Az utóbbi időben nem tudtam neked megmutatni,
hogy bimbódzik a naplemente.
Hogyan szökik szárba tűzvörös virága,
és hogyan borítja az oxigént a lemenő nap lángba.

Ló barát (Gábor)
Ott álltam mellette
Mint sérülékeny lény,
Ő volt a példakép,
Szépség és Büszkeség.
Ránéztem...
Figyelt!

Hatalmas teste
Árnyékot vetett rám
Nem mozdult
Csak fülét hegyezve állt.
Beszéltem...
Figyelt!

Fejét megrázta,
Sörényén átszűrődött a nap.
Fejét leengedte,
És fuvallt.
Rám nézett...
Figyeltem!

Éreztem beszél,
Válaszol nekem.
S szemébe nézve
Mindent értettem.
Beszélt...
Figyeltem!

És igazán értettem.
Mindent megértek.
Igaz barát,
Nem csak ember lehet.
Simogattam...
Szerette!

De távol vagyok
S barátaim várnak.
Lovam is megismer
Hangomra figyel.
Figyel...
És ma is felel!
Portik Attila

Reményik Sándor:
Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.