Másnak hittél és megvetettél,
Szerettelek,de TE tönkretettél,
Elvetted tőlem ehitet,
Azt mondtad:engem senki sem szerethet!

Az elválásunk óta ma láttalak újra
Te köszöntél mint egy barátnak,majd bámultál az útra...
Nem néztél Rám,csak néztél kifele
A házakon túl, egészen a semmibe...
Nem tudhatod mit éreztem akkor
Hisz Te is tudod mit fogadtunk meg egykor...
Hogy mindig számíthatunk egymásra
Hogy kíváncsiak leszünk egymás szavára...
De úgy tűnik akkor azok csak szavak voltak
Amik talál csak az elválás pillanatának szóltak...
Nem tudhatod,fel sem foghatod mennyire fájt
Ott a buszon a némaságod a szívembe vájt...
Úgy álltálk mellettem mint egy idegen
S csak bámultál kifelé a párás üvegen...
Nem is sejtheted hogy szenvedett a lelkem
Úgy látszik akkor és ott csak annyit értem:
Egy szót, egy érzelemnélküli "sziát"
Ám néma hangom most a messzeségbe kiállt...
Miért, miért vagy ilyen velem?
Tudom hogy már elengedted, már nem fogod két kezem...
De tudod mennyire sokat jelentettél nekem
S most nem értelek, a tanácstalanság kínozza szívem...
Azt mondtad szeretsz hogy nem felejtesz el soha
De ma mégis olyan rideg voltál, olya mostoha...
Nem értelek...akkor miért mondtad hogy számíthatok Rád
Hogy hozzád menekülhetek ha üldöz ezer Vád...
Miért?Mondd miért sebzed meg lelkem?
Szánó tekinteted miért kínozza testem...?
Nem értelek,s talán már nem értelek meg soha
Már elmentél tőlem,már elrepültél tova...
Ennyi volt...DE tudd hogy a szívemben mindig benne leszel
Akárhogy megbántasz, s akármit teszel...
Szeretlek nagyon, ezt te is tudod
De ennyi volt...már nem keres pillantásod...
Egyszer írtam neked, te nem válaszoltál
Kerestem tekinteted s te elpillantottál...
Mondhatnék bármit, már nem hallod hangom
Zenghetném énekem, de már nem száll a dalom...
Ennyi, elég volt ennyi hogy megtörj egy szívet
Hogy megsebezz, s sárba dönts egy gyermeki lelket...
DE ennek ellenére mindig kísérni foglak Téged
Hisz szerettél, s megmutattál nekem megannyi szépet...
Köszönöm, s tudom már soha nem feledlek
Hisz szívem legmélyén örökké SZERETLEK...

Talán késő ezt kimondani...
De nem szabad letagadni...
Tudtad mindig hogy mit érzek...
S ígérem soha nem feledlek...
...............SOHA...............
Ha leszáll majd az éj, s az égen csillag ragyog
Tudd hogy képzeletben mindig veled vagyok...
A kínzó magányt elűzöm, s simogatom arcod
S hűen, angyalként őrizem az álmod...
................ÖRÖKKÉ.............

Ja bújkálok, nóci haragja elől! Kissé szaraxik a netem, szokás serint, no keddíg tuti nem vagyok cseten, aztán lesz ami lesz

ezért itt seggberugás jár..ezt igor szobájában plz köszönöm

-Mi a kend tyúkanyó? netán a szobában lakik itt bent?
-JA

Az élet száz titkot rejt,
nekem te vagy az eggyik,
de szívem mit se sejt,
hisz a titok benned rejlik.
Két karoddal ölelj át
én megsugom a titkot,
de ha tudod ne hátrálj,
ne add fel a harcot.
Remélem majd akkor
igazán szeretsz, s
mosolyogva fogod
meg két kezem.
Át ölelsz és örökre
megjegyzed a nevem.
Én a tiedet soha el nem
feledem.
Mert tudod feledni
valakit egy leheteteln
csoda, mert kit
igazán szeretünk,
nem feledünk
SOHA.

Van egy lány, kit annyira szerettem,
Hogy képes lettem volna életem áldozni,
Csak, hogy Ő boldog lehessen.
Nem kellet az életem áldozni,
Csupán annyit kellett, hogy tegyek,
Hogy Őt, mint szerelmet elfelejtsek.

Megtettem volna, ha nem zavart volna,
Hogy mással lesz boldog helyettem.
Bár annak a másnak a helyében lehetnék!
De e más megelőzött, megtette a lépést helyettem.
De én sose dobom ki nevét e lánynak a feledésbe,
Sose lesz a vele eltöltött idő fájdalmas múlt emléke.

Elalvás előtt még beszélgetett egy keveset, de valami már örökre megszűnt közöttük. Azon az éjszakán még szeretkeztek. Utoljára. A lány feltárta a fiú előtt testének legtitkosabb tájait. Igazi szerető volt,nem esett nehezére átadnia magát odaadnia mindenét. Testük és lelkük egybefonódott, hogy utoljára élvezhessék a gyönyör minden pillanatát.



A fiú azon az éjszakán aludt utoljára a lánynál. Két hétig semmit sem hallott felőle, aztán eljött. A fiú cuccait hozta magával és egy levelet. Megölelték egymást. Sirtak. A lány szépeket mondott mint aki szakitani akar. A fiúban csak ekkor tudatosúlt hogy elvesztette a szeretett nőt. Tudta nincs értelme erőtlenül próbálkozni. A lányt utoljára még megcsókolta,aztán örökre kilépett az életéből. Elment és soha sem nézett vissza. A fiú nem tudott leválasztódni. Nem érezte hogy a jövő másokhoz köti. Neki még ez a lány jelentette a jövőt. A múltat a jelent,mindent. Fiatal volt vad és sebzett. Megizlelte az eszményit és nem akarta hogy száműzzék a paradicsomból. De elvesztette a nőt. A nőt akiről mindig álmodott,akinek nemcsak az alakja,hanem a hangja,sőt mindene tökéletes volt.



Csak ült és nézett maga elé. Bámult. Ő sem tudta mit néz csak nézett. Egyedül volt,már egy hónapja. Nehéz volt neki a lány nélkül. Bárhová pillantott mindenhol csak őt látta,akárhova ment,mindenhol visszaköszöntek a régi emlékek. Nem volt képes elfelejteni. El akart menni. Nem tudta hová csak el innen ,egy olyan helyre ahol csak egyedül van. Kellett neki a lány hogy fel tudjon kelni,hogy azzal a tudattal élje napjait hogy,valaki mellette van és számithat rá. Ez a gondoskodás örökre megszűnt. A lány pedig kilépett az életéből.



Most egyedül vagyok nélküled. Szeretlek még mindig nagyon,hiszen ennyi emléket nem olyan egyszerű kitörölni a szivemből.És minden nap azért fogok fohászkodni,hogy egyszer az élet adjon nekünk még egy esélyt hiszen túlságosan korán találtunk egymásra. Legyél jó és vigyázz magadra a kedvemért.

Hosszú de nekem tetszik

lány még mindig nem tudott parancsolni testének és érzéseinek. Újra és újra érezni akarta volt szerelmét,a fiú azonban erről semmit sem tudott. Ő csak várt. Várta azt a napot amelyen a lány azt mondja: A tiéd vagyok csak a tiéd. Még egy egész hónap sem telt el kapcsolatukból és a fiú kapott egy kósza hirt, hogy szerelmét látták a volt barátjával. Szive szilánkokra tört. Elhatalmasodott benne a bizalmatlanság. Lelke mélyén mindig is érezte, hogy egy ilyen lányt nem tud megtartani. Kérdőre vonta de a lány csak tagadott és esküdözött hogy nem igaz. Azt mondta a fiú hogy elhagyja,de a lány csak sirt és tagadott, nem akarta elvesziteni a fiút. Nem is lett volna képes elhagyni álmai nőjét, mert életében először boldog volt, igazán boldog és őrülten szerelmes. Tudta, hogy a lány hazudik,de úgy gondolta majdcsak túlteszi magát rajta. Csak maga a hazugság ténye zavarta. Nem szerette a hazug embereket. A fiú megpróbálta eltemetni magában a tényt, hogy becsapták,ráadásul az akinek kitárta egész szivét. Közeledett a fiú névnapja és a lánytól olyan ajándékot kapott amelyet soha nem felejthet el. A lány átadta magát, odaadta mindenét, beleolvadtak a csókba és egybeforrtak egy hosszú ölelésben. Szerettek egymással ágyba bújni, szerettek csókolózni nyilvános helyeken, mindenki számára nyilvánvaló volt kapcsolatuk. A fiú csodálta a lányt, szerette úgy ahogy még senkit sem. Érezte a szerelmet mert éreztették vele. Tudta, ha átadja magát ő is csak jót kaphat. Azonban mégis voltak veszekedések, mert a megcsalás tényét mégsem tudta elfelejteni. A kapcsolat azonban nem volt unalmas hanem őrült, vak és viharos. De szerették egymást .Biztos támasznak érezték egymást. A fiúnak szüksége is volt támaszra hiszen élete nagy megpróbáltatása előtt állt. Érettségi. Félt, de tudta hogy a lányra mindig számithat. Azonban a lány ismét összetörte a szivét. A lány miután a fiú nagyon összeveszett vele bevallotta, hogy megcsalta. Másfél évig temette el magában a szörnyű titkot. A fiú nem lepődött meg,hiszen ő is hibázott,kétszer is,de amit a lány tett ,rosszul eset neki. Maga a megcsalás és az akivel.
Haverok voltak. Egymás mellett ültek a suliban, együtt szívták a spanglit és hátba támadta. A fiú is és a lány is. Nem tudott megbocsátani, szerette de nem tudta megérteni, nem tudta elfogadni. Mégis úgy érezte folytatnia kell a kapcsolatot,mert meg kell tudni bocsátani még ha végzetes hibát is vétett a lány. Itt a történet véget ér. Mert nincs értelme tovább irni. Miután a fiú leérettségizett főiskolára ment. Boldogok volt együtt még akkor is ha keveset találkoztak. Azonban a lány másra vetett szemet és ugyanúgy tett ahogy az előző barátjával. Csak ezúttal a fiú volt a szenvedő alany.2 és fél év hosszú idő. Lehet, hogy megunta lehet már nem szerette eléggé. Mielőtt szakítottak elmentek nyaralni. Csodálatosan érezték egymást. De miután hazaértek ujra a való világban voltak.

Majd kivárja a végét, hiszen erre a lányra érdemes várni. Szeretett a közelében lenni, áhitattal hallgatta minden mondatát, figyelte miközben beszélt. Jó lett volna közben megérinteni az ajkait, vagy csak simogatni az arcát. De nem tette, nem tehette. Ahogy múlt az idő, egyre többet beszélgettek, hivták egymást, sms-eztek. A fiú nem akarta,de egyre inkább kezdte azt érezni,hogy ami köztük van több mint barátság. Szerette volna elhessegetni ezt az érzést,de nem tudott ellentmondani,a természet így rendelte el.



Titokban azért fohászkodott, hogy bárcsak az övé lehetne akkor vigyázna rá,óvná mindentől, amit csak tudna megadna neki. Még a szivét is nekiadná, csak mondani kell,hogy vigyázzon rá, mert törékeny.A lány sokat mesélt a kapcsolatáról elmondta, hogy mi bántja, legféltettebb titkait, vágyait, álmait osztotta meg a fiúval. A hangján érezhető volt, hogy szeretne néha kilépni a kapcsolatból,de a szerelem megkötötte szivét. A fiú tudta ha cselekedni kell akkor most rajta a sor,érzéseinek nem tudott ellentmondani. Megtört a jég elcsattant az első csók, amely mindkettőjük életében változást igért. Még nem tudták csak titkon remélték hogy ez folytatódni fog. Az első éjszakát is együtt töltötték, persze a lány nem adta oda teljesen magát a fiúnak. Szeretett volna még valamit megőrizni a fiúnak. Heteken keresztűl csak szeretők voltak. A fiú már az első csók után tudta,hogy soha nem akarja elveszíteni a lányt akinek szive még mindig foglalt volt,hiába a csók,az együtt töltött éjszakák,ő még mindig a barátját szerette. A fiúnak elege lett, azt akarta, hogy a lány tisztázza végre érzéseit vele kapcsolatban. Elhagyta. Bár nem volt igazi szakitás hiszen nem kötötte össze őket semmi csak az első csók élménye, ez volt az egyetlen emlékük. A csók amely olyan volt ahogy a fiú elképzelte. A lány érzékien csókolt, szívvel-lélekkel. A csók mindent elárult róla, vagyis majdnem mindent. Csókolózás közben a fiú rá-rápillantott a lány arcára, figyelte finom rezgéseit és gyönyörű arcát. Szeretett volna örökre igy maradni vele egy hosszú forró ölelésben. Mikor útjára engedte a lányt úgy érezte hogy megszakad a szive,de tudta,ha a lánynak bármit is jelentett akkor van esélye. Nem értette,hogy tud olyan fiú mellett maradni aki annyi fájdalmat okozott neki. Végül a megcsalt barát rájött kettejük kapcsolatára. A fiú akkor sok gyötrelmet élt át.A fiú mindent megtett volna a lányért, de nem minden áron. Végül a lány szakitott barátjával és akkor következett a legnehezebb időszak, amikor a fiú azt kivánta bárcsak soha sem látta volna meg azt a ragyogó szempárt. Szerette volna meg nem történtté tenni a dolgokat, hiszen a lány hiába szakitott barátjával szivében még mindig ott volt a szerelem halvány szikrája. Teltek a napok, hetek és egy szép áprilisi estén indúlt kapcsolatuk a beláthatatlan végtelenbe.

Nézett ki az autó ablakán,bámulta a tájat amit már annyiszor látott. Tudta, hogy sokáig nem fog ide visszajönni. Gurult az autó egyre gyorsabban és szinte minden percben legszivesebben meghalt volna újra meg újra. A szive búcsúzott a fáktól és házaktól, de az emlékeket nem tudta ott hagyni. Szörnyű teher nyomta a vállát és nem tudta lerázni magáról, nehéz volt az elszakadás. Gondolatai még mindig a lány körül jártak.Nem tudta elfeledni,hiszen annyi szép kötötte hozzá. Sokszor kérdezte magától: Miért? Mert kellett, mert szerelmes volt! Hogyan történt?Régen volt már,de valahogy igy kezdődött:



A lány kissé megszeppenve ment végig a még ismeretlen iskola komor folyosóján. Alig múlt 15 éves, gyönyörű világosbarna haja a vállára simult, mintha mindig úgy hordta volna. Arca és teste mindenkit ámulatba ejtett aki csak meglátta. Ő azonban csak ment tovább és megprobálta nem észrevenni az utána forduló embereket.



Új volt ebben az iskolában és mérhetetlenül egyedül érezte magát. Félénk természetéből adódóan nehezen szólított meg embereket, de a fiúk megkörnyékezték, hiszen szép volt, sőt gyönyörű. Teltek a napok, hetek, hónapok és ő egyre jobban beilleszkedett. Minden szünetben mással beszélgetett és közben lopva figyelte az embereket. A szeme egyszer megakadt egy fiún akinek hatalmas barna szemei voltak. A srác viszonozta a pillantást, de kis idő múlva tekintetét más irányba fordította. A lány szúrós szemekkel nézettt rá, amit a fiú nem tudott mire vélni. Pedig Ő próbált kedves lenni, lehet mondott is valamit, nem túl hangosan,hátha nem hallja. Ez a pillantás a fiú emlékezetéban sokáig megmaradt.Nem mert tovább közeledni a lányhoz,és különben is foglalt volt már 1,5 éve.



Azonban a véletlen egyszercsak közbeszólt és egy buszra szálltak. A fiú erőt vett magán és a lány mellé űlt. Közelebbről láthatta, közelebbről még szebb volt, hiszen eddig csak a távolból csodálta. Beszélgettek. Mivel az út nem volt hosszú elbúcsúztak egymástól.



A fú ekkor gondolt először arra, hogy neki is ilyen lány kell. Már régen nem volt barátnője, sőt még soha sem volt igazi szerelme. A szexet is csak futó kalandok után ismerte. Nem szerette a kötöttséget. Arra gondolt mikor egyszer szerelmes volt. Rosszul járt. Előtte csak egy nőt szeretett igazán. A szobájában egy eldugott kis papirra időrendi sorrendben voltak felsorakoztatva azok akikkel volt "valami".A papíron kb. 30 név szerepelt annak ellenére hogy a fiú 15 évesen csókolózot először és 1 évvel később esett át a tűzkeresztségen.



Ezzel a lánnyal is szerette volna kamatoztatni a tudását a szex terén. A lány azonban nem volt olyan akit egyszerű meghódítani. Megértették egymást. Sokat beszélgettek, ismerkedtek egymással teljesen függetlenül amig barátságuk vonzalommá alakult. Arra gondolt ha létezik nagy ő akkor benne megtalálta. A baj csak a fiú barátja volt, és hogy már másfél éve együtt voltak. Nem volt az a tipus aki beletúr mások kapcsolatába.

Bocsáss meg,
hogy még mindig szeretlek,
hiába mondtál búcsút a szívemnek.
Bocsáss meg,
hogy el mertem hinni,
téged szeretni nem kell királyfinak lenni.
Bocsáss meg,
hogy nem küzdöttem érted,
de ki nem akar, azért harcolni vétek.
Bocsáss meg,
hogy szemedbe néztem szerelmesen, némán,
persze te sohasem társként gondoltál énrám.
Bocsáss meg,
hogy vak voltam nagyon,
de a szeretetnél nincs szebb vagyon.
Bocsáss meg,
hogy kívánok neked sok szépet,
az élet kápráztasson el téged!

3éve,hogy elmentél-elhagytál.
Azóta nagy űr van szívemben!
Nem szóltál semmit,
nem búcsúztál senkitől,
csak csendben elmentél.
Magad után hagytál ezernyi kérdést!
S ezer fájó szív
vérzik még most is!
Elmentél,itthagytál
egy szebb világot választottál,
mint én nyújthattam volna
Neked!
Az Úr magához szólított,
Téged akart,
nem mást! - ki esetleg
megtett mindent az itteni életben
s leélte a neki szánt életét.
Nem!!
Téged vitt el,
oly fiatalon.
Hiszen előtted állt az Élet!
Terveztünk,
de sajnos nem mi döntöttünk.
A sors akarta így,
valahol,ha igaz,
megvolt írva.
Neked csak ennyi jutott.
Nem kérhettünk többet,hiába is akartunk
Téged!!!
26 év.
Ennyi volt - ez voltál Te - ez volt a Te életed
nem tehetünk mást
csak várhatunk,
türelmetlenül várom a percet mikor megint Veled lehetek...
Halott lett a szívem,
csak az emlékek élnek bennem.
Tombolnak és égnek még,
erősen küzdenek az életben maradásért.
Te nem küzdhettél,
hiába is próbáltál,
nem választhattál!!!
Egy pillanat volt
s tudtad :
"gyerekek mindjárt megáll a szívem"
ez volt az utolsó mit ajkad szólt
s nem búcsúzhattál
nem tehettél semmit...
Csak fájdalamat és ürességet hagyhattál magad után
s millió emléket...
Ölelnélek - bújnék hozzád
de nem lehet...
Csak a sírodat csókolhatom -ölelhetem magamhoz...
HIÁNYZOL NAGYON !!!

2 perc

Mi fér bele 2 percbe?
Boldogság?
Nem!
Könnyek?
Nem!
Amik feleslegesen hullnak!
Igen!
És szép lassan a földre hullnak
Ahogy végig folynak arcodon
És érintik azt, amit én már rég
Arcod vonalát, mind egyes kis zugát!
Hiányzik a mosolyod
És értem ejtesz könnyet
És ez számomra nagyon fáj
És most miattam sírsz!

Lennék én a könnyed,
Mert akkor újra érezhetném arcod minden egyes vonalát,
Ahogy végig folyok arcodon és ajkadon talán meg halok,
De folytatnám tovább utam és a földre érve, fel kiáltanék,
Szeretlek Téged!
És kezdeném újra és újra
Míg a hang a lábadtól a szívedbe nem mar!
És érzed felesleges itt a sírás,
Nem kell könny se bánat,
Csak egy érzés,
Ami azt súgja neked, hogy nagyon Szeretlek Téged,
És most nem is lehetek veled,
De gondolatban mindig ott vagyok veled,
Az álmaidban is csak veled vagyok,
Együtt keressük, kutatjuk mi az egymáshoz vezető kis kaput,
Azt, ahonnan nincs vissza út,
És ahol csak mi ketten lennénk,
Senki más.
Talán egy lakatlan sziget vagy egy üres ház,
De csak mi ketten egymásért
Ahogy én érted úgy Te értem
És boldogok lennénk, amíg csak világ a Világ!

Akkor most elmesélek nektek 1 történetet
Egy lányról szól csak aki nem kellett
Szóval a történet legelején nagy szerelem gyúlt
Szerették ők egymást csak az idő múlt
Minden szép és jó nem kell ide más
Csak hiányzott egy szerelmes vallomás
Nem mondta a lány hogy mennyire szereti
Szereti a srácot amíg csak teheti
Teltek a hónapok múltak a hetek
Jött 1 nagy buli január 11.
Nagy nap volt a fiú számára
Elhívta a lányt is legnagyobb bánatára
Itt aztán a lány egy picit többet ivott
Találkozott egy sráccal kit régen látott
Fellobbant a láng a srác szemében
Lehívta a lányt játszadozó kedvében
Elment vele a lány de nem gondolta mi lesz
Csak azt remélte ezentúl minden csak szebb lesz
Másnap reggel ébredt a másik fiú karjában
Nem érzett semmit őrült fájdalmában
Pár hét után jött rá ó mit is tehetett
Hullottak a könnyei ahogy csak lehetett
Belegondolni nem tudott de eljött a vége
Szinte az őrület határán, P.Á. a kezébe véste
Megtett ő mindent amit csak tudott
A fiú nem bocsájtott, az idő csak mullott
Semmi mást nem kért csak hogy hagyja békén
-Elég volt a rosszból, miért kaptam ezt pont ÉN-
Nem tudta a lány sem megmagyarázni
Mindíg szerette a fiút nem hagyta nyugodni
Ismét, újra eltelt 1 hónap
De a vérző sebek nem gyógyultak
Próbálkozott a lány amivel csak tudott
Ostromló levelek, szerelme után futott
Mindent megpróbált, amit csak lehetett
De a srác szíve semmit sem érzett
Próbálta a lány szerelmét feledni
De csak az Ő kezét alkarta fogni
Nem tudta mi lesz sodródott az árral,
Nem jutott előre, de nem is szembe ment hanem háttal
Egyre jobban szerette nem tudott mit tenni
Csak arra gondolt, a fiú ajkát csókolni
Nincs vége a történetnek, de a dalt befejezem
Ha kíváncsi vagy a lányt megtalálod bennem....

Csak ülök itt egyedül ebben a sötét szobában,
Nem zakatol a gép, nem szól a zene, lassan minden utolér,
Felfal, és szépen lassan felemészt a magány itt legbelül.

Nincs most mi vigaszt, nyújtson,
Nincs mi egy kis örömet, adjon,
Nincs velem senki, csak egy kép,
Ami most a kezemben fekszik, és még mindig meseszép.

Te vagy rajta, de nem sokat látni belőle a vak sötétben,
De még is minden egyes arcvonásod szinte nekem mesél,
Mesél, a múltról, a szépről, a jóról.

Ahogy a mosoly szépen elemészti arcod,
Ahogy a hold fénye játszik vele,
Ahogy könnyes szemmel egy jobban bambulom,
Vágyni, vágyom érintésed, csókod ajkamon, kezed vállamon.

Te viszont nem vagy itt, egyedül ülök a földön,
Ahova hiányod taszított, lábam már nem érzem,
De hiányodban úszok, és kérve kérem Istent, adjon vissza nekem újra.

Újra itt legyél, érezem illatod, ahogy az orromba hatol,
Újra azt mond nekem, hogy neked nem kell más csak Én,
Újra veled ébredjek egy ködös éjszaka után Te, legyél az első kin, megcsillan a napsugár,
Ez mind csak álom, egy ábránd mi velem van minden éjszakán és nappalon.

Nincs velem senki és semmi, csak a képed, és a magány,
Ahogy vágyom, hogy a képből kilépve hozzám búj,
Újra és újra minden éjjen át tested, testemhez láncolva, veled legyen szép az éj, és minden ébredés...!!!!!!!!

Magányosan ülök a sötétben,
Egy könnycsepp csillog a szememben,
Érzem ahogy a forró könny arcomon legördül,
Érzem hogy egyedül leszek mostmár,örökre egyedül.

A komor csöndet nem töri meg zaj,
Nem tombolnak hangok,nincs semmi moraly.
Ez mutatja Neked,hogy a szívem már halott,
Mert az éltetője engem örökre elhagyott.

Elhagytál engem,
Itt vagyok egyedül,zokogva
Rémülten,levegőért kapkodva.
Mert te eltüntél,s magaddal vitted mindenem,
A szívem, az elmém,a lelkem s minden érzésem.

Halott vagyok belül,üres a testem
Nem zakatol szívem a megszokott ütemben.
Nem lélegzem,nélküled nem megy már semmi,
Egy dolog csupán:keservesen sírni.

Siratni magam,
Tán nem is magam,hanem a jövőm.
Vagy tán azt hogy testemet elhagyja az erőm,
Hiszen ha Te elmész nincs már éltetőm.

Hiszen nem látom két gyönyörű szemed,
NEm érzem ahogy átölel két erős kezed.
Nincs már megszokott zakatolás,elhalt a dobogás,
Szívem elhamvadt,ez csupán egy keserű,megkésett vallomás.

Nem mondtam soha, hogy mit jelentesz Nekem,
Te voltál a szívem éltetője,Te voltál a mindenem.
Te voltál a tűz,mi megperzselte lelkem,
Te voltál a kárhozat,melyben halálomat leltem.
Te vagy a boldogság,
S Te lettél a végzetem.
Te voltál az álmom,a vad ábrándom
Te voltál az életem.

Ám elhagytál,
Mert az élet rögös útját akartad járni,
S tudom hogy én sohasem foglak feledni.
CSak akkor leszek másé ga el fognak temetni.

S ha majd egy nap szeretetre vágyol,
Kutatni fogsz,ám nem találsz se közel,se távol.
Gyere ki a temetőbe,oda hová temettek.
Ott még a fűszál is azt fogja suttogni hogy SZERETLEK.

S Te lehajtod majd fejed,s állsz ott csöndesen.
Fájdalom nyilall majd beléd,s sírsz keservesen.
Ez ég is hullajt majd néhány könnycseppet,
A küld majd hozzád egy őszinte követet.
Egy kismadár lesz,ki bánatosan elcsicsergi neked:
"Itt nyugszik egy hű szerelmes,
Aki boldog akart lenni veled!"

Úgy vágytam utánnad,hogy elepesztett a bánat,
S mivel te elhagytál,meghaltam utánnad.
De tudd hogy én mindig Veled vagyok,
Mert én vagyok a Te vigyázó őrangyalod.
Kísérlek az utadon,s mindentől megóvlak.
Mert a halálon túl is és örökre imádlak.

Állok a hídon,
Vonz már a mély,
Testemet simogatja a hűvös szél.
Nyelek még egy utolsót,
S mostmár készen vagyok
A végső utamra végre elindulok.
Lehunyom a szemem,
S mostmár semmit sem látok,
Csak Téged,kit mindennél jobban imádok.
Gyönyörű arcod örökre szívembe véstem,
S szépséged elfelejteni nem fogom már sosem.
Egy bűnöm volt csupán,
Az hogy szerettelek,
Bárhol is voltam sosem feledtelek.
Te jelentettél mindent:
A jövőt s az életet,
Képes lettem volna feláldozni neked a lelkemet.
Mindent megtettem volna,s amit kértél meg is tettem,
Még akkor is ha megvetettek s elítéltek engem.
Mindent megtettem volna hogy boldog legyél,
Hagytam hogy mindent mit tenni akarsz megtegyél.
Hagytam hogy megbánts,hogy szavakkal pusztíts el engem,
Hagytam hogy tekintetteddel mindent kiírts belőlem.
Tűrtem mindent némán,mint egy hűséges szolga,
Hallgattam s csak mosolyogtam,hisz ez az ő dolga.
Mindent elviseltem,
Mert annyira imádtalak,
Hűtlennek hittél pedig csak Téged kívántalak.
Tudom hogy most gyűlölsz,s megvetsz engem,
Bármennyira nem akartam csalódtál bennem.
Nem vagyok most más,
Mint a feledés,a közöny, a szép és csúf ellentmondás.
Én jelentem számodra a haragot,a dühöt,a kegyetlenséget,
A makacs,kétkedő lenézést,s a fénylő,kínzó ürességet.
De én nem ez vagyok,
Nem szabad hogy ezt jelentsem Neked,
Szeretlek,s kell hogy örökre itt maradjak neked.
De nem tehetem,
Hisz Te eltaszítottál magadtól örökre,
S mivel nélküled nem létezek,hát búcsúzom örökre.
Bár most meghalok,
Ott leszek minden fában és virágban,
A komor templomok csöndjének magányában.
Ott leszek majd fátylak rejtelmében,
A kínzó kötelek erejében,
Szállok majd a szelek szárnyán s megpihenek a szivárvány tövében.
Mindig óvni foglak,
S vigyázón figyellek a felhők közül,
Benned élek immár örökre,s szeretlek teljes szívemből szüntelenül...

Elmegyek
El kell mennem,akkor is ha faj,
akkor is,ha belehalok vagy megol a magany.
Itthagylak,mert tudom,hogy nem szeretsz,
nem keresel es nem foglalkozol velem.
Elmenekulok,var ram a nagyvilag,
talan ott majd nem gondolok ennyit rad.
Elfelejtesz majd,olelnek mas kezek,
elfelejted azt is,hogy valaha leteztem.
De ne hidd,hogy oly konnyen elfeledlek en is,
hogy olyan egyszeru lesz majd nelkuled elni.
nehez lesz megszokni,hogy nem vagy velem,
hogy nem csokolsz,s nem simogat kezed.
De tulelem,barhogy is fog fajni nelkuled,
felemelem a fejem,mert akkor is tovabb kell kuzdenem!

Hogy mondjam el?
Hogy mondjam el neked,
amit szavakba onteni nem lehet?
Hogy mondjam el,hogy elhidd,
nem szerettem meg igy senkit sem?
Hogy mondjam el,hogy tudd,
szeretlek teged?
Hogy mondjam el,hogy meghaltam,
mikor kimondtam legyen vege.
Hogy mondjam el,hogy ennek
ellenere te vagy a legfontosabb?
Hogy modjam el,hogy ha
visszajonnel en lennek a legboldogabb?!
Hogy mondjam el,hogy nagyon
faj,amit velem tettel?!
Hogy monjam el,hisz nem
szeretsz es regen elfelejtettel...