Könnyek hullanak az idő szelével,
Csak az emlék ami megmarad,
Gyakran amikor behunyom a szemem, mintha megérintene kezével
S mintha a szél a fülembe súgná újra azokat az édes szavakat.

Leírni azt ami ésszel felfoghatatlan nemlehet, és nem is akarom,
Ami most a kezemet vezette, az az üresség, és a fájdalom,
Ez az üzenet talán az utolsó,amelyet neki küldök,címzek,
Szerelmem Zodd-sama, ezzel csak aztüzenem Nagyon Szeretlek Téged!

Pedig, minden olyan szép lehetett volna.
De te becsaptál és ledobtál a borba...
Egyedül maradtam, nem vigasztalt senki,
elakartam az érzéseim elől menekülni.
De becsaptam magam, és másokat.
Elakartam felejteni mindent.Téged.a hazugságaidat.
Az együtt töltött boldog perceket,
a szomorú könnycseppeimet,
az átsírt, utcán bolyongós éjszakákat.
Mindent, ami Rólad szól.A vágyaimat.
Te még nem tudod.
Egysze talán, majd elmondom.
Elmondok neked mindent.
Mindent, ami miattad történt velem.
Egyszer talán megmutatom a verseket,
amiket hozzád írtam, még régen.
Azóta, minden megváltozott körülöttem.
Nagyon sok dolgon keresztülmentem,
azóta más ember lettem,
de titokban még mindig Téged SZERETLEK!

Te voltál az, kiben megbíztam,
kinek minden bánatomat elmondtam.
Te voltál az, kihez tanácsért fordultam,
aki segített ha bajban voltam.

Te voltál az, ki megértett
aki meghallgatta ha sokat beszéltem,
Te voltál az, ki a legjobb barátom lett
s akit végül a legjoban szerettem.

Dühös vagy rám, megértem.
Amiért dühös az ember, ha társa elárulja keményen.
Megértem.

De ne fájjon a fejed soká, amíg még megvan tenéked,
gondolkodtam helyetted is és ez téged megéget.
Emlékszel még, mikor egyszer jóban voltunk, te meg én,
ketten voltunk, jóban rosszban, s most egyikünknek menni kél.

Választhatsz, hogy hogyan halsz meg, emléked örökké fennmarad,
ó te szerencsétlen balfék, elárultad tenmagad.
Én jól tudtam, hogy mindíg hittél jóban, rosszban és gonoszban,
Kénytelen vagy tisztán élni, tovább hinni, nem beszélni,
megrohadni mocsokban.

És én ott leszek majd a tömegben, figyelni foglak tégedet.
Te, te és csakis te! Én sose szerepelhetek.
Némán nézlek majd, amint fejed a porba hull,
Némán vigyorgok ott, tenéked, míg te üvöltesz vadúl.
Végül a hóhér, (ki én vagyok) megöli fáradt testedet,
Megkönyebbülten nyel egyet, mert tudja: félelemmel reszketett,
de nincs már benned gyűlölet.

Most elhalványul a fény
És minden gyermek aludni tér
Kérlek, vigyázz rájuk még
Amíg nem lesznek örökre a tiéd

Most elhalványul a fény
És minden ember aludni tér
Kérlek, vezesd őket még
Amíg szívük egészen nem a tiéd

Most elhalványul a fény
És minden lélek aludni tér
Kérlek, szeresd őket még
Hagy legyen az én lelkem is a tiéd

Ha majd elhalványul a fény...

Nem tudok már semmit mondani,
hagyd a csendet hallgatni.
Az emlék mindig itt lesz velem,
én örökre emlékezem.
Nem maradt már semmi nekem,
a csend beszél helyettem.

Ha a szív összetört,
megragasztani nem lehet.
Ha az érzelmek tovább élnek,
kitörölni őket nem lehet.
Bár szeretnék elfeledni mindent,
mindennek búcsút intek.
Te Csodálatos Idegen,Neked nem tudok,
Ha ez így megy tovább, belepusztulok.

Sétálok az utcán,
hallok egy nótát,
megállok, és hallgatom
szívembe hasít a fájdalom,
a felismerés agyamba villan,
a sok végig sírt, magányos óra,
nem akarok emlékezni azokra,
4 fal közé zárva,
csak a halálra várva,
kezembe kés szorult,
a fájdalom erősebbnek bizonyult,
úgy éreztem, nem kellek senkinek
azt hittem nem tévedek,
hogy nincs más kiút,
jobb lesz, ha életem már csak múlt...

Csalódás


Eldobtál magadtól csúnyán csak el,
Nem nézted azt, hogy a szívem törik el.
Kitéptél belőlem valami nagy dolgot,
Ez a dolog a szív, ami már nem boldog.
Boldog volt, de csak röpke időre,
De már mindegy neki, hisz kitépték örökre.

Nem tudom hogy ki vagy,
nem ismerlek,
de egy valamit tudok,
nagyon szeretlek.

Mióta megláttalak,
fontos vagy nekem,
ha nem láthatlak,
üres az életem.

Szeretnélek ölelni,
érezni téged,
elhinni azt,
hogy az enyém vagy végleg.

Vakon bíznék benned,
szívből szeretnélek,
de ha el akarnál menni,
elengednélek.

Különös mit érzek,
hisz nem is ismerlek,
de van benned valami,
mi miatt nem tudlak feledni.

Talán tévedek,
s csalódni fogok,
mégis szüntelen
csak rád gondolok.

Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
egy tündérvilágot, benne egy boldog párral,
ahol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalmat okozni másnak nem fogok,
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom,

Talán, egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük,
de az már egy másik élet,
újra kell születni ahhoz ,
hogy szerethesselek
Téged.

Bárcsak angyal lehetnék!
Repülnék Hozzád, Feléd.
Hátamon nagy, fehér szárnyak,
Erre felfigyelnének az árnyak.
Persze nem látna engem senki,
Ordítanék és nem történne semmi.
Nem hallanák a hangomat,
Nem látnák lábnyomomat.
Átsuhannék minden zárt ajtón,
Keresztül mennék minden falon.
Beosonnék Hozzád, a szobádba.
Miközben alszol, leülnék az ágyadra.
Egész éjjel fognám a kezed.
Egész éjjel símogatnám fejed.
Hajnalban pedig, mikor mennem kell,
Homlokodra csókot adnék, hogy sose felejtsd el,
Hogy azt álmodtad akkor éjjel,

Valaki áttáncolt az életemen,
pedig semmit nem kértem tőle,
még ott van pár könnycsepp az én szememben,
Mégis azt mondom,hogy : MEGÉRTE!

Szeretem az érintésed,
szeretem a szép nézésed.
Szeretem a szemed tükrét,
szeretem a tested ívét.
Szeretem, hogy szeretlek,
csupán az fáj, hogy nem feledlek...

Szél rángatja vállam,
vihar a ruhám.
Életem orkán.
Pihenjetek elemek,
csillapodjatok
Egy kicsit most fáradt vagyok

Már elmentem s vissza nem jövök, nézem az ablakon, hogy a szél min sürög, s pörög.
Nem érdekel már más csak egy lélegzetnyi szabadság ez az minek az élet, fizeti a legnagyobb, árt.
Elmentem s többet nem jövök emberek fejéből s szívéből is el, tűnök
Nem lesz ki emlékszik majd rám s nevemre
csak egy, leszek a sok közül kit az élet teremtett le.
Nem kérek már semmit, hisz tudom, meg nem kapom, így ennyit mondok barátok
köszönöm, hogy eddig vártatok s kívánom nektek, legyen a legjobb sorsotok.
Elmentem s visszanézni se tudok visszajönni nem is, tudok, elhagyok mindent s mindenkit ez az élet rendje ez a sors keze Isten véletek...

Kopik az emlék az évek alatt
Nem maradt más csak egy pillanat
Néhány perc ami véget ért
Nem kapod vissza az Istenért
Egy rossz fénykép ami megmaradt
Nézed és közben szétszakad

Így múlik az egész lassan
Minden amit akkor adtam
Szívbol jött és szívhez ért
Eladtam a lelkem a testedért
Ennyi volt csak és vége már
Senki sincs aki rám talál

Milyen lehet a halál?
Vágyálmomban barát,
Eltemettek végre,
Talán sosem éltem.


Itt vagyok, de mióta?
Kedves hideg koporsómba,
Homlokomra földet szórtak,
S rég elfeledkeztek rólam.


Milyen lehet az élet?
Álmodozom a mélyben,
Régi kedves gondolsz-e rám?
Tudod-e hogy merre találsz?


Álmodozom halálomban,
Mély és hideg otthonomban,
Testem hideg, szívem lángol,
Ha nem szerettél, már nem bánom.

Magához tért privát orgazmusából
Nem kímélte a lepedőt
Visszajött egy másvilágból
Hazudni a szeretőt

Oly kedvesen hazudik
Eljátszva a szeretőt
Bűbájosan hazudik
És eljátssza a Nőt

A vágyak nem hagyják nyugodni
Vedd észre benne a szeretőt
Még él el fogja titkolni
Hogy neked játssza a Nőt

A párnája érted könnyes
És fölényesen kinevet
Most a te szemed lesz könnyes
És a végén ki nevet?

A Balatonnál történt, tudom nem vitás
a sínekre lépett egy nyár forró éjszakán
Hogy miért tette, nem tudom
de itt kísért sikolya minden kék alkonyon

Valaki mentőt hívott de már későn jöttek
Az orvos fejét rázta, aztán eldöcögtek
Túl nagy volt az ütés - mondta- mi a szívet érte
Nem kapott rá esélyt hogy a reggelt megérje
Fény is látszott arcán tán' nem szenvedett
Bár tudom sajnálta, csak ennyit élhetett

Kedves arcán fájdalom volt s tengernyi érzelem
De az emberek csak néztek csendben, szenvtelen

Most itt állok egyedül lezárt koporsóján virág
Rajta felirat gyöngybetűkkel kiállt:
Itt nyugszik szerelmünk élt csak pár évet
Nem tudni hogyan de vakvágányra tévedt