József Attila: A SZEMED

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
s lelkemben halkan fuvoláz a vágy.
Mint ifjú pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.

/1922.december.28./

Weöres Sándor: SZEMBE FORDÍTOTT TÜKRÖK

Örömöm sokszorozódjék
a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van,
a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni,
gondolkozni, cselekedni,
hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van,
a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted
az ég, benned a létra.

S talán a világ egyik legszebb verse:

Radnóti Miklós:

TÉTOVA ÓDA

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

1943. május 26.

Radnóti Miklóstól pár csoda:

"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek."

(Töredék -- az abdai tömegsír fedőlapján)


Hetedik ecloga

"...féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár."

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. július


ERŐLTETETT MENET

Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. szeptember 15.

Váci Mihály: Sínek

Sínek fegyelmével kövess
az éles fordulókban.
Megfeszülsz is: maradj, szeress!
Életünk kisiklóban.

A sínnek egy iránya van:
amerre fénylik párja;
csak rozsdás vas magányosan,
beível a halálba.

Ha botladozol egyedül,
ki tart, hogy el ne essél?
Hisz kettőnknek sem sikerült,

mit egyedül szeretnél.
Azt veszted el - majd kiderül - ,
mit oly nagyon kerestél!

"Emlékezz csak a szeretőd szemére...
Csókodtól fáradt, boldog reggelen:
Sötét és mély volt, mint a tiszta tenger
S rejtelmes, mint a titkos végtelen...

Ilyen az ég áldott messzi kékje
Fáradt békével, reménnyel tele,
Miként örömtől könnyes, nevető szem:
Álmából ébredt szeretőd szeme.

S a város ázott mélyiből fehéren,
Lassan nyújtózva felszakad a köd,
Miként egy érett szép mezitlen asszony,
Sóhajtása egy nagy tükör előtt.

Ha tudta, hogy te nézed és kivánod
S szemed a boldog, sóvárgó tükör,
Melyben megszépül érett földi teste.
Így néz a város most az égre föl.

Az ég nevet és meleg napsugárral
Csókolja most a város tornyait,
S a város kacéran néz az ég szemébe
S ajtót, ablakot boldogan kinyit."

/Dutka Ákos/

"Fájdalom, eszme.
Rohad az elme.
Már a halál dukál.
Kérlek, gyors legyen a kereszt.
S könnyű, ne verejtékezzen.
Vége, óh.
Áttért már a csendbe-
-nyúgalomba zárt koporsó.
Csend, béke,
mozdulatlanság,
mosoly.
Emlékeznek rád
egy ideig.
Nem tovább.
De a létnek vége már,
A béke örök."

Ezt még jó rég írtam,csak most eszembe jutott.

Vlagyimir Majakovszkij - Lilikének levél helyett

Dohányfüst cserzi a levegőt.
Szobám:
Krucsonih poklából egy fejezet.
Emlékszel-e,
az ablak előtt
hogy ültünk először,
s én önfeledten hogy simogattam a kezed?
Ülünk ma is,
szíved vasban.
S holnap talán
kidobsz, szitkozódva, gyalázva:
rohanok az előszobába,
remegő karom alig leli,
hol a kabát ujja,
és testem elnyeli
a förgeteg utca.
Szörnyedek,
mordulok,
kétségbeesem s majd felfordulok.
Minek ez a játék? -
Édességem,
százszorszépem,
búcsúzzunk el másképp,
s mert szerelmem
nehéz
súly kolonca
rajtad örökké,
bárhova tűnnél:
végső jaját hadd üvöltse-sikoltsa
utánad most a keserűség.
Munkája végén a hajszolt ökör elmegy,
s hideg
vizekbe fekszik, ahol alhat.
Nekem csak egy
tengerem van,
a te szerelmed,
de attól könny sohasem könyörög ki nyugalmat.
Ha pihenni vágyik a fáradt elefánt,
királyian végigterül a napvert homokon.
Fölöttem csak
a te szerelmed
lángol nap gyanánt,
de hogy kivel és hol vagy, nem tudom.
Ha költőt kinoznál ennyire,
az,
kedvesét, pénzre és dicsőségre váltaná fel,
de nekem,
mindabból, ami csengés, rím, vigasz,
csak a te drága neved csengője kell.
A lépcsőházban nem vetem le magamat,
mérget nem iszom,
s ravaszt se húzok meg halántékomon:
tekinteted
kése marad
fölöttem az egyetlen hatalom.
Holnap már azt se tudod,
hogy koronám fejeden ragyogott,
hogy virág-lelkem fölperzseltem érted,
s a gyors napok szárnyas karneválja
prédául dobja verseim a szélnek.
Vagy megállít szavaim avara,
mialatt mohón
lihegsz majd valahová?
Engedd legalább, hogy
búcsúzni csókjaimat terítsem
távozó lépteid alá.

CSUKÁS ISTVÁN:
SZERELMES VERS


Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

Te leszel már ereimben a vér
s te az eszmélet,te a kábulat,
te a világ rengető tudat
míg lassan végleg átalakulok
s élni már csak általad tudok.

egy vers Vandulek Zsókától:

Hegytetőn

Kimenekültem a betondzsungelből,
Itt fenn a hegyen nyugalom van, béke,
elegem van mára az emberekből,
itt tiszta és szabad lehetek végre.
Lágy révület meleg hullámmal átfog,
itt közel érzem magamhoz Istent,
míg ott lenn a városon sötét szmog
lomhán elnyúlva betakar mindent.
Az a feketeség lenn olyan furcsa,
mintha nem is az autók bűze lenne,
hanem az emberi tettek harca,
sátáni gonoszság küzdene benne,
irigység, kapzsiság, nagy gyilkos hajsza:
az embert minden a pénz után hajtja,
törtetés, hatalom- markában tartja…
Az ocsmány szmogfelhő védi és takarja.

A csúf, a rossz, a bűn mind lenn maradtak.
Itt nincs gond, rend van és nyugalom,
fenséges csend, végtelen békesség:
…Isten óvó kezét érzem magamon.

1799 Május 20. (208 éve történt)
Megszületett Honoré de Balzac, francia író (Elveszett illúziók).

"A házasság fiziológiája:
Egyetlen férfinak sem szabadna megnősülnie addig, amíg nem tanult anatómiát, és nem boncolt fel legalább egy női holttestet."
------------------------------------------------------------------------------------

És az Elveszett illúziók c. művéből:
HOZZÁ!

Onnan, ahol fényörvények ragyognak,
Angyalkézben arany sistrum pereg.
Imáit a panaszos csillagoknak
Ismétli tündöklő sereg.

Egy szőke cherub - homlokán befödve
Az istenkéznek sugárzó nyomát,
Ezüst tollak nélkül leszáll a földre,
Megfosztva szárnyától magát.

Isten jóságos szemét nem felejti,
Enyhíti szegény lángész nyomorát,
S mint ifjú lány virágbölcsőbe rejti
Atyjának agg korát.

A rosszak késő bánatát felírja,
Reménnyel tölt el aggódó anyát,
S a szívet résztvevő sóhajra bírja,
A szem nyomort ha lát.

Egy ilyen égi hírnök él közöttünk,
Kit megragadt a föld szerelmesen
De tekintete sírva jár fölöttünk
Hazájában, az égbe' fenn.

Nem homlokának fehérsége, fénye
Árulta el nemes titkát nekem,
Termékeny lángú, isteni erénye,
Szeme sugára sem.

De ennyi fénytől elkábulva lelkem,
Hogy szent fényébe olvadjak, kísért:
Ám helyén félelmes arkangyalt leltem
Keblén ércből a vért.

Ne engedjétek oh, hogy újra lássa
A szeráfot, kit szárnya égbe vitt:
Felismerné bűvös megszólalása
Estvéli hangjait.

És akkor éjjel meglátnátok őket,
Fényesen szelve a csillagmezőket,
Testvéri ölelésbe fonva:

A tengerész pedig, jós jelre várva,
Mutatna lábuk tündöklő nyomára,
Mint a világító toronyra.

"Bárhol hajtom le a fejem
Bárhol hajtom le a fejem,
Mindenhol ott vagy velem,
Bármit hoz a sors nekem,
Segítesz, hogy véghez vigyem.
Elfogadod, hogy nehéz vagyok,
Akarod azt, amit én akarok,
Mielőtt elalszom, gondolok rád,
Neved suttogom, mint egy imát.
Bárhol hajtom le a fejem,
Gondolok rád,
Bárhol hajtom le a fejem,
Elmondok érted egy imát.
Nem kéred, hogy más legyek,
Vesztesen is kellek neked,
Ha összetörök, felemelsz,
Ha kiborulok, megölelsz,
Ha dühös vagyok, nem haragszol,
Ha fáradt, velem alszol.
Mindig csak adsz és sosem kérsz,
Az enyém vagy és velem élsz.
Bárhol hajtom le a fejem,
Te mindenhol ott vagy velem.
Tudom, hogy mellettem állsz,
Tudom, hogy engem vársz.
És túl vagyok már mindenen,
Megkérlek, maradj velem!
Húsz éve kezdődött ez a szép történet,
De mégis nélküled éltem le ebből tíz évet,
Már nem is tudtam, merre élsz?
Hogy engem vársz és Te is remélsz."

( Hobo Blues Band )

"Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír.
A toll a kezemben reszket, de nem ír.
Nem bír mozdulni sem.
De minek is?! Hisz úgysem
lehet azt szavakba önteni, amit érzek.
Száz sebből vérzek,
mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen.
Azt hiszem,
a pokol ilyen lehet.
Ilyen sötét hideg
fájdalomvihar,
mit magányom kavar.
Mi égbe emel, majd földre ejt.
Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt?
Számtalan átvirrasztott éjszakát,
teljesülhetetlen vágy verítékszagát,
visszafojtott lélegzetet,
szégyellve elmorzsolt könnycseppeket,
kínt, mi keresztre feszített,
s elveszített,
porba hullt imákat. Könyörgést.
Hiányzol. Mintha éles kést
Forgatnának szívemben.
Hiányzol szerelmem!
Hiányzik ágyunk melege, csókod íze,
szemed selymesen simogató színe,
hiányzik az ölelésed,
nevetésed, érintésed,
tested, lelked.
Mindened."

Bogdán András: "Álmodj...
Álmodj boldogot, álmodj szépet
Álmodj igazra váló meséket
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hű társat, el sose válót
Álmodj magadnak igazi otthont
Álmodj bele, kivel megosztod
Álmodj táncot, mi magasba emel
Álmodj táncost, ki szívednek felel
Álmodj tüzet, lánggal égetőt
Álmodj csókkal perzselő szeretőt
Álmodj utakat, messzi világot
Álmodj szívedben nyíló virágot
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad
Álmodj szabadot, láncot megtörve
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve
Álmodj hát jövőt, álmodj szépet
Álmodj igazzá váló meséket..."

És a másik nagy kedvencem is...

"Csokonai:

Nincs tavasszal, nincs se nyáron,
Mint te, olyan rózsaszál;
Még nagyobb díszt nyerne Sáron,
Csak te ott virítanál.


Rózsaszínnel játszadoznak
Két virító arcaid,
Rózsamézzel harmatoznak
Csókra termett ajkaid.


Látta kellemid Cíthére.
Látta, és irígykedett,
Hogy pirosló lába vére
Képeden büszkélkedett.


Hófehér tekintetednek
Hajnalán nyílásba jött
Rózsaszálacskák ferednek
Tiszta téjhabok között:


Szűz melled fehér ölére
Ők is úgy mosolyganak,
Mint mikor rózsák tövére
Gyöngyvirágot raktanak. -


Rózsa vagy te, rózsa lészel,
Rózsa még a selymed is:
Jaj, de bezzeg kínra tészel
Hogyha van töviskéd is!


Rózsa! engedd hadd heverjek
Éltető bokrodba' már,
S édes árnyékodba' nyerjek
Fészket én rideg madár!"

Idei tétel:

"Ady

Meg akarlak tartani
Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.

Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjekre gyúltat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom."

Sok Boldogságot Kedves Anyukák!

Kedvenc költőm, József Attila néhány szomorú sorát vetném papírra(képletesen):
"Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyű lány, ha odaintik,
kinyujtoztál a halál oldalán.

Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállítani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

"Van hely, hol minden kicsi széken
Nevetve ültem egykoron.
S tipegő léptem, gügyögésem
Mosolyt rajzolt az arcokon.

Van ház, ahova tartozom,
Más otthonba sohse térek,
Bármely családhoz, minden házba
Csak, mint idegen, úgy lépek.

Valakiket: a szüleimet
Eléggé meg nem áldhatom,
Valakinek, ha százszor élek
Adósságom le nem róhatom."

"Kishajó vagy...
Kishajó vagy egy tengeren,
ahol felkapnak hullámhegyek,
s ott fenn, nem is sejtheted,
hogy a mély hullámvölgyek,
fájdalmas örvényeket rejtenek.
Hajód, bármily kicsinek tűnik,
erősen megépítették, nincs mi
kikezdje, legfeljebb csak apró
tüskék, néha megállhat egy-egy
pillanatra, de óvó kezek
készítették fel, a leghosszabb útra.
Csendes szélben, vitorlád feszül,
messze lát a szemed, a kormányt
erősen tartja mindkét kezed,
viharfelhők sem gyűlnek,
úszik a kishajó, keresve egy
nyugodt, napsütötte révet.
Ha feltámad a szél és megcibál,
engedd le a vitorlákat, továbbra
is erősen állj, mert a fellegek
csak játszanak Veled, hogy
erősebb légy, hogy kitarts, hogy
igazán megőrizd a szíved."