Te mindig mellettem voltál,
Hisz együtt nőttünk fel.
Egy igazán kedves barát,
Bár szörnyű emlékkel.
Szemem újra könnyes lesz,
Ha feldereng az a kép,
Melyre gondolni nem merek...
És mégis visszatér.
Tincsenként járta át a szél
Selymes, szőke hajad,
S tudtad, minkét suhan feléd
A kegyetlen pillanat.
Ám Te hagytad, hogy így legyen,
Hiszen ott maradtál.
És a vonat jött csendesen.
Már rég erre vártál.
Miért tetted, azt nem tudom,
De végül megtörtént.
Mégis hiába kívánom,
Hogy bárcsak álmodnék.
Most erőt veszek magamon,
S letörlöm könnyeimet.
Szörnyű, de arra gondolok,
Muszáj elfelejtenem.
Lassan, de végül megnyugszom,
És megígérem Neked,
Az azelőtti szép napok,
Mind itt maradnak velem.
És amikor eszembe jutsz,
Majd ezekre gondolok,
Mert azt akarom, hogy tudd:
Velük boldog vagyok!

Indulnom kell, de nem tudok még,
Álmodom kell, úgy ahogy rég...
Minden szavad, még fülembe cseng,
Ez nem múlhat el, nem kell a csend.
Ha szavakat fúj, majd feléd a szél,
Kérdezd meg tőle, hol járok én,
Mondd el neki, mondd el ha vársz,
Vagy küldd el: zaklasson valaki mást...
Szavakat kerestem,
De már nincsenek szavak,
Aztán kerestelek téged,
S nem tudtam, merre vagy,
Kerestem egy csókot,
De tőled sose kaptam,
Találtam egy érzést,
De azt, csak én akartam...

"We show no mercy, only the hardest will survive"

By: ROTTERDAM TERROR CORPS!
..::!HardCore RuleZ the Word!::..

Te és én

Csak Téged láttalak,
nem néztem mögéd sosem.
Pedig kellett volna:
nem fájna így nekem.

Neked csak játék volt,
nekem nagy szerelem.
Nevettél mindenen,
a fájó könnyemen.

Neked tüzijáték volt,
csak móka kedvesem:
ha nekem gránátok
robbantak szüntelen.

Te élsz, én meghaltam:
lassacskán, csendesen.
Éltem én is, de megöltél
kedvesen...

Egy új világ veszi kezdetét bennem,
S már nem sajnálom, hogy így kell tennem..
Új remények születnek bennem..
Mást ajándékoz már a tekintetem..
Néha még visszagondolok rád,
Újra felidézem arcod mosolyát.
De ez már korán sem olyan érzés, mint régen..
Most már szavak nélkül is beérem..
És nem kell már a társaságod,
még kevésbé a barátságod..
Önző vagy, tele félelmekkel.
Elgyötörve élsz, hazug érzelmeiddel.
Van, aki viszont több ennél,
Van, aki megtenné azt, mit te soha nem mertél.
Van egy olyan ember, aki igaz szívvel tud szeretni..
És akit szívem már sohasem fog elfeledni...

Szemedbe néztem...

Szemedbe néztem, szívem dobbant,
Testem, lelkem lázba hoztad.
Szemedbe néztem, gyomrom összerándult,
Lábam reszketve bár, de elindult.

Szemedbe néztem, s elfordulni nem tudtam,
Pillantásod nem felejtem soha.
Szemedbe néztem, s láttam tükrében ,
Hogy az életem, nem így kellene élnem.

Most rájöttem, másnak is kellhetek,
S a magánytól nem kell félnem.
De dönteni még mindig nem merek,
Hogy az ismeretlenben éljek.

Mikor úgy érzed minden rendbe jöhet,megint meglep a fájdalom,
már tudom, nem szabad e világban élnem, inkább újra álmodom.
Nincsen érzelem, boldogság, s nincs igaz szerelem,
nyugtod sem lehet , csak fent a fellegekben.
Egyszer elhiszed, hogy megkaptad a boldogságot,
aztán ismét hiába kergeted azt a hazug álmot.
Nézed a csillagokat, hogy együtt mily szépek,
hisz a díszei ők az éjjelnek, s az égnek.
De nem mindig a szépség mi számit, hidd el nekem,
nem ettől szépül meg egy igaz szerelem.
Lehetsz angyal ha belül az ördög ölel át,
jegyezd meg, mindig a jók veszítik el a fontos csatát.
Én nem vagyok jó, de mégis mostanában vesztek,
a szerelem játszik velem, de a barátok szeretnek.
Kérdem én miért pont Ő nem szeret engem,
kinek mindig mindenkor a kedvére tettem.
Igaz megkapom néha Tőle a boldogságot,
aztán ellenem fordítja az egész világot.
Nem értem én ezt a hirtelen ellentétet,
most a szerelmet érzi bennem,vagy az ellenséget?
Benne vagy bennem nagyobb a félelem,
minden nap magamtól ezt kérdezem!!!!
A választ sajnos még mindig nem találom,
pedig addig nem lesz teljes a boldogságom.
Egyet tudok csak biztosan, s ezt elmondhatom,
ha Ő már nem lesz, nekem sem lesz ujabb nappalom.
Odaadom akkor én magam a kaszásnak,
ezzel esélyt adva egy ujabb boldogságnak.

Hiányzol. Egy szó, amiről te jutsz eszembe,
egy érzés, melytől könny szökik szemembe.
Hiányzol. Milyen jó is volt, amikor együtt voltunk,
külön-külön csak félemberek vagyunk.
Hiányzol. Legszívesebben felhívnálak, hogy elmondjam,
hogy az egyetlenem csak te vagy.
Hiányzol. Most már el kell felejtselek,
de ugye én is hiányzom neked?!

Egy egyszerű emberke vagyok csúpán,
ki fut, szalad a szeretet után.
Valaki, ki egy igaz érzésért ha kell meghalok,
kinek szívében nem találod meg a fagyot.
Mi az álmom? egy szerelem,
de az Isten talán nem Őt szánta nekem.
Megkaphatom a fájdalmat, helyette,
s az Ördögök csak rámnéznek nevetve!
Most úgy érzem a pokol tűzében égek,
elfeledek minden szép emléket.
Újra megpróbálom felépíteni az életem,
de ha igazán szeretsz, Te is segítesz énnekem.
Szeretném végre valóra váltani az álmomat,
elsimítani arcomról a gondoktól előjött ráncokat.
Önfeledten, vidáman nevetni Veled,
és nagyon szeretném megfogni ismét a két kezed.
Meglátni újra, az ég, s a tenger kékjét,
a szikrázó napsugár tündöklő, fényét.
Istenem add vissza Őt, s Vele a boldogságom,
én lennék a legboldogabb ember a világon.
Feláldoznék mindent, hogy vele lehessek,
hogy reggeltől-estélig újból nevessek.
Várok még kicsit, hátha sikerül ez nekem,
mert ha nem, értéktelen lesz az életem.

Egy sötét éjszaka, várom, hogy eljössz... hozzám... haza..
Csak várok, a percek nem sietnek, itt állok... és várok... én ostoba..
Pedig mennyire szép lehetett volna.. újra ketten. újra veled..
Annyira szép volt ez az este, hogy szívem rajtad is megesett..
Megbocsátottam volna... ha ma eljöttél volna, ahogy ígérted..
De látom megint üres szavaid öntik belém a hitet..
De ne várd, hogy holnap még élni fog bennem mindez..
Még ma meghal, szónélkül, mert minden kínt érez..
És ne várd, hogy megbocsássak, mert többé már nem fogok..
Mert hinni neked, többé már nem tudok...és nem akarok..

ez jellemzi a mai napomat kb..

Ölelj meg, nem kell most a szó, jó ez a csend, oly megnyugtató.
Hunyd le a szemed, ne beszélj,ne szavakkal, a testeddel beszélj!
Hallgasd, hogy ver a szívem, ereimben mint fut a vér.
Érezd bőröm rebbenését,mikor vállad az enyémhez ér.
Ölelj át, oly szép az este, a hold az eget birtokba vette.
A csend hangja lágyan dalol, s tested testemmel összehajol.

Szabó Lörinc: Még egyszer

Piros kis húsbarlang a szád,
nézlek és nézel, elakad
a szivem s érzem: már nem én
akarom akaratomat.

Piros, vérpiros remegés
tested a fehér bőr alatt,
idegen húsod rokoni
hangon szólítja húsomat.

Hami szólnánk, részegen is
azt mondanánk, hogy nem szabad.
Két néma tolmács dönti el,
hogy ki vagyok és hogy ki vagy.

A két néma őrült beszél,
egyik érti a másikat,
és merülünk, és elborít
egy rettenetes pillanat.

Imádom ajkad,
mely ajkamat hevíti.
Imádom tested,
mely kezemet perzseli.

Ha hozzám érsz, kedves,
megremegek belé,
s együtt repülünk
a mennyország felé.

Szabó Lörinc: A csók

Egy csók: a szem
kezdte vagy a szív -
mint néma kiáltás
ömlött ki a szánkra:

valamit akartunk
mondani, biztos,
egyet, ugyanazt
s nem volt idő rá:

egy csók: a szemből
indult, vagy a szívből
s ajkunkra húzta
éhezni a lelket:

valami forró
csordult ki belőlünk,
édesen,
mint méz a virágból:

és már csak a két száj
élt, összetapadva
két meztelen állat,
és ette a csókot.

A hullám-lovag szablyáját mártja szívébe
Ezer méreg-medúza mar testébe
Vérengző cápa üldözi hét tengeren át
De ő már csak egyet csak egy valakit lát
Véres testével még egyszer eléd úszik
S tőled egy utolsó levegő-csókkal búcsúzik...
Akkor és ott megérted miért szenvedett
Hogy neked ajándékozza az utolsó lehelletet...
Örökké a tajtékok rabja lett
De mindent tiszta szívből tett...
Csak egy csak egy célt látott..csak egyet...
Egy angyalt ki most a tengerparton reszket...
Szárnyai véreznek,s csak fekszik némán
Halkan...a habokat bámulván...
Ekkor szél kel s a messzeségből felé tart
Egy halk nesz nyomja el a morajt...
Egy ismerős hang üti meg a fülét:
"Szeretlek s érted édes volt a vég..."

Fekete lepel...
Testemet fedi el...
Sötét éjszaka sötét ébredés...
Megtörtént-már tudom-tévedés...
Álmom volt azt hittem lebegek
Körülöttem nyargaltak rózsaszín fellegek...
Cikáztam egyikről a másikra
S csak szárnyaltam szárnyaltam a magasba...
Ugráltam a hegycsúcsokon s versenyre keltem a madarakkal
Végtelen valcerbe kezdtem a szivárvánnyal...
Tűz voltam mi jobban ragyogott a Napnál
Szememben a könnycsepp erősebben fénylett a csillagoknál...
Sóhajom gyorsabban szállt bármely szélnél
S illatom andalítóbb volt bármilyen méregnél...
Véres tusában legyőzték a verőfényes nappalt
Éjszaka hitvesi ágyam a véres aszfalt...
Mindenhol a nap izzó vére
Hogy lehetett egy ilyen csodás napnak vége?
Fekszem a földön, lépteket hallok
Felnyitom a szemem s egy árnyra pillantok...
Te vagy...de hogy kerülsz most elém?
Hogy vezette az éjszaka lábaid felém?
De te csak állsz...nem szólsz semmit
Csak nézel lefelé...nézed a senkit...
Hisz az vagyok...még az álmaimban is lehullok
Hisz eltörik szárnyam s így nem szállhatok...
Fekszem,a saját vérem hamvaszt el engem
Ezer s ezer szilánkra hullott a testem...
De te csak nézel..csak nézel szüntelen
Mosolyogsz rajtam???ez képtelen...
Állsz előttem és mosoly ragyog az arcodon...
Bohócállarcként fénylik a szánalom...
Lassan hajolsz lefelé, nem tudom mit akarsz
Hirtelen leveszed a kabátod, s betakarsz...
Lassan a fülem mögé tűröd ében hajam
S édes csókoddal fűszerezed ajkam...
És akkor olyan erősen magadhoz húzol
Mint egy apró üvegdarabot szilánkokra zúzol...
"Kedvesem..eljöttem hozzád hogy megmentselek
Hogy karjaimba vegyelek s elrepítselek...
Vissza a felhők közé, az álomvilágba
Vissza a szivárvány tövébe, a ragyogásba..."
NEm szólok semmit,te lágyan felemelsz
S lassan egyre feljebbre s feljebbre szárnyalsz...
Már majdnem elérünk a mennybe
De ekkor elejtesz,s én zuhanok a mélybe...
Csak zuhanok egyre lejebb és lejebb
Te hiába vagy egyre sebesebb és sebesebb...
Amott esik a kislány, a töröttszárnyú angyal
Aki csak játszott ,mindig játszott a világgal...
Te nem mered nézni,behunyod a szemed
S csak a csattanás után veted rá a tekinteted...
De jaj...hol van...hová lett,
felnyílik pillád, kutatod,de nem leled...
Előtted a kéklő óceán sistergő vize
Abba a tengerkoporsóba zuhant bele...
Te utánna veted magad nem törődve a vízzel
Szemed elől soha...soha nem tűnhet el...
Keresed,kutatod,s egyre jobban ázik a szárnyad
De nincs már semmi...csak egyetlen vágyad..
Hullanak a tollaid,emelkednek a vízfelszín felé
Nem baj ha kell te úszol Végzeted elé...
Lent fekszik a lány a tenger fenekén
De még mindig ragyog egy szikra a szeme mélyén...
Felnyílik a szeme s csak mosolyog mint régen
S lassan felkel, feláll lassan,szépen...
Egy utolsó csókot lehel hűvös ajkadra
S belekezd az utolsó,a legvégső táncába...
Sellő-lány tajték-keingőbe kezd a Véggel
Hogy megküzdjön (az életéért) mindennel...
foltyköv.

Szívem utolsó, dobbanása ez a vers volt,
Ebben benne volt amitől testem a földre hullt,
Már nem ver többé, már nem kiált érted,
Elmész és mindennek vége, Már nem élek!
Nincs mit belőlem a földbe, rejtsenek,
Testemet a víz hullámai nyelték el,
Már nem élek!

NEm jöttél, nem írtál,hát most búcsúzok
De mindig bennem ragyogsz majd mint a csillagok...
Megyek, megyek...örökre itthagylak
Bár tudom megígértem nem teszem, de elhagylak...
NBem voltál itt mikor szükségem volt Rád
Mikor kínoztak engem, s űzött a Vád...
Nem, nem voltál velem
Nem szorítottad erősen két kezem...
Mostmár mindennek vége, elmegyek
De Téged már soha nem feledlek...
Tudd benne élek majd minden sóhajodban
Minden lélegzetben, minden szívdobbanásban...
Csillagod leszek, ki világítja éjjeled
Napsugár leszek mi cirógatja testedet...
Halk nesz leszek, egy szó mi örökre benned él
A nyughatatlan vágy , a kínzó, marcangoló kély...
Elmegyek, lassan ballagok a semmibe
El a szemed elől...el a semmibe...
Megyek megyek, szótlan baktatok
De még egyszer utóljára rád pillantok...
Te csak nézel szomorú szemembe
S megérted mi is igazán fontos az életbe...
De késő...a szenvedpő szív soha nem felejt
A meggyötört szem egy utolsó könnycseppet ejt...
Hiába futnál már soha el nem éred
Nem jön vissza többé hiába kéred...

Ne édes!!!Ne, kérlek ne tünj el szemem elöl
Még mindig rád mosolygok a mennyböl...
Ne, kérlek ne dobd el az életed!!!
Mert ha kell leszek inkább én a végzeted...
Visszatérek ha kell...
Csak kiáltsd a nevem
Keresd a kezem...
S szólíts ...hívj a távolból...
S én visszatérek hozzád a pokolból...

Lehet csak egy buta kislánynak tűnök
De nyomasztják lelkemet a bűnök...
Tudom furcsa és nem értesz engem..
De tudd kérlek én sem értem magamat...
Amióta megismertelek egy más világban élek
Minden nap csak egy dolgot remélek...
Hogy még többet és többet tudok meg rólad
Hogy talán egy nap a telefonban is meghallom szavad...
Tudom, tudom ellenséges vagyok, de nem tudok mást tenni
Talán érzéseimet próbálom röhelyesen elrejteni...
Próbálom a lehetetlent hogy ne mutassam mi nyomaszt
Hogy talán a te berátságoddal nyerjek a búmra egy kis vigaszt...
De én bolond, vak ember...mit csinálok veled?BÁNTALAk...
Pedig valójában rád gondolok, gondolatban "kívánlak"...
Kívánom hogy velem légy gondolatban és lélekben
Hogy talán egyszer helyem legyen a szívedben...
Úgy érzem még soha nem találtam egy ilyen valakit
Aki egy angyallá tudná emelni e senkit...
Ne haragudj hogy bántalak,hogy nem értesz engem
De oly nagy vihar dúl bennem...
Kérlek bocsáss meg...csak tudod ha nem jön levelemre a válasz
AKkor féltelek, hogy valami baj van, hogy elveszitelek...
MErt azt nem bírnám ki...hiszen te is tudod...
Te vagy a hang akiért kiáltok...........
Kérlek bocsáss meg...
És ne gondold hogy verseimmel csupán vissza akarok kérezkedni
Hiszen ha ennyire haragszol nem is lehet megbocsájtani...
Ha úgy látod jól hogy ennek az egésznek legyen vége
Akkor távozok az ágyad mellől a végtelen éjbe...
Hiszen biztos lenne mégegy angyal aki vigyázná az álmod
Aki boldoggá tudná változtatni az egész világod...